What about love? - 23. fejezet

Kicsit rövid, kicsit sokat kellett várni rá :DD Pénteken akartam volna felrakni, csak hát khm kicsit iszogattunk :"DDD és hajnal 5-re értünk haza :"DDD de az a lényeg, hogy most itt van. Amúgy csak ámultam, bámultam a 22. fejezet utáni nézettségen :D 243 volt :DD Nagyon meglepődtem de nagyon örültem :D Rég nem volt ilyen magas, SŐT megkockáztatom sose volt ilyen :DDD Köszönöm <3  Találtam egy gifet, ami ugyan nem F1-es, de én KICSIT padlót fogtam :"DDDD

23. fejezet - Love you, dad

Roberta kérése szerint igazán szűkszavúan és megfontoltam válaszolgattam. A riporterek nem voltak elégedettek a válaszommal, mert nem annyit meséltem, amennyit ők szerettek volna. Széles mosollyal léptem be a woking istállóba. El akartam mesélni Jensnek a jó hírt, ezért a keresésére indultam. A férfi épp versenymérnökével beszélgetett egy tárolószekrénynek támaszkodva. Mikor észrevett, jelzett a mérnöknél, és odasétált hozzám. Nem tűnt valami boldognak, és ahogy közeledett hozzám, az én arcomról is lefagyott az arcomról. 

- Mi van, Jenssie? - vizslattam kissé aggódva az arcát. 

- Gyere. - finoman megfogta a karomat és odébb húzott. - Mit csináltál apuval?

- Mi az, hogy mit csináltam vele? 

- Nagyon megbántottad! Teljesen maga alatt van.

- Ő van maga alatt? - nevettem fel gúnyosan. 

- Igen, Issie. Nagyon szeret téged, te pedig megbántottad.

- Oh, Jens. Olyan kis naiv vagy. - simogattam meg nevetve a vállát. - Gondolom hatalmas szemekkel adta ezt be neked és még egy könnycseppet is elmorzsolt. 

- Hogy beszélhetsz így róla?! Ő az apánk. 

- Maximum a tiéd, Jenson. Az enyém el tűnt 26 éve és úgy 4 éve meghalt. Nekem egyetlen szülőm volt, és az anya. 

- Hah. - szisszent fel bátyám. 

- Hagyj kérdezzelek meg valamiről? Ki volt ott a kórházban, mikor magamhoz tértem James ütése után? Hm, Jens? Ki húzott ki a gödörből, mikor már elástam magamat a legmélyebbre? Jens, nem hallom. Elmondom ki volt és ki a családom még most is. Te, Jana és anya. Ennyi. Az én édesapám szépen megpattant, mikor a lánya drogokhoz nyúlt, mert én besározom a Button hírnevet. Bezzeg te, aki bajnokságot nyer, meg nagydíjakat, meg csak jó dolgokkal van a címlapon és ő csupa szív- szeretet. Csak rád büszke. 

A bátyám csípőre tett kézzel állt és többször is mély levegőt vett, mielőtt megszólalt. 

- Apa azért jött főleg, mert mondtam hogy itt leszel. Nagyon megbánta a dolgokat, és szeretne tőled bocsánatot kérni.

- Huszonhat év után. Lehet, hogy kicsit elkésett. 

- Soha nem adsz neki esélyt.

- Mert nem akarok.

- Az apánk. Nem lesz másik. Mit fogsz tenni, ha egyszer esetleg... esetleg elveszted?

- Ohohó... az maximum neked trauma. Mert mint mondtam, nekem sose volt.

- És mi lenne... - tett egy utolsó próbát. - ha elfelednétek mindent. Ő is képes elfeledni a drogokat, mert tudja, már más vagy mint régen. És te is elfelejthetnéd azokat amiket tett... vagy éppenséggel nem tett.

Felpillantottam a vizslató hideg kék szemekbe és mélyen beszívtam a levegőt.

- Én már megpróbáltam.

- Akkor próbáld újra. - erősködött. - A kedvemért. - enyhült meg a hangja.
Mélyet sóhajtottam, majd nagy nehezen bólintottam.
- De csak miattad. És nem ígérek semmit.
- Köszönöm. - ölelt át Jenson. - Amúgy láttam rajtad, hogy mondani akartál valamit.
- Igen. - engedtem el és mosolyogva folytattam. - Én... újra együtt vagyok Fernandoval.
- Komolyan? - döbbent le a bátyám.
- Azt hittem azért kicsit jobban örülsz. - húztam el a számat.
- Jaj, dehogy nem örülök. - vigyorodott el a férfi. - De hogy-hogy? Pár órája még utáltad.ű
- Sose utáltam eléggé. - nevettem. - De már úgy jöttem ide, hogy nekem kell. Mert szeretem. És... ugyan egy meglepő fordulattal, de újra együtt vagyunk.
- Hát... örülök. - mosolygott őszintén bátyám. - Beszélsz akkor apával?
- Jó, ha szabadedzés után. Visszamennék Fernandohoz most.
- Jó. - sóhajtott. - Na menj, te szerelmes.
- Itt se vagyok. - nyomtam puszit az arcára, majd elhagytam a woking istállót.

.     .     .

- Szóval... - doboltam az asztalon. 

- Köszönöm, hogy adtál még esélyt, Leena.

Ahogy kiejtette az utolsó szót, megfagytam. Régen ezer és egy éve, ő adta nekem ezt a becenevet. Nagyon kicsi lehettem, olyan hét éves, mikor kitalálta, így fog hívni, de pontosan emlékszem életem egyik legfontosabb napjára.

" - Jól van. - guggolt le a férfi velem szembe és emlékszem ahogy kék szeméből merő megnyugtatás áradt. - Nagyon ügyes leszel. Annyira büszke vagyok rád. Te vagy itt a legszebb kis lány, és neked van a legszebb hangod. Nem téged választottak erre a szerepre. 

- De... apa... apa én félek.

- Semmi baj, Leena. Minden rendben lesz. Bízom benned. Tudom, hogy megcsinálod. 

- De... de mi lesz ha elrontom? 

- Nem fogod. - simította meg az arcomat. - Nagyon ügyes vagy. Egy igazi Button lány. Tartsd a tenyered.

Kinyitottam a tenyeremet, mire apa kivett a zsebéből egy fura alakú kitűzőt, amit egyből felismertem, de a jelentését akkor még nem tudtam. 

- Mi ez?

- Emlékszel rá? 

- Persze. Tavaly vettük Indiában.

- Pontosan. És tudod mi ez?

- Nem.

- Ez egy Om. Ez egy ősi tibeti jel, ami a legszentebb mágikus hang és minden mantra közül a leghatalmasabb. Ez vagy te. Egy kicsi testben egy hatalmas hang, hatalmas szív és még nagyobb lélek. Amíg ez nálad van, addig soha nem fogod elrontani az éneklést. 

- Köszönöm, apa. - mosolyodtam el és megöleltem a férfit. 

- Szívesen, Leena. 

- Mostantól ez lesz a nevem?

- Ha tetszik. - simogatta a hátam.

Elengedtem és kék szemeibe néztem. 

- Imádom. "

- Leena? - hallottam John hangját, ami kőkeményen rántott vissza a valóságba, és ettől megborzongtam. 

- Igen?

- Láttam emlékszel. - lágyult el és halvány mosoly költözött az arcára. 

- Az volt az első énekes fellépésem. 

- És milyen csodálatos hangod volt, Leena. Már hét évesen megcsillogtattad a tudásodat és mindenkinek ott leesett az álla. És én voltam a legbüszkébb apa az egész világon.

- Komolyan? - pillantottam fel rá halvány mosollyal az arcomon.

- Még szép. De nem csak akkor voltam büszke. Az egész életembe. Két gyönyörű, egészséges gyermekem van, akik egymás után halmozzák a sikereket és mindenki elismeri munkásságukat. Nincs nálam büszkébb apa. Komolyan. - nézett mélyen a szemembe. Ugyanúgy, ahogy sok-sok évvel ezelőtt a fellépésem előtt. 

Hirtelen minden haragomat és minden neheztelésemet elfelejtettem vele kapcsolatban és kezdtem feltörni belőlem az érzelmek. Nem tudtam magamon uralkodni, leszálltam a székről és odasétáltam hozzá. Ő is felállt én pedig átöleltem. Szorosan zárt a karjába, én pedig vállára hajtottam a fejemet és hagytam, hogy folyjanak a könnyeim.

- Szeretlek, Leena. Mindig is szerettelek. 

A szavaktól még jobban patakzottak a könnyeim és tovább szipogtam. Kicsit elengedtem és bocsánatkérően pillantottam a férfire. 

- Összekenem ezt a drága ingedet. - igyekeztem leporolni a váll részét.

- Tudod mit? Felőlem az egész ruhatáramat összekenhetnéd, az se érdekelne. Na gyere ide. 

Felnevettem a megszólalásán és újra átöleltem. 

- Én is szeretlek, apa. - sóhajtottam. Éreztem, hogy még erősebben ölel magához ezután a kijelentésem után.

.     .     .

A tűzpiros bőrfotelben ülve figyeltem a képernyőt, miközben rezegni kezdett a telefonom. Értetlenkedve nyúltam a tigris fejjel ellátott fekete kis táskáért, és kivettem belőle a készüléket. A kijelzőn Paul neve villogott. 

- Szia, Paul. - szóltam bele mosolyogva a telefonba.

- Igaz? - kezdte minden köszönés nélkül, ami ledöbbentett. 

- Micsoda? 

- Pontosan tudod. - türelmetlenkedett, ami meglepett. - Összejöttél vele? 

- Igen. - válaszoltam egyszerűen. - De miért zavar?

- Az az ember bántott téged Issie. Már elfelejtetted?

- Nem, nem, dehogy.... csak nagyon szeretem. 

- Aha. - válaszolt nem túl meggyőzően az énekes. - Mit fogsz csinálni, ha újra bántani támad kedve?
- Többé nem fog. - pillantottam fel a képernyőre, ahol a spanyol pilótát mutatták, ahogy a kocsija mellett álldogál.
- Azt csinálsz, amit akarsz. - a hangja lekezelő volt.
- Oké. - vontam fel a szemöldökömet. - De Paul, most mennem kéne.
- Jól van, szaladj hozzá. - nyomta ki a telefont.
Meglepődve tettem le a készüléket és felálltam a fotelből. Felvettem a fülhallgatót, amit az egyik szerelő adott nekem még pár perce. Úgy döntöttem a rajtot a pitwallról szeretném megnézni, mert régóta nem csináltam ilyet. Fernando a hetedik helyről rajtolt, és az ő kocsija volt közelebb a rácshoz, aminél megálltam. Megtámaszkodtam a beton falon és vártam, hogy észrevegyen. Valószínűleg Andrea szólt neki, mert a pilóta végig háttal állt nekem és csak az olasz versenymérnökének mutogatására fordult hátra. Mikor meglátott, széles mosollyal hagyta ott az autót és a szerelőket és odajött hozzám.
- Na mi van, te? - mosolyogva nyúlt a kezemért.
- Nem sok jó. - pillantottam oldalra.
- Mert? - értetlenkedett a férfi.
- Paul felhívott, hogy igazak-e a hírek, hogy együtt vagyunk. Mondtam, hogy igen. Kicsit kiakadt.
- Csodálkozol? - nevetett fel gúnyosan a pilóta. - Annyira akart téged. Azt csodálom, hogy nem kötözött a székhez, hogy ne gyere el ide.
- Azért azt nem.
- Ki tudja. - rántotta meg egyszerűen a vállát.
- Na jól van. - hajolt közelebb és nyomott egy puszit a homlokomra. - Megyek.
- Ügyes legyél. - mosolyodtam el.
- Mikor csalódtál bennem?
- Soha. - ráztam meg nevetve a fejemet, majd mélyen a szemébe néztem. - Nyerd meg.
- Igyekszem. - nevetett fel, majd hosszan megcsókolt.
Miután elengedtük egymást, ő visszament a kocsihoz én pedig ott maradtam és megtámaszkodtam a betonfalon és onnan vártam tovább a rajtot.