What about love? - 3. fejezet

Nem bírom :DDDDDD Annyira nem bírom magamba tartani :DD Muszáj megosztanom veletek :D

Puszi :*

3. fejezet - Have a dinner with me

A csengés egyre jobban nem akart abbamaradni, hiába próbáltam a fülemre szorítani puha párnámat. Mikor végre leesett, milyen nap is van ma, fáradtan nyúltam a készülék után.
- Igen?
- Isleen, nagyon remélem hogy nem most keltél, mert most indultam és húsz perc és ott vagyok.

- Öh, hát persze, hogy nem. - ültem fel ijedten az ágyban és a hajamba túrtam. - Már mindjárt kész vagyok.

- Ajánlom is. - nyomta ki Jenson a telefont.

Lerúgtam magamról a takarót és villámgyorsan a fürdőben kötöttem ki. Tíz perc alatt lezuhanyoztam, majd felöltöztem, a hajammal nem kezdtem most semmit, így a sminkemmel ment el a maradék idő. Mikor Jens csöngetett, még gyorsan a nyakamba akasztottam a tegnap kapott beléptető kártyát és el is indultam lefelé. Mikor kiléptem az épültből, bátyám a kocsinak támaszkodva, karba tett kézzel várakozott. 

- Jó reggelt. - léptem oda hozzá mosolyogva.

- Neked is. - kinyitotta előttem az ajtót.

Egy kicsit mintha rossz kedve lett volna. Jól ismert mosolya nem ragyogott ott az arcán. Miután ő is beült, felé fordultam.

- Mi a baj?

- Semmi. - igyekezett halvány mosoly erőltetni. - Mi volt este?

- Ha én azt tudnám. - nevettem. Levettem a full cap-et és megigazítottam alatta a hajamat, majd újra visszatettem. Azonban erre bátyám rosszalló tekintetével találkoztam.

- Mi az hogy nem emlékszel?

- Jens, te is tudod hogy nem kifejezetten a visszafogottságomról vagyok híres. 

- Aha, csak nem mindig van veled három pilóta srác.

- Jenson! - esett le az állam. - Úristen. Jézusom. Hát te... ez... én.... - a döbbenettől nem is jutottam szóhoz. - Azért arra emlékeznék. És amúgy is, ha történt valami, nem hiszem hogy sok közöd van hozzá.

- Bármibe fogadok, hogy megfordult a fejükben. 

- Befejezted? Most kiakasztottál. 

- Én téged? Jó vicc. - rázta hitetlenül a fejét a férfi. 

- Jó, fejezd már be.

Az út további részén nem igazán beszélgettünk, inkább bekapcsoltuk a rádiót és halkan szólt, lehúzott ablakok mellett. Felvettem a szemüveget és kibámultam az ablakon. Miután megálltunk, minden szó nélkül szálltam ki a kocsiból és karba tett kézzel indultam meg a férfi oldalán, aki szintén nem volt jó hangulatban. Az összes fotós leszűrte a testbeszédünkből a közöttünk pattogó szikrákat és bőszen kattintgatták a gépeket. Együtt sétáltunk a brit istállóig, és mikor ő bekanyarodott én tovább sétáltam. 

- Isleen! - hangja olyan éles volt, hogy összerezzentem.

- Mi van? - válaszoltam ugyanolyan élesen. 

- Én a helyedben nem hagynám el az istálló 5 méteres körzetét, hanem gyönyörűen leülnék egy székre.

- Hogy mi van? - húztam össze a szememet. - Majd nyilván megmondod, mit csináljak. - azzal újra elindultam.

- Isleen Cara Button. - ha már a teljes nevemen szólított, ott már rég baj volt. - Ha most elhagyod ennek az istállónak a területét, ma már nem számíthatsz rám.

- Jó. Király. - azzal dacosan továbbsétáltam, otthagyva a méregtől szinte felrobbanó brit pilótát. 

Meg sem álltam a Ferrari istállójáig, ahova gondtalanul be is léptem és egyből megpillantottam azt, aki kerestem. Ő elsőre nem vett észre, csak mikor szinte már előtte álltam. Kicsit mintha bambult volt és mikor megálltam előtte, összerezzent.

- Szia, Ise. - állt fel vigyorogva és két puszit adtunk egymásnak. - Hogy vagy?

- Másnaposan, de jól. - vigyorogtam. - Neked megvan valami? 

- Miért, neked semmi? - nevetett fel.

- Nem sok. - vallottam be vigyorogva. 

- Na, gyere. Kell valami gyógyszer?

- Nem ártana egy fejfájás csillapító. 

- Gyere a Home-ba. - finoman a derekamra helyezte a karját és úgy kezdett terelgetni a piros mobile ház felé.

Az étkezőben leültünk egy asztalhoz. Jobban mondva én leültem, Fernando pedig elment egy kis vízért és valami gyógyszerért. Mire visszaért, már levettem a fekete full cap-et és az asztalra helyeztem. 

- Gyakrabban kéne hordanod. Jól állna. - a férfi leült, és letette elém a gyógyszert majd a vizet, utána pedig elvette a fekete sapkát. 

- Honnan tudod, hányszor hordok? - vigyorodtam el, miután lenyeltem a fejfájás-csillapítót. 

- Tippeltem. - mosolygott.

- De be jön a te sapkád is. - átnyúltam az asztal felett és levettem a fejéről a piros Santander feliratú full cap-et, majd felvettem. Miután megigazítottam a hajamat, rávigyorogtam. - Jó?

- Tökéletes. - nevetett. - Csináljunk egy közös képet. 

- Jó ötlet. Vedd fel az enyémet. - elkaptam az egyik szerelőt aki el akart menni mellettünk. - Csinálsz rólunk egy képet?

- Persze. - mosolyodott el halványan. 

- Álljunk fel! - húztam fel vigyorogva a pilótát. - Oda álljunk.

Megálltunk a fal mellett, és odaadtuk a szerelőnek az én és Fernando telefonját is. A spanyol világbajnok átkarolta a derekamat én pedig féloldalasan álltam neki, rákönyökölve a vállára belekacsintottam a kamerába.

- Kész, mindkettő. - nyújtotta vissza a két telefont a szerelő.

- Köszi. - villantottam rá mosolyt. 

- Nincs mit.

- Ez jó lett, kirakom. - fordította felém a képernyőt. 

- Tényleg jó.

- Kint is van.

- Muti. - nyúltam a telefonért. 

@alo_oficial

„Good times with @ise_b :)”

 - Majd én is kiteszem. 

- Szóval azt kérdezed, mi történt este? Gyorsan beütött az a három Russian.

- Szokott. - nevettem. 

- Hát utána elkezdted ropni, Lewis-ékkal szakadtunk, de elég jól nyomtad. Nem maradtunk sokáig, még átmentünk jártuk az utcákat és betértünk pár clubba. Senki nem volt szomjas, mikor kettő körül hazaindultunk. És akkor meg is mutattad nekünk csodálatos hangodat.

- Komolyan? - nevettem. 

- Aha, és még igazán ittas állapotban is azt kell mondanom, lenyűgöző hangod van.

- Tényleg? - mindig jól esett ha valaki megdicsérte a hangomat, de most különösen. 

- Tényleg. - vigyorgott.

- Köszönöm. És ugye egyikőtökre sem startoltam rá?

- Hogy mi? - nevetett. - Nem, nem senkire. De miért?

- Mer Jenson berágott rám. Szerintem már akkor mikor megtudta hogy 3 sráccal megyek bulizni. Azt hiszi még mindig a 16 éves kicsi hugicája áll előtte, akitől a széltől is óvni kell.

- Ami azt illeti, van akire rámozdultál.

- Kire? - lepődtem meg.

- Valami zenés srácra. Mármint inkább ő rád, de elég erőszakos volt, megvédtünk.

- Az én hőseim. - nevettem. - Köszönöm. 

- Semmiség. Vasárnap ismétlés?
- Nekem tökéletes. - mosolyogtam.
- Vagy...vacsorázz velem vasárnap.
- Hogy mi? - nevettem fel.
- Jól hallottad. - váltott komolyra.
- Vacsorázzak veled? Ez most valami randi felkérés? - vizslattam az arcát, amin átsuhant valami, amit nem értettem meg.
- Hát - vonta meg a vállát egyszerűen a vállát, majd újra elmosolyodott. - Nem kell randinak venni, ha nem szeretnéd.
- Meglátjuk hogy alakul a hétvége, és eldöntöm, hogyan veszem. - mosolyodtam el sejtelmesen. Nem mintha  nem ugrottam volna egyből a nyakába, de nem mutathatom könnyűvérűnek magam.
- Jaj te lány. - nevetett fel, majd az órájára a világbajnok. - lassan kezdődik az időmérő, vissza kéne menni.
- Akkor menjünk. - álltam fel. - Ja, és köszönöm a felmentést.
- Igazán nincs mit.- mosolyodott el a spanyol. - Hol nézed az időmérőt?
- Hát, Jenson konkrétan kitette a szűrömet a McLarentől, szóval hajléktalan vagyok.
- Gyere a Ferrarihoz. Én biztos nem doblak ki.
- Ez igazán kedves. Azt hiszem, élek a lehetőséggel.
A spanyol szélesen elmosolyodott, majd ugyanúgy, ahogy jöttünk, derekamra tett kézzel kezdett visszafelé terelgetni az istállóhoz. Útközben két ismerős arc jött szembe. Hamar felismertem a német pilótát és mellette a - Jensontől megtudtam - finn fizioterapeutája. Mikor észrevett, széles mosoly terült szét az arcán. Személy szerint még nem volt erőm jó pofizni, mivel a fejfájás- csillapító még nem hatott, de igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra.
- Sziasztok. - kezet fogott a Ferraris pilótával majd adtunk egymásnak két puszit. - Hát te, Isleen?
- Kijöttem. Kicsit fáj a fejem, kicsit fáradt vagyok, de hát megígértem ezt a hétvégét Jens-nek, szóval...
- Az remek. Akkor holnap is itt leszel?
- Elég valószínű. - bólintottam fáradt mosollyal.
- Jó a sapkád. - vigyorgott.
- Ja, köszönöm. - toltam hátra a full cap-et.
- De ez nem a tiéd? - pillantott az egyre türelmetlenebbül mellettem álldogáló spanyolra.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Rajtad maradt a Santanderes sapkám. - mosolygott rám.
- Ja, jézus. Bocsi. - leakartam venni, de leállított.
- Maradjon csak. - vigyorgott Fernando. - Jól áll.
- Hát jó. - nevettem fel. Megigazítottam a hajamat, majd visszatettem a piros sapkát. A német pilóta ezt a jelenetet hitetlenkedve nézte, majd halványan elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Na jó, mi rohanunk. - szólalt meg végre Sebastian, majd Fer-re pillantott. - Sok sikert az időmérőn.
- Kösz. - bólintott kimérten a pilóta, majd elléptünk egymás mellett.
Az utolsó pár lépést szótlanul tettük meg az olasz istállóig.
- Bemutathatlak pár embernek, vagy már sok? - hajolt közelebb, hogy a fülembe suttogjon. Kirázott a hideg, mire elmosolyodtam.
- Meggyőztél. - nevettem fel.
Fernando is elmosolyodott, majd odavezetett pár számára fontos emberhez. Megismerkedtem a két edzőjével, a menedzserével, versenymérnökével, sajtósával, csapatfőnökével és az összes szerelőjével.
- Hova ülhetek? - forgolódtam egy helyben.
- Akár oda. - mutatott a piros bőrfotelére.
- Nee... - nevettem fel hitetlenül. - A szent fotel. Beleülhetek?
- Hát. - vigyorgott. - Becsüld meg a pillanatot.
- Igen, uram, igen. - szalutáltam.
A spanyol pilóta hangosan felvetett.
- Pihenhet, közlegény. - nevetett.
- Köszönöm. Na jó, te meg üljél befelé.
- Igen is. - vigyorgott, majd sarkon fordult és elindult a kocsija felé.