X. fejezet - My (ex)best friends

A gép gyengéd rázkódására ébredtem. Fáradtan megdörzsöltem a szememet, majd felkönyököltem és úgy pillantottam körbe. Fernando egyik karja engem átkarolt, úgy aludt mellettem lágyan. Elmosolyodtam, majd lefejtettem magamról karját és felültem a székben. Nagyot nyújtóztam, majd kikászálódtam az ülésből. A mosdó felé vettem az irányt és megigazítottam a sminkemet és a hajamat. Mikor visszatértem, Fer még aludt. A kijelzőn ki volt írva, hogy lassan leszállunk, így visszaosontam a spanyolhoz és adtam egy puszit az arcára.

-          Jó reggelt. – végigsimítottam a hátát, mire lassan nyitogatni kezdte a szemeit. – Készülődj, lassan leszállunk.

A spanyol csak halkan morgott és a fészkelődni kezdett az ülésen. Amíg ő ébredezett én elmentem a konyha részre és készítettem két bögre kávét. Találtam előrecsomagolt szendvicset is. Tudtam, hogy nem ez a legegészségesebb, de mivel korgott a hasam, úgy döntöttem, jó lesz. Tálcára pakoltam amiket találtam és visszamentem a helyiségbe. Fer akkor már ült és az ablakon pillantott ki. Mikor meghallotta a lépteimet, felém kapta a fejét és felragyogtak a szemei.

-          Nem keveset aludtunk. – vigyorgott.

-          Este pedig pont hogy túl keveset. Ránk fért. – ültem le mellé.

A spanyol magához húzott és hosszan megcsókolt. Közelebb csúsztam hozzá és viszonoztam a csókjait. Éreztem, ahogy a hajamba túr és a keze a pólóm alá csúszik. Belemosolyogtam a csókba és leállítottam. 

-          Mindjárt leszállunk. – toltam el vigyorogva.

-      Kár. – húzta el a száját. Mosolyogva csókot nyomtam a spanyol ajkaira, majd bekapcsoltam a biztonsági övemet.

…

Belebújtam az aranyszínű magas sarkúba és kiléptem a fürdőből. 

-          Mehetünk? – igazgattam meg a ruhámat az egész alakos tükör előtt.

-          Természetes. – Fernando feltápászkodott az ágyról és hozzám sétált.

Láthatóan végigmért, majd közelebb húzott és hosszan megcsókolt.

-          Szeretlek.

-          Én is téged. – vigyorogtam és viszonoztam a csókjait. 

Pár pillanat múlva gyengéden eltoltam, mire a kezemért nyúlt és kézen fogva hagytuk el a szobát. A Ferrari csapat pár szerelőjével indultunk el a szórakozó helyre. A rajongók már kint vártak, így körülbelül tíz- tizenöt perc elment arra, hogy mindenkinek alá írjuk a papírokat és közös fotókat készítettünk. Mikor végeztünk, kézen fogva mentünk be a szórakozó hely V.I.P. részére, ahol már jó pár pilóta tartózkodott. Hosszan jártattam a tekintetemet, mire végre kiszúrtam Valeryt és hozzá sétáltam. Háttal ültem nekem, így gondoltam megijesztem. Hangtalanul mögé osontam és a füléhez hajoltam.

-          Jó estét.

A barátnőm ugrott egyet a széken és a szívéhez kapott.

-          Jézus, B. Te meg, Lewis, kösz, hogy szóltál, hogy jön. – korholta barátját. – Amúgy, szia Blance.

-          Szia. – mosolyogtam és adtam neki két puszit, majd Hamiltonnak is.

Leültem az asztalhoz és el is küldtük a két pilótát, hogy hozzanak valamit inni.

-      Nagyon csinos vagy, Blance. Nagyon tetszik ez a ruha. Még nem láttam. Honnan van? – mért végig barátnőm, mikor a két fiú lelépett.

-          Köszönöm. – mosolyogtam.

-          Blance? – hallottam egy ismerős hangot. Megfordultam a széken és mosoly kúszott az arcomra.

-          Szia, J. – szorosan átöleltem a spanyolt. – Hogy vagy? Két hete nem beszéltük.

-          Igen… - kicsit feszengett és eltolt magától.

-          Mi a baj?

-          Semmi. – próbált mosolyt erőltetni az arcára, de nem volt őszinte.

-          Akkor? Miért vagy ilyen?

-          Milyen?

-          Régen visszaöleltél.

-          Régen. – motyogta, amit alig hallottam.

-          Mi? Ha szükségből ölelsz, akkor inkább ne. – fordultam el és visszaültem a helyemre.

Jaime még pár pillanatig hitetlenül álldogált mögöttem, majd végül sértődötten elvonult.

-          Kemény voltál vele. – vélekedett Valery, aki végighallgatta a párbeszédünket.

-          Kemény? Ő viselkedett velem úgy, mintha nem is ismerne, vagy nem tudom.

-          Valószínűleg nem véletlen. – vonta fel a szemöldökét Val.

-          Elég. – csattantam fel.

-          Hát jó.

Pár pillanat kínos csönd telepedett közénk, mire Fernando és Lewis visszatértek.

-          Huhú, itt meg mi történt? – vigyorgott Fer rám és barátnőmre nézve.

-          Semmi. – feleltem gyorsan és barátomra kaptam a tekintetemet.

-          Hát, oké. – Alonso ledobta magát mellém és beszélni kezdtünk.

Egy kicsit feszes volt a hangulat Valery és köztem, de mikor felcsendült a kedvenc számunk, egyből egymásra kaptuk a tekintettünket és táncolni kezdtünk. Onnantól minden oké volt. A kis társaságunk hamar kibővült. Rengetegen csatlakoztunk hozzánk. Sokat táncoltunk Val-lal, de igazán sokat üldögéltünk és beszélgettünk. Olyan tizenegy körül egy újabb ismerős arc tűnt fel, akivel azonban én akartam beszélni és nem ő velem. 

-          Egy pillanat – jeleztem a társaságnak és felpattantam.

Gyorsan az alak felé siettem és elkaptam a karját. A barna szempár végigmért, majd már ment volna is tovább, de rászóltam.

-          Ne már, Jules.

-          Mit akarsz? – mordult rám nem túl kedvesen a francia.

-          Miért vagy ilyen?

-        Nem is tudom. Hazajössz két év után, és utána is mindenkivel többet vagy, mint velem. Meg van, hogy Monte Carlo-ban egyik embertől rohantál a másikhoz velem a legkevésbé sem törődtél? Hogy Jaime-vel összejöttél. Nem mondtad el. Jó. Szakítottatok, összejöttél Fernando-val. Nem mondtad el. Jó. Utána pedig két hétig nem írsz, nem hívsz, nem adsz életjelet magadról. Neked ez barátság? Azt hittem a legjobb barátok vagyunk, de nem úgy tűnik.

-      Jules… - a szavai szó szerint lesokkoltak. Szíven ütött, amit mondott, mert fájdalmasan igaznak hangzott. Sosem viseltem jól, ha a képembe vágják az igazságot, de a legjobb barátomtól ez különösen rosszul esett.

-          Valamelyik nap azon gondolkodtam, barátok vagyunk mi egyáltalán? Azok voltunk egyáltalán? Egy évig, úgy ahogy kihúztuk, mert kiszenvedte a kapcsolatunk, hogy minden versenyen ott voltál. Mikor leléptél szóltál? Nem. Kivel kéne megosztanod a problémáidat? A legjobb barátoddal. Elmondtad mi a baj? Felhívtál egyáltalán? Nem! – Jules már hihetetlen ideges volt, ami megijesztett. – Miért a huszadik személytől kell megtudni, hogy mi történt? Miért nem tőled? Blance! Szerinted mi barátok voltunk valaha?

Lesokkolódtam, és megdöbbenve álltam a francia előtt, aki lesújtó pillantásokkal méregetett.

-          Sajnálom, Blance. Én volt a hülye, hogy azt hittem, tényleg barátok vagyunk.

-          Jules… - hangom elcsuklott. Hirtelen két kar fonódott a derekam köré.

-          Valami probléma van? – méregette gyilkos pillantásokkal a franciát Fer.

-          Nem, Fernando nincs. Minden a legnagyobb rendben. – felelte gúnyosan a pilóta.

-          Mi van? – Fer eltolt magától és készen állt, hogy szembe szálljon a férfival.

-          Ne, ne, ne. – húztam vissza a spanyolt. – Inkább menjünk, jó. Nem kell a balhé.

A két pilóta hosszan gyilkos pillantásokkal méregették egymást, míg teljesen vissza nem értünk az asztalhoz. Mikor már nem látták egymást, szerelmem hozzám fordult. 

-          Minden rendben? Bántott téged? – kereste a szemkontaktust.

-          Nem dehogy. – felfelé pislogtam, hogy visszafojtsam a könnyeim. Felkaptam a kis táskát az asztalról. – Egy pillanat. – erőltettem halvány mosolyt az arcomra és kisiettem a mosdóba. 

Belöktem az ajtót és a mosdóra támaszkodtam. Annyira szíven ütött Jules mondatai, hogy kibuggyantak a könnyeim. Az emberek jöttek mentek-ki be, így nem nagyon akadt alkalmam a pityergésre. Pár könnycsepp legurult az arcomon. Felpillantottam a tükörképembe. Hol volt már az erős, felnőtt nő, aki alig pár hete hazajött. Annyi minden szörnyűség, borzalom és fájdalom történt velem, hogy teljesen megtörtem. Amit évek alatt építettem, már sehol se volt. Senkim nem maradt a régi legjobb barátaimból. Egyedül Fernando volt a három személy körül, aki kitartott mellettem és ez megnyugtatott. Perceket töltöttem a fürdőben, mikor Valery belépett.

-          Fernando küldött utánad. - lépett hozzám barátnőm. – Minden rendben?

-          Igen, persze. – igazgattam meg a sminkemet és nagy levegőt vettem, igyekezve mosolyt erőltetni magamra. – Menjünk.

-          Biztos?

-          Persze. – sóhajtottam fáradtan és kilöktem a mosdó ajtaját.