Fuu, nagyon rövid lett, a föld alá bújok szégyenembe :"DDDDDDDDDD de hozom gyorsan az új részt, az lesz az utolsó Mykonos-i rész ennyit elárulok :) Majd holnap hozok értékelést meg képeket a futamról, mert már nagyon rég írtam nektek olyat :D
Enjoy :*
12. fejezet - Mykonos III.
A szórakozó hely nem volt messze Frona házától, ezért szapora lépésekkel tettem meg a távolságot. A család házából még mindig zaj szűrődött ki, valószínűleg sok vendég maradt még tovább, miután mi eljöttünk. Nem akartam senkivel találkozni, ezért gyorsan beszálltam a Ferrariba és haza felé indultam. Annyira mérges voltam, hogy idegből vezettem hazafelé. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy senki nem jött szembe, mert szinte biztos voltam benne, hogy nem tudtam volna kikerülni. Mikor beparkoltam a házunknál mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból és még hosszú pillanatig ültem a gépben. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam és a ház felé indultam. Felpillantottam az ablakomra. Már nem égett egy lámpa sem, de szinte biztos voltam benne, hogy Fernando még ébren van. Amikor beléptem a szobába, ő már az ágyban feküdt, a jobb oldalon, ajtótól elfordulva, az oldalán. Nem reagált az érkezésem, ezért csak leraktam a kulcsot a TV mellé és bementem a fürdőbe. Miközben lefekvéshez készülődtem újra és újra felrémlett előttem a kép, ami a folyosón tárult elém. Megráztam a fejemet, így próbálva szabadulni a emlékektől. Mikor végeztem odamentem az ágyhoz és bebújtam a takaró alá. Az oldalamra fordultam és a spanyolt figyeltem. Késztetést éreztem, hogy megérintsem, így nehezen kinyújtottam a kezemet és többször is lágyan végigsimítottam a karját.
- Sajnálom. - suttogtam, majd átfordultam a másik oldalamra, hogy lekapcsoljam a lámpát.
. . .
- Jó reggelt. - erőltettem mosolyt az arcomra. - Szia.
A pilóta végigmért, majd el akart lépni mellettem, de elkaptam a karját.
- Merre jártál? - kérdeztem kedves hangnemben.
- És te, mégis merre jártál este? - fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt.
- Sajnálom. - léptem közelebb és hozzá akartam érni, de elrántotta a karját. - Én... már megbántam.
- Ezzel most mit kezdjek?
- Bocsánatot kértem. - engedtem le a karomat. - Nem kellett volna elmennem, sajnálom. Mit mondjak még?
- Igazad van. - emelte fel a karjait. - Nem kell semmit. - újra elindult volna, el utána nyúltam.
- Csináltam reggelit.
- Nem kérek. - rántotta el a karját.
- Tényleg ezt fogjuk csinálni? - kiabáltam utána, miközben már a lépcsőn lépkedett felfelé.
Nem is válaszolt, de pár pillanattal később hallottam, ahogy a fürdő ajtaja hangosan becsapódik. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból miközben leültem az asztalhoz és előbányásztam a telefonomat. Miközben a saját reggelimet fogyasztottam a mobilomat piszkáltam. Nem egy és nem kettő nem fogadott hívás volt Travis-től, valamint jó pár SMS is. Miközben azokat törölgettem, elolvasás nélkül, csöngettek. Kiittam az utolsó kortyot is a pohárból és elindultam a kapu felé. Már az udvaron láttam ki áll ott, ezért vissza akartam menni a házba, de utánam szólt.
- Csak idáig. Két perced van, utána rád zárom az ajtót. Kinyitottam a kaput és ő belépett rajta. - Mit akarsz?
- Nem veszed fel, nem írsz vissza és meg akarok magyarázni.
- Megmagyarázni? - fordultam Travis felé összefont karokkal. - Ne nekem magyarázkodj, Trave. Hanem Elivra-nak. Felhívtad már?
- Nem.
- Elég gond. Hívd fel, most.
- Nem fogom. Nem fogom neki elmondani. Mint tudod, amit nem tud, az nem fáj.
- Mikor lettél ekkora nagy tapló? - húztam össze résnyire a szememet.
- El fogom neki mondani. Egyszer. Mikor eljön az ideje. És akkor úgy is megbocsájt.
- Miért vagy te ebben olyan biztos?
- Mert mindig megbocsájtunk annak, akit szeretünk. - pillantott rám áthatóan. - Mindig, ugye, Isleen?
- Te miről beszélsz? - ráztam a fejemet.
- Nem számít mit tett az az ember, vagy hogyan tette, megbocsájtunk. Mert szeretjük. Képesek vagyunk szemet hunyni a legnagyobb hibái felett is, mert azt gondoljuk, a kedvünkért megváltozik. Igaz, Ise? - pillantott fel a szemembe, mire megdermedtem.
- Hogy merészeled? - a kezem már lendült és hatalmas pofon csattant az arcát. - Hogy képzeled? - emeletem fel a hangomat. - Takarodj Travis, most azonnal. - mutattam az ajtóra. - Húzzál, innen de rohadt gyorsan.
- Ise, én nem... - próbált mentegetőzni, mikor felocsúdott a pofonból.
- Mit? Mit nem akartál Trave drága? Nem akartál régi sebeket feltépni? Nem akartad eszembe juttatni James-t? Nem akartál fájdalmat okozni? Nem akartál bántani? Gúnyolódni? Szememre vetni a hibáimat? Mit, Travis, mit nem akartál? - végig kiabáltam, de a hangom elcsuklottak a könnyek miatt. Nem akartam, hogy lássa, ahogy sírok, így elfordultam.
- Sajnálom.
Háttal álltam neki, és vártam hogy elmenjen. Még pár pillanatig habozott, tudtam, hogy nem akar ilyen állapotban itt hagyni, de mivel semmiképpen nem fordultam meg, lassan elsétált. Hosszú percek kellettek hozzá, hogy visszanyeljem a könnyeimet és ne törjek ki zokogásban, de sikerült. Erősnek kellett mutatnom magamat, és ahhoz erősnek is kellett éreznem magam. Ahogy visszaértem a házba, leültem a bárpulthoz és nem bírtam tovább. Nem akartam sírni, de már nem tudtam megállítani az érzelmeimet és halkan pityeregni kezdtem. Pár perc csendes sírdogálás után meghallottam, ahogy Fernando lefelé tart az emeletről. Gyorsan felpattantam és a egy zsebit vettem elő, hogy kifújjam az orrom. Igyekeztem elfordulni, hogy a spanyol ne lássa gyengeségemet, de a szipogásomat nem tudtam visszafojtani. A pilóta megtorpant és éreztem, ahogy engem néz.
- Ise?
- Igen? - nem fordultam felé, a szememet törölgettem.
- Issie, baj van? - lépett oda hozzám és finoman megérintette a vállamat.
- Nem, nem. - léptem a kukához és kidobtam a zsebkendőt, majd lehajtott fejjel el akartam menni mellette.
Ő elkapta a karomat és az államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Te sírtál?
- Nem. - fordultam volna el, de a férfi nem engedte, inkább átkarolt.
- Mondd el. - suttogta.
- Nem tudom... - nyöszörögtem.
- Gyere. - finoman megfogta a karomat és leültetett a kanapéra. - Mesélj.
Felnéztem a barna szempárba, ami aggódva pillantott le rám. Halvány mosoly futott végig arcomon ezt a tekintetet látva. Mély sóhajtottam, majd belekezdtem a mesémbe.
- Jó pár évvel korábban még ennél is jobban élveztem az életet mint most. Rengeteg buliztam, ittam és cigiztem. Nem volt komoly kapcsolatom, csak egy éjszakás kalandok, vagy két-három hétig tartó futó barátok. Aztán egyik este találkoztam egy sráccal, akinek James Semmel volt a neve. Vérbeli rossz fiú hírében állt, de pont ez jött be. Összejöttünk egy éjszakára, és azt hittem ennyi is volt, de másnap felhívott és találkoztunk. Együtt buliztunk, eljárt a koncertemre, rengeteg időt töltöttünk együtt és nagyon hamar beleszerettem. Úgy éreztem, ő is szeret. Minden király volt köztünk, bő négy hónapig, aztán megtudtam, hogy megcsalt. Nem egyszer, nem kétszer. Mérges voltam rá, kidobtam, a szememet kibőgtem. Jana és Jenson támogatott, ők segítettek vissza a legmélyebbről. Rá két hétre újra találkoztam James-szel, és voltam olyan hülye, hogy újra összejöttem vele. Mert szerettem, teljes szívemből. És elhitette velem, hogy hibázott, visszakönyörögte magát, azt hajtogatta, hogy szeret. Elhittem, és összejöttünk. Jenson őrjöngött, és Jana sem volt odáig az ötletért. Én akkor mindennap összevesztem velük szinte, teljesen kifordultam magamból, idegbeteg lettem és emellett rettegésben is éltem, hogy James újra megcsalt, így ha lehet, még több időt töltöttem vele. Remekül meg voltunk, rengeteg buliztunk és az ő javaslatára kipróbáltunk... dolgokat. - csuklott el a hangom, és mivel hosszú ideig nem folytattam, Fernando megszólalt.
- Milyen dolgokat?
- Amihez épp kedve volt... LSD, kokain, speed, fű. Ami jött. A sok cigi, alkohol és drog ráment a teljesítményemre, kezdtem lecsúszni, jó pár rajongó elfordult tőlem, a pletykalapokban sorra jelentek meg rólam a lebuktató cikkek és mindenki kezdett lenézni a zene iparban. Sok-sok barátom elfordult tőlem, mert agresszív lettem. Anyáék aggódtak, el akartak küldeni rehabra, eltiltani James-től, bármi ami segíthetett rajtam, de én csak egyre lejjebb és lejjebb csúsztam a lejtőn, senkire nem hallgattam, senki nem érdekelt, csak James. Összeköltöztünk és folytattuk ezt a "csodálatos" életet. Aztán egyszer, amikor én otthon voltam, ő hazajött. Részeg volt, de annyira, hogy már járni nem bírt és magáról sem tudott. És akkor megpofozott. - a gombóc elszorította a torkomat és nehezen nyeltem, a sírás a torkomat szorongatta. - Magamat okoltam, mert feldühítettem. Biztos voltam benne, hogy az én hibám. El akartam menni, de nem tudtam hova menni, nem tudtam kinek elmondani, ezért inkább ott maradtam. Másnap én esedeztem bocsánatért, és ő volt olyan kegyes, hogy megbocsájtott. Azután meg történt még egyszer. És még egyszer. Negyedik alkalommal úgy megütött, hogy bevertem a fejemet és elvesztettem az eszméletemet. A kórházban ébredtem. Jana, Jenson és a szüleim voltak mellettem. Mikor magamhoz tértem, megtudtam, hogy agyrázkódásom volt. Jenson felrobbant a dühtől, és alaposan lecseszett, hogy nem szóltam elsőre, amikor megütött. A kórházban volt időm átgondolni a dolgokat, és egész este sírtam, mert annak ellenére, amit tett, szerettem. És ezért gyűlöltem magamat. Soha többé nem akartam találkozni vele, és amíg bent voltam, Jenson elhozta a cuccaimat, a rendőrök pedig elvitték James-t, többek közt mert kábítószert is találtak a lakásán. Azóta nem hallottam róla... És Travis most idejött, és eszembe jutatta. Ezért sírtam. Mert így, visszagondolva még jobban fáj, itt belül - tettem a mellkasomra a kezemet. - Ennyi év után is.
A történet végeztével felpillantottam és mereven magam elé néztem. Fernando hosszú percekig hallgatott és igyekezte megemészteni a hallottakat. Mikor végre sikerült neki, leguggolt velem szembe és megfogta a két kezemet.
- Hé, Ise. Figyelj, ide. Nagyon sajnálom, ami történt veled. Nagyon sajnálom. - magához ölelt, ami jobb érzéssel töltött el. - És sajnálom a reggeli veszekedést.
- Én tartozom bocsánat kéréssel, amiért tegnap este minden szó nélkül elmentem. - fúrtam bele az arcomat a vállába.
- Már el is felejtettem. - nevetett halkan, mire én is elmosolyodtam. - És mit csinálunk ma?
Elengedett és felállt, majd engem is felhúzott a kanapéról és karját szorosan a derekam köré fonta és hosszan megcsókolt, mielőtt válaszolhattam volna.
- Úgy úsznék egyet a medencében meg a tengerben.
- Én voltam úszni ma már lent. Elfutottam Ioannis-nak szinte teljesen a végéig, úsztam, majd futottam vissza. De mi lenne, ha lemennék itt balra.
- Tetszik a terv. - nyomtam egy csókot az ajkaira.
- Jól van, akkor készülj össze, amíg én megreggelizem.
- Azonnal. - vigyorogtam, majd még egyszer megcsókolt, mielőtt vigyorogva felmentem a lépcsőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése