What about love? - 10. fejezet

Belelendültem gyerekek :D Nem tudom mi történt velem, de ezt hihetetlen gyorsan megírtam :D A ház szerintem gyönyörű, már barátnőmmel gyűjtünk is a megvásárlására :) Mykonos pedig a kedvenc szigetem, nem véletlenül ide tetettem a nyaralót ;) Ebbe a részbe ennyi fért bele, mert csak később akarom borzolni a szálakat :D

Enjoy :*

10. fejezet - Mykonos I.

- Üdvözöllek szerény kis hajlékunkban. - forogtam körbe mosolyogva az udvaron.

- Hát. - pillantott körbe elismerően a spanyol. - Nem csúnya.

- Button rezidencia. - vigyorogtam. 

- Milyen mázli, a legszebb Button lánnyal jöttem ide vakációzni. - mosolygott, és magához húzott egy hosszú csókra. Nevetve karoltam át a nyakát, majd viszonoztam csókjait. 

- Hát igen... ide csak kiváltságosak jutnak be. Értékeld. 

- Azt teszem minden egyes percben. - húzott közelebb és újra megcsókolt. Pár pillanat múlva finoman eltoltam.

- Be is megyünk, vagy? - vigyorogtam. 

- Bent nem ugyan ezt csinálnánk? - nevetett.

- Deeee... csak gondoltam megnézhetnéd a házat. - előbányásztam a kulcsot a táskám mélyéről, majd kinyitottam az ajtó és kiriasztottam a házat. Fernando ahogy belépett utánam, ledobta a bőröndöt a földre és elkezdett körbejárni.

- Nem szeretnél kicsit segíteni? - pillantottam hátra, miközben már a nappaliban kezdtem elhúzni a függönyöket. 

- Nem, nem igazán. - nézett be a konyhába. 

- Hát, köszi. - húztam fel a szemöldökömet és újabb függönyt rántottam szét az étkezőnél.

- Kicsit meleg van itt. 

- Akkor kapcsold be a légkondit. - válaszoltam egy kis éllel a hangomban.

- Most mi a baj? - lépett oda hozzám és hátulról átkarolta a derekamat, majd belecsókolt a nyakamba.

- Ne. - húzódtam el. 

- Most mi? - tárta szét értetlenül a karját.

- Egy dolgot kértem. - mutattam fel mutató ujjamat. - Hogy segíts. Nem azt kértem, hogy moss, főzz, vagy hogy takaríts. Elég nagy ez a ház, kérlek, húzogasd el a függönyt és kapcsold be a légkondit a szobákban, talán nem szakad le a kezed.

- Elnézést! - látszott rajta hogy kissé megsértődött, de azért elindult a dolgára. Mély sóhajjal ragadtam rongyot, hogy letörölgessem a port, de mikor a nappaliban munkálkodtam megakadt a szemem egy képen. A fotón itt készült, sok-sok évvel ezelőtt. Hárman vagyunk rajta. Jenson, én és a legjobb gyerekkori barátom, Travis. Mosolyogva simítottam végig a rég látott arcot, ezzel letakarítva a hónapok alatt rárakódott port. Folytattam a további takarítást, majd mivel sokáig nem hallottam az emeleten Fernando járkálást, bedobtam a rongyot a mosdókagylóba és elindultam felfelé a lépcsőn. A férfi a folyosót ült és a telefonja képernyőjén húzkodta az ujját. 

- Fernando?

- Hm... - nem is nézett fel a készülékből.

- Miért ülsz itt?

- Mert nem tudom melyik a szobánk. - továbbra is a telefont nézte. 

- Megmutassam?

- Aha. - végre rám nézett és felállt. 

- Megcsináltad amit kértem?

- Mindent. - bólintott és közelebb lépett hozzám. 

- Köszönöm. - mosolyogtam.

Fernando vigyorogva húzott közelebb a tarkómnál fogva és hosszan megcsókolt. A karjaimat a dereka köré fontam és viszonoztam a csókjait. Hosszú percek múlva toltam csak el.

- Megmutatom a szobát és utána mutatok valami olyat is, amit nagyon fogsz szeretni.

- Már várom. 

Mosolyogva megfogtam a kezét és kinyitottam a jobb oldali második ajtót. Napfényben úszott a szoba, a hófehér függönyök szépen oldalra voltak húzva, a szobából pedig kellemes hűvös áramlott. 

- Jó munkát végzett uram. - vigyorogtam rá.

- Köszönöm. - biccentett. - Tudhattam volna, hogy ez a te szobád. Ennek a legszebb a kilátása.

- Pontosan. Az erkély a kedvencem. - nyitottam ki a teraszajtót.
- Huha. - bólintott elismerően a spanyol pilóta. - Nem semmi.
- Tudom. - támaszkodtam meg a korláton.
- Gyönyörű. - lépett mögém Fernando és hátulról átölelte a derekamat.  - Akárcsak te. - suttogta és belecsókolt a nyakamba.
Vigyorogva fordultam hátra az ölelésében és átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Szorosabban húzott magához és viszonozta a csókokat. Hosszú idő múlva toltam el.
- Várj, várj. Nem mutattam meg még azt, ami biztos, hogy tetszeni fog.
- Van még valami, amit nem láttam? - lepődött meg.
- Még szép hogy. Szerintem két héten keresztül fogok tudni újat mutatni. - vigyorogtam.
- Kíváncsian várom. - mosolyodott el és röviden megcsókolt.
- Na gyere. - a kezéért nyúltam és elhagytuk a szobát.
Elhagytuk a házat és meg sem álltunk egy elkülönített épületig. Csak ekkor engedtem el a kezét, hogy bepötyögjek egy kódot, mire az ajtó elkezdett felnyílni. Mikor teljesen kinyílt, a lámpák is felkapcsolódtak. Elégedett mosollyal pillantottam Fernando felé, akinek arcára széles mosoly húzódott és odalépett az autóhoz.
- Tetszik? - mosolyogtam és végighúztam a kezemet a motorháztetőn.
- Tetszik-e? - pillantott rám nevetve és már ki is nyitotta a vezetőülést. - Na ez már valami. California igaz?
- 2010-es modell. Nem a legújabb, de abban biztosíthatlak, hogy az egyik legjobb kocsi, amit vezettem.
- Vezetél már jobbat? - szakította el végre a tekintetét az autóról.
- Jenson McLarenjét.
- Az nem jobb. - legyintett.
- Ja, bocs. - nevettem.
- És ezzel utazik az egész család?
- Nem. Ezt csak apa és én használom. Apa szerelme a Ferrarik. Azért nem 2013-as a kocsi, mert apáék egy éve nem jártak itt. Tavaly akart venni egy újat, de túlságosan beleszerettem ebbe. Meg akarod járatni? - nyitottam ki az anyósülés felőli ajtót és bemásztam.
- Hogy meg-e? Még szép. - vigyorgott és nyújtotta a kezét a kulcsért.
- Azt elfelejtettem. - másztam ki kelletlenül és az egyik bezárt fiókból kihalásztam az olasz kocsi kulcsát.
- Hogy értetted, hogy csak te és apud vezetitek?
- Jenson-nek nem jön be. Ő vett anno egy másikat. - mutattam hátrébb, mire Fernando félig hátrafordult az ülésen.
- Ez most komolyan? - szállt ki hitetlenül nevetve a kocsiból a pilóta és hátrasétált a hófehér Mercedeshez.
- Nem tudom mit vártál egy autóversenyző családtól. - vigyorogva követtem.
- Csodálom, hogy nem egy McLaren virít itt.
- Én se értettem.
- Na jó. - tért vissza inkább a piros géphez. - Járassuk meg.
- Legyen ahogy jónak látod. - mosolyogva dobtam oda neki a kulcsot, majd beültem a kocsi.
Fernando végigsimította a kormányt mielőtt beindította a kocsit, majd kiállt a garázsból.
- Merre menjek? - pillantott rám, mikor megállt a kapuban.
- Fordulj jobbra. Balra a tenger van, jobbra pedig Ioannis.
- Mi van ott? - kezdte el tekerni a kormányt, majd végül elfordultunk a város irányába.
- Rengeteget jártunk oda. Igazából nagyon szép tengerpart, van ott egy csodálatos strand, ahol rengeteg program van, koncertek, koktélbárok, esténként különböző filmeket vetítenek. Rengeteg buli. Emellett rengeteg ember lakik itt, akikékkel évek óta jóba vagyok.

- Aha. - bólintott. - Milyen messze van?
- Két kilométer kb.
- És mégis hogy jártatok oda korábban?
- Biciklivel. - nevettem. - De ez kb. addig volt szükséges, amíg Jenson el nem érte a 17-et, mert utána már ő furikázott minket kocsival.
- Ez azt jelenti, hogy ő járt biciklivel, te pedig 11 éves korodban már mellette csücsültél a kocsiban.
- Bizony. - bólintottam.
- Nem volt hosszú a biciklis korszakod.
- Nem. De nem bánom. Ilyen dimbes- dombos környéken.
- Bele ne halj. - nevetett, mire játékosan vállba csaptam.
A rövidke úton lelkesen magyaráztam el mindent Fernando-nak és nevetve meséltem egy-egy vicces, gyerekkori sztorit. A pilóta mellettem mosolyogva hallgatta a történeteket. Mikor beértünk a városba, jeleztem, hogy álljon meg az egyik boltnál, hiszen be kell vásárolni.
- Szia, Frona! - köszöntem mosolyogva a pultban álló idősödő nőnek, mikor beléptem, aki felkapta a fejét és széles mosoly húzódott az arcára.
- Hát kit látnak szemeim! - kerülte meg mosolyogva a pultot és szorosan magához ölelt. - De jó, hogy itt vagy, Isleen. És hol a Button família többi tagja.
- Most csak vele jöttem. - mutattam mosolyogva a mellettem álló Fernando-ra.
- Nagyon örülök. Sofronia Goga, de csak hívj Frona-nak.
- Én is örülök, Frona. - rázta meg a kinyújtott jobbost mosolyogva Fer. - Fernando Alonso.
- De hol van a kedvenc bátyád? - pillantott újra rám. - És a család többi tagja?
- Jenson és Jessica egy hét múlva jönnek le és maradnak pár napot.
- Hát mind a kettőjüket be kell ide hoznod. Olyan rég találkoztam velük is.
- Mindenképpen. - mosolyogtam.
- Mikor érkeztetek?
- Csak ma, ezért akarunk bevásárolni.
- Nyugodtan. Abram! - kiabált Frona. - Nézd ki van itt.
Pár pillanat múlva egy nagy termetű, kissé pocakos, tipikus görög férfi tűnt fel.
- Leena! - kiáltott fel vidáman, mikor megpillantott, és ő is ugyanúgy megölelt, ahogy felesége. - Hát te is jársz még erre?
- Pihenni jöttünk. Abram, szeretném ha megismernéd Fernando-t. Fernando, ő itt Abram, a bolt tulajdonosa és a második apám.
- Igazán örülök. - mosolygott rá is a spanyol, miközben kezet ráztak.
- Így igaz, ő az én második lányom. Vigyázz rá. - paskolta meg kicsit talán túl erősen is a pilóta vállát.
- Na jó, mi most bevásárolunk. - húztam finoman odébb Fer-t, aki miután eltávolodtunk pár lépést, közelebb hajolt.
- Érdekes egy második családod van.
- De imádni valóak. Több időt kéne itt töltenem. - sóhajtottam.
- Most itt leszünk két hétig.
- Nem lesz elég. Na jó, vásároljunk.
Rengeteg mindent vettünk, mivel a hűtő szó szerint üres volt. Mikor kipakoltunk a kasszánál, Frona rám mosolygott.
- Minek ennyi minden? Tudod, hogy mi mindig szívesen látunk minden étkezésre. Vacsorázzatok ma este velünk.
- Köszönjük. Még meggondoljuk, mert még rengeteg mindent kell csinálni. - mosolyogtam rá.
- Persze, tudom. De Maia is nagyon szívesen látna.
- Hol van ő most?
- Lement a partra a barátnőivel. Este felé jön haza.
- Szólsz neki hogy itt vagyok? És este felé beugrunk akkor.
- Persze.
- Jól van, akkor köszönjünk, majd jövünk
- Mindenképpen, kedvesem. - mosolygott. - Sziasztok.
- Sziasztok. - köszöntünk szinte egyszerre, majd elhagytuk a boltot.
Bepakoltunk a kocsiba, és Fernando be is akart volna szállni, mikor elkaptam a karját.
- Sétáljunk. Olyan szép az idő.
- A kocsit itt hagyjuk?
- Persze.
- Okés. - nyúlt a kezemért és kézen fogva indultunk tovább Ioannis belvárosa felé.
Rengeteg ismerős arcnak intettem oda mosolyogva, bemutattam Fernando-t, váltottunk pár szót, majd haladtunk tovább.
- Menjünk le a partra! - mutattam egy lépcsőre, mikor már majdnem elhagytuk a várost.
- Hát jó. - bólintott és elindultunk lefelé a meredek lépcsőn.
Ahogy leértünk a partra, kibújtam a sarumból és a kezembe hoztam tovább.
- Mindig elfelejtem, milyen gyönyörű. - álltam meg egy pillanatra és az azúrkék tengert szemléltem.
- Hát egy ilyen helyen egy nyaralót én is elfogadtam volna gyerekkoromba. - lépett közelebb és átkarolta a derekamat.
-Na, gyere. - nyomtam egy puszit az arcára és tovább sétáltunk kéz a kézben.
Sok gyerekkori barát jött szembe és mindenkit boldogan megölelgettem. Olyan jó volt újra itt lenni, mintha hazatérnék. Végül is az egész családnak olyan régóta volt itt nyaralója, hogy az egész Button família egyfajta második otthonnak tekintené. Nagyon nem is voltunk soha máshol nyaralni, hisz nem volt értelme.
- Na, forduljunk vissza, aztán menjünk. - pillantottam fel Fernando, de ekkor meghallottam valamit.
- Isleen!
Azonnal felismertem a hangot és nagy lendülettel pördültem meg magam körül.
Mikor megpillantottam a személyt, elengedtem Fer kezét és rohanni kezdtem a férfi felé, majd szó szerint a nyakába ugrottam.
- Travis! - nevettem. - Jézusom.
- Szia. - ölelt ő is szorosabban, majd elengedett és kicsit hátrébb lépett, hogy végigmérhessen. - Eszméletlenül nézel ki, Ise. Szó szerint ragyogsz.
- Köszönöm. - nevettem fel.
- Hogy- hogy itt?
- Sikerült beszorítanom magamnak két hét szünetet, és hova máshova mennék?
- Igazad van. - nevetett. - Nagyon rég találkoztunk.
- Túl régen.
- Hol hagytad Jana-t?
- Most vele jöttem. - pillantottam Fernando felé, aki igazán lassú léptekkel közeledett.
- Értem. - bólintott. Mikor a spanyol végre odaért, kezet nyújtott neki. - Travis Pope.
- Fernando Alonso. - rázta meg a jobbost.
- De Travis, te hogy-hogy itt? - fordultam vissza hozzá.
- Ide költöztem, végleg.
- Komolyan? - lepődtem meg.
- Igen. Apa már lassan be akarja fejezni a szálloda vezetést és rám akarja hagyni. Még kb. egy-két év. Addig tanulok, meg személyi edzősködöm.
- Ez tök király. - mosolyogtam. - Az a szálloda hatalmas. De nagyon örülök, gratulálok.
- Köszönöm. És te?
- Én folytatom azt, amit ezer éve elkezdtem.
- Helyes, akkor vannak fellépéseid bőven.
- Néha kicsit sok is. - nevettem. - De most két hétig itt süttetjük a hasunkat.
- Csak ti ketten?
- Jövőhéten jön Jenson és Jessica.
- Értem. Nekem most viszont rohannom kell vissza. Este jöttök a bulira?
- Milyen buli?
- Lesz egy király tábortüzes buli itt a parton. Tudod, hogy imádtuk mindig.
- Most is imádom. - nevettem. - Jövünk persze.
- Jól van. Akkor sziasztok. - nyomott egy puszit az arcomra. - Örülök, hogy itt vagy.
- Én is örülök, hogy látlak. - vigyorogtam, majd hátat fordítottunk egymásnak.
Mikor pár lépésre eltávolodtunk, Fer felém fordult.
- Ki volt ez?
- A legjobb gyerekkori barátom. Nem is tudom, öt vagy hat éves korom óta ismerem.Az apjáé a Mykonos Blu Grecotel Exclusive Resort Psarou-ban. Aztán most mint hallottad, ő fogja vezetni. Gyönyörű az a szálloda.
- Aha. Hát, kezdem azt hinni, hogy egész Mykonos-t ismered. 
- Majdnem. - nevettem.
- Mellesleg, akarunk jönni este a bulira? 
- Nem akarunk? 
- Nincs túl sok kedvünk.
- De régen láttam a barátaimat, szóval én jönni szeretnék. 
- Itt vagyunk még két hétig, nem lehetne, hogy ma inkább csak ketten vagyunk? Úgyis ha jön Jenson és Jessica, gondolom végig a városban fogunk lógni. 
- Nem úgy mondod, mintha élveznéd. 
- Csak fáradt vagyok, kimerített az út, a kocsiból még nem pakoltuk ki se a kaját, se a csomagokat nem vittük be.
- Menjünk akkor. Vacsoránál eldöntjük. 
A férfi bólintott, majd a kezemért nyúlt és úgy sétáltunk vissza a tűzpiros Ferrarihoz.