XXVII. fejezet - Can you give me one more chance?

Na, több dolog is van. Először is, mindig elfelejtem megköszönni a két új feliratkozómnak, Szaszának és Szarafinának :) Nagyon rendesek vagytok, szeretlek titeket :) <33 A másik, Julesről végre vannak jó képek, ezért csináltam neki a szereplőkben egy új kép összevágást :D Rohadt jó képeket találtam róla, elég sármos :D Remélem tetszik :) A "Must to see"-ben vannak pár új kép és gif, azt hiszem három :) Az új részről most sok mindent nem tudok mondani, remélem tetszik :) Puszi :*

-          Blance, te mit művelsz? – annyira megijedtem, hogy kiesett a kezemből a kés és nagy csörömpöléssel esett a földre.  – Blance, ugye nem azt akartad csinálni, amit gondolok, hogy akartál.

A lány odalépett hozzám és megragadta a csuklómat, hogy ellenőrizze, nem vágtam-e meg magamat. Miután megbizonyosodott róla, hogy mindkét csuklóm sértetlen, megkönnyebbült sóhaj hagyta el mellkasát.

-          Hogy juthatott ilyen eszedbe, B.? – fogta két keze közé az arcomat és megpróbált a szemembe nézni.

-          Mindent elrontottam, Corliss. Tényleg. Senki nem lehet ilyen szerencsétlen, mint én. Először Fernando, most Jules és Edita. Szörnyű vagyok, én ezt nem bírom. – újra előtörtek a könnyeim.

-          Semmi baj. – a lány átölelt én pedig tovább zokogtam a vállán. Pár percig így ültünk, majd Corly mocorogni kezdett. – Hol a telefonod?

-          Gondolom a hálóban. – szipogtam.

-          Mindjárt jövök. Addig ezt – vette fel a földről a kést. – elviszem. 

Nem tudtam, mit csinál a lány, de jó sokáig elmaradt és beszélgetés foszlányai szűrődtek ki. Lekászálódtam a pultról és Corliss után mentem, a hálószobámba. Mikor beléptem, ő felpillantott a fülére szorított telefonnal. 

-          Adom. – szólt bele a készülékbe.

-          Mi?

-          Beszélj vele! – szorította le a mikrofont, hogy a vonal másik oldalán lévő személy ne hallja.

-          Haló? – szóltam bele remegő hangon a készülékbe.

-          Blance?

Mikor meghallottam a hangot, a kezemet a szám elé tapasztottam és lerogytam az ágyamra. Hosszú percekig meg se tudtam szólalni.

-          Itt vagy?

-          I… igen. – a hangom már valamivel megkönnyebbült volt. – Itt vagyok?

-    Corliss felhívott… és… azt szeretném mondani, hogy szeretnék veled találkozni és jóvátenni mindent... újrakezdeni.

-          Komolyan?

-          Komolyan. – felelte lágyan a spanyol. – Egy óra múlva fel tud szállni a gépem és körülbelül másfél óra az út. Kijössz elém?

-          Ki, persze. – húzódott halvány mosoly a számra.

-          Köszönöm.

-          Szeretlek. – suttogtam.

-          Én is.

Kinyomtam a telefont és még hosszan bámultam a kijelzőt. Szép lassan halovány mosoly kúszott az arcomra.

-          Mit csináltál te lány?

-     Felhívtam. Megmondtam neki, hogy tudom, miért szakítottatok és hogy sajnálom. Azt is elmondtam, hogy nagyon egyértelműen szereted őt és most nagyon mélyponton vagy. Lehet, hogy ennek nem örülsz, de azt is megemlítettem, hogy most késsel a kezedben találtam rád.

-          Mi?

-       Ne aggódj. Azt mondta, ő is nagyon sajnálja és nem akart veled szakítani, csak a hirtelen jött és nem gondolta át. Amikor a késeset mondtam határozottan magyarázott, hogy mindenképp beszélni akar veled.

-          Nagyon szépen köszönöm, Corliss. – öleltem meg a lányt.

-          Ez a legkevesebb, ha már én rontottam el mindent.

-          Semmit nem rontottál el. – mosolyogtam rá. – Ki akarsz jönni a fotózásomra?

-          Uh, király lenne. Viszont le kell lépnem még ma.

-          Jesszus, dehogyis.

-          De nem akarok még jobban belekeverni. Ma szépen béküljetek ki, aztán beszéljünk.

-          Nem, Corly. Már megbeszéltük ezt a hetet.

-        Akkor kiveszek egy szállodát egy pár napra, amíg rendbe hozzátok a kapcsolatotokat. Az sokkal fontosabb, mint az én szórakozásom. Én jól éreztem magam tegnap előtt este és tegnap este. Ma meg holnap nem halok bele, ha kicsit lazulok.

-        Akkor legalább a szobádat hagy fizessem. A Novotelben. Az egyik legjobb szálloda. Ragaszkodom hozzá, hogy minden költséget álljak. Ez a legkevesebb azért, amit most értem teszel.

-          Mindenki látja, hogy csodálatos pár vagytok, nem hagyhatom, hogy miattam menjetek szét.

-          Oh, ennél sokkal többről van szó. De köszönöm. – öleltem meg a lányt.

…

A fotózás után még gyorsan hazarohantam, letusoltam, átöltöztem, elvittem Corlisst a gyönyörű hotelbe, én pedig célba vettem a repteret. Izgatottan álltam a terminálon és vártam a jól ismert gép érkezését. Mikor bemondták, hogy landoltak, egyhelyben kezdtem toporogni. Körülbelül negyed óra múlva nyílt is az ajtó és a spanyol világbajnok lépett ki rajta. Egyből kiszúrt és megtorpant. Széles mosoly húzódott az arcára, majd ledobta a földre a piros táskákat. Elmosolyodtam, majd futni kezdtem és szinte szó szerint a nyakába ugrottam. Fernando szorosan a karjába zárt és ajkaink forró csókban forrtak össze. Nem is akartam elengedni, annyira nagyon örültem, hogy itt van, velem. Azonban éreztem, hogy kicsit eltol. Mikor elengedtem, hátrébb lépett, hogy végigmérjen.

-          Jól nézel ki.

-          Köszönöm. – mosolyogtam. – Fotózásom volt, szóval össze kellett magam szednem.

Újra közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Széles mosoly húzódott az arcomra és viszonoztam a csókjait.

-      Mit szeretnél most csinálni? – léptem hátrébb új pár hosszú csók után, de a kezét nem tudtam elengedni. Féltem, hogy újra elmegy.

-          Személy szerint éhen halok. Elmegyünk enni? Utána meg haza. – pimasz mosoly húzódott az arcára és rövid csókot nyomott az ajkaimra.

-          Remek ötleteid vannak. – vigyorogtam és viszonoztam a csókját.

Bepakoltuk a kocsiba és Monaco egyik hangulatos, kiülős étterme felé vettük az irányt. Miután kényelmesen elhelyezkedtünk a teraszon lévő egyik asztalánál beszélgetni kezdtünk. Belül mardosott a tudat, hogy elmondjam, mi is történt köztünk Jules-lel. Mély levegőt vettem, hogy elmondjam, de hirtelen Fernando felpattant és vigyorogva indult el valaki felé.

-          Hát te mit keresel itt, haver? – nyújtott kezet a férfinek szerelmem.

Értetlenkedve fordultam meg a széken, és leesett az állam, mikor megláttam, kinek is köszön a spanyol.

-          Blance, nézd, ki van itt.

-       Szia, Jules. – igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, de ahogy megláttam a francia lesajnáló arcát, rá is fagyott.

-          Jó újra látni, B.

-          Téged is. – vettem vissza a napszemüvegemet.

-          Csatlakozol hozzánk? – tessékelte a világbajnok a pilótát.

-          Ja, nem, nem.

-          Igen, Jules, maradj. – próbáltam kedvesen szólítani, de nem sikerült.

-          Kösz, de kihagyom.

-          Nincs apelláta. – húzott oda egy széket a spanyol, mire a francia kelletlenül leült. - Beszélgessetek, mindjárt jövök. 

A férfi nyomott egy rövid csókot az ajkaimra, majd elindult a mosdó felé. Mikor eltűnt az épületben, közelebb hajoltam a tesztpilótához.

-          Te mit keresel itt? – szűrtem a fogaim között.

-          Nem ülhetek be egy kávéra?

-          De. Mi az igazi indok?

-          Láttam itt a kocsidat, gondoltam jövök veled beszélni, aztán láttam, hogy Fernando is itt van, ezért más célt tűztem ki magam elé: meg akarom tudni, mit keres itt és elmondtad-e már neki a mi kis afférunkat?

-          Igen nemes cél.

-          De rájöttem, hogyha már elmondtad volna neki, ő már rég nem lenne itt és engem se üdvözölt volna ilyen szívélyesen. Szóval itt az idő, hogy megoszd vele.

-          Mond, miért csinálod ezt velem? – dőltem hátra hitetlenül a fonott székben.

-          Mert fáj nekem ezt látni minden egyes nap, tudod?

-          Ja, értem. És az a megoldás, hogy megalázol előtte és tönkreteszed az életemet? Azt hiszed, emiatt majd, huh, de beléd szeretek?

-          Nem hiszem. De tudod mennyire rossz ez?

-          Most mit csináljak, Jules, mond meg? Szeretem, és ez ellen semmit nem tudsz tenni.

-          Mi ellen nem tehetsz semmit? – ült vissza Fernando a székbe mosolyogva.

-          B., elmeséltél mindent, mi történt veled?

Szúrós szemmel méregettem a franciát, aki hátradőlt a székben.

-          Mit kell elmesélni? Van valami, amiről tudnom kellene?

-          Igen, Blance, tudnia kéne valamit? Mond csak el, nyugodtan.

Két szempár pillantott rám várakozóan. Az egyikben kíváncsiság és értetlenség ült, a másikban pedig lesajnálás és gúny. Mélyet sóhajtottam. Tudtam, most vagy soha. Ezután Fernando vagy itt hagy örökké, vagy ha igazán szeret, megbocsájt és elfogad.