Rövidke, de legalább gyorsan összeraktam :) A végén van a bomba :DD
- Bemehetek? Felöltöztél? - kopogtam be a fehér ajtón.
- Igen. - hallottam barátnőm fáradt hangját bentről, mire benyitottam.
- Sokáig bent voltál. Azt hittem elaludtál.
- Közel voltam. - ásított nagyot, miközben a sminkjét távolította el, majd hozzám fordult. - Őszinte leszel velem?
- Mindig az vagyok. - simogattam meg a vállát.
- Nagyon gáz voltam ma este? Ron bácsi megöl holnap?
- Ssszz..... - húztam el a számat. - Kicsit.
- Kicsit kicsit vagy nagyon nagyon.
- Inkább azt mondanám, hogy eléggé.
- Mindegy. - legyintett. - Csak aludni akarok.
- Gyere, szívem. - nyitottam ki az ajtót és felvettem a ruháit, amiből kibújt.
- Kevin, te még itt vagy? - pillantott az egyik bőrfotelben ülő csapattársához.
- Aha. - pillantott fel a telefonjából a szőke pilóta.
- Nem kell holnap reggel a gyárban lenned? - bújt be a barátnőm az ágyba és magára húzta a takarót.
- De igen. - húzódott apró félmosolyra a szája. - De valakinek vigyáznia kell rád. És egy kis segítség kellett Cerysnek, hogy vigyázzon rád.
- Beraktam a ruhádat a gardróbba. - sétáltam vissza az ágya mellé és Kevin beállt mellém. Közel. Kissé túl közel.
- Köszönöm, hogy vagytok nekem. - mosolygott barátnőm és befúrta magát a párnák közé.
- Ez a dolgunk. - simogattam Eleanor haját.- Igen. - hallottam barátnőm fáradt hangját bentről, mire benyitottam.
- Sokáig bent voltál. Azt hittem elaludtál.
- Közel voltam. - ásított nagyot, miközben a sminkjét távolította el, majd hozzám fordult. - Őszinte leszel velem?
- Mindig az vagyok. - simogattam meg a vállát.
- Nagyon gáz voltam ma este? Ron bácsi megöl holnap?
- Ssszz..... - húztam el a számat. - Kicsit.
- Kicsit kicsit vagy nagyon nagyon.
- Inkább azt mondanám, hogy eléggé.
- Mindegy. - legyintett. - Csak aludni akarok.
- Gyere, szívem. - nyitottam ki az ajtót és felvettem a ruháit, amiből kibújt.
- Kevin, te még itt vagy? - pillantott az egyik bőrfotelben ülő csapattársához.
- Aha. - pillantott fel a telefonjából a szőke pilóta.
- Nem kell holnap reggel a gyárban lenned? - bújt be a barátnőm az ágyba és magára húzta a takarót.
- De igen. - húzódott apró félmosolyra a szája. - De valakinek vigyáznia kell rád. És egy kis segítség kellett Cerysnek, hogy vigyázzon rád.
- Beraktam a ruhádat a gardróbba. - sétáltam vissza az ágya mellé és Kevin beállt mellém. Közel. Kissé túl közel.
- Köszönöm, hogy vagytok nekem. - mosolygott barátnőm és befúrta magát a párnák közé.
- Holnap reggelizünk együtt, Cer? - csukott szemmel kérdezte ezt már, nagyon az alvás határán volt.
- Hát persze, életem. - mosolyodtam el halványan. - De most aludj. Ide raktam egy üveg vizet az ágyad mellé, ha szomjas leszel.
- Nem maradsz itt velem estére? - nyúlt a kezem után.
- Most nem. - mosolyodtam el halványan.
- De hát nincs otthon Dion. Nem leszel magányos? Nem fogsz félni abban a hatalmas lakásban egyedül?
- Nem, ne aggódj miattam. - mosolyogtam. - De reggel jövök érted 9-re, jó? És elmegyünk reggelizni, ahogy megbeszéltük.
- Jó. Akkor reggel. - még egy utolsó pillantást vetett Kevinre. - Holnap nekem is be kell menni a gyárba?
- Én úgy tudom igen. - rántotta meg a vállát a dán pilóta.
- Baszki! - csapott a hófehér takaróra a lány. - Jó lesz... akkor veled ott találkozunk holnap.
- Igen. - húzódott fél oldalas mosolyra a szája.
- Legyetek rosszak, én megyek aludni.
- Szia, drága. - vigyorogtam, miközben a másik oldalára fordult. - Menjünk. - fordultam Kevinhez, aki karját szorosan a derekam köré fonta és úgy hagytuk el Eleanor hatalmas lakását.
Miután bezárult mögöttünk a bejárati ajtó Kevin maga felé fordított és meg fogta a kezemet.
- Úgy tudtam a holnapi napot együtt töltjük. - vigyorgott. - Ez állt az egyességben.
- Maximum négy fal között. - mutattam fel a mutatóujjamat. - És azért nem egy egész nap.
- Na ne mond. - húzott magához nevetve és a nyakamba csókolt. - Nem 24 óra csak 23. - újra megcsókolta a nyakamat. - 22? 21?
Kirázott a hideg a csókjaitól és az arcomról le se lehetett vakarni a vigyort. De úgy döntöttem húzom egy kicsit az agyát.
- 21 másodpercet sem tölthetsz velem holnap, ha most ezt nem fejezed be?
- Nincs ínyére a kisasszonynak? - vigyorgott és már hajolt oda, hogy újra megcsókolja a nyakamat, de játékosan meglöktem, mire kissé hátratántorodott.
Láthatólag nem értette miért csinálom ezt, mire széles vigyorral az arcomon hátrálni kezdtem és kihívóan felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Mi van Magnussen?
- Nem akarod te ezt a játékot. - bujkált hamiskás mosoly az arcán.
- Kettőnk közül én játszom itt játékot, veled. - mutattam rá.
- Na majd... - hosszúakat lépett mint aki futni akarna, mire megijedtem és túl nagyot léptem és a cipőm sarka beleakadt a gyönyörű kék anyagba.
Majdnem hatalmas zakó lett a vége, ha Kevin el nem kap a derekamnál fogva és megtartott, de nem húzott fel.
- Hercegnő, letört az üvegcipő sarka? - vigyorgott pimaszul.
- Vigyázz a szádra! - figyelmeztettem.
- Különben mi lesz? - nyújtotta ki a nyelvét.
- Le fogom harapni a nyelved. - hajoltam előre, mire hátrakapta a fejét és a fogaim üres levegőbe csattantak.
- Nagyon harciasak vagyunk. - húzódott pimasz mosoly az arcára.
- Még nem láttál semmit belőlem. - vigyorogtam.
- Én a helyedben nem lennék ilyen bátor.
- Mert hogy?
- Emlékezz, ki mentett meg az eséstől.
- Nem rémlik semmi. - húztam össze a szemöldökömet.
- Nem? - játszotta a meglepődőtett.
- Hagyj emlékeztesselek. - vigyorodott el szélesen és elengedte a derekamat, mire zuhanni kezdtem, mire felsikkantottam. De egy fél másodperccel később el is kapott.
- Te hülye vagy?! - csaptam a mellkasára és kibontakoztam az öleléséből.
Mielőtt bármit mondhatott volna, nyílt egy ajtó és egy negyvenes évei elején járó nő nézett ki rajta.
- Valaki aludna, így hajnali kettőkor.
- Elnézést, hölgyem. - pillantott rá Kevin úgy, hogy lehetetlen volt neki ellenállni.
Nem mellesleg a nő valószínűleg fel is ismerte a pilótát, így félig kómás állapotban is.
- Se...se...semmi baj. - makogott a nő és már be is csukta az ajtót.
- Minek sikítozol? - vigyorgott rám Kevin. - Felébresztesz mindenkit.
- Talán azért - én már nem voltam olyan jó hangulatban. Karba tett kézzel álltam a fiatal pilótával szembe-, mert majdnem leejtettél?
- Ne sértődj már meg mindenen. - tárta ki a karját, hogy átölelhessen, de elhúzódtam.
- Hagyjál. - hátat fordítottam neki.
- Jaj istenem, de könnyű veled. - túrt bele a hajába fáradtan.
Szótlanul indultam el a lift felé és megnyomtam a hívógombot. A kínos csend változatlan volt amíg a lift ki nem nyílt és be nem szállhattunk. Azonban alig csukódott be a felvonó szürke ajtaja, Kevin gyengéden neki nyomott a lift falának és mi előtt bármit mondhattam volna, megcsókolt. Levegőt alig tudtam venni, olyan hevesen csókolt meg újra és újra.
- Megnyugodtál? - lépett hátrébb pár pillanattal később.
- Hogy megnyugodtam-e? - döbbentem meg. - Döntsd el, te. - haraptam be vigyorogva az alsó ajkamat és kissé meglöktem a mellkasát, hogy a háta hozzá ért a lift másik falához. Közelebb léptem hozzá és most én csókoltam meg. Mielőtt azonban leért volna a földszintre a szerkezet, el is váltunk. Kis csengetés jelezte, hogy kiszállhatunk és ahogy nyílt a fém ajtó, széles mosollyal az arcomon hagytam el a liftet.
- És most merre? - lépett mellém Kevin vigyorogva és át akarta karolni a vállamat, de kicsusszantam az ölelés alól.
- A-a. - mosolyogtam rá. - De mindenki haza. Én is haza, te is haza.
- Komolyan haza tudsz küldeni egy ilyen este után? - vetett rám kutya szemeket.
- Ez nálam nem jön be. - nevettem. - Szóval igen, haza.
Kiértünk a ház elé és megálltunk a járdán.
- Akkor...
Azonban nem tudta végig mondani, mert egy kocsi felbőgött mögöttünk. Olyan erővel és agresszivitással, hogy összerezzentem. Viszont felismertem a hangot. Sokszor ültem ilyen kocsiba, és nem véletlenül. Egy Maserati. Londonban pedig ritka a Maserati én alig látok az utcán. Azonban egy biztosan van, amit ismerek. Félve fordultam hátra és vártam, hogy kiszálljon a sofőr.
- Jó estét, életem. - Dion közeledett a sötét járdán széles mosollyal a száján.
- Még nem láttál semmit belőlem. - vigyorogtam.
- Én a helyedben nem lennék ilyen bátor.
- Mert hogy?
- Emlékezz, ki mentett meg az eséstől.
- Nem rémlik semmi. - húztam össze a szemöldökömet.
- Nem? - játszotta a meglepődőtett.
- Hagyj emlékeztesselek. - vigyorodott el szélesen és elengedte a derekamat, mire zuhanni kezdtem, mire felsikkantottam. De egy fél másodperccel később el is kapott.
- Te hülye vagy?! - csaptam a mellkasára és kibontakoztam az öleléséből.
Mielőtt bármit mondhatott volna, nyílt egy ajtó és egy negyvenes évei elején járó nő nézett ki rajta.
- Valaki aludna, így hajnali kettőkor.
- Elnézést, hölgyem. - pillantott rá Kevin úgy, hogy lehetetlen volt neki ellenállni.
Nem mellesleg a nő valószínűleg fel is ismerte a pilótát, így félig kómás állapotban is.
- Se...se...semmi baj. - makogott a nő és már be is csukta az ajtót.
- Minek sikítozol? - vigyorgott rám Kevin. - Felébresztesz mindenkit.
- Talán azért - én már nem voltam olyan jó hangulatban. Karba tett kézzel álltam a fiatal pilótával szembe-, mert majdnem leejtettél?
- Ne sértődj már meg mindenen. - tárta ki a karját, hogy átölelhessen, de elhúzódtam.
- Hagyjál. - hátat fordítottam neki.
- Jaj istenem, de könnyű veled. - túrt bele a hajába fáradtan.
- Megnyugodtál? - lépett hátrébb pár pillanattal később.
- Hogy megnyugodtam-e? - döbbentem meg. - Döntsd el, te. - haraptam be vigyorogva az alsó ajkamat és kissé meglöktem a mellkasát, hogy a háta hozzá ért a lift másik falához. Közelebb léptem hozzá és most én csókoltam meg. Mielőtt azonban leért volna a földszintre a szerkezet, el is váltunk. Kis csengetés jelezte, hogy kiszállhatunk és ahogy nyílt a fém ajtó, széles mosollyal az arcomon hagytam el a liftet.
- És most merre? - lépett mellém Kevin vigyorogva és át akarta karolni a vállamat, de kicsusszantam az ölelés alól.
- A-a. - mosolyogtam rá. - De mindenki haza. Én is haza, te is haza.
- Komolyan haza tudsz küldeni egy ilyen este után? - vetett rám kutya szemeket.
- Ez nálam nem jön be. - nevettem. - Szóval igen, haza.
Kiértünk a ház elé és megálltunk a járdán.
- Akkor...
Azonban nem tudta végig mondani, mert egy kocsi felbőgött mögöttünk. Olyan erővel és agresszivitással, hogy összerezzentem. Viszont felismertem a hangot. Sokszor ültem ilyen kocsiba, és nem véletlenül. Egy Maserati. Londonban pedig ritka a Maserati én alig látok az utcán. Azonban egy biztosan van, amit ismerek. Félve fordultam hátra és vártam, hogy kiszálljon a sofőr.
- Jó estét, életem. - Dion közeledett a sötét járdán széles mosollyal a száján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése