IX. fejezet - As before

Szeretnék kérni tőletek valamit :) Látom a statisztikából, hogy milyen sokan nézitek az oldalt, ami nagyon hízelgő. De! Szeretnék egy bizonyos visszajelzést kapni tőletek. Alul tudtok jelezni, hogy mi a véleményetek. (Nagyon tetszik, Tetszik, Nem tetszik). Szeretném ha szavaznátok, hogy tudjam jó-e, amit írok. Vannak nagyon kedves kommentelőim, akik eddig is írtak :) ők nagyon aranyosak, nagyon hálásak vagyok nekik, hogy már írtak véleményt :D tartsák meg ezt a jó szokásukat ;) <3 

Szóval tényleg csak egy kattintás, de nekem sokat jelentene :) Vagy egy rövid kis komment, kritika is megteszi :D Köszi előre :)) <3

-          Ez mi a halál volt? – jött be pár pillanattal később Valery a szobámba.

-          Elolvasta a M&J modellügynökség levelét.

-          És?

-          Én az előbb beszéltem velük. Maradhatok itt egy ideig, de nem hallgatott meg. Elrohant.

-          Menj utána. Nem tud messze menni.

-          Igaz. Két perc. 

Szinte kifutottam a lakásból, le a lépcsőn, ki az épületből. Idegesen kapkodtam a tekintetemet ide- oda, hátha megtalálom valahol Fer távolódó alakját. Hamarosan ki is szúrtam, így futni kezdtem. Mikor hallótávolságba kerültem, utána kiabáltam.

-          Fernando, várj. – a spanyol nem állt meg, csak megszaporázta a lépteit. Én is gyorsítottam. – Várj már. 

Elkaptam a karját, mire kénytelen volt megállni.

-       Meg se hallgatsz. Hadd mondjam el, mi a helyzet. – a pilóta, mint aki szívességet tesz, úgy fordult felém. – Ma felhívtam az ügynökséget. Nem kell elutaznom. Maradhatok itt. Holnap után lesz az első fotózásom.

Fernandonak kezdett kisimulni az arca, ahogy beszéltem. Végül halványan elmosolyodott és magához ölelt.

-        Tényleg azt hitted, hogy képes lennék itt hagyni téged, te hülye? – suttogtam nevetve. – Túlságosan szeretlek ez az én problémám.

-       Nagy szerencséd, hogy csak ennyi a hibád. – szólalt meg végül a spanyol, majd röviden megcsókolt. – Ne haragudj rám, hogy kiakadtam. Csak elborult az agyam. Nagyon rettegek attól, hogy újra elveszítelek. Ez volt életem legnagyobb hibája. Nem követhetem el még egyszer.

-          Nem baj. De már vége. Minden oké. Vége. Itt maradok. – bújtam szorosan hozzá.

Pár pillanatig így ölelt, majd kézen fogva sétáltunk vissza a lakásba. Lewis csak csóválta a fejét, mikor beléptünk, de Valery csak mosolygott. Hát igen, a mi kapcsolatunk sosem volt olyan gördülékeny és vihartól mentes, mint Hamilton és Val kapcsolata, lassan a harmadik éve. 

-          Indulhatunk? – kapta fel barátnőm a táskáját.

-          Persze.

-           

…

Az itthon töltött napok száma egyre csak telt. Hétfő délután Lewis és Fernando is elutazott, így magunkra maradtunk Valeryvel. Kedden nagy bevásárlást tartottunk és barátnőm elkísért bejelentkezni az ügynökségnél. Az itteni cég nem volt túl nagy, de annál takarosabb volt. Ezer és egy híresebbnél híresebb modell fordult már meg itt és ezen a héten én is felkerültem a listájukra. A szerdai fotózás is nagyszerű volt. Végül csak engem rendeltek ki, de rengeteg fotó készült rólam. Az egész napom ezzel telt. Sminkeltek, öltöztettek, fotóztak. Majd újra. De rettenetesen élveztem. Csütörtökön pedig már két másik lánnyal voltam a jachton és ott kezdődött a kollekciófotózás. A divattervező is ott volt, egy nálam egy-két évvel idősebb lány. Nagyon kedves volt és csodálatos ruhákat tervezett. Imádtam minden darabot, amit rám aggattak. Ezen a napon végre Meredith-szel is megismerkedhettem. Ő is igazán kedves volt, nagyon meg volt elégedve a munkámmal és egyből leszerződtetett hosszú távra. Egy szabad percem se volt, mert szombaton már egy másik cégnél voltam kollekciófotózásom, vasárnap délutánra pedig tengerparti fotósorozat készült. Holt fáradtan rogytam le a kanapéra otthon, vasárnap este. Valerynek céges vacsorája volt, ezért egyedül maradtam a lakásban. Minden vágyam volt egy meleg habfürdő és a pihe puha ágy. Miután megejtettem a fürdést, még a konyhában készítettem magamnak egy bögre forró kakaót. Mikor már indulóba voltam a szobám felé kopogtak.

-    Ki a halál lehet az. – morogtam és leraktam a pultra a bögrét, aztán csoszogtam el a bejárati ajtóig. Kinyitottam az ajtót és épp el akartam küldeni a fenébe, amikor le is esett, ki áll belem szembe. – Te hogy kerülsz ide?

-          Azt hittem, jobban örülsz majd nekem. – vigyorgott Fernando és hosszan megcsókolt.

-          Ja, nem örülök. – mosolyogtam és viszonoztam a csókját. – Csak meglepődtem.

-          A skype nem ugyanaz, mintha minden nap élőben látnálak, ezért gondoltam, eljövök ide hozzád.

-          Nagyon örülök. – mosolyogtam. – Hiányoztál.

-          Te is nekem. – Fer átkarolt és én is szorosan hozzá bújtam.

Pár percig így álltunk, majd elengedett.

-          Te már lefekvéshez készülsz? – mérte végig a köntösömet.

-      Igen. Nagyon, nagyon kimerültem. Kezdődnek a régi szép idők, mint amikor Amerikában meg Japánban reggeltől estig dolgoztam. – sóhajtottam, majd belekortyoltam a kakaóba.

-          Anyuci főzött neked finom kakaót? – vigyorgott a spanyol.

-          Naa… - csapkodtam meg a vállát nevetve.

-          Holnap dolgozol?

-          Nem. Hála az égnek. – sóhajtottam hálásan. – Viszont holnap után lesz egy medencés fotózás. Elkísérhetnél. Meddig maradsz?

-          Úgy számoltam, hogy csütörtökön együtt utazunk Kanadába. Ha ráérsz.

-          Komolyan? – kissé ledöbbentem.

-          Persze. Miért mit hittél?

-          Ja, semmit. – vigyorogtam. – De szerintem ráérek.

-      Remek. – mosolygott a spanyol. – És, mindenképp le akarsz most feküdni, aludni? – játszott a karomon ujjaival Fernando.

-          Hát. – nevettem fel. – Lehet, hogy rád érek.

A spanyol elmosolyodott, majd szorosan magához húzott és hosszan megcsókolt, mire letettem a kakaót és lassan a háló felé hátráltunk.

…

Kibányásztam a hatalmas bőröndömet a gardrób szobából és kihúztam a szobámba. Fernando még a hasán feküdve durmolt. Nem kapkodta el a készülődést. Elmosolyodtam, majd visszamentem az öltöző szobámba. Hosszan válogattam a ruhák között, majd végül összeválogattam a hétvégi ruháimat. Amikor bepakoltam, újabb tíz percet vett igénybe kiválogatni azt a szettet, amibe ma utazni terveztem. Gyorsan letusoltam, hajat mostam, majd felöltöztem, beszárítottam a hajamat és megcsináltam a sminkemet. Ahogy a szobámba léptem, már Fernando nem volt ott. Kisétáltam a konyhába, ahol szerelmem készített kávét.

-          Oh, de háziasak lettünk.

-          Az éltető kávé nélkül egy tapodtat sem. Ilyen kora hajnalban jelenleg eddig ér a háziasságom.

-          Kár. – nevettem. – Mikor indulunk?

-          Negyed óra alatt összekapom magam. Tíz perc alatt kiérünk a reptérre. Húsz perc alatt fel is szállhatunk a géppel.

-          Csodás. Akkor szaladj öltözni.

-          De a kávé.

-          Menj már. – nevettem.

Fer valóban gyorsan összeszedelődzködött, majd hamar a gépen találhattuk magunkat. Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik bőr fotelben, majd kibámultam az ablakon. Amíg Fernando még a pilótával egyeztetett, én a telefonomon babráltam. Annyira belemerültem, hogy észre se vettem, amikor odalopózott hozzám és két karját a derekam köré fonta.

-          Mi a helyzet Twitteren?

-     Semmi. – nyomtam ki a telefonomat és felpillantottam a barna szempárba. – Mivel te nem posztoltál ki semmit.

-          Na várj egy percet.

A spanyol felállt, kicsit hátrébb sétált és felemelte a telefonját, hogy lefotózzon. Széles mosoly költözött az arcomra és hamarosan meg is született a kép. Visszalépett mellém és odatartotta a készüléket.

-          Egész jó.

-          Na, várj egy percet.

A pilóta szorgosan pötyögni kezdett a telefonján, majd mikor végzett felpillantott. Az én készülékem csipogni kezdett, jelezve hogy valaki újat írt ki tweeteren. Mosolyogva oldottam fel a zárat és rápillantottam a képernyőre. Fernando tette ki a képet rólam, ezzel a kiírással. „Útban Kanadába. Kitaláljátok ki az útitársam? Annyit segítek, ő a világ legszebb lánya. J” Felnevettem és a pólójánál fogva húztam magamhoz a spanyolt és hosszan megcsókoltam. Éreztem, hogy belemosolyog a csókba és az ölébe húzott, viszonozva a csókjaimat. A repülő pilótája pár másodperc múlva beleszólt a mikrofonba.

-          Kérem, foglalják el a helye, hamarosan indulunk.

Nagy nehezen kikászálódtam Fer öléből és leültem a mellette lévő bőrfotelbe. Imádtam nézni, ahogy felszáll a gép, így kipillantottam az ablakon. A magángép elindult a kifutópályán és egyre gyorsabban gurult. A nagy tempó miatt egy kicsit megremegett a gép, majd lassan elhagyta a talajt és erőteljesen emelkedni kezdett. Mikor már a levegőben voltunk, visszafordultam Fernandohoz.

-          Látom, még megmaradt a repülésed kedvenc fázisa.

-          Még szép hogy meg. – dőltem hátra a fotelben.

-          Fáradt vagy?

-          Nagyon. – húztam el a számat és fejemet felé fordítottam.

-          Akkor aludj. Szerintem én is fogok.

-      Jól van. – röviden megcsókoltam szerelmemet, majd hátradöntöttem a kényelmes bőrülést és magamra húztam egy piros, vékony, polár pokrócot és hagytam, hogy elnyomjon az álom.