III. fejezet - Don't say, what you think.

-          Nem. Fernando, semmit nem érzek már irántad. – néztem mélyen a szemeibe.

-          Nagy kár. – elmosolyodott, majd egyik kezét a nyakamra, másikat a derekamra csúsztatta és olyat tett, amivel hihetetlenül meglepett. Megcsókolt. Pár pillanatra hagytam, hogy átjárjanak régi, szép emlékek, majd hirtelen kapcsoltam, mert rájöttem, milyen évet is írunk most. Ellöktem a spanyolt.

-          Mi a halált képzelsz? Tűnj a fenébe.

-          Mintha élvezted volna. – vigyorgott Fernando amiért legszívesebben képen töröltem volna.

-          Hogy képzeled? – meredtem rá. – Takarodj innen! Gyűlöllek. Aljas vagy. Nem is akarlak látni.

-          Valami gond van? – lépett oda Nico.

-          Szaladj a dolgodra. Itt magán beszélgetés folyik. – mordult rá Fer a németre.

-          Hogy merészeled? – löktem meg. – Ne merészelj így beszélni vele. Húzz már innen.

-          Hohó, de harciasak vagyunk. Ezt mindig is szerettem benned.

-          Fogd már be. – emeltem meg a hangom. – Takarodj már a fenébe, nem vagyok rád kíváncsi.

-          Gyere, B. – fogta meg a karomat gyengéden Nic, majd elhúzott a Force India Motor Home-ja felé.  – Minden rendben?

Nico átkarolta a derekamat, majd bevezetett a Home-ba és leültetett egy székre. Nagyon felhúztam magamat Fernando tettén, így egy ideig nem is fogtam fel, mint magyaráz, vagy mit kérdez a német.

-          B., velem vagy?

-          Mi? – kaptam fel a fejem.

-          Az kérdeztem minden rendben?

-          Ja, igen. Azt hiszem. Remélem.

-          Jól van. – simította meg a hátamat Nico, majd lerakott elém egy pohár vizet.

Mikor kicsit megnyugodtam, tovább meséltem neki az utazásaimat. A csengő szakította félbe a beszélgetésünket, mi szerint kezdődik a második szabadedzés. Így visszasétáltunk a bokszba és Nico is beült a kocsiba. Én pedig Jules mellé telepedtem. Mielőtt bármibe belekezdett volna, elmeséltem neki milyen kis incidensben volt részem Fernandoval.

 

-          Szóval ez egy barom. – igazítottam meg a hajamat.

-          Hm…

-          Te a pártját fogod? – meredtem rá döbbenten a franciára.

-          Nem. Vagyis. Inkább azt mondanám, pártatlan maradok.

-          Szóval szerinted neki is igaza van. – néztem rá döbbenten.

-          Én… - láttam rajta, hogy nem tudja, mit mondjon.

-          Igen? Szerinted az, hogy megcsalt, normális? – pillantottam rá kérdőn.

-          Nem. Én csak azt mondom…

-          Hagyjuk… - pattantam fel és kimentem a hátsó ajtón.

Miközben idegesen csörtettem végig az istállók mögött egy ismerős arc jött szembe. Odasétáltam hozzá és megöleltem, arcomat pedig a vállába fúrtam.

-          Nincs túl jó napom.

-          Mi történt? – suttogta Jaime.

-          Összevesztem Fernandoval. De nem kicsit, nagyon kiakasztott.

-          Mit csinált már megint?

-          Üljünk le valahova, elmesélem.

-          Ühm, kocsi?

-          Jó.

Jaime nyitott tetejű Cabriojához sétáltunk és beültünk a kocsiba. Mikor elhelyezkedtem neki is töviről hegyire mindent elmeséltem. 

-          Tényleg megcsókolt? – akadt fenn ezen a részleten a spanyol.

-          Ja. Azt hitte, ezzel majd újra feltámasztja bennem az érzéseket, vagy nem tudom.

-          És sikerült? – pillantott rám oldalvást Jaime.

-          Nem, dehogy is. – ráztam meg a fejemet idegesen.

-          És… irántam?

-          J… - sóhajtottam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. – Megpróbálhatjuk. De nem garantálom, hogy menni fog. Ne haragudj rám ezért.

-          Semmi baj. – mosolygott a fiú. – Akkor megpróbáljuk?

-          Meg. – bólintottam. A spanyol közelebb hajolt és röviden megcsókolt. Elmosolyodtam és viszonoztam a csókját.

-          Khm… - hallottam meg a krákogást az autó mellől. Elengedtem Jaime-t és a hang irányába fordultam.

-          Szia, Fernando. – mosolyogtam tündérien a Ferrarisra.

-          Ti mit műveltek? – vont kérdőre.

-          Nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom. – álltam a szempár gyilkos pillantásait.

-          Jules tudja? – vigyorodott el gúnyosan, mint aki valamilyen mocskos infónak van tulajdonában.

-          Nem tudja. – ráztam meg értetlenül a fejemet.

-          Jobb lenne, ha elmondanád. Ha egyáltalán meghallgat, ezután. – tartotta felém a telefonja képernyőjét. Ott díszelgett a csókolózós képünk Jaimevel.

-          Gyerünk, Fer. Mutasd meg. Küld el a sajtónak, mutasd meg a világnak. Csak akkor tudd, ha ezt megteszed, tönkreteszlek. – válaszoltam komoran.

A spanyol láthatólag mérlegelt egy darabig, mert állta a szemkontaktust, majd végül elindult a Force India istállója felé. Idegesen megráztam a fejemet. Tényleg semmi sem állítja meg. 

-          Beköszönök Valery-nek. Aztán lelépünk?

-          Persze.

-          Oké, mindjárt jövök. – röviden megcsókoltam Jaime-t, majd kimásztam a kocsiból.

Sietős léptekkel indultam el a McLaren istállója felé. Mikor beléptem már automatikusan tovább engedtek, így odasétáltam az egyik bőrfotelben ülő Valeryhez. 

-          Val, szerintem mi lelépünk.

-          Mi? Mármint te és ki?

-          Jaime.

-          Együtt vagytok?

-          Igen. – mosolyogtam halványan.

-          Na, mesélj. – vigyorgott a kék szemű lány, mire mellé guggoltam.

Elmeséltem neki a vitánkat Fernandoval, hogyan hagytam ott Jules-t, hogyan jöttem össze Jaime-vel és hogy ezt Fer lefotózta és szaladt vele egyből Juleshez. 

-          Az nem semmi. Mozgalmas délelőtt.

-          Hát igen. És még sehol a délután. Basszus. – kaptam a fejemhez. – A táskám.

-          Hol van?

-          A Force Indiánál hagytam.

-          Elmenjek veled?

-          Megköszönöm. – mosolyogtam, majd felálltunk és a hátsó részen igyekeztünk a zöld-narancs-fehér istálló felé.

Mikor beléptünk nagy sürgésforgás volt bent. Lassan érkeztek vissza a kocsik, és mindenki a szombati időmérőt tervezgette. A táskámat megláttam az egyik asztalon így besétáltam a bokszba. Amikor azonban már elértem volna a kék Vintage táskát, valaki elállta az utamat. Felpillantottam a barna szempárba és hosszan, szó nélkül álltam a szemkontaktust. Percekig álltunk így egymás szemébe nézve, majd végül elpillantott és hitetlenül megrázta a fejét. Olyan érzés volt a szemébe nézni, mintha egy pár beszédet folytatnák. Szavak nélkül is tudtam mit gondol, mit érez, és mit szeretne mondani, de mégse teszi. Miközben elsétált, nem tudtam mit mondjak neki még utoljára. Tudtam, hogy most a kapcsolatunk egy kicsit megingott. 

-          Jules. – szóltam utána, amikor épp Andrew Green-hez sétált.

A francia rám pillantott, majd felemelte a kezét, hogy inkább hagyjuk. Elhúztam a számat és felkaptam a táskámat az asztalról és nagy lendülettel indultam volna kifelé, mikor Nico elém állt.

-          B., minden rendben? Mi volt ez?

-          Ja, persze minden oké. – rendezgettem a hajamat. – Semmi, nem érdekes. Mennem kell. Szia.

Adtam két puszit a német pilótának, majd sietősen távoztunk a bokszból.

-          Ez mi volt? – pillantott rám Valery, mikor kiértünk a bokszok mögé.

-          Gondolom Fer jól bemocskolt Jules előtt, mindennek elmondott, megmutatta a képet és a többi. Aztán Jules berágott. Abban a tekintetben minden benne volt.

-          Akkor most mi lesz?

-          Nem tudom. De most mennem kell. Találkozunk otthon?

-          Persze.

-          Szia.

Azzal Jaime Cabrioja felé vettem az irányt. 

-          Egy vacsora? – fordult felém a spanyol, mikor beszálltam a kocsiba.

-          Jó. Csak haza kell mennem átöltözni.

-          Okés.

Jaime gyorsan hazavitt, és megbeszéltük, hogy hétre értem jön. Először ettem egy salátát, mert a reggelin kívül ma még nem sok ételhez jutottam. Utána pedig gyorsan letusoltam, hajat mostam. A hajamat hajcsavarokkal betekertem és egy fürdőköpenyt vettem fel, és a gardróbba sétáltam. Hosszú válogatás után végül egy pezsgő szín- fekete ruha mellett kötöttem ki, aminek a felső része bővebb, az alsó pedig szűkebb. Megszárítottam a hajamat a csatokkal együtt, majd kiszedtem belőle és átfésültem a hajamat, hogy természetesebbnek hasson. Még mindig fürdőköpenyben megcsináltam a sminkemet, majd felvettem a ruhát. Egy ruhával megegyező színű cipőbe bújtam bele, karomra pedig aranyozott karkötőket húztam. Egy fekete Chanel kistáskába bedobáltam a fontosabb kellékeket. Háromnegyed hétre lettem kész, így még TV-ztem egy ideig. Hét előtt két perccel szólalt meg a kapucsengő, hogy Jaime megérkezett. Mikor leértem, a spanyol már az aulában várakozott. Mikor hozzá léptem elmosolyodott.

-          Gyönyörű vagy. – csókolt meg röviden.

-          Köszönöm. – mosolyodtam el én is. – Te is kitettél magadért.

-          Melletted muszáj lesz. Na, menjünk. – azzal kezemért nyúlt és ujjaink összefonódtak