What about love? - 22. fejezet

Rövid és még sokat is kellett rá várni :"DD Ne haragudjatok :D Remélem a tartalma kárpótol ;)

Pusszancs :*

22. fejezet - You stole my toy

- Bocs. - pillantottam rajta végig flegmán és kihúztam magamat, hisz tartanom kellett magam a tervhez. 

- Semmi gond. - mosolyodott el és már el is fordult. 

Döbbenten álltam ott és teljesen meglepett a semleges hangulata. Hát a tervet így elég nehéz lesz kivitelezni. Megvontam a vállamat, majd elléptem mellettük és benyomtam a telefonon Paul számát. A férfi pár csöngés után fel is vette.

- Szia, Ise. - szólt bele a férfi a készülékbe mosolyogva.

- Szia. - ültem le az egyik padra. - Hogy vagy?

- Már nem fáj egyáltalán és ma még nem is fulladtam.

- Helyes, jól van. Voltál dokinál?

- Voltam. Azt mondta szépen gyógyul. Valószínűleg hamar megúszom, azt mondta szerinte még négy hét. De lehet, hogy kevesebb. Kiderül.

- Jól van, örülök, hogy jobban vagy. 

- Veled mi van? Találkoztál már azzal a szerencsétlennel?

- Fernando-val?

- Hívd, ahogy akarod. 

- Találkoztam, de csak most. 

- Ha bánt, csak hívj és repülök.

- Mindenképpen. - nevetve felpillantottam és a közeledő Fer-t vettem észre, és egyértelműen felém tartott. - Paul, most le kell tennem, jó?

- Jó. Beszélünk még.

- Szia.

Ahogy kinyomtam a készüléket, a spanyol pilóta megállt mellettem, én pedig felnéztem rá. 

- Vele beszéltél, igaz?

- Érdekel?
- Nem igazán. - rántotta meg egyszerűen a vállát.
- Hát akkor? - tártam szét a karom.
A férfin látszik, hogy elgondolkozik, majd el akart indulni. Végül mégis csak meggondolta magát, és leült mellém a padra. Feltűnően odébb csúsztam.
- Kösz.
- Ne hogy azt hidd. - mosolyogtam rá gúnyosan. - Felesleges leülnöd.
- Gondolod? - ült közelebb.
Igyekeztem elfojtani az elégedett mosolyomat, miközben felálltam.
- Tudom.
- Ne, ne. - nyúlta kezemért. - Beszélgessünk.
- Miről? - nevettem fel. - Szerintem nekünk már nincs mit megbeszélni.
- Hát... - állt fel végül ő is. - Biztos vagyok benne, hogy találunk közös témát. Gyere a Home-ba.
- Öhm... - húztam el a számat. - Nem hiszem.
Nagyon élveztem a játékot, amit vele játszottam. Láttam mennyire húzom az agyát azzal, hogy ennyire kéretem magamat. De azért elindult a piros mobile épület felé.
- Azért tegyünk egy próbát. - lépett mellém, és át akarta karolni a derekam, de eltoltam a kezét.
- Na nem félsz a kudarctól. - villantottam rá tündéri mosolyt, de a férfi még mindig le volt kicsit döbbenve attól, hogy elhárítottam.
- Nincs mitől félnem veled kapcsolatban. - mosolyodott el halványan.
- Örülök a magabiztosságodban. - biccentettem vigyorogva.
A jól ismert Motorhome második emeletéig meg sem álltunk, ahol aztán betessékelt az aprócska kis szobájába. Leültem az ágyra és a rajta fekvő papírok egyikét emeltem fel. Épp csak rápillantottam, majd vissza is ejtettem az matracra. Felpillantottam az előttem álldogáló férfire.
- Milyen témát hozol fel beszélgetésre?
- Én... - feltűnően közel ült le hozzám, ezért féloldalasan felé fordultam. - csak tudni akartam hogy vagy. Régóta nem beszéltünk és reméltem, hogy minden rendben.
- Meg vagyok. - bólintottam. - És te?
- Hát... fogjuk rá.
Némán pillantottam a barna szemekbe és beállt közénk a csend. Pár pillanattal később azonban már közelebb hajolt, mire a szívem rég nem érzett módon őrült dübörgésbe kezdett. Ajkaink között alig volt pár centi, mikor megszólalt.
- Hiányoztál. - formálta a szavakat szája, amiről le se tudtam venni a tekintetemet.
- Te is. - suttogtam kissé megtörve és már le hunytam a szemeimet.
Pár pillanat múlva azonban nem a csók csattant, hanem Fernando hátradőlt és nevetni hallottam.
- A-a-a. - vigyorgott, mire kinyitottam a szememet. - A hideg Isleen, nem is olyan hideg.
- Te játszottál velem. - döbbentem le. A saját fegyveremet fordították ellenem.
- Még szép hogy. - bólintott. - A legjobbtól tanultam. Mellesleg nem ugyan ezt csináltad? Csak te más szabályokkal. - vigyorgott tovább.
Dacosan hátradőltem és keresztbe fontam a karjaimat. Nem is hittem el, hogy ilyen velem megtörténhet. Legtöbbször én játszadoztam, most viszont csúnyán a saját csapdámba estem.
- Na, nincs igazam? - nevetett a spanyol pilóta durcás arcomat vizslatva - Bocsánat hogy elvettem a játékodat. Rossz kislány voltál.
Miközben továbbra is szúrós szemekkel méregettem, tényleg úgy éreztem magamat mint egy kislány, akinek elvették a kedvenc játékát, ezért most besértődött.
- Ne már. - húzódott közelebb. - Amit viszont mondtam, komolyan gondoltam.
Ez az utolsó mondata felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megenyhültem.
- Tényleg nagyon szenvedtem és tényleg nagyon, nagyon hiányoztál. Mert nagyon szeretlek téged, Issie.
- Én is téged. - suttogtam.
- Sajnálom, amiket tettem. Kivéve azt, hogy behúztam Paul-nak. Azt megérdemelte. - futott végig halvány mosoly az arcán, de aztán újra komolyan folytatta. - De nem akartalak megbántani. Nem akartam fájdalmat okozni, pláne nem elveszíteni. Szörnyen éreztem magamat, mert tudtam, hogy fájt neked amiket tettem és mondtam. Meg tudsz nekem bocsájtani?
Mély sóhaj hagyta el a mellkasomat, miközben a monológot emésztettem magamban. A férfi továbbra is várakozóan pillantott rám. Lehunytam a szememet és mély levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna az ítéletet.
- Meg.
A pilóta arcára széles mosoly költözött és már hajolt oda, hogy megcsókoljon, de a szájára tapasztottam a tenyeremet.
- De csak egy feltétellel. Bocsánatot kérsz Paul-tól.
A spanyol pilóta láthatóan megforgatta a szemeit és igazán nehezére esett a dolog, de végül bólintott. Vigyorogva vettem el a tenyeremet az ajkairól.
- Szeretlek. - suttogta.
- Szeretlek. - mosolyodtam el és a tarkójánál fogva húztam oda magamhoz.

.     .     .

A Ferrari istállóba kézen fogva tértünk vissza. A fotósok kapva kaptak az alkalmon és a riporterek sem tétlenkedtek, de Fer nem volt hajlandó válaszolni egy kérdésre sem, csak vissza akart érni az olasz istállóhoz. A vörösöknél is sok kérdő, de inkább mosolyogó szempár fordult felénk. Fernando leült a piros bőrfotelbe én pedig elé álltam. A kezemért nyúlt és hosszan pillantok álltunk így.
- Mi folyik itt fiatalok?! - valaki rákönyökölt a vállamra, mire odakaptam a fejemet.
- Alberto. - vigyorodtam el. - Hát te itt.
- Ugyanezt mondanám. - karolta át a vállamat. - Minden oké úgy látom.
- Fogalmazhatunk így is. - nevettem fel, majd a spanyol pilótára pillantottam. - Több, mint oké.
- Mondtam. - bokszolt Fer vállába barátja. - Megmondtam, hogy minden oké lesz. - bizonygatta nekem nevetve. - Amúgy azt hiszem, mást is érdekel ez az új kapcsolat.
A háta mögé bökött, mire én hátrafordultam, Fernando pedig kihajolt, hogy lássa, mire is utal barátja. Valóban nem egy és nem kettő fotós álldogált ott és bőszen kattintgatták a gépeket. A spanyol pilóta sajtósa lépett oda hozzánk.
- Szia, Ise.
- Szia, Roberta. - mosolyogtam rá a nőre.
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolygott ő is. - Viszont Nando. Az újságírók szétszedtek azon a rövidke úton, amíg a homeból ide értem. Azt mondják nem adtok interjút, hogy most mi van veletek.
- Nem is fogok. Ma már nem is kérdezhetnének róla. - rántotta meg egyszerűen a vállát a pilóta.
- Te tudod. - biccentett a sajtós. - De akkor számoljatok azzal, hogy hétvégére tele lesz a net koholt hírekkel.
- Engem nem annyira zavar. Amíg ő itt van velem. - mosolygott rám, majd megfogta a kezemet és lehajoltam, hogy megcsókoljon.
- Ez édes. - vigyorogtam a rövid csók után. - De majd én elintéztem. Csak mit mondjak.
- Valamit megfontoltan. - fordult felém Roberta. - Hogy sikerült elsimítani az ellentéteket, megoldottak a problémák blablabla...
- Oké. - nevettem. - Most egy kicsit visszamegyek Jenshez.
- Most kaptalak vissza, de máris itt hagysz? - tetette a szomorút a pilóta.
- Futok hozzád vissza. - vigyorogtam és lehajoltam, hogy megcsókoljam.