VI. fejezet - What's happend?!

Ahogy letettem a készüléket, a bejárati ajtóhoz sétáltam és a kis telefonon megcsörgettem a portást, hogy engedje fel Fernando-t.  Visszasiettem a szobámba és gyorsan végigmértem magam.  Nem nyújtottam túl bizalomgerjesztő látványt a puha, kockás köntösömben, mamuszban, összekócolt hajjal és félig lemosott sminkkel. De hát, Fer látott már ennél rosszabb állapotban is, szóval szinte teljesen mindegy volt. Hamarosan kopogtattak, így az ajtóhoz léptem.  Szélesre tártam, és Fernando belépett rajta.

-          Azt mondtad lefeküdni készülsz, nem azt, hogy most keltél.

-          Mindig is kedves voltál velem. – nevettem fel és megcsapkodtam a vállát. – Kérsz valamit inni?

-          Mivel a holnap miatt nem ihatok alkoholt, ezért maradok a víznél.

-          Jól van. – elindultam a konyha felé és a spanyol követett. – Mi vett rá, hogy ide gyere?

-    Unatkoztam a szállodába, Felipe bepunnyadt, Lewis Valery-vel romantikázik, Mark-nak pedig hivatalos jelenése van valahol, Albertoék pár ezer kilométerrel távolabb vannak. Más nincs, rajtuk és rajtad kívül, akivel most szívesen lennék.

-       Igazán megható, hogy az ötödik vagyok a „Kivel lógnék szívesen” listádon. – játszottam a meghatottat és a szívemre tettem a kezem.

-          Nem valós sorrendbe mondtam. – vigyorodott el a spanyol. – De voltál te már első is.

Elmosolyodtam a szavain, majd a kezébe nyomtam a pohár vizet. 

-          Miért, neked mi a listád?

-          Listám? – vontam fel az egyik szemöldökömet.

-          Igen.

-          Nincs ilyenem. Akiket szeretek, szívesen vagyok velük bármikor.

-          Fel is engeded őket a lakásodba kemény – pillantott az órájára – nyolc órakor?

-          Ha bekönyörgik magukat. – vigyorogtam a spanyolra.

-          Na, na azért nem kellett sokat könyörögnöm.

Szélesen elmosolyodtam, majd inkább a nappali felé vettem az irányt és hallottam, hogy a spanyol. Ledobtam magamat a díványra és várakozóan pillantottam Fernandora. 

-          Mi van Albertoékkal amúgy? Szüleid hogy vannak?

Fer is ledobta magát mellém a kanapéra és mesélni kezdett. Rengeteg mindent arról, mi történt két év alatt, azokat a dolgokat, amiket nem mesélt el délelőtt. Hosszan, órákon át beszélgettünk egymás mellett ülve, egymással szembe fordulva. Felidéztük a régi, szép emlékeket. Mikor újra az órára pillantottam már fél tizenegy volt.

-          Úristen, de késő van. – lepődtem meg. – Fel se tűnt, úgy repült az idő.

-          Hát tudod, ha jól érzed magad, gyorsan szalad az idő. – jelentett ki Fernando, mire szélesen elmosolyodtam. – De, tényleg ideje lenne lelépnem.

-          Hát jó.

Azzal feltápászkodtunk a kényelmes díványról és az ajtó felé sétáltunk.

-          Hát akkor, jó éjt. – mosolyogtam a spanyolra.

-          Neked is. Jössz ki holnap?

-          Ki nem hagynám. – vigyorogtam és hozzá hajoltam, hogy puszit adjak neki elköszönés kép.

Amikor a második puszit akartam volna neki adni, Fernando még közelebb hajolt és megcsókolt. Két karjait hamar a derekam köré fonta és újra megcsókolt. A nagy hirtelenség miatt viszonoztam a csókjait és már azt éreztem, hogy lassan a hálóm felé hátrálunk. Mikor beléptünk a szobába, végre kapcsoltam és leállítottam.

-          Állj, állj, ez nem helyes. – toltam el Fert. Látszólag ő is felocsúdott és hátrébb lépett. – Most menj el, kérlek.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, ő már sarkon fordult és olyan gyorsan igyekezett az ajtó felé, hogy pár pillanat múlva már hallottam, ahogy csukódik az ajtó. Idegesen a hajamba túrtam és felsóhajtottam. Hiba, hiba, hiba. A gondolataimba mélyedve lemostam a maradék sminket és bezuhantam az ágyba. Az agyam továbbra is kattogott, így nagyon nehezen aludtam el.

…

Belebújtam a türkiz magas sarkúba, majd kiléptem a szobámból. Ma Valery-val mentem le a pályára, mert Jaime-nek korán lent kellett lennie. Barátnőm pedig úgy döntött, levisz ő. Már reggeli közben elmeséltem az esténket Fernando-val. Nem igazán tudott hozzászólni a témához, vagy csak nem akart. Mikor azonban beültünk a kocsiba, felém se fordult, úgy szólalt meg.
 

-          És most mi lesz?

-          Jaimevel?

-          Veled.

-          Hogy-hogy mi lesz?

-       Mikor mondod el Jaime-nek, hogy megcsaltad? – kapta felém olyan hirtelenséggel a fejét barátnőm, hogy megijedtem.

-          Nem csaltam meg! – keltem ki magamból.

-          Akkor minek nevezed a csók party-t?

-    Én… - lesokkolódtam, mert Valery még soha nem volt velem ilyen ellenséges. Inkább csak szótlanul kipillantottam az ablakon.

-          Ne haragudj. – szólalt meg pár perccel később barátnőm. Lassan felé fordultam és találkoztam a bűnbánó kék szempárral.

-          Semmi gond. Én is hülye voltam. Igazad van. – mosolyogtam rá. – Meg kell ezt beszélnem vele.

Barátnőm bólintott, majd behajtott a V.I.P parkolóba. Miután kiszálltunk én egyből a felcsörgettem Jaime-t, hogy merre jár. 

-          Itt vagyok a Caterham Home-jánál. Ide jössz?

-      Persze. – azzal kinyomtam a telefont és megszaporáztam a lépteimet a zöld-sárga istálló felé. Mikor odaértem, Jaime épp az egyik vezetővel beszélgetett. Hátulról odaosontam hozzá és átöleltem. – Jó reggelt.

-          Neked is. – mosolygott a spanyol és megfordult, majd megcsókolt. – Honnan nézzük a futamot?

-          Ahonnan akarod. – mosolyogtam.

-          Hát jó, akkor keressünk egy szimpatikus istállót.

-          Ferrari vagy Force India?

-          Ferrari. – mosolygott a spanyol, mire egy kissé az arcomra fagyott a mosoly.

-          Oké. – próbáltam természetes maradni.

Kézen fogva indultunk el a piros-fehér istálló felé. Mára igencsak megszaporodtak a lesifotósok. Nem mintha az eddigi két napban nem lett volna elég, most mintha megháromszorozódtak volna. Annyira kattintgatták a gépeket, hogy végül kénytelenek voltunk megállni pár fotón pózolni és megerősíteni, hogy igen, együtt vagyunk. Nem mintha az összes újság nem ezzel lett volna már tele amúgy is. Igazán lassan értük el az olasz istállót, és mikor beléptünk, majdnem fel is döntött minket az egyik szerelő, annyira igyekezett. Gyorsan bocsánatot kért, majd loholt tovább. Már mindenki a rajthoz készülődött. Fernando-t nem találtam meg a nagy kavalkádban. A szememet jártattam és pár pillanattal később meg is találtam. Épp az öltözőből lépett ki és felhúzta a cipzárját az overálján. Rám pillantott, majd gyorsan el is kapta a tekintetét, mikor látta, hogy Jaime kezét szorongatom. Elhúztam a számat, majd leültünk két székre. A futam nem sokkal később kezdődött is. Izgatottan kulcsoltam össze a mutató és középső ujjaimat és az alsó ajkamba haraptam, mikor elindult a mezőny. Mint ahogy eddig minden évben, idén sem volt túl eseménytelen a futam, de Fernando nem szerepelt rosszul. A harmadik helyet szerezte meg magának, ami elég szép teljesítmény. Nagyon szerettem volna odamenni a dobogóhoz, mint régen, ahogy minden alkalommal, mikor a spanyol is felállhatott rá, én is ott voltam. Ahogy kiszállt a kocsiból mindenki előtt hozzám sietett és megcsókolt. Akárhányadik lett, ez mindig megvolt ez a procedúra. Ha viszont dobogón állt, mindig lekacsintott nekem én pedig puszit küldtem. A régi szép idők. Felsóhajtottam. Tudtam, idén már ezt nem lehet, és főleg nem a tegnap este után. Pedig hiányzott. Felsóhajtottam. Mikor az egész Ferrari csapat előre vonult, mi nem voltunk a tömegben. Kettesbe maradtunk hátul. Jaimevel.

-          Mit csináltál tegnap este? – karolta át a derekamat.

-          Semmit. – hazudtam és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Nagyon nehezemre esett hazudni neki, hisz ő egy csodálatos ember volt. Úgy döntöttem, meg mondom, akár mi lesz. – J, el kell mondanom valamit.

-          Mi lenne az?

-     Én… - mély levegőt vettem, majd hosszan kifújtam. – Hazudtam. Tegnap este Fernando átjött. Nem én hívtam át, felhívott az után egy húsz perccel, hogy te hazavittél. Feljött és beszélgetni kezdtünk. Mikor tizenegy körül le akart lépni, és… - vettem mély levegőt. – megcsókoltuk egymást.

Jaime elengedte a derekamat és hátrált pár lépést. Rengeteg érzelem kavargott az arcán. Düh, csalódottság, hitetlenség, szomorúság. Igyekezett megrágni a hallottakat, kattogott az agya.

-       De, J.  Nekem ez nem jelentett semmit. – magam sem tudtam már, hogy hazudok-e, vagy sem. A karjához akartam érni, de elrántotta.

-          Ne most. – azzal sarkon fordult és kiviharzott az istállóból.

Szomorúság költözött a szívembe. Azt hittem, jobb lesz, ha őszinte leszek, és végre elmondom neki, mi is történt igazából, de tévedtem. Felsóhajtottam, majd felvettem a táskámat és a McLaren istállója felé vettem az irányt. Idegesen próbáltam átvágni a nagy tömegen és számomra szinte évekbe telt, mire elverekedtem magamat a kívánt istállóhoz. Mikor beléptem, a szerelők már bent pakolásztak. Valery-t észrevettem az egyik pultnál támaszkodva. Épp az egyik szerelővel beszélgetett, mikor megfogtam a karját. 

-          Val, beszélhetnénk? – hangom kétségbeesetten csengett.

-          B., mi történt?

-          Gyere.

Kisétáltunk a bokszutca mögé és belekezdtem a történetbe.

-          Elmondtam a tegnap estét Jaime-nek. Azt hittem jobb lesz, ha őszinte leszek, de csak elviharzott.

-          Édesem. – simította meg a hátamat.

-    Nem tudom, mit csinálják. Egy hétvége alatt minden tökre ment. Jules, most Jaime. Fernando is csak összezavar egyfolytában.

-        Gyere ide. – ölelt meg barátnőm, mert ő se tudott nagyon mást mondani. – Minden rendben lesz. Próbálj meg beszélni Jaime-vel.

-          Jó. – bólintottam szomorúan. – Szerintem először megkeresem Jaime-t, aztán hazamegyek.

-          Jól van. – dörzsölte meg a vállamat barátnőm. – Visszamegyek jó? Hívj, ha bármi van.

-          Rendben.

Sarkon fordultam és a Motor Home-ok felé vettem az irányt. Miközben sétáltam, egyfolytában hívogattam Jaime-t. A hívásaim süket fülekre találtak. A spanyol először csak hagyta csörögni, majd kinyomta, végül kikapcsolta a készüléket. Mikor már huszadjára hívtam, ideges lettem és nem próbálkoztam többet. Nem figyeltem, úgy sétáltam tovább a Motor Home-ok között és valakibe beleütköztem. Felpillantottam a két, hideg kék szempárba.

-          Kit látnak szemeim. – vigyorodott el gúnyosan a finn.

-          Neked is szia, Kimi. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. – Sebastian.

Ők ketten voltak azok, akiket nem igazán kedveltem. Sebastiannal voltak nézeteltéréseim és mivel Kimivel is elég gyakran találkozgattam, és nem sült el túl jól, ezért nem is voltunk soha barátok.

-          Haza tért az elveszett bárányka? – furta tekintetét az enyémbe a finn.

-          Bárányka? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Hogyan hívjalak akkor kedvesem.

-          Semmi kép ne kedvesednek, mert nem vagyok az. – mondtam lenézően.

-          Hát igen, van egy pár ember, aki szívesen szólítana így. – vigyorgott össze Kimi Sebastiannal.

-          Miről beszélsz? – ráncoltam a szemöldökömet.

-         Oh, te nem tudtad. Na, hadd meséljek neked valamit. Jó sok szereplő van benne. Jaime, Jules és legfőképp Fernando. – mosolygott gúnyosan a finn.