XXXIII. fejezet - Yes or no?

Na, sajnálom, hogy ennyire megvárakoztattalak titeket, de nem voltam itthon, szóval, most itt van :D

Enjoy :*

A kanapén ülve az ujjaim között forgattam a fekete dobozkát. Rengetegszer nyitottam ki, majd csuktam be.  Egyik alkalommal azonban kivetettem a dobozból és gyönyörű ékszert az ujjaim között forgattam tovább. Mióta Edita elment, azóta ültem ott bent és megállás nélkül kattogott az agyam.  A legrosszabb, hogy minél tovább ültem ott, annál inkább lett értelme annak, amit a lány mondott és ez megijesztetett. Megráztam a fejemet és visszatetettem a dobozba a gyűrűt, majd lecsuktam a dobozka tetejét és így helyeztem vissza az üvegasztalra. Felálltam a kanapéról és a TV feletti polchoz mentem, levéve onnan egy albumot. Visszaültem a helyemre és felcsaptam a bőrkötésű könyvet. Ahogy rá pillantottam az első képre, az emlékek megrohantak.

 – Még nincs közös képünk. – panaszkodott Fernando

-          Öh, de van, - nevettem. – a telefonodban és az újságokban.

-          Legyen egy a gyerekeink számára, a fotóalbumba.

-          Legyen. – mosolyogtam.

A spanyol átnyújtotta a gépet a brit pilótának, majd visszalépett hozzám, két kezét nyakamra fektette és hosszan megcsókolt, a kép pedig megszületett.

Az elmékre elmosolyodtam, majd egy újabbat lapoztam. A következő pár képet mosolyogva nézegettem, majd végül majdnem az utolsónál álltam meg. Ez már fele olyan boldog pillanat volt, mint az első. 

Fernando kiszállt a kocsijából és különböző érzelmek tükröződtek az arcán: szomorúság, csalódottság, düh. Az egész csapatot ez a hangulat jellemezte. A spanyol világbajnok odasétált hozzám és mélyen szemembe nézett. Nagy nehezen felkászálódtam a kordonra és igyekezetem megölelni a pilótát.

-          Nagyon szeretlek…. – nem tudtam más mondani, csak arcomat a vállába fúrtam.

Kissé sután ölelt át ő is így a kordonon keresztül, de éreztem benne a megnyugvást. A kép pedig megszületett.

Hát igen. A 2010-es Abu Dhabi nagydíj minden volt, csak nem örömteli a Ferrari csapat számára. Mély sóhajjal csaptam össze a képtárolót és visszatettem a polcra a könyvet.

Ahogy visszahelyeztem a könyvet, nyílt az ajtó és Fernando lépett be rajta. Mosolyogva indult el felém, és az én arcomra is halvány mosoly kúszott.
 

-          Na hogy telt a napod, kedves. – fonta a karjait derekam köré és röviden megcsókolt.

-          Balhéztam.

-          Kivel? – lepődött meg a pilóta.

-          Edita.

-          Vajon kivel, mással? – nevetett fel.

A spanyol pontosan tudta, milyen viharos is a kapcsolatom az egyik legjobb barátnőmmel. Mikor első alkalommal voltunk együtt Ferrel, szinte minden nap összevesztünk, majd kibékültünk a szőke lánnyal, és ennek a világbajnok gyakran fültanúja volt, és ami a legkínosabb, hogy szinte minden egyes alkalommal a pilóta miatt martunk össze. Ahogy most is. 

-          És, lett valami kimenetele?

-          Nem. Elviharzott. De szerintem egész Monaco hallotta. – túrtam bele a hajamba. – Néha tényleg azt hiszem, hogy nem is emberek módjára viselkedünk egymással, hanem mint valami állatok.

-          Hát… nem tudom azt mondani, hogy sajnálom, mert tudod, hogy a kapcsolatunk nem a legjobb.

-          Tudom. De akkor is… jó. – sóhajtottam. – Mindegy, úgy is kibékülünk. Szóval, te pedig vársz még egy válaszra tőlem.

-          Várj, várj. – tapasztotta be a számat a világbajnok. – Van egy remek ötletem. Öltözz fel nagyon csinosan, és elviszlek egy olyan helyre, hogy leesik az állad.

-          Alig várom. – vigyorodtam el, mikor újra szabad volt a szám.

-          Na, siess. – csókolt meg röviden. – Ja, és valami fehéret.

-          Értettem, uram. – nevettem és most én csókoltam meg.

A csók után elengedtem és bementem a szobámba.

…

-          Hát ez… - néztem körbe a gyönyörű étterembe, mikor Fernando végre levette a szememről a kendőt – tényleg nem semmi.

A hófehér étteremben senki nem volt, és csak egy két személyes asztal volt behúzva középre. Egy rózsaszirmokkal és mécsesekkel kirakott út vezetett oda, és asztal körül is szív alakban voltak fehér-piros szirmok keverve.

-          Reméltem, hogy tetszik. – csókolt bele a nyakamba a férfi.

-          De miért üres?

-          Ugye nem gondoltad, hogy hagyom, hogy megzavarjanak? – vigyorgott. – Ezért… - finoman kivette a kezemből a clutchot és kivette belőle a telefont, majd kikapcsolta.

-          Te tényleg mindenre figyelsz. – nevettem. – És a tiéd?

-          Csak egy pillanat. Odaállsz? – kikapta a zsebéből az Iphone-t és lefotózott az asztal mellett mosolyogva, majd jó szokásához híven, ki is posztolta.

-          Mutasd. – nyúltam a készülék felé.

@alo_oficial

„Te amo @b_genger <3”

Mosolyogva olvastam a kiírást, majd odaléptem a spanyolhoz és hosszan megcsókoltam.

-          Én is nagyon szeretlek.

-          El is vártam volna. – vigyorgott. – Na, gyere.

A férfi odakísért az asztalhoz és kihúzta a széket, hogy leülhessek. Mosolyogva helyet foglaltam, majd újra körbepillantottam.

-          Hogy volt időd erre? Nem dolgoztál?

-          Ezt szerveztem. – mosolygott. – Semmi dolgom nem volt.

-          Ki gondolta volt. – nevettem. – De tényleg csodálatos. Nagyon szépen köszönöm.

-          A legjobbat a legjobbnak. – hajolt át, hogy megcsókoljon.

Miközben vacsoráztunk hosszan beszélgettünk és csodálatosan éreztem magamat vele. Élő zenekar is játszott halkan, nem zavaróan, így hallottuk egymást. A desszert után Fernando felállt és felhúzott a székből, majd átvezetett egy másik terembe. Ha eddig nem, most aztán igazán leeshetett az állam. Eleve már az út ki volt téve szintén szirmokkal és mécsesekkel, de a terem is csodálatos volt. Vastagon voltak szirmok leterítve, és mécsesekből pedig az volt kirakva: „Hozzám jössz?” A látvány annyira meghatott, hogy éreztem, amint a könnyeim előtörnek. Fer elengedte a kezemet és letérdelt a mécsesek közé.

-          Blance Genger. – kezdte, miközben elővette a dobozt. – Hozzám jössz feleségül?

Igyekeztem visszanyelni a könnyeimet, miközben bőszen bólogattam.

-          Igen, igen, igen. Ezerszer is, igen. – léptem oda hozzá, és letöröltem a könnyeimet. 

Fernando kivette a dobozból gyönyörű gyémántgyűrűt és felhúzta a gyűrűs ujjamra. Tökéletesen passzolt a csodálatos ékszer. A spanyol világbajnok felállt és magához húzott, hogy hosszan megcsókoljon. A könnyeim továbbra is folytak, de végtelen boldogság járta át a testemet, miközben átadtam magamnak a hosszú csókjainknak.

-          Nagyon szeretlek, B. – engedett el, hogy a szemembe nézhessen. – De ne sírj.

-          Ezek csak örömkönnyek. – mosolyogtam, miután Fer letörölte a könnyeimet.

-          Akkor jól van.

-          Mellesleg én is szeretlek. – mosolyogtam és megöleltem. 

Hosszan álltunk így, egymást ölelve, arcomat a vállába fúrtam.

-          És most? – engedtem el pár hosszú perc múlva.

-          Szeretnél sétálni?

-          Nagyon.

-          Akkor gyere. – Fernando a kezemért nyúlt, ujjaink szorosan összefonódtak és úgy hagytuk el az éttermet, hogy már a jókora kő húzta az ujjaimat.