XXXVI. fejezet - Periods

Hoztam nektek egy részecskét :) Ezt sikerült hosszabbra összeraknom, mint az előzőt :)
Enjoy :*

-          Nem hallom, Fernando! – szólaltam meg kicsit idegesebben, mikor a spanyol világbajnok továbbra is csak némán tátogott, mint valami hal.

-          Én… m…mi? Kitől tudtad meg?

-          Annyira nem érdekes ez most, hogy az valami hitetlen. Azt kérdeztem, mikor akartad elmondani? Hm?  Az esküvői esküdbe beletetted volna? Hm?! Hogy:  „Veled leszek jóban, rosszban, de amúgy volt egy egyéjszakás kalandom a legjobb barátnőddel.” Vagy még ott se? Mikor Fernando? Mikor tervezted közölni velem? Azt remélted, nem derül ki? Az a baj, hogy abban a világban, amiben mi mozgunk, semmi nem marad titok. Mi az, amiről még nem tudok? Inkább most mond el, mielőtt még túl késő lesz. 

Kirángattam a teraszajtót és hosszú lépésekkel indultam el a bejárati ajtó felé. 

-          B., várj már. – hallottam sietős lépteket magam mögött és Valery elkapta a karomat. – Mi a halál volt ez?

-          Kérdezd őt. – böktem a fejemmel a teraszról visszatérő világbajnok felé, majd elhagytam a lakást.

Nem tudtam hova mehetnék. Nem akartam visszamenni Jaimehez, és rájöttem, hogy minden barátom azon a partyn van, amit én szerveztem, ami rólunk szólt. Leparkoltam a kikötőnél és sétálni kezdtem a kellemes, szeptemberi éjszakában. Nem volt olyan meleg már, mint nyáron, így összébb húztam magamon a hófehér Emilio Pucci blézert és leültem egy padra. Némán szemléltem a csodálatos jachtokat, aminek a legtöbbjén féktelen party folyt. Mély sóhaj keretében emeltem meg a bal kezemet és a gyűrűt szemléltem, aminek hatalmas köve megcsillant az utcai lámpák fényében. Nem hittem el, hogy Fernando nem mondta el, mi volt közte és Edita között. Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és elsétáltam az utca túl oldalán lévő kis éjjel- nappali boltba. 

-          Szia. – kinyitottam az üvegajtót és kis csilingelés jelezte érkezésemet.

-          Szia. – nézett fel a valószínűleg még tanuló, fiatal srác.

-          Egy piros Marlborot és egy öngyújtót kérek. – vettem ki a zsebemből a pár bankjegyet. 

Miközben a pénzt számoltam ki, megakadt a szemem valamin. Hitetlenkedve vettem le az állványról a pletykamagazint, aminek a borítóján ott díszelgett egy képem. Pontosabban a tegnap délutáni, mikor Valeryvel mentünk haza. A kezemet egész héten takargattam, nem akartam, hogy a média túl korán tudja meg. Azonban a képen be volt karikázva a bal kezem, és kinagyítva, így látni lehetett a gyönyörű gyűrűt. A hatalmas cím hirdette:

Blance Genger férjhez megy?

-          A picsába. – kikaptam az újságot a tartóból és a pultra dobtam, amitől a srác összerezzent. – Ezt is kérem.

A fiú bepötyögte a gépbe, majd megmondta az összeget, amit ki is perkáltam. Idegesen kaptam fel a vásárolt termékeket és kiviharzottam a boltból. Hallottam, ahogy még a srác gyenge hangon utánam köszön, de annyira ideges voltam, hogy nem köszöntem. Visszaültem a padra és miközben kibontottam a cigarettát és meggyújtottam, fellapoztam a pletykalapot.

Blance Genger és Fernando Alonso összekötik életüket?

Blance Gengert (25), a gyönyörű M&J modellt a napokban kapták lencsevégre, amint egyik jó barátnőjével sétálgatott Monaco utcáin. Akaratlanul is szembetűnt fotósunknak a bal kezén díszelgő, hatalmas köves, feltehetőleg jegygyűrű. 

Blance idén jött újra össze a kétszeres világbajnok, Fernando Alonsoval (31) és egyelőre zökkenőmentesnek tűnik kapcsolatuk. Egyszer már jártak, 2010-ben, de akkor – ismeretlen okok miatt- szakítottak és a lány egészen Japánig menekült. 

A lányt ezen a héten nem kísérte el kedvesét a futamra, de a belga futamon még nem volt rajta a gyűrű. Ezek szerint a lánykérés valahogy hétfőn vagy kedden történhetett.

Egy közeli barátot kérdeztünk az eljegyzésről. „Sokat nem árulhatok el, de azt igen, hogy az eljegyzés hétfőn este történt, egy kis étteremben. A lány most nem volt ott a futamon, de ahogy a párt ismerem, minél korábban lesz az esküvő.”

-          Na, basszátok meg. – sóhajtottam, majd összecsaptam az újságot és még egy cigiért nyúltam. Azonban egy kéz elvette mellőlem a dobozt, majd le is ült.

-          A dohányzás káros az egészségre.

-          Te vagy káros az egészségre. – kaptam ki mogorván a kezéből a dobozt és kivettem belőle egy szálat.

-          Elég már. – kivette a számból a szálat és a dobozzal együtt kivágta a kukába. – Hálás leszel nekem egy tíz év múlva.

-          Nehezen hiszem.

-          Miért dohányzol? Ezer éve nem csináltál ilyet.

-          Mert felidegesítettél. Annyira, hogy ez volt az utolsó megoldásom.

-          Sajnálom. – tette a kezét a combomra a pilóta.

-          Ne. – löktem el. – Amúgy olvastad, mit írtak rólunk? 

Az ölébe dobtam a pletykalapot, amit Fer fellapozott és beleolvasott. 

-          Tipikus. – dobta hitetlenül felnevetve a újságot a földre.

-          Nagyon tipikus. Szóval… miért jöttél?

-          Elvileg – emelte meg a bal kezemet a férfi és megszemlélte a gyűrűt – van egy ilyened.

-          Nem kell hordanom, ha nem akarod. – kihúztam a kezemet az övéből és úgy tettem, mint aki le akarja venni a gyűrűt.

-          Dehogy is. – kapta el a kezemet újra.

-          Soha nem venném le. – emeltem fel a fejem.

-          Reméltem. – nézett a szemembe. – Ki mondta el az Editás sztorit?

-          Jaime.

-          Ki gondolta volna? – nevetett fel gúnyosan.

-          Nem akarta elmondani. Csak annyira nyafogtam neki, hogy kicsúszott, aztán kifaggattam.

-          Tudod a háttérsztorit is?

-          Milyen háttérsztorit?

-          Mennyit mesélt?

-          Hogy smároltatok, lefeküdtetek aztán ennyi.

-          Aha, hát ez jóval mélyebb. Monaco előtt találkoztunk, még a kínai nagydíj after partyján, 2010-ben. Aztán találkoztunk még párszor, de nem igazán volt köztünk meg a kémia, így kicsit kihűlt a dolog, nem is jártunk. Aztán mikor ide jöttünk csütörtökön felhívott, hogy nem lenne rossz összefutni. Belementem, mondom jó, persze. Egész este hihetetlenül nyomult, de bennem is volt már annyi pia, hogy ne mondjak neki nemet. Így aznap este lefeküdtünk. Ő tök boldog volt, hogy jaj összejöttünk, de ugye én nem akartam tőle semmit, és nem tudtam hogy mondjam meg neki. Amúgy aznap este jött össze Valery is Lewis is. Lewis tökre fel volt dobva, hogy milyen csodálatos csajjal találkozott, meg kell ismernem őt is, meg a barátnőjét is, magyarul téged. Ugye délután rángatott oda hozzátok, és a többit pedig már ismered.

-          Igen, ismerem. – mosolyodtam el és a mély, barna szempárba pillantottam. – De hogy mondtad el Editának?

-          Hát azt mondtam, hogy sajnálom meg minden, de én tényleg nem érzek iránta semmit. Ott kiabálni kezdett, meg csapkodni, hogy én is egy utolsó senkiházi vagyok, aki csak kihasználja a nőket és nem értékeli a jót. De őt sem kell félteni, mert szombaton este már Juleslel vigasztaltatta magát. És amikor vasárnap megtudta, hogy te vagy az a valaki, aki miatt én őt „elhagytam”. Huhu, akkor szabadult el a pokol. Tudod, hogy ő már kedden rég Japánban volt.

-          Jézusom. Te összetörted a szívét. – hirtelen nagyon sajnálni kezdtem a legjobb barátnőmet.

-          Azért, hogy most itt ülhessek veled és egy ilyen lehessen az ujjadon. – simította meg a jegygyűrűt.

-          De mint a mellékelt ábra is mutatja, Japán jó hely a szerelmi bánatok elfelejtésére. – húzott halvány mosoly az arcomra.

-          Nem tudom hány exem menekülhetett még odáig.

-          Ez nem vicces. – játszottam a komolyat.

-          Tudom. Amúgy pedig azért nem akarja, hogy elvegyelek feleségül, mert nem tudja elviselni, hogy boldog vagyok és nem vele. 

Döbbenten hallgattam a szerelmem történetét és alig fogtam fel, amiket mondott. Hát ezért volt minden. Edita csak a saját, önös érdekeit nézte és ezért igyekezett minden áron lebeszélni a férjhez menésről. Bármibe lefogadtam volna, hogy egy szakadt csövessel kötött házasságomat is jobban támogatná, mint azt, ami most kezdett kibontakozni.

-          Hát ez… ledöbbentő. De miért nem mondtad el?

-          Mert tudom, hogy akármennyire is se veled – se nélküled a te barátságod Editával, imádjátok egymást. Ha 2010-ben ezt elmondom, az biztos, hogy páros lábbal rúgsz ki Monaco területéről, hogy én ezt biztos kitalálom, és ne hazudozzak már, hisz ő a legjobb barátnőd.

-          Ez lett volna? – nevettem fel hitetlenül.

-          Akkor ezt a korszakodat élted.

-          Korszakom? – vontam fel a szemöldököm.

-          Igen, voltak bizonyos korszakaid, míg jártunk. Volt ez a „hazudós- kitalálós” dolog. Aztán a második a „mindenkire- féltékeny- vagyok- senki- ne- érjen- a- barátomhoz- vagy- nézzen- rá” a harmadik a „bedurciztam- és- egy- szót- sem- szólok- a- barátomhoz”. Most viszont, ez az a korszak, „a- nem- veszekszem- mert- az- elrohanás- az- mindig- jobb- megoldás- és- a- jövendőbeli- férjem- pedig- furikázhat- Monaco- utcáin- hogy- megtaláljon”. Ez a kedvencem, mert ez kiváló szórakozás este tizenegy órakor. – fejezte vigyorogva a spanyol pilóta.

-          Na, jó egy. Ez nem vicces. – próbáltam komoly arcot vágni, de tudtam, hogy Fernandonak igaza van. Régen tényleg minden konfliktusomat így kezeltem, vagy ebből származott, ahogy ő elmondta. – Kettő, a féltékenységem be is igazolódott, ezt ne felejtsd el. – Három, a „bedurciztam- és- egy- szót- sem- szólok- a- barátomhoz” időszakot tőled vettem át, mert ez neked is kedvelt szórakozásod volt, és négy, neked is vannak ilyen korszakaid, ha érdekel…

Azonban nem tudtam befejezni a felsorolásom, mert a pilóta a tarkómnál fogva húzott közelebb magához egy hosszú csókra. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán mosolyogva engedtem neki és viszonoztam a csókját. Pár perc múlva kicsit elhúzódott, de ajkaink között így is alig volt tíz centi és nem engedett el.

-          Nem annyira érdekel. – súgta. – Te sokkal jobban.

-          Ennek örülök. – mosolyogtam.

-          Na, Ms. Genger, hajlandó hazajönni a szerelmével a lakására, ahol a barátai várják?

-          Miből gondolja, hogy szerelmes vagyok magába? – nevettem fel.

-          Csak reménykedem. – vigyorgott, majd felhúzott a padról és még egyszer, hosszan megcsókolt.