What about love? - 26. fejezet

Rövidke, meg nagyon nem történik sok minden :)) 

Enjoy :*

26. fejezet - Thank you

- Köszönöm szépen a figyelmet! - nézett fel a lapjából a kedves, idős ember, majd levette a szemüvegét. - Jó szórakozást kívánok mindenkinek. 

Alig vártam, hogy véget érjen a beszéd, mert fel akartam hívni Jenson-t. Előkutattam a táskámból és Fer-hez fordultam.

- Egy perc és jövök. 

- Hova mész? - fordult felém meglepetten.

- Fel kell... - mutogattam a készülékre, majd újra próbálkoztam. - fel kell hívnom valakit.

- Kit? - lépett közelebb. 

- Lauren-t. - feleltem rezzenéstelen arccal. - Hívott a beszéd alatt, és csak akkor hív, ha valami nagyon fontos. Mindjárt jövök. Itt megvársz?

- Öh, igen. Kérsz valamit inni?

- Valami erőset. 

- Jól van. - húzódott féloldalas mosolyra a szája, majd elindult a bárpult irányába.

Én, semerre sem nézve a mosdót vettem irányba, az egyetlen hely, amiben nyugodtan tudok telefonálni. Ahogy beértem, megtámaszkodtam a mosdó kagylón és párszor hosszan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Lehajtottam a fejemet, hosszú szőke hajam pedig teljesen eltakarta az arcomat. Úgy éreztem, össze kell szednem magamat, és ehhez idő kell. Nem kevés. Pár pillanat múlva egy kéz ért a vállamhoz, amitől összerezzent.

- Ne haragudj. - nézett rám ijedten nagy barna szemeivel az afro-amerikai lány. - De jól vagy?

- Igen, igen, persze. - igazítottam fülem mögé hajamat egyik oldalon és mosolyt erőltettem az arcomra.

- Jól van akkor. - mosolyodott el ő is. - Csak láttam, hogy itt állsz, így. Gondoltam inkább rákérdezek, nehogy tényleg valami baj legyen.

- Minden rendben. - bizonygattam. 

- Oké. - mosolygott. - Szia.

- Szia.

Mikor a lány kilépett a mosdóból, egyből a telefonomhoz kaptam és tárcsáztam a jól ismert számot. Hátamat a hideg falnak döntöttem, miközben fülemhez emeltem a készüléket. 

- Vedd fel, vedd fel, vedd fel. - lehunytam a szememet és idegesen a hajamba túrtam. A hatodik csöngésre sem akarta felvenni, én pedig kezdtem kétségbeesni. Mindenképp beszélni akartam vele. Már épp letettem volna, mikor egy kissé türelmetlen hang szólt bele.
- Sürgős?
- Itt van. - vágtam bele a mondanivalómba kétségbeesetten.
- Micsoda? - élénkült fel a hangja.
- Itt van, Jens... hozzám ért... hozzám szólt.
- Csak lennék ott. Már nem élne. - tudtam, hogy Jenson-ben egy pillanat alatt felment a pumpa. - Mit mondott?
- Hogy hiányoztam neki, hogy gyönyörű vagyok és örül hogy lát.
- Az a mocsadék. - fortyogott a bátyám. - Ha még egyszer a közeledbe jön, hívd a biztonságiakat. Fer nincs veled? Nem tud megvédeni?
- De itt van... de... de ő nem tudja, hogy ő James.
- Miért nem tudja, Ise? Nem azt mondtad elmesélted neki?
- De igen. De az a paraszt azt mondta, hogy egy barátom.
- Hogy dögölne meg. - szisszent fel. - Jó, oké. Ise, most menj ki, minél gyorsabban keresd meg Fernado-t és mond el neki. Meg fog védeni. Nagyon szeretnék, de innen nem tudok mást csinálni.
- Jól van. - bólintottam nehezen. - Köszönöm.
- Nagyon vigyázz magadra, Ise. Hallod?
- Igen.
- Jól van. Szeretlek. Majd hívlak még.
- Szia. - nyomtam ki a telefont és némán figyeltem az elsötétült képernyőt.
Gyorsan megigazítottam a sminkemet és mély levegőt vettem, majd csak úgy hagytam el a mosdót. Kiléptem és tekintetemmel a spanyol pilótát kerestem, de a sötét teremben, halvány fények mellett, nem ismertem meg elsőre. Hirtelen valaki elkapta a karomat, mire összerezzentem és húzni kezdett kifelé. Rápillantottam a férfire, aki húzni kezdett, mire bestoppoltam.
- Engedj el! - kezdtem csapkodni a kezét, de erősebben szorított és megrángott. - Engedj már el! - rúgtam bele de nem hatotta meg.
James egy szót se szólt, csak tovább húzott.
- Ez fáj, de szerencsétlen. - próbáltam kirángatni a karomat a szorításából, de mivel nem engedett, úgy döntöttem, mástól kérek segítségét.
Egy pezsgőt felszolgáló, fiatal pincér srác karját kaptam el, aki megdöbbenve fordult felénk. És mivel szó szerint belekapaszkodtam a jó minőségű ingbe, James-nek is meg kellett állnia.
- Segíts! - könyörögtem.
- Van valami probléma? - ismerte fel azonnal a helyzetet a srác és közelebb lépett James-hez.
- Csak a női hiszti. - vigyorgott. - Tudod, milyenek.
A pincér rám pillantott, de mivel továbbra is görcsösen kapaszkodtam belé, nem tudott elmozdulni.
- Kösz a piát. - vett el egy üveg pezsgőt a tálcáról, mire látatlanul, de annál erősebben megrántott, mire kénytelen voltam elengedni.
Hátrafordultam és szótlanul formáltam az ajkaimmal a szavakat, a srácnak, akitől távolodtunk.
- Segíts! Hívj valakit!
A fiú mintha bólintott volna - bár nem voltam benne teljesen biztos -  és elsietett. James kilökött egy üveg ajtót és kihúzott rajta, majd elengedett, de olyan lendülettel mind ezt, hogy megtántorodtam. A hideg levegő megcsapott. Egy kis, kordonnal körülvett területen álltunk, a szabad ég alatt és nagy tábla hirdette: "Dohányzásra kijelölt terület". Rajtunk kívül senki nem volt ott, ami aggodalomra adott okot. A lehető legtávolabb akartam tőle kerülni, így nekitapadtam a fémkordonnak, majd a sötétben a szorítás helyét kezdtem vizsgálni. James eközben elővette az öltönye zsebéből a cigisdobozt és szájába tett egy szálat. Ahogy érzékelte, hogy figyelem, felemelte a tekintetét. Erre a mozdulatára elkaptam a szememet, és a karomat kezdtem dörzsölgetni, mert nagyon megéreztem most a hideget. Láttam, ahogy James leveti az öltönyét és elindul felém.
- Ne gyere közelebb! - tagoltam a szavakat lassan.
- De fázol. - lágyult el a hangja.
- Inkább megfagyok, minthogy te hozzám érj. - sziszegtem.
- Ise...
- Gyűlöllek! - emeltem meg a hangomat. - Látod ezt? - mutattam a karomra, ahol a férfi szorította. - Nem fogod megúszni, James.
- Ugyan. - nevetett fel. - Nem akarlak bántani.
- Nekem nem úgy tűnik. - nyeltem nagyot, mikor közelebb lépett.
- Csak... - finoman a vállamra helyezte az öltönyt, de én meg se mertem moccanni.
Mikor rám rakta, most sokkal finomabban, megfogta a karomat. Tüzetesen megvizsgálta a nyomot, majd megsimogatta a karomat. Az érintésétől kirázott a hideg és legszívesebben elhúzódtam volna és messze rohantam volna. De valami meggátolt.
- Sajnálom. - pillantott fel rám. - Nem akarlak bántani.
Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és szinte teljesen elvesztem a barna szempárban.
- Már megtetted. - sikerült elszakítanom a tekintetemet az övétől és az ajtó felé indultam.
Fernando alakja tűnt fel az üveg ajtó túl oldalán és aggodalmat véltem felfedezni az arcán. Villámgyorsan lökte ki az ajtót és hozzám lépett.
- Jól vagy? - lépett közelebb hozzám és megfogta a kezemet.
- Igen. - erőltettem mosolyt az arcomra.
- A pincér azt mondta, hogy bajban vagy.
- Ja, nem. - próbáltam mosolyogni.
A pilótán látszott, hogy egy szavamat sem hiszi, és óvatosan odébb húzta az öltönyt. Mikor meglátta az apró véraláfutást a karomon, lefagyott.
- Ez micsoda?
- Ja... a... a... - kerestem a szavakat, miközben zavartan a hajamba túrtam. - a mosdóban valami szerencsétlen rám nyitotta az ajtót.
- A karodra? Ennyire?
- Igen. - erősködtem.
- Jó. - bólintott nagy nehezen a férfi, de látszott, hogy nem hisz nekem. - Bemegyünk?
- Igen. - bólintottam most én is, és levettem a zakót.
Hátrafordultam, hogy visszaadjam a tulajdonosának. James azonban nekünk hátat fordítva, a fém kordonra támaszkodva szívta az utolsókat a cigarettájából. Odaléptem hozzá és rövid hezitálás után értem a vállához.
- Köszönöm.
A férfi felpillantott és felegyenesedett. Hosszan álltam átható tekintetét, miközben elszántan nyújtottam felé a zakót.
- Köszönöm. - ismételtem.
- Nincs mit. - futott végig halvány mosoly az arcán, miközben felvette a ruhadarabot. - Akkor... jó szórakozást az ezt hátralevő részére.
- Mész?
- Szerintem már minden dolgomat elvégeztem a mai napon, amit akartam.
- Igen, valószínűleg. - bólintottam röviden.
- Sziasztok. - közelebb hajolt és nyomott egy gyors puszit az arcomra, amitől kirázott a hideg és szótlanul figyeltem, ahogy minket megkerülve bemegy az épületbe.