XXIV. fejezet - Pain, pain, go away...

 Most nagyon benne vagyok ebben a hangulatban, szóval minden történetben ezt művelem :D remélem tetszik :)

A német nagydíj után Corliss is elkísért minket a magyar nagydíjra, majd a nyári szünet első hetében hazajött velem Monacoba. Már mikor a gép leszállt a reptéren, ő beleszeretett az apró kis országba. A rövid úton, ami a háztól egészen a lakásomig vezetett, le nem vette a szemét a gyönyörű helyről.

-          Na, hogy tetszik? – kérdeztem vigyorogva miközben a néha rá pillantottam.

-      Csodálatos. Annyira irigyellek, hogy itt élhetsz. Nem találok szavakat. Mintha Meseországba csöppentem volna.

-          Örülök, hogy bejön.

-          Bejön? – nézett rám hitetlenkedve a lány. – Szerelmes vagyok.

Hangosan felnevettem, majd bekanyarodtam a mi utcánkba és leparkoltam a parkoló helyemre. Miután kiszálltam segítettem kivenni Corliss, majd a saját cuccaimat is kipakoltam. 

-          Gyere, erre. 

Előremenve vezettem a lányt és az ajtót is kinyitottam előtte. A kulcsot bedobtam az előszobában álló asztalon lévő üvegtálba. Corliss ha lehet még jobban ledöbbent a gyönyörű lakástól. Ledobta a bőröndjét és a teraszhoz sétált. 

-          Na, jó, Blance. Ne szórakozz velem.

-          Elnézést. – nevettem. – Akarsz este bulizni?

-          Még kérded?

-          Tényleg rossz kérdés volt. – vigyorogtam. – Van egy javaslatom. Menjünk el ebédelni, utána lemehetnénk egy kicsit a strandra, vagy itt a medencénél kicsit lazítunk, úszunk, és este pedig belevetjük magunkat az éjszakába.

-          Akkor ne késlekedjünk.

Felnevettem, majd miután megmutattam az összes helyiséget a lánynak, bevonultam a saját szobámba, hogy átöltözzek az ebédre.

…

Összedörzsöltem a két ajkamat, hogy elkenjem a sötétvörös rúzst, így adva tökéletes árnyalatot a számnak. Elővettem a fekete tust, hogy kihúzzam a szemeimet, mikor Corliss lépett be a fürdőszobába. 

-          Imádom a ruhádat. – mért végig mosolyogva.

-          Köszönöm. – mosolyogtam majd a lányra pillantottam. Végigmértem a mélykék ruhába burkolózott lányt. – Te is nagyon csinos vagy.

-          Köszönöm. Idejöhetek sminkelni?

-          Persze, gyere csak.

-          Azt szeretném kérdezni, szerinted Fernando-t zavarja, hogy ott voltam a magyar nagydíjon?

-          Nem, dehogy is. – nyugtattam a lányt.

Azt nem említtettem meg neki, hogy de igen is zavarta. Nem értette miért most jött rám a jótékonykodás, amikor csak velem akarta ünnepelni a szülinapját, kettesben. Azt sem osztottam meg vele, hogy Fer is jött volna most Monacoba, de ezen is összevesztünk, hogy Corlisst is el akartam hozni, megmutatni ezt a gyönyörű helyet. Szóval egy rövidke hétvége alatt csak kétszer martunk össze, de nagyon. De nem akartam, hogy a lány emiatt rosszul érezze magát ezért ezt megtartottam magamnak.

-          Ez teljesen biztos?

-          Teljesen. – erőltettem mosolyt az arcomra. – Mehetünk?

-          Persze.

…

A készülék egyre hangosabban csörgött és rezgett. A szememet nem bírtam kinyitni, annyira fáradt voltam, de végül csak megtaláltam a telefont. Meg se néztem ki az, csak fogadtam a hívást.

-          Hallo?

-          Jó reggelt. – szólt bele a férfi kissé hűvös hangon. – Látom megtaláltad a telefont.

-          Te miről beszélsz? – dörzsöltem meg fáradtan a szememet.

-          Talán arról, hogy este kilenctől konkrétan mostanáig nem is lehetett elérni. Hol voltál?

-          Bulizni, Corliss-szal.

-          Úgy volt ma lelép.

-          Nem, nem volt így.

-          De, azt ígérted.

-          Jézusom, Fernando, ne problémázz már. – fordultam a hátamra és beletúrtam a hajamba.

-        Nem, Blance, ez már nem problémázást. Ez már egy orbitális probléma. Megvan, hogy Hockenheim óta nem voltunk kettesben? Sőt, ott sem igazán, mert már akkor ott volt az új legjobb barátnőd.

-          Fejezd már be!  - csattant fel a hangom és rácsaptam a paplanra. – Hogy képzeled? Pontosan tudod, hogy min megy ő most keresztül. Te hogy éreznéd magad a helyében?

-          Nyilván rossz, de akkor is kell nekünk magán élet.

-          Oh, hát persze. Rohadtul nem tudod megérteni, erről van szó. Tudod, Fer. Sajnálom. Azt hittem számíthatok rád ebben, de nem érdekel semmi se magadon kívül.

-          Tudod mit? Ha ennyire a szíven viseled a sorsát, nyugodtan töltsd csak vele a nyári szünetet. Vagy mondok egy még jobbat. Felőlem ott maradhat, veled ameddig csak akarod, mert vége.

-          Mi? – döbbentem le.

-          Nem, Blance. Én ezt nem csinálom. Jól hallottad, vége. Elegem van. Szia. – Fernando kinyomta a telefont.

A kezemből kiesett a készülék és nagy koppanással a földön landolt. Csak ültem az ágyon megtörve és hosszú percekig fel sem tudtam fogni, mi történt. Hogy újra megtörténik, újra elveszítem. Mikor leesett, mi is történt kitörtek belőlem a könnyek, és elöntött a düh. Felálltam az ágyról és lesöpörtem mindent az éjjeli szekrényről. A lámpa hangos csörömpöléssel tört szét és a többi ott lévő dolog nagy robajjal landolt a földön. A sminkasztalon található cuccokat is két kézzel söpörtem le. A kis tükör is széttört, a sok piperecucc pedig szanaszét gurult. A tévé mellett könyvespolc is hamar kiürült és pillanatok alatt hatalmas káosz uralkodott a gyönyörű szobában. Lerogytam a földre és zokogásban törtem ki. Rázkódó vállal ültem a földön és nem tudtam feldolgozni a dolgokat. Pár perccel később halkan nyílt a szobám ajtaja. Már tudtam ki lehetett az, aki bejött, de nem akartam felnézni. A könyveket kezdtem rendezgetni a földön. 

-          Blance, mi a baj? – guggolt le mellém a lány.

-          Semmi, csak… leestek a könyvek. – el akartam fordítani a fejem, hogy ne lássa, hogy sírok, de már késő volt.

-          Mond el, mi a baj. – nógatott, miközben a hátamat simogatta.

Némán megráztam a fejemet és képtelen voltam megszólalni.

-          Magadra akarsz maradni egy kicsit?

-          Köszönöm. – pillantottam rá föl.

-          Segítsek összepakolni majd?

-          Azt megköszönöm. Idehozod a telefonomat?

-          Persze.

Corliss rövid kutatás után megtalálta a készüléket. Hálásan pillantottam fel rá és elvettem a kütyüt. A gyors híváson lévő számot már jól ismertem. A férfi a vonal másik végén elég gyorsan fogadta a hívásomat.

-          Szia, B. – szólt bele vidám hangon.

-   Jules… - mély levegőt vettem és igyekeztem szabályozni remegő hangomat, miközben letöröltem a könnyeimet. A francia egyből meghallotta a hangomat és váltott.

-          Mi történt?

-          Én… ezt nagyon nehéz lenne elmondani így telefonon… nem tudnál eljönni? Hol vagy?

-          Párizsban. Megyek az első géppel és ott vagyok délutánra. Addig bírd ki, sietek.

-          Köszönöm. – sóhajtottam.

Kinyomtam a telefont majd erőt vettem magamon és elkezdtem összepakolni azt, amit pár perce a földre borítottam.