What about love? - 18. fejezet

Annyira jól esett Barbi kommentje és a pipák :) Jobb kedvem volt egy kicsit :) Amúgy a sztorit illetően lehet nem fogtok szeretni, de senki ne aggódjon, mert tudjátok hogy nem így fog véget érni :D
Enjoy :*

18. fejezet - Love you so much

Fernando eltökélten nyújtotta felém a hatalmas csokor vérvörös rózsát, mire vonakodva bár, de elvettem. 

- Szia. - nyitottam végül szólásra a számat. 

- Bejöhetek? - szólalt meg óvatosan.

- Gyere. - elálltam az útból és a konyha felé indultam hogy levegyek egy vázát a virágoknak. 

- Nagyon sajnálom, Isleen. Nem akartalak megbántani tegnap. 

- Pedig sikerült. - miután beletettem a virágot a vázába, végre rá pillantottam. - Nagyon is. 

- Én... nem úgy gondoltam. Csak tényleg fontos nekem, hogy akiket szeretek és akik közel állnak hozzám, egymással is jóba legyenek. 

- Fer... azt hiszem nem érted, mi a problémám. Ha elmondtad volna kerek perec, hogy igen, te ezt szeretnéd én megértettem volna. Nagy nehezen jó képet vágtam volna a volt feleségedhez, mosolyogtam volna rá egy kicsit és kedves lettem volna. De az, hogy ezt nem mondtad el, ez volt életem legrosszabb meglepetése. Tudod azt hittem azért megyünk a koncertre, mert fellép a Flying to the Hell. 

- Az mi?

- Na látod. - csaptam az asztalra kissé csalódottan. - Itt kezdődnek a gondok. Hogy nem tudod, hogy ők a kedvenc együttesem és hogy Paul Howe az az ember akit mindig is meg akartam ismerni. Azt hittem azért viszel oda, hogy megismerkedjek vele. Még azt is elnéztem, hogy nem az én örömöm vezérelt tegnap este, hanem Raquel viszontlátása. De az, hogy tegnap este megkérdeztem szereted-e még, és te nem válaszoltál., nem vágtad rá egyből hogy de, igenis engem szeretsz. Ez az, ami szíven szúrt, tudod? - a könny csatornáim sűrűn megteltek és sűrűn kellett pislognom, nehogy elsírjam magam. 

- De én szeretlek. - nézett rám olyan bűnbánó arccal, hogy csak megnehezítette a dolgomat.

- Miért nem mondtad ezt tegnap este? Akkor nem tartanánk itt... - már szipogtam.

- Issie...

- Kérlek, menj el most. Jó? Szerintem kicsit hagynunk kéne egymást egy kicsit. 

- Ise. 

- Kérlek, ne nehezítsd meg. - hátat fordítottam.

Pár pillanat múlva hallottam, ahogy Fernando kinyitja az ajtót, hogy távozzon rajta, de még hátra fordult egy percre. 

- Sajnálom, Issie. Szertlek. - azzal kilépett az ajtón és behúzta maga után. 

- Én is, nagyon. - suttogtam remegve pár pillanattal később, majd a földre rogytam. 

.     .     .

Három után pár perccel érkeztem meg a csinos és aprócska kis kávéhoz, ami előtt már Paul várt. 

- Szia, Ise. - ragyogott fel az arca, mikor meglátott, ezért én is igyekeztem valami mosolygósabb figurát ölteni, de a férfi átlátott rajtam. Miután adtunk egymásnak két puszit összeráncolt szemöldökkel mért végig.- Nagy a baj, ahogy látom.

- Ennyire rosszul nézek ki?

- Süt rólad a szomorúság. Na, gyere. - átkarolta a vállamat és bevezetett a kávézóba.- Egyik gyerekkori barátomé, azért ragaszkodtam hozzá, hogy idejöjjünk.

- Tetszik. - néztem körbe halvány mosollyal.
- Örülök. Josh! - fordult a pult felé. A harmincas éveiben járó férfi felkapta a fejét és vigyorogva indult felénk.
- Paul! - az énekes felpattant és megölelte a barátját.
- Josh, hadd mutassam be Isleen Button-t. - mutattam.
- Josh Trey. - villantott széles mosolyt és adtunk egymásnak két puszit.
- Isleen Button.
- Örülök. - bólintott. - Mit hozhatok a kedves vendégeknek?
- Én egy jeges kávét kérek. - pillantottam fel a férfire aki mosolyogva biccentett, majd Paul-ra nézett.
- Én egy olasz cappucino-t.
Mikor a férfi elhagyta az asztalunkat, az énekes előrehajolt, mint aki egy titkot készül megosztani.
- Itt készül a legfinomabb olasz cappucino az egész városban. Josh-nál úgy készül minden ahol sehol máshol.
- Hogyan készül? - vigyorogtam.
- Titok. Ha megtudnád azt hiszem, Josh meg kéne hogy öljön.
- Na ne. - tetettem a döbbentet.
- De bizony. - bizonygatta nevetve. - De beszéljünk rólad. Mi volt a baj reggel?
- Huh... - túrtam bele a hajamba és hátradőltem a széken.
- Várj. - felpattant és bement a bárpult mögé majd pár pillant múlva két üvegecskével tért le és letette elém a koponya formájú üveget.
- Ez mi? - vettem kezembe a formát.
- Nem mondod, hogy nem ittál még ilyenből.
- Mit? - nevetettem és letekertem a kupakot és beleszagoltam. - Huhu. Paul, délután három van.
- Neked meg rossz kedved van. Nem hagyhatjuk ezt így. - letekerte a kupakot és kérdőn pillantott rám. - Csak egy kis segítség. Én is iszom.
- De még a nap fele is alig telt el. Nem, én már kinőttem ebből.
- Ugyan már - nevetett fel az énekes és hátradőlt a széken. - nekem ne akard bemagyarázni. Ez semmi. - lötyögtette meg az üveget. - Csak kedv fokozó. Nem fogsz itt vonaglani a földön és a saját hányásodba fetrengeni. Ugyan, Ise. Tudom, hogy akarod.
Mikor az embert egy olyan ember győzköd, akire felnézett és akiért bizonyos mértékig rajong, nehéz nemet mondani. Megadóan bólintottam, mire Paul felnevetett.
- Tudtam. - lecsavarta az üvegcse tetejét és az egészet az addigra már kihozott kávémba öntötte.
- Az egészet? - hüledeztem.
- Nyugi. - a saját üvegének is letekerte a tetejét és lehúzta egyben.
- Az úgy korrekt. - néztem tátott szájjal.
- Az évek és a rutin bizony kemény tanító mester. Na, igyál.
Vigyorogva belekortyoltam a jeges kávéba, ami az alkohol mellékíze mellett is isteni volt.
- Tényleg jó ez a kávé.
- Ugye. - biccentett. - Na mesélj.
- Hát... hosszú sztori nagyon.
- Van időm. - dőlt hátra a széken. Kipillantott az ablakon. - Esik.
- Nem lehet rosszabb a nap. - néztem én is az ablakon végigfolyó esőcseppeket.
- Ne aggódj. Az eső elmossa a tegnap minden fájdalmát. - nézett Paul rám komolyan, mire rá pillantottam, majd pár pillanat múlva kitört belőlem a nevetés.
- Minden lánynak ezt mondod?
- Sokaknál bejön. - vigyorgott.
- Sajnálom én nem vagyok az a nyálas fajta. - tetettem bűnbánást.
- Valahogy el fogom tudni nézni. - rántotta meg a vállát.
- Köszönöm. - hálálkodtam nevetve. - De legyen...
Elkezdtem mesélni az énekesnek. Egészen a Brit nagydíjtól a mykonosi nyaralásunkon át a ma reggeli szakításunkig. Még két koponyába csomagolt vodka lecsúszott és akármennyire nem akartam, pár könnycsepp is elszabadult.
- Hát... sajnálom.
- Mindegy. - törölgettem le a könnyeimet. - Szóval.
- Hagyj mondjak valamit. Jobban mondva kérdezni szeretnék. Szóval... gondolom hallottad hogy két hét múlva indulunk egy fél éves világ körüli turnéra. És nem találtunk még tökéletes alanyt, aki eljöhetne velünk turnézni. Ma reggel a srácokkal és a menedzserrel összeültünk, hogy átbeszéljük a dolgot. Sikerült egy dologban megegyezzünk és ezért is hívtalak ma ide. Nincs kedved velünk a turnéra?
- Hogy mi? - esett le az állam és magamhoz sem tértem. Meg se tudtam szólalni a megdöbbentségtől. - Turnéra? Veletek?
- Igen. Mindenki jónak találta az ötletet. Tom felhívja a menedzseredet ma, hogy időpontot egyeztessenek, ha most igent mondasz. - pillantott rám áthatóan. - Csak rajtad áll.
- Nem tudom. - túrtam bele a hajamba. - Ez nagyon nagy lehetőség. És nagyon nagy döntés, ha rábólintok.
- Csak annyit mondok, én nagyon örülnék, ha te lennél az, aki velünk jönnél. - biztatott. - Ezután a szakítás után neked is jó lenne kiszakadni.
- Meggondolom. - mosolyogtam. - De nem mondok nemet.
- Akkor ez egy fél igen. - dőlt hátra elégedetten mosolyogva a széken Paul.

.    .    .

Elgondolkodva pakolgattam a ruháim között és igyekezetem valami rendet alakítani, mikor csöngettek. Szomorúan hagytam ott a hatalmas gardróbot és mentem ajtót nyitni. 

- Issie. - vigyorgott teli arccal imádott bátyám. 

- Jenssie! - ugrottam a nyakába. - De jó, hogy itt vagy. 

- Én is örülök. - karolt magához. - Mi van veletek? 

- Öh... semmi. - túrtam bele a hajamba zavartan és elléptem az ajtóból, hogy Jenson be tudjon jönni. 

- Mi az hogy semmi? - lépett be mellettem a férfi és értetlenül nézett körbe.

- Hol az én fél sógorom?

- Jens... mi... mi szakítottunk.

- Mi? - döbbent le a férfi és odalépett hozzám. - De, mikor? - ölelt magához. - Jól vagy?

- Igen. - fúrtam arcomat a vállába. - Már jobb egy kicsit. De csak tegnap előtt. 

- Az nagyon kevés idő. Tényleg jól vagy? Mi történt?

- Hát hosszú. 

- Mesélj. - ült le a kanapéra és lehúzott.
Gyorsan elmeséltem neki a hétvégémet és kiemeltem a pozitív dolgot, hogy Paul-lal találkoztam. 

- Sajnálom, Issie. - ölelt magához már ötödjére. - De örülök, hogy Paul-lal végre találkoztál. És volt vele valami?

- Felajánlott egy csodálatos ajánlatot és nem mondtam még se igent se nemet, mert úgy döntöttem először elmondom neked. De már félig eldöntöttem. 

- Milyen ajánlat? - pillantott rám kérdőn.

- Felkért, hogy menjek el velük egy fél éves turnéra a világ körül. 

- Hogy mi? - döbbent le. 

- Igen. De Jens... már döntöttem. Megyek erre a turnéra. Hatalmas lehetőség és nagyon nagyot lendítene a karrierem. Muszáj kiszakadnom innen. 

A férfi továbbra is döbbenten ült és látszott rajta, hogy ezzel most teljesen fejbe vágtam az infóval.