IV. fejezet - Let's start again

Az este remek hangulatban telt. Csodálatosan éreztem magamat Jaime társaságában. A vacsora után még sétáltunk egyet a városban hosszú beszélgetések közben, majd hazakísért. 

-          Hát, köszönöm ezt a remek estét.  – fordultam felé, mikor megálltunk a kapu előtt.

-          Én köszönöm, hogy eljöttél. – mosolygott a spanyol.

-          Hát akkor, jó éjt. – hajoltam közelebb és megcsókoltam a fiút. 

Kapott az alkalmon és a derekamnál fogva húzott közelebb és viszonozta a csókomat. Pár perc múlva azonban elengedtem.

-          Akkor holnap. – simítottam meg a karját és beléptem az épületbe.

Odaintettem a portásnak, majd beszálltam a liftbe. Már a felvonóban a kulcsom után kutattam, de hála az égnek megtaláltam. Nem akartam felébreszteni Valery-t. Óvatosan nyitottam a zárat és beosontam a lakásba. A nappaliban azonban még villogott a TV, így arra felé vettem az irányt.  Ám nem barátnőm nézte a készüléket.

-          Te mi a halált keresel itt? – csaptam fel a villant, mire Fer felém kapta a tekintetét.

-          Beszélgetni akartam. Valery mondta, hogy elmentél randira a kis mitugrásszal, ezért gondoltam megvárlak.

-          Ma már egyszer beszélgettünk, nem rémlik? Nem lett túl jó vége.

-          Tudom, hogy érzel irántam valamit. – tápászkodott fel a kanapéról Fernando.

-          Ja. Gyűlöletet.

-          Ugyan már. – közelebb lépett hozzám és magához akart húzni.

-     Ne érj hozzám. – emeltem meg a karjaimat. – Miért hajtogatod ezt folyton. Talán te érzel még irántam valamit?

-          Mi?

-          Igen.  Egyfolytában ezt kérdezgeted tőlem. Már világosan megmondtam. Nem. Azért nem tudsz ezen túl lép, mert azt akarod, hogy azt mondjam, igen. 

Fernando elhallgatott. Látszólag fején találtam a szöget. 

-          Kérlek, most menj el. – túrtam fáradtan a hajamba.

-          Sajnálom. – fordult még vissza az ajtóból a spanyol. – Azt a sok rosszat, amit ellened tettem.

-          Köszönöm. – bólintottam hálásan. Mikor már majdnem a liftnél volt, utána szóltam. – Várj.

Odasétáltam hozzá és mélyen a szemébe néztem majd átöleltem.

-          Nagyon hiányoztál.

-          Te is nekem.

Hosszú percekig így öleltük egymást, majd végül elengedtem és kicsit hátrébb léptem.

-          Jó éjt. – mosolyodtam el halványan és visszasétáltam a lakásba.

Mikor becsuktam az ajtót neki dőltem és lecsúsztam a padlóra. Percekig ültem ott, majd végre erőt vettem magamon és felálltam. A szobámba botorkáltam, átöltöztem pizsamába, lemostam a sminkemet és bedőltem az ágyba.

…

Felvettem a fekete Ray Ban napszemüveget és kiléptem a lakásból. Miután a felvonó leért a földszintre, kiléptem a liftből és a hallban várakozó Jaime-hez léptem.

-          De ki vagy ma virulva. – mosolygott a spanyol és hozzám lépett, majd hosszan megcsókolt.

-          Igen. – mosolyogtam.

-          Mi történt tegnap este óta?

-         Semmi. – hazudtam és a kezéért nyúltam, úgy sétáltunk a kocsijához. Mikor már bent ültünk megszólaltam. – Tartozom Jules-nek egy bocsánatkéréssel.

-          Mégis miért?

-          Mert tuti berágott ránk. Illetve inkább rám.

-          Mert?

-          Nem tudom. Fer miatt.

-          Mit mondhatott neki?

-          Nem tudom, de őszintén nem is érdekel. Nem volt tőle szép húzás.

-          Hát nem.

Viszonylag hamar odaértünk így kiszálltunk. Már sok autó volt a pályán és a zaj is felerősödött így az első feladat volt a zajszűrők betétele. 

-          Kezdek akkor a Force Indiánál.

-          Jó, én is elintézek pár dolgot. Hol találkozunk?

-          Öhm, majd csörgetlek. Szia. – röviden megcsókoltam, majd az indiai istálló felé vettem az irányt.

Mikor beléptem már mindenki bent sürgött- forgott. Nico és Paul már egy ideje a pályán voltak, és a két srác két edzője egyfolytában utasításokat osztogattak. Az egyik monitor előtt Jules-t pillantott meg, így hozzá sétáltam. Nem vett észre, így mikor a hozzá értem kicsit összerezzent. Rám kapta a pillantását, és a következő pillanatban már megvető pillantások kíséretében el is fordult. 

-          Jules. – ragadtam meg a karját. – Beszélhetnénk?

A francia hosszan méregetett. Láthatóan mérlegelt és gondolkodott mit is mondjon. Végül nagy nehezen bólintott. 

-          Gyere a Home-ba. – intett fejével a pilóta.

Követtem a férfit a naracs-zöld-fehér Motor Home felé. Mikor elértük, Jules idegesen becsörtetett az automatikusan nyíló üvegajtón, majd levágta magát az egyik székre. Hátradőlt, karjait pedig keresztbe fonta a mellkasa előtt. Egyik szemöldökét kérdőn felvonta várva a történetemet. 

-          Mit mondott neked Fernando?

-          Nem az a kérdés mit mondott. Hanem az, te mit tettél.

-          Mi bajod van azzal, hogy összejöttem vele?

-          Én… - kereste a szavakat, majd inkább csak megrázta a fejét. – Tényleg nem az én dolgom.

-          Akkor? Mit mondott Fernando?

-          Csak megmutatta a képet. Nem kellett semmit mondani. A kép mindent elárult.

-          Értem. Mi a baj akkor? Miért vagy velem ilyen?

-          Semmi. Menjünk vissza. – erőltetett mosolyt az arcára a francia és felállt.

Odasétáltam hozzá, hogy átöleljem. Nagy nehezen kitárta a karjait és megöleltem. Éreztem, hogy nem ölel őszintén, csak szükségből. Ez kicsit elszomorított. Mikor elengedtem bátorítóan rá mosolyogtam, és ezért ő is gyenge mosolyt erőltetett az arcára. Visszaindultunk hát a paddockba, ahol már Nico szállt ki a kocsiból. Mikor megpillantott elmosolyodott és hozzám sétált. Levette a sisakját és adott két puszit. Csak ennyire volt ideje, mert már ment is interjúzni és a többi. Én úgy döntöttem, beköszönök Valery-nek. Intettem Julesnek, hogy mindjárt jövök, azzal a McLaren bokszok felé indultam. Mikor beléptem az istállóba, egy ismerős férfibe botlottam. 

-          Szia, Blance. – villantotta rám ezer wattos mosolyát a brit.

-        Szia, Jens. – mosolyogtam én is rá és két puszival köszöntöttem. Vele nem ápoltam olyan szoros viszont, mint a többiekkel. Rajta kívül volt még egy pár ilyen pilóta.

-          Itt vagyunk két napja és még nem futottunk össze.

-          Hát, igen. Jövök, megyek, ez már csak így megy.

-          Örülök, hogy láttalak, de én most rohanok.

-          Szia.

Azzal elléptünk egymás mellett és Valery-hez sétáltam. Mikor meglátott felállt és mosolyogva hozzám sétált.

-          Nagyon vidámnak tűnsz ma. Mi történt este?

-          Hát, mesélhetek. – elmosolyodtam.

-          Részleteket. – húzott le egy székre barátnőm, mire felnevettem.

Elmeséltem neki az egész randit Jaime-vel és azt is, hogyan békültünk ki Fernandoval, valamint Jules mai furcsa viselkedését. Valery erősen koncentrált, majd a monológom végén fellélegzett.

-          Én azért örülök, hogy kibékültél Fernandoval. Ne ülj meg, de titkon mindig azért szorítottam, hogy egyszer újra összejöjjetek.

-          Szerinted nem jó, hogy Jaimevel vagyok? - lepődtem meg.

-          Dehogynem! Jaime nagyon aranyos, illik hozzád. Csak tudod, én mégis Fernek drukkoltam.

-          Oké. – vontam fel a szemöldökömet. – Na, jó, lassan megkeresem J.-t.

-          Szia.

Mosolyogva intettem, miközben már a telefon a fülemen volt. A Motor Home-ok felé vettem az irányt, mert úgy ítéltem meg, hogy Jaime arra felé lehet. Miközben leszegett fejjel gyalogoltam ütemes tempóban tovább belebotlottam valakibe. Mivel a spanyol nem vette fel a telefont, kinyomtam és csak utána pillantottam fel.

-          Bocs. – néztem a barna szempárba.

-          Semmi baj. – mosolyodott el halványan Fernando. – Látom nagyon elfoglalt vagy.

-          Ja, nem, csak Jaime-t keresem.

-          Épp Ecclestone-nal beszélgetett, mikor utoljára láttam.

-          Ecclestone-nal? – vontam fel kérdőn az egyik szemöldökömet.

-          Ja.

-          Akkor lehet nem zavarom.

-          Jól van. Nem akarsz meginni valamit?

-          Veled?

-          Ki mással? – vigyorodott el szélesen a spanyol.

-          Akár. – mosolyogtam. – Hol?

-          Mivel sok eshetőség nincs most, hisz hamarosan kezdődik az időmérő, ezért a Home-ra gondoltam.

-          Hát jó. – vigyorogtam.

Egymás mellett kezdtünk el sétálni a piros mobil épület felé, ahol annak ideje annyi időt töltöttem. Gyakrabban voltam itt, mint otthon. Mikor beléptünk a lég kondival ellátott helyiségbe rengeteg ismerős arc fordult felém. Mindenkinek mosolyogva odaintettem, majd leültünk az egyik asztalhoz.

-          Mit kérsz?

-          Csak vizet.

-          Biztos?

-          Le akarnál itatni? – nevettem el magamat.

-      Távol álljon tőlem. – próbálta tettetni a komolyat Fer, de ott bujkált a szája szélén a huncut mosoly, amit imádtam.