XI. fejezet - Friends, again? Please.

Most egy kicsit inkább olyan fejezetet hoztam nektek, amiben nagyobb hangsúlyt kap a Forma-1 világa és kevesebb benne a személyes dolog. Mondjuk van benne a közepe felé egy nagyobb motívum ;) remélem örültök, hogy így alakítom Blance kapcsolatát azzal az emberrel :DD nem mondom el kivel, olvassátok el :DD majd meglátjátok :D A ruha amit ráaggattam Blancera, az nem nagyon tetszik, de már nem akartam átírogatni. Attól még remélem, tetszik :))

Visszatértünk az asztalhoz és ledobtam magamat Fernando mellé.

-          Minden rendben van? – fordult felém egyből szerelmem és nyomott egy puszit az arcomra.

-          Nem igazán. De mindegy. – igazítottam meg a hajamat.

-          Beszéljek vele?

-          Ne, ne. Tök felesleges. – ráztam a fejemet. – De azért köszönöm.

Halvány mosolyt erőltettem az arcomra és gyengéden megszorítottam a kezét. A spanyol közelebb hajolt és röviden megcsókolt. Igyekeztem lenyelni a torkomat szorongató gombócot, majd fesztelenül tovább beszélgetni a társasággal. Még párszor lementünk Valery-vel táncolni, de inkább több időt töltöttünk az asztalnál. Háromnegyed egy körül kezdtünk készülődni Fernandoval. Mikor már a kocsiban ültünk, Fer felém fordult.

-          Örülök, hogy eljöttél velem Kanadába.

-          Én is. – mosolyogtam őszintén.

…

Kézen fogva léptünk be a fehér-vörös istállóba, ahol már így kora reggel készülődtek. Nem egy és nem kettő szerelő sürgött forgott Fernando kocsija körül. Mikor Andrea meglátta Fer-t fennakadt a szeme.

-      Te még nem öltöztél át? Lassan meg el kell kezdened az installációs köröket. Egy-kettő. – tapsolt kettőt a spanyol verseny mérnökre.

Alonso felnevetett, majd hosszan megcsókolt és elindult átöltözni. Én átvettem az egyik fülhallgatót és helyet foglaltam barátom piros bőr foteljében. Pár kisebb csapat már kiment az első installációs körökre, így a monitort kezdtem figyelni. Hamarosan Fernando is visszatért és tervezgetni kezdtek Andreaval, majd húsz perc múlva beült a kocsiba és ott folytatták a tárgyalást és az információk elemzését. Újabb húsz perc konferencia után kiengedték az első körökre. Miután bemelegítette a gumikat, megtette az első installáció köröket. A rádió hallgattam, mi a véleménye a pályáról, a gumiról, a kocsiról. Öt-hat kör után vissza is tolták, de nem szállt ki, hanem tovább konzultált a versenymérnökével. Én személy szerint már el is felejtettem, milyen izgalmas és esemény dús akár még csak ilyen lazább nap is. Mindig is imádtam a pezsgést, a pörgést és az adrenalint, ami az egész sportból sugárzik. Annyira elmélyedtem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy Fer egy rövid időre kiszállt a kocsiból és felém igyekezett. Miután levette a sisakját, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Csak ekkor tértem magamhoz és kicsit összerezzentem.

-          Min gondolkodsz?

-          Ja, csak elbambult. – nevettem.

-          Azt látom. – mosolygott a spanyol és leguggolt velem szembe.

-          Milyen a kocsi?

-          Egész jó.

-          A futamon is így.

-         Megteszem, amit lehet. – mosolygott a pilóta és megcsókolt. Viszonoztam a csókjait, de ekkor egy erőteljes hang rebbentett szét minket.

-        Fernando, ne most romantikázzatok. Egy-kettő vissza a kocsiba, kezdődik a szabadedzés. Azt akarom, hogy jó sok kört fuss. – szólt Andrea határozottan.

Fer még egy utolsó csókot adott, majd visszament a kocsihoz. A versenymérnöke magyarázni kezdett, megmutogatta miket állítgattak, majd a spanyol visszaszállt a kocsiba és felvette a sisakját, úgy hallgatta tovább Stella határozott utasításait és jó tanácsait. Az első autók elkezdtek kifutni a melegítő körökre, de Fernando-t még bent tartották egy rövid ideig, hogy figyelje a többi eredményt. Tíz perccel a leintés előtt kiengedték. Egy-két bemelegítő kör után elkezdte megfutni a mért köröket. Minden körben egyre jobb és jobb lett, mindenhonnan tudott csiszolni az idejéből. Andrea egyfolytában magyarázott neki a rádióban, alig hallgatta meg a spanyolt. Valóban nagyon sokáig kint tartotta, összesen 34 mért kört tett meg, a negyedik leghosszabb távot. A legjobb ideje fel is került a táblára. Második volt, mikor visszajött a bokszba, de visszatolták két pozícióval, így negyedikként zárta az első szabadedzést, alig két másodperccel lemaradva az élen álló Hamiltontól. Miután kiszállt a kocsiból egyből konzultálni kezdett a szerelőkkel, és Andreaval, mit hogy állítsanak, majd el is kellett mennie, interjúzni. Előtte azonban hozzám lépett.

-          Egy ebéd a Home-ban?

-          Természetes. – mosolyogtam.

-          Gyere oda. Húsz perc sincs és végzek. – kiabálta és már sietett is sajtósa után.

Összeszedegettem a táskámat, majd a mosdóban megigazítottam a sminkemet és elindultam kifelé az istállóból. Ahogy kitettem a lábamat, egy csapat riporter támadott le.

-          Igaz, hogy újra együtt van Fernandoval?

-          Mikor szakítottak Jaime-vel és miért?

-          Hogy-hogy megbocsájtott Fernandonak?

Ilyen és ehhez hasonló igazán érdekes kérdést zúdítottak a fejemre én pedig alig tudtam válaszolni. Végül leállítottam őket és egyesével válaszolgattam minden kérdésre, igyekezve mosolyt erőltetni a számra. Készült rólam vagy kétezer kép és száz hangfelvétel, aminek nagy a valószínűsége, hogy holnap reggel már az újságok címlapján és a internetes oldalakon fogom viszontlátni. Mikor végre elengedtek, megköszöntem és intettem nekik, majd tovább gyalogoltam a Home felé. Beléptem a légkondicionált piros-fehér mobil épületbe és az étkező felé vettem az irányt. Fernando már ott ült és a TV-t bámulta. Mögé osontam és a nyakába csókoltam. Kicsit összerezzent, de aztán lassan hátrafordult.

-          Hát te merre jártál? – kérdezte vigyorogva és felállt, hogy megcsókoljon.

-          Elkaptak a riporterek.

-          Ismerős. Mostanra szabadultál?

-          Igen. Nagyon-nagyon sok magánéleti kérdésük volt. – sóhajtottam és ledobtam magamat a székre.

-          Az szokott lenni. Mit kérsz enni?

-          Gőzöm sincs. Ami van.

-          Oké, utána járok.

-          Jó. – mosolyogtam fáradtan.

Kezdett melegedni az idő így végre kibújhattam a fehér kardigánból. Miközben a széktámlára rendezgettem a ruhadarabot, megpillantottam egy férfit. Gondolkodás nélkül felálltam és odasétáltam hozzá. 

-          Jules, beszélhetnénk? – érintettem meg a karját, mire ő rám kapta a tekintetét. Épp elfordult volna, de utána kaptam. – Nagyon szépen kérlek.

Valószínűleg nagyon kétségbeesett arcot vághattam, mert a francia kicsit megenyhült. Kisétáltam a Home-ból én pedig követtem. Megállt 5-6 méterre a mobil épülettől.

-          Hallgatlak. – fonta össze a karjait.

-          Kimi elmondott mindent 2010-ről.

A pilótában mintha egy pillanatra megállt volna az ütő, fent akadt a szeme. Már nyitotta volna a száját, de leállítottam.

-          Sajnálom. Sajnálom, hogy nem láttam tisztán, hogy nem vettem észre egyből a jeleket. Sajnálom, ha ez rosszul esett. Sajnálom, ha bármi olyat tettem ellened, amivel megbántottalak. Sajnálom, hogy ostoba voltam, hogy elhanyagoltalak, hogy úgy érezted, kihasznállak. Sajnálom, hogy miután hazajöttem akkor is tapintatlan voltam, nem törődtem veled. Mindent sajnálok. Tudom, hogy ez nem elég, mert amiket tettem ellened, azért évekig is vezekelhetnék, akkor se biztos, hogy el tudnád felejteni. Nem kérem, hogy bocsáss meg, mert tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy érzéketlen voltam veled néha, ami kegyetlen rosszul tud esni. Tanúsíthatom. Az a baj, hogy nem látom magamat kívülről, és nem látom, mekkora marhaságokat teszek, vagy mondok, amivel valakinek a lelkébe gázolok. Nincs egy klónom, aki tarkón vág, ha valakit megbántok anélkül, hogy tudnék róla. Sajnálom, hogy évekkel ezelőtt valaki nem rázta meg a vállaimat, mondván: „Hahó, vannak neked barátaid. Törődj velük!” Ha visszamehetnék az időben, mindent másképp csinálnék. Majdnem mindent. – helyesbítettem. – Legfőképp a kapcsolatomat veled és Jaime-vel. Jobban figyelnék rátok, és nem engedném, hogy abba a gödörbe essek, amibe már egyszer beleléptem. Tényleg szívből sajnálom, és akartam, hogy tudd, én mindig a legjobb barátomként tekintek rád. Utálom magamat, amiért annyira önző és figyelmetlen voltam, és hogy te azt gondoltad, amit tegnap mondtál. Az a kegyetlen valóság. De anno senki nem nyitotta fel a szememet, és ez elszomorít. Őszintén sajnálom és kérlek, bocsáss meg, Jules.

A francia rezzenéstelen arccal hallgatta a monológomat. Ahogy azonban egyre tovább mondtam és mondtam, láttam, hogy egy kicsit megenyhül. Igyekezett leplezni az érzelmeit, de nem sikerült. Végül halványan elmosolyodott, és mosolya folyamatosan szélesedett.

-          Gyere ide. – kitárta a karjait én pedig elmosolyodtam és közelebb húzódtam hozzá, hogy megöleljem.

-          Akkor nem haragszol?

-          Már nem.

-          Ennek örülök. – mosolyogtam. – Komolyan gondoltam, amit mondtam.

-          Reméltem is. – nevetett a francia. – De örülök, hogy őszinte voltál.

-          Muszáj volt. - lassan elengedtem a pilótát. – Mit kerestél amúgy az Home-ban?

-          Stefano keresett, aztán vele beszéltem.

-          Igen? Milyen ügyben?

-          Nem lényeges. – legyintett a pilóta, mire felvontam a szemöldökömet.

-          Visszamegyünk?

-          Igen. Fernando már biztos keres.

Visszasétáltunk a Motor Home-ba, ahol Fernando telefonált. Mikor megpillantott minket, felugrott a szemöldöke, és pár pillanaton belül el is köszönt a készülékben lévő személytől és hozzánk lépett.

-          Hát ti merre jártatok? – átkarolta a derekamat és röviden megcsókolt.

-          Megbeszéltük a dolgokat és kibékültünk. – mosolyogtam.

-          Az jó. – mosolygott a spanyol is és kezet fogtak Jules-lel. – Csatlakozol hozzánk ebédre?

-          Köszönöm, de most nem. Várnak még a Force Indiánál, ott eszem. Rohanok is. Később találkozunk. 

Azzal a mozdulattal sarkon fordult és kisietett a mobil épületből. Fer a derekamnál fogva vezetett vissza az asztalunkhoz.

-          Össze voltatok egyáltalán veszve? – kérdezte, miután leültünk és neki láttunk a leves elfogyasztásának.

-          Hát, igen.

-          Miért?

-          Nagyon hosszú sztori. Az a lényeg, hogy most már kibékültünk, nem?

-          De. – mosolygott.

-          Még van egy meccsem Jaime-vel.

-          Ő nincs itt.

-          Hogy-hogy? – lepődtem meg. – Tegnap este még itt volt.

-          Ma reggel utazott vissza Spanyolországba. Dolgoznia kell.

-          Értem. – húztam el a számat.

-          Visszajön a záró bulira. Ő lesz a DJ.

-          Akkor majd akkor. – mosolyodtam el halványan.

A spanyol bólintott, majd tovább ebédeltünk, közben pedig beszélgettünk. Miután elfogyasztottuk a fogásokat, Fernandonak dolga akadt, de utána megszólalt a csengő, mi szerint kezdődik a második szabadedzést. Visszatértünk az istállóba és elfoglaltam a piros bőrfotelben a helyemet, míg Fer egyből Stellával kezdett konzultálni. Hamarosan a kocsiba is beült és ki lett küldve az első installációs körökre. Most többet futott, körülbelül 7-8 kört tett meg, miután visszatolták és állítgattak a kocsin a szabadedzés idejéig. Elég korán kiküldték a spanyolt, hogy jó sok kört tudjon futni, csiszolgathassa az idejét. Meg is lett az eredménye, mert mikor 36 kör után visszatolták a bokszba, nem volt nála gyorsabb. Csak Lewis tolta vissza egy pozícióval, épphogy elcsípve az első helyet, 0,054 másodpercet vert rá a brit Fernandora. Mikor a spanyol kiszállt a kocsiból, még egyeztettek a holnapról, majd hozzám lépett és röviden megcsókolt.

-          Mehetünk két perc múlva.

-          Rendben, csak nyugodtan. Még beköszönök Valerynek.

-          Oké. Tíz perc múlva a kocsinál.

-          Mindenképp.

Bólintottam, majd a McLaren boksza felé vettem az irányt.