6. fejezet

A szememet el sem vettem a kilencedik sorban álló autóról. A versenymérnökök már az utolsó információkat osztották meg a versenyzőkkel, majd végül félre álltak. Az erős motorok felbőgtek és remegés futott végig a testemen. Az alsó ajkamat beharaptam, ujjaimat szorosan kulcsoltam át. Az első két Red Bull előre rendült, így indult meg a mezőny a felvezető körre. A szerelők, amikor az utolsó autó is elhagyta a rajtkockát, futni kezdtek vissza, a bokszutcához. Én azonban a beton falnak támaszkodva vártam, hogy visszatérjen a mezőny. Miközben mellettem a többi csapat emberi zúgolódtak, az agyam kattogott. A következő pillanatban valaki ugyanúgy támaszkodott neki a betonfalnak, mint én. Felpillantottam a szőke lányra.

-          Mi a helyzet, Sue. – mosolyogtam a Williams tesztpilótájára.

-          Tudod, hogy nem bírom, ha így hívsz. – nevetetett Susie.

-          Elnézését, Sussane.

-          Na, jó. Inkább Sue, akkor.

-          Na azért.

-          Izgulsz érte? – tudtam, kire gondol.

-          Kegyetlenül.

-          Nem kell. – simította meg a hátamat a lány. – Ügyes lesz.

Halványan rámosolyogtam a barátnőmre, majd hamarosan meg is érkeztek az autók. Mindenki beállt a megfelelő rajtkockába. Mikor az utolsó pilóta is betette az autót, a piros lámpák el kezdtek felgyulladni. A motorok bömböltek, az összes pilótában száguldott az adrenalin és én is úgy éreztem magamat, mintha egy kocsiban ülnék. Mikor az utolsó lámpa is kialudt, minden autó nekilendült. Peter egész jól kapta el a rajtot, így fel is kapaszkodott egy-két pozíciót. Susie-val szinte futva igyekeztünk vissza az istállóba és máris a monitort kezdtük figyelni. A két Williams már egymással csatázott, közéjük egy kicsit beszorult Paul, és el is ment mellettük. A körmömet rágva figyeltem és vártam, hogy a boly kicsit elszakadjon. A levegő ma sem volt túl meleg, összesen 18 fokos, az aszfalt pedig 24. Az eső esélye csökkent, már csak 35-40% volt a felhőszakadásra. Volt akinek jobban, volt akinek rosszabbul sikerült a rajt. A két Ferrari láthatólag fejlődött, erősen üldözőbe vette a címvédő németet. Nem volt titok, hogy én világ életemben Ferrari fan voltam, amióta csak bekapcsolódtam a Száguldó Cirkusz követésébe. Ezért annak is örültem, ha az olasz istálló szerzett valami jó helyet. Az ausztrál Mark sajnos nagyon beragadt, többen is elmentek mellette, csak a hetedik helyen autózott. Az első két autó, akik kerékcserére jöttek az Jenson és Mark voltak. A pálya szó szerint zabálta a gumikat, nagyon kellett figyelni, ki hogy taktikázik. Mivel Peter is szuper lágy gumikon kezdett, a hetedik körben már ő is új gumikat kapott. Az élen nagy csata volt, de nem volt meglepő, kik szerepeltek a Top 10-ben. Egy meglepetés mégis volt az elején, aki nem más volt, mint Adrian Sutil. Remek visszatérés volt ez neki. A legtöbben a három kiállásos taktikára hajaztak, ahogy a Williams csapat is. Egyelőre úgy tűnt, egyedül a Lotus döntött úgy, hogy kettő cserét alkalmaz. A 25. körben azonban az egész grove-i istálló felhördült, mikor Pastor nekicsapta a kocsiját a falnak. Ha lehet, még jobban szorítottam össze az ajkamat, hogy ilyen Peterrel ne történjen. Most már az egész csapat rá koncentrált. De nem a venezulea-i versenyző volt az egyetlen, aki feladni kényszerült a futamot. A német Nico Rosberg, később pedig az ausztrál Daniel Ricciardo is befejezte a versenyt. A 30. körben érkezett meg az eső. Nem volt akkora zuhé, hogy elmossa a futamot, csak szemerkélt, így nem kellett kereket váltani. A verseny utolsó fele szintén eseménydúsan, előzésekkel, csatákkal teli volt. De Pete-t nem fenyegette semmi. Nyugodtan autózott a 14. helyen, és ott is intették le, amivel mind Jonathan Eddolls, a fiú versenymérnöke, mind Patrick Head elégedett volt. Hatalmas taps köszöntötte a fiatal pilótát, mikor kikászálódott a kocsiból. Hamar megszabadult a sisakjától, és mindenki előtt hozzám sétált. Két tenyerét az arcomra fektette és hosszan megcsókolt. Akkora kő esett le a szívemről eközben a csók közben, hogy szinte koppant. Nagyon megnyugodtam, hogy ilyen remekül szerepelt, és semmi incidensbe nem keveredett. A kiadós csók után kezet fogott még pár emberrel, jó sokan hátba is veregették, majd ment a kötelező dolgaira.

-          Mondtam, hogy felesleges érte aggódnod. Jó pilóta. – állt meg mellettem Susie.

-          Tudom. De azért mégis csak. Szóval… érted.

-          Azt hiszem. – nevette el magát a lány. – Este jöttök?

-          Persze.

-          Akkor jól van. Ott találkozunk.

-          Mindenképp.

…

Mikor beléptünk a klubba, a zene lágyan lüktetett, kellemes hangerőn. Végigpillantottam a V.I.P. részleg díszes társaságán. Majdnem az összes pilóta ott szórakozott. Peter határozottan megszorította a kezemet, majd tovább sétáltunk egy bizonyos társaság felé. Annál az asztalnál, ahova Pete vezetett már ott ült Nico Hülkenberg, Jules Bianchi, Giedo Van der Garde és Susie. Mikor a szőke lány kiszúrt minket egyből felpattant.

-          Sziasztok. – mosolygott és a nyakamba ugrott. – Nagyon csinos vagy.

-          Köszönöm. – mosolyodtam el én is.

-          Na, gyertek. – karolt belém a pilóta, ezzel elhúzva barátomtól. – Srácok, ugye emlékeztek Celeste-re? 

-          Szia, Celeste. – köszönt szinte kórusban a pilóta brigád mire elmosolyodtam.

Jules volt az első, aki felállt és két puszival köszöntött. Mindenkinek így köszöntem majd végül leültem egy székre Peter és Nico közé. A hangulat egész jól alakult, rengeteget beszélgettem az asztaltársasággal, mindenki kedvesen viszonyult hozzám. Én voltam a soros, hogy a következő kör italt hozzam. 

-          Valaki segít? – fordultam vissza, mert tudtam hat személy frissítőjét nem tudom egyedül elhozni.

-          Jövök. – pattant fel egyből a fiatal Nico.

Széles mosollyal figyeltem, ahogy a 26 éves pilóta gondolkodás nélkül felajánlja a segítségét. A tekintetem találkozott egy barna szempárral. Ebben a barna szempárban egy halvány féltékenység pislákolt. Mikor Peter észrevette, hogy figyelem, mosolyt erőltetett az arcára, majd visszafordult Jules-höz. Hulk oldalán igyekeztem a bár pulthoz. Miután leadtam a rendelést, és kikeverték a koktélokat, a német pilóta felkapott három poharat és már indult vissza az asztalhoz. Én is ugyanígy tettem és igyekeztem a kezemben úgy elrendezgetni a poharakat, hogy ne essen le semelyik. Nagyon koncentráltam, így nem néztem föl, úgy fordultam meg és indultam el. A következő másodpercben azonban valakibe beleütköztem és az egyik koktélból egy kevés a férfi pólóján landolt.

-          Jézus, ne haragudj. – kaptam fel a fejemet és a egy barna szempárral találtam magamat szembe.

-     Semmi gond. – a férfi átnyúlt mellettem és a pultról elvett egy szalvétát, majd a fekete pólóját kezdte törölgetni. – Celeste, jól emlékszem?

-          Igen. – mosolyogtam a spanyol világbajnokra. Ő közelebb hajolt és két puszival köszöntünk egymásnak.

-          Peter-rel vagy itt?

-          Igen.

-          Hát persze. Hol ültök? – pillantott körbe Fernando.

-          Ott. – intettem fejemmel az asztalunk felé.

-          Segítsek odavinni? – mutatott az italokra.

-          Megköszönöm – mosolyodtam el. 

A pilóta kivett két poharat a kezemből és előre engedett, hogy mutassam az utat a társaság felé. Átverekedtem magamat a hullámzó tömegen, majd kissé megkönnyebbültem, mikor elértem az asztalt. Mire letettem a poharamat, Fernando is odaért és ő is az asztalra helyezte az italokat.

-          Sziasztok. – köszönt a spanyol és a fiúkkal kezet fogott, Susie-nak pedig puszival köszönt. – Nem akartok átülni hozzánk?

Ezt a kérdést már inkább nekem szegezte, de az összes ott ülő pilóta hallotta. Tekintetemmel Peter-t kerestem, hogy ő hogy reagál erre a kérdésre. 

-          De. Oké.

Mind az öten felkászálódtak és megragadták a poharakat, majd elindultunk a spanyol után. Az ő asztaltársasága már máshogy nézett ki. Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Mark Webber alkotta a díszes társaságot. Mikor az ausztrál és a brit kiszúrták minket, jelentőségteljesen egymásra, majd Fer-re néztek. Én értem oda először az asztalhoz, miután Fernando leült.

-          Sziasztok. – mind a három pilótának puszival köszöntem, majd a fiúk kezet fogtak és helyet foglaltunk. 

Fernando és Peter közé ültem le. 

-          Miért kellett ide átülni? – suttogta Pete a fülembe, úgy hogy csak én halljam.

-          Baj? – vontam fel kételkedve a szemöldökömet.

-          Szerinted?

-          Akkor miért nem mondtad meg. – háborodtam fel. – Bocs, egy pillanatra.

Felpattantam a székről és magammal húztam a brit pilótát egy csendesebb részre.

-          Mi a halál bajod van?

-          Minek kellett ide jönni. Tudod, hogy Susie nem bírja Fernando-t, és a többiek sincsenek oda értük.

-          És te?

-          Én még jobban viszonyulok hozzá, mint a többiek. Meg mondjuk Jules. De ennyi.

-          Nem kértem, hogy jöjjenek ők is. Ő engem és téged kérdezett meg.

-          Csak inkább téged. – motyogta a férfi.

-          Mi?

-          Semmi.

-          Jó, nem kell odaülni. Nekem fontos, hogy jóba legyek pár emberrel, sajnálom, ha nektek nem.

Nagy lendülettel fordultam meg és indultam vissza a társasághoz. Levágtam magamat a Fernando melletti székre és idegesen kortyoltam bele a zöld színű Golden Autumn nevű koktélba. A spanyol kérdőn pillantott rám.

-          Minden rendben?

-    Igen. – erőltettem mosolyt az arcomra. A pilóta továbbra is érdeklődve figyelt, magyarul rájött, hogy hazudtam. – Nem igazán.

-          Akarsz róla beszélni?

-          Nem. – pillantottam rá hitetlenkedve, mire nevetve megrázta a fejét.