Na már nap végén befejeztem, csak akkor még nem akartam feltenni :) Most viszont itt van :) Nem annyira izgalmas, gondolkodom hogy lesz benne még valami később :DD
Enjoy :*
13. fejezet - Welcome in the family
- Hát kik vannak itt. - mentem ki a kertbe vigyorogva és átöleltem először Jenson-t, majd Jessica-t.
- Sziasztok. - mosolyogtak, majd Jenson kezet fogott Fernando-val, és Jessica pedig adott neki két puszit.
- Jók voltatok? - nézett hol rám, hol versenytársára Jens.
- Mi mindig. - nevetve pillantottam fel Fer-re, aki szorosabban húzott magához a derekamnál fogva.
- Jó, az este nem érdekel. - forgatta a szemét bátyám. - De nappal?
- Hm... igazából itthon voltunk végig. Napoztunk, úsztunk, futottunk, tartunk itt grill party-t, de mi is voltunk ebédelni meg vacsorázni néha a városban. Párszor felkerekedtünk a kocsival, aztán kicsit körbe jártuk Mykonos-t.
- Találkoztál Travis-szel?
- Khm... igen. - pillantottam el.
- Ez mi volt?
- Hagyjuk. - legyintettem. - De gyertek, pakoljatok be, aztán be kell mennünk Frona-hoz, mert megígértem, ahogy megérkeztek, odaviszlek titeket.
- Frona. - nevetett fel Jenson. - Remélem készít nekem valami finomat.
- Biztosan. - vigyorogtam. - Na gyertek.
Miután Jenson és Jessica is belakta a saját szobájukat, mind a négyen felkerekedtünk és bevettük Ioannis-t. Remekül eltelt az a hét, amit bátyámmal és barátnőjével töltöttünk. Utolsó délután, mikor már mindannyian pakoltunk, valaki csöngetett.
- Nyitom. - álltam fel és elindultam lefelé.
Az ajtóban két olyan személy is állt, akiket jelen helyzet a hátam közepére se kívántam, de egyikükkel sem találkoztam már több, mint egy hete.
- Mit akartok? - nyitottam ki a kaput.
- Hiányoztál. - kezdte Aly, mire megforgattam a szememet.
- Hát persze, hogy hiányoztam. - nevettem. - Vagy csak nem akarjátok, hogy elmondjam bárkinek is.
- Nem mondtad el? - döbbent le Alyssa, és Travis-re pillantott.
- Nem, mert olyan elcseszett nagy szívem van, pedig legszívesebben már egész Mykonos-on végigüvöltöttem volna. - fontam össze a karomat.
- Köszönjük. - bólintott a lány.
- Ne köszönd. Ti fogjátok elmondani. És higgyétek el, meg tudom, ha nem osztjátok meg mindenkivel - nyomtam meg a szót - hogy mit tettetek. Ha nincs más, akkor... - már készültem becsukni az ajtót, de Travis megállított.
- Várj?
- Mit akarsz még?
- Sajnálom, amiket mondtam.
- Hát - nevettem fel gúnyosan. - végül is ott rúgtál belém, ahol legjobban fáj, de nem gáz.
- Ne már, Ise.
- Ne várd, hogy megbocsássak. - csuktam be az ajtót. - Mert ez volt a legaljasabb húzásod. Sziasztok.
Azzal háttal fordítottam és visszamentem a házba.
- Ki volt az? - jött le a lépcsőn Jenson kezébe a bőröndökkel.
- Travis és Alyssa.
- Volt képük még idejönni? - dobta le hitetlenül a földre a bátyám a poggyászokat. Igen, mindent pontosan tudott az első estéért.
- Gondolom az volt a terv, hogy rá beszéljenek, ne mondjam el senkinek a faluból.
- Hát ez szánalmas.
- Az.
- Tudják, hogy én tudom?
- Gondolom. - rántottam meg a vállamat. - Sejtik. De inkább pakoljunk.
A két repülő kora este, hét óra körül indult haza. Jenson-ék gépe Monaco felé vette az irányt, míg mi Spanyolországot vettük célba, hogy egy utolsó, csonka hetet még együtt tölthessünk. Miután leszállt a gép, a reptéren várakoztunk.
- Ki jön elénk? - pillantottam fel Fernando-ra.
- Majd meglátod. - vigyorgott rám.
Pár perc múlva egy sötétkék Audi kanyarodott be és nagy tempóval haladt végig az úton, majd előttünk hangosan lefékezett.
- Megjött. - vigyorgott rám, majd a vezető ülésről kipattant egy barna hajú, barna szemű, kissé hiperaktív srác.
- Sziasztok. - az arcán már széles mosoly ült és először megölelte Fer-t, majd hozzám lépett.
- Alberto Lecter. - nyújtott mosolyogva kezet, majd adtunk egymásnak két-két puszit.
- Isleen Button.
- Örülök. - vigyorgott továbbra is. - Na gyertek.
Játékosan belebokszolt Fernando karjába, aki erre azonnal vette a lapot és mint a gyerekek, komolytalanul és nevetve lökdösni és ütni kezdték egymást. Vigyorogva néztem a két barát újra egymásra találását. Hosszú percekig tartott ez, majd mikor végre Fer leállította barátját, bepakoltunk a kocsiba és elindultunk. Miközben a két gyerekkori barát hangosan beszélve és nevetve tárgyalták meg a külön töltött időt, én az ablakon kibámulva igyekeztem magamba szívni Oviedo látképét. Hogy miről beszéltek, az már nagyobb gondot okozott, mert igaz hogy pár szót tudtam spanyolul, de ez a hadarás és az, hogy mindketten anyanyelvükként beszélik, teljes katyvasszá állt át és semmit nem értettem, egy-egy elkapott szón kívül. Hamarosan lefékeztünk egy háznál, ami előtt már jó pár autó parkolt. A két férfi ki pattant, de nem vették ki a csomagokat, hanem nagy bőszen egymással beszélgetve haladtak a ház felé. Kezdett olyan érzésem támadni, mintha Fernando megfeledkezett volna rólam a viszontlátás öröme miatt. Lassan sétáltam utánuk és közbe gyanakodva pillantottam körbe. Miért lenne ennyi ember Fer saját házában. Aféle "Welcome home party" félére gyanakodtam. Mielőtt a két férfi elérte az ajtót, a spanyol pilótának leesett, hogy elhagyott, ezért megtorpant és visszajött hozzám.
- Ne haragudj. - karolta át a vállamat. - Csak olyan rég voltam itthon, és...
- Elfelejtettél.
- Nem, nem, nem. - mentegetőzött egyből. - Csak Alberto-val annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy rutinszerűen csináltam amit ő.
- Aha. - bólintottam. - De ez a te házad?
- Nem, dehogy. - nevetett. - Ez a szülőházam.
- Hogy mi? - állítottam le. - Miért ide jöttünk?
- Mert rég találkoztunk, és anya amúgy is ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjünk.
- Igen, én ezt értem, de...
- Mi a baj?
- Biztos itt az idő, hogy bemutass a szüleidnek? Utálni foglak, mert mindenki tudja, hogy én szedtelek szét titeket Dasha-val, akivel szép párt alkottatok.
- Dehogy fognak. - nevetett fel. - Anya már mondta múltkor, hogy látott a TV-ben és nagyon szimpatikus voltál neki. Apa pedig mindenkit szeret.
- Remélem. - sóhajtottam. - De azt tudd, hogy én még soha egy barátom szüleivel se találkoztam.
- Komolyan?
- Igen. És nem tudom, hogy illik viselkedni.
- Csak légy önmagad. Engem is ezzel vettél le a lábamról. - vigyorgott, majd röviden megcsókolt.
- Megpróbálok. - mosolyogtam.
- Gyere, imádni fognak. - nyúlt a kezemért, mire ujjaink összekulcsolódtak.
A szívem a torkomban dobogott, amikor beléptünk a tágas házba. Az első pillantásra legkevesebb tíz embert tudtam összeszámolni, de biztos, hogy többen voltak.
- Sziasztok. - kiáltotta Fernando hangosan, mire mindenki elhallgatott és felénk fordult.
Egyszerre indult el mindenki és már mondta mindenki a magáét. Páran felém fordultak és mosolyogva hadartak. Egy szót sem értettem, és kétségbeesetten pillantottam fel a pilótára. Valamit gyorsan elmagyarázott, mire mindenkiből egy "Aaaahhh" szakadt fel és erős akcentussal folyatták, immár angolul.
- Ne haragudj, Isleen. Gondolhattuk volna, hogy nem beszélsz spanyolul. Csak az öcsém elfelejti megemlíteni ezeket a dolgokat. - fordult felém Lorena.
- Semmi gond. - mosolyogtam halványan.
- Üdvözöllek a családban. - ölelt meg vigyorogva. - Mindjárt jön José és Ana. - majd felpillantott Fernando-ra. - Hát szia.
- Szia, Lorena. - adtak egymásnak két puszit.
A többi rokonnak is rendre be lettem mutatva, majd megpillantottam azt a két személyt, akitől egy kicsit összerezzentem. José először Fer-hez ment, hogy köszöntse, de Ana már egyből hozzám lépett.
- Szia, Isleen.
- Jó estét.
- Ugyan már, Ise. Nyugodtan tegezz.
- Akkor, szia. - kissé összezavarodtam.
- Nyugi. - látta rajta az idegességemet. - Örülök, hogy itt vagy. José! - szólt a férjének. - Köszönj Isleen-nek is, ne csak a fiaddal törődj.
- Üdvözöllek, Isleen. - lépett hozzám az idősödő férfi és kezet fogott velem. - A Button család lány tagja, igaz?
- Igen. - bólintottam mosolyogva.
- Apukáddal már sokat beszélgettünk.Örülök, hogy végre találkoztunk.
- Én is nagyon.
- Na jól van, ne álljunk itt tovább, menjünk vacsorázni, mert kihűl.
- Mondtam, hogy imádni fognak. - suttogta a fülembe Fer, majd nyomott egy puszit az arcomra.
- Gondolod?
- Anya már most odáig van érted. Süt róla. Apunak szerintem kell még egy kis idő. Szerintem ő már hallott rólad rosszat. De ha ilyen imádni való leszel, akkor hamar az ujjad köré csavarod.
- Remélem. - fújtam ki a levegőt.
- Biztos.
Az egész nagy família kivonult a kertbe ahol szó szerint terülj, terülj asztalkám volt. Ana rendesen kitett magáért, mert az asztal roskadozott a finomságoktól. Míg Fernando elment, hogy hozzon egy pohár bort, Lorena lépett mellém mosolyogva.
- Anya nagyon örült, hogy Nando nem egy modellt hozott haza. Ana imád főzni, Dasha pedig nem szeretett sokat enni, ami szúrta egy kicsit a szemét. Ha be akarsz nála vágódni, sokat repetázz. - kacsintott.
- Köszönöm. - nevettem. - Nagyon éhes vagyok, szóval azt hiszem ez nem lesz gond.
- Szimpatikus vagy nekem. - mosolygott rám. - Egy dolgot kérek tőle. Ne bántsd. Nagyon oda van érted, látom hogy néz rád. Mindenki látja.
- Köszönöm. Nem terveztem.
- Helyes. - bólintott, majd rávigyorgott az érkező öccsére. - Na mi a helyzet, Fer?
- Miről beszélgettetek? - nyomott a kezembe egy boros poharat.
- Csajos dolgokról. - vigyorgott rá testvére.
- Már is ilyen jóba vagytok?
- Nem nehéz megkedvelni, Isleen-t. - mosolygott rám Lorena. - Jól választottál.
- Tudom. - húzott közelebb magához vigyorogva a derekamnál fogva.
- Hagylak titeket, de üljetek le most már. - azzal a nő elsétált.
- Kóstold meg ezt a bort. - noszogatott. - Resalte Crianza. 2004-es évjárat, a legjobb. Vérbeli spanyol bor.
- Oké. Mondjuk tudod, hogy nem szeretem.
- A whiskey-t se szeretted, de tudod, hogy megszeretettem veled.
- Ez mondjuk igaz. - nevettem. - De csak azért, mert remélem ez is van olyan jó, mint a whiskey.
- Jobb. - koccintotta a poharát az enyémhez, majd belekortyoltunk az italba. - Milyen?
- Érdekes.
- Te tényleg semmiből nem iszol minőségit.
- De. - háborodtam fel. - A vodkából. Finnlandiát. Szerintem elég minőségi.
- Se whiskey, se bor. - rázta a fejét nevetve, majd átkarolta a derekamat és az asztal felé sétáltunk. - Kezdem azt hinni, hogy nem is brit vagy, hanem finn vagy orosz.
- Ez megmagyarázná a fehér bőröm, szőke hajam és kék szeme. - bizonygattam.
- Inkább legyél akkor finn vagy norvég, mint orosz.
- Tetszik az ötlet.
Fernando hangosan felnevetett, majd hosszan megcsókolt és mind a ketten leültünk az asztalhoz.
- Gondolom az volt a terv, hogy rá beszéljenek, ne mondjam el senkinek a faluból.
- Hát ez szánalmas.
- Az.
- Tudják, hogy én tudom?
- Gondolom. - rántottam meg a vállamat. - Sejtik. De inkább pakoljunk.
A két repülő kora este, hét óra körül indult haza. Jenson-ék gépe Monaco felé vette az irányt, míg mi Spanyolországot vettük célba, hogy egy utolsó, csonka hetet még együtt tölthessünk. Miután leszállt a gép, a reptéren várakoztunk.
- Ki jön elénk? - pillantottam fel Fernando-ra.
- Majd meglátod. - vigyorgott rám.
Pár perc múlva egy sötétkék Audi kanyarodott be és nagy tempóval haladt végig az úton, majd előttünk hangosan lefékezett.
- Sziasztok. - az arcán már széles mosoly ült és először megölelte Fer-t, majd hozzám lépett.
- Alberto Lecter. - nyújtott mosolyogva kezet, majd adtunk egymásnak két-két puszit.
- Isleen Button.
- Örülök. - vigyorgott továbbra is. - Na gyertek.
Játékosan belebokszolt Fernando karjába, aki erre azonnal vette a lapot és mint a gyerekek, komolytalanul és nevetve lökdösni és ütni kezdték egymást. Vigyorogva néztem a két barát újra egymásra találását. Hosszú percekig tartott ez, majd mikor végre Fer leállította barátját, bepakoltunk a kocsiba és elindultunk. Miközben a két gyerekkori barát hangosan beszélve és nevetve tárgyalták meg a külön töltött időt, én az ablakon kibámulva igyekeztem magamba szívni Oviedo látképét. Hogy miről beszéltek, az már nagyobb gondot okozott, mert igaz hogy pár szót tudtam spanyolul, de ez a hadarás és az, hogy mindketten anyanyelvükként beszélik, teljes katyvasszá állt át és semmit nem értettem, egy-egy elkapott szón kívül. Hamarosan lefékeztünk egy háznál, ami előtt már jó pár autó parkolt. A két férfi ki pattant, de nem vették ki a csomagokat, hanem nagy bőszen egymással beszélgetve haladtak a ház felé. Kezdett olyan érzésem támadni, mintha Fernando megfeledkezett volna rólam a viszontlátás öröme miatt. Lassan sétáltam utánuk és közbe gyanakodva pillantottam körbe. Miért lenne ennyi ember Fer saját házában. Aféle "Welcome home party" félére gyanakodtam. Mielőtt a két férfi elérte az ajtót, a spanyol pilótának leesett, hogy elhagyott, ezért megtorpant és visszajött hozzám.
- Ne haragudj. - karolta át a vállamat. - Csak olyan rég voltam itthon, és...
- Elfelejtettél.
- Nem, nem, nem. - mentegetőzött egyből. - Csak Alberto-val annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy rutinszerűen csináltam amit ő.
- Aha. - bólintottam. - De ez a te házad?
- Nem, dehogy. - nevetett. - Ez a szülőházam.
- Hogy mi? - állítottam le. - Miért ide jöttünk?
- Mert rég találkoztunk, és anya amúgy is ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjünk.
- Igen, én ezt értem, de...
- Mi a baj?
- Biztos itt az idő, hogy bemutass a szüleidnek? Utálni foglak, mert mindenki tudja, hogy én szedtelek szét titeket Dasha-val, akivel szép párt alkottatok.
- Dehogy fognak. - nevetett fel. - Anya már mondta múltkor, hogy látott a TV-ben és nagyon szimpatikus voltál neki. Apa pedig mindenkit szeret.
- Remélem. - sóhajtottam. - De azt tudd, hogy én még soha egy barátom szüleivel se találkoztam.
- Komolyan?
- Igen. És nem tudom, hogy illik viselkedni.
- Csak légy önmagad. Engem is ezzel vettél le a lábamról. - vigyorgott, majd röviden megcsókolt.
- Megpróbálok. - mosolyogtam.
- Gyere, imádni fognak. - nyúlt a kezemért, mire ujjaink összekulcsolódtak.
A szívem a torkomban dobogott, amikor beléptünk a tágas házba. Az első pillantásra legkevesebb tíz embert tudtam összeszámolni, de biztos, hogy többen voltak.
- Sziasztok. - kiáltotta Fernando hangosan, mire mindenki elhallgatott és felénk fordult.
Egyszerre indult el mindenki és már mondta mindenki a magáét. Páran felém fordultak és mosolyogva hadartak. Egy szót sem értettem, és kétségbeesetten pillantottam fel a pilótára. Valamit gyorsan elmagyarázott, mire mindenkiből egy "Aaaahhh" szakadt fel és erős akcentussal folyatták, immár angolul.
- Ne haragudj, Isleen. Gondolhattuk volna, hogy nem beszélsz spanyolul. Csak az öcsém elfelejti megemlíteni ezeket a dolgokat. - fordult felém Lorena.
- Semmi gond. - mosolyogtam halványan.
- Üdvözöllek a családban. - ölelt meg vigyorogva. - Mindjárt jön José és Ana. - majd felpillantott Fernando-ra. - Hát szia.
- Szia, Lorena. - adtak egymásnak két puszit.
A többi rokonnak is rendre be lettem mutatva, majd megpillantottam azt a két személyt, akitől egy kicsit összerezzentem. José először Fer-hez ment, hogy köszöntse, de Ana már egyből hozzám lépett.
- Szia, Isleen.
- Jó estét.
- Ugyan már, Ise. Nyugodtan tegezz.
- Akkor, szia. - kissé összezavarodtam.
- Nyugi. - látta rajta az idegességemet. - Örülök, hogy itt vagy. José! - szólt a férjének. - Köszönj Isleen-nek is, ne csak a fiaddal törődj.
- Üdvözöllek, Isleen. - lépett hozzám az idősödő férfi és kezet fogott velem. - A Button család lány tagja, igaz?
- Igen. - bólintottam mosolyogva.
- Apukáddal már sokat beszélgettünk.Örülök, hogy végre találkoztunk.
- Én is nagyon.
- Na jól van, ne álljunk itt tovább, menjünk vacsorázni, mert kihűl.
- Mondtam, hogy imádni fognak. - suttogta a fülembe Fer, majd nyomott egy puszit az arcomra.
- Gondolod?
- Anya már most odáig van érted. Süt róla. Apunak szerintem kell még egy kis idő. Szerintem ő már hallott rólad rosszat. De ha ilyen imádni való leszel, akkor hamar az ujjad köré csavarod.
- Remélem. - fújtam ki a levegőt.
- Biztos.
- Anya nagyon örült, hogy Nando nem egy modellt hozott haza. Ana imád főzni, Dasha pedig nem szeretett sokat enni, ami szúrta egy kicsit a szemét. Ha be akarsz nála vágódni, sokat repetázz. - kacsintott.
- Köszönöm. - nevettem. - Nagyon éhes vagyok, szóval azt hiszem ez nem lesz gond.
- Szimpatikus vagy nekem. - mosolygott rám. - Egy dolgot kérek tőle. Ne bántsd. Nagyon oda van érted, látom hogy néz rád. Mindenki látja.
- Köszönöm. Nem terveztem.
- Helyes. - bólintott, majd rávigyorgott az érkező öccsére. - Na mi a helyzet, Fer?
- Miről beszélgettetek? - nyomott a kezembe egy boros poharat.
- Csajos dolgokról. - vigyorgott rá testvére.
- Már is ilyen jóba vagytok?
- Nem nehéz megkedvelni, Isleen-t. - mosolygott rám Lorena. - Jól választottál.
- Tudom. - húzott közelebb magához vigyorogva a derekamnál fogva.
- Hagylak titeket, de üljetek le most már. - azzal a nő elsétált.
- Kóstold meg ezt a bort. - noszogatott. - Resalte Crianza. 2004-es évjárat, a legjobb. Vérbeli spanyol bor.
- Oké. Mondjuk tudod, hogy nem szeretem.
- A whiskey-t se szeretted, de tudod, hogy megszeretettem veled.
- Ez mondjuk igaz. - nevettem. - De csak azért, mert remélem ez is van olyan jó, mint a whiskey.
- Jobb. - koccintotta a poharát az enyémhez, majd belekortyoltunk az italba. - Milyen?
- Érdekes.
- Te tényleg semmiből nem iszol minőségit.
- De. - háborodtam fel. - A vodkából. Finnlandiát. Szerintem elég minőségi.
- Se whiskey, se bor. - rázta a fejét nevetve, majd átkarolta a derekamat és az asztal felé sétáltunk. - Kezdem azt hinni, hogy nem is brit vagy, hanem finn vagy orosz.
- Ez megmagyarázná a fehér bőröm, szőke hajam és kék szeme. - bizonygattam.
- Inkább legyél akkor finn vagy norvég, mint orosz.
- Tetszik az ötlet.
Fernando hangosan felnevetett, majd hosszan megcsókolt és mind a ketten leültünk az asztalhoz.
. . .
- Hát ez... - esett le az állam mikor beléptem a lakásba. - nem semmi. - nyögtem ki nehezen.
A spanyol pilóta hangosan felnevetett mögöttem.
- Tetszik, mi? - vigyorgott, majd hátulról átkarolta a derekamat és a nyakamba csókolt. - Nem is kérdeztem, hogy tetszik a szerény kis családom?
- Szerény? Kicsi? - nevettem. - Még mit nem. De nagyon aranyos. Mindig is nagy családot akartam, abban mindig jó a hangulat.
- Örülök. - nyomott puszit az arcomra.
- És ők mind gondotak rólam?
- Alberto-val beszéltem igazán, ő szerinte nagyon szép vagy, de valószínűleg megijesztett, hogy ennyire pörög.
- Hát igen.
- De imádtak. Jó vagy náluk.
- Reméljük.
- Biztos.
- Mi a terv holnapra?
- Megmutatom Oviedo-t, ebédelünk anyával és a apával egy étteremben, este pedig találkozunk a barátokkal. Ha neked jó.
- Nekem tökéletes. - mosolyogtam. - De megmutatod a lakást?
- Persze. - nyúlt a kezemért és összefonódott ujjakkal indultunk körbe. Mindent megmutogatott én pedig mindenre rácsodálkoztam, de legfőképp a kilátás tetszett a hatalmas erkélyről. Nekitámaszkodtam a korlátnak és élveztem a tájat, ami még így sötétben is gyönyörű volt.
- Tetszik? - lépett mögém Fernando és hátulról átkarolta a derekamat.
- Gyönyörű. - pillantottam fel a csillagokra.
- Nem szebb nálad. - vigyorgott és a nyakamba csókolt.
- Igazából még soha nem voltam Spanyolország Asztúr részén. Csak pár koncertem volt Madridban és Barcelonában, de ez sokkal szebb. Itt még nem voltam.
- Örök hiba. - nevetett fel.
- Hát most bepótolom. Ráadásul a legjobb személlyel, akivel csak lehet. - megfordultam az ölelésében és átkaroltam a nyakát.
- Örülök, hogy így gondolod. - csókolt meg hosszan, mire elmosolyodtam és viszonoztam a csókjait.
- Jut eszembe - engedtem el egy pillanatra - még nem is mutattad meg a hálószobádat.
- Ja, elnézést. - nevetett, majd lehajolt és kezét a térdhajlatomhoz rakta, úgy kapott föl az ölébe.
- Mit csinálsz? - nevettem, de átkaroltam a nyakát.
- Gondoltam megadom a módját.
- Jól tetted.
Hagytam, hogy Fernando felcipeljen a lépcsőn, be egészen a hatalmas hálószobába. Mikor átléptük a küszöböt, lerakott.
- Huh. - néztem körbe a szobába. - Tetszik.
- Reméltem. - közelebb húzott magához és hosszan és követelőzően megcsókolt.
- Mit csinálsz? - vigyorogtam.
- Ha már idáig felhoztalak, ez a minimum, ami jár nekem.
- Hát, igazad van, ha már ilyen szép ez a szoba, használjuk ki. - húztam közelebb a pólójánál fogva, mire elmosolyodott és szorosabban fonta karjait a derekam köré.
- Tetszik? - lépett mögém Fernando és hátulról átkarolta a derekamat.
- Gyönyörű. - pillantottam fel a csillagokra.
- Nem szebb nálad. - vigyorgott és a nyakamba csókolt.
- Igazából még soha nem voltam Spanyolország Asztúr részén. Csak pár koncertem volt Madridban és Barcelonában, de ez sokkal szebb. Itt még nem voltam.
- Örök hiba. - nevetett fel.
- Hát most bepótolom. Ráadásul a legjobb személlyel, akivel csak lehet. - megfordultam az ölelésében és átkaroltam a nyakát.
- Örülök, hogy így gondolod. - csókolt meg hosszan, mire elmosolyodtam és viszonoztam a csókjait.
- Jut eszembe - engedtem el egy pillanatra - még nem is mutattad meg a hálószobádat.
- Ja, elnézést. - nevetett, majd lehajolt és kezét a térdhajlatomhoz rakta, úgy kapott föl az ölébe.
- Mit csinálsz? - nevettem, de átkaroltam a nyakát.
- Gondoltam megadom a módját.
- Jól tetted.
Hagytam, hogy Fernando felcipeljen a lépcsőn, be egészen a hatalmas hálószobába. Mikor átléptük a küszöböt, lerakott.
- Huh. - néztem körbe a szobába. - Tetszik.
- Reméltem. - közelebb húzott magához és hosszan és követelőzően megcsókolt.
- Mit csinálsz? - vigyorogtam.
- Ha már idáig felhoztalak, ez a minimum, ami jár nekem.
- Hát, igazad van, ha már ilyen szép ez a szoba, használjuk ki. - húztam közelebb a pólójánál fogva, mire elmosolyodott és szorosabban fonta karjait a derekam köré.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése