3. fejezet

A fotók ezre kattant alig pár másodperc alatt. Az ujjaim szorosan fonódtak az enyémhez kulcsolódó ujjakat. A mellettem sétáló személy olyan közel húzódott hozzám hogy egy papír se férhetett volna be a két test közé. A riporterek és a fotósok hadán egyre nehezebb volt átjutni és éreztem, ahogy a fiú is egyre feszültebb lesz a lépteink során. Az újságírók kiabálva tették fel sürgető kérdéseiket és igyekeztek minél közelebb kerülni Pete-hez. Erős lökést éreztem oldalról és majdnem elvágódtam a betonon. Ha nincs ott a két erős kar, ami abban a pillanatban húzott vissza, mikor megingtam, valószínűleg hamar a földön találhattam volna magam. Megnyugodtam, mikor átléptük a csapat küszöbét. Egy szövet szalaggal és oszlopokkal volt elzárva a kíváncsi fotósok elől. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból mikor végre megszabadultunk a „darazsaktól”. Peter aggódó tekintetével találtam magamat szembe.

-          Minden rendben?

-          Persze.

A fiú arcára mosoly kúszott, majd két karját derekam köré fonta és ajkait a homlokomhoz nyomta, majd szorosan magához ölelt. Mosoly húzódott az arcomra ettól a mozdulattól és belesimultam ölelő karjaiba. Pár pillanatig álltunk így, miután megéreztem hogy erősen tartó karjai lassan lazulnak, így felemeltem a fejemet és a barna szempárba pillantottam. A következő pillanatban már lehajolt és ajkait gyengéden, mégis határozottan az enyéimhez nyomta. Röviden, mégis határozottan. A csók után elengedett és hátrébb lépett pár lépést. 

-          Öt perc és indulhatunk.

-          Megvárlak. – mosolyogtam halványan.

-          Sietek.

…

A tömegben szinte mindenki egyszerre beszélt. A beszédfoszlányok összemosódtak, így aki belépett csak egyenletes zümmögést érzékelt. Körbe pillantottam a zsúfolt teremben. A színes ruha kavalkád között megpillantottam pár ismerős arcot. Ezek az emberek egy csinos hölgyet félig átkarolva álltak bőszen társalogva egymással. A tekintetem meg-meg akart egy Alexander Wang kreálmányon vagy épp egy Dion Lee csodálatos ruhakölteményen. A szebbnél szebb és drágábbnál drágább ruhák forgatagába csöppentem. Lesütöttem a szememet és végigmértem magamon a fehér ruhát és rossz érzés költözött belém. Hogyan is jelenhetek így, minden márka nélkül ellátott ruhában Pete oldalán. Finom húzás éreztem, ami kirántott az elmélkedésemből és felkaptam a fejemet.

-          Gyere. – biztatott mosolyogva a fiú.

Mosolyt erőltettem az arcomra és követtem őt befelé a terembe. Peter határozottan indult el egy kisebb társaság felé. Ahogy egyre közelebb értünk annál ismerősebbé váltak az arcok. Mikor már csak két lépésre voltunk a négyfős társaságtól, ők felénk pillantottak. Egy emberként siklott a tekintetük először Pete-re, majd rám. 

-       Sziasztok. – a fiú jobbját nyújtotta a két pilótának majd a párjainak két puszit adott. – Ő itt pedig a barátnőm. – finoman maga mellé húzott majd kicsit előrébb tolt.

-          Celeste Kinsley. – nyújtottam kezet a hozzám legközelebb álló férfinek.

-          Fernando Alonso. – biccentett a spanyol versenyző miközben megrázta kinyújtott jobbomat, végül közelebb hajolt és két puszit adott.

Ugyanígy bemutatkoztam a három további személynek: Dasha Kapustiná-nak, Nicole Scherzinger-nek és Lewis Hamilton-nak. Nem álltunk meg a társaságukban, hanem haladtunk tovább. Egyik társaságtól haladtunk a másikig, én pedig hagytam, hogy Pete magával és körülbelül hússzor ismételjem el a nevemet. Nem esett nehezemre megjegyezni a pilóták nevét, hisz kívülről fújom minden év pilótáját. Az újoncokat – mint amilyen Peter is volt – még nekem is memorizálnom kellett, de azzal nyugtattam magamat, hogy valószínűleg már ők is elfelejtették az én nevemet. Egy társaságnál mégis lehorgonyoztunk. A fiú elmélyült társalgásba kezdett a német pilótával, Nico Hülkenberg-gel. Őt már pár évvel korábbról ismerte. Akkor találkoztak, amikor mi még nem voltunk együtt. Miközben Pete a fiatal fiúval beszélgetett én a tekintetemmel pásztáztam a tömeget. A szemem megakadt egy társaságon, amelynek mind a négy tagja felém fordult és átható pillantások közepette méregettek. Nagy nehezen elfordítottam a fejemet és igyekeztem bekapcsolódni a beszélgetésbe. Már épphogy arra felé terelődött a téma, amihez én is hozzá tudtam volna szólni, valaki a vállamhoz ért.

-          Bocsi, Calest igaz?

A hangra megfordultam a tengelyem körül és egy kék és egy barna szempárral találtam magamat szembe. Azonnal felismertem az este elején bemutatott két lányt, akik pár pillanattal korábban még felém fordulva vizslattak a két pilótával együtt.

-          Majdnem. Celeste. – költözött halvány mosoly az arcomra.

-          Ne haragudj. – kapta a szája elé a kezét az orosz lány. – Csak nagyon különleges a neved.

-          Semmi baj.

-      Van kedved csatlakozni a társaságunkhoz? – mutatott Nicole pár pilótabarátnő által alkotott kör felé.

Elgondolkodva pillantottam a csoport felé, majd vissza Peter-re, aki addigra már felém fordult. 

-          Menj nyugodtan. – súgta halkan és ajkait finoman az enyémhez nyomta.

Elmosolyodtam és viszonoztam a csókját. Kezemet végigfuttattam a karján, majd elléptem mellőle és odasétáltam Dashaékhoz.