2. fejezet

A hangok kezdtek összemosódni körülöttem. Csak beszédfoszlányok jutottak el az agyamig. A műmosoly pedig, amit az este elején az arcomra varázsoltam, mostanra már teljesen az arcomra fagyott. A kis üveg talpas poharak egyre csak gyülekeztek előttem. A pezsgő pedig szép lassan mindegyikből elfogyott. Sosem voltam az a lerészegedős fajta, de az unalom annyira átjárta a testemet, hogy fel sem tűnt, hány pohár buborékos frissítő csúszott már le. Peter velem ellentétben remekül szórakozott. Rendkívül lekötötte az est elején tartott beszéd, valamint élénk társalgást folytatott a csapat fontos személyeivel. Néha engem is igyekeztek bevonni a társalgásba. Nem is figyeltem mi a téma, csak mosolyogva bólogattam. A szememmel tovább fürkésztem a társaságot, mikor a tekintetem egy barna szempárral találkozott. Mikor észrevette, hogy felvettem a szemkontaktust széles vigyor telepedett az arcára. Ettől a reakciótól én is elmosolyodtam. A fiú közelebb hajolt és olyan halkan suttogott, hogy csak én halljam.

-          Látom, nagyon unatkozol.

-          Az nem kifejezés. – nevettem fel halkan.

-          Na, gyere. – a barátom is felnevetett és felhúzott az asztaltól. – Egy perc és jövünk.

A társaság nagy része nem figyelt, de páran röviden biccentettek. Megigazgattam a ruhámat és megfogtam Peter kinyújtott kezét. A fiú átvezetett az egész termen és egy egész sötét, elzárt kis részhez vezetett. Mikor már senki nem látott neki döntöttem a hátamat a falnak és várakozóan pillantottam a fiúra. Pete arcáról letörölhetetlen volt a vigyor, mire én is szélesen elmosolyodtam. Közelebb húzódott hozzám és ajkaira azonnal az enyéimre tapadtak. Megragadtam a derekát és erősebben szorítottam magamhoz. Már amennyire erősen én tudtam. Újra és újra összeértek az ajkaink egyre forróbban és sürgetőben csókolt. Felénk közeledő léptek zaja ütötte meg a fülemet. Riadtan húzódtam el a fiútól, aki pedig a közeledő felé pillantott.

-          Fiatalok, nem otthon vagyunk. – dorgált minket egy idősödő biztonsági őr.

-          Elnézést, uram. – láttam Peter-ön, hogy majdnem elneveti magát ezért én is nehezen fojtottam vissza magam.

Barátom megragadta a kezemet és szinte futva igyekeztünk vissza az asztaltársasághoz. Útközben azonban kitört belőlünk a nevetés, így kissé előre görnyedve tértünk vissza. Az asztalnál ülők felvont szemöldökkel figyelték a tevékenységünket, pont ezért volt még nehezebb türtőztetni magunkat. Időben érkeztünk vissza, mert elkezdték feltálalni a fogásokat. Az egész estét végig nevettük Peter-rel amit a vezetők nem vették túl jó néven.

…

A gyomrom megremegett, amikor a tűzpiros Ferrari elszáguldott a boksz előtt. Időm se volt megnyugodni, mert azonnal követette a többi több száz lóerős gép.  Ahogy az élcsapatok kiértek a pályára a bokszutca pár pillanatra. A derekamat tartó erős kar gyengéd szorítás egy pillanatra sem engedett. Fejemet a széles vállára hajtottam és mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Mi lesz Melbourne-ben? Újra és újra felvillant előttem ez a sürgető kérdés és nem hagyott nyugodni. Éjszakánként gyakran álmatlanul forgolódtam, vagy pedig álmomból riadtam fel erre a kérdésre. A legrosszabb rémálmaim a kómában fekvő szerelmemet figyelem és hallgatom, ahogy a gép ütemesen pityeg a szíve verésének tempójában. Egy lassabb és lassabb a pityegés, míg nem megszűnik, és egy sípjel jelzi, vége annak, ami még el sem kezdődött. Ezeken az éjszakákon zokogva ébredek. A hideg végigszaladt a gerincem és megborzongtam. Éreztem, hogy a fiú aggódó pillantásokkal fordul felém.

-          Minden rendben?

-          Persze. – a mosolyt soha nem volt még ilyen nehéz az arcomra erőltetni.

-          Készülnöm kell.

Szembe fordultam a fiatal fiúval és a sötétbarna szempár kezdtem fürkészni. Kizártam magam körül a motorok zaját, a beszédfoszlányokat és minden zavaró tényezőt. Csak egyenletes szívverését és lélegzését hallhattam. Csak ő létezett. Csak most. Csak nekem. Elvesztetem a csokoládébarna szempárban. Szinte hallottam a kórházi gépek jellegzetes csipogását, ahogy a szívverést méri. Egyenletes volt, egészséges. Mély levegőt vettem és lassan fújtam ki. Szinte kényszerítettem a testemet, higgadjon le, a szívemet, hogy lassuljon. A szempárba aggodalom költözött. Nem szerettem, ha aggódott. Értem nem kell. Nekem kell érte, nem pedig fordítva. Végigfutattam a kezeimet a mellkasán és követtem a kézfejem mozgását. Mikor simításom visszatértek a vállaihoz újra a szemeibe pillantottam. Végre mosoly költözött az arcára. El akartam vele hitetni, minden rendben. Pedig semmi nem volt rendben. De nem mondhattam el neki, mennyire féltem. Kényszerítettem magamat hogy szám mosolyra húzódjon. A következő pillanatban már enyhén lehajolt, hogy megcsókoljon. A mosolyom már természetes volt mikor lehunytam a szemeimet és ajkaimat az övéihez nyomtam. Éreztem rajta, hogy ellazul és teljesen átadja magát a csókunknak. Hosszú volt és az én részemről teljes mértékben aggódó. Ennek ellenére igyekeztem leplezni, ami sikerült is. Egyelőre. Mikor elengedett még hosszan pillantottunk egymás szemeibe. 

-          Nagyon büszke vagyok rád. – formáltam szinte hangtalanul a szavakat.

Újra széles mosoly költözött az arcára és kicsit hátrébb lépett. Halvány mosoly költözött az arcomra, úgy figyeltem tevékenységét. Felhúzta az overálja cipzárját és már a fehér maszkjáért nyúlt. Elfordultam és a garázs bokszutca felőli kijáratához sétáltam. Hátat fordítottam a kocsinak és keresztbe fontam a karjaimat, úgy támaszkodtam neki a falnak és a fejemet is neki döntöttem. Az erősebbnél erősebb gépek egymás után húztak el a bokszok előtt. A gyomrom újra és újra összeszorult mikor felrémlettek előttem a videókat. A kocsi rommá törve, a szerencsésebb pilóták saját lábukon szállnak ki a gépekből, de van, aki eszméletlenül fekszik az ülésben. Borzongás futott végig rajtam és megráztam a fejemet. Reménykedtem benne, ezzel a mozdulattal elűzhetem a rossz gondolatokat és a rémképeket. Mikor meghallottam magam mellett a motor halk duruzsolását, az első pillanatban megriadtam. Lassan fordultam az autó felé. A fiú elmélyülten társalgott Tom McCullough-kal. Halvány mosoly kúszott az arcomra miközben figyeltem. Mikor a versenymérnök befejezte az útba igazítást Pete a monitort kezdte pásztázni. Igen hamar feltűnt neki, hogy figyelem, így tekintete rám tévedt. Mosolyom szélesebb lett, ahogy a gyönyörű szempárba pillantottam. Láttam a szemein, hogy az arcára is mosoly kúszik. Hosszú percig figyeltük egymást, de a szemezésünket a versenymérnök zavarta meg. A szerelők elvették előre a monitort, a gumikról pedig le is kerültek a melegítők. A motor felbőgött és az autó kigurult a garázsból és ráfordult a bokszutca keskeny aszfaltjára. Tekintetemmel végig követtem az elsuhanó bivaly erős gépet egészen addig, míg a bokszutca végén el nem tűnt.

Céges vacsorás ruha 

 

Tesztnapos ruha