'Til the love runs out - 5. fejezet

 Nem keresek kifogásokat miért nem jöttem eddig :D de a helyzet az, hogy 31.-én német középfokú nyelvvizsgát teszek és nagyon remélem hogy sikerül :D de amúgy igyekszem veletek is törődni :*

- Ele. - böktem meg a még békésen szunyókáló barátnőmet.

- Mi? - húzta magára morogva a takarót.

- Édesem, távol álljon tőlem, hogy felébresszelek, de ma van az első futamod.

- Hogy mi? - pattant ki a szeme.

- Pontosan.

- Te jó ég. - túrt bele a hajába. - Elaludtam?

- Nem, dehogy. - nyugtattam meg. - Csak Anne elment az ügyeidet intézni, és megkért hogy keltselek fel.

- Értem. - ült fel az ágyban. - Tegnap elfelejtettem kérdezni, mi volt  az Kevinnel? Az a kis simi-simi?

- Semmi. - nevettem fel hangosan. - Ugye összevesztünk és próbáltam kibékülni vele. De nem egyszerű eset.

- Az északiak sosem azok. 

- Te meg én vagyunk rá a tökéletes példa. - löktem meg a vállát.

- Na, de mit mondtál neki?

- Időmérő előtt még akartam vele beszélni, de konkrétan nem érdekeltem. Este meg azt, hogy gratulálok, meg hogy sok sikert holnapra. Aztán értem hozzá, hogy érezze, hogy komolyan gondolom.

- Azzal akartad elérni, hogy komolyan gondolod, hogy letapizod? - vonta össze a szemöldökét. - Erre azt gondolhatta, hogy túl fűt a vágy és mindjárt letéped az ingét.

- Te hülye vagy. - nevettem fel. - Nem gondolta ezt. 

- De de... - vigyorgott. - Nagyon nézett, mikor hoztad el az italokat. Ő is letépte volna rólad a kis bőrszoknyádat.

- Eleanor! - vágtam hozzá egy párnát és felháborodást színleltem. 

- Ami igaz az igaz. - védte a fejét nevetve. - Ne mond, hogy nincs meg az a szikra.

- Dion-nal van meg az a szikra, kedves barátosném.

- Ja, csak sajnos az elég gyakran futótűzzé fajul, mikor egymás fejét tépitek le. 

- Na jó. - álltam fel. - Ahelyett hogy a párkapcsolatomat fikázod mi lenne, ha mennél felöltözni és utána indulhatnánk a pályára.

 - Azonnal, asszonyom. - kihalászta a bőröndből a kötelező csapatfelszereléseket és egy fekete szűk farmert, majd bevonult a fürdőbe.

-----

- Szia. - lépett valaki oda miközben az egyik kis műanyag széken üldögéltem. 
Felkaptam a fejemet és egy ismerős arc állt velem szembe. 
- Szia. - mosolyodtam el. 
Kevin lehajolt és két puszival köszöntött. 
- Minden oké?
- Minden rendben. De te? Izgulsz? - löktem meg nevetve.
- Háátt... - rántotta meg a vállát. 
- Nem mondom hogy nincs bennem drukk. 
- De jó helyről indulsz.
- Az még semmi. Rengeteg mindenből áll össze ez az egész. Bonyolult. - sóhajtott.
- Tudom. - mosolyogtam. - De szurkolok a kis McLareneseknek.
- Reméltem, hogy legalább egy szurkolóm van. - nevetett.
- Legalább egy kell. - vontam meg a vállam. - És lehet még nem tudod, de én vagyok a legjobb a rajongó.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét vigyorogva.
- Majd meglátod.
- Alig várom. - nevetett.
- Hát ti? - könyökölt rá Kevin vállára Eleanor.
- Van egy rajongóm. - mutatott rám a dán srác.
- Ő nekem is a rajongóm. - játszott megdöbbenést a lány. - Durva, hogy ugyan az a rajongónk.
- Elég durva. - nevetett.
- Sok oldalú vagyok. - vontam meg nevetve a vállamat. - Ilyen nagyszerű ember vagyok.
- Oh, valóban? - döntötte félre a fejét nevetve Eleanor. - És szerény.
- Ez a sok jó tulajdonságom közül az egyik. - bólogattam hevesen.
- Eleanor, Kevin. - lépett oda Eric. - Készüljetek a parádéra.
- Azonnal főnök. - szalutált barátnőm, majd el is tűnt csapattársával a bokszból.

-----

- Hölgyeim és uraim kérem üdvözöljék az Ausztrál Nagydíj három dobogós helyezését. A harmadik helyen végző Kevin Magnussen!! - az összes lent álldogáló McLaren-es tömegben és a szurkolók között fennhangzott a taps, és a kiabálás. A dán srác széles mosollyal az arcán, integetve sétált a dobogóra. A második a rendkívül szimpatikus ausztrál pilóta, Daniel Riccardo lett, míg a futamot a német Nico Rosberg nyerte. Eleanor első versenyét csodálatos eredménnyel zárta. A 11. helyről behozta a 4. helyre a McLaren-t, közvetlen csapattársa mögé és a futam leintése előtt már pár szerelő arról beszélt milyen nagy ünneplés lesz este. Az interjúk meghallgatása után kezdett oszlani a tömeg, és míg a szurkolók hazafele indultak és a versenyzők pedig a riporterek felé, én is visszatértem a bokszba a csapat tagjaival. Dion ugyanott ült, ahol futam elején, láthatólag egy pillanatra nem zavarta meg, hogy eljöttem mellőle.

- Dion. - ültem le mellé és kezemet a mellkasára helyeztem.

- Hmmm? - fel se pillantott a telefonjából.

- Tedd már el. - kivettem a kezéből a készüléket.

- Add vissza. - nyúlt érte, de pillanat alatt a táskám mélyére süllyesztettem.

- Szeretlek. - nevettem rá. 

- Ha annyira szeretsz, add vissza. - nem figyelt rám. 

- Dion. Feltűnt, hogy vége a futamnak?

- Ja, az király. Hányadik lett Eleanor?

- Jézusom... Dion. - levettem róla a kezemet. - Tudtam, hogy nem figyelsz, de hogy ennyire.

- Majd legközelebb. 

- Ja... nyilván. Azért vagyunk itt, hogy támogassuk Ele-t. Nem tudom, te ezt hogy tervezted, ha nem figyelted a futamot.

- Ez csak egy futam. - fakadt ki. - Nem mellesleg egy unalmas futam. 

Olyan hangosra sikeredett ez a kitörése, hogy jó pár szerelő rosszallóan pillantott felénk.

- Sssss... - próbáltam csitítani. - Fejezd már be.

- De most nincs igazam?

- Ha érdekel, nincs. De ha nem érdekel, nem értem miért nem maradtál a szállodába. 

- Mert elrángattál? - vetetett rám olyan pillantást, ami ledöbbentett. 

- Tudod mit. - támaszkodtam a combomra, miközben felálltam. - Legközelebb nem kell jönnöd. Okés? Sőt, mondok jobbat. - előkotortam a táskámból a telefonját és hozzá vágtam. - Itt ez a szar. Este nem kell jönnöd az afterre, és nem kell megvárnod. Nyomkodhatod, míg ki nem folyik a szemed. 

Azzal a lendület ott hagytam a McLaren bokszát.