XXVIII. fejezet - Make a choice

-          Fernando - megtámaszkodtam az üvegasztalon és levettem a szemüveget, hogy tudjam állni a spanyol pillantását. – emlékszel, amikor azt mondtad, nem számít mit tettem a múltban, neked nyugodtan elmondhatom, mert te megígéred, hogy ugyanúgy fogsz szeretni azután is, hogy elmondom?

-          Igen. – a pilóta válasza határozott volt. Eszerint pontosan emlékezett arra az ominózus éjszakára. Ez kicsit megnyugtatott, a kérdés már csak az volt, tartja-e is magát ehhez.

-          Tegnap Edita vigasztalt és elmentünk este bulizni. Ő, Corliss, Wylie, Jac, Martha, Jules és én. Semmi kedvem nem volt, de nem engedtek otthon maradni. A klubban sem voltam felpörögve, így Edita kitalálta, hogy segít rajtam és bevetetett velem egy pirulát. Tudom, hatalmas hiba volt, hangsúlyozom, nem vagyok rá büszke. – megálltam a beszédben, mert még több erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy elmondjam, mi történt ez után.

-          Ennyi?

-          Nem. – sóhajtottam és mélyen beszívtam a levegőt. – Lementünk táncolni, miután a szer hatott. És… én Juleslel táncoltam és… megcsókoltam. Utána pedig lefeküdtünk.

Félve pillantottam fel újra a spanyol férfi barna szemeibe, aki hitetlenül nézett rám vissza. Megrázta a fejét és felállt az asztaltól, és elsétált. Nem látszott rajta hogy mérges vagy ideges. Sőt, egyáltalán semmi érzelem nem tükröződött rajta. Mintha sokkot kapott volna.

-          Remélem, boldog vagy. – vágtam a francia tesztpilótához egy kanalat, majd felpattantam az asztaltól.

-          B., várj. – el akarta kapni a csuklóm, de elrántottam és védekezően felemeltem a kezeimet.

-          Ne merj hozzámérni. – nyomtam meg minden egyes szót. – Soha többé.

Hátat fordítottam a férfinek, majd elindultam Fer felé. A pilóta a terasz szélén állt és a tengert szemlélte, közben két kezét összekulcsolta a tarkóján. Némán odaálltam mellé, és igyekeztem megtalálni azt a pontot, amit ő nézett. Hosszú percig álltunk így, némán, majd a spanyol megtörte a csendet.

-          Megígértem, igaz?

-          Meg.

-          Akkor tartanom kell magamat hozzá.

-          Nem ártana. – mosolyodtam el halványan.

-          Csak egy kérdés. Tudod azt mondani, hogy nem jelentett semmit?

Kicsit ledöbbentem a kérdés hallatán és elgondolkodtam. Az első válaszom az lett volna, amit hirtelen ki is akartam mondani, hogy: "Nem, természetesen semmit nem jelentett. Csak téged szeretlek." Azonban valahogy ez most nem jött olyan természetesen, nem tudom miért. Zavart, hogy nem vágom rá egyből, a jó választ. Fernando is kételkedve nézett rám pár pillanat múlva.

- B. Azt kértem, hogy mond azt, hogy nem jelentett semmit.
- Nem is jelentett. - próbáltam határozottan válaszolni.

-          Aha. – a spanyol végre felém fordult. – Az a baj… hiába ígértem meg, nem biztos, hogy be tudom tartani.

-          Mi? – a döbbenettől lefagytam.

-          Mindenféle hülye ígéret nélkül is szeretlek. Akármit is tettél, akármilyen állapotban voltál, nem tudnálak nem szeretni. Mellesleg nem engedhetem, hogy miattam bántsd magad. – vigyorodott el a spanyol és a derekamnál fogva húzott magához, hogy megcsókoljon.

Mikor végre magamhoz tértem a döbbenttől, széles mosoly kúszott az arcomra és átkaroltam a nyakát, így viszonozva a csókjait. Tudtam, hogy nem csak az ígérete volt ebben, hanem a félelem, hogy esetleg bántom magamat. Nem tudom Corliss hogy mesélhette a késes sztorit, de annyi biztos, hogy nagyon megijeszthettem a spanyol világbajnokot. A hosszú csókjai után, kicsit elhúzódtam és az asztalunk felé pillantottam. Természetesen Jules már nem volt ott. 

-          Menjünk? – pillantottam a barna szempárba.

-          Azt hittem, már meg se kérdezed. – vigyorodott el a pilóta és újra hosszan megcsókolt.

…

 A nyári szünet hamar elrepült, Fernandoval a kapcsolatunk tökéletes és vita nélküli volt, immár több, mint három hete. A pihenő is rengeteg energiával töltötte fel a spanyolt és újult erővel vághatott neki a bajnokságnak, amit 40 ponttal vezetett. Corliss ezen a hétvégén nem jött velünk, mert a családjával szeretett volna tölteni egy kis időt. A világbajnok az hatodik helyről rajtolhatott, aminek nem annyira örült, de bízott abban, hogy majd a futamon bizonyíthat. Vasárnap még mielőtt beöltözött volna és beszállt volna a kocsiba, mellette álldogáltam és hallgattam versenymérnöke utolsó jó szavait. Valamiért nem volt jó előérzetem a futammal kapcsolatban, ezért idegesen rágtam a körmömet, miközben egyik lábamról a másikra álltam. Fer pár perccel azelőtt, hogy beült a kocsiba, még hozzám fordult.

- Egy ideje azon gondolkodom, hogy mi a fenét csinálsz? - a pilóta vigyorogva átkarolta a derekamat és közelebb húzott magához.
- Valamiért rossz előérzetem van. 
- Na... - spanyol nyomott egy csókot a nyakamba, mire kirázott a hideg. 
- Nem, nem most tényleg. - toltam el finoman. - Aggódom. Nem szokott ilyen lenni.
- Tudom, hogy nem szoktál aggódni. - vigyorgott. - De nem lesz baj, bízz bennem.
- Megpróbálok. - mosolyodtam el halványan. 
- Akkor jó. - Fernando egy pillanatra elszakította rólam a tekintetét, majd pár pillant múlva kicsit hátrébb lépett. - Öltöznöm kell. 
- Még itt maradok egy kicsit, jó?
- Jó, de már nem tudunk beszélni nagyon, nem baj? - dörzsölte meg a karomat a férfi.
- Persze, nem baj. - nyomtam rövid csókot az ajkaira.

Amíg Fer befejezte a beöltözést, beült a kocsiba, de még azt is végigfigyeltem, ahogy az utolsó mondatokat váltották a versenymérnökével. Mikor az egész csapat átvonult a bokszokhoz, én is velük tartottam. Még a rajt előtt felvettem a fülest és izgatottan vártam a rajtot. Mikor kioltódtak a lámpák, az autók elindultak. A spanyol remekül kapta el a rajtot, már negyedikként indult el az első kanyar felé. Eközben azonban Grosjean egyre jobban tolta le Lewist a pályáról, mire a két autó összeért és megtörtént a baj. Frontális ütközés következett be, és a francia pilóta szépen elkapta a spanyol Ferrariját, konkrétan átpattant a tűzpiros gépen, az autó alja jó fél méterre volt Fernando fejétől. Miközben néztem az esetet, a szivem úgy éreztem megáll. Mindenki megfagyott a bokszban pár tizedmásodpercre, majd szinte mindenki egyszerre hördült fel. Csak én nem. Nem tudtam mit reagálni, álltam lefagyva. Figyeltem a képernyőt, mivel Fer még mindig nem szállt ki a kocsiból. 

- Oda kell mennem, segíteni. - nem tudom mit gondolhattam, de ez volt az első reagálásom. Szó nélkül indultam el kifelé a bokszból. Már majdnem kiléptem a bokszból, mikor egy szerelő elkapta a karomat.
- Blance, mit művelsz?
- Segítenem kell.
- Nem tudsz!
- De mi van ha rosszul van?
- Már ki is száll, nézd. - vezetett vissza finoman az olasz szerelő az egyik TV-hez.

Az élet kezdett belém visszatérni, mikor a világbajnok végre kikászálódott a kocsiból. Közben Lewis már megverte volna a francia pilótát, ha le nem fogják. Nagy kő esett le a szivemről, mikor megláttam, hogy a spanyolt már vezetgetik vissza a bokszhoz. Tudtam. Éreztem, hogy nem lehet semmi jó ebből. Már a bejáratnál vártam a pilótát, nem is néztem tovább a futamot. Mikor odaért hozzám, megállt előttem. Hosszan pillantottunk egymás szemeibe, majd végül megtörten lehajtotta a fejét. Közelebb léptem hozzá és megöleltem. Éreztem, ahogy az ő karjai is szorsan fonódnak a derekam köré.

- Annyira aggódtam. 

Igyekeztem szorosabban hozzábújni, és soha nem elengedni. Annyira megijesztett ez az eset, hogy féltem, ha elengedem újra megtörténne. Hogy az a kocsi olyan közel ment el, hogy sokkal komolyabb baja is lehetett volna.

- Mikor nem szálltál ki egyből. - suttogtam megtörten és igyekeztem visszanyelni a könnyeimet. - Ne tud meg, mit éreztem. Én... én azt hittem soha többé nem fogsz kiszállni.
- Ssss.... itt vagyok. Nincsen semmi baj, már itt vagyok. - kezdte lassan simogatni a hátamat. - Nem hagyhatlak itt. Nem hagylak itt. Nincsen semmi baj. Nyugodj meg.

Fernando is szorosabban ölelt, ami megnyugtatott. Addig nem akartam elengedni, míg nem sikerül szabályozni az érzelmeimet. Pár pillanat múlva elengedtem. Arra lettem figyelmes, hogy szinte az egész Ferrari csapat minket figyel. Roberta volt az első, aki odalépett hozzánk.

- Fer, lenne pár dolog, amit el kell intézünk. El kell menni az orvoshoz is, megnézetni magad.
- Megyek. - visszafordult hozzám és megszorította a kezemet. - Megleszel?
- Meg, persze, menj csak. 
- Jól van. - a férfi röviden megcsókolt, ami halvány mosolyt csalt az arcomra, majd visszaültem a piros fotelbe.

Pár körrel később egy ismerős arc lépett be a bokszba.

- Szia, B. 
- Val! - álltam fel és megöleltem a lányt. 
- Hol van Fernando?
- Elment Robertával. 
- Hogy van?
- Jól. Gondolom. Nincsen rajta külső sérülés, nem is érzi rosszul magát, de azért vizsgálatra el kell menni. Lewis?
- Kegyetlen ideges volt. Jobb, hogy nem is mentem oda hozzá, mert tuti félrelökött volna. Nagyon ideges volt, azt hittem meg is üti Romain-t.
- Nem csodáltam volna.
- De te, megijedtél?
- Ne is mond. Nagyon. Mikor nem szállt ki, fu... ne is mond. - sóhajtottam.
- De most már minden rendben akkor.
- Igen, úgy tűnik. 
- Na jól van akkor. Lassan megyek, szerintem Lewis lassan visszaér.
- Én meg elé megyek.
- Jól van. - mosolyogott a barátnőm, majd adott egy puszit. - Majd beszélünk.

Felálltam és elindultam a Motorhomeok felé, amik között megbújva ott volt a kis mobil orvosi rendelő. Miközben a paddockban sétáltam megpillantottam valakit, akit a hátam közé sem kívántam. Már épp fordultam volna vissza, mikor megszaporázta a lépteimet.

- Várj. - kiabált utánam és hallottam ahogy fut. - Várj már.

Elkapta a karomat, mire megtorpantam, majd nagy lendülettel hátrafordultam.

- Mit akarsz?
- Beszélni.
- De én nem akarok. 
- Két perc. 

A francia férfi megragadta a karomat, és behúzott két kamion közé. A szűk hely miatt köztünk is elég kevés volt a tér. 

- Mi van?
- Csak rég láttalak. - simította végig a karomat. 
- Azt mondtam, hogy ne érj többé hozzám. - húzódtam el. 
- Még is miért vagy ilyen? Fer nem dobott ki vagy nem?
- Nem. 
- Hát akkor?

Egyre közelebb húzódott hozzám és már tudtam, mi fog ebből kisülni. Az arcunk között alig volt öt centi, mire én már lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy ajkait puhán az enyémhez nyomja.