XXXVII. fejezet - New colleague

Na, nagyon szépen köszönöm a pipákat az előző részhez :) Nagyon gyorsan nagyon sok gyűlt össze, aminek nagyon örültem :D Nem tudom mi tetszett annyira, de azért köszi :D és kicsit nagyon sokat használom a nagyon szót :"DDDD mindegy, itt van a következő rész :)
Enjoy :*

Halk szuszogásra ébredtem. Fáradtan fordultam egyet, de ez rossz döntésnek tűnt, mivel hangos koppanással landoltam a földön.

-          A francba. – igyekeztem még az utolsó pillanatban próbáltam megkapaszkodni valamiben, illetve valakiben, mivel Fernando mellkasáról gurultam le. 

A spanyol világbajnok karját ragadtam magammal, de az nem sokat segített, mert így is úgy is odacsaptam magamat. Fer csak mordult egyet és átfordult a másik oldalára. 

-          Azt, köszi. – morogtam.

 Felálltam, és felkaptam magamra a tengerkék köntösömet, majd elhagytam a szobát.

-          Huha. – túrtam bele a hajamba, mikor megláttam a kupit.

Hát igen, mikor visszajöttünk, a kellemes kis party átcsapott egy pörgősebb buliba és az utolsó vendég hajnal öt körül lépett le. Jaimet sikerült rávenni, hogy jöjjön vissza, de nem bánta meg. Martha és ő nagyon egymásra hangolódtak és az hátralevő részét egymás szájába töltötték. Hulk és Wylie között is kezdett kialakulni valami, mert minden egyes percet egymás társaságában töltöttek és a végén is együtt léptek le. Örültem, hogy a testvéremnek tekintett Nico ennyire jól kijött Wylieval, hiszen tökéletesen össze is illetek. Viszont amennyire jó volt az este, annyira kellemetlen volt az ébredés. Elcsoszogtam a konyháig és benyomtam a kávéfőző gépet, majd levettem négy bögrét. Mielőtt lefőtt a kávé, hangos koppanást, majd csodálatos és cifra káromkodás ütötte meg a fülemet. Anélkül, hogy láttam volna, ki az, már tudtam.

-          Neked is jó reggelt, Lewis.

-          Ennyire ismered a hangom? – sántikált be a brit pilóta a konyhába.

-          Ugyan kérlek. – nevettem fel. – A káromkodásodat már egész Monaco ismeri.

-          Vicces egy leányzó vagy. – borzolta össze a hajamat, mint egy báty.

-     Naa… - vigyorogtam és igyekeztem megigazítani barna hajkoronámat. – Remélem, elfogadsz tőlem egy kávét.

-          Reméltem, hogy csinálsz. Azért jöttem ki.

-          Oh. Szóval a bejárónőd vagyok. – tettem csípőre a kezemet.

-          Isten őrizz. – emelte fel védekezően a kezeit a brit pilóta.

-          Na azért. Tessék, igyad. – adtam a kezébe az egyik bögrét és én is nekidőltem a pultnak, úgy kortyoltam bele az italba.

-          Köszönöm, asszonyom. – hajolt meg a világbajnok.

-          Asszonyod a tudod ki. – nevettem fel és hozzávágtam a törlőrongyot, de jó reflexeinek köszönhetően el is kapta.

-          Szóval. Mi a terv mára?

-          Én biztos, hogy dolgozom. Szerintem Valery is. Ti pedig takarítotok.

-          Haha. Csak szeretnéd. – vigyorgott. – Én biztos, hogy nem.

-          Fernando segít. Mert, hogy én ma alig leszek itthon, az is biztos.

-          Csak reméled, hogy a vőlegényed ilyen házias.

-          Muszáj lesz neki. Vagy majd megnevelem. – mosolyogtam.

-          Jó reggelt. – lépett be a konyhába a szemét dörzsölve Valery. – Mi van itt?

-          Most fixáltam le, hogy a fiúk takarítanak. – adtam a kezébe a bögrét.

-          Ez igazán jó ötlet. – ásított a lány, majd odalépett a brit pilótához. – De abba lehet, hogy nem lesz köszönet.

-          Nem bizony. Ha nem akartok új lámpákat és egyéb törékeny cuccokat venni, én nem hagynám magunkra a takarítást. – mosolygott Lewis és hosszan megcsókolta szerelmét.

-          Amúgy. – szólaltam meg, mikor a csókcsata véget ért. – Akkor felhívom inkább Clarittiát.

-          Jó ötlet. – fordult felém barátnőm. – Mindig úgy is olyan szépen takarít.

-          Na, felkeltem Fert, aztán telefonok.

Visszamentem a szobába és a még mindig durmoló Fernando mellé léptem. Látszott, hogy ő is kimerült az este alatt. Leültem mellé az ágyra és simogatni kezdtem a csupasz hátát és az azon található szamuráj tetoválást. Ujjaimmal végigrajzoltam a figura körvonalait, mire a spanyol mocorogni kezdett.

-          Hé. – suttogtam. – Jó reggelt.

-          Mmm… - mordult egyet a pilóta.

-          Na. – nyomtam egy puszit a vállára. – Kelj fel, már mindenki fent van.

-          Még nem akarok. – nyöszörögte.

-          Csak egy kicsit gyere ki. Utána felőlem egész nap aludhatsz. Csak el kell mennünk, dolgozni.

-          Legyen. – ült fel az ágyban a férfi. 

Miután felvett egy gatyát és egy pólót, kicammogott hozzánk, a konyhába. 

-          Jó reggelt. - látszott rajta, hogy képes lenne állva összeesni.

-          Na. – kezdtem bele a mondanivalómba a két fiú számára. – Felhívtam a takarítónőnket, Clarittiát. Azt mondta egy óra múlva itt van. Ha beengeditek, nem kell semmit csinálni, felőlem aludhattok, nem fog bemenni a szobákba. Megmondom neki, hogy hol takarítson és nyugi van. Mi viszont megyünk dolgozni. Fernando nem jössz ki?

-          Meglátom. – ásított.

-          Ezt igennek veszem. – csókoltam meg. – Szóval, aludhattok még egy-két órát, Lewis te akár többet is. Csak nem zavarjátok a takarító nőt és hamarosan rendbe lesz a lakás. 

A két fiú bólintott, majd mindenki visszavonult a saját szobájába készülődni. Már aki készülődött, volt, aki aludt. Gyorsan letusoltam, megmostam a hajamat, és kiválogattam a ruháimat. A sminkkel nem törődtem sokat, mert tudtam, hogy úgyis újat kreálnak nekem a fotózás alatt, így az alapozón és a púderen kívül egy kis szempillaspirált tettem fel. Mielőtt elindultam még odamentem a békésen szundikáló Fernandohoz. 

-          Hé, - simogattam meg az arcát. – indulok.

-          Mi ez a vad szerelés? – pillantott végig a szerelésem a férfi, miután felült az ágyban.

-          Kell az újítás. – mosolyogtam. – Küldjem el SMS-ben a címet? Van rá bármi esély, hogy eljössz?

-          Igen, persze. – motyogta a pilóta. – Írd csak meg.

-          Jól van. Akkor megyek. – lehajoltam és hosszan megcsókoltam a kissé még kómás szerelmemet. – Majd írok.

-          Szia.

Azzal a mozdulattal vissza is dőlt az ágyba, amin elmosolyodtam és elhagytam a szobát. Valery egyeztetett éppen a takarítónővel, de mikor kiléptem, mind a ketten felém pillantottak.

-          Huha, Blance. – vigyorodott el legjobb barátnőm.

-          Nem tetszik? – fordultam előtte körbe, hogy megszemlélhessen.

-          De. Tökéletes. Csak ritkán látni ilyenbe.

-          Múlt héten vettem ezt a csodát. – mutattam a pólómra. – Gondoltam miért ne.

-          Jól van. Mehetünk?

-          Aha.

Val benzin kék Ducia Dusterjével mentünk el. Az cége útba esett az én fotózásomnak helyszínének, így úgy döntött eldob.

-          Köszönöm a fuvart.

-          Nagyon szivesen. – mosolygott. – Ha a fiúk nem ébrednek fel, egy ebéd együtt?

-          Akkor is ha felkelnek.

-          Természetes. Majd hívj.

-          Szia.

Becsuktam a kocsi ajtaját és átsétáltam a másik oldalra az irodához. A mai nap egy utcai fotózás volt, és Monaco különböző helyein fotózták a modelleket Mary D. Woolfolk divattervező ruháiba. Épp Martha pózolt a kamerának, mire mosolyogva odaintettem neki. Ő a fotó miatt nem tudott odainteni, csak odakacsintott. Szélesen elmosolyodtam, majd beléptem az épületbe. Meredith jó főnökhöz méltóan kézben tartott és egyik modelltől a másikhoz ugrott. Mikor meglátott, hozzám is odasietett és vigyorogva végigmért.

-          B! Imádom a szetted!

-          Köszönöm. – mosolyogtam.

-          Na, te körülbelül Inna után jössz, szóval lassanként ülj be a sminkszékbe. A névre szóló a tiéd, ahogy mindig is. Arra. – mutatott egy részre, ahol rajtam kívül még három modell üldögélt készülődve. Köztük Wylie-t és Editát is felismertem. A harmadik lány is szőke volt, de ő nem tűnt ismerősnek hátulról.

Odaadtam a táskámat az egyik asszisztensnek és hegyes tűsarkaimon a székhez sétáltam, aminek a hátán a nevem díszelgett nagy betűkkel.

-          Sziasztok. – ültem le és rá mosolyogtam Wylie-ra.

-          Szia, Blance. – köszönt túl kedvesen Edita. – Nézd, ki ül melletted.

Összeráncolt szemöldökkel fordultam a másik irányba, hogy megnézzem, melyik modellt tették mellém. Amikor megpillantottam a lány arcát, szó szerint ledermedtem. Tehát Edie tényleg nem hazudott tegnap.

-          Emlékszel Dashára, ugye? – állt fel Edita a székéből és odasétált hozzánk. – Együtt lesz a fotózásotok. Sok sikert.

Azzal elvonult. Én még mindig kővé dermedve meredtem az orosz modellre, aki némán állta a tekintetemet. Lehet, hogy Fernandonak mégsem kéne idejönnie.