XX. fejezet - Home, sweet home

-          Jó régen találkoztunk már. – mosolygott rám az énekesnő.

-     Hát igen… - nagyon nyögve nyelős volt ez a beszélgetés és a mosoly, amit nagyon nehezen az arcomra erőltettem, odaszáradt már. – Megbocsájtasz egy pillanatra?

A nő bólintott, mire elkaptam Fernando karját és elrángattam a nappaliig. 

-          Mit keres itt Raquel?

-          A család barátja. Meg az enyém.

-          Aha. És az ex feleséged, akivel nem mellesleg öt évig éltetek házastársként.

-          Mit hisztizel?

-          Tudod milyen szar, ha a szerelmed exével találkozol? De én ezt már az első alkalommal megmondtam.

-          Ja, két éve. Reméltem, azóta kinőttél ebből a toporzékolásból és tudod ezt a helyzetet úgy kezelni, mint egy felnőtt nő.

-      Ja, szóval én vagyok a hibás. Ez érhető. – kezdtem elveszíteni a türelmem. – Tudod mit. Ha legközelebb hozzánk jössz, felhívom Jake-t, hogy ugyan jöjjön már át. Meg még pár exet. Nem tudom, te hogy viselnéd.

-          Féltékeny vagy? – nevetett fel hitetlenül.

-    Én? Féltékeny? Mire? Raquelre? Ugyan kérlek. Nem én vagyok az, aki már, csak ha hozzászólok, egy barátomhoz már jön és nyafog.

-          Szóval szerinted én ezt csinálom?

-          Igen, pontosan ezt.

-          Szerinted te most mit csinálsz akkor? Ha nem nyafogsz, ez mi, amit most csinálsz?

-          Értelmes beszélgetés lenne, ha nem húznád fel az agyam.

-          Gyertek enni! – dugta ki a fejét Lorena a konyhából.

Fernando szó nélkül ellépett melőlem és elindult az ebédlő felé. A nő a pilótát figyelte, ahogy nagy lendülettel elhalad mellette, majd tekintete rám tévedt és odasétált hozzám.

-          Balhé van?

-          Ja. – sóhajtottam.

-          Mi miatt? – lépett oda Alonso nővér és leültünk a lépcsőre.

-          Szerinted ez tök egyértelmű, hogyha valami családi összejövetel van, akkor itt van Raquel is?

-          Hát. Nagyon- nagyon közeli barátja a családnak, emellett Fernandonak is a legjobb lánybarátja.

-          De az exe! Ezt senki nem látja, hogy tök kínos hogy az exek együtt ünnepelnek?

-          Miért lenne? Nyugodtan váltak el, nem volt üvöltözés és dobálózás. Szerették egymást, de ez kihűlt. Ennyi. Maradt a barátság. Nyilván ha az egész házasságuk kiabálásról és veszekedésről szólt volna, akkor igen. Nem lenne itt egy eseményen se. De nem így van. Anyuék is szeretik. Ne húzd fel magad.

-          Megpróbálom. – sóhajtottam és a hajamba túrtam.

-          Jól van. – mosolygott rám bíztatóan a nő, majd felálltunk a lépcsőről.

Visszasétáltunk az ebédlőbe és leültem Fernando mellé. Az egész ebédet végigbeszélgette az egész társaság, majd átvonultunk a nappaliba iszogatni és tovább beszélgetni. Leültem az egyik kanapéra és nagyokat kortyoltam a boros poharamból. Mindenki mással beszélgetett, egyedül egy személy volt, akinek nem volt társa. Meg is talált magának és leült mellém.

-          Figyelj, Blance. Tudom, hogy nem örülsz, hogy itt vagyok. – kezdte az énekesnő.

-          Nem, szó sincs erről. – próbáltam mosolyogni, de már nem nagyon ment.

-          Ugyan már. Az arcodra van írva, mit gondolsz. De ne hidd, hogy ez nekem is olyan nagy élmény.

-          Mi? – kaptam fel a fejemet.

-         Jól hallottad. Szerintem is elég nagy hülyeség, hogy meghívnak ilyenkor, mikor te is itt vagy. Tudod, szar érzés az exeddel együtt ebédelni mikor ott van az új barátnője.

-          Ugye? Én is ezt mondtam.

-          Azért rossz, mert az öt év az mégis csak egy fél évtized és nem lehet csak úgy kitörölni. Te pedig, Blance, gyönyörű vagy. Fiatal, tehetséges és Fernandon látszik, hogy fülig szerelmes beléd. Örülök, hogy együtt vagytok, mert látom, hogy boldoggá teszed. Csak ne bántsd.

-          Nem fogom. – mosolyogtam. – Köszönöm.

-          Tudom, hogy nem indult valami jól a kapcsolatunk pár éve. Nem kérem, hogy legjobb barátok legyünk, de ne legyünk ellenségek. Nem akarok rosszba lenni veled.

-          Én sem. – bólintottam.

-          Akkor? Nem akarjuk újra kezdeni ezt a kapcsolatot? Mintha most találkoznánk először.

-          De. – nevettem.

-          Raquel del Rosario. – nyújtotta jobbját az énekesnő.

-          Blance Genger. – ráztam meg mosolyogva a kezét.

-          Örülök, hogy megismertelek.

-          Én is. – mosolyogtam.

-          Megbocsájtasz egy pillanatra?

-          Persze.

A nő felállt és a konyhába sétált. Követtem a tekintetemmel az elvonuló énekesnőt és észre se vettem, hogy Fernando vágja le magát mellém.

-          Kibékültetek? – nyomott egy csókot a nyakamra.

-          Vele vagy veled?

-          Én már akkor megbocsájtottam, mikor láttam, hogy itt beszélgettek.

-          Ja, hogy te bocsájtottál meg nekem. – nevettem fel hitetlenül, de már nem tudtam haragudni a világbajnokra.

-          Igen. – közelebb hajolt és röviden megcsókolt. – Miről beszélgetettek?

-          Kibeszéltünk.

-          Ez igazán hízelgő.

-          Sok rosszat hallottam rólad.

-          Hallottál még olyat amit am. nem tudnál?

-          Igen, volt mit mesélni. – nevettem.

-          Na, gyere ide. – hátradőlt a kanapén és odabújtam hozzá, fejemet a mellkasára hajtottam.

Alig egy- két percig tartott ez a megható pillanat Alberto már ugrott oda.

-          Hé, van kedvetek ma este bejönni a városba? Kicsit mászkálni.

-          Nem sok. – rázta meg a fejét a pilóta. – Neked, B?

-          Nekem sincs. – motyogtam, de közben nem emeltem fel a fejem.

-      Na, na, na. Ezt meg se hallottam. Hé, Nando, mikor voltunk már a törzshelyükön? Ha? Sosincs kedved semmihez, ha hazajössz, már ha nagy ritkán hazajössz.

-          Én kérek elnézést, hogy kifáraszt az egész éves versenyzés.

-          Semmi gond. – felelte könnyedén szerelmem legjobb barátja. – Töltődjetek, fél óra múlva indulunk.

-          Lehetetlen neki nemet mondani, nem de? – kérdeztem Fernando-t, miután Alberto elsétált.

-          Ha valamit a fejébe vesz, akkor az úgy van. De igaza van. Ritkán járok haza. Legyen jó neki, menjünk.

-          Argh… - morogtam.

-          Csak ma este.

-          Na jó. Csak még pár percet pihenjünk.

-          Legyen. – nyomott puszit a fejem búbjára a spanyol én pedig elmosolyodtam.

Kb. tíz perc múlva felkászálódtam Fer mellkasáról és felkaptam a clutchomat majd elindult a fürdőszoba felé. Megigazítottam a hajamat és felfrissítettem a sminkemet majd kiléptem a helyiségből. A hall felé vettem az irányt ahol már a két jó barát készülődött. Jobban mondva készülődtek volna, ha nem adódott volna rá alkalommal, hogy egymást piszkálják. 

-          Indulunk vagy mi lesz? – vontam fel pár pillanattal később mikor meguntam a műsorukat.

-          Aha. – ütögette meg még játékosan Fernando Alberto vállát, majd a kezemért nyúlt.

Gyalog indultunk útnak, hisz az Alonso ház nem volt túl messze a belvárostól. A Calle Gascona-n kezdtünk sétálni és végül megálltunk az egyik bárnál, ami elvileg „A testvérek törzshelye” magyarul Fernando és Alberto minden hétvégén itt töltötték az estéket. 

-          Egy Green Russia-t kérek. – jeleztem a pultosnak, ahogy leültem egy székre.

A csaj azonban már rég nem rám figyelt, hanem inkább Fernandora tapadt a szeme. A barátom egyenlőre nem fordított nagy figyelmet a lányra, csak amikor az megszólította.

-          Jesszus, Fer, Alberto.

-          Legarre? – jelent meg széles mosoly a pilóta, majd barátja száján és áthajoltak a pult fölött és két puszival köszöntötték.

Megforgattam a szemeimet mivel spanyolul kezdtek beszélni. Egy idő után meguntam azt hogy hárman milyen csodálatos elvannak. A Legarre vagy ki, nem szolgált ki és ez felidegesített.

-      Bocsánat. – átnyúltam a pulton és megkocogtattam a lány vállát, aki teljesen elmerült a társalgásba. Úgy nézett rám, mintha szívességet tenne. – Már tíz perce várok a Green Russiámra.

-          Egy pillanat. – nyávogta erős akcentussal.

Visszafordult Fernandohoz és láthatóan rólam kezdett magyarázni, mert többször is lesajnálóan felém pillantott. A spanyol világbajnok felnevetett, majd angolra váltva fordult felém és nyomott egy puszit az arcomra.

-          Ő a barátnőm.

-          Oh. – lepődött meg Legarre. – Azonnal csinálom a koktélokat.

Az este maradék része sem telt számomra a legszórakoztatóbban. Ezer és egy régi ismerős, barát vagy barátnő jött oda Fernandoékhoz. A végén már annyian gyűltek körénk hogy le kellett ülni egy nagyobb asztalhoz. Nekem pedig egyre jobban csúsztak le a Green Russiak. Kezdett beütni az alkohol mikor végre volt valakinek feltűnt, hogy én is ott vagyok. 

-          Szia. – fordult felém mosolyogva egy barna hajú barna szemű srác. – Feo. – nyújtott kezet.

-          Blance. – vigyorodtam el és megráztam a felém nyújtott kezet.

-          Kihez tartozol?

-          Tartozom? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Elnézést. – mosolygott. – Kivel jöttél?

-          Elvileg Fernando-val. – bólintottam fejemmel a pilóta felé, akit vagy három csaj vett körül. – De nem annyira zavarom.

-          Ja, igen. Ramira, Amora és Lur. Ők aztán tapadnak, mint a piócák. Vigyázz velük.

-          Holnapután reggel utazunk. Nem adok sok esélyt nekik.

-          Honnan ismered?

-          Huh, hosszú sztori… De igazából Monaco-ban találkoztunk két éve. Lewis mutatott be minket egymásnak.

-          Azóta jártok?

-          Áh… nem. Szakítottunk már egyszer. Idén jöttünk újra össze, szintén Monacoban.

-          Ez szép. Miért szakítottatok?

-          Nos.. – túrtam bele a hajamba.

-          Nem publikus?

-          Még nem ittam eleget.

A férfi jó hangosan felnevetett majd az előttem lévő három pohárra pillantott.

-          Azonnal hozom.

Miközben Feora vártam az asztalon doboltam a kezemmel. A következő pillanatban már Fernando dobta le magát mellém a székre.

-          Jól szórakozol Feoval? – éreztem egy kis élt a hangjában.

-          Igen, köszönöm. Elég jól. – feleltem könnyedén. – Csak olyan könnyen, mint te Lurral, Ramirával és Amorával.

-          Maradj tőle távol.

-       Imádom, mikor minden egyes percben megmondod, mit tegyek. Na, most figyelj. Én jövök. Maradj távol azoktól a kurváktól. 

Fernando álla a földön koppant annyira meglepődött. 

-          Tudod mit. Mosom kezeimet, de nekem ne hisztizz, ha Feo úgy rád nyomul, hogy nem tudod lerázni.

-          Rendben. – bólintottam könnyedén.

A pilóta hitetlenkedve felnevetett majd felállt úgy hogy hátralökte a széket, ami felborult. Fáradtan beletúrtam a hajamba. Feo pár perccel később lerakta elém a zöld löttyel teli poharat és rám mosolyogtam.

Calle Gascona