Befejező rész - Never look back...

Hát ez a pillanat is eljött :/ Igazából nagyon nehéz ez, mert a Never Look Back volt az első olyan sztori, amit nem csak magamnak, hanem nektek is írtam. Rengeteg részen át követhettétek Blance és Fernando igencsak viharos ámbár - szerintem - szerethető kapcsolatát :) Tudtam, hogy egyszer el kell köszönnöm tőlük és elengedni őket a saját kis útjukra... január óta 7 hónapon át szórakoztattalak titeket, és úgy érzem, szép kort megért :) De igazából már nem tudom hogyan csűrni csavarni a szálakat, nem tehetek velük több rosszat, békében kell élniük tovább szép kis életüket :) Íme itt a befejező rész és és nagyon nagyon remélem, hogy sok jót okoztam nektek a történet írásával és tetszett amit olvastatok :) Köszönöm a sok-sok pipát, kommentet és támogatást :)

Enjoy the happy end :*

Pár héttel a Szingapúri nagydíj után...

Miután letelt a három perc, izgatottan pillantottam le a kis műanyag készülékre. Jelzés egyértelmű és tisztán leolvasható volt. Halvány mosoly terült szét az arcomon, de miközben rá is jöttem, mi történik, kicsit beleremegett a gyomrom az izgalomba. Mély levegőt vettem miközben lehunytam a szememet. Mikor újra kinyitottam, még egyszer a jelzésre pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, minden úgy van, ahogy pár másodperccel ezelőtt. Tudtam, hogy az ajtó túl oldalán egy igazán izgatott vagy inkább idegesen Fernando várakozik rám, akit nagyon nem akartam megvárakoztatni. Miután kezet mostam, újabb mély sóhaj kíséretében a fürdőszoba ajtajához léptem, ahol kezem megpihent egy darabig. Lassan lenyomtam a kilincset és kiléptem a szobába. Az ágyon üldögélő spanyol világbajnok egyből felkapta a fejét lépteimre. A kezében idegesen valami papírt gyűrögetett ami már több helyen is elszakadt. Várakozóan pillantott rám, próbálta nyugodtan mutatni magát, de tudtam, hogy nem az. Odasétáltam hozzá és leültem mellé az ágyra. 

- Van eredmény? - kérdezte halkan. 

- Van... - sóhajtottam. - Én... én terhes vagyok.

Úgy tűnt, Fer elsőre nem is tudta feldolgozni azt, amit mondtam, csak amikor széles mosoly húzódott az arcomra, akkor esett le neki igazán, mit is mondtam.

- Komolyan?

- A lehető legkomolyabban. - nyújtottam oda a tesztet, hogy megnézhesse. 

- Úristen. - meredt döbbenten a készülékre.

- Nem örülsz? - lepődtem meg. 

- Mi? Dehogynem! - hosszan megcsókolt, majd megölelt. - Nagyon, nagyon örülök. Hogy kérdezhetsz ilyet.

Még egyszer megcsókolt, majd újra a karjaiba zárt. 

- Ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történhet. - motyogta a fülembe.

- Igen, ez az. - mosolyogtam. 

- Nagyon szeretlek titeket. - tolt egy kicsit finoman és kezét a hasamra fektette. - Ti vagytok az életem. - pillantott fel a szemembe. 

Elmosolyodtam és újra megöleltem. El sem tudtam hinni, hogy ez történik velem. Velem, akinek ha egy jó egy évvel azt mondják, hogy vállaljak gyereket, elrohan a világból. De van olyan ember, akiért megtenném. 

Április...

- Blance, csodálatosan nézel ki. - mosolygott Valery. - Forogj körbe.

Vigyorogva megpördültem a tengelyem körül, lassan, így barátnőm alaposan megtudta csodálni a gyönyörű ruhakölteményt. 

- Gyönyörű vagy. 

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Olyan kár, hogy mostanában ritkán találkozunk. 

- Igen. De hát Spanyolország és Monaco nincs olyan messze, nem de? Ha minden rendben lesz és minden lecsillapodik, újra gyakran összejöhetünk.  

- Igen. - sóhajtottam. - Voltatok mostanában dokinál a kis Corliss-szal?

- Pont két napja. - simította meg a hasát. - Minden rendben van, a kisasszony száz százalékig egészséges. Rugott. Fogd csak meg. 

Finoman megfogta a kezemet és a hasára helyezte. Pár pillanat múlva valóban éreztem, hogy a kislány kis lábát erőteljesen anyja hasfalának nyomja. 

- Egyem meg a kis szívét. 

- De hogy vannak a fiúk? - simogatta meg most ő a hasamat. 

- Megvannak. - pillantottam le egyre növekvő pocakomra. - Megy a vita nagyban a nevekről. Egyszerűen nem tudok megegyezni. 

- Akkor csak a szokásos. - nevetett. - Mik a tervek?

- Nekem nagyon tetszik a Ryan és a Daniel. De Fernando spanyol nevet akar adni, neki az Arlo és a Calvino tetszik. De nem akarom, hogy mindkettő spanyol nevű legyen. 

- Az Arlo az jó. - vélekedettet barátnőm.

- Az nekem is tetszik. De még megbeszéljük. De most Arlo Alonso? Vagy Calvino Alonso? Nem tudom. 

- Calvinoval jól hangzik.

Halk kopogtatás hallatszott az ajtón, mire mind a ketten arra fordultunk. A húgaim közül a fiatalabb nyitott be. 

- Blance, öt perc és kezdés. 

- Köszi, Rea. 

Mikor a lány kiment, mély sóhajjal sétáltam oda a tükörhöz és végigmértem magamat az egész alakosban. Kezemet végigfuttattam a finom anyagon.

- Izgulsz? - lépett mellém Valery?

- Kicsit. 

- Ez csak formaság, Blance. 

- Tudom.

- Akkor ne izgulj. Gyönyörű vagy. 

- Köszönöm.

Újra kopogás hallatszott az ajtón, mire mind a ketten arra fordultunk. Apa lépett be az ajtón és elismerően mért végig. 

- Gyere ide. - tárta ki a karját. 

Mosolyogva léptem oda hozzá és hagytam hogy a karjaiba zárjon. 

- Annyira gyönyörű vagy, Blance. - suttogta a fülembe.

- Köszönöm, apa.

- Na gyere, mert vár rád kint valaki, akihez oda kell kísérjelek. 

- Igen is. - nevettem.

Mivel az esküvő a tengerparton volt, ezért mezítláb vonultunk végig a homokon. Mielőtt befordultunk volna a sorok közé még egyszer megálltunk. Hosszan kifújtam a levegőt és apára pillantottam. 

- Ne izgulj, kincsem. Gyönyörű szép vagy. 

- Köszönöm. - mosolyogtam, miközben igyekeztem megnyugtatni vadul kalapáló szívemet. 

- Viszont, mielőtt még bemegyünk. Lenne valaki, aki szeretne veled beszélni.

- Mi? - zavarodtam össze. Már minél előbb Fernando mellett akartam lenni. 

- Csak egy perc. - mutatott másik irányba, ahonnan egy alak közeledett. 

Hamar felismertem, a magas, vékony alakot. Jó ideje nem beszéltünk és ez nem esett valami jól. 

- Magatokra hagylak titeket pár percre. Beszéljetek egy kicsit, aztán menjünk. 

A férfi megállt tőlem két méterre és végigmért. 

- Gyönyörű vagy. 

- Köszönöm. - bólintottam, de nem néztem a szemébe. 

- Figyelj rám. - lépett közelebb és finoman végigsimította a karomat. - Sajnálom, hogy megint eltávolodtunk egymástól. Soha nem akartam neked semmi rosszat tenni és...

- Jules, ezt ne most beszéljük meg, jó? - pillantottam fel a barna szempárba. - Ne rontsuk el ezt a csodálatos napot. 

- Akkor mégis mikor? - értetlenkedett. 

- A szertartás után, rendben? Akkor mindent. 

- Mindent?

- Igen. - bólintottam. - Ha szeretnéd.

- Hát persze. - mosolyodott el halványan. 

- Jól van. Azért megölelhetnél. - mosolyodtam el.

- Ja, persze. - nevetett fel és szorosan a karjaiba zárt.

Arcomat a vállába fúrtam és szorosan húztam magamhoz. Hónapok óta nem volt vele semmilyen kapcsolatom és most jöttem mennyire is hiányzok akár csak az, hogy pár szót váltsunk. 

- Fernando nagyon megérdemel téged. - suttogta a fülembe. - Örülök nektek. 

- Én is nektek, Editával. - motyogtam. - Mindig tudtam, hogy több lesz köztetek puszta egy éjszakánál.

A francia pilóta halkan felnevetett, majd elengedett, mert apa visszatért. 

- Mehetünk? - lépett oda hozzám és tartotta a karját, hogy belekarolhassak. 

- Persze. 

A zene felhangzott, mi pedig kiléptünk a bokrok mögül és befordultunk a sorok közé. A sok ismerős arc egyszerre fordult felénk. Ott volt Nico és Wylie valamint Jaime és Martha akik hónapok óta boldog párkapcsolatban éltek, Meredith, Jake az éppen aktuális barátnőjével, rengeteg spanyol és monacói rokon, és mindenki, aki számított. Az én tanúm Valery volt, Fernandoé pedig Alberto, de ott állt elől Lewis is. Annak ellenére, hogy annyi mosolygós és ismerős arc fordult felém én végig tartottam a szemkontaktust Ferre. A spanyol biztatóan mosolygott rám és én is visszamosolyogtam rá. Egy örökkévalóságnak tűnt amíg a folyosó végétől elértünk a pilótáig. Apa átadott Fernando kezébe majd még egy utolsó puszit nyomott az arcomra, mielőtt leült volna az első sorba.

- Csodálatosan nézel ki. - suttogta Fer miközben végigmért. 

- Te se panaszkodhatsz. - vigyorogtam.

- Szeretlek. - mosolygott. 

- Szeretlek. - néztem a barna szempárba és szinte teljesen elvesztem benne. 

- Kezdhetjük? - köszörültem meg finoman a torkát a pap. 

- Persze. - bólintott Fernando, majd újra felém fordult. 

Öt évvel később...

Vigyorogva néztem a jelentet a napágyon feküdve, ahogy az apa a két gyerekkel a vízben játszik. A két fiú le sem tagadhatta volna, ki az apja. Sötét, dús haj és az arcuk is nagy részben az apjuké. Szinte az egyetlen, amit tőlem örököltek, az a szemük. Mind a kettőnek világító kék, hatalmas szemek. Egyetlen dolog szinte amiben meglehetett őket különböztetni, az, hogy míg Ryan magas volt és egészen vékony, addig Calvino öt centivel alacsonyabb és egy kicsit zömökebb. 

- Ryan! - kiáltottam rá a fiúra. - Ne rohangál a medence szélén, mert elesel. 

- Nyugi B. - ült ki a medence partjára Fernando vigyorogva. - Kemény fából faragták mint az apját. 

- Ha olyan mint az apja, ott már rég baj van. - nevettem. 

- Hé. - a spanyol felkapott egy vízipisztolyt és megcélzott vele. - Könyörögj az életedért. 

- Szeretnéd. - nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Te kérted. - vigyorgott gonoszul és meghúzta a ravaszt. A medencéből kimert víz pillanatok alatt a hasamon kötött ki, de Fernando nem kímélt az egész testemre záporozott a víz.
- Nem. - sikítottam és próbáltam odatenni a kezemet, ahonnan a vízsugár érkezett, de nem sikerült kivédenem a támadást.
Kínomban már felálltam, úgy próbáltam menekülni, de Fer gyorsabban mozgott és mindenhol eltalált.
- Elég már. - elkaptam a vízipisztolyt és a férjem arca már csak 10 centire volt az enyémtől.
- Mond ki. - sziszegte vigyorogva.
- Nem. - nevettem.
- Hát akkor. - felkapott az ölébe. - Még egy esélyed van. Különben medence általi halálra kell ítéljelek. Mond ki.
- Nem. - ráztam meg a fejemet nevetve.
- Akkor asszonyom, sajnálom. - szegte fel az állát komoly arccal és elindult a medence felé.
- Neeeee... - sikítottam a mellkasát csapkodva, majd meghallottam a két fiú nevetését a medencéből. - Ryan, Calvino. Ez kicsit sem vicces. Szóljatok apátoknak.
- Gyerünk, apa, gyerünk, apa. - kántálták.
- Mi? Ezért nincs fagyi! - ez volt az utolsó szavam, mert pár pillanat múlva már a medencében csobbantunk.
Fernando elengedett a víz alatt, így szabadon felúszhattam a felszínre. Mikor Fer is felért, rátehénkedtem és visszanyomtam a víz alá. A spanyol elkapta a combomat és visszarántott a víz alá. Csapkodva próbáltam szabadulni az öleléséből, ő pedig elengedett. Mikor újra feljöttünk, lefröcsköltem.
- Te hülye vagy. - dörzsöltem a szememet és a hajamba túrtam.
- Tudom, hogy imádsz. Most már kimondod?
- Biztos hogy nem. - ráztam a fejemet.
- Hát akkor úszunk még egyet.
- Nem. - toltam el nevetve. - Kimondom.
- Halljam. - húzott közelebb magához.
- A fiúk - mély levegőt vettem és rájuk pillantottam és vissza Ferre. - tökéletesek.
- Ezt tudtam. - nevetett. - De a másikat.
- A fiúkat olyan kemény fából faragták, mint az apjukat és ez csak jót jelent. - vigyorogtam.
- Jaj te lány. - közelebb hajolt és hosszan megcsókolt.
- Mint a tinik. - hallottunk meg egy jól ismert hangot, mire mind a ketten arra fordultunk.
- Sziasztok. - mosolyogtam a kis négy fős családra.
- Valery néni, Lewis bácsi. - a két fiú kiszáguldott a medencéből és odarohantak a barátokhoz. Mi is kimásztunk a medencéből és odamentem hozzájuk.
- Mióta vagytok itt? - vigyorogva öleltem meg mindenkit.
- Mióta Fer beugrott veled a vízbe. Mintha gyerekek lennétek.- nevetett Lewis.
- Jézusom, Corliss, te egyre szebb vagy. - guggoltam le az öt éves kislányhoz. - Hogy vagy, gyönyörű?
- Jól vagyok. Fürödhetek a medencében?
- Hát persze, életem. - mosolyogtam. - Ha anya is megengedi.
Felpillantottam barátnőmre, aki engedékenyen bólintott.
- Corly, csak vedd át a fürdőruhádat.
- Igen, anya.
- Hé, fiúk. - fordultam hátra az ikrekhez. - Várjátok meg, Corlisst. Együtt játszatok a vízben.
A fiúk tisztelettudóan bólintottak, majd visszafordultam Valeryhez. A kezében a család legfiatalabb tagját, Garlant tartotta.
- Szia, édesem. Nagyon cuki vagy. Megfoghatom?
-Persze. - nyújtotta át a kisfiút. - Olyan rég fogtam ilyen kis tipegőt a kezembe.
- Nem lesz új gyerekünk. - köszörülte meg mellettem a torkát Fernando. Nevetve hasba csaptam, mire összegörnyedt.
- Majd meglátjuk. Mindegy. Te viszont eszméletlen édes vagy. - nyomtam puszit a kis barna arcára. - Bejöttök inni valamit?
- Igen. De van egy jobb ötletem. - fordult Lewis Fer felé. - Nem visszük el a srácokat go-kartozni. Corliss is jönne.
- De, jó ötlet. Ryan! Calvino!
A két srác odaszaladt hozzánk.
- Akartok go-kartozni, skacok?
- Még szép hogy. - ujjongtak és eltűntek a házban, hogy felöltözzenek.
- Akkor mi kutyázunk? - fordultam Valery felé.
- Igen. Lewis, engedd el Roscoet, hadd játszon  Vaqueroval. - bólintott barátnőm.

A két kutya boldogan kezdett játszani egymással. Mosolyogva figyeltem ahogy a három gyerek egymással versenyezve fut ki a teraszra, hogy minél előbb go-kartba ülhessenek. 

-- Na és te, Garlan. - hajoltam le az ölembe ülő kisfiúhoz. - mikor fog kocsiba ülni?

- Ha Lewison múlna, a gyerek már ma kocsiba ülne. 

- Mit vársz tőlük. - nevettem fel. - Mind a négyből versenyező lesz, higgy nekem.

- Ebbe én is teljesen biztos vagyok. - nyomott puszit kisfia arcára.

.....

Pár háttérinfó

- Blance és Fernando két fiának a neve: Ryan Daniel Genger és Calvino Arlo Alonso.

- Lewis és Valery lányának és fiának a neve: Corliss valamint Garlan Hamilton.

- Blance és Fernando Spanyolországban él, Costa Bravan.

- Lewis és Valery Monacoban maradt Valery és Blance közös lakásában.