Bevallom, egy egészen picit megfeneklettem, azért jött lassabban ez a rész :) De csak azért, mert annyi ötletem van a következő részekre, amik elég messze van és annyira leírnám... de még várni kell :D Nem olyan izgi rész, de fény derül egy régi névre, aminek nagy szerepe lesz még később :D
A harmadik szabadedzést és az időmérőt is az olasz istállónál töltöttem és feszülten figyeltem az eredményeket. Se Fernando-nak, se Jenson-nek nem jött össze ez a mai időmérő, mert míg előbbi a tizedik, utóbbi a tizenegyedik helyen végzett. Azonban mint megtudtam az egyik szerelőtől, mind a ketten ugrottak egy helyet előre, mert az egyik Force India pilóta, akik előttük végzett, büntetést kapott, ezért a rajtrács végén kötött ki. Az olasz istálló egyértelműen nem volt boldog, és a rádióüzenetből azt szűrtem le, hogy a spanyol pilóta sincsen megelégedve az eredménnyel. Miután a spanyol visszaért a kötelező interjúról, odalépett hozzám. Látszott rajta, hogy nem igazán van kedve csevegni. Nem akartam nyaggatni, ezért felálltam a székéből.
- Hagyjalak most?
- Nem kell, maradhatsz, ha szeretnél. - próbált fáradtan mosolyogni.
- Megyek. - fektettem a vállára a kezemet és levettem a Ferraris sapkát. - Jenson valószínűleg megpukkad. Köszönöm, hogy itt lehettem.
- Igazán nincs mit. - vigyorgott. - Gondolkodsz a vasárnapon?
- Mindenképpen. - mosolyodtam el. - Még beszéljünk.
- Rendben.
Felvettem a fekete Vans full cap-et és elhagytam az olasz istállót. Lélekben mindenre felkészültem, ami rám várhat. Kiabálás, veszekedés, megvető pillantások, sértő megjegyzések és gúnyos beszólások. Pár méterre megálltam a brit istállótól, mély levegőt vettem és lehunytam a szememet. Hosszan fújtam ki, majd kinyitottam a szememet és határozott lépésekkel indultam el a brit istálló felé. Első ránézésére nem találtam sehol a bátyámat, hiába jártattam többször is körbe a tekintetemet. A hozzám legközelebb eső szerelőtől kérdeztem meg, tud-e valamit Jensről.
- Igen, elment interjúzni.
- De arról már nem kellett volna visszaérnie?
- De. De úgy látom, ott is van. - bólintott fejével a hátam mögé, mire megfordultam.
A férfi valóban közeledett, elmélyülten beszélgetve sajtósával, napszemüveg mögé burkolózva, kulacsából italt szürcsölgetve. Fel sem nézett, mikor beléptek az istállóba egyszerűen elsétált mellettem, mintha ott se lennék. A mellettem lévő szerelőnek azonban mosolyogva odabiccentett. Na igen, erre nem számítottam.
- Jenson! - pördültem meg a tengelyem körül és elkaptam a karját.
Minden szó nélkül erősen megrántotta a karját, ezzel ki is szabadulva finom szorításomból. Utána léptem és újra elkaptam a karját, de most erősebben.
- Várj már!
Végre kegyeskedett megfordulni és levenni a szemüvegét.
- Nem azt mondtam, hogy ma már rám ne számíts?
- Bocsánatot akarok kérni.
- Ne fáradj. - nevetett fel gúnyosan. - Felesleges.
- De, Jens.
- Ne, Ise. Tudod, lehet, hogy hiba volt, hogy rávettelek hogy ki gyere?
- Hogy mi? - képedtem el.
- Mindig tudtam, hogy makacs vagy és önfejű. De hogy ennyire. Azt hittem már nem vagy tizenhat éves, aki minden rosszba belekeveredik.
- Jenson, nem is vagyok. - háborodtam fel. - Az pedig, hogy nem tetszik, amit csinálok és akivel csinálom, nagyon sajnálom.
- Kivel voltál most? - szakított félbe.
- Nem tök mindegy?
- Nem annyira.
- Jól van, ha érdekel, Fernando-nál.
- Ki gondolta volna. - nevetett fel gúnyosan újra. - Nagyon-nagyon rossz úton jársz kislány.
Mély levegőt vettem, hogy ne vágjak neki vissza, mert végül is kibékülni jöttem.
- Figyelj rám, Jens. Sajnálom. Sajnálom, hogy nem bízol bennem, és sajnálom hogy emiatt ennyit veszekszünk. Sajnálom, hogy nem hallgatok rád, de ez az én életem. Nem tudom, mikor fogod megérteni, hogy huszonhat évesen el tudom dönteni hogy mit akarok, kivel akarom és hogyan.
- Isleen... én nem benned nem bízom.
- Akkor?
- Nem akarom, hogy megint belefuss egy olyanba mint James...
A név hátán kirázott a hideg. Lehunytam a szememet és hosszan beszívtam a levegőt, majd ugyanolyan hosszan ki is fújtam. Mikor kinyitottam a szememet, nem pillantottam bátyámra, inkább elfordítottam a fejemet.
- Ise... - érintette meg finoman a vállamat. - Már értesz engem? Az az időszak... az számomra szörnyű volt. Több mint szörnyű.
- Nekem is... - próbáltam visszanyelni a könnyeimet de a hangom megremegett, majd elcsuklott. Éreztem, ahogy a sós folyadék utat tör és lassan elkezd lefolydogálni az arcomon.
- Ise... - a férfi kitárta a karjait és szorosan magához ölelt.
Nem érdekelt már semmi, hogy hol vagyok, vagy éppen ki nézi ezt a jelenetet, szorosan átkulcsoltam a karjaimat és hagytam, hogy felszínre törjenek a könnyeim. Arcomat Jenson vállába temettem, az enyém pedig rázkódott a zokogástól. Már csak a név annyi régi sebet képes volt felszakítani így, négy év után is, hogy az valami hihetetlen. Jens nem kérdezett semmit, nem is mondott semmit, csak szorosan ölelt magához és a hajamat simogatta.
- Nincsen semmi baj. - suttogta. - Itt vagyok.
Hosszú percekig álltunk így, majd végül sikerült megnyugodnom és elengedtem a férfit. Letöröltem a könnyeimet és még pár pillanatig szipogtam, de utána újra rendben éreztem magamat.
- Látod? - simította ki az arcomból a hajamat. - Ezt akarom elkerülni. Annyi fájdalmat okozott neked, minden szempontból. Nem szeretném, hogy újra átéld.
- Értem. - bólintottam megtörten. - Akkor sem hallgattam rád...
- Ssss... - csitított. - Ne hántolgassuk fel még jobban, jó. - dörzsölte meg a hátamat.
- Jó. - bólintottam. - Hazaviszel?
- Hát persze, hogy haza. - mosolyodott el és átkarolta a vállamat.
Jenson elköszöngetett mindenkitől, majd szótlanul indultunk el a parkoló felé. Nem néztem fel, csak a földet bámultam, számolva minden egyes lépésemet. Csak akkor pillantottam fel, mikor egy aggódó hang szólította meg a bátyámat.
- Mi történt? - torpant meg Lewis és közben kezet nyújtott Jens-nek.
- Lelki gondok. - legyintett bátyám, miután elfogadta a felé nyújtott jobbost.
- De jól van? Vagy jól vagy, Ise? - fordult felém.
- Már igen. - bólintottam gyengéden. - De elfelejtettem gratulálni a rajtelsőséghez. - próbáltam mosolyogni.
- Köszönöm. - biccentett a brit halvány mosollyal. - Reméljük a holnap is ilyen jó lesz.
- Sok sikert.
- Köszönöm. - mosolyodott el szélesebben. - Akkor holnap? - nézett először rám, majd Jenson-re.
- Ki nem hagynám. - mosolyogtam én is.
Hason feküdve nyomkodtam a telefonomat, miközben valaki csöngetett. Sok kedvem nem volt felállni, ráadásul nem is voltam fogadóképes a kopott haspólóba és a már szöszös szürke térdnadrágban, ezért úgy döntöttem, úgy teszek, mint aki nincs itthon. De mivel a személy konkrétan ráakaszkodott a csöngőre, ezért mérgelődve felkászálódtam az ágyról és elmásztam az ajtóig. Mikor kinyitottam, egy ismerős arc mosolygott rám.
- Jana! - öleltem meg barátnőmet. - Szia.
- Szia, Leen. - mosolygott. - Mi a helyzet?
- Semmi különös, gyere csak be. Milyen volt az utad?
- Hosszú és fárasztó. De, egy igazán helyes pasi ült mellettem, akivel egész jót beszélgettem.
- Helyes. - vigyorogtam. - Cseréltetek számot?
- Még szép hogy. - nevetett. - Nem úgy ismersz?
- Elnézést. Kérsz valamit inni?
- Aha, egy tea jól esne. - leült az egyik hófehér bőrrel behúzott bárszékre.
- Mikor értél vissza?
- Tíz perce. Ledobtam a cuccomat, aztán már jöttem is hozzád, mert olyan rég láttalak. De ne beszéljünk rólam. Mesélj, kire másztál rá amíg nem voltam itthon?
- Senkire? - nevettem fel.
- Olyan nincsen. - rázta a fejét hitetlenül. - Akkor ezen sürgősen változtatni kell. Ne is teát adj, hanem valami erőset és készülj, megyünk bulizni.
- Biztos hogy nem. - nevettem fel újra. - Tegnap voltam, és még mindig kicsit másnapos vagyok.
- Na, ez már valami. - csapott elégedetten az asztalra a lány. - Kivel?
- Három F1-es pilótával. Lewis-szal, őt te is ismered, aztán egy német- finn pilótával Nico Rosberg-gel, és egy Ferrarissal, Fernando Alonso-val.
- Na, ez már felhozatal. Jól csinálod, kislány. És, volt valami?
- Nem, semmi.
- Mert? - lepődött meg.
- Mert nem vagyok olyan, mint te.
- Még. - emelte fel az ujját figyelmeztetően. - Csak idő kérdése, hogy rájöjj, az a jó út, amin én járok.
- Nem hiszem. - vigyorogtam. - Holnap ha kijössz velem, bemutatlak nekik.
- Egész nap száguldozó kocsikat nézni, rengeteg ember nyüzsög körülöttem, a zaj pedig kiszakítja a dobhártyámat? Hmm. Remek szórakozás, de azt hiszem jobbat is el tudok képzelni.
- Ugyan már, Jan. - nevettem fel. - Ha meglátod kik ülnek azokban a száguldó gépekben, esküszöm neked boldogan teszed tönkre a füledet.
- Hoppá. - vonta fel ívelt szemöldökét a lány. - Pár hete ha megkérdezlek, azt mondod, hogy lapos, gyors autók amik megállás nélkül körözgetnek egy fura vonalvezetésű pályán. Ja és az egyik pilóta vagy mi Jenson. Ezt válaszoltad volna. Ki miatt változtattad meg a véleményedet?
- Senki miatt. - vigyorogtam.
- Ismerlek, te lány. - szuggerált. - Na mesélj.
- Nem nincsen semmi. Még.
- Hoppácska. Álljunk meg egy szóra. Mi az, hogy még?
- Háátt... Fernando elhívott vacsorázni vasárnap. De azt mondta döntsem el, hogy ez randi vagy csak baráti.
- Az akivel együtt buliztál?
- Nem tudom hány Fernando-t említettem még ma. - válaszoltam gúnyosan.
- Mutass képet. - lepergett róla a gúny, mintha meg se hallaná a sértéseket.
Felvettem a konyhapultra tett telefonomat, kioldottam a zárat és megkerestem a ma készített közös képünket. Átnyújtottam barátnőmnek a telefont.
- Oh, hogy ti ilyen jóba vagytok, hogy már közös képeket is van.
- Az ő ötlete volt.
- Nem rossz. Engedélyezem.
- Mégis mit? - nevettem.
- Azt, hogy együtt vacsorázz vele.
- Hát, nagyon köszönöm. - vigyorogtam gúnyosan.
- Igazán nincs mit. - bólintott és tovább húzogatta az ujját a képernyőn. - Hoppá, van itt egy pár tegnapi partifotó. Legalább is gondolom tegnapi.
- Mi? - léptem oda mellé és a képeket kezdtük nézegetni.
Rengeteg közös kép készült mind Nico-val, mind Lewis-szal, mind Fernando-val. De volt pár csoportkép is, ahol mind a négyen rajta vagyunk. Találtunk egy videót is, amin már késő este az utcán vonulunk és a vizes járdán a nem igazán szomjas Nico hatalmasat taknyol. A háttérben pedig hallatszik ahogy mind a hárman nevetünk, de a német pilóta is fetreng még a földön és nevet.
- Ahogy nézem, nem volt rossz buli. - nyújtja át a telefonomat Jana.
- Nem is emlékeztem ezekre a képekre.
- Nem csodálom. Te szerintem a bulik felére nem emlékszel. - nevetett.
- Az is igaz. - túrtam bele a hajamba. - Na, akkor jössz holnap?
- Menjek?
- Persze. Tök jó buli lenne. - mosolyogtam.
- Jól van. Mikor indulunk?
- Nem tudom, még Jens-t fel kell hívni. De lehet ő korábban ki akar menni. Mehetnénk együtt.
- Adom az ötletet. Na jól van, mostmár tényleg mennem kell, mert mindent szó szerint bevágtam a lakásba és utána rohantam. Hívsz később?
- Persze.
- Jól van.
Barátnőm lekászálódott a székről és elindult az ajtó felé. Elkisértem, és mikor kilépett a lakásból becsuktam az ajtót és be is zártam.
- Mindenképpen. - mosolyodtam el. - Még beszéljünk.
- Rendben.
Felvettem a fekete Vans full cap-et és elhagytam az olasz istállót. Lélekben mindenre felkészültem, ami rám várhat. Kiabálás, veszekedés, megvető pillantások, sértő megjegyzések és gúnyos beszólások. Pár méterre megálltam a brit istállótól, mély levegőt vettem és lehunytam a szememet. Hosszan fújtam ki, majd kinyitottam a szememet és határozott lépésekkel indultam el a brit istálló felé. Első ránézésére nem találtam sehol a bátyámat, hiába jártattam többször is körbe a tekintetemet. A hozzám legközelebb eső szerelőtől kérdeztem meg, tud-e valamit Jensről.
- Igen, elment interjúzni.
- De arról már nem kellett volna visszaérnie?
- De. De úgy látom, ott is van. - bólintott fejével a hátam mögé, mire megfordultam.
A férfi valóban közeledett, elmélyülten beszélgetve sajtósával, napszemüveg mögé burkolózva, kulacsából italt szürcsölgetve. Fel sem nézett, mikor beléptek az istállóba egyszerűen elsétált mellettem, mintha ott se lennék. A mellettem lévő szerelőnek azonban mosolyogva odabiccentett. Na igen, erre nem számítottam.
- Jenson! - pördültem meg a tengelyem körül és elkaptam a karját.
Minden szó nélkül erősen megrántotta a karját, ezzel ki is szabadulva finom szorításomból. Utána léptem és újra elkaptam a karját, de most erősebben.
- Várj már!
Végre kegyeskedett megfordulni és levenni a szemüvegét.
- Nem azt mondtam, hogy ma már rám ne számíts?
- Bocsánatot akarok kérni.
- Ne fáradj. - nevetett fel gúnyosan. - Felesleges.
- De, Jens.
- Ne, Ise. Tudod, lehet, hogy hiba volt, hogy rávettelek hogy ki gyere?
- Hogy mi? - képedtem el.
- Mindig tudtam, hogy makacs vagy és önfejű. De hogy ennyire. Azt hittem már nem vagy tizenhat éves, aki minden rosszba belekeveredik.
- Jenson, nem is vagyok. - háborodtam fel. - Az pedig, hogy nem tetszik, amit csinálok és akivel csinálom, nagyon sajnálom.
- Kivel voltál most? - szakított félbe.
- Nem tök mindegy?
- Nem annyira.
- Jól van, ha érdekel, Fernando-nál.
- Ki gondolta volna. - nevetett fel gúnyosan újra. - Nagyon-nagyon rossz úton jársz kislány.
Mély levegőt vettem, hogy ne vágjak neki vissza, mert végül is kibékülni jöttem.
- Figyelj rám, Jens. Sajnálom. Sajnálom, hogy nem bízol bennem, és sajnálom hogy emiatt ennyit veszekszünk. Sajnálom, hogy nem hallgatok rád, de ez az én életem. Nem tudom, mikor fogod megérteni, hogy huszonhat évesen el tudom dönteni hogy mit akarok, kivel akarom és hogyan.
- Isleen... én nem benned nem bízom.
- Akkor?
- Nem akarom, hogy megint belefuss egy olyanba mint James...
A név hátán kirázott a hideg. Lehunytam a szememet és hosszan beszívtam a levegőt, majd ugyanolyan hosszan ki is fújtam. Mikor kinyitottam a szememet, nem pillantottam bátyámra, inkább elfordítottam a fejemet.
- Ise... - érintette meg finoman a vállamat. - Már értesz engem? Az az időszak... az számomra szörnyű volt. Több mint szörnyű.
- Nekem is... - próbáltam visszanyelni a könnyeimet de a hangom megremegett, majd elcsuklott. Éreztem, ahogy a sós folyadék utat tör és lassan elkezd lefolydogálni az arcomon.
- Ise... - a férfi kitárta a karjait és szorosan magához ölelt.
Nem érdekelt már semmi, hogy hol vagyok, vagy éppen ki nézi ezt a jelenetet, szorosan átkulcsoltam a karjaimat és hagytam, hogy felszínre törjenek a könnyeim. Arcomat Jenson vállába temettem, az enyém pedig rázkódott a zokogástól. Már csak a név annyi régi sebet képes volt felszakítani így, négy év után is, hogy az valami hihetetlen. Jens nem kérdezett semmit, nem is mondott semmit, csak szorosan ölelt magához és a hajamat simogatta.
- Nincsen semmi baj. - suttogta. - Itt vagyok.
Hosszú percekig álltunk így, majd végül sikerült megnyugodnom és elengedtem a férfit. Letöröltem a könnyeimet és még pár pillanatig szipogtam, de utána újra rendben éreztem magamat.
- Látod? - simította ki az arcomból a hajamat. - Ezt akarom elkerülni. Annyi fájdalmat okozott neked, minden szempontból. Nem szeretném, hogy újra átéld.
- Értem. - bólintottam megtörten. - Akkor sem hallgattam rád...
- Ssss... - csitított. - Ne hántolgassuk fel még jobban, jó. - dörzsölte meg a hátamat.
- Jó. - bólintottam. - Hazaviszel?
- Hát persze, hogy haza. - mosolyodott el és átkarolta a vállamat.
Jenson elköszöngetett mindenkitől, majd szótlanul indultunk el a parkoló felé. Nem néztem fel, csak a földet bámultam, számolva minden egyes lépésemet. Csak akkor pillantottam fel, mikor egy aggódó hang szólította meg a bátyámat.
- Mi történt? - torpant meg Lewis és közben kezet nyújtott Jens-nek.- Lelki gondok. - legyintett bátyám, miután elfogadta a felé nyújtott jobbost.
- De jól van? Vagy jól vagy, Ise? - fordult felém.
- Már igen. - bólintottam gyengéden. - De elfelejtettem gratulálni a rajtelsőséghez. - próbáltam mosolyogni.
- Köszönöm. - biccentett a brit halvány mosollyal. - Reméljük a holnap is ilyen jó lesz.
- Sok sikert.
- Köszönöm. - mosolyodott el szélesebben. - Akkor holnap? - nézett először rám, majd Jenson-re.
- Ki nem hagynám. - mosolyogtam én is.
. . .
- Jana! - öleltem meg barátnőmet. - Szia.- Szia, Leen. - mosolygott. - Mi a helyzet?
- Semmi különös, gyere csak be. Milyen volt az utad?
- Hosszú és fárasztó. De, egy igazán helyes pasi ült mellettem, akivel egész jót beszélgettem.
- Helyes. - vigyorogtam. - Cseréltetek számot?
- Még szép hogy. - nevetett. - Nem úgy ismersz?
- Elnézést. Kérsz valamit inni?
- Aha, egy tea jól esne. - leült az egyik hófehér bőrrel behúzott bárszékre.
- Mikor értél vissza?
- Tíz perce. Ledobtam a cuccomat, aztán már jöttem is hozzád, mert olyan rég láttalak. De ne beszéljünk rólam. Mesélj, kire másztál rá amíg nem voltam itthon?
- Senkire? - nevettem fel.
- Olyan nincsen. - rázta a fejét hitetlenül. - Akkor ezen sürgősen változtatni kell. Ne is teát adj, hanem valami erőset és készülj, megyünk bulizni.
- Biztos hogy nem. - nevettem fel újra. - Tegnap voltam, és még mindig kicsit másnapos vagyok.
- Na, ez már valami. - csapott elégedetten az asztalra a lány. - Kivel?
- Három F1-es pilótával. Lewis-szal, őt te is ismered, aztán egy német- finn pilótával Nico Rosberg-gel, és egy Ferrarissal, Fernando Alonso-val.
- Na, ez már felhozatal. Jól csinálod, kislány. És, volt valami?
- Nem, semmi.
- Mert? - lepődött meg.
- Mert nem vagyok olyan, mint te.
- Még. - emelte fel az ujját figyelmeztetően. - Csak idő kérdése, hogy rájöjj, az a jó út, amin én járok.
- Nem hiszem. - vigyorogtam. - Holnap ha kijössz velem, bemutatlak nekik.
- Egész nap száguldozó kocsikat nézni, rengeteg ember nyüzsög körülöttem, a zaj pedig kiszakítja a dobhártyámat? Hmm. Remek szórakozás, de azt hiszem jobbat is el tudok képzelni.
- Ugyan már, Jan. - nevettem fel. - Ha meglátod kik ülnek azokban a száguldó gépekben, esküszöm neked boldogan teszed tönkre a füledet.
- Hoppá. - vonta fel ívelt szemöldökét a lány. - Pár hete ha megkérdezlek, azt mondod, hogy lapos, gyors autók amik megállás nélkül körözgetnek egy fura vonalvezetésű pályán. Ja és az egyik pilóta vagy mi Jenson. Ezt válaszoltad volna. Ki miatt változtattad meg a véleményedet?
- Senki miatt. - vigyorogtam.
- Ismerlek, te lány. - szuggerált. - Na mesélj.
- Nem nincsen semmi. Még.
- Hoppácska. Álljunk meg egy szóra. Mi az, hogy még?
- Háátt... Fernando elhívott vacsorázni vasárnap. De azt mondta döntsem el, hogy ez randi vagy csak baráti.
- Az akivel együtt buliztál?
- Nem tudom hány Fernando-t említettem még ma. - válaszoltam gúnyosan.
- Mutass képet. - lepergett róla a gúny, mintha meg se hallaná a sértéseket.
Felvettem a konyhapultra tett telefonomat, kioldottam a zárat és megkerestem a ma készített közös képünket. Átnyújtottam barátnőmnek a telefont.
- Oh, hogy ti ilyen jóba vagytok, hogy már közös képeket is van.
- Az ő ötlete volt.
- Nem rossz. Engedélyezem.
- Mégis mit? - nevettem.
- Azt, hogy együtt vacsorázz vele.
- Hát, nagyon köszönöm. - vigyorogtam gúnyosan.
- Igazán nincs mit. - bólintott és tovább húzogatta az ujját a képernyőn. - Hoppá, van itt egy pár tegnapi partifotó. Legalább is gondolom tegnapi.
- Mi? - léptem oda mellé és a képeket kezdtük nézegetni.
Rengeteg közös kép készült mind Nico-val, mind Lewis-szal, mind Fernando-val. De volt pár csoportkép is, ahol mind a négyen rajta vagyunk. Találtunk egy videót is, amin már késő este az utcán vonulunk és a vizes járdán a nem igazán szomjas Nico hatalmasat taknyol. A háttérben pedig hallatszik ahogy mind a hárman nevetünk, de a német pilóta is fetreng még a földön és nevet.
- Ahogy nézem, nem volt rossz buli. - nyújtja át a telefonomat Jana.
- Nem is emlékeztem ezekre a képekre.
- Nem csodálom. Te szerintem a bulik felére nem emlékszel. - nevetett.
- Az is igaz. - túrtam bele a hajamba. - Na, akkor jössz holnap?
- Menjek?
- Persze. Tök jó buli lenne. - mosolyogtam.
- Jól van. Mikor indulunk?
- Nem tudom, még Jens-t fel kell hívni. De lehet ő korábban ki akar menni. Mehetnénk együtt.
- Adom az ötletet. Na jól van, mostmár tényleg mennem kell, mert mindent szó szerint bevágtam a lakásba és utána rohantam. Hívsz később?
- Persze.
- Jól van.
Barátnőm lekászálódott a székről és elindult az ajtó felé. Elkisértem, és mikor kilépett a lakásból becsuktam az ajtót és be is zártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése