- Nem zavar. - igyekeztem rezzenéstelen arccal válaszolni. - Egy pillanatig sem. Nem vagyunk többek egymásnak, mint amennyik lehetnék.
- Kit akarsz becsapni, Valentina? Skye-t becsaphatod, engem is megpróbálhatsz, de magadat nem. Akárhányszor mondhatod, hogy nem vagy belé szerelmes... nem elég hogy mi nem hisszük el, de te sem.
- Nagyon jó, befejezted?! - fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt. - Befejezted?
- Mi van? Valentina csak segíteni akarok neked.
- Nem érdekel! - emeltem fel a hangomat. - Nem érdekel, fogd már fel! Unom már, hogy egyfolytában belepofázol az életembe! Nem véletlenül nem mondtam el a tegnap estét! Mert tudtam, hogy nem fogod kibírni, hogy ne ugass bele! Neked muszáj mindenbe beleszólnod, mindent kommentálnod, mert nem bírod megállni! Pontosan azt csinálod, amit anya! Azt hiszed, mert ő nincs itt, azt hiszed neked kell lenned a nagy megmondóembernek?! Nagyon unom már!Tedd már meg, hogy egyszer nem azt nézed, hogy én mit csinálok és hogyan, hanem körül néz magad körül! Rohadt okosnak hiszed magad, Camile?! Azt hiszed mindent jobban tudsz, mindenkinél és csak neked lehet igazad?! Szállj le rólam, és foglalkozz a saját kis ügyeiddel!
Azzal sarkon fordultam és ott hagytam a megdöbbent húgomat. Igazából nem is rá voltam mérges, hanem magamra. Csak az, hogy miközben próbáltam megemészteni egy tényt, ő még magyarázott nekem. Ment bennem a pumpa végig és ami felszínre tőrt, már nagyon régóta rejtőzött bennem. Meg se álltam a parkolóig, ahol egészen egyszerűen bemásztam a vezetőülésre és hosszú pillanatokig magam elé révedtem. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Egy Dodge? Ez komoly?
Fel se pillantottam, mert tudtam, ki az.
- És sárga. - rázta a fejét ciccegve a spanyol pilóta, de csak húzta az agyamat.
- A másik autóm egy Jaguár. - pillantottam végre fel a spanyol pilótára, aki közben beszállt a cabrioba.
- Tippelhetem a színét?
- Hallgatlak.
- Fehér.
- Gyönyörű az az autó. IS.
- Tudtam. - túrt a hajába nevetve. - Tipikus.
- Mi a tipikus? - vontam fel a szemöldökömet. - Ezek nem tipikus női autók. Nem egy Porsche, vagy Bentley ami az elkényeztetett ringyóknak van.
- Nem is erről van szó. - tette fel védekezve a kezét. - Patent kocsik. Csak a színe. Nem minden nap jön szembe egy sárga Dodge. De megkockáztatom hogy egy fehér jaguár se. De annyira te vagy.
- Mármint?
- Nem tudom. Nem mindennapi. Mint te. Megfelelő? - nevetett fel.
- Fogjuk rá. - rántottam meg a vállamat. - Csak merj rá egy rossz szót is szólni a gyönyörű kocsijaimra. - simítottam meg a kormányt. - Senkinek nem engedem. Aputól kaptam őt például. Viszont.... Háromnegyed óra múlva kocsiba kell ülnöd.
- A lényeg a háromnegyed van. Még tudod itt üldögélni veled. - hihetetlenül nevettem fel és a hajamba túrtam. - Mi van veled, pajti? - Fernando felém fordult az ülésen.
- Fáradt vagyok. - túrtam bele a hajamba, és a kormányt kezdtem piszkálni.
- Reggel semmi bajod nem volt. Legrosszabb lekoptató duma.
- Ha tényleg tudni akarod, összevesztünk Camile-lal.
- Mert hogy?
- Nővér veszekedés. Minden nap összeveszünk valamin...
- De...?
- De öt perc múlva kibékülünk. Nem számít.
- Már rég letelt az öt perc. Biztos számít akkor, ne nézz már hülyének azért.
- Tényleg nincs értelme róla beszélni, Fer. Nem számít. Tényleg nem. Neked nem. Forró vérű argentinok vagyunk mind ketten, spanyol származású anyával és argentin apával, olasz felmenőkkel. Ha nem veszekszünk óránkét, ott már problémák vannak.
- Igazi latin vérvonal. - vigyorodott el.
- Nálunk latinabb emberek nincsenek a világon. - futott halvány mosoly végig az arcomon, de alig bírtam ránézni.
- Akkor azt mondod, minden rendben? - éreztem átható pillantását, de csak hevesen bólogattam.
- Minden a legnagyobb rendben. - pillantottam rá végül.
- Elhiszem. - látszott rajta, hogy mást hisz, mint amit mond, de nem firtatta tovább, mert rájött, hogy nem fogja belőlem kicsikarni.
- Akkor...? - kiszállt a Cabrioból, átsétált a vezető oldalra és a kezét nyújtotta, hogy kisegítsen.
Halvány mosollyal az arcomon helyeztem a kezemet az övébe, majd nemes egyszerűséggel átlendültem az ajtó felett és könnyedén földet értem. A spanyol pilóta elismerő pillantására lettem figyelmes.
- Nem semmi. Van még valami, amiről tudnom kéne, hogy jó vagy benne? - vigyorgott.
- Most nem jut eszembe semmi. - mosolyogtam rá.
- Hölgyem? - a karját tartotta, hogy karoljak bele, mire kérdőn pillantottam rá. - Pajtim?
- Jobban tetszik. - nevettem fel és belekaroltam.
- Fehér vagy sárga? - emeltem fel két ruhát Skye-nak.
- Fehér. Dögös. Nagyon dögös. És elegáns. Az is fontos.
Hangosan felnevettem barátnőm kijelentésén, majd a fürdő felé indultam.
- Még mindig fasírtba vagytok Camile-lal? - szólt utánam barátnőm.
- Aha. - válaszoltam szűk szavúan.
- Nem is próbáltatok kibékülni?
- Ő nem jött oda, én nem mentem oda. Aztán ma már nem is fog hazajönni szerintem.
- De... nem te üvöltötted le a fejét?
- Számít ez?
- Számít.
- Ki fogunk békülni. Holnapra kialussza.
- Ha nem kérsz tőle bocsánatot, nem fogja kialudni. - húzta fel a szemöldökét barátnőm.
- De nincs miért bocsánatot kérnem! - akadtam ki.
- Ho, ho, ho. Hello! Ne ugorj neki a torkomnak. Ne rajtam vezesd le a feszültséget, édes lelkem.
- Jó, bocsánat. - túrtam a hajamba fáradtan és lerogytam a kanapéra. - Semmi erőm nincs erre a ma estére.
- Mikor van a vörös szőnyeges bevonulás?
- Nyolctól kezdődik, de nyilván elhúzódik. Maga a show 10-kor kezdődik.
- Akkor szerintem menj készülni.
- Itt se vagyok.
Besiettem a fürdőbe és egy óra alatt úgy éreztem, sikerült elkészülnöm. Mikor kiléptem a szobámba, Skye a nappaliban pötyögött a gépen.
- Jó leszek? - pördültem meg előtte a hófehér ruhacsodában.
- Szép, csinos. Jól áll. Jó ez a magassarkú. - pillantott rá vigyorogva a cipőmre.
- Még szép, hogy jó. - néztem én is a Skye által tervezett szandálra. - Bajba is lennék, ha nem lenne minden eseményen rajtam valami olyan, amit te terveztél.
- Bizony, bizony. - bólogatott a barátnőm. - Viszont amíg bent voltál, Alie csak négyszer hívott. Utolsónál felvettem és mondtam, hogy már mindjárt kész vagy. Tíz perc és itt van.
- Oké. - kinyitottam a táskámat és átkutattam, hogy minden meg van-e. - Oké. Mikor jössz?
- Én nekem elég nyolckor elkezdeni készülni. Kilencre ott vagyok szerintem, de még beköszönök úgy is.
- Jól van. Viszont akkor rohanok le. - kapartam elő a telefont és már el is hagytam a lakást, miközben sietettem lefelé a hallba.
Lent megpillantottam a menedzserem, aki a telefonját nyomkodva ült egy kanapén.
- Alie. - siettem oda hozzá széles vigyorral az arcomon.
- Valentina. - kapta a fejét felém a francia származású férfi. - Drága szerelmem. - felpattant a kanapéról és megölelt.
- Milyen volt az utad, drága Aleron-om. - le se lehetett vakarni az arcomról a mosolyt.
A srác nem csak az egyik legjobb menedzser volt a szakmában, hanem az egyik legjobb barátom. Inkább baráti kapcsolat volt, mint munkakapcsolat.
- Nagyon csinos vagy. Imádom a ruhádat. - mért végig, mire körbefordultam előtte. - Tökéletes választás. Bomba, mint mindig.
- Te vagy a legjobb, Alie. - nevettem fel hangosan. - Tudod, hogyan kell bókolni egy lánynak. Minden lánynak egy ilyen fiú kéne.
- De nekem nem kellenek ők. Csak te. Életem nője vagy. - karolta át a derekamat.
- Na de mi van Isaac-kal?
- Vége.
- Mert? - időközben beültünk a kocsiba, ami értünk jött, és felé tudtam fordulni az ülésen. - Álompár voltatok.
- Áht... agyban - kopogtatta meg a halántékát. - agyban kell keresni a problémát nála.
- Hogy mondhatsz róla ilyet? Kedveltem.
- Mindenkire ezt mondtad. - húzódott halvány mosolyra a szája.
- Ez nem igaz! - emeltem fel a mutatóujjamat. - Ez nem igaz. Patrick-et kifejezetten utáltam. Mégis vele voltál a legtöbbet.
- Azt sose fogom megérteni, miért nem kedveltétek egymást.
- Mert pökhendi, beképzelt és csak a hátadon kapaszkodott volna.
- Tudod mi az érdekes?
- Na hallgatlak. - nevettem fel.
- Ő is ezeket mondta rólad. - nevetett fel jóízűen managerem.
- Nem nagyon érdekel. - rántottam meg egyszerűen a vállamat. - Az a lényeg, hogy visszaküldted az esős Londonba. Úgy is a leghosszabb kapcsolatod, velem van, ugye?
- Hát persze, szerelmem. - simította meg az arcomat. - Te vagy az egyetlen. Viszont...most hogy vége van Isaac-kel, arra gondoltam felhívhatnám újra ezt a Patrick gyereket.
Olyan döbbent fejet vágtam, szerintem az állam is leesett. Aleron hangosan felnevetett.
- Dehogy hívom, Tinácska. Tudom, hogy csak kihasznált. Szerinted vak vagyok? Látnod kéne magad. - törölgette a szemét. - Kegyetlen.
- Örülök, hogy jól szórakozol, Alie. - fontam durcásan össze a karomat.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek. - biggyesztette le az ajkát. - Tudom, hogy imádsz.
- Nem lehet rád haragudni, te. - csapkodtam meg az arcát a férfinek.
- Viszont, gyönyörűm. - pillantott ki az ablakon. - Megjöttünk.
- Már is? - hajoltam előre és megfigyeltem a villogó betűket amik az Amber Lounge-t írták ki.
- Várod már, szépségem? Tavaly kihagytad.
- Ja, várom, várom. - erőltettem mosolyt a számra.
Már nyúltam volna a kilincs után, de Aleron elkapta a kezemet.
- Várj egy percet. - a férfi kipattant a kocsiból, átszaladt a másik oldalra és kinyitotta nekem az ajtót. - Csak muszáj úriembernek lennem.
- Legjobb vagy. - helyeztem nevetve kezét az övébe, majd kiszálltam a kocsiból.
- Na jól van, szépségem. - nyomott egy puszit az arcomra. - Hátul találkozunk. Csak magabiztosan. - kacsintott rám vigyorogva.
Azzal elengedett és már el is tűnt a tömegben. Mély levegőt vettem és elindultam a vörös szőnyegen. Pár lépés után megtorpantam és pózoltam a fotósoknak, akik sűrűn kattogtatták a gépeket. Egy pár perccel később sétáltam pár métert és ismét megálltam. Hirtelen valaki elkapta a derekamat és magához húzott. Rápillantottam a spanyol pilótára, és széles mosolyra húzódott a szám.
- Hát te?
- Csak csinálhatok egy közös képet a pajtimmal. - nem pillantott rám, csak a kamerákba, de arcáról levakarhatatlan volt a mosoly. Pár perccel később megfogta a kezemet és még odébb húzott, hogy az utolsó helyen csináljanak képeket.
- Jó sok közös képünk lesz. - pillantottam rá,
- Nem lehet elég. - nézett rám ő is ebben a pillanatba, mire vigyorogva elpillantottam. - Bent találkozunk.
Elengedett és még futólag rám kacsintott, ahogy ott hagyott. Egy szervező lány futott oda hozzám.
- Ms. Ortiz. Kéne még egy csoportképet csinálni.
- Kikkel? - húztam össze a szememet értetlenül.
- A pilótákkal. - mutatott egy csapat fiatal srácra, akik épp egy közös képre álltak össze.
- Oké. - megigazítottam a hajamat, majd elindultam a srácokhoz.
Megvártam, amíg elkészülnek a képek, és hogy hozzájuk is odamenjen a lány és közölje a szándékot. Mindegyik srác közel hajolt az apró termetű lányhoz, hogy hallják amit mond. Mikor pedig rám mutatott, egy emberként pillantottak rám. Elsőként egy magas, szőke srác lépett oda hozzám széles mosollyal az arcán. Ismerős volt az arca, de két nap paddock látogatás után kié nem az.
- Hello. - formálta hangtalanul mosolyogva a szavakat, mire visszamosolyogtam rá.
- Szia.
Végre a többiek is mozdultak és pár pillanattal később már a félkör közepén álltam, ahogy a fiatal pilóták közrefogtak. Jó pár másodperccel később szabadultunk csak el. Rámosolyogtam a srácokra, majd siettem a backstage-be, mert már így is sok időt elszórakoztunk a vörös szőnyegen.
/Még mindig minden gondolatom Jules-ről szól... Attól még, enjoy../
- Mi van? Valentina csak segíteni akarok neked.
- Nem érdekel! - emeltem fel a hangomat. - Nem érdekel, fogd már fel! Unom már, hogy egyfolytában belepofázol az életembe! Nem véletlenül nem mondtam el a tegnap estét! Mert tudtam, hogy nem fogod kibírni, hogy ne ugass bele! Neked muszáj mindenbe beleszólnod, mindent kommentálnod, mert nem bírod megállni! Pontosan azt csinálod, amit anya! Azt hiszed, mert ő nincs itt, azt hiszed neked kell lenned a nagy megmondóembernek?! Nagyon unom már!Tedd már meg, hogy egyszer nem azt nézed, hogy én mit csinálok és hogyan, hanem körül néz magad körül! Rohadt okosnak hiszed magad, Camile?! Azt hiszed mindent jobban tudsz, mindenkinél és csak neked lehet igazad?! Szállj le rólam, és foglalkozz a saját kis ügyeiddel!
Azzal sarkon fordultam és ott hagytam a megdöbbent húgomat. Igazából nem is rá voltam mérges, hanem magamra. Csak az, hogy miközben próbáltam megemészteni egy tényt, ő még magyarázott nekem. Ment bennem a pumpa végig és ami felszínre tőrt, már nagyon régóta rejtőzött bennem. Meg se álltam a parkolóig, ahol egészen egyszerűen bemásztam a vezetőülésre és hosszú pillanatokig magam elé révedtem. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Egy Dodge? Ez komoly?
Fel se pillantottam, mert tudtam, ki az.
- És sárga. - rázta a fejét ciccegve a spanyol pilóta, de csak húzta az agyamat.
- A másik autóm egy Jaguár. - pillantottam végre fel a spanyol pilótára, aki közben beszállt a cabrioba.
- Tippelhetem a színét?
- Hallgatlak.
- Fehér.
- Gyönyörű az az autó. IS.
- Tudtam. - túrt a hajába nevetve. - Tipikus.
- Mi a tipikus? - vontam fel a szemöldökömet. - Ezek nem tipikus női autók. Nem egy Porsche, vagy Bentley ami az elkényeztetett ringyóknak van.
- Nem is erről van szó. - tette fel védekezve a kezét. - Patent kocsik. Csak a színe. Nem minden nap jön szembe egy sárga Dodge. De megkockáztatom hogy egy fehér jaguár se. De annyira te vagy.
- Mármint?
- Nem tudom. Nem mindennapi. Mint te. Megfelelő? - nevetett fel.
- Fogjuk rá. - rántottam meg a vállamat. - Csak merj rá egy rossz szót is szólni a gyönyörű kocsijaimra. - simítottam meg a kormányt. - Senkinek nem engedem. Aputól kaptam őt például. Viszont.... Háromnegyed óra múlva kocsiba kell ülnöd.
- A lényeg a háromnegyed van. Még tudod itt üldögélni veled. - hihetetlenül nevettem fel és a hajamba túrtam. - Mi van veled, pajti? - Fernando felém fordult az ülésen.
- Fáradt vagyok. - túrtam bele a hajamba, és a kormányt kezdtem piszkálni.
- Reggel semmi bajod nem volt. Legrosszabb lekoptató duma.
- Ha tényleg tudni akarod, összevesztünk Camile-lal.
- Mert hogy?
- Nővér veszekedés. Minden nap összeveszünk valamin...
- De...?
- De öt perc múlva kibékülünk. Nem számít.
- Már rég letelt az öt perc. Biztos számít akkor, ne nézz már hülyének azért.
- Tényleg nincs értelme róla beszélni, Fer. Nem számít. Tényleg nem. Neked nem. Forró vérű argentinok vagyunk mind ketten, spanyol származású anyával és argentin apával, olasz felmenőkkel. Ha nem veszekszünk óránkét, ott már problémák vannak.
- Igazi latin vérvonal. - vigyorodott el.
- Nálunk latinabb emberek nincsenek a világon. - futott halvány mosoly végig az arcomon, de alig bírtam ránézni.
- Akkor azt mondod, minden rendben? - éreztem átható pillantását, de csak hevesen bólogattam.
- Minden a legnagyobb rendben. - pillantottam rá végül.
- Elhiszem. - látszott rajta, hogy mást hisz, mint amit mond, de nem firtatta tovább, mert rájött, hogy nem fogja belőlem kicsikarni.
- Akkor...? - kiszállt a Cabrioból, átsétált a vezető oldalra és a kezét nyújtotta, hogy kisegítsen.
Halvány mosollyal az arcomon helyeztem a kezemet az övébe, majd nemes egyszerűséggel átlendültem az ajtó felett és könnyedén földet értem. A spanyol pilóta elismerő pillantására lettem figyelmes.
- Nem semmi. Van még valami, amiről tudnom kéne, hogy jó vagy benne? - vigyorgott.
- Most nem jut eszembe semmi. - mosolyogtam rá.
- Hölgyem? - a karját tartotta, hogy karoljak bele, mire kérdőn pillantottam rá. - Pajtim?
- Jobban tetszik. - nevettem fel és belekaroltam.
- Fehér vagy sárga? - emeltem fel két ruhát Skye-nak.- Fehér. Dögös. Nagyon dögös. És elegáns. Az is fontos.
Hangosan felnevettem barátnőm kijelentésén, majd a fürdő felé indultam.
- Még mindig fasírtba vagytok Camile-lal? - szólt utánam barátnőm.
- Aha. - válaszoltam szűk szavúan.
- Nem is próbáltatok kibékülni?
- Ő nem jött oda, én nem mentem oda. Aztán ma már nem is fog hazajönni szerintem.
- De... nem te üvöltötted le a fejét?
- Számít ez?
- Számít.
- Ki fogunk békülni. Holnapra kialussza.
- Ha nem kérsz tőle bocsánatot, nem fogja kialudni. - húzta fel a szemöldökét barátnőm.
- De nincs miért bocsánatot kérnem! - akadtam ki.
- Ho, ho, ho. Hello! Ne ugorj neki a torkomnak. Ne rajtam vezesd le a feszültséget, édes lelkem.
- Jó, bocsánat. - túrtam a hajamba fáradtan és lerogytam a kanapéra. - Semmi erőm nincs erre a ma estére.
- Mikor van a vörös szőnyeges bevonulás?
- Nyolctól kezdődik, de nyilván elhúzódik. Maga a show 10-kor kezdődik.
- Akkor szerintem menj készülni.
- Itt se vagyok.
Besiettem a fürdőbe és egy óra alatt úgy éreztem, sikerült elkészülnöm. Mikor kiléptem a szobámba, Skye a nappaliban pötyögött a gépen.
- Jó leszek? - pördültem meg előtte a hófehér ruhacsodában.
- Szép, csinos. Jól áll. Jó ez a magassarkú. - pillantott rá vigyorogva a cipőmre.
- Még szép, hogy jó. - néztem én is a Skye által tervezett szandálra. - Bajba is lennék, ha nem lenne minden eseményen rajtam valami olyan, amit te terveztél.
- Bizony, bizony. - bólogatott a barátnőm. - Viszont amíg bent voltál, Alie csak négyszer hívott. Utolsónál felvettem és mondtam, hogy már mindjárt kész vagy. Tíz perc és itt van.
- Oké. - kinyitottam a táskámat és átkutattam, hogy minden meg van-e. - Oké. Mikor jössz?
- Én nekem elég nyolckor elkezdeni készülni. Kilencre ott vagyok szerintem, de még beköszönök úgy is.
- Jól van. Viszont akkor rohanok le. - kapartam elő a telefont és már el is hagytam a lakást, miközben sietettem lefelé a hallba.
Lent megpillantottam a menedzserem, aki a telefonját nyomkodva ült egy kanapén.
- Alie. - siettem oda hozzá széles vigyorral az arcomon.
- Valentina. - kapta a fejét felém a francia származású férfi. - Drága szerelmem. - felpattant a kanapéról és megölelt.
- Milyen volt az utad, drága Aleron-om. - le se lehetett vakarni az arcomról a mosolyt.
A srác nem csak az egyik legjobb menedzser volt a szakmában, hanem az egyik legjobb barátom. Inkább baráti kapcsolat volt, mint munkakapcsolat.
- Nagyon csinos vagy. Imádom a ruhádat. - mért végig, mire körbefordultam előtte. - Tökéletes választás. Bomba, mint mindig.
- Te vagy a legjobb, Alie. - nevettem fel hangosan. - Tudod, hogyan kell bókolni egy lánynak. Minden lánynak egy ilyen fiú kéne.
- De nekem nem kellenek ők. Csak te. Életem nője vagy. - karolta át a derekamat.
- Na de mi van Isaac-kal?
- Vége.
- Mert? - időközben beültünk a kocsiba, ami értünk jött, és felé tudtam fordulni az ülésen. - Álompár voltatok.
- Áht... agyban - kopogtatta meg a halántékát. - agyban kell keresni a problémát nála.
- Hogy mondhatsz róla ilyet? Kedveltem.
- Mindenkire ezt mondtad. - húzódott halvány mosolyra a szája.
- Ez nem igaz! - emeltem fel a mutatóujjamat. - Ez nem igaz. Patrick-et kifejezetten utáltam. Mégis vele voltál a legtöbbet.
- Azt sose fogom megérteni, miért nem kedveltétek egymást.
- Mert pökhendi, beképzelt és csak a hátadon kapaszkodott volna.
- Tudod mi az érdekes?
- Na hallgatlak. - nevettem fel.
- Ő is ezeket mondta rólad. - nevetett fel jóízűen managerem.
- Nem nagyon érdekel. - rántottam meg egyszerűen a vállamat. - Az a lényeg, hogy visszaküldted az esős Londonba. Úgy is a leghosszabb kapcsolatod, velem van, ugye?
- Hát persze, szerelmem. - simította meg az arcomat. - Te vagy az egyetlen. Viszont...most hogy vége van Isaac-kel, arra gondoltam felhívhatnám újra ezt a Patrick gyereket.
Olyan döbbent fejet vágtam, szerintem az állam is leesett. Aleron hangosan felnevetett.
- Dehogy hívom, Tinácska. Tudom, hogy csak kihasznált. Szerinted vak vagyok? Látnod kéne magad. - törölgette a szemét. - Kegyetlen.
- Örülök, hogy jól szórakozol, Alie. - fontam durcásan össze a karomat.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek. - biggyesztette le az ajkát. - Tudom, hogy imádsz.
- Nem lehet rád haragudni, te. - csapkodtam meg az arcát a férfinek.
- Viszont, gyönyörűm. - pillantott ki az ablakon. - Megjöttünk.
- Már is? - hajoltam előre és megfigyeltem a villogó betűket amik az Amber Lounge-t írták ki.
- Várod már, szépségem? Tavaly kihagytad.
- Ja, várom, várom. - erőltettem mosolyt a számra.
Már nyúltam volna a kilincs után, de Aleron elkapta a kezemet.
- Várj egy percet. - a férfi kipattant a kocsiból, átszaladt a másik oldalra és kinyitotta nekem az ajtót. - Csak muszáj úriembernek lennem.
- Legjobb vagy. - helyeztem nevetve kezét az övébe, majd kiszálltam a kocsiból.- Na jól van, szépségem. - nyomott egy puszit az arcomra. - Hátul találkozunk. Csak magabiztosan. - kacsintott rám vigyorogva.
Azzal elengedett és már el is tűnt a tömegben. Mély levegőt vettem és elindultam a vörös szőnyegen. Pár lépés után megtorpantam és pózoltam a fotósoknak, akik sűrűn kattogtatták a gépeket. Egy pár perccel később sétáltam pár métert és ismét megálltam. Hirtelen valaki elkapta a derekamat és magához húzott. Rápillantottam a spanyol pilótára, és széles mosolyra húzódott a szám.
- Hát te?
- Csak csinálhatok egy közös képet a pajtimmal. - nem pillantott rám, csak a kamerákba, de arcáról levakarhatatlan volt a mosoly. Pár perccel később megfogta a kezemet és még odébb húzott, hogy az utolsó helyen csináljanak képeket.
- Jó sok közös képünk lesz. - pillantottam rá,
- Nem lehet elég. - nézett rám ő is ebben a pillanatba, mire vigyorogva elpillantottam. - Bent találkozunk.
Elengedett és még futólag rám kacsintott, ahogy ott hagyott. Egy szervező lány futott oda hozzám.
- Ms. Ortiz. Kéne még egy csoportképet csinálni.
- Kikkel? - húztam össze a szememet értetlenül.
- A pilótákkal. - mutatott egy csapat fiatal srácra, akik épp egy közös képre álltak össze.
- Oké. - megigazítottam a hajamat, majd elindultam a srácokhoz.
Megvártam, amíg elkészülnek a képek, és hogy hozzájuk is odamenjen a lány és közölje a szándékot. Mindegyik srác közel hajolt az apró termetű lányhoz, hogy hallják amit mond. Mikor pedig rám mutatott, egy emberként pillantottak rám. Elsőként egy magas, szőke srác lépett oda hozzám széles mosollyal az arcán. Ismerős volt az arca, de két nap paddock látogatás után kié nem az.
- Hello. - formálta hangtalanul mosolyogva a szavakat, mire visszamosolyogtam rá.
- Szia.
Végre a többiek is mozdultak és pár pillanattal később már a félkör közepén álltam, ahogy a fiatal pilóták közrefogtak. Jó pár másodperccel később szabadultunk csak el. Rámosolyogtam a srácokra, majd siettem a backstage-be, mert már így is sok időt elszórakoztunk a vörös szőnyegen.
/Még mindig minden gondolatom Jules-ről szól... Attól még, enjoy../
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése