XVIII. fejezet - Secrets

Felsiettem a legfelső emeletre és a táncoló tömegben Valeryt kerestem a szememmel. Rövid idő alatt ki is szúrtam barátnőmet pár modell társaságában, a parketten. Igyekeztem átverekedni magamat a hullámzó testek között, hogy elérjem legjobb barátnőmet. Egy idő után kissé idegesen taszítottam odébb egy-egy alkoholtól bódult állapotban lévő férfit vagy nőt. Nagy nehézségek árán azonban csak elértem a lányt. Megragadtam a karját és kicsit kijjebb húztam a tömegből.

-          Mi van? – lepődött meg a lány.

-          Fer lelépett.

-          Mi? Komoly?

-     Igen, sehol nem találom. Jake pedig azt mondta valami motorcsónakos vitte ki a partra. Szerintem én is megyek. De ti nyugodtan maradjatok.

-          Nem gáz?

-          Nem, dehogy. Keresek valakit, aki kivisz.

-          Jól van, majd mi is megyünk. Jó éjt.

-          Neked is.

Sarkon fordultam és a személyzeti osztály felé igyekeztem, a legalsó szintre. Útközben azonban beleütköztem valakibe. 

-          Bocs. – pillantottam fel, de mikor megláttam, ki is, megijedtem. Nagy lendülettel indultam volna tovább, de elkapta a karomat.

-          Várj, Blance.

-          Jake, tényleg mennem kell.

-          Hova mész?

-          Haza. Nem vagyok jól.

-       Várj. Bocsánatot akartam kérni. Kicsit sokat ittam, és elvesztettem a kontrolt. Nem akartam veled olyat tenni, amit te ne akarnál.

Némán figyeltem a férfit, aki tovább magyarázott.

-          Nagyon jó barátom vagy, és nem akarom tönkre vágni ezt a kapcsolatot. Attól féltem, hogy a tettem, vagyis inkább az, amit tenni akartam, hazavágja a barátságunkat. Ezért indultam el, hogy megkeresselek, és hogy megbocsáss.

-          Azt szeretnéd, hogy megbocsássak? – pillantottam fel a kék szempárba, mire Jake csak némán bólintott. – Vigyél ki a partra.

-          Azonnal. – kapta fel a fejét. – Gyere.

Azzal gyengéden megragadta a csuklómat és vezetni kezdett. Kacskaringós utat tettünk meg, de végül kiértünk a szabad levegőre, a jacht legalsó részére. Egy apró kis motorcsónak volt ott. Jake pár személyzeti tag segítségével kitolta a vízhez a járművet, majd besegített a fedélzetre. Először a csónak orrához léptem, de mikor láttam, hogy csak ő jön velem, odaléptem hozzá.

-          Köszönöm. – néztem a színész gyönyörű szemeibe és a vállára hajtottam a fejem.

-          A legkevesebb. – bólintott a férfi és beindította a motort.

Egész gyorsan kikötöttünk a Monte Carlo-i kikötőben, és már át is szálltam a stégre.

-          Hé – fordultam vissza még egyszer Jake-hez. – Köszönöm, hogy kihoztál.

-          Semmit nem tesz. – mosolyodott el végre a férfi.

-          Holnap felhívhatlak?

-          Reméltem, hogy megteszed.

-          Mindenképp. – mosolyodtam el halványan. – Jó éjt, Jakie.

-          Jó éjt, B. – azzal újra beindította a motort és hamarosan el is tűnt a jacht irányába, a sötét éjszakába.

Felsóhajtottam, majd elhagytam a kikötőt. Gyorsan leintettem az első taxit, ami jött és megadtam a lakásom címét. Őszintén reméltem, hogy Fernando ott lesz, és nem megy részegedni. Mikor a kocsi megérkezett a lakáshoz, felpillantottam az emeltre. Halvány fény pislákolt a szobámból. A megkönnyebbüléstől mély sóhaja szakadt fel a mellkasomból. Kifizettem a fuvart, majd kiszálltam a kocsiból és a ház felé vettem az irányt. Odaintettem a portásnak és beszálltam a liftbe. A felvonó lassan vánszorgott fel az emeletünkre, de mikor megérkeztünk, halk csengetés jelezte, itt az idő, hogy kiszálljak. Végigkopogtam a folyosón, közben pedig a táskámban kutattam a kulcs után. Kattant a zár, így beléphettem a lakásba. A kulcsot az üvegtálkába dobtam. Becsuktam az ajtót, a cipőmből pedig kibújtam, úgy indultam el a szobám felé. A spanyol az ágyamon feküdt, lustán nyomogatva a TV-t.

-          Szia. – léptem oda hozzá.

A pilóta csak egy pillanatra szakította el tekintetét a készülékről, hogy rám nézhessen, majd újra a villogó doboz felé fordult. Felsóhajtottam, majd bevonultam a fürdőbe. Átöltöztem, lemostam a sminkemet, fogat mostam. Mikor visszaérkeztem a hálóba, Fernando még ugyanúgy feküdt ott. Odasétáltam az ágy másik oldalához és bebújtam a takaró alá.

-          Miért nem maradtál ott bulizni? – szólalt meg először.

-          Miattad. – fordultam felé, erre ő is felém fordította a fejét. – Mikor megtudtam, hogy eljöttél, én is egyből leléptem. De mi volt a baj?

-          Egyszerűen nem az én társaságom az a réteg. Pár személyen kívül senki nem volt idősebb huszonhétnél. Te annyira bele illesz ebbe a bulis társaságba, én meg már annyira nem.

-          Mire akarsz ezzel kilyukadni? – vontam fel az egyik szemöldökömet.

-          Hogy már nem az én világom ez a mindennapi bulik, pia, zene, tánc.

-          És?

-          Szívesebben maradnék itthon, nyugalomban. Ma is inkább itthon lettem volna veled, ahogy tegnap is. Csak annyira mondtad, hogy ez neked egy fontos este, nem akartam kedvedet szegni.

-          De édes vagy. – húzódtam hozzá közelebb. – Inkább neked legyen rossz, mint nekem. Ez az álláspontod?

-          Talán… - vigyorodott el.

-          Gyere ide. – mosolyogtam én is és hozzá hajoltam, hogy hosszan megcsókoljam.

Fernando a derekamnál fogva vont magához közelebb és viszonozta a csókjaimat.

…

Szombat reggel a szokásos helyemen, a piros bőr fotelben üldögéltem a bokszban és a szabadedzést figyeltem. Fer egész jól teljesített, de egy ideje sem volt egyelőre olyan, amivel Andrea meg lett volna elégedve, ezért nagyon sokáig kint tartotta a spanyolt. Hallottam, ahogy a versenymérnöknek olaszul pörög a nyelve, miközben újabb és újabb utasítást vagy éppen eredményt oszt meg a pilótával. A tekintetem gyakran tévedt azokra a monitorokra, ahol mindenféle adatot lehetett leolvasni a kocsival, a pályával vagy éppen az időjárással kapcsolatban. Andrea rendesen megizzasztotta a spanyolt és igyekeztek minél többet kihozni a spanyolból. Mikor visszatolták a garázsba, Fernando elég kimerülten szállt ki a kocsiból és lassú mozdulatokkal indult el felém. Aggódva álltam fel és hozzá léptem.

-          Minden oké. – simítottam meg a karját.

-          Ja, azt hiszem. – túrt bele a hajába a pilóta. – Csak le kell ülnöm.

-          Persze. – léptem odébb, hogy leülhessen a fotelbe. Az egyik szerelő már nyújtotta is oda neki az italát. 

Úgy gondoltam, jobb ha most nem lábatlankodom körülötte, ezért elhagytam az istállót és a Force India felé vettem az irányt. Valery-vel és Lewis-szal ma már találkoztam, de Jules-ig nem jutottam el. Mikor beléptem a zöld- fehér-narancs istállóba, akit először megpillantottam, az Hülkenberg volt. 

-          Hé, Hulk. – szólítottam meg a fiatal srácot, aki felkapta a fejét és hozzám sietett.

-          Szia, Blance. – ölelt meg a német pilóta. – Mi a helyzet?

-          Ja, semmi. Csak Fernando-t kikísértem, meg néztem a tesztet. Te megvagy?

-          Meg igen.

-          Akkor jól van. Szorítok neked az időmérőn.

-          Köszi. – a fiú arcáról letörölhetetlen volt a vigyor.

Rá mindig is úgy tekintettem, mint egy imádni való kisöcsre. Olyan viszonyt is ápoltunk, mint nővér- öcs. Imádtam, mert kedves volt és örök jókedvű. Miután elléptem tőle a francia pilótához sétáltam, aki épp a telemátriát tanulmányozta az egyik főmérnökkel. Észre se vett, hogy közeledem, ezért mikor odaértem hozzá, hirtelen értem a vállaihoz, amitől kicsit összerezzent. 

-          Csak nem megijedtél? – nevettem fel.

-          Szia, B. – ölelt féloldalasan magához a francia. – Nagyon belemélyedtem az olvasásba.

-          Azt látom. – vigyorogtam. – Hogy vagy?

-          Jól, jól. Ma már ültem egy kicsit kocsiba, Paul helyett, de az időmérőt már ő futja.

-          Milyen volt?

-          Jó. Egész jó.

-          Annak örülök.

Mióta Jules-lel összevesztünk Kanadában, azóta igyekeztem jóvátenni a hibáimat. Minden vagy minden második nap beszéltünk telefonon vagy Skype-on és a hétvégéken is sok időt töltöttem az indiai istállóban is. Jaime-vel viszont az óta sem találkoztam. Több mint három hete nem láttam és zavart, hogy nem tisztáztuk a dolgokat. Gyakran fogott el rossz érzés, amikor már nyúltam a telefonért, hogy végre felhívhassam, de sosem vitt rá a lélek. Ilyenkor mély sóhaj kíséretében nyomtam ki a készüléket. 

-          Na, jó, Jules. – fordultam vissza a pilótához. – Visszamegyek Fernando-hoz, de még benézek később, jó?

-          Okés.

-          Szia.

Kisétáltam a Force India istállóból és újra az olasz istállót céloztam meg. Nagy lendülettel haladtam előre, mikor hirtelen egy ismerős alak jött szembe. Igyekeztem úgy tenni, mint aki nem vette észre, de a pilóta már kiszúrt és elállta az utamat.

-          Blance, beszélhetünk?

Legszívesebben rávágtam volna, hogy nem, de ahogy azokba a barna szemekbe néztem, egyből felrémlettek előttem a régi, gyerekkori emlékek, amikor együtt játszottunk a tengerparton vagy éppen az ágyon feküdve néztünk valamilyen buta gyerekmesét.

-          Miről kell beszélnünk, Alex?

-          Arról, ami Kanadában történt.

-          Arról nincs mit beszélni.

-          Próbáltalak hívni.

-          Dolgoztam.

-          Egész héten? – vonta fel kétkedve a szemöldökét az amerikai.

-          Igen, Alexander. Van, akinek nem csak heti négy napot kell dolgoznia.

-          Jó, jó, ne vágd el a torkom. – emelte fel védekezően a kezeit a fiú.

-          Sajnálom. Jó, mond el, amit akartál.

-          Nem akartam bajt okozni. Sokat ittam, aztán Fernando is elkezdett beszólogatni és…

-          Várj, mit mondott?

-          Olyanokat, hogy nem kéne rámásznom más csajára, meg hogy vegyek vissza az arcomból, mert nem áll jól, meg ilyenek.

-          Na, ez szép. Majd beszélek vele. Lenne egy kérdésem. Mindenki azt mondja, hogy sötét ügyeid vannak a múltból, ez igaz?

-          Ki mindenki.

-          Nem lényeg. – intettem. – Igaz?

-          Ugyan. – Alex igyekezte leplezni az érzelmeit. –Te vagy az egyetlen itt, aki több mint tíz éve ismer. Tudod, hogy nem igaz.

-          Reméltem is. – bólintottam, majd megöleltem. Éreztem, hogy meglepi ez a mozdulat, de azért hálásan visszaölelt. – Majd beszélünk, most mennem kell.

Miután elengedtem a fiút, még rámosolyogtam majd tovább sétáltam az olasz istálló felé. Fer már ismét Andrea-val tárgyalt, de mikor meglátott hozzám lépett és röviden megcsókolt. 

-          Merre jártál?

-          Köszöntem Nico-nak, Jules-nek és beszéltem Alex-szal.

-          Rossival? – vonta össze a szemöldökét a spanyol.

-          Igen.

-          Mit mondott?

-          Megbeszéltük a kanada-i estét.

-          Mit mondott? – látszott, hogy Fernando egyre idegesebb.

-          Azt, hogy beszóltál neki.

-          Ezt mondta? – ugrott fel a pilóta szemöldöke, majd hitetlenül felnevetett. – Hogy az a…

-          Mi van?

-          Fernando, kezdünk! – kiáltott oda Andrea, mire a spanyol már a kocsi felé tartott.

-          Megyek. – kiáltotta Fer és visszafordult hozzám. – Az a srác hazudik. Ne menj a közelébe.

-          Mi?

-          Később megbeszéljük, mennem kell. – gyors csókot lehelt az ajkaimra, majd elsietett.

Megdöbbenve álltam ott és értetlenül álltam a helyzet előtt. Megráztam a fejemet, majd visszatelepedtem a piros bőr fotelbe. Az egyik szerelőtől megkaptam a fülhallgatómat, így követhettem a rádiós beszélgetést. A spanyol kigurult az első installációs körökre. Rajta kívül még kiengedték Mark-ot, Nico-t, Hulk-ot, Charles-t és Kamui-t, Pedro-t, Jenson-t és Pastor-t. Így nyolcan kezdtek el körözgetni a pályán. Fer az első két kört csendben tette meg, Andrea sem szólt hozzá, csak pár igazán fontos infót osztott meg vele, aztán pedig hagyta, hogy a spanyol a maga útját járja. A második kör után aztán elkezdtek beérkezni az adatok és Andrea nyelve is megeredt. A versenymérnök folyamatosan kommunikált a pilótával attól függetlenül, hogy Fernando válaszol-e vagy nem. Az első mért köre nem sikerült túl jól, de utána egyre jobb időket hozott. Mikor Stella is úgy ítélte, Q2-re elég időt szedett össze, visszahívta a pilótát. Betolták a garázsba a tűzpiros Ferrari-t és a spanyol kikászálódott az ülésből. Röviden megbeszélték mit hol kéne állítani, majd hozzám sétált. 

-          Ügyes vagy. – csókoltam meg röviden.

-          Igyekszem. Mindjárt jövök.

-          Jól van. 

A telefonomon kezdtem babrálni, mikor valaki megállt velem szembe. Felpillantottam a hideg kék szempárba és egy pillanatra meglepődtem.

-          Hát te mit keresel itt?

-          Beszélni szeretnék veled.