XLIII. fejezet - You are aggressive

Meghoztam :) Nem tudom remélem kezdek kimászni a hullámvölgyből, amibe kerültem mostanában és most már jobban értékelitek :D 

Pusszancs :*

Megállás nélkül futottam végig Monaco kacskaringós utcáin, miközben a zene dübörgött a fülembe. Minél több kilométert tettem meg, annál jobban kezdtem lehiggadni. Ez kellett nekem.  A futás jó tett. Kiszellőztettem a fejemet és sok mindent letisztáztam magamba. Mielőtt visszamentem volna, még kibújtam a cipőmből és a zokniból és a tengerparton is sétálgattam. Az apály miatt a tenger visszahúzódott, így a homokos partszakasz megnyúlt, visszaszorítva a tenger. A víz lágyan nyaldosta a lábamat, miközben kezemben a cipőmmel tovább gyalogoltam. Mielőtt elértem volna a jacht kikötőt, leültem a száraz homokba és a csillagokat kezdtem számlálni. Nem tudom mennyi ideje ülhettem ott zenét hallgatva, az eget kémlelve, de valaki hozzáért a hátamhoz. Annyira megijedtem, hogy fel is sikítottam.

-          Jól van, kisasszony? – hátrafordultam és a partőrre pillantottam fel.

-          Igen. – kivettem a másik fülemből a fülhallgatót és felálltam, majd leporoltam magamat.

-          Biztosan? – méregetett kételkedve a férfi.

-          Persze, köszönöm.

-          Akkor örülök, Ms. Genger. – mosolygott. Tehát felismert.

Halvány mosolyt erőltettem az arcomra majd kisétáltam a betonra. Leporoltam a lábamat és visszahúztam a zoknimat, majd belebújtam a cipőbe és kocogni kezdtem haza. Meglepődtem, milyen messze elfutottam, nem is tűntek fel a méterek, amiket megtettem. Kissé kifulladva értem vissza, és már csak minél korábban a lakásban akartam lenni és kibékülni Fernandoval. Ahogy kinyitottam az ajtót négy pici mancson rohant felém. Vigyorogva kaptam fel a fekete- fehér kisbabát.

-          Szia, gyönyörűm. – Vaquero nyalogatni kezdte az arcomat, mire nyomtam egy puszit a fejére. – Na, gyere.

A lábammal belöktem az ajtót és a kezemmel, a kutyával indultam el a nappali felé, mert a TV villogott. Letettem a kölyköt a földre és halkan odaosontam a tévéző spanyolhoz. Biztos voltam benne, hogy hallotta, ahogy bejövök, de valószínűleg még kicsit haragudott. Mikor mögé értem lehajoltam.

-          Azt akarom, hogy Ibizán legyen az esküvőnk.

A világbajnok meglepődötten fordította felém a fejét és széles mosoly kúszott az arcára.

-          Komolyan?

-          Komolyan. – kibújtam a cipőből és átléptem a kanapé háttámláját, lehuppanva a pilóta mellé.

-          Biztos?

-          A lehető legbiztosabb. – csókoltam meg röviden.

-          De én is gondolkodtam és… kettébonthatnánk.

-          Hogy érted?

-      Lehetne egy egyházi, visszafogott, szűk körű valamint egy rongyrázós, puccus polgári. Az egyik lehetne itt, a másik Spanyolországban.

-          Ez tök jó ötlet. – vigyorodtam el és közelebb húzódtam hozzá és hosszan megcsókoltam.

-          Szeretlek. – súgta két csók között Fer.

-          Én is szeretlek. – mosolyodtam és ajkaink újra összeforrtak.

…

-          Mikor lesz az esküvő?

-          Hol lesz megtartva?

-          Melyik tervezőtől választod ki a ruhát?

Ilyen és ehhez hasonló egy és ezer kérdés záporozott felém, miközben fejet lehajtva, napszemüveg és széles karimájú szalmakalap mögé rejtőzve sétáltam Fernando oldalán, Szingapúr utcáin. A fotósok és a riporterek még így is felismertek és nem felejtettek el megkeresni az értelmes kérdéseikkel. Semmi kedvem nem volt válaszolni, mert az időeltolódás miatt a fejem felrobbant, semmit nem is aludtam az éjjel és a nap pedig perzselte a bőrömet.

-    Ms. Genger. – az egyik fotós belépett elém és az arcomba vakuzott, és mivel nem lassítottam, majdnem el is estem.

-          Azt kösz. – morogtam

-          Hé! – Fernando hátrébb lökte a fotóst. – Kérjél bocsánatot.

A fiatal srác megtántorodott és majdnem el is ejtette a méregdrága fényképező gépet. Hitetlenkedve nézett a spanyol pilótára.

-          Azt mondtam, kérjél bocsánatot. – lépett fenyegetően közelebb a férfi.

-          Hé, Fer, ne már. – húztam hátrébb a karjánál.

-          Elnézést, Ms. Genger.

-          Nem hallom. – újra elindult felé, de elé ugrottam.

-          Higgadj már le. – löktem hátrébb egy kicsit a férfit. – Elég legyen. Mondta, hogy bocsánat. És én már el is felejtettem.

A világbajnok tovább méregette a fotóst, aki lassan hátrálni kezdett. Természetesen a többi ott lévő fotós bőszen kattintgatta a képeket a dulakodás közben és dagadt a mellük a büszkeségtől, hogy ők ezt lefotózták.

-          Ez mi a halál volt? – próbáltam elkapni a tekintetét.

-          Semmi. Csak hulla fáradt vagyok, minden vágyam elérni a szállodát, ezek pedig csak jönnek a szar kérdésekkel.

-          Hé, nyugi. – csókoltam meg röviden. – Jó leszel hétvégén.

-          Muszáj lesz.

-          Visszaérünk a szállodába, és utána alszunk. Én is kivagyok.

-          Jól van. – húzódott végre mosoly az arcára és a kezemért nyúlt, majd a szálloda felé vettük az irányt.

…

Miközben másnap arra vártam, hogy Fernando elrendezzen valamit a portán és végre elindulhassunk az időmérőre, valamin megakadt a szemem. Összeráncolt szemöldökkel vettem le az újságot a tartóból, amin a mi képünk díszelgett, hatalmas szalagcímmel ellátva.

Elszabadult indulatok Szingapúr utcáin

Megnéztem melyik oldalon van a cikk és oda is lapoztam. Keserű mosoly költözött az arcomra miközben olvasni kezdtem.

Fernando Alonso ártalmatlan fotósra támadt

Fernando Alonso (31) péntek dél körül tartott visszafelé a pályáról kedvesével, Blance Gengerrel (25) amikor pár riporter rohamozta meg őket ártalmatlan kérdésekkel. Az egyik fotós beleütközött a modellbe, mire a spanyol világbajnok lökdösni és üvöltözni kezdett a fiúval.

Nem tudni mi váltotta ki a férfiből ezt a hirtelen dühkitörést, de igazán agresszívan viselkedett. A fotóst megkereste magazinunk és megkérdeztük a tegnapi esetről: „Őszintén nagyon nagyot csalódtam Alonsoban. Eddig felnéztem rá, kedvenc pilótám volt a F1-ben, emellett kedvesnek és közvetlennek tűnt. De a tegnapi támadás abszolút hirtelen ért. Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát.”

A fotós elmondta lapunknak, hogy azon is elgondolkodott, hogy bepereli a spanyol világbajnokot testi sértésért. Valóban tényleg csak egy álca, amit a pilóta a világnak mutat? De igazából pedig egy pökhendi, beképzelt alak. Mi nem tudjuk erre a választ, de mindenkinek javasoljuk, hogy aki nem akar pár kék- zöld folttal gazdagodni, ne menjen a spanyol közelébe.

Hitetlenkedve csaptam össze a magazint és fanyar mosollyal, az arcommal nyújtottam át az odaérkező pilótának.

-          Lehet, hogy páran most megutáltak.

A Ferraris gyorsan olvasta a cikket és az ujjai egyre jobban feszültek rá a papírra, ezzel gyűrve össze az újságot. Tudtam, hogy egyre idegesebb és feltem hogy itt, mindenki előtt képes kitörni.

-          Hé, nyugi. – feszítgettem le finoman az ujjait a papírról. – Ez csak egy cikk. Csak… egy… cikk.

Minden szót kihangsúlyoztam, és kivettem a spanyol kezéből az újságot.

-          Semmi gáz, inkább menjünk. – nyúltam a kezéért.

-          Majd a pályát levezetem a feszültséget. – sóhajtott mélyet a pilóta.

-          Ha mindenki ellened fordulna, én akkor is szeretnélek és mellette maradnék.

-          Reméltem is. – mosolyodott el végül a férfi és magához húzott egy hosszú csókra.