7. fejezet

Egymás után rakosgattam be a bőröndbe a ruhákat, miközben felidéztem a tegnap este képeit. A fagyos hangulat köztem és Peter között továbbra sem akart oldódni.  Az este további részében én inkább Fernando társaságával beszélgettem, de néha Hulk-kal és Jules-lel is társalgásba keveredtem. Pete látszólag vérig volt sértve, egész este nem szólt hozzám, de én se törtem magamat, hogy kibéküljünk. Kis híján ott is hagyott, nagyon nehezére esett szólni, hogy ideje lenne lelépni, mikor hajnal fél kettő körül már alig voltak a pilóták közül páran. Az asztalunknál már csak Fernando, Lewis, Pete, Susie és én üldögéltünk. Mivel ugyebár Peter nem volt hajlandó velem beszélni, én a spanyol és brit férfi történeteit hallgattam vagy éppen a viccein nevettem. Mikor kettőkor a Williams tesztpilótája is lelépett, szerelmem felállt és öltözködni kezdett. Nekem nem is tűnt fel, hogy a fiú már indulna, csak amikor a vállam fölött egy jobb kéz nyúlt át, hogy kezet fogjon a két másik pilótával. Hitetlenkedve fordultam hátra. 

-          Jössz vagy maradsz? – pillantott rám megvetően a barátom.

-          Te tényleg itt hagynál? – esett le az állam.

-          Kérdeztem.

-          Jesszus. – vontam fel a szemöldökömet.

-          Mi is megyünk. – szólt bele a beszélgetésbe a spanyol világbajnok.

Peter gyilkos pillantásokat vetett az oviedo-i férfi felé, azóta „te csak ne szólj bele” nézéssel. 

-          Akkor menjünk. – álltam fel kelletlenül.

-          Hát akkor… legközelebb Malajziában? – mosolygott Fernando.

-          Igen. Valószínűleg.

-          Akkor jó éjt. – közelebb hajolt és adott két puszit.

Mikor elköszöntem odaléptem a Mercedeses pilótához is és tőle is két puszival köszöntem el. Peter már hívott egy taxit, így a jármű a klub előtt várt ránk. Mind a ketten beszálltunk a kocsiba, majd miután a fiú megadta a taxisnak a címet elindultunk a szálloda felé. Hosszú percekig némán bámultam ki az ablakon, majd végül nem bírtam tovább és Pete felé fordultam.

-          Mi volt a bajod egész este?

-          Mi is? Az hogy azzal az asztaltársasággal úgy viselkedtél, mint valami dísz prosti.

-          Hogy mondod? – az államat a földről kellett felkaparni.

-          Jól hallottad. Úgy enyelegtél Alonsoval mint valami olcsó ribanc.

-          Hogy merészeled. – lendítettem a kezemet és a tenyerem már Peter arcán csattant.

A következő másodpercben már meg is bántam a tettemet, de már késő volt. Látszott, hogy fiút hihetetlenül megdöbbentette a mozdulat. Szótlanul bámult a szemembe, miközben megdörzsölte a tenyerem nyomát, majd elfordult. Már tudtam, hogy ma ebből nem lesz békülés. De még holnap se biztos, hogy úgy tud csinálni, mint aki elfelejtette ezt az estét.
      Tovább hajtogattam a ruhákat befelé a bőröndömbe. Mikor végeztem fáradtan felkászálódtam a fölről és elindultam kifelé. Peter a nappaliban ült, a kanapén és a TV-t bámulta. Valami lehetetlen francia mese csatornán nézett agyleszívó animációkat. Tudtam, hogy nem érti, hisz nem beszél franciául. De bármilyen mese ment a TV-ben, ő biztos, hogy megnézte, hisz egy örök kölyök veszett el benne. Mosoly húzódott az arcomra és lehuppantam mellé a kanapéra. Féloldalasan ültem, nagyon közel hozzá és a hajával kezdtem babrálni.

-          Nem is érted miről van szó benne. 

     Peter továbbra is dacosan hallgatott, de tudtam, csak percek kérdése és megtöröm. Imádta, ha a haját piszkáltam vagy birizgáltam.

-          Mellesleg nem is szereted ezt a fajta mesét. Az otthoni mesék azok jók, nem. Mit szólnál, ha hazamennénk és megnéznénk valami jó kis mesét?

     A fiú összepréselni az ajkait és igyekezett kizárni a fejéből a hangomat. Az szeme sarkában azonban már kezdtek összefutni a nevetőráncok. Lehajoltam és nyomtam egy csókot a nyakára. Az ajkaim egyre lejjebb kúsztak, majd félrehúztam a pólóját és a vállát csókolgattam tovább. A következő csók már az arcához ért. Ajkaim egyre közeledtek az övéhez, de nem értek hozzá. Csak játszottam vele, és már éreztem, hogy nyert ügyem van. A következő pillanatban végre felém fordította a fejét és már alig bírta visszafojtani a mosolyát.

-          Honnan tudod, hogy esetleg nem tanultam-e meg pár óra alatt franciául?

     Felnevettem, mire ő az ölébe húzott és hosszan megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, majd közelebb húzódtam hozzá. Újra és újra megcsókoltuk egymást, hosszú percekig nem is váltak el az ajkaink. Mikor elengedett tekintetét az enyémbe fúrta.

-        Sajnálom, amiket tegnap mondtam. Csak kibuktam. Annyira jól el voltál Fernandoékkal, olyan természetesen viselkedtél velük, mintha évek óta ismernétek egymást. De, ennek ellenére örülök, hogy mindenkivel jól kijössz. Mindenki bír téged. Szóval még egyszer sajnálom. Tudod, hogy nem gondoltam komolyan. Szeretlek.

-          Én is szeretlek. – mosolyogtam, majd újra megcsókoltam a fiút.

     Ismét percekig tartott a csók csatánk, majd gyengéden végigdöntött a kanapén és felém kerekedett. Elmosolyodtam és szorosabban húztam magamhoz. A tenyere már a pólóm alá csúszott és hagytam, hogy lehúzza rólam a ruhadarabot. Kezem a hátán játszott és elkezdtem róla lerángatni a sötétkék V nyakú pólót. Már a nadrággal bajlódtunk, amikor erőteljes kopogtatás hallatszott az ajtón. 

-          Ne nyisd ki. – súgtam és szorosabban tartottam.

     Petert nem kellett sokáig győzködnöm, belemosolygott a csókba és az ő nadrágjával küzdöttünk. A kopogás nem akart elhalni. Egyre erőteljesebb és hangosabb volt.

-          Peter, az isten szerelmére, nyissátok már ki. – hallottuk meg Jonathan hangját.

-          Hagyd, majd elmegy. – húztam vissza a fiút, aki már készült lekászálódni rólam.

-          Celeste, biztos valami fontos. – a pilóta felállt és felkapta a nadrágját.

     Miközben az ajtó felé sétált bekapcsolta a nadrágját.

-          Te aztán ünneprontó tudsz lenni. – sóhajtottam és a hajamba túrtam és igyekeztem minél korábban a fürdőbe érni, hogy felvegyem a köntöst.

     Mire visszaértem a nappaliba a fiú és a versenymérnöke a nappaliban beszélgetett. Mikor odaértem hozzájuk, mind a ketten felém kapták a fejüket. A férfi gyorsan kapcsolt és vigyorogva pillantott a szétdobált ruhákra.

-          Mit zavartam meg? – nevetett Jon.

-          Hát… - túrtam a hajamba. Peter-rel ellentétbe nem értékeltem a versenymérnök érkezését.

-       Na, jó, akkor lelépek. Akkor Pete, amit beszélünk kedden. Szia, Celeste. – látszott a férfin hogy alig bírja visszafojtani a mosolyát.

-          Szia, Jon. – intettem, mire megfordult és az ajtó felé indult.

     Peter követte a férfit és kiengedte a lakosztályból. Bezárta mögötte az ajtót és széles mosollyal sétált vissza hozzám.

-          Hol is tartottunk? – vigyorgott és elkezdte kikötni a köntösömet.

-          Ne. – toltam el a kezét. – Mit akart Jonathan?

-     Hm… - a brit fiú felvonta a szemöldökét, látszólag meglepte a mozdulat. – Hogy egy óra múlva indul a magángép.

-          Akkor készülődjünk. – fordultam el, de Pete elkapta a karomat.

-          Van egy ötletem. – karolt át hátulról és megcsókolta a nyakamat.

-          Nincs rá időnk. – jelent meg halvány mosoly az arcomon, mikor éreztem, hogy ujjaival a karomon játszik.

-     Nem arra gondoltam. Mi lenne, ha itt maradnánk ma meg holnap és utána innen utaznánk át Malajziába szerdán.

-          Mi? Ezt lehet? – lepődtem meg és széles mosoly jelent meg az arcomon.

-      Igen. Nem kell ebben a két napban megjelennem hivatalos eseményeket. Te is tudod laptopon végezni a tanulni valókat.

-       Uh… király lenne. – mosolyogtam és szembe fordultam vele. - Ma meg holnap buli, belevágunk az éjszakába, járjuk a várost, pörgünk.

-          Vagy… - jelent meg sejtelmes mosoly Peter arcán és újra elkezdte kikötni a köntösömet.

-          Lehet, hogy ez jobb program. – nevettem fel és hosszan megcsókoltam, miközben éreztem, hogy a köntös lehullik a vállamról és a földön landol.