What about love? - 6. fejezet

6. fejezet - Just a game

Végigsimítottam a hófehér Hervé Léger ruhát és mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Mikor megszólalt a kaputelefon, elhagytam a szobámat és az ajtó felé indultam.

- Igen? - szóltam bele. 

- Ms. Isleen? Mr. Fernando megérkezett.

- Köszönöm, Raul. Azonnal megyek. 

Gyorsan belebújtam a fekete Louboutin magassarkúba, felkaptam a piros kis clutchot és elhagytam a lakást. Sietős léptekkel indultam el lefelé, és odaintettem a portásnak.Az épület előtt álló tűzpiros Ferrarit már az üvegajtón át kiszúrtam. Vigyorogva léptem ki a házból és az autóját támasztó Fernandohoz sétáltam. 

- Hát, szia. - adtunk egymásnak két puszit.

- Jó a ruhát. - mért végig vigyorogva.

- Köszönöm. - nevettem. - Tetszik a kocsid. - simítottam végig a tűzpiros gépet. - Nekem adhatnád.

- Nehéz vele bírni. - paskolta meg nevetve a motorháztetőt, majd kinyitotta nekem a bal oldali ajtót. - Mehetünk?

- Persze. - mosolyogtam és becsúsztam a kényelmes bőrülésre. - Hova megyünk?

- Meglepetés. De nagyon remélem, hogy szereted a sushit.

- Én? - fordultam felé az ülésen. - Imádom. 

- Akkor helyes. - vigyorgott és továbbra is az útra koncentrált. 

Az idő alatt, ami a lakás és az étterem között tettünk meg, keveset beszélgettünk csak, de nem is bántam. Inkább élveztem a gyönyörű kocsit, mert nem mindennap ülök ilyen autóban. Mikor megérkeztünk az egyik étterembe, Fernando gyorsan kipattant és kinyitotta az ajtót, majd nyújtotta a kezét, hogy kisegítsen.

- Micsoda úriemberrel van dolgom. - nevettem fel és elfogadtam a kezét. 

- Muszáj lesz lenyűgözzelek. - vigyorgott. 

Mikor beléptünk az étterembe meglepő látvány fogadott. Az egész étterem üres volt, csak egy asztal volt megterítve és kicsit elhúzva a többitől. Meglepődve fordultam hátra.

- Hát ez? 

- Gondoltam lefoglalom, ne zavarjanak. - vigyorgott. 

- Ezt most nem mondod komolyan? - mutattam az asztalra, de arcomon már mosoly bujkált. - Teljesen felesleges.

- Most már mindegy, nem igaz? - rántotta meg mosolyogva a vállát. 

- Most már igen. 

- Hölgyem. - tessékelt mosolyogva az asztalhoz és kihúzta a széket, hogy leülhessek.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá és helyet foglaltam.

A férfi is leült velem szembe a bőrfotelbe. 

- Bort iszol?

- Hány évesnek nézek ki? - nevettem. - Ráérek 35 fölött bort iszogatni. Inkább valami erősebbet.

- Whiskey?

- Legyen. - dőltem hátra a székben. - Bár nem rajongok érte. 

- Mert biztos nem ittál még jót. 

- Lehet. - vigyorogtam. - Tessék itt a kihívás, szerettesd meg velem. 

- Kihívás elfogadva. - vigyorodott el ő is, majd jelzett a pincérnek. 

A középkorú főpincér egyből ott is termett az asztalnál. 

- Mit hozhatok?

- Egy üveggel a legjobb skót whiskeyből.

- Igen uram. - bólintott, majd el is tűnt.

- Egy üveggel? - nevettem fel. - És mégis ki fogja majd azt meginni?

- Majd te. 

- Én. - nevettem újra. - Te nagy tévedésben élsz. 

- Majd meglátjuk. - mosolygott.

A pincér hamar hozta az üveget és kitöltött nekünk egy keveset a poharunkba, majd le is tette az asztalra. 

- Cheers. - emelte meg a saját poharát a spanyol.

- Cheers. - mosolyogtam és hozzákoccintottam az övéhez.

- Aztán fenékig.

Ő már bele is kortyolt az italába, amíg én csak beleszagoltam. A pilóta a pohár fölött halvány mosollyal figyelte, ahogy lassan belekortyolok, majd kicsit megborzongok az ízétől.
- Hát ez szörnyű. - ráztam meg a fejem. - Nem tudom mi a jó ebben.
- Mert túl gyorsan iszod. - vigyorgott. - Érezned kell az ízét. Próbáld újra. - bólintott. 
- Legyen. - újra a számhoz emeltem a poharat.
- Lassan kortyold és hosszan. Ne úgy akard inni mint a vizet. Ez sokkal drágább a víznél. 
Úgy tettem, ahogy a spanyol pilóta mondta. Igyekeztem kiélvezni az ízét. Kicsit valóban kellemesebb volt. 
- Na? - pillantott rám vigyorogva.
- Egész jó. - mosolyogtam.
- Még pár korty és imádni fogod. Fogadok hogy a vodkát whiskeyre cseréled.
- Azért azt nem hiszem. - nevettem. - De te le akarsz itatni?
- Távol álljon tőlem. - tette fel védekezően a kezét, de alig bírta visszafojtani a mosolyát.
Hangosan felnevettem, majd a pincérre pillantottam fel, aki meghozta az étlapokat. Azt, hogy mit eszünk, együtt vitattuk meg. Végül úgy döntöttünk eszünk egy nagyobb vegyes tálat, afféle "minden bele" tányért, és mind a ketten csipegetünk amit szeretnénk. Miközben vacsoráztunk kellemes elbeszélgettünk és nem csak az az egy üveg whiskey fogyott el, hanem rendeltünk egy újabbat is. Fernando-nak igaza volt, tényleg elég kellemes. A vacsora végeztével, mivel a pilóta sem ivott kevesebbet, mint én, ezért úgy döntöttünk, ott hagyjuk a kocsit és gyalogolunk. Ugyan jó háromnegyed óra volt az út, de fel se tűnt, olyan jól szórakoztunk haza felé is. A lakás előtt álltunk csak meg, és a hátamat nekidöntöttem az ajtónak, úgy fordultam szembe a spanyollal.
- Köszönöm ezt a nagyszerű estét. 
- Én köszönöm, hogy eljöttél. - mosolygott Fer és közelebb lépett. 
Felpillantottam a barna szempárba, majd tekintetem az egyre csak közeledő ajkakra tévedtek. Ajkai az enyémeket súrolták  mire egy pillanatra lehunytam a szememet. Azonban nem hagytam, hogy megcsókoljon, inkább kissé eltoltam és újra a felpillantottam a szemeibe. Látszott rajta, hogy nem érti, miért állítom le. Pár pillanatig egymás tekintetébe vesztünk, majd mielőtt még hátrébb lépett volna, a pólójánál fog húztam vissza és én csókoltam meg. Éreztem, ahogy halvány mosoly fut végig az arcán, mire csak vadabbul csókoltam, ő pedig a derekamnál fogva húzott magához közelebb. Hosszú percekig tartottak csókjaink, majd végül finoman eltoltam. 
- Hát ez... egy remek este volt. - mosolyogtam. 
- És kell hogy vége legyen? - vonta fel a szemöldökét a pilóta. 
Hangosan felnevettem a felvetésén, amire tőle csak egy értetlen arcot kaptam. 
- Igen, kell. - bólintottam mosolyogva.
- Biztos? - lehelt finom csókot a nyakamra, egymás után többet is.
Kirázott a hideg ettől és vigyorogva eltoltam magamtól a spanyol. Bármennyire szerettem volna folytatni, nem lehetett engednem neki. 
- Biztos. - néztem a szemébe. - De... - megszakítottam a mondatomat és megcsókoltam a férfit. 
Mind a két kezét a derekam köré fonta és ismét lefoglaltuk egymást pár percre. Finoman eltoltam magamtól és a szemébe néztem. 
- Holnap? 
- Holnap este el kell utaznom. De reggel még benézek. Német nagydíjra jössz?
- Nem. Egy fesztiválra vagyok hivatalos Arizonába  Pénteken kezdődik a fesztivál és vasárnap van vége. Szerintem már csütörtökön utazom. 
- Nagy kár. - simította végig a karomat. - Akkor nem találkozunk egy ideig.
- De mi lesz velünk? 
- Mi legyen? - vigyorgott. 
- Beszéljük meg holnap, már fáradt vagyok és túl sok alkohol van bennem hogy ne azt mondjam, amit gondolok.
- Jól van. - nevetett fel. - Akkor, jó éjt. - hajolt közelebb és megcsókolt. Vigyorogva húztam közelebb a pólójánál fogva és most nem sikerültek rövidebbre csókjaink, mit korábban.
- Most már jó lesz. - vigyorogtam, miután eltoltam. - Neked is. 
Mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy a spanyol világbajnok végigsétál a folyosón, majd beszáll a liftbe. 

.   .   .

Hétfőn délelőtt Fernando valóban átjött és átbeszéltük a kapcsolatunkat. Jobban mondva kevesebbet beszéltünk, inkább többet foglalkoztunk egymással, mint a beszélgetéssel. De az kerekedett ki belőle, hogy megpróbáljuk együtt. Jenson kedden reggel átjött, és bármennyire szerettem volna, nem mesélhettem neki az új kapcsolatomról, mert úgy döntöttük egy ideig titokban tartottuk. A bátyámat mondjuk legkevésbé sem érdekelte a vasárnap estém, sőt, minden alkalommal ahogy csak a vasárnap szóba jött, terelte a témát. Egyetlen dolog, ami érdekelte azaz volt, hogy megnyerte-e a fogadást.

- Szóval? - ült le a szobámban az ágyamra miközben én pakoltam a bőröndbe. - Nyertem? 

- Nyertél. - adtam meg magamat nevetve. 

- Akkor elmondom melyik futamokra kell eljönnöm veled. Jegyzetelj. Ausztrál, spanyol, monacói, brit, magyar, szingapúri és Abu Dabi.

- Ezekre még szívesen is megyek. - vigyorogtam.

- Minden évben?

- Minden évben. - nevettem.

- Helyes. Látom készülsz. Mikor indul a gép?

- Holnap reggel. 10.15-kor száll fel.

- Kivigyelek a reptérre?

- Megtennéd? - vetettem rá hálás pillantást. 

- Még szép hogy meg. - villantott rám széles mosolyt. - Mikor jössz haza?

- Valószínűleg hétfőn. De meglátom. Majd csörgetlek. 
- Jól van. Viszont én most megyek, ha nem baj, mert a gép délután indul Nürburgba. 
- Okés. Menj csak. Akkor reggel jössz.
- Mindenképp. Aludd ki magad, mert hosszú lesz a repülő út, és tudod, hogy nem tudsz rajta aludni. - nyomott egy puszit a fejem búbjára, amitől elmosolyodtam. - Hívlak reggel.
Azzal elhagyta a lakásomat én pedig folytattam a pakolást. 

.   .   .

Beütöttem a jól ismert számot és vártam, hogy a férfi felvegye a telefont. Tudtam, hogy elég korán van Európán, sőt túl korán is, de azért reméltem felveszi.
- Igen? - szólt bele egy álmoskás hang.
- Most keltél fel, Jens? - nevettem fel.
- Eddig aludtam. Mi van? - morgott.
- Megyek haza. Jobban mondva Németországba. Hét óra múlva ott vagyok. Ki jössz értem a reptérre?
- Hogy-hogy jössz?
- Nem volt túl izgi a fesztivál - hazudtam. - Jana nélkül meg pláne. 
- Aha. Hát persze, hogy kimegyek. - hallottam ahogy kissé elmosolyodik. - Azt mondod kerek hét óra a repülő út?
- Azt.
- Jól van. Megyek akkor.
- Köszi. Aludjál még.
- Az lesz. - azzal kinyomta a telefont.
Mosolyogva figyeltem a képernyőt, majd még gyorsan írtam egy SMS-t Fer-nek, végül pedig repülő üzemmódra állítottam a készüléket és elindultam, hogy beszálljak a gépbe. Az utat furcsa módon most végigaludtam, pedig sosem szoktam aludni gépen. Valószínűleg az is betette a kiskaput, hogy nem aludtam sokat a sok bulizás miatt. Mikor leszállt a gépem, fáradtan és csapzottan vonszoltam el magamat a kijáratig. Jenson pedig rendületlenül ott állt. Egyértelműen ő a világ legjobb testvére. Mikor meglátott, széles mosoly húzódott az arcára.
- Hát megjöttél, fáradt kis madárkám? - nevetett és magához ölelt.
- Ne is mond. - ráztam a fejemet. - Csak menjünk.
Mikor már a kocsiban ültünk, újra előtt vettünk, hogy beszélgessünk. 
- Milyenek voltak az edzések meg az időmérő?
- Pénteki első 7., másodikon 9., harmadikon 11. Ma pedig a 9. helyről rajtolok. 
- Na, az tök jó. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Igen, ez most jó.- bólintott, miközben a szálloda felé hajtottunk. - De mesélj. Mi volt a fesztiválon?
- Nem volt rossz. - rántottam meg a vállamat egyszerűen. - Csütörtökön buliztam, pénteken is buliztam, tegnap pedig felléptem. Jó volt összeismerkedni pár fiatal tehetséggel és találkozni a régi haverokkal, de Jana nélkül mégse ugyanaz.
- Aj, te kis party arc. - szabad kezével nevetve összeborzolta a hajamat.
- Hé... - mosolyogva igazgattam szőke hajkoronámat.
Az út további részén beszélgettünk, de nem sokat. Inkább egyre többször és többször néztem meg a telefonomat, mert nem értettem, Fernando miért nem válaszol. Küldtem neki még egy SMS-t, majd újra előre pillantottam. Éreztem, ahogy Jenson rám-rám pillant.
- Kinek a telefonját várod?
- Ja, csak Jan-nak írtam még felszállás előtt, de nem válaszolt. - hazudtam.
- Értem. - biccentett. - Amúgy itt van Jessica.
- Igen? Tök jó, rég láttam.
- Ő is vár, hogy lásson. - mosolyodott el bátyám.
A brit férfi leparkolt a szálloda előtt és kiszálltunk. 
- Mikor mondtad hogy jössz, foglaltam neked egy szobát.
- De rendes vagy, köszönöm.
- Természetes. 
Kivette a csomagtartóból a bőröndömet és minden szó nélkül húzni kezdte befelé. Gyorsan megkaptam a szoba kulcsát, ami kettővel Jenson-ék mellett volt. Lepakoltunk a szobámban, majd mentünk az ő szobájukba, hogy köszönjük Jessicának. A modell lány, mikor beléptünk épp a tükör előtt tökéletesítette. 
- Jess! - léptem felé vigyorogva.
- Ise! - fordult felém mosolyogva és magához ölelt. - Hát szia.
- Szia, jó rég láttalak. - öleltem át én is a lányt.
- Igen. - elengedett pár másodperc múlva. - Mindig elkerüljük egymást. De te most is gyönyörű vagy.
- Most? - nevettem fel és belepillantottam a tükörbe. Csapzott haj, fáradt szemek, nyúzott arc. - Nem hiszem.
- Dehogynem. Na jól van, hagylak készülni, hisz lassan indulunk.
- Jól van, akkor rohanok. 
- Fél óra, Ise. - hallottam Jens hangját, ahogy becsukódott az ajtó.
Visszementem a szobába. Gyorsan letusoltam, felöltöztem, a hajamat száraz samponnal rendbe tettem  és átfésültem, majd összedobtam egy friss sminket, ami kicsit eltakarta a sötét karikákat a szemem alatt. Felfrissülve hagytam el a szobámat és bekopogtattam a szerelmes párhoz, akik meg is jelentek. Miközben a pályára hajtottunk, végig Jessica-val beszélgettem, mert már jó hónapja nem beszéltünk. A V.I.P. parkolóban Jenson átnyújtotta nekem a beléptetőkártyát és kiszálltunk a kocsiból. Együtt sétáltunk el a McLaren istállójáig, de én legszívesebben már rég Fernando-val lettem volna. Pár percet illedelmesen a bokszban töltöttem, váltottam pár kedves szót a szerelőkkel, majd visszamentem a bátyámhoz.
- Hé, Jens. Beköszönök Lewis-éknak.
- Jól van, de azért remélem a futamot itt nézed.
- Persze. - mosolyogtam.
Kiléptem a brit istállóból és a Ferrari bokszai felé vettem az irányt. Mikor megérkeztem az olasz istállóba, sok ismerős arc fordult felém mosolyogva és páran kedvesen odaköszöntek. Mivel szememmel akárhogy kerestem, nem találtam sehol Fer-t, ezért az egyik szerelő felé fordultam. 
- Hé, Lucio. Hol van Fernando?
- Öhm, már egy jó fél órája elmentek valamerre, lassan visszaértek. Szerintem a Motor Home-ok körül keresd.
- Köszi. - mosolyogtam rá, majd ki léptem a piros ruhásoktól. 
Tovább gyalogoltam a paddockban, közben tekintetemet jártattam, hátha megtalálom a pilótát. A második SMS-re sem válaszolt, ami kicsit nyugtalanná tett. Miközben sétáltam, meg is csörgettem, de csak kisípolt a készülék. Összevont szemöldökkel ráztam meg a fejemet és gyorsítottam a lépteimet. A következő pillanatban valaki hátulról elkapta a derekamat. Annyira megijedtem, hogy a szívem szinte megállt. Hátrafordultam.
- Hova rohansz ennyire, Leen. - vigyorgott rám Lewis.
- Szívbajt hoztál rám. - ráztam meg a fejemet nevetve és adtunk egymásnak két puszit.
- Hogy-hogy itt?
- Hát, jöttem támogatni Jenson-t. - mosolyogtam. - Meg Fernando-t. Nem láttad valahol?
- Öh... ma még nem. - a férfi zavartnak látszott.
- Mi a baj? 
- Semmi. - próbált mosolyogni, de láttam, hogy kicsit mintha megijedt volna.
- Merre keressem?
- Gyere inkább velem. - próbált a derekamnál terelgetni. 
- Neked felveszi a telefont?
- Mi?
- Nekem nem válaszol az SMS-ekre, nem veszi fel.
- Nem tudom, később megkeressük. 
Hátrapillantottam a vállam fölött, hátha mégis csak abból az irányból érkezik a spanyol férfi. Meg is pillantottam és széles mosoly költözött az arcomra. 
- Ott van. - kibontakoztam Lewis öleléséből és elindultam a spanyol pilóta felé. 
- Várj, Isleen.
A világbajnok mellett azonban egy ismeretlen arc sétált. Egy szőke, magas, vékony lány. Mikor Fernando észrevett, az arcára fagyott a mosoly. Nem értettem ezt, ezért még inkább megszaporáztam a lépteimet. Fer megtorpant tőlem pár méterre és a derekánál fogva húzta magához a mellette álló lányt. Kicsit ledöbbentem a jelenttől, és felvont szemöldökkel léptem oda hozzájuk.
- Sziasztok.
- Szia. - a spanyol láthatólag feszengett. - Dasha, ő itt Isleen, egy nagyon kedves barát. Isleen, ő itt Dasha, a barátnőm.
Mikor kimondta a nevet lesokkolódtam. Hogy mije? Az érzelmek olyan erővel törtek rám, hogy megdermedtem. Düh, csalódottság, szomorúság, harag. Éreztem, ahogy a sós folyadék elönti a könnycsatornámat, de sűrűn pislogtam, így nem folytak le a könnyek.
- Örülök... Dasha. - nyögtem nehezen, de nem tudtam ránézni.
- Én is, nagyon. - mosolygott kedvesen a modell és kezet nyújtott.
Mivel nem akartam, hogy bármit is észrevegyen, halvány mosollyal kezet nyújtottam. De ahogy megráztam, újra elfogta a torkomat az a szorító érzés. Éreztem, ha még egy percet maradok, elbőgöm magamat. 
- Nekem most... - elcsuklott a hangom. - Nekem most vissza kell mennem Jenson-höz. 
Hátat fordítottam és futni kezdtem. A mögöttem pár méterre álló Lewis-t kikerültem és már nem érdekelt ki mit gondol, csak el akartam tűnni. Minél messzebb, minél gyorsabban. Ahogy befordultam a bokszokhoz, nem bírtam tovább, a térdeim felmondták a szolgálatot és a földre rogytam, könnybe fúlva.

Vacsora ruha

Vasárnapi ruha

Mivel még mindig nagyon boldog vagyok a 10.000 látogató miatt, ezért nagyon hosszú résszel jutalmazlak titeket :D