XXXI. fejezet - Big questions

Na, igyekeztem olyan gyorsan meghozni nektek az új részt, amilyen gyorsan csak tehettem :) Már említettem, hogy most fény derül, Val miért nem mondta el egyből Lewisnak a hírt, valamint miért nem örül annyira... A másik rész pedig, hogy Blance és Fer kapcsolatában is egyfajta fordulópont következik... ha a lány is akarja ;) Enjoy :*

-          De hát ez nagyszerű. – mosolyogtam Valeryre, miután magamhoz tértem.

-     Nem, nem az. – ült vissza barátnőm a földre és átkulcsolta a térdét.  – Megvan, milyen lenne az élete a gyereknek? Lewis egész évben repked, én, ha tehetem vele tartok. De a munka is ott van, amit nem hagyhatok csak úgy ott, mert nélkülem igen könnyedén összedől az egész cég. Eleve két évig biztos nem fogom kivinni a gyereket, és addig a két évig mit csinálok? Ülök otthon egyedül? Abban a lakásban gyereket sem lehet nevelni, Lewis lakása se túl nagy, össze kell költözni véglegesen, azt sem tudom hol…

-          De hát mikor én nem voltam itthon, ő már itt élt szinte, nem?

-          De… de mégse volt ugyanaz. Annyi és annyi kérdés és döntés állna előttünk…

-          Állna? Val, ugye nem azt akarod mondani, hogy abortuszt akarsz…

-     Nem tudom, B. Őszintén. Ha Lewis azt mondja, bocs, de nem? Akkor mihez kezdek? Egyedül hogyan neveljem fel a gyereket, mond már meg?

-       Nem kell egyedül. – simítottam végig a karját. – Bármiben támogatnálak. Mellesleg nem fogja azt mondani, hogy nem. Három éve vagytok együtt. Nem fog faképnél hagyni? Mikor tudtad meg?

-       Tegnap délután már rosszul voltam a futam után és vettem a patikában két darab terhességi tesztet. Mind a kettő pozitív. Este pedig mielőtt Lewis lement, gyanútlanul kérdezgettem, mikor akar családot, hogy és miként tervezi a jövőt. Azt mondtam, tök kötetlenül kérdezem. Azt mondta, két-három éven belül, de most biztos, hogy nem, mert a munkája miatt semmi ideje nem lenne. Ezek után szerinted? – Valery arcán már folytak lefelé.

-      Édesem. – öleltem magamhoz a lányt. – De csak azért mondta ezt, mert nem tudta, hogy terhes vagy. Ha megtudja, teljesen biztos vagyok benne, hogy megváltoztatja a véleményét. Olyan gyönyörű pár vagytok, száz százalék, hogy megoldjátok. Na… ne sírj.

Tovább simogattam a lány hátát, és hagytam, hogy egy kicsit sírdogáljon. Megértettem a helyzetét. Én most biztos, hogy nem vállalnék gyereket, hisz a karrierem meredeken ível felfelé. Mondjuk a gyerek témáról sohasem beszélgettünk Fernandoval, így nem tudtam, ő mit gondol. 

-     Figyelj? Nem lesz semmi baj. – fordítottam magam felé barátnőmet. – Mond el neki, és délután, ha hazaértünk elkísérlek egy orvoshoz, jól van?

A lány csak bólogatott, majd végül felsegítettem a földről. Megmostuk az arcát, majd kiléptünk a mosdóból. Ahogy számítottam rá, Lewis és Fer már ott álltak az ajtó előtt. A brit pilóta, mikor meglátta a lányt, egyből magához ölelte.

-          Jól vagy?

-          Igen. – bólintott nehezen a lány, de nem nézett a világbajnok szemébe. – De beszélhetünk?

-    Te sírtál? – aggodalmaskodott Lewis, majd rám pillantott. Némán megráztam a fejemet. – De persze, beszéljünk, gyere.

Az angol férfi átkarolta Valery derekát és elvezette tőlünk. Fernando is átkarolt hátulról és nyomott egy csókot a nyakamra.

-          Mi történt?

-          Majd elmondja, ha gondolja. – feleltem és szembe fordultam a spanyollal. – Meg fogod tudni, ne aggódj.

-          Ennyire titkos?

-          Csak rájuk tartozik. Egyelőre. – csókoltam meg röviden a pilótát. – Indulunk?

-          Persze. – karolta át derekamat a spanyol és úgy mentünk vissza a szobába. 

…

Miután visszaértünk a szobába, elkezdtem bepakolni a bőröndökbe. Valery elmondta Lewisnak a hírt, miszerint terhes. A brit pilóta először teljesen lesokkolódott, annyira nem tudta feldolgozni a hallottakat, hogy először egy pár percet kért barátnőmtől és kiment a szobából. Egyenesen hozzánk jött, elhívta Fernando-t én pedig rohantam a lányhoz, aki sírva ült az ágyon.

-          Val. – leültem mellé az ágyra és monoton módon dörzsöltem a hátát. – Minden rendben lesz.

-          Nem, nem lesz. – állt fel. – Nem tűnt fel, hogy a barátom, aki elvileg szeret, épp most lépett le?

-          Nem lépett le! – erősködtem. – Csak hirtelen jött.

-          Aha. Fogadjunk, hogy nem fog visszajönni.

-       Dehogynem. Ha meg is fordul a fejében, ami nem fog megtörténni – bíztattam. – a rövidke hajánál fogva fogom visszarángatni, Fernando segítségével. Na… fel a fejjel.

Valery letörölte az arcáról a könnyeket és fáradtan pillantott fel rám, majd elmosolyodott.

-          Na mi van? – vigyorogtam.

-          Elképzeltem, ahogy próbálod visszarángatni. – nevetett fel.

A képre én is felnevettem, hisz igen nehezen találtam volna fogást a brit pilóta tüsi haján.

-          Mosolyogj. – simítottam meg a pocakját. – A kiscsaj vagy kissrác csak egy boldog anyukát szeretne látni.

-          Ez minden az apukától függ.

Miközben tovább üldögéltünk az ágyon, halkan nyílt az ágyon. Mind a ketten egyszerre pillantottuk fel, mikor a spanyol és a brit világbajnok lépett be a szobába. Lewis a haját borzolva indult el felénk, majd megállt három lépésre az ágytól. Val pedig reménykedve pillantott fel a barna szempárba.

-          Gondolkodtál már a neveken? – a világbajnok csak ennyit kérdezett.

Legjobb barátom arcára széles mosoly húzódott és felugrott az ágyról és szó szerint a férfi nyakába ugrott, aki szorosan a karjaiba zárta és hosszan álldogáltak így, majd Valery kicsit eltolta a férfi.

-          Minden rendben lesz?

-          Minden. Minden a lehető legtökéletesebb lesz. – mosolygott a McLarenes.

Ajkaik forró csókban forrtak össze, mire finoman megragadtam Fernando karját és kihúztam a szobából.

-          Szerintem menjünk. – súgtam a spanyol fülébe, majd szépen kihátráltunk és a folyosón megcsókoltam.

-          Jól van. – vigyorgott a világbajnok, majd gyengéden a falnak nyomott.

-          Hé… - toltam kicsit távolabb. – Azon gondolkodtam, hogy te szeretnél gyereket? Mert mi még sosem beszéltünk erről.

-          Ezt komolyan itt beszéljük meg? – nézett rám hitetlenül Fer.

-          Hol máshol?

-          A repülőn. Lesz egy kis időnk.

-          Jól van, akkor ott.

-          Akkor siessünk. – a pilóta még hosszan megcsókolt, majd kézen fogva indultunk vissza a szobához.

  

A bőröndök pakolását egy jó fél órán belül befejeztünk, majd amint leadtuk a kulcsot, elindultunk a reptérre. Miután átestünk a szokásos ellenőrzéseken és a becsekkoláson Fernando magángépe már indult is. Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik világbarna bőrrel bevont ülésen és mélyen  a spanyol pilóta szemébe néztem.

 

-          Szóval? – firtattam a kérdést.

-          Mi szóval?

-          Hogy állsz a gyerek témával?

-          Őszintén?

-          A lehető legőszintébben.

-          Szeretnék.

-          És mikor?

-          Nem tudom… de nem kéne olyan sokat várnunk vele?

-          Várnunk? – ugrott fel a szemöldököm.

-          Miért, te mást szeretnél apának? – hajolt közelebb Fer vigyorogva.

-          Hát. – tettem a komolyat és elfordítottam az arcomat, így csak egy puszit kaptam. – Lehet, jobban járnék.

-          Hahaha… - játszotta a sértődöttet. – Vicces vagy.

-          Tudod, hogy imádlak. – nyomtam puszit az arcára.

-          Tudom. – mosolygott. – De ne kerüld a témát. Mi van a gyerekekkel?

-          Nem tudom… szerintem én még nem akarok… max három év múlva kezdenék el róla gondolkodni.

-          Aha…És házasság?

-          Igazából a házasságra sose gondoltam úgy, hogy huh de nagy dolog. Mármint én úgy vagyok vele, ez csak egy gyűrű és egy papír, hogy összetartozunk. Ha az emberek igazán szeretik egymást, nem kell hozzá semmi féle puccos felhajtás vagy méregdrága kövekkel kirakott gyűrű.

-          Hm....Egy perc.

A spanyol felpattant és eltűnt a háló körletben, majd csak hosszú percek múlva tért vissza. Felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy kikapcsolja a biztonsági övemet és két kezemnél fogva felhúz.

-          Mi az? – kérdeztem mosolyogva.

-          Lenne hozzád egy kérdésem.

A spanyol világbajnok a zsebében kutakodott, majd mikor megtalálta a kis dobozt, amit keresett, mély sóhaj szakadt fel a mellkasából és fél térdre ereszkedett. Ahogy a mozdulatot figyeltem, elakadt a lélegzetem. Fernando lassan kinyitotta a kis fekete dobozt, és amit megpillantottam benne, szinte a szívbajt hozta rám. Teljesen bepánikoltam, nem tudtam hogyan reagálni. Az ereimben dübörgött a vér és lassan hátrálni kezdtem.