XXI. fejezet - Dangerous

Feo letette elém a vodka alapú italt és beszélgetni kezdtünk.  Észre se vettük, úgy repült az idő. De a társaság többi tagja is láthatóan leragadt mindenki Fernadoval volt elfoglalva. Kettő körül azonban már éreztem, hogy álmosodom. Fer láthatólag jól szórakozott így fel se tűnt, mikor felkászálódtam a helyemről.

-          Máris mennél? – kérdezte Feo.

-          Igen.

-          Hova?

-          Az Alonso házba. Ott alszunk ma, meg holnap.

-          Hazakísérjelek?

-          Azt megköszönöm. – pillantottam a spanyol világbajnok felé. – Úgy tűnik, rá nem számíthatok.

-          Menjünk. – mosolyodott el halványan a férfi mire elhagytuk a bárt.

Némán sétáltunk egymás mellett a már szinte teljesen kihalt Calle Gasconán. Egy ideig a neves sétálóutcán haladtunk, majd Feo lelassított.

-          Vágjuk le itt az utat, így gyorsabban odaérünk.

-          Rendben. 

Befordultunk a szűk, sötét utcában és lassan haladtunk tovább. A lépteink vízhangzottak a macskakövön. Körülbelül húsz méterre távolodtunk el a Calle Gasconától, mikor a férfi hirtelen a falnak lökött. Fejem nagyot koppant és a fájdalom pillanatok alatt végigterjedt a testembe. Megdörzsöltem az ütés helyét. Egyértelmű volt, hogy gyönyörű szép púp fog oda nőni holnapra.

-          Te mi a halált művelsz?

-          Túl jó vagy Fernandonak. – lépett közelebb. – Mit szólna, ha lecserélnéd. Mondjuk, rám?

A spanyol szinte teljesen hozzám simult, ujjaival a csupasz karomon játszott és közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Elfordítottam a fejemet, majd lendítettem a kezemet és tenyerem az arcán csattant.

-          Hé, hé. Kislány. – Feo megragadta a két csuklómat, olyan erősen hogy felszisszentem. A falnak nyomott, így mozogni alig tudtam.

-          Engedj el. – szűrtem a fogaim között.

-          Miért különben mi lesz? – kérdezte gúnyosan és ajkai a nyakamhoz értek.

Undor fogott el ettől a tettétől és izomból a vádlijába rúgtam.  A férfi elengedett mert összegörnyedt a fájdalomtól. Kihasználtam az alkalmat és futni kezdtem. Nem voltam elég gyors, nehezen haladtam a göcsörtös macskakövön. Feo hamar beért és a hajamnál fogva rántott vissza. Éreztem, ahogy pár hajszálam feladja a küzdelmet az erő ellen és kitépődik a fejbőrömből. Én viszont a rántástól hátraestem és nekicsapódtam az út kemény földnek. Felszisszentem, mert a kiálló kövek rendesen megütötték a fejemet és a hátamat. A könnyeim kibuggyantak a fájdalomtól.

-          Állj fel. – rángatott fel a földről a férfi és újra a falnak nyomott.

-       Segítség! Valaki! Segítsenek! Segítség! – ismételtem el annyira hangosan és annyiszor ahányszor csak tudtam.

-          Fogd már be. – tapasztotta nagy tenyerét a számra. Egyből beleharaptam a tenyerébe olyan erősen amilyen erősen csak tudtam. Feo felkiáltott és elkapta a kezét. – Te hülye kurva.

A másik tenyere az arcomon csattant. Hihetetlenül erősen. De igyekeztem nem foglalkozni a fájdalommal, az első dolgom volt, hogy kiabáljak.

-          Segítsenek! Kérem! Valaki!

-          Nem azt mondtam, hogy fogd be! – A férfi keze újra lendült, hogy megüssön.

Ám két erős kar ragadta meg a vállánál fogva támadómat és a szűk utca másik falához lökte. Feo csodálkozva pillantott a megmentőmre, akinek hamarosan a jobb horgával is találkozhatott. A másik férfi olyan erősen ütötte meg támadómat, hogy eleredt az orra vére.

-          Most azonnal takarodj a fenébe! Vagy meg akarsz ismerkedni a másik öklömmel is?

A spanyolnak nem kellett kétszer mondani úgy rohant el mint akit üldöznek. Én időközben lecsúsztam a földre és remegve ültem ott. A megmentőm visszafordult hozzám.

-          Alberto?

-          Blance! Jól vagy? – ugrott oda hozzám szerelmem legjobb barátja.

-          Köszönöm. – szipogtam remegő hangon.

-          Ez csak természetes. Minden rendben? Bántott téged?

-          Igen.

-          Mi fáj?

-          A fejem és a hátam.

-          Megütött?

-          Megpofozott. – alig ismertem saját hangomra, annyira színtelen és remegő volt.

-          Mi történt a fejeddel?

-          Elestem, meg nekilökött a falnak.

-      Semmi baj. Minden rendben. – a vállamra terítette a bőr kabátját és magához húzott. – Sírj csak. Sokkot kaphattál.

Közelebb húzódtam a szerelmem legjobb barátjához és fejemet a mellkasára hajtottam. Halkan sírni kezdtem, mert feltört bennem a félelem. Rájöttem, hogy itt szörnyű dolgok történhettek volna, ha Alberto nincs ott. Hallottam, ahogy a férfi halkan a telefonba magyarázz. Több mint valószínűnek tartottam, sőt biztosnak, hogy Fernandoval beszél. Azt is pontosan hallottam, amit szerelmem milyen idegesen hadar. 

-     Nincsen semmi baj. – simogatott Alberto miután letette a készüléket. – Nando is mindjárt itt van. Minden rendben. Sss…. 

Vagy öt percig csitítgatott, mikor Fer megérkezett, futva. Látszott rajta, hogy forr a dühtől. Odafutott hozzánk és látszott rajta, minden veszekedést elfelejtett. Leguggolt és hosszan megcsókolt.

-          Rendben vagy? Ki volt az? – aggodalmasan fürkészet.

-          Feo… - válaszolt helyettem a legjobb barátja.

-          Mi? – ugrott fel a pilóta. – Hol van?

-          Ne… - nyúltam erőtlenül a karja felé. – Maradj velem. Kérlek.

-          Itt vagyok, semmi baj. – a világbajnok újra leguggolt hozzám és magához ölelt.

-          Amúgy is, már elintéztem. – mosolyodott el halványan Alberto. – Megismerkedett a jobbommal.

-          Köszönöm. – fogott vele kezet Fernando. – Örülök, hogy megmentetted.

-          Ez csak a legtermészetesebb. Menjünk haza.

-          Jól van. B., fel tudsz állni?

-          Igen.

-          Gyere, akkor. 

A két férfi finoman felsegítettek a hideg földről. Fer a derekam köré fonta a karját, Alberto pedig a másik oldalról támogatott. Mikor visszaértünk az Alonso házhoz, ott már sötét volt. Halkan felsétáltunk az emeltre és Fernando régi szobája felé mentünk. 

-          Segítsek átöltözni vagy…? – a világbajnok nem hagyta abba az aggódást, amit meg is értettem.

-          Megoldom ezt egyedül. De azért nagyon köszönöm. És neked is Alberto. – odaléptem a férfihez és szorosan megöleltem. – Nem tudom, mi történt volna, ha nem jössz segíteni. Tudom, hogy már megköszöntem és azt mondtad, felesleges, de nem tudom elégszer megköszönni. Nagyon hálás vagyok.

-          Tényleg nem tesz semmit, B. Ez a minimum.

-          Köszönöm szépen. Jó éjt.

-          Neked is. – mosolygott szerelmem legjobb barátja.

Bevonultam a fürdőszobába a pizsamám kíséretébe. Megtámaszkodtam a mosdókagylón és sokáig bámultam a tükörképemet. A megfáradt és a sokk miatt meggyötört arcom nem nyújtott valami felemelő látványt. Levetkőztem és beálltam a zuhany alá. Sokáig engedtem magamra a forró vizet. Talán túl sokáig. Fernando kopogtatására riadtam fel a gondolataimból.

-          Blance, minden rendben oda bent?

-          Igen. Megyek már. – zártam el a csapot.

Megtörölköztem, majd felvettem az alvó ruhámat. Lemostam a sminkemet és néha megdörzsöltem a fejemet ott, ahol annyira nagyon bevertem. Már most szép nagy púp éktelenkedett rajta. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból, miközben elfordítottam a zárat és kiléptem a fürdőből. Fer az ágyon fekve nyomkodta a telefonját. Mikor azonban visszatértem, felkapta a fejét.

-          Jól vagy?

-          Igen, már sokkal jobban. – léptem oda hozzá mosolyogva és lefeküdtem az ágyra.

Szorosan hozzá bújtam és fejemet a mellkasára hajtottam.

-          Ma nagyon rám ijesztettél, ugye tudsz róla.

-          Sajnálom.

-          Ha bármi történt volna veled, valószínűleg Feo már nem élne.

-          Nem csak azt. Mindent. Hogy nem hallgattam rád. Pedig te megmondtad. Nagyon sajnálom. Nagyon hülye vagyok.

-          Semmi baj. – nyomott puszit a fejemre. – Mikor Alberto felhívott, hogy megtámadtak. Ne tud meg. Annyira magamon kívül volt. Csapot, papot ott hagyva rohantam. Először nem is jó irányba rohadtam. Blance. Én, szeretlek. Mindennél jobban. Akkor is ha néha makacs vagy, mint az öszvér. Ha valami történne veled, belerokkannék. Kérlek. Ha legközelebb azt mondom, valaki veszélyes, hallgass rám. Jó?

-          Sajnálom. – csak ezt tudtam kinyögni. – Soha többé nem megyek a szavad ellen.

-          Így legyen. – mosolygott Fernando és kicsit lejjebb csúszott, hogy megcsókolhasson.

…

Másnap reggel az ágy mellettem üres volt. Zavartan ültem fel az ágyba és körbepillantottam a szobában. Egy cetlit találtam az éjjeli szekrényen. 

„Jó reggelt. Remélem jól aludtál és már jobban vagy. Gyere le reggelizni, ha van kedved. Fer.”

Halvány mosoly húzódott a számra. Elég kimerült voltam és a fejem is hasogatott az alkohol valamint az ütések miatt. De mikor az órára pillantottam elszörnyedtem. Már fél tizenkettő volt. Soha nem szoktam ilyen sokáig aludni. Kikászálódtam az ágyból és a fürdőbe indultam. Egy bő húsz perc alatt rendbe tettem magamat, igyekeztem eltüntetni a szemem alatti karikákat. Miután elkészültem erőt vettem magamon és elhagytam a szobát. A konyhából halk beszélgetés zaja szűrődött ki. Mikor beléptem a helyiségbe, mind a két személy felém kapta a fejét. 

-          Jó reggelt. – lépett oda hozzám Fernando és hosszan megcsókolt.

-          Neked is. – erőltettem mosolyt az arcomra.

-          Jól aludtál?

-          Fogjuk rá.

-          Gyere, Blance. Készítettem neked reggelit. – mosolygott rám bíztatóan Ana.

-          Elmondtad neki? – fordultam újra a spanyol világbajnok felé.

-          Már reggel azzal köszöntött, hogy mi történt este, mert az egész környék ettől hangos.

-          Áh, értem. – túrtam a hajamba. – Csupa jó hír keringhet rólam.

-        Nem, nem. – rázta meg a fejét Fernando édesanyja. – Senki nem tudja kivel történt és mi, csak azt, hogy Feo tegnap este betört orral ment haza. Én is csak most tudtam meg. Remélem már jobban vagy. – simította meg a karom.

-          Igen, fogjuk rá.

-          Akkor ennek örülök. Na gyertek, reggelizzünk a kertben?

-          Reggeli? Már dél van.

-          Neked még reggeli. – mosolygott Fer és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

Elmosolyodtam és kisétáltunk a családi ház tágas kertjébe.