Na, a szavazás elég egyértelmű volt számomra :) épp ezért pakoltam gyorsan fel ezt a részt nektek :D megint a végére raktam a bombát, hogy kötelező legyen elolvasni az egészet :)
Kommentet nagyon nagyon szépen kérek, hogy tudjam milyen lett :* Puszcsi :*
U.I.: Amúgy ezt a részt valószínűleg Eleanor, Cerys de még lehet hogy Dion szemszögéből is megírom, hogy minden mögé belássatok ;)
A pezsgő színű Maserati Quattroporte-t már akkor észre vettem, mikor kiléptünk a házból. Azonban a sötétített ablakok miatt, valamint utcai fények hiányába nem tulajdonítottam a kocsinak nagyobb figyeltem. Azonban mikor felbőgött a motor, mind a ketten odakaptuk a fejünket. A sofőr személye alig lepett meg, gondolhattam volna, hogy ekkora taplóhoz csak ilyen kocsi dukál. Minden mosoly eltűnt az arcomról mikor mézes- mázos hangon köszöntötte Ceryst.
- Szia, Dion. - próbált mosolyogni a barna hajú lány.
A színész odalépett barátnőjéhez, átkarolta a derekát és hosszan megcsókolta. Valószínűleg ölelése fájdalmat okozott Cerysnek, mivel ő ahelyett, hogy átkarolta volna Dion-t, barátja kezét próbálta lefeszegetni a derekáról.
- Hiányoztál. - nézett olyan szenvedélyesen a szemébe, mintha valami brazil szappanoperából lépett volna elő.
- Te is. - próbálta határozottan bizonygatni a lány, de kicsit sem hatott meggyőzőnek. - Hogy, hogy itt? És már ma?
- Anyáék utaznak el Afrikába, és már minden a feje tetején állt ezért jöttem el már most. De jó volt őket újra látni. Viszont nagyon hiányoltak téged. Nem értették miért nem jöttél velem.
- Majd legközelebb.
- Mindenképp. - csókolta meg újra Ceryst, mire már kelletlenül elfordultam.
- Szerintem megyek. - böktem a másik irányba, mire Cerys rám pillantott.
- Oh, helló, Kevin. - Dion úgy tett, mint aki csak most vett észre és a kezét nyújtotta. - Örülök, hogy látlak.
- Szintén. - fogadtam el kissé visszakozva a jobbját.
- Ne menj taxival. Elvisszük majd mi haza. - mosolygott rám a férfi, de mosolya mögött nem őszinteség állt.
- Nem kell, nincs messze gyalogolok. - legyintettem.
- Ugyan már. - mutatott a kocsijára. - Ez egy perc alatt haza repít. Nem mellesleg, ez a legkevesebb, amiért anno Ausztráliában elvittél a szállodába, valamint hogy ilyen jó barátja - nagyon figyelt arra hogy ezt a szót jó alaposan megnyomja. - vagy Cerysnek. Aki az ő barátja, az az enyém, is, igaz? - vigyorogva húzta közelebb magához a lány, aki kétségbeesetten pillantott rám. Na, gyere.
Mély sóhaj kíséretében adtam meg magamat és lehajtott fejjel követtem őket a csodakocsihoz. Dion igazán nagy büszkeséggel ült be a Maserati vezető ülésére, míg Cerys kénytelen-kelletlen mellett foglalt helyet elő, a másik ülésen. Bemásztam a hátsó ülések egyikére. Ahogy felpillantottam a lány szemeibe néztem és elengedtem egy halvány mosolyt.
- Jó kis kocsi, mi? - pillantott a visszapillantó segítségével a szemembe Dion.
- Nem rossz. - bólintottam érzelem mentes hangon.
- Tudom. - paskolta meg büszkén a kormányt. -Hova megyünk?
Bediktáltam a hotel címét, és épp igyekeztem hátradőlni, hogy az út további részében telefonozzak, de a férfi újra megszólalt.
- És milyen volt a jótékonysági est?
- Jó. - válaszolt Cerys fáradtan. - Amennyire általában egy ilyen est lehet. Eleanor kicsit berúgott, ezért hoztuk haza.
- És ehhez két emberre volt szükség? - kötekedett egyből barátja, mire megforgattam a szememet.
- Ö, igen, Dion. - hallatszott a hangján, hogy kezd ideges lenni. - Mivel nagyon kiütötte magát.
- Értem, és megint smároltatok? Kell mitől tartanom?
- Te jó ég, Dion. - sóhajtott Cerys és a hajába túrt. - Igen. Akkor jó?
- Gondoltam szólj most, mert akkor átadom neki az ajándékot, amit vettem neked. Sőt, kiszállok ebből a kocsiból és menjetek haza a közös lakásunkra. - a hangja olyan könnyed és gúnyos volt, hogy legszívesebben megütöttem volna.
Elővettem a telefont és üzenetet pötyögtem.
" Ez egy igazi seggfej... " - Kevin
Cerys táskája rezegni kezdett, mire elővette a készüléket az apró kis clutchból. Röviden húzkodta a kezét a képernyőn, amíg feloldotta a kódot és elolvasta a tőlem érkezett üzenet. Halvány mosoly futott végig az arcán, miközben a képernyőt nyomkodta. A telefonom képernyője hang nélkül felvillant, jelezve, hogy megérkezett a válasz.
" :) " - Eleanor
Majd alig pár másodperc múlva újra.
" Sajnálom, hogy ilyen vége lett... " - Eleanor
Mosolyogva olvastam el az újabb üzenetet, majd épp visszaírtam volna, mikor a barna hajú lány megszólalt.
- Dion... ha nem hisztiznél, megkönnyítenéd az életemet. - túrta a haját idegesen a lány.
- Kivel sms-ezel? - pillantott válasz helyet Cerys telefonjára.
- Apának írtam szülinapjára még korábban, és most írt vissza.
- Hajnali kettőkor?
- New Yorkban vannak most, Roddynál.
- Ki az a Roddy? - szóltam bele mint egy mellékesen, mire a lány mosolyogva pillantott rám hátra.
- Rodney. A bátyám.
- És mit keres ő New Yorkban?
- A felesége amerikai. Mikor huszonhárom éves volt, akkor szerettek egymásba. Courtney fél évre jött tanulni Londonba, arra az egyetemre, ahol Rod tanult. Egymásba szerettek, és mivel Courtra biztos és jó állása várt New Yorkban, és Roddy pedig friss diplomásként választhatott, hova megy azért összeköltöztek Amerikában. Most tíz éve vannak együtt és hét éve házasok. Apáék pedig mindig elutaznak hozzájuk, ha valakinek a szülinapja van. De holnap már jönnek haza.
- Értem. - mosolyogtam rá a lányra.
- Megérkeztünk. - szakított kissé durván félbe Dion és erősebben fékezett le a kelleténél.
- Nagyszerű. - kinyitottam a hátsó ajtót, és Cerys is úgy készült, hogy kiszáll.
- Hova mész? - förmedt rá barátja.
- Uram isten, Dion. Elköszönök. - sóhajtott mélyet a lány.
- Siess!
Cerys elsétált velem a hotel bejáratáig, ahol megtorpantunk.
- Komolyan gondoltam, amit írtam. - pillantott fel rám a lány.
- Azt, hogy sajnálod? - vigyorogtam.
- Pontosan. - bólogatott hevesen.
- Hát. - rántottam meg a vállamat. - Mindegy. Majd legközelebb. Én meg azt sajnálom, hogy ezzel a seggfejjel kell együtt élned.
- Dion csak... - túrt a hajába. - csak félt.
- Félt?! - vontam fel a szemöldökömet.
- Igen... meg féltékeny. Amire valljuk be... van is oka.
- Van. - húzódott halvány mosoly az arcomra. - De elköszönök. Nehogy elgázoljon a hiper- szuper kocsijával.
- Jól van. - nevetett fel a lány. - Akkor...
- Akkor szia. - odahajoltam és egy puszit nyomtam az arcára, mire szélesen elmosolyodott.
- Szia.
- Mond meg az uradnak, hogy kösz a fuvart. - kiabáltam utána, miközben már távolodott.
- Mindenképp. - fordult vissza vigyorogva a lány, mielőtt beszállt a kocsiba.
- Jó kis kocsi, mi? - pillantott a visszapillantó segítségével a szemembe Dion.
- Nem rossz. - bólintottam érzelem mentes hangon.
- Tudom. - paskolta meg büszkén a kormányt. -Hova megyünk?
Bediktáltam a hotel címét, és épp igyekeztem hátradőlni, hogy az út további részében telefonozzak, de a férfi újra megszólalt.
- És milyen volt a jótékonysági est?
- Jó. - válaszolt Cerys fáradtan. - Amennyire általában egy ilyen est lehet. Eleanor kicsit berúgott, ezért hoztuk haza.
- És ehhez két emberre volt szükség? - kötekedett egyből barátja, mire megforgattam a szememet.
- Ö, igen, Dion. - hallatszott a hangján, hogy kezd ideges lenni. - Mivel nagyon kiütötte magát.
- Értem, és megint smároltatok? Kell mitől tartanom?
- Te jó ég, Dion. - sóhajtott Cerys és a hajába túrt. - Igen. Akkor jó?
- Gondoltam szólj most, mert akkor átadom neki az ajándékot, amit vettem neked. Sőt, kiszállok ebből a kocsiból és menjetek haza a közös lakásunkra. - a hangja olyan könnyed és gúnyos volt, hogy legszívesebben megütöttem volna.
Elővettem a telefont és üzenetet pötyögtem.
" Ez egy igazi seggfej... " - Kevin
Cerys táskája rezegni kezdett, mire elővette a készüléket az apró kis clutchból. Röviden húzkodta a kezét a képernyőn, amíg feloldotta a kódot és elolvasta a tőlem érkezett üzenet. Halvány mosoly futott végig az arcán, miközben a képernyőt nyomkodta. A telefonom képernyője hang nélkül felvillant, jelezve, hogy megérkezett a válasz.
" :) " - Eleanor
Majd alig pár másodperc múlva újra.
" Sajnálom, hogy ilyen vége lett... " - Eleanor
Mosolyogva olvastam el az újabb üzenetet, majd épp visszaírtam volna, mikor a barna hajú lány megszólalt.
- Dion... ha nem hisztiznél, megkönnyítenéd az életemet. - túrta a haját idegesen a lány.
- Kivel sms-ezel? - pillantott válasz helyet Cerys telefonjára.
- Apának írtam szülinapjára még korábban, és most írt vissza.
- Hajnali kettőkor?
- New Yorkban vannak most, Roddynál.
- Ki az a Roddy? - szóltam bele mint egy mellékesen, mire a lány mosolyogva pillantott rám hátra.
- Rodney. A bátyám.
- És mit keres ő New Yorkban?
- A felesége amerikai. Mikor huszonhárom éves volt, akkor szerettek egymásba. Courtney fél évre jött tanulni Londonba, arra az egyetemre, ahol Rod tanult. Egymásba szerettek, és mivel Courtra biztos és jó állása várt New Yorkban, és Roddy pedig friss diplomásként választhatott, hova megy azért összeköltöztek Amerikában. Most tíz éve vannak együtt és hét éve házasok. Apáék pedig mindig elutaznak hozzájuk, ha valakinek a szülinapja van. De holnap már jönnek haza.
- Értem. - mosolyogtam rá a lányra.
- Megérkeztünk. - szakított kissé durván félbe Dion és erősebben fékezett le a kelleténél.
- Nagyszerű. - kinyitottam a hátsó ajtót, és Cerys is úgy készült, hogy kiszáll.
- Hova mész? - förmedt rá barátja.
- Uram isten, Dion. Elköszönök. - sóhajtott mélyet a lány.
- Siess!
Cerys elsétált velem a hotel bejáratáig, ahol megtorpantunk.- Komolyan gondoltam, amit írtam. - pillantott fel rám a lány.
- Azt, hogy sajnálod? - vigyorogtam.
- Pontosan. - bólogatott hevesen.
- Hát. - rántottam meg a vállamat. - Mindegy. Majd legközelebb. Én meg azt sajnálom, hogy ezzel a seggfejjel kell együtt élned.
- Dion csak... - túrt a hajába. - csak félt.
- Félt?! - vontam fel a szemöldökömet.
- Igen... meg féltékeny. Amire valljuk be... van is oka.
- Van. - húzódott halvány mosoly az arcomra. - De elköszönök. Nehogy elgázoljon a hiper- szuper kocsijával.
- Jól van. - nevetett fel a lány. - Akkor...
- Akkor szia. - odahajoltam és egy puszit nyomtam az arcára, mire szélesen elmosolyodott.
- Szia.
- Mond meg az uradnak, hogy kösz a fuvart. - kiabáltam utána, miközben már távolodott.
- Mindenképp. - fordult vissza vigyorogva a lány, mielőtt beszállt a kocsiba.
-----
Másnap reggel elég korán kezdtem a napot a wokingi főhadiszálláson, bár az esti három órai fekvés nem sok jót tett nekem. Akármennyire próbáltam koncentrálni, a szimulátoron kívül sokra nem mentek velem aznap. Épp az egyik kör eredményeit elemeztünk az egyik mérnökkel, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Most kell?
- Igen, nem lenne rossz. - jött a válasz egy mérnöktől, mire hátrafordultam. Eleanor igazán zaklatott állapotban közeledett és látszott, hogy egyáltalán nincs ott fejben.
- Nem... nem lehet elnapolni holnapra ezt az egészet? Ma nem érzem, úgy, hogy...
- Nem. - vágott közbe a férfi. - Ron Dennis már így is ideges a tegnap este miatt, ha pedig most lelépsz, Ellie, biztos hogy elvágja a torkodat.
- Jó, én csak... - ekkor értek közelebb és végre rám pillantott.
- Szia, Ellie. - mosolyogtam rá a lányra, aki egy kicsit lefagyott. Közelebb hajoltam, hogy adjak neki két puszit, de ő csak az arcát tartotta.
- Öh, Kevin. Hello.
- Valami gond van? - fürkésztem az arcát értetlenül.
- Hagyjad. - legyintett Stewart a mellette álldogáló mérnök. - El van varázsolva.
- Nem, nem. Én... - túrt a hajába idegesen a lány. - Kevin beszélhetünk két szót?
- Persze. - mutattattam magam elé, hogy vezessen.
Eleanor sietős hagyta el a szimulátor termet, és meg sem állt a folyosó végig, ahol nagy lendülettel fordult velem szembe.
- Kevin, azt kérem szépen, hogy legyél velem őszinte. - tette össze a két kezét.
- Igen?
- Történt valami közted és Cerys között azon kívül, hogy az after partyn csókolóztatok?
- Mi? Miért kérdezel ilyet?
- Tudnom kell Kevin... Dion ma reggel megkérte Cerys kezét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése