Forget it! - 7. fejezet

/Nagyon hosszút hoztam nektek, cserébe azért mert ritkán jut időm leülni a géphez :) Enjoy :*/

- Szia, Katerina. - huppantam le a nevemmel ellátott székre.

- Szia, Val. - mosolygott rám a sminkes lány a tükörből, miután a hátam mögé lépett. - Nem is kell neked smink. Talán a szemed. - hajolt közelebb és a tükörből figyelte a szememet. - Egy kis tus. De más szerintem nem. Hajad is jó így. De akkor van időnk. 

Megkerült és nekitámaszkodott az asztalnak. 

- Mesélj. Rég találkoztunk. - mosolygott a lány.

Az arca eleve nagyon kedves és szép volt, a mosolya pedig még tündéribbé tette. 

- Meg vagyok Cat, meg vagyok. Jövő héten utazom megint. 

- Igen? Na, mesélj. 

- Kedden utazom. Kedd hajnalban. Amerikába. Los Angeles, Miami és New York. Másfél hét. 

- Ah - kapott a mellkasához drámaian Katerina. - A szívem. Fáj, nagyon fáj.

- Nincs miért. Nem olyan izgalmas és szép, ahogy sokan mondják. Örülj neki, hogy te itt élsz a gyönyörű Monacoban, bármikor hazamehetsz a csodálatos Moszkvába, és a barátod egy görög isten. 

- Pavlos-ról beszélsz?

- Hát, ha még így hívják a barátodat, akivel két éve együtt van.

- Áh. - legyintett.
- Mi áh?! - háborodtam fel egy pillanat alatt. - Mostanában bárkinek a párkapcsolatára rákérdezek, ezt hallom, hogy áh. Mi ez?
- Hagyjuk is.
- De mi a probléma forrása, én már csak azt nem értem. Álom pár vagytok.
- Szeretem, meg minden... de 29 éves vagyok...
- És?!
- 29 évesen már legalább egy gyereket akartam, Zakynthos szigetén élni és azt csinálni, ami az álmom.
- Továbbra se értem.
- Most itt vagyok, sminkesként és a gyerek gondolatától is kirázza a hideg Pavlos. Neki itt nagyon jó állása van, amit semmiért nem adna fel. Nem véletlenül jött el anno Görögországból. Mert ő amúgy Samos-on született, de semmi munka lehetősége nem volt, amiből úgy meglehetett élni, ahogy ő akarta.
- De mi az álmod?
- Mindig is festő akartam lenni. Kiskoromba a festményeimmel voltak kitapétázva a falak és nagyon sok versenyt nyertem. De ma már, tudod, ki tud festészetből megélni. Ráadásul ezek a görög szigetek csodálatosak és egy folytában festenék ott. - az órájára pillantott, és ellökte magát az asztaltól, hogy elkezdje megcsinálni a sminkem.
- De itt is festhetnél? Monaco is gyönyörű, Franciaország déli területei, Provence. Legszebb hely a világon, állítom neked.
- De akkor vagy ez, vagy az. Sminkelés és nem megy egyszerre. Csukd be. - utalt a szememre. - A festésből pedig nem lehet megélni.
- De Pavlos simán eltart, nem?
- Oh, nem, nem, nem. Az nekem nem kell. Mi van ha szakítunk? Ott maradok minden nélkül.
- És Pavlos teljesen hajthatatlan?
- Sajnos egyenlőre igen.
- Biztos lesz valahogy. - biztattam a lányt. - Semmiképpen sem szabad elkeseredned.
- Sziasztok, szépségeim. - hallottam meg egy ismerős hangot, mire vigyorogva fordultam hátra.
- Skye!
- Szia, Skye! - fordult felé mosolyogva a sminkes és két puszival köszöntötték egymást.
- Hogy álltok? - pillantott rám.
- Eddig nagyjából beszélgettünk, de azt mondta, nincs mit nagyon sminkelni rajtam, szóval a szememet csinálta meg.
- Igaza van. Csinos vagy. Mikor kezdtek?
- Nem tudom. Teljesen nincs időérzékem. - ráztam meg a fejemet.
Ebben a pillanatban, egy lány lépett mögénk, akinek a fejére mikroport volt erősítve.
- Valentina. Siessetek. Tíz perc múlva ott kell lenned.
- Baszki. - állt el előlem Katerina. - Nem baj, csinos, vagy szép vagy. Öltözz gyorsan.
- Én viszont megyek, leülök. Utána bulizunk. Puszika.
- Puszi. - intettem Skye-nak, majd felpattant a székből. - Melyik az enyém? - léptem oda az állványokhoz, amelyiknek nagy részéről le lettek szedve a ruhák, de pár mellett még álldogáltak a modellek.
- Még hátra. - mutatott az állványok vége felé. - Keresztnév szerint van.
- Baszki. - ez azt jelentette, hogy enyém az utolsó.
Megszaporáztam a lépteimet és valóban ott volt a végén egy képemmel és nevemmel ellátott fekete ruhatartó állvány. Négy zsák és négy pár cipő volt volt, számokkal ellátva. Gyorsan felkaptam az egyes számmal ellátott szettet és kibontottam a zsákot, hogy felvehessem a ruhát. Belebújtam egy fehér, mélyen dekoltált, arany szegélyes, két oldalt is felhasított maxi ruhába, a hozzátartozó cipőbe, majd villám gyorsan igyekeztem a kifutó felé, miközben kétszer majdnem orra estem, így kicsit meg kellett emelnem a szoknya részt, hogy ne akadályozzon a mozgásba. Már mindenki ott volt, és épp a sorrendet magyarázták. Beálltam a sorba, és úgy figyeltem, mintha végig ott lettem volna.
- Oké. Cikk-cakk lesz. Egy lány, egy fiú. Számolni fogok, ki mikor indul, jó? Mikor mindenki visszaért, párokba indultok el. A lapon találhattátok meg, kivel vagytok, remélem mindenki megjegyezte.
Egy pillanatra lefagytam, ahogy ezt kimondta. Eszembe se volt, hogy a nevemen kívül mást is megnézzek a lapon.
- Valamint, a páros kivonulás után egyesével mindenki, majd mindenki pedig együtt, egymás után. És... - pillantott rá az órájára és elhátrált pár lépést, miközben hangtalanul mutatta, mennyi volt az első indulásig.
Mikor nullát jelzett, megindult az első modell, majd utána az első pilóta. A harmadik voltam a sorba, így amikor a pilóta már a kifutó felén járt, jelzett nekem a segítő, mire magabiztos léptekkel megindultam a kifutón. Széles mosollyal az arcommal vonultam végig a végéig, ahol megálltam, pózoltam a kameráknak, majd miután dobtam egy csókot, hátat fordítottam és vissza felé indultam. Szerencsére a korán visszaértem és elkaptam az előttem vonuló pilóta karját. A barna hajú, barna szemű srác hátrafordult.
- Nem veled vagyok?
- Valentina? - mért végig.
- Igen. - vontam fel a szemöldökömet.
- Nem. - nevetett fel jóízűen és beletúrt a hajába. - Nem. - vigyorgott tovább és beállt egy modell mellé. - Nem.

Felvont szemmel fordultam ahhoz a csokornyakkendős sráchoz, aki utánam jött.
- Veled vagyok?
- Nem, nem hiszem. - alig pillantott rám, hanem kikerült.
Mindenkit megkérdezgettem és már tényleg nem tudtam, kivel lehetnék, mire már mindenki beállt, valaki finoman megfogta a karomat. és a sor végére húzott, ahol már csak két pár állt. Egyből felismertem a srácot, aki odalépett hozzám még a vörös szőnyen és hálásan mosolyogtam rá, mielőtt kiléptünk a kifutóra. Ugyanúgy mentem végig, mint az előbb, azonban a végén, ahogy megálltunk, átkarolta a derekamat, mire vigyorogva támaszkodtam meg a vállán és így álltunk pár pillanatig, majd elengedtem a vállát, és kissé hátrébb léptem, így lecsúszott a keze a derekamról és visszasétáltunk. Még kétszer lejtettünk végig a kifutón, majd gyors ruha csere, és ugyanez. A másik három ruhánál, azonban már csak háromszor mentünk végig a kifutón és más-más pilótával voltam párba. Az utolsó párom az a barna hajú, barna szemű fiatal sráccal voltam, aki az elején jól kinevette kérdésemet. Mikor beálltam mellé, széles mosolyt villantott rám, amit én kissé kételkedve viszonoztam, ahogy elindultunk. Az utolsó kivonulás azzal zárult, hogy együtt kivonult az összes pilóta, majd mikor visszajöttek az összes modell. A kifutó szélére álltunk sorfalat, ahogy a show végén különböző tervezők, híres emberek vonultak ki, és hatalmas taps fogadta a bemutató végét. Mikor mindenki visszavonulhatott a színfalak mögé, fáradtan dobtam le magamat Katerina székébe.
- Szép voltál nagyon. - támaszkodott meg a vállamon a sminkes és a kezembe nyomott egy italt.
- Mi ez? - pillantottam kétkedve a színes koktélra.
- A szokásos energia koktél.
Beleszagoltam a pohárba, mire megcsapott az erős alkohol szag.
- Uh, Kat. - ráztam meg a fejemet. - Kicsit megindult a tequilás üveg.
- Ugyan már. Én is ittam egyet. - emelt fel egy long drinkes poharat az asztalról, amiben már alig volt. Az én italom is ilyenbe készült.
- Nem ettem semmit egész nap szinte. Ki fog ütni.
- Aj, Valentina. Igyál. - tolta meg finoman a pohár alját, mire nevetve megráztam a fejemet és belekortyoltam az italba, és ahogy az első kortyot lenyeltem, elfintorodott az arcom. - Jézus. Ez nagyon erős.  - vigyorogtam.
- Az nem probléma. Igyad.
Összeszorított szemmel húztam le a pohár tartalmát, majd mikor az utolsó kortyot is lenyeltem, megráztam a fejem.
- Kemény.
- Az, az.
- Na, de... mibe megyek az afterre?
- Elvileg mindenkinek ki van rakva egy szett.
- Nem is láttam. - húztam fel a szemölködömet. - Meg kéne tekintenem. Jössz?
- Persze. - vigyorogva figyelte, ahogy felálltam a székből, kissé meginogtam. - Máris ütött?
- Elmondtam, hogy reggel gyümölcsöket ettem, meg turmixot ittam, és egész nap vizet, szóval igen, megéreztem a fél liter tequilát.
- Semmi baj, bébike. - karolta át nevetve a vállamat, ahogy kissé támogatva hátramentünk az állványomhoz. - Ez az. - vette le az utolsó ruhatartózsákot és kinyitotta.
- Muti. - vettem ki a fogast.
Egy piros, A vonalú ceruzaszoknya, és egy fekete, csipkés spagetti pántos felső, valamint egy fekete platform szandál.
- Egyszerű, de nagyszerű értékelte a szettet Katerina.
- Na ki volt a legszebb? - hallottam meg barátnőm hangját.
- Skye. - léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem a barátnőm.
- Oh, oh, oh. - nevetett fel a lány, miközben átkarolt. - Te már ittál Katerina csodakoktéljából?
- Minden bemutató után jár egy. Azokon az évi egy-kettőn amin együtt dolgozunk. - húzta el a száját az orosz lány.
- Öltözöm. - kibújtam a ruhából és felrángattam magamra a piros szoknyát, majd a felsőt, ami hátul kapcsos mivolta miatt, a két lányhoz fordultam segítségért.
- Milyen? - mértem végig magamat a tükörben minden oldalról.
- Csinos. - bólintottak. - Menjünk. Katerina?
- Oh én nem, nem. - tette fel védekezően a kezét. - Hulla fáradt vagyok, egyetlen vágyam haza menni és fejjel előre beesni az ágyba. Viszont hétfőn, mielőtt az én drága Valentiná-m utazik, összefuthatnánk. Egy villás reggelire vagy egy ebédre. Kitaláljuk.
- Mindenképpen. - bólogattam bőszen. - Viszont induljunk, mert már szinte teljesen kiürült ez a hely.
- Jól van. - bólintott. - Sziasztok.
Mind a kettőknek adott két puszit, majd elkaptam Skye karját és elsiettünk. Az after party az Amber Lounge Fashion Shownak helyet adó Le Merieden Hotel belsejében, a bár részen volt. Sietős léptekkel tettük meg a klubba, ahol már halkan szólt a zene.
- Igyunk valamit. - húztam Skye-t a pult felé, ahol egyenlőre még kevesen voltak.
Azonban mikor oda értünk, megpillantottam az egyik hófehér kanapén ülő Camile-t és Paolo-t. A nap végére már szabályosan mardosott a bűntudat, így úgy éreztem, muszáj odamennem hozzá.
- Skye. - fordultam a barátnőmhöz, de ő már nagyban flörtölt a pultos sráccal. - Skye!
- Igen? - fordult oda kissé méltatlankodva barátnőm.
- Odamegyek Camile-hoz. Megleszel?
- Meg én. - rántotta meg a szemöldökét vigyorogva, mire hangosan felnevettem és ott hagytam őket.
Átverekedtem magamat a tömegen, és már közel jártam a kanapéhoz, amikor Camile kiszúrt, és tüntetőleg elpillantott, jelezve nem érdeklem.
- Camile, kérlek. - ültem le mellé, de látványosan közelebb ült Paolohoz, ezzel távolodva el tőlem. - Camile!
Paolo hosszan figyelt, majd közelebb hajolt barátnőjéhez, magyarázott neki valamit, majd egy rövid csók után felállt és ott hagyott bennünket.
- Hallgatlak. - fordult oda Camile úgy, mint aki szívességet tesz.
- Ne haragudj rám, kérlek. - ültem közelebb a húgomhoz. - Sajnálom. Nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam.
- Ezt te se gondoltad komolyan.
- Nem tudom, mit mondhatnék. - túrtam a hajamba. - A húgom vagy. Nagyon szeretlek téged, és...sajnálom. Csak ezt tudom mondani.
Camile hosszú ideig ült velem szembe, majd mély sóhaj kíséretében széles mosoly húzódott a szájára és átölelt.
- Istenem, de szeretlek téged, Valentina. Nem tudok rád haragudni. Te.
Mosolyogva fontam köré a karjaimat és így ültünk hosszú percekig, míg nem egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Milyen szép is ez a testvéri szeretet.
- Mondtam, hogy ki fogunk békülni. - pillantottam rá a spanyol pilótára vigyorogva.
- Sajnálom, hogy kételkedtem.
- Még meggondolom, megbocsájtok-e. - húzódott hamiskás mosoly az arcomra.
Hangosan felnevetett, majd lehajolt és két puszit nyomott az arcomra úgy, ahogy köszönni szokás.
- Ez mi volt? - húztam fel a szemöldökömet.
- Köszöntem. - huppant le mellém a kanapéra.
- És a többiek?
- Mellettük ültem a bemutatódon.
- Az ÉN bemutatóm? - nevettem fel.
- Igen - bólogatott bőszen. - és ennek örömére rendeltem magunknak pár felest.
- Oh, nem, nem, nem. - ráztam a fejemet nevetve. - Már lehúztam egy erős koktélt, amit már meg is éreztem, szóval...
A pult felé pillantottam, ahonnan egy fiatal pincérnő igyekezett egy nagy tálcával, amin bizarr színű feles poharak sorakoztak, szám szerint 12 darab.
- Oh, nem, nem. Kedves Fernando, ehhez keress más partnert.
- Ne csináld már. - nevetett fel. - Nem mondod, hogy ez kifogott rajtad. Azt mondtad spanyol vagy, bírnod kell.
- De nem éhgyomorra.
- Vigyelek el vacsorázni?
- Senki nem kért erre. -  vigyorogtam. - De a vacsorát elfogadom egyszer.
- Szavadon foglak.
Sejtelmes mosoly kúszott az arcára, majd levett két poharat és egyiket az én kezembe nyomta amit nagy vonakodva vettem el.
- Ha hányok, te fogod a hajamat.
- Ígérem. - nevetett fel. - Mire igyunk?
- Ezt én mondjam meg? - vontam fel nevetve a szemöldökömet. - Igyunk ránk.
- Legyen. - biccentett. - Egészségedre.
- Egészségedre.
Egyszerre húztuk le az italt, majd a poharat visszaraktuk a tálcára.
- Hm... - ízlelgettem. - Nem is rossz.
- Mondtam én nem kell tőle tartani. - le se lehetett vakarni az arcáról a mosolyt.
- Nem mondtam, hogy nem kegyetlen erős. - nevettem fel. - Nagyon erős. Mi van benne?
- Kettőt és könnyebbet. - vett el újabb két poharat.
- Ez most komoly?!
- Meg se érzed.
Addig tartotta a kezem felé a poharat, amíg el nem vettem. Ez ment még egy pár körig, és mindig találtunk valami indokot, hogy koccintsunk. A negyedik kör után az utolsó emlékképem az volt, ahogy a pohár letétele után hátradőlök a fehér kanapén, miközben tekintetemet el se szakítottam Fernando-ról.


- Ébresztő, te kis party hercegnő. - éreztem a vállamon a rázást.
- Mmm... - húztam a fejemre a takarót, de közben egyik kezemmel az éjjeli szekrényen lévő vizes palackért nyúltam, ami mindig ott van vész esetére. A számban olyan sivatag volt, hogy úgy éreztem megfulladok.
- Életem, szeretném, ha felébrednél, mert van valami, amit meg kéne beszélnünk. Nem mellesleg a menedzsered egy kicsit nagyon ideges és tíz perc múlva itt van. Azt pedig tudom, hogy nem akarod, hogy ő keltsen fel.
Erre nagy nehezen lehúztam a takarót a fejemről és félig meddig felültem. Az, ha Aleron ideges, baj. Nagy baj. Végtelenül nyugodt ember, és nehéz kihozni a sodrából. Én egyszer láttam idegesnek, de akkor sem miattam, hanem az Olaszországi munkám miatt, amikor kimerültség miatt kórházba kerültem. Alie torka szakadtából üvöltött másnap az olasz ügynökséggel, akik miatt kórházba kerültem. Most ha Aleron ideges tart hozzám úton, akkor baj van. És nem akartam megvárni, hogy felkeltsen. Mert azt nem köszönöm meg.
- Mit akar? Nagyon ideges?
- Emlékszel a tegnapra? - válaszolt kérdéssel barátnőm, mire némán megráztam a fejemet.- Hadd frissítsem fel kicsit a memóriádat, drágám.
Összehúzott szemöldökkel figyeltem, ahogy Skye lázasan kutat a telefonjában, majd felém mutat egy képet. Kellett egy pár másodperc, amíg feldolgoztam mi ez a kép, ki van rajta és mikor készült. A telefon kijelzőjén egy igazán élesen volt kivehető, ahogy Fernando-val egymás száját térképezzük fel.

Forget it! - 6. fejezet

- Nem zavar. - igyekeztem rezzenéstelen arccal válaszolni. - Egy pillanatig sem. Nem vagyunk többek egymásnak, mint amennyik lehetnék. 

- Kit akarsz becsapni, Valentina? Skye-t becsaphatod, engem is megpróbálhatsz, de magadat nem. Akárhányszor mondhatod, hogy nem vagy belé szerelmes... nem elég hogy mi nem hisszük el, de te sem. 

- Nagyon jó, befejezted?! - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt. - Befejezted?
- Mi van? Valentina csak segíteni akarok neked.
- Nem érdekel! - emeltem fel a hangomat. -  Nem érdekel, fogd már fel!  Unom már, hogy egyfolytában belepofázol az életembe! Nem véletlenül nem mondtam el a tegnap estét! Mert tudtam, hogy nem fogod kibírni, hogy ne ugass bele! Neked muszáj mindenbe beleszólnod, mindent kommentálnod, mert nem bírod megállni! Pontosan azt csinálod, amit anya! Azt hiszed, mert ő nincs itt, azt hiszed neked kell lenned a nagy megmondóembernek?! Nagyon unom már!Tedd már meg, hogy egyszer nem azt nézed, hogy én mit csinálok és hogyan, hanem körül néz magad körül! Rohadt okosnak hiszed magad, Camile?! Azt hiszed mindent jobban tudsz, mindenkinél és csak neked lehet igazad?!  Szállj le rólam, és foglalkozz a saját kis ügyeiddel!
Azzal sarkon fordultam és ott hagytam a megdöbbent húgomat. Igazából nem is rá voltam mérges, hanem magamra. Csak az, hogy miközben próbáltam megemészteni egy tényt, ő még magyarázott nekem. Ment bennem a pumpa végig és ami felszínre tőrt, már nagyon régóta rejtőzött bennem. Meg se álltam a parkolóig, ahol egészen egyszerűen bemásztam a vezetőülésre és hosszú pillanatokig magam elé révedtem. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Egy Dodge? Ez komoly?
Fel se pillantottam, mert tudtam, ki az.
- És sárga. - rázta a fejét ciccegve a spanyol pilóta, de csak húzta az agyamat.
- A másik autóm egy Jaguár. - pillantottam végre fel a spanyol pilótára, aki közben beszállt a cabrioba.
- Tippelhetem a színét?
- Hallgatlak.
- Fehér.
- Gyönyörű az az autó. IS.
- Tudtam. - túrt a hajába nevetve. - Tipikus.
- Mi a tipikus? - vontam fel a szemöldökömet. - Ezek nem tipikus női autók. Nem egy Porsche, vagy Bentley ami az elkényeztetett ringyóknak van.
- Nem is erről van szó. - tette fel védekezve a kezét. - Patent kocsik. Csak a színe. Nem minden nap jön szembe egy sárga Dodge. De megkockáztatom hogy egy fehér jaguár se. De annyira te vagy.
- Mármint?
- Nem tudom. Nem mindennapi. Mint te. Megfelelő? - nevetett fel.
- Fogjuk rá. - rántottam meg a vállamat. - Csak merj rá egy rossz szót is szólni a gyönyörű kocsijaimra. - simítottam meg a kormányt. - Senkinek nem engedem. Aputól kaptam őt például. Viszont.... Háromnegyed óra múlva kocsiba kell ülnöd.
- A lényeg a háromnegyed van. Még tudod itt üldögélni veled. - hihetetlenül nevettem fel és a hajamba túrtam. - Mi van veled, pajti? - Fernando felém fordult az ülésen.
- Fáradt vagyok. - túrtam bele a hajamba, és a kormányt kezdtem piszkálni.
- Reggel semmi bajod nem volt. Legrosszabb lekoptató duma.
- Ha tényleg tudni akarod, összevesztünk Camile-lal.
- Mert hogy?
- Nővér veszekedés. Minden nap összeveszünk valamin...
- De...?
- De öt perc múlva kibékülünk. Nem számít.
- Már rég letelt az öt perc. Biztos számít akkor, ne nézz már hülyének azért.
- Tényleg nincs értelme róla beszélni, Fer. Nem számít. Tényleg nem. Neked nem. Forró vérű argentinok vagyunk mind ketten, spanyol származású anyával és argentin apával, olasz felmenőkkel. Ha nem veszekszünk óránkét, ott már problémák vannak.
- Igazi latin vérvonal. - vigyorodott el.
- Nálunk latinabb emberek nincsenek a világon. - futott halvány mosoly végig az arcomon, de alig bírtam ránézni.
- Akkor azt mondod, minden rendben? - éreztem átható pillantását, de csak hevesen bólogattam.
- Minden a legnagyobb rendben. - pillantottam rá végül.
- Elhiszem. - látszott rajta, hogy mást hisz, mint amit mond, de nem firtatta tovább, mert rájött, hogy nem fogja belőlem kicsikarni.
- Akkor...? - kiszállt a Cabrioból, átsétált a vezető oldalra és a kezét nyújtotta, hogy kisegítsen.
Halvány mosollyal az arcomon helyeztem a kezemet az övébe, majd nemes egyszerűséggel átlendültem az ajtó felett és könnyedén földet értem. A spanyol pilóta elismerő pillantására lettem figyelmes.
- Nem semmi. Van még valami, amiről tudnom kéne, hogy jó vagy benne? - vigyorgott.
- Most nem jut eszembe semmi. - mosolyogtam rá.
- Hölgyem? - a karját tartotta, hogy karoljak bele, mire kérdőn pillantottam rá. - Pajtim?
- Jobban tetszik. - nevettem fel és belekaroltam.







- Fehér vagy sárga? - emeltem fel két ruhát Skye-nak.
- Fehér. Dögös. Nagyon dögös. És elegáns. Az is fontos.
Hangosan felnevettem barátnőm kijelentésén, majd a fürdő felé indultam.
- Még mindig fasírtba vagytok Camile-lal? - szólt utánam barátnőm.
- Aha. - válaszoltam szűk szavúan.
- Nem is próbáltatok kibékülni?
- Ő nem jött oda, én nem mentem oda. Aztán ma már nem is fog hazajönni szerintem.
- De... nem te üvöltötted le a fejét?
- Számít ez?
- Számít.
- Ki fogunk békülni. Holnapra kialussza.
- Ha nem kérsz tőle bocsánatot, nem fogja kialudni. - húzta fel a szemöldökét barátnőm.
- De nincs miért bocsánatot kérnem! - akadtam ki.
- Ho, ho, ho. Hello! Ne ugorj neki a torkomnak. Ne rajtam vezesd le a feszültséget, édes lelkem.
- Jó, bocsánat. - túrtam a hajamba fáradtan és lerogytam a kanapéra. - Semmi erőm nincs erre a ma estére.
- Mikor van a vörös szőnyeges bevonulás?
- Nyolctól kezdődik, de nyilván elhúzódik. Maga a show 10-kor kezdődik.
- Akkor szerintem menj készülni.
- Itt se vagyok.
Besiettem a fürdőbe és egy óra alatt úgy éreztem, sikerült elkészülnöm. Mikor kiléptem a szobámba, Skye a nappaliban pötyögött a gépen.
- Jó leszek? - pördültem meg előtte a hófehér ruhacsodában.
- Szép, csinos. Jól áll. Jó ez a magassarkú. - pillantott rá vigyorogva a cipőmre.
- Még szép, hogy jó. - néztem én is a Skye által tervezett szandálra. - Bajba is lennék, ha nem lenne minden eseményen rajtam valami olyan, amit te terveztél.
- Bizony, bizony. - bólogatott a barátnőm. - Viszont amíg bent voltál, Alie csak négyszer hívott. Utolsónál felvettem és mondtam, hogy már mindjárt kész vagy. Tíz perc és itt van.
- Oké. - kinyitottam a táskámat és átkutattam, hogy minden meg van-e. - Oké. Mikor jössz?
- Én nekem elég nyolckor elkezdeni készülni. Kilencre ott vagyok szerintem, de még beköszönök úgy is.
- Jól van. Viszont akkor rohanok le. - kapartam elő a telefont és már el is hagytam a lakást, miközben sietettem lefelé a hallba.
Lent megpillantottam a menedzserem, aki a telefonját nyomkodva ült egy kanapén.
- Alie. - siettem oda hozzá széles vigyorral az arcomon.
- Valentina. - kapta a fejét felém a francia származású férfi. - Drága szerelmem. - felpattant a kanapéról és megölelt.
- Milyen volt az utad, drága Aleron-om. - le se lehetett vakarni az arcomról a mosolyt.
A srác nem csak az egyik legjobb menedzser volt a szakmában, hanem az egyik legjobb barátom. Inkább baráti kapcsolat volt, mint munkakapcsolat.
- Nagyon csinos vagy. Imádom a ruhádat. - mért végig, mire körbefordultam előtte. - Tökéletes választás. Bomba, mint mindig.
- Te vagy a legjobb, Alie. - nevettem fel hangosan. - Tudod, hogyan kell bókolni egy lánynak. Minden lánynak egy ilyen fiú kéne.
- De nekem nem kellenek ők. Csak te. Életem nője vagy. - karolta át a derekamat.
- Na de mi van Isaac-kal?
- Vége.
- Mert? - időközben beültünk a kocsiba, ami értünk jött, és felé tudtam fordulni az ülésen. - Álompár voltatok.
- Áht... agyban - kopogtatta meg a halántékát. - agyban kell keresni a problémát nála.
- Hogy mondhatsz róla ilyet? Kedveltem.
- Mindenkire ezt mondtad. - húzódott halvány mosolyra a szája.
- Ez nem igaz! - emeltem fel a mutatóujjamat. - Ez nem igaz. Patrick-et kifejezetten utáltam. Mégis vele voltál a legtöbbet.
- Azt sose fogom megérteni, miért nem kedveltétek egymást.
- Mert pökhendi, beképzelt és csak a hátadon kapaszkodott volna.
- Tudod mi az érdekes?
- Na hallgatlak. - nevettem fel.
- Ő is ezeket mondta rólad. - nevetett fel jóízűen managerem.
- Nem nagyon érdekel. - rántottam meg egyszerűen a vállamat. - Az a lényeg, hogy visszaküldted az esős Londonba. Úgy is a leghosszabb kapcsolatod, velem van, ugye?
- Hát persze, szerelmem. - simította meg az arcomat. - Te vagy az egyetlen. Viszont...most hogy vége van Isaac-kel, arra gondoltam felhívhatnám újra ezt a Patrick gyereket.
Olyan döbbent fejet vágtam, szerintem az állam is leesett. Aleron hangosan felnevetett.
- Dehogy hívom, Tinácska. Tudom, hogy csak kihasznált. Szerinted vak vagyok? Látnod kéne magad. - törölgette a szemét. - Kegyetlen.
- Örülök, hogy jól szórakozol, Alie. - fontam durcásan össze a karomat.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek. - biggyesztette le az ajkát. - Tudom, hogy imádsz.
- Nem lehet rád haragudni, te. - csapkodtam meg az arcát a férfinek.
- Viszont, gyönyörűm. - pillantott ki az ablakon. - Megjöttünk.
- Már is? - hajoltam előre és megfigyeltem a villogó betűket amik az Amber Lounge-t írták ki.
- Várod már, szépségem? Tavaly kihagytad.
- Ja, várom, várom. - erőltettem mosolyt a számra.
Már nyúltam volna a kilincs után, de Aleron elkapta a kezemet.
- Várj egy percet. - a férfi kipattant a kocsiból, átszaladt a másik oldalra és kinyitotta nekem az ajtót. - Csak muszáj úriembernek lennem.
- Legjobb vagy. - helyeztem nevetve kezét az övébe, majd kiszálltam a kocsiból.
- Na jól van, szépségem. - nyomott egy puszit az arcomra. - Hátul találkozunk. Csak magabiztosan. - kacsintott rám vigyorogva.
Azzal elengedett és már el is tűnt a tömegben. Mély levegőt vettem és elindultam a vörös szőnyegen. Pár lépés után megtorpantam és pózoltam a fotósoknak, akik sűrűn kattogtatták a gépeket. Egy pár perccel később sétáltam pár métert és ismét megálltam. Hirtelen valaki elkapta a derekamat és magához húzott. Rápillantottam a spanyol pilótára, és széles mosolyra húzódott a szám.
- Hát te?
- Csak csinálhatok egy közös képet a pajtimmal. - nem pillantott rám, csak a kamerákba, de arcáról levakarhatatlan volt a mosoly. Pár perccel később megfogta a kezemet és még odébb húzott, hogy az utolsó helyen csináljanak képeket.
- Jó sok közös képünk lesz. - pillantottam rá,
- Nem lehet elég. - nézett rám ő is ebben a pillanatba, mire vigyorogva elpillantottam. - Bent találkozunk.
Elengedett és még futólag rám kacsintott, ahogy ott hagyott. Egy szervező lány futott oda hozzám.
- Ms. Ortiz. Kéne még egy csoportképet csinálni.
- Kikkel? - húztam össze a szememet értetlenül.
- A pilótákkal. - mutatott egy csapat fiatal srácra, akik épp egy közös képre álltak össze.
- Oké. - megigazítottam a hajamat, majd elindultam a srácokhoz.
Megvártam, amíg elkészülnek a képek, és hogy hozzájuk is odamenjen a lány és közölje a szándékot. Mindegyik srác közel hajolt az apró termetű lányhoz, hogy hallják amit mond. Mikor pedig rám mutatott, egy emberként pillantottak rám. Elsőként egy magas, szőke srác lépett oda hozzám széles mosollyal az arcán. Ismerős volt az arca, de két nap paddock látogatás után kié nem az.
- Hello. - formálta hangtalanul mosolyogva a szavakat, mire visszamosolyogtam rá.
- Szia.
Végre a többiek is mozdultak és pár pillanattal később már a félkör közepén álltam, ahogy a fiatal pilóták közrefogtak. Jó pár másodperccel később szabadultunk csak el. Rámosolyogtam a srácokra, majd siettem a backstage-be, mert már így is sok időt elszórakoztunk a vörös szőnyegen.

/Még mindig minden gondolatom Jules-ről szól... Attól még, enjoy../

#PrayForJules as hard as you can....

A kis franciának mindennél jobban szüksége van most az imáinkra és arra hogy szorítsunk érte... 

Új fejlemények nagyon nincsenek, én annyit hallottam, hogy a Sky Sports megerősítette, hogy valóban nem tud önállóan lélegezni.

Azt is olvastam valakitől, hogy az információk hiánya nem feltétlenül ad okot aggodalomra... amit nem igazán értek, de biztosan így van.

A családja már ott van vele Japánban, azt viszont nem tudom, hogy Camille ( a barátnője) is a családdal ment-e. De viszont a Schumachert-t balesete után kezelő híres idegsebész, valamint menedzsere, Jean Todt fia, Nico Todt is megérkezett már.

A balesetről láttam videót, és nekem, aki már minden képet láttam, is leesett az állam, hogy ez kegyetlen. Nem fogom posztolni ezt a videót, ahogy egyetlen képet se az esetről, mindenki megkeresi, ha szeretné. Csak annyit mondok a videóról, hogy csoda, hogy nem halt szörnyet ott a helyszínen. Ez is bizonyítja, hogy csodák igen is léteznek. 

A becsapódásról: Bianchi a pálya elhagyásának időpontjában 213 km/órás sebességgel haladt. A lassulást 50 G körülre becslik, de ahogy néztem a videót szerintem volt az több is.  (Az 50G már akkor is kegyetlen sok, ha csak belegondolunk, hogy Alonso Abu Dhabi-ban 27G-t kapott)

Egy videót mégis csak megosztok veletek, ami miatt elmorzsoltam egy könnycseppet:

#KeepFighting #DoNotGiveUp #FingersCrossed #PrayForJules

I can't wait to see this smile again.

Forget it! - 5. fejezet

/Még mindig nagyon, nagyon várom a jó híreket Jules-lel kapcsolatban......./

- Jó reggelt, hős szerelmes. - vigyorgott rám a konyhából Skye.

- Nem vagyok szerel..... - azonban nem tudtam befejezni.

- Ki a hős szerelmes? - lépett ki Camile a fürdőjéből.

- Senki. - vágtam rá gondolkodás nélkül és határozott pillantottam rá Skyra, aki értette a célzást és azonnal hárított.

- Tőled kérdeztem. - mosolygott rá a húgomra. - Hallottam ám, mikor értetek haza este.

- Ne is mond. - huppant le egy székre fáradtan Camile. - Szerintem maximum két órát aludtam. De most beszéljünk rólad, Valentina. - fordult felém. - Mi volt Bassianoval?

- Semmi. - kötöttem lófarokba a hajamat. 

- Az egész olasz istálló ettől zengett tegnap délután, hogy randiztok, hogy lehet, hogy semmi?

- Ahogy mondom. - rántottam meg a vállamat. - Iszogatunk, aztán pedig egyedül jöttem haza. - a pulthoz léptem és elkezdtem összevágni a gyümölcsöket a turmixhoz.

- Ez annyira nem rád vall. Nem tudom elhinni. 

- Megmondtam, Camile. Nem akarok kapcsolatot, ráadásul Bassiano nem is az esetem, ezért szögeztem már le az elején, de most elmondom, ha nagyon szeretnéd, ez nem randi volt. 

- Jó, jó, jó. - fújt visszavonulót a húgom. - Ezt Basso is tudja?

- Elég érthetően a tudtára adtam, azt hiszem. Ha ezt nem érti meg, akkor semmit.

- Mit csináltál vele, megütötted? - kacagott fel jóízűen Camile, majd belekortyolt a turmixba. 

- Majdnem. - mosolyodtam el fanyarul. - Nem. Csak jól lecsesztem, amiért ilyen dolgokat terjeszt a hátam mögött.

- Megmostad a kis olasz fejét? 

- Valakinek muszáj. - leültem az asztalhoz a tányérommal és a turmixommal. 

- Az olasz pasikat nem könnyű megzabolázni. - csatlakozott hozzám  a reggeliben Camile és Skye. - Én már csak tudom. 

- Tudom, hogy te csak olaszokkal kezdesz; amit ugyan mai napig nem értek; de senki nem beszél itt megzabolásról. Mivel nem akarok tőle semmit, főleg nem hosszú távon, így eszembe se jutott, hogy nekem kéne megnevelni vagy nem is tudom. 

- De nem csak az olaszokra. A spanyolokra is. Még makacsabbak is a spanyolok. 

- Mire célozgatsz ezzel? - húztam össze a szememet. 

- Semmire, semmire. - mosolygott sejtelmesen. - Csak a spanyolokat hoztam fel példának. De mondhattam volna azt is, hogy a franciák akármennyire romantikusak, nehéz hozzájuk közel kerülni. Jobb így?

- Sokkal. - húztam fel a szemöldökömet. 

- Akkor jól van. Viszont még most szólok, egy óra és indulunk. Gondolod, hogy el tudsz készülni?

- Reménykedj. Úgy is ma én vezetek. 

- A Dodge-dzsal?

- A világ legjobb kocsijával. 

- Ezzel vitatkoznék. - köszörülte meg a torkát Skye.

- Azért mert téged nem szeret; ami nem lep meg, mert mindig lefullasztod; attól még igen is a legjobb kocsi. Szebben dorombol mint bármelyik macska és bármilyen kocsit lenyom. Szóval igen, vele megyünk. 

- Aztán ne lepődj meg, ha ott maradunk a körforgalomba. - vigyorgott rám barátnőm.

- Nem hallgatom tovább a sértegetését. Egy óra múlva találkozunk. - álltam fel sértetten és a szobámba vonultam készülődni.

Beléptünk a Ferrari istállójába és vizslatóan pillantottam körbe az olaszoknál.
- Pajti! - hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül, mire vigyorogva megfordultam.
- Pajti! - kiabáltam ugyanolyan hangsúlyban, ahogy ő tette.
- Pajti! - a spanyol pilóta arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, ahogy megszaporázta a lépteit. Mikor odaért hozzám, olyan tett, ami meglepett. Szorosan magához ölelt. Vigyorogva fontam köré a karjaimat. - Jó, hogy látlak, pajti.
- Én is örülök neked. - lapogattam meg nevetve a hátát.
- Mi van veled? Azt hittem ma már ki se érsz.
- Pedig siettünk.
- Lemaradtam valamiről? - lépett vissza összehúzott szemöldökkel Camila és felváltva pillantott hol rám, hol a pilótára.
- Ő az én emparejar-om. - vigyorogtam a húgomra, aki teljesen össze van zavarodva.
- Emparejar? - nézett rám Fernando.
- Nem mondod hogy soha nem hallottad? - nevetted. - Az Argentínában imádják ezt a szót.
- Életembe nem hallottam. - rázta meg a fejét.
- Na, na, na. - állított le minket Camile feszülten. - Ti mióta vagytok ekkora spanok?
- Pajtások. - javítottam ki. - Tegnap este.
- Tegnap este? Nem... nem Bassianoval voltál?
- Nem mesélted? - pillantott rám.
- Majd elmesélem. - rántottam meg a vállamat. - De Fernando, hagyj mutassam be a legjobb barátnőmet. Skye, Fernando. - mutattam a pilótára és a barátnőmre.
- Skye Zelman. - nyújtott kezet az ausztrál származású lány a spanyol pilótának.
- Fernando Alonso. - rázta meg a kezét mosolyogva.
Camile ott is hagyott minket és egyértelműen Paolohoz igyekezett, aki egy laptopnál álldogált más szakemberek társaságában. Figyeltem ahogy odamegy a szerelméhez, félrevonja, majd kissé értetlenül magyaráz neki, és végül mind a ketten rám és a mellettem álldogáló Fernandora pillantanak, aki közben kellemesen elcsevegett Skye-jal. Hosszan álltam a pillantásukat, majd végül Paolo volt, aki elfordult, és elindult. Camile utána ment és magyarázni kezdett neki tovább, miközben még egyszer a válla fölött rám pillantott. A téma egyértelmű volt.
- Igaz, Val? - zökkentett ki Skye hangja.
- Micsoda?
- Épp azt beszéltük Fernando-val, hogy megyünk a vasárnapi after partyra.
- Mi?
- Megbeszéltük tegnap. - pillantott rám jelentőség teljesen Skye.
- Ja, igen, igen, igen. - nem voltam túl határozott.
A hajamba túrtam, és a spanyol pilótára pillantottam, aki mosolyogva figyelt. Visszamosolyogtam rá, majd csendben álltunk tovább, míg Fernando kezébe nem nyomtak egy lapot, amit olvasni kezdett. Ahogy ez megtörtént, Skye felém fordult.
- Mondj már valamit. - tátogott.
Alig láthatóan megráztam a fejemet, mire a lány mélyet sóhajtott.
- Valentina. Mutasd meg nekem a paddockot! Kíváncsi vagyok.
Erre a mondatra a pilóta felpillantott rám, majd Skyera, végül vissza rám.
- Menjünk. - bólintottam, és finoman megtoltam barátnőmet. - Időmérő kezdetekor itt vagyunk.
- Siessetek. - mosolygott halványan, majd leült a székébe.
Ahogy elhagytuk az olasz istállót, Skye nekem támadt.
- Ez mi volt?
- Mi, mi volt?
- Ez. Ez az egész. Nem is értem. Nem ilyen szoktál lenni. Szerelmes vagy?
- Nem! - torpantam meg. - Nem vagyok szerelmes! Nem alakul ki egyik percről a másikra.
- Valentina szerelmes, Valentina szerelmes, Valentina szerelmes. - énekelgette vigyorogva a dalt.
- Szörnyű ember vagy, Skye. - túrtam a hajamba sóhajtva.
- Minek az embernek ellensége, ha van barátja, nem igaz? - vigyorgott.
- Sok is. - nevettem fel.
- Uh, uh, uh. - kapta el a karomat. - Az ki. - bökött állával egy irányba.
- Életem, több tíz ember van itt, ha nem száz. Kire gondolsz?
- Ott, ott, fehér valamilyen csapatpóló, fekete full cap, napszemüveg, tetoválások.
- Ja...Bemutatom. - fogtam meg a karját és megcéloztuk a brit pilótát. - Lewis! - odakiabáltam, mikor csak pár méterre voltunk.
Mikor meghallotta a nevét, körbepillantott, mire felemeltem a kezemet, hogy én hívtam. Halvány mosoly ült ki az arcára, ahogy közeledtünk felé.
- Valentina. - mosolygott rám és odahajolt hogy adjon két puszit.
- Szia, Lewis. Hagyj mutassam be a barátnőmet, Skye.
- Skye Zelman. - nyújtott kezet a legelbűvölőbb mosolyát elővéve barátnőm.
- Lewis Hamilton. - rázta meg mosolyogva a Mercedes pilóta a jobbját és egy pillanattal több ideig tartott ez, mint kellett volna.
- Skye, tegnap kiderült, hogy Lewis az utca szomszédunk. - törtem meg az idillt.
- Valóban? - szerintem felém irányult volna ez a kérdés, de le se vette a tekintetét a britről.
- Én itt se vagyok. - emeltem fel védekezően a kezeimet, de mintha egyikük sem hallotta volna meg, hanem már beszélgetésbe is mélyültek.
Hátat fordítottam nekik és szapora léptekkel igyekeztem vissza a Ferrarihoz. A nagy sietségben alig néztem föl, csak reflexszerűen kerülgettem ki az embereket, ahogy tettek sokan mások, mert a tömegben igen nehéz volt haladni. Azonban mikor épp egy McLarenes szerelőt akartam kikerülni, beleütköztem valakibe.
- Ne haragudj. - hallottam meg a mély hangot, majd finoman hozzáért a karomhoz, ahogy megpróbált kikerülni.
- Semmi gond. - mosolyogtam rá, mire viszonozta ezt egy széles mosollyal és tovább haladt.
Elgondolkodtam a nevén, mert bár ugyan ő nem biztos, hogy emlékezett rám, én határozottan tudtam, hogy Paolo bemutatott neki. Csak 22 pilóta nevét nem lehet egy nap alatt megjegyezni, ezért lázasan kutattam az agyamba. Mintha valami német név csengett volna a fülembe, de ebben sem voltam biztos. Ahogy beléptem az olasz istállóba, már nagy volt a sürgés- forgás és Fernando is a kocsija mellett beszélgetett a versenymérnökével. Ahogy körbejárattam a tekintetemet a pillantásom egy igazán nagy lendülettel közeledő Camile-on állapodott meg.
- Beszélhetnénk? - ragadta meg a karomat és kihúzott a bokszból.
- Jó, jó, de előbb kérdezek. Hogy hívják azt a nagyon magas, szőke, kék szemű aki valami sötét pulcsiba járkál.
- Oh, baszki, Valentina. Honnan tudjam. Nem egy szőke srác rohangál a paddockban, honnan tudjam, kinn akadt meg a szemed.
- Csak mond a neveket, tudni fogom.
- Sebastian?
- Nem, nem, azt vágom.
- Nico Rosberg?
- Neeeeeeeemmmm.... tudom. Szerintem nem. Nincs még egy Nico?
- Hülkenberg.
- Tudtam! Tudtam, hogy tudom.
- Mi van vele?
- Semmi, lényegtelen.
- Én ezt már neked nem hiszem el.
- Mármint? - vontam fel a szemöldökömet.
- Hogy lényegtelen.
- Mert, hogy?
- Mi volt ez a puszi, pacsi, ölelkezés, szeri Nando-val reggel? Én úgy tudtam, kicsit utál.
- Én is úgy tudtam.
- Istenem, Valentina, ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled. - fonta össze a karját idegesen Camile. - Mi volt este?
- Jó. - sóhajtottam. - Tegnap este ugye elmentem inni Bassiano-val. Az elején leszidtam, amiért olyan dolgokat terjesztett amiket terjesztett, de aztán egész jól elvoltunk. Nagyon sokat ittunk és teljesen feloldódtunk. Tök jól elvoltunk, aztán megjelent Fernando. Láthatólag utált, amiért eljöttem Basso-val, rám se nézett csak mielőtt elindult volna, kaptam tőle egy megsemmisítő pillantást és azt, hogy én vagyok az ő nagy csalódása. Mármint nem ezt mondta, de ezt jelentette, amit mondott. Mindegy. Utána már nem akartam ott maradni, kértem is Bassiano-t, hogy lépjünk le. Ő nem akart, azt mondta maradjunk és elég erősen fogott rá a karomra. Akkor eszembe jutott minden, amit Paolo mondott és csak menekülni akartam tőle. El is jöttem és egyedül kezdtem haza sétálni. Aztán valaki utánam kiabált egy autóból, amiben megfagyott bennem a vér és csak otthon akartam lenni. De pár pillanattal később megállt a kocsi és Fernando szállt ki belőle. Kiderült hogy a húgának a részeg vőlegénye kiabált utánam, és ha nem teszi ezt, nem állt volna meg, hogy felvegyen. Szóval igen, utált. Aztán neki is elmagyaráztam mindent, és látszott, hogy megnyugodott, hogy nem randi volt. Aztán még sokat beszélgettük, megtárgyaltuk hogy mi többek vagyunk mint ismerősök de nem is igazán barátok így egy nap ismertség után, ezért emparejar-ok vagyunk.
- Te szerelmes vagy belé. - húzta össze résnyire a szemét.
- Nem vagyok, szerelmes, nem igaz. - háborodtam fel. - Skye is ezzel cseszeget. Meg se hallottad, amit meséltem, vagy csak ennyit szűrtél le?
- Valentina, drágám. - mosolyodott el. - A saját nővérem vagy. Jobban ismerlek bárkinél. Szerelmes vagy. Hosszú idő után újra.
- Szerintem én most nemes egyszerűséggel itt hagylak, kedves Camile. - fordultam meg és már el is indultam.
- Oké, várj, várj. - a húgom hangjára megtorpantam és hátrapillantottam. A lány közelebb lépett. - Akkor ha nem vagy szerelmes... - túrt a hajába. - amit el is hiszek... Akkor az sem zavar, ha azt mondom, van barátnője?

#ForzaJules

Azt hiszem, nincs mit hozzáfűznöm ehhez a címhez...

A futam vége óta megállás nélkül frissítem a Twitter és a Facebookot, hátha egy apró kis hír van, hogy legalább stabil az állapota...

Viszont ami hatalmas respect: Az ÖSSZES F1-es pilóta ott van vele a kórházban.

Lehet itt beszélni arról, hogy melyik pilóta mennyire utálja a másikat, de hogyha nagy a baj, mégis csak összefognak és ott vannak.

Biztos vagyok benne, hogy Jules nem fogja feladni, kegyetlen erős és minden rendben lesz vele.

Az egész motorsport világ érte szorít.

#FingersCrossed

UPGRADE!

Állítólag Jules állapota rosszabbodott... Lélegztetőgépre kellett kötni, mert nem tud önállóan lélegezni...

Már csak abban tudok bízni, hogyha van Isten, nem vesz tőlünk el egy ilyen fiatal és ilyen tehetséges pilótát, aki előtt még ott áll az egész F1-es karrierje..

#KeepFighting #DoNotGiveUp

Forget it! - 4. rész

- Hé, szép lány, kell egy fuvar? - hallottam meg egy ismeretlen hangot a kihalt utcán, ahogy haza fele igyekeztem. 

Nem fordultam hátra, csak megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb hazaértem. A kocsi azonban egyre közeledett. 

- Neked szóltam. - hallottam meg újra a hangot és a kocsi mellém gördült. 

Fél szemmel pillantottam oda és láttam, hogy egy Ferrari az. Elment mellettem de tíz méterrel később félrehúzódott és kiszállt belőle egy ismerős alak.

- Szállj be, Valentina.

- Hazasétálok. - rá se pillantottam a spanyol pilótára, de ahogy elsétáltam volna mellette, elkapta a karomat. 

- Szállj már be, nem kérem még egyszer. Szétfogsz fagyni, mire hazaérsz. HA, hazaérsz. 

Hosszan álltam a pillantását.

- Na gyerünk, holnap hosszú nap lesz. 

Kihúztam a kezét a szorításából és odasétáltam a kocsihoz. Bent egy srác ült, aki vigyorogva integetett nekem az anyós ülésről.

- Szia! - nagyon vigyorgott rám, és látszott rajta, hogy ő se ihatott keveset. 

- Szia. - mosolyogtam rá kedvesen, majd visszafordultam Fernandohoz, aki a hátam mögött állt. - Hova ülök? Az öledbe? Vagy a barátod ölébe?

- Nehogy már te legyél megsértve, amiért hazaviszlek téged. - rántotta fel a szemöldökét. - Nem mellesleg nem vittek volna el, ha Javier nem kiabál utánad.

- Szóval képes lettél volna itt hagyni. Simán elmentél volna mellettem. - húztam fel a szemöldökömet.

- Aj, istenem. - túrt bele fáradtan a hajába. - Csak szállj be. 

Fernando előre hajtotta a vezető ülést és így be tudtam kászálódni a szűkös hátsó részre. A spanyol pilóta is beült és beindította a motort, majd rálépett a gázra, mire a tűzpiros sportgép előre lendült. Az anyósülésen ülő spanyol férfi vigyorogva fordult hozzám hátra.

- Javier! - nyújtott kezet nekem mosolyogva. Azonban látszott rajta, hogy kettőig nem látott. 

- Valentina. - ráztam meg a kezét. 

- Fernando nem akart ám felvenni. - "suttogta" mint aki egy titkot akar megosztani, de elég hangos volt. 

- Közölte velem. - mosolyogtam rá. - Nem kedvel. 

- Szerintem pont ellenkezőleg van ez. 

- Valóban? - húztam fel a szemöldökömet nevetve. - Valamit félreérthettél. 

- Megérkeztünk, Javier. - fékezett le erősebben Fernando. - Remélem a lakásba feltalálsz még.

- Sziasztok. Holnap találkozom veled - mutatott a Ferrarisra, majd rám nézett - és veled is.

- Nem fogsz emlékezni rám holnap, de azért rendben. - nevettem fel. - Szia. 

A férfi kissé esetlenül kikászálódott a kocsiból és két esetlen lépés után nagyjából megtalálta az egyensúlyát és elbotorkált a lakásig. 

- Előre ülsz? - a spanyol hangja teljesen színtelen volt, miközben előrehajtotta az ülést. 

Elfogadtam a lehetőséget és előremásztam a sokkal kényelmesebb anyós ülésre. Ahogy bekötöttem magamat a pilóta rátaposott a gázra. 

- Ki volt ő neked? - törtem meg a kínos csendet.

A pilóta dacosan hallgatott és el sem vette a tekintetét az útra.

- Most komolyan nem fogsz hozzám szólni? Úgy viselkedsz, mintha főben járó bűnt követtem volna el ellened. Pedig csak ma reggel óta ismerjük egymást. 

- Ő a sógorom, ha mondhatjuk itt. A testvérem vőlegénye, most itt élnek Monacoban. Nem követtél el ellenem főben járó bűnt.

- Akkor? Utálsz. Ez tök egyértelmű. 

- Mit eszel Bassianoban? Mi tetszik benne? - mintha meg se hallotta volna amit mondtam.

- Féltékeny vagy? - nevettem fel hitetlenül. 

- Undorító alak. 

- Jó, úgy látom elbeszélünk egymás mellett, szóval ezt most lezárom. Nem randiztunk, Bassianoval. Elhívott inni, és ezt is csináltunk. Nem randi volt. Beszélgettünk. Ha az is lett volna, elmondtam volna, hogy nem akarok tőle semmit, mert nem az esetem. 

- Mindenkinek azzal hencegett, hogy rá nyomultál és hogy ez milyen hiper randi. - hangja kissé megkönnyebbültnek tűnt.

- Igen, hallottam hírét. - nevettem fel zavartan. - Meg is kapta érte a fejmosást. 

- De ha olyan jól éreztétek magatokat, miért gyalogolsz haza, egyedül?

- Mert egy agresszív seggfej. 

- Ebben teljes mértékben egyet tudok veled érteni. - mosolyodott el. - Kár, hogy ez nem tűnt fel neked.

- Hogy tűnne fel ez egy óra ismertség után. 

- Úgy, ahogy rád nyomult. Mindenkivel ezt csinálja. Mindenkit megkörnyékez, aztán vagy igen vagy nem. De holnapra már túl lesz azon, hogy kikosaraztad. 

- Nem ráz meg. - rántottam meg a vállamat egyszerűen. 

- Reméltem, hogy nem kell majd feltörölgetnem a könnyeidet. - húzta az agyamat vigyorogva.

- Közel álltam, közel álltam... de nem. - nevettem.

- Ez egy igazán erős nő. - mosolygott. - Ez tetszik.

- Ezért utáltál? Mert azt hitted, rányomultam és randizni megyek Bassianoval?

- Őszintén? Nem ezt néztem ki belőled? Nem néztem ki belőled, hogy bedőlsz a csábításának és... nem is tudom.

- Úgy nézek ki, mint aki bárkitől hasra esik?
- Nem is tudom. - gondolkodott el látványosa. - De nem úgy tűnt, mintha rosszul lettél volna az ő társaságában.
- Mit mondhatnék? Könnyen kijövök az emberekkel. Aztán a nagy csalódás akkor jön, mikor megmutatják az igazi oldalukat. Apropó, nagy csalódás. Én lennék a te nagy csalódásod?
- Már mondtam. - rántotta meg a vállát. - De ha szeretnéd, visszavonom. - pillantott rám. - Nem te vagy a legnagyobb csalódásom. Sőt. Te a legnagyobb pozitív csalódásom vagy.
- Aww... - játszottam a meghatottat - ez a legszebb dolog amit valaha mondtak nekem,
- Szomorú, ha ez a legszebb dolog, amit egész életedben mondtak neked. - vigyorgott.
- Mondtak már szebbet is. De egy idegentől ez a legszebb.
- Idegen lennék? - rántotta fel a szemöldökét.
- Úgy gondolod, hogy legjobb barátok lettünk azért, mert beültettél a kocsidba?
- Nem. Nem, de nem hiszem, hogy idegenek lennénk.
- Akkor mik vagyunk mi egymásnak?
- Idegenek semmikép... - egy pillanatra elgondolkodott, hogy mi lenne a megfelelő jelző. - Pajtások.
- Pajtások? - vontam fel a szemöldökömet nevetve.
- Miért, mik legyünk? - nézett rám.
- Nem is tudom. Van-e erre megfelelő szó. Nem mondanálak barátnak, még... nem is idegenek. Ismerős? Ismerősök vagyunk?
- Nekem a pajtik jobban teszik. - vigyorgott a volán mögött.
- Akkor pajtik? - nevettem fel.
- Legjobb pajtik. - bólintott komoly hangon.
- Tudod... soha nem volt még pajtim.
- Pedig egy pajti nagyon hasznos.
- Valóban? - pillantottam rá érdeklődve. - Például?
- Például van olyan kedves, hogy hazavisz téged egy rosszul sikerült este után.
- Apropó haza. Szerinted nem vettem észre, hogy igazán céltalanul autókázunk? Másodjára haladunk el ebben az irányban a Bd de Suisse-on. - vigyorogtam rá.
- Mivel nem mondtad el, hogy hol laksz.
- Nem kérdezted.
- Nehogy már én legyek a hibás. - háborodott fel.
- Én vagyok a hibás akkor? Hozzám se szóltál, mikor elindultunk.
- De te meg nem szóltál, hogy esetleg rossz irányba indulok.
- Nem is figyeltem, hol vagyunk.
Miután bemondtam a címet, röviden bólintott, majd tovább haladtunk és pár perccel később leparkolt az épület előtt.
- Hát. - kapcsoltam ki a biztonsági övet. - Köszönöm szépen a fuvart, pajti.
- Igazán nincs mit, pajti. - vigyorodott el. - Legközelebb is szívesen.
- Akkor... - nyitottam ki a Ferrari ajtaját.
- Bekísérlek.
- Nagyon lovagias vagy.
- Valakinek muszáj, ha ennyire kihalóban vagyunk. - mosolygott miközben ő is kikászálódott az olasz sportkocsiból.
Együtt sétáltunk el az épület bejáratához, ahol azonban megtorpantunk.
- Na jól van, akkor még egyszer köszönöm.
- Még egyszer nincs mit. - nevetett. - Szombaton te is szerepelsz a divatbemutatón?
- Igen. Jó hosszú lesz az a holnapi nap.
- De előtte látlak időmérőn, ugye?
- Szeretnél látni? - vigyorogtam.
- Mit mondhatnék?
- Nem muszáj kimennem! - játszottam a sértettet. - Aludhatok is egész nap. - hátrébb léptem, jelezve hogy indulnék, de közelebb lépett.
- Hogy ne szeretnélek látni? - mosolygott rám halványan. - Hisz mégis csak pajtik vagyunk.
- Legjobb pajtik. - kontráztam rá nevetve. - De most már tényleg megyek.
- Jó éjt. - odahajolt, mint aki puszit akar adni.
Két puszit adtunk egymásnak.
- Neked is. - mosolyogtam rá, majd besiettem az épületbe.
Futva igyekeztem a lifthez, majd mikor azzal felértem az emeletünkre, és végigfutottam a folyosón. Sietve nyitottam ki a lakás ajtaját és meg sem álltam Skye szobájáig. A sötétben alig tudtam elbotorkálni barátnőm ágyáig.
- Skye! Skye! Skye! - rázogattam gyengén. - Skye!
- Nem tudok pénzt adni.
- Sky! Én vagyok, Valentina.
- Mi az? - ült fel az ágyban. - Miért vagy itt? Hol van Bassiano?
- Hossz sztori. Ott hagytam, majd elmesélem. Fernando hozott haza.
- Ki az a Fernando? - ásított nagyot.
- A spanyol Ferraris pilóta. Tudod, akiről meséltem.
- Ja, ja, ja, megvan. - bólintott fáradtan. - És mi ez a nagy vigyor az arcodon?
- Van egy kis probléma.
- Akkor miért mosolyogsz ennyire?
- Fernandoról van szó.
- Ne beszélj már rébuszokban Val... visszafeküdnék aludni.
- Nem tudom hogy mondjam... de nagyon megkedveltem... nagyon tetszik.


/Meg is írtam. Most nem történik sok minden, inkább párbeszéd a nagyobb része, de a végén van a bomba :D Enjoy :*/

Forget it! - 3. rész

- Nem értem, mi nem tetszik. Örülnöd kéne, hogy elhívott. - Sky nem igazán értette a problémámat.
- De nem akarok semmit tőle.
- Ki mondta, hogy hozzá kell menned feleségül.
- Nem is az... nem akarok kapcsolatot most.
- Ezt csak azért mondod, mert nem jön be, vagy mert inkább élnéd tovább a kicsapongó életedet?
- Ööö... - húztam a számat.
- Ezek szerint mindkettő. Jó, de figyelj, ő is azt mondta nem jár semmi kötezettséggel az egész. Egy jót buliztok, aztán hátha lesz valami kis kaland.- vigyorgott rám szélesen.
- Elég legye, Skye! - nevettem fel. - Elmegyek.
- Tudtam. Kiválasztunk együtt valami szexit.
- Már tudom nagyjából, szóval felejtsd el.
- Az hogy lehet? - tette a kezét a szája elé csodálkozva a barátnőm, mire hangosan felnevettem. - Csak nem? Valentina Ortiz tudja mit fog felvenni, és nem válogat órákig? Hogy lehet ez.
- Befoghatod. - nevettem. - Csak nagyjából. Semmi más szóval az még bő fél óra.
Hirtelen csapódott az ajtó és Camila hangját hallottam meg.
- Megjöttünk. - léptek be Paoloval egymás kezét fogva.
- Sziasztok. - köszöntünk egyszerre, majd húgom barátja két puszival köszöntötte Skye-t, hisz ma még nem találkoztak, majd hozzám fordult.
- Hallom, Basso-val randizol este.
- Gyorsan mennek a hírek. - pillantottam Skye-ra. - De ez nem randi, hanem italozunk egyet. Semmi kötöttség.
- Ő ezt nem így tudja. - támaszkodott neki a pultnak az olasz szakember. - Mindenkinek úgy meséli, hogy befűzött téged és hogy mennyire nyomultál rá.
- Én? - esett le az állam. - Én?!
- Nem is én. - rántotta meg a vállát Paolo.
- Érdekesen jönnek le neki a dolgok.
- Nagyon nagy képű egyébként. Nando-t ezzel húzta délután, hogy te nyomultál rá Basso-ra. Nagyon felidegesítette. Csodálom, hogy még nem ütötte meg.
- De ők miért utálják egymást?
- Nagyon hosszú sztori. Valami régi konfliktusra nyúlik vissza az egész szarság, és minden évben egyre jobban utálják egymást. De nem is tudom már.
- Érdekes.
- Mindegy. Elmész vele este?
- Most már nem fogom lemondani. Kilencre jön értem.
- Én azért óvatosságra intelek.
- Mert hogy?
- Rossz híre van. Nem az a lovagias jó fiú, ha valamit nagyon akar, azt megszerzi és nem nagyon tűri a nemleges választ. A helyedben azért figyelnék rá.
- Nagyon boldog vagyok, hogy ezt csak most tudod csak közölni, Paolo. - túrtam a hajamba.
- Nem kérdezted. - rántotta meg a vállát flegmán.
- Jó, jó, erre nem is válaszolok inkább. - álltam fel a székről.
- Én előre szóltam. - kiabált utánam az olasz férfi mielőtt még bevágtam a szobám ajtaját.

A folyamatosan csörgő telefonomért nyúltam és felvettem azt. 

- Igen?

- Szia, Valentina. Bassiano vagyok. - hallani lehetett a hangján hogy vigyorog.

- Szia. 

- Öt perc múlva ott vagyok, lejössz akkor?

- Megyek, persze. Sietek. - nyomtam ki a telefont és beleraktam a táskámba. 

Megigazítottam a hajamat a tükörben, majd kiléptem a szobámból. Skye a kanapén ülve borozgatott egy magazint olvasgatva.

- Sky! - huppantam le mellé. - Mi van veled?

- Mi lenne? - lepődött meg. - Olvasgatok. 

- Olyan vagy mint egy magányos, negyvenes elvált anya aki egyedül depizik mikor a gyerekei bulizni mennek.

- Én nem depizek. - háborodott fel. - Nagyon örülök, hogy van egy szabad fél órám.

- Holnap te jössz velem a divatbemutatóra, ígérem. - simogattam meg a vállát.

- De nem vagyok depressziós. Csak szeretném elolvasni a magazint, amire egy hete várok, hogy legyen időm. A lesajnálásodtól pedig kiráz a hideg.

- Oké, oké, oké. - álltam fel védekezően. - Viszont akkor megyek most. Jó leszek így? - fordultam előtte körbe. 

- Tökéletes. - mutatta fel a hüvelykujját. - Nem túl kihívó, de elegáns és nagyon csinos. Tökéletes.

- Köszönöm, anyu. - nyújtottam ki rá a nyelvemet. 

- Remélem, fél 10-re itthon leszel kislányom. - ment bele a játékba.

- Anya, de hát csak most találkozunk. - nyafogtam. 

- Jó, legyen 10 és akkor kedves voltam. - vonta össze rosszallóan a szemöldökét. 

- Na jó van. - nevettem fel. - Elmentem. Majd jövök. 

- Érezd jól magad, de nagyon vigyázz. Emlékezz arra, amit Paolo mondott.

- Tudod, hogy vigyázok.

- Hívj ha baj van, szia!

- Szia!

Behúztam magam mögött az ajtót és elindultam a lift felé. Ahogy leértem a ház elé, Bassiano már ott volt. Egy fekete terepjárónak támaszkodott, és ahogy megpillantott, széles mosoly költözött az arcára. 

- Szép jó estét neked. - lépett oda hozzám és két puszit adtunk egymásnak. 

- Neked is. - mosolyogtam rá. 

Az olasz szakember kinyitotta a Jeep ajtaját, mire bemásztam a kocsiba és megköszöntem kedvességét. Ő is beült a vezető ülésre és beindította a motort.

- Hova megyünk? - pillantottam rá.

- A Blue Ginre gondoltam.

- Uh, az jó hely. - vigyorogtam. - Minden csajt oda viszel, aki nyomul rád?

- Ezt most nem értem.

- Úgy hallottam, hogy én nyomulok rád. 

- Oh, Paolo. - forgatta a szemét.

- Miért mondasz ilyeneket a hátam mögött?

- Paolo félre értette szerintem. Annyit mondtam, hogy elvoltunk délután és hogy egész könnyen belementél a randiba. Azt hittem makacsabb vagy. 

- Azt is mondta, hogy Fernando agyát húztad ezzel. 

- Istenem, a pletyka! - sóhajtott színpadiasan az olasz szakember. - Nem kéne mindent elhinned amit Paolo mond. Nem áll jól neked a hiszékenység.

- Valóban? Neked is elhittem, hogy ez nem egy randi. - hangomban kevés él költözött. 

- Nagy szarkavarás megy néha a színfalak mögött, Valentina, amibe a csapaton kívül senki nem lát bele. És ez így van rendjén. De lépjünk tovább. Mi lenne, ha ma csak élveznénk egymás társaságát? - tette térdemre a kezét, mire megdöbbentem.

- Ez remek ötlet, de - leemeltem a kezét a térdemről és visszatettem a váltóra. - nem így kéne ezt kezdeni. 

- Sajnálom. - vigyorgott. - Viszont itt is vagyunk. - bekanyarodott jobbra és leparkolt a bár előtt. - Legyen egy jó esténk.

- Remélem. - mosolyogtam rá, ahogy kikászálódtam a Jeepből. 

Bassiano megadta a nevét az asztalfoglaláshoz, mire egy fiatal hostess kikísért minket a teraszra. Ahogy leültünk, már érkezett is a pincér, hogy felvegye a rendelésünket.

- Én elsőre egy Azúrt szeretnék kérni. - adtam le elsőnek a rendelésemet.

- Én csak egy whiskeyt kérek elsőre. 

- Azonnal hozom. - bólintott a pincér. 

- Akkor... mesélj valamit nekem magadról. 

- Ugyan mit? - nevettem fel.

- Nem tudom. - rántotta meg egyszerűen a vállát. - Az életedet. Hogyan ismerted meg Paolot, és ilyenek. Azt mondtad argentin vagy. Akkor hogy kerülsz ide, Monacoba?

- Huh, hát már 15 éves koromban kezdtem el modellkedni, akkor figyelt fel rám egy híres argentin modell ügynökség, a CR. Ők csinálták az első portfólió fotózásomat és az első munkáimat a világ különböző pontjain. Huszonkét éves koromra jártam már Brazíliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Angliában, Németországban és Olaszországban és Spanyolországban.

- Olaszország a legjobb, mind közül. 

- Igen, imádtam ott lenni. Viszont életem legkeményebb egy éve volt. Tizenkilenc évesen dolgoztam az Intimissinek, a Gas Jeansnek és Bottega Venetanak. Hatalmas volt az elvárás és a nyomás abban az évben, ami nagyon ráment az egészségemre. Egyfajta lazítás volt az a félév Spanyolországban a Stradivarius és a Massimo Dutti szolgálatában. A spanyoloknál sokkal lazább kezelték az egészet. Az olaszok túl feszesek, és ha nem tökéletes akkor semmilyen. Ez nem rossz tulajdonság, nehogy azt hidd. - mentegetőztem.

- Nem hiszem. - nevetett fel Bassiano. - De igaz. Te akkor igazi világjáró vagy. De még mindig nem tudom, hogy kerültél ide, Monacoba.

- Az Angliában töltött nyolc hónap után költöztem ide, huszonnégy évesen. Aki a managerrem és a mentorom volt a CR ügynökségnél felmondott, mert elég nagy szarkavarás ment a háttérbe, és ráadásul kapott egy ajánlatot az itten Daily Fashion modell ügynökségtől. Ők is csinálják a szombati divatbemutatót. Természetesen a managerem egyből igent mondott az ajánlatra, és ahogy megtudták, hogy engem mentorál, engem is leszerződtettek, ami nagy szerencse volt. Nem kell sokat utaznom, havonta egyszer kell egyszer maximum kétszer elutaznom, de akkor az teljes fejvesztés, mert két naponta váltogatom az országokat. Egy hetet vagyok csak távol, de vagy három országot bejárok. Két hete például hajnalban elutaztam Londonba, de este már indult a gépem Madridra, két nap múlva már Milanoban voltam és rá egy napra pedig Párizsban. A következő utazásom jövő hét kedden lesz, és akkor az Egyesült Államokba utazom. New Yorkba, Los Angelesbe és Miamiba leszek három-három napig. 

- Hűha. - képedt el az olasz szakember. - Akkor te nem unatkozol. És mit csinálsz ha itthon vagy?

- Igyekszem kipihenni magamat. Természetesen itthon is akadnak munkák, kisebb fotózások de ezek egy nap alatt meg vannak. Itthon inkább bulizok, vásárolok, és nagyokat alszom. 

- Na de mesélj magadról egy kicsit.

A beszélgetésünk alatt egyre csak fogytak és fogytak a koktélok és a whiskey-k, amik jó hangulatot eredményeztek, és egyre jobban oldódott a hangulat. Jó egy háromnegyed órával azután, hogy leültünk az asztalhoz, már régi ismerősökhöz hasonlóan beszélgettünk. 

- Na nézd csak ki van itt. - pillantott a hátam mögé vigyorogva Basso.

Hátrafordultam a bőrkanapén és, az alkohol miatt már erősen hunyorognom kellett, hogy felismerjem ki közeledik. 

- Nando! - üdvözölte vidáman a pilótát a szakember. - Mit keresel te itt ilyen későn.

- Egy barátom hívott. - egy másodpercre se pillantott rám, mintha ott se lennék. - Hazaviszem és itt se vagyok. 

- Miért nem csatlakozol hozzánk? - mutatott rám Bassiano. 

- Nem. - a spanyol pilóta elővette a telefonját. - Nem mellesleg elmúlt egy óra. Nem tudom, mit gondolsz Basso, de holnap időmérő és nem lenne jó, ha Kimi a te figyelmetlenséged és fáradtságod miatt érne el rosszabb eredményt.

- Megható az aggodalmad, kedves Nando, de rajtam kívül több mint húsz ember dolgozik körülötte.

- De te túl fontos szerepet töltesz be ahhoz, hogy figyelmetlen legyél...

- Köszönöm - vágott közbe ingerülten az olasz - van még valami?

- Nem, nem, semmi. De a napi csalódás megvolt. 

- Nem tudom, hogy tartozik ez rám. - értetlenkedett Bassiano. 

- Rád nem is nagyon. - most nézett rám először, de bárcsak ne tette volna. 

Az is jobb volt, hogy levegőnek nézett, mint az a megvető pillantás, amit ugyan alig egy másodpercig "élvezhettem", de azt úgy éreztem, örökké megjegyzem. 

- Akkor holnap. - vetette oda mellékesen a spanyol pilóta, majd ott se volt. 

- Szánalmas. - húzta le az utolsó kortyot a whiskey-ből. - Még egy kör?

- Neeemm... - túrtam a hajamba fáradtan. - Menjünk inkább haza. Nagyon fáradt vagyok. Holnap tényleg neked is korán kellhet kelned. - álltam fel a kanapéról. Fernando pillantása egy nagyon gyorsan kijózanított. 

- Ne csináld már, Valentina. - állt fel Bassiono és megfogta a karomat. - Maradjunk egy kicsit.
- Nem lehet. - igazítottam meg az öltözékemet és felvettem a táskámat. - Kérlek menjünk.
- Val, csak egy órácskát. - kis idegességet éreztem meg a hangjában és erősebben kapta el a karomat, ami fájdalmat okozott.
- Engedj el, Bassiano! - igyekeztem nyugodt maradni, de közbe eszembe jutottak Paolo szavai.
- Fél óra. - húzott vissza, mire már nem tudtam olyan nyugodt maradni és kirántottam a kezemet a szorításából.
- Töröld ki a számomat! - kiabáltam vissza és nagy lépésekkel hagytam el a szórakozóhelyet.

/Nagyon jó dolgot találtam ki :D A Laptophoz hozzákapcsoltam egy régi klaviatúrát, aminek segítségével sokkal gyorsabb és kényelmesebb a gépelés :D főleg asztalnál ülve :) Olyan annyira nagyon kényelmes, hogy ezt a részt elkezdtem négykor és most fejeztem be (kisebb- nagyobb szünetekkel) :D By the way: Enjoy :*/

Forget it! - 2. rész

- Mi van veled, Valentina? - törte meg nagy nehezen a kínos csöndet Paolo. - Két éve nem beszéltünk. 

- Ez nem miattam van. - pillantottam rá.

- Régen volt. 

- Nem törted össze magad, hogy újra jóba legyünk.

- Te se.

- Leribancoztál! - háborodtam fel és megtorpantam. - Mindennek elhordtál, Paolo. Nem mondod, hogy azt vártad, hogy térden állva csússzak eléd, hogy bocsáss meg.

- Én amondó vagyok, borítsunk fátylat a múltra. Tudod, mennyire - igyekezett nagyon kihangsúlyozni ezt a szót - jóba voltunk.

Vigyorogva karolta át a vállamat. 

- Régen volt. - bújtam ki az öleléséből. - Nagyon réges régen, mielőtt megismerted Camilát. És pontosan tudod, hogyha bántani mered, összetöröm a képedet, nem számít, mennyire leszünk jóba akkor. 

- Értettem. - karolta át nevetve újra a vállamat. - Na, ismerd meg az embereket. Ő az első. - mutatott egy barna bőrű srácra, aki napszemüvegben, és fekete Mercedes jellel ellátott full capben. - Ő itt Lewis Hamilton. Lewis! - kiáltott fel Paolo, mire a pilóta odakapta a fejét és széles mosoly költözött az arcára. 

- Szia, Paolo. - vigyorogva fogott kezet a Ferraris szakemberrel, majd rám pillantott. - És kit tisztelhetek a fiatal hölgyben?

- Valentina Ortiz. - nyújtottam kezet, de közben összeszűkült szemmel figyeltem. Határozottan ismerős volt. - Nem lehet, hogy mi már találkoztunk valahol?

- Ezt akartam kérdezni én is. - mosolyodott el. - Nagyon ismerős az arcod. Mondjuk, Monacoban mindenkiről azt hiszem, hogy ismerem.

- Te itt laksz? - döbbentem meg. 

- Már egy jó ideje. - vakargatta meg a tarkóját zavartan nevetve és mikor elmondta a címet leesett az állam.

- Ne idegelj! Egy utcára laksz tőlünk. 

- Tőlünk? 

- A húgommal és a legjobb barátnőmmel lakok együtt. 

- Megoldódott minden rejtély.  - nevetett föl. - Viszont, ez azt jelenti, te is meg lettél hívva a szombati divatbemutatóra igaz?
- Meg. De inkább munka, mint szórakozás. Dolgozom. Te?
- Mindig meg vagyok hívva de...  az elején mókás volt, most már nem annyira kedvelem.
- Én nem tudom megunni. Nekem ez az életem.
- Kinek mi.  vigyorgott. -  Viszont, ha nem haragszotok, én most lelépek, mert rohannom kell. De később találkozunk. - mosolygott rám, majd megpaskolta Paolo vállát és ott hagyott minket.
- Nem csak ő lakik a közeledben, hanem a negyed Forma-1-es gárda. Például az ő csapattársa, a másik Mercis Nico Rosberg egy emelettel lakik feljebb. De anno még Nando is itt lakott jó pár évvel ezelőtt.
- Nagyszerű.
Paolo a maradék fél órában végigvezetett az egész paddockban, majdnem mindenkivel megismerkedtem és mindenkiről megtudtam melyik csapatnak dolgozik és milyen szerepet tölt be a csapatban. Majdnem lehetetlen volt ennyi nevet megjegyezni fél óra alatt.
- Menjünk vissza, mert kezdődik a szabadedzés. Gondolom akarod nézni.
- Minden vágyam. - pillantottam rá gúnyosan.
- Tudtam. Jó csaj vagy te. - mintha észre se vette volna. - Kilencven perc alatt mindent megértesz és igazi Forma-1 specialista leszel.
- Másfél óra?! - szökött fel a hangom egy oktávval magasabbra. - Mit tudnak körözni másfél órán keresztül?!
- Ez nem egyszerű körözgetés. - rázta fejét nevetve Paolo.- Nagyon, nagyon fontos edzések az időmérő előtt, és ekkor a versenyzők információkat gyűjtenek a pályáról, mire hogyan reagál az autó, mi a megfelelő beállítás, melyik kanyarban mire kell figyelni és honnan lehet leszedni pár tizedet vagy századot a köridőkön és ilyenek.
- Hát ez kegyetlen izgalmasnak tűnik. - túrtam a hajamba fáradtan.
- Nem is baj, majd megérted. - kacsintott, mikor bekanyarodtunk a Ferrari bokszába. - Ülj csak le oda egy székre. - mutatott egy helyre. - Ezt pedig vedd fel.
- Mi ez? - vettem át a piros, Ferraris fülhallgatót.
- Lehet, hogy kicsit hangosnak fogod találni.
- Nem hiszem.
- Oké. De ne nyávogj nekem. - már indult volna el, mire elkaptam a karját.
- Add ide.
- Tudtam. - nevetett, majd átnyújtotta a készüléket.
- Max elviszem emlékbe. - forgattam meg a kezemben.
Leültem a székre, ami ki volt rakva és szememet a kis tvre tapasztottam. Hirtelen lehuppant mellém valaki, mire felé fordultam.
- Nem úgy tűnsz, mint akit szétvet az izgalom. - vigyorgott rám egy Ferraris.
- Erre ráhibáztál. - túrtam a hajamba nevetve. - Nem tudom, mit kéne nézni és mit kéne tudni.
- Nagyon szívesen elmagyarázom neked, ha szeretnéd. - villantott rám elbűvölő mosolyt.
- Megköszönöm, de előbb ha elárulod a nevedet...
- Bassiano Camporeale. - nyújtott kezet.
- Valentina Ortiz. - ráztam meg a jobbját.
- Spanyol név?
- Valami olyasmi. Argentin vagyok.
- Tudtam! - nevetett fel a mérnök. - Tudtam, hogy valami latin. Minden esetre örülök, Valentina. - vigyorgott. - Megengeded, hogy itt nézzem veled a szabadedzést?
Már épp nyitottam volna a számat, mikor valaki odalépett hozzánk.
- Állíts magadon, kedves Basso. - paskolta meg a mérnök arcát vigyorogva az az előbb megismert spanyol pilóta.
- Nando. - erőltetett mosolyt az arcára a férfi. - Nem kéne kocsiba ülnöd?
- Neked nem kéne Kiminek segítened?
- Köszönöm kedves érdeklődésedet, Nando. De még nem ért vissza. A te szerelőid viszont csak rád várnak. - mutatott Bassiano a garázs másik felére. - Köszi, szia.
Erre az utolsó két szóra felpillantottam a pilótára, aki felrántotta a szemöldökét, majd rám pillantott és ott hagyott minket.
- Nem úgy tűnik, mintha túl jó lenne a kapcsolatotok. - pillantottam a spanyol után, majd vissza a mérnökre.
- Nem, nem igazán. - nevetett fel kényszeredetten az olasz szakember. - Hosszú sztori. És még messze nincs vége. De lapozzunk.
- Oké. - rántottam meg a vállamat.
Az elkövetkező másfél órát azon a szürke műanyag széken töltöttem és Bassiano magyarázatát hallgattam. Nagyon alaposan kivesézett nekem mindent, és igazi Forma-1-es szakembernek éreztem magamat.
- Hu, rendesen megfájdult a fejem. - túrtam a hajamba és felálltam a székről, hogy kinyújtóztassam elgémberedett tagjaimat. - Túl sok infó.
- Még egy futam és beállhatsz Ferraris szakembernek. - tápászkodott fel a székről Basso is.
- Oh, nem, nem, nem. - nevettem fel. - Távol álljon tőlem, ez, ez itt. - mutattam körbe. - Ez nem az én világom. Camila rajong ezért, és ez teljesen neki való. De... ez nekem nem.
- Nagy kár. Viszont estére van terved?
Teljesen megdöbbentett a kérdése. Zavartan nevettem fel és beletúrtam a hajamba.
- Ne nevess! - pillantott rám komolyan. - Komolyan kérdezem.
- Nem is tudom.
- Ne csináld már, Valentina. - lépett közelebb. - Csak egy kis iszogatásra gondoltam. Semmi kötetlenség, egy kis móka. - kacsintott.
- Aj, jó, legyen... - vigyorogtam. - Egy ital.
- Majd meglátjuk. - nevetett fel. - A számodat megadod?
- Add a telefonod. - sóhajtottam halvány mosollyal, mire a férfi odaadta a készüléket.
Gyorsan bepötyögtem a számot és a nevemet és visszaadtam a telefont a mérnöknek.
- Akkor. - pillantott a képernyőre és nagyon indulóba volt. - Este hívlak.
- Mindenképpen. - erőltettem mosolyt az arcomra, mire kacsintott egyet és már ott se volt.



/Itt is van :) kicsit lassan, de most már be fognak lendülni a munkálatok, ígérem :*/

WSR + Elromlott laptop

Életjelet adok magamról, nehogy azt higgyétek nagyon meghaltam.

Először:

WSR ISTENI VOLT! Szombattól vasárnapig, reggel 10-től délután 5-ig a paddockban járkáltunk. Megismerkedtünk pár Lotusos sráccal, van rengeteg autogram kártyám, rengeteg közös fotóm. 

Ja: Ott volt Jules Bianchi is :O (el is kaptuk egy képre, nagyon kis kedves) 

Mindenki nagyon laza volt, mindenki nagyon kedves volt. Behívtak a boxba, behívtak a sátorba, mosolyogtak, közvetlenek voltak :) Egy szóval nagyszerű volt. :)

Legközelebb ugyanitt, ugyanekkor :D már gyűlnek a programok a naptárban, amit a Hungaroringen töltök.

1. DTM teszt

2. DTM futam

3. Forma-1

4. WSR 

Van mit csinálni és van miért oda járni :D 

Másodszor:

Vasárnap este, mikor WSR után megfáradva le akartam ülni, hogy befejezzem a második részt, és felrakjam, ijedten konstatáltam hogy a gép le van merülve.

Oh, mondom semmi probléma, be kell dugni tölteni. Hát hatezer helyre dugtam be és hatezerszer szedtem ki, csak nem akart tölteni. Mondom ezzel mi van. 

Mikor hat ezeregyedjére szedtem széjjel a töltőt, hátha máshol van a probléma, a két részből három lett... ami nem jó. Nagyon nem jó. Elszakadt valami fém izé.

Eleve szar volt már jó ideje, csak a jó istenke tartott benne a lelket, az aksi meg már rég haza van vágva, így a jóistenke is elpártolt szegény töltő mellől és hagyta hogy halálnak halálával haljon meg a karjaimban. Rest in peace drága töltő és akkumulátor egészen hétvégéig, amíg nem veszek egy újat. 

Na szóval igyekszem minél gyorsabban beszerezni egy töltőt, és egy aksit. De ha van töltő, az aksi várhat. 

Mint már említettem, a 2. rész fele kész van, hétvégére pedig fent van :D Valahogy :"D

Addig is szíves türelmeteket és megértéseteket kérem valamit....

Forget it! - 1. rész

- Én arra amúgy is meg voltam hívva. - rántotta meg a vállát egyszerűen Skye. - De te is, Valentina.

- De nem a Ferrari garázsába! - méltatlankodott Camila. - Egyéni lehetőség.

- Két éve minden évben ezt mondtad. - felemeltem egy csíkos Zara inget és az ágyra terítettem, jelezve ezt fogom felvenni.

- És soha nem éltek a nagyszerű lehetőséggel. - rázta hitetlenül a fejét a lány.

- Lehet megdöbbent amit mondok... de ez a "száguldó cirkusz" u-nal-mas! - Skye felnevetett és feltartotta a tenyér hogy csapjak bele, mire vigyorogva így is tettem. 

- Hálátlanok, azok vagytok ti ketten. - rázta meg a fejét rosszallóan húgom és feltápászkodott a szőnyegről. - Viszont készüljetek, mert kettőkor kezdődik a második szabadedzés, amit mindenképpen elérünk, ha már az elsőről lemaradtunk. Most dél lesz húsz perc múlva, fél egykor indulunk. - szólt vissza még az ajtóból.

- Nagyon meg lettünk fenyegetve. - nézett rám vigyorogva barátnőm.

- Ez az argentin vér már csak ilyen. Családban marad. - nevettem fel.

- Viszont átöltözöm akkor én is, - állt fel Skye. - Nehogy még meg is verjen itt a végén.

- Fussál is. - nevettem fel, miközben kibányásztam a megfelelő shortot a kupacból és bevonultam a fürdőszobámba.

- Nem elég, hogy unalmas, még le is zárják miatta az fél várost. Lehetetlen közlekedni ilyenkor. Ezért is utálom. - nyűgösen döntöttem hátra a széket Skye fehér Evoque-jában. - Keltsetek fel, ha ott vagyunk. 

- Lehetetlen téged elviselni, Val. - rázta a fejét Camila. - Az, pedig hogy még a testvérem is vagy rátesz egy lapáttal.

- Ezt dobta a gép. - rántottam meg a vállamat. - Legközelebb több szerencsét kívánok neked. 

- Nálad már csak jobbat lehet kifogni.

- A testvéri szeretet. - sóhajtott színpadiasan a volán mögött Skye. - Camila, merre?

- A VIP parkolóba menjünk másik úton, mert rengetegen mennek arra és az életbe nem érünk oda egyre. Főleg, hogy a nővérem nem érti mi az, hogy fél óra. 

- Azt mondtad csinosan öltözzek és ahhoz nekem idő kell. 

- Na de egy óra?!

- Egy óra. - bólogattam. 

- Szóval hol megyek ki a körforgalomból? - vágott közbe barátnőm mert már a második kört tette meg benne. 

- A második kijárat. 

Még bő tíz perc volt, mire odaértünk a parkolóhoz. Miután leparkoltunk, Camila volt az első aki kipattant a kocsiból és mint egy lelkes tini lány sürgetett minket is. 

- Mint az öregemberek, komolyan. Egy teknős gyorsabban száll ki nálatok. 

- Egy, még csak idén leszek 27 és nem érzem túl öregnek magam, kettő mint tudod kissé másnapos vagyok, ezért semmi kedvem rohangálni. - tettem fel a napszemüveget.

- Aki éjjel legény, az nappal lepény. Nem kéne olyan sokat inni, drága nővérem.

- Te csak ne beszéljél. - figyelmeztettem. 

- Jól van, gyertek. - karolt belém a barátnőm és elindultunk a paddockban végig.

Rengetegen voltak már most, annak ellenére hogy ez a nap még nem tétre ment. Rengeteg híres és ismert embert véltem felfedezni. Páran kedvesen oda intettek a triónknak, vagy oda is jöttek hogy köszöntsenek és ezért sokkal több idő volt eljutni az olasz istállóig, mint ahogy terveztük. Camilában minden egyes új ismerős alkalmával nőtt a feszültség, és az utolsó embereknél már kissé idegesebben rángatott el. Mikor beléptünk a piros festésű garázsba, húgom már el is tűnt mellőlünk, magunkra hagyott minket egy teljesen idegen környezetben. A garázsban hatalmas volt a nyüzsgés, a szerelők az autók körül rohangáltak, amik szinte teljesen lecsupaszítva pihent alig 40 perccel a második szabadedzés megkezdés előtt. 

- Hát ez nagyszerű. - fontam keresztbe a karomat. - Tudtam, hogy ez lesz. Elrohan a pasijához és mi meg állunk hülyén. - a mondandóm végén barátnőmre pillantottam, aki már rég nem figyelt, hanem a telefonján pötyögött.

- Tessék? - pillantott rám. - Ne haragudj, csak Myriam írt hogy van valami probléma az irodában.

- Itt ne merj hagyni. - kaptam a karjához. 

- De... - vágott szenvedő fejet. 

- Ne csináld ezt velem, Sky. Komolyan mondom. Nem ismerek itt senkit.

- Ahogy én se, ezért velem nem mész sokra. Otthon találkozunk. - húzta ki a karját a szorításomból és hátat fordított.

- SKY! - kiabáltam utána hisztérikus hangon.

- Nagyon szeretlek téged, egy nap majd megbocsátasz! - dobott egy puszit és már nem is láttam. 

- Oh, bazdmeg. - túrtam hajamba mérgesen. 

Miközben már kínomban nem tudtam mit figyeljek és egyik lábamról a másikra álltam, egy kezet éreztem az oldalamon és finom nyomásra összerezzentem.

- Bocs. - hátrakaptam a fejemet, majd kissé odébb léptem, hogy elengedjek egy piros overálos, full capes, napszemüveges férfit. - Kösz.

Rám pillantani azonban egy pillanatra sem pillantott, csak odasétált az állványra emelt, lecsupaszított géphez, tett körülötte egy kört, váltott pár mondatot majdnem az összes autója körül tevékenykedő szerelővel,majd hátat fordított a kocsinak és helyet foglalt egy piros bőrülésbe. Az arca végig kifejezéstelen volt, és csak akkor szabadult meg a szemüvegétől, mikor valaki a kezébe nyomott egy papírt. Észrevehette, hogy több mint öt perce figyeltem, mert végre rám pillantott, majd határozottan végigmért, és miután végigfutott egy halvány mosoly az arcán, visszafordult a papírhoz. Felvont szemöldökkel fordultam el és kissé hátrébb léptem.

- Valentina! - hallottam meg húgom hangját. - Nézd, kit hoztam.

Arra pillantottam, ahonnan a hang érkezett és megpillantottam testvéremet, ahogy maga után rángatta az olasz származású pasiját.

- Szia, Paolo. - fagyott az arcomra a mosoly.

- Valentina. - biccentett kimérten a férfi. 

- Na! - vigyorgott a húgom. - Nagyobb lelkesedéssel. 

- Jó látni téged. - erőltetett egy halvány mosolyt az arcára és megpaskolta a vállam. 

- Ezt majdnem elhittem. - futott végig gúnyos mosoly az arcomon, de Camila pillantása meggyőzött. - Én is örülök neked. - ugyanúgy megpaskoltam a vállát, ahogy előbb ő az enyémet, hogy érezze a gúnyt.

- Alakul. - biccentett elégedetten a lány. - Most pedig. Mutasd meg neki a paddockot. - Paolo olyan pillantást vetett barátnőjére, mint ha a lány éppen a kivégzését írta volna alá. - Kérlek. - biggyesztette le az ajkát a lány, majd megcsókolta a Ferrarist. Utáltam, ha csókolóznak ezért kelletlenül pillantottam el.

Legnagyobb meglepetésemre arra lettem figyelmes, hogy a pilóta, aki eddig még a bőr székben foglalt helyet, most egy tárolónak támaszkodva figyelt. Felvont szemöldökkel fordultam vissza a szerelmes párhoz, akik végre kimásztak egymás szájából.

- Köszönöm, szeretlek.

- Sokkal jössz nekem. - rázta a fejét, majd rám pillantott. - Na, gyere. Megmutatom először az istállót, aztán pedig az egészet. 

Elég céltudatosan indult el a még mindig a tárolót támasztó pilóta felé. 

- Nando! - csaptak egymás kezébe, és vigyorogva levállalták egymást. - Mi a helyzet?

A férfi pillantása rám tévedt, végigmért, majd Paolohoz fordult.
- Ki ez? - kérdezte olaszul. Valószínűleg azt hitte nem beszélem ezt a nyelvet. Gondoltam, nem szólok, hogy igen is ismerem.
- A csajom nővére. - Paolo vagy elfelejtette, hogy tudok olaszul, vagy csak szívatta a pilótát, de nem szóltam bele. - Modell.
- Azt látom. - pillantott rám és kissé hosszabban időzött rajtam a tekintete.
- Örülök, hogy jól kibeszéltek - szólaltam meg olaszul, mire mind a ketten döbbenten pillantottak felém. - de bemutatkozok aztán haladjunk, mert nem akarok egész nap itt állni. Valentina Ortiz. - nyújtottam kezet a spanyolnak, mire kissé döbbenten rázta meg. - Nagyon örültem - folytattam angolul.
- Fernando Alonso. Enyém a megtisztelés. - kacsintott egyet. Láthatóan nem hozta zavarba az előbbi sztori.
Egy mosollyal díjaztam a kacsintást, majd finoman meglöktem Paolo vállát.
- Menjünk, mert lemegy a nap.
- Aztán ne tartsd meg magadnak egész napra, Paolo. Szükségem van még rá. - kiabált utánunk még mielőtt kiléptünk a garázsból.
Ahogy visszanéztem egy bűbájos mosolyt villantott felém, amit széles mosollyal viszonoztam. 

/Rövid rész, inkább a pilot kiegészítése :D de minden rész egyre hosszabb lesz ;) mármint próbálkozom :D remélem tetszik :) HOLNAP PEDIG WSR VÉGRE!!/