Az eső határozottan és
követelőzően kopogott a tetőn. A hang
egyre erősödött és ez nem hagyott nyugodni. Át fordultam a másik oldalamra,
közben pedig kezemmel Peter után kutattam. Ahogy a tenyerem az üres matrachoz ért,
felpattant a szemem. Az ágy bal oldali részre üres volt. Értetlenkedve
emelkedtem meg, könyökömre támaszkodva. Hunyorogva pillantottam körbe a
szobába. A teraszra nyíló ajtón a redőny félig meddig fel volt húzva. Az
ajtófélfának támaszkodva Peter állt. Tekintetem a digitális órára tévedt. Alig
múlt öt óra. Csendben kibújtam a takaró alól és odalopóztam a fiatal pilótához.
Karjaimat csupasz dereka köré fontam és ajkaimat pedig nyakához szorítottam.
Nem fordult meg, de szája szélén mosoly bujkált.
-
Mi bánt? – államat megtámasztottam a
vállán.
-
Szörnyű ez az idő.
-
El fog állni. Eddig nem esett. Biztos
csak valami zápor.
-
Már vagy egy órája esik.
-
Azóta itt állsz? – lepődtem meg.
-
Inkább fogalmazzunk úgy, azóta vagyok
fent.
- Jesszus, Pete. Gyere, búj vissza.
Pihenned kell. Ha esni fog, akkor pláne száz százalékos koncentrációt igényel
az időmérő.
A pilóta mellkasából
mély sóhaj szakadt fel. Ekkor már tudtam, nyert ügyem van. Lassan megfordult,
kezeit pedig a csípő csontomra fektetette. Mikor a szemébe néztem, láttam
mennyire fáradt, és hogy képes lenne állva elaludni bármelyik pillanatban.
Lehajolt és hosszan megcsókolt. Ez egy amolyan megnyugtató csók volt, hogy
nincsen semmi baja, nem kell miatta aggódnom.
-
Imádom, hogy ennyire vigyázol rám.
-
Muszáj lesz, ha már te magadra nem
tudsz. – vigyorogtam.
Halkan felnevetett,
majd visszasétáltunk az ágyhoz. Bebújtam a takaró alá, és éreztem, ahogy
közelebb húzódik, majd átölel. Mosoly jelent meg az arcomon és úgy csuktam le
újra a szemeimet arra a pár órácskára.
…
A fiú és a
versenymérnök egymás mellett álltak és a kopogó esőt figyelték. Nem volt
igazam. Oda fönt valaki nagyon bepöccent és most aztán megnyitotta az égi
csatornákat. Végül a pilóta és mérnöke megfordultak és az autó felé vették az
irányt. Addig kell kimenni, amíg még nem öntik dézsából. Peter hamar bepattant
a kocsiba és onnan mérlegeltek tovább. Végül Jonathan mégis csak kiengedte, amitől
befeszült a gyomrom. Nem volt biztonságos. A körmömet rágva kezdtem el figyelni
a kijelzőt. Sok autó volt kint a pályán, rengetegen kezdték már el a mért
köröket futni. Miután megtett pár óvatos melegítő kört a versenymérnök jelzett
neki és elkezdhette a mért köröket. Tövig rágtam a körmeimet, ahogy az elsuhanó
autót figyeltem. Szerencsére a fiú biztos kézzel vezetett, minden ívre pontosan
és jól odatette a kocsit. Néha reménykedve figyeltem a kijelző felé, hátha
igyekeznek elvonulni az eső felhők. Azonban a monitoron az látszott, a felhők
köszönik, jól vannak, eszük ágában sincs odébb mászni. Sőt. Egyre jobban és
jobban esett. A többi, nagyobb istálló autóit is szemmel tartottam. Amikor a
Ferraris Felipe Massa odacsapta az orrát a falnak kicsit megállt a szívem. Nem
sokkal Peter előtt ment neki a guminak. Ha lehet, még ennél jobban is
összeszűkölt a gyomrom, ahogy a fiú elsuhant a brazil pilóta mellett,
sértetlenül. Még ilyen ítéletidőben is csodálatos időket futott, egyértelműnek
tűnt a Q2-be való bekerülés. Az egész brit istálló felhördült, mikor Maldonado
nekipöccintette a falnak a saját Williamsét. Pastor szerelői és versenymérnöke
szitkozott és azt motyogták, ilyen időben életveszély futni. De nem ő volt az
utolsó, aki megkóstolta a gumit. A másik brit, Lewis Hamilton is meglátogatta a
védőfalat. Mivel az eső továbbra sem akart szűnni, viszont egyre inkább kezdett
roncs derbivé átalakulni az egész időmérő, le lett fújva. Minden kocsit
visszahívtak, mikor letelt a Q3 ideje. Minden csapatfőnök abban reménykedett,
az eső eláll és tovább lehet folytatni ott, ahol abbahagytuk. De az égiek nem
ezt akarták. A víz úgy szakadt a felhőkből, mintha soha nem akarnak megszűnni.
Peter csak a szünetre szállt ki, akkor is nagyban értekezett Jon-nal és a
szerelőkkel. A szervezők rengeteg ideig húzták, halasztották a kezdést.
Rengetegszer tűnt úgy, végre odébb vonulnak a felhők, legalább egy kicsivel és
újra lehet indítani. De nem. Hosszú percekig húzták- halasztották a szervezők
az egészet, míg végül feladták. Lefújták az időmérőt erre a napra. Hisz mégsem
ülhetnek egész nap a pilóták ölbe tett kézzel, várva a csodára. Másrészt, a nap
is lemenőben van, sötétben pedig nem lehet megtartani az időmérőt. Mikor
megszületett a döntés, Peter egy kissé csalódottan kászálódott ki a kocsiból.
Láttam rajta, hogy egy kicsit élvezte az esőben való kocsikázást. Neki ez nem
szabott gátat. Biztosan vezetett, nem csúszkált és elég jó időket produkált. Hozzám
lépett. Overálja tiszta víz volt. Karjait derekam köré fonta és ajkait hosszan,
szótlanul az enyéimhez szorította. Mikor vége volt a csóknak, elengedett,
ellépett tőlem és félmosoly kúszott az arcára. Visszamosolyogtam rá, miközben ő
megfordult és elindult átöltözni.
…
Jonathan elállt az útból és
a motor felbőgött. Pete rálépett a gázpedálra és a hatalmas, testes gép
nekilendült, majd ráfordult a bokszutca hosszú aszfalt csíkjára. Ahogy a
sötétkék- fekete autó megjelent a monitoron egyből minden idegszálammal őt
figyeltem. Az esténk nem telt valami jól. A fiún látszott, hogy majd szétveti
az ideg. Vacsorára alig evett valamit, a felét ott hagyta annak, amit a pincér
kihozott neki. Szinte alig beszélgettünk, de jobbnak is találtam így, mert
tudtam, hogy másról sem tudnék vele beszélni, csak arról mennyire izgulok érte.
Körülbelül már nyolckor a szobában voltunk, és ő rá pár percre már a
lefekvéshez készülődött. Annyira kimerült volt, hogy már fél kilenckor bealudt.
Vele ellentétben én nem tudtam aludni. Az ágyon ültem és úgy figyeltem, ahogy
alszik. A fejemben az járt, ahogy ma nem egy és nem kettő ember odavágta a
kocsiját. Miközben néztem, bevillant egy jelent. Ugyanígy ülök, ugyanezt a
testet nézem. De még is valami más. Kórházi ágy. Nem álmodik, hanem kómában
van. A szememben pedig könny csillog. Megráztam a fejemet. Nem! Hogy aggódhatok
ennyire. Valószínűleg az anyja nem ennyire idegbeteg, mint én. Csak én reagálom
ennyire túl ezeket a dolgokat. Tíz körül nekem is kezdtek elnehezedni a
szempilláim, így bebújtam a takaró alá. Rossz ötlet volt. Így megelevenedhettek
a képzeleteim. A Williams körülbelül 100 km/h-val száguld a kavicságyban a
gumifal felé, a benne ülő pilóta próbálja kormányozni a gépet, de szinte
lehetetlen. Az autó nekicsapódik a falnak, a kerekek kitörnek, a fiú feje
előrebukik. Ijedten ültem fel ettől a rémképtől az ágyban. Ahogy igyekeztem
megnyugtatni hevesen dobogó szívemet, a mellettem fekvő pilótára pillantottam.
Ő velem ellentétben nyugodtan alszik. Halvány mosoly húzódik az arcomra, ahogy
rá nézek. Lehajoltam és rövid csókot leheltem a szájára, mire feje kicsit
megmozdult. Visszadőltem az ágyba. Miközben igyekeztem felidézni az álmomat,
valami szörnyű érzés fogott el. Az álmomban nem Melbourne szerepelt. Nem, ez
határozottan nem az a pálya. Az volt a probléma, túl kis részletet láttam
ahhoz, hogy rájöjjek, melyik pálya is ez. Nem most fog ez bekövetkezni. De
akkor mégis mikor? Melyik pálya szerepelt az álmomban?
…
Fáradtan mosolyogva
figyeltem a pilóta parádét. Ez volt Peter első parádéja és hihetetlenül imádta.
Élete első hivatalos versenyén imádni valóan viselkedett a rajongókkal,
riporterekkel, újságírókkal. Minden nézőnek, aki utána érdeklődött szívesen
írogatott alá és csinált képeket. Amikor pedig a parádén, kocsin vitték körbe-
körbe, arcáról letörölhetetlen volt a vigyor. A betonfalnak támaszkodva
figyeltem, amíg vége nem lett. Miután az összes autót a rajtkockára tolták,
minden pilóta még tovább egyeztetett a versenymérnökével a versenyről. Egyelőre
gyönyörűen sütő nap volt, de 50%-os esély volt az esőre. Láttam a fiún, hogy ma
is egész ideges, de már nem annyira, mint pénteken. Egy idő után meguntam hogy
a fal mögül figyeljem az eseményeket, így kicsit esetlenül de átküzdöttem
magamat a beton emelvényen és a pilótához sétáltam.
-
Minden rendben. – öleltem meg.
-
Aha. Csak egyre jobban belém áll az
ideg.
-
Nagyon ügyes leszel. Tudom. Hiába
féltelek az életemnél is jobban, bíznom kell benned.
-
Nincs más választásod. – vigyorodott el
fiú, hogy lehajolt, hogy megcsókoljon.
Hallottam, amint ezer
és egy fotó kattan, miközben mi forró csókot váltunk. Kicsit kényelmetlenül
éreztem magamat ettől, ezért hamar elhúzódtam Peter-től. A többi pilóta
készülődni kezdett és Tom is jelzett Pete-nek, hogy itt az idő beülni a
kocsiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése