XIV. fejezet - Rivals

Kényelmes tempóban sétáltam vissza az olasz istállóhoz. Mikor beléptem, Fernando már készülődött. Mikor meglátott, hozzám lépett. Tudtam, hogy ő se akar úgy beülni a kocsiba, hogy rosszba vagyunk. 

-          Kerestelek.

-          Most megtaláltál. – bólintottam, hogy húzzam az agyát.

-          Hol voltál?

-          Beköszöntem Valery-nek, Jules-nek és Hulk-nak, valamint Rossi-nak.

-          Aha.

-          Fernando, öt perc múlva ülni kell. – kiabálta Andrea.

-          Egy pillanat. – felelte idegesen a spanyol. – Szóval.

-          Hallgatlak. – fontam keresztbe a karjaimat

-     Én… - egyik kezével a karomat simította végig. Éreztem, hogy nem őszintén fogja mondani a bocsánat kérését, csak a szükségből. Nem akart úgy autóba ülni, hogy rosszba vagyunk, de még nem is bocsájtott meg teljesen, szóval úgy csinált, mint aki bocsánatot kér.

-       Ne. – ellöktem a karját, mert átláttam a szitán. – Pontosan látom rajtad, egy cseppet se bántad, meg amit tettél és nem akarsz kibékülni. Ne próbálj átverni.

-          Mi?

-          Ugyan már Fernando. Mit ketten tudjuk, mi van. Nem gondolod komolyan. Így nem kell a kibékülés.

A spanyolon látszott, hogy gondolkodik, majd megfordult és újra az autó felé indult. Hirtelen azonban megtorpant, és nagy lendülettel sietett vissza hozzám. A két kezét az arcomra fektette és szorosan megcsókolt. Próbáltam elhúzódni és eltolni, nehogy már nyeregbe érezze magát, de csak szorosabban tartott, majd újra és újra megcsókolt. Nagy nehezen megadtam magamat és átkaroltam a derekát, és viszonoztam csókjait. Éreztem, ahogy elmosolyodik, amikor megérzi, hogy megadom magamat és elgyengülök. Ő sem tartott annyira szorosan, de még egyszer hosszan megcsókolt, még mielőtt elengedett volna.

-          Még azért meg kell beszélnünk ezt. – súgtam.

-          Rendben. – bólintott Fernando, majd indult vissza a piros géphez.

-          Várj. – léptem oda és még egyszer megcsókoltam. – Ügyes legyél.

Fer felnevetett és bólintott. Minden futam előtt ez volt a rituálénk. Szerencsét kívántam neki egy csók kíséretében. Ez most sem maradhatott el. Miután a spanyol beült a kocsiba, én leültem a fotelébe és felvettem a fülhallgatót. Tíz percen belül már álltam, a mutató és középső ujjaimat szorosan összekulcsolva figyeltem a rajtot. A verseny természetesen idén is nem egy izgalmat tartogatott a versenyzők számra. Fer nagyon küzdött, de sajnos az ötödik helyet tudta beszerezni. Én ennek ellenére is nagyon- nagyon büszke voltam rá. Nem az egész csapat vonult előre, hanem csak pár szerelő, aki elvitték a kocsit mérlegelésre, a sajtósa és természetesen én sem lóghattam ki a sorból. Ráérősen sétálgattam Roberta társaságában.

-          Minden rendben köztetek? – pillantott rám hirtelen a nő.

-          Öhm. Nem igazán.

-          Futam előtt nem úgy láttam. – vigyorgott a sajtós.

-          Akkor volt a kibékülés. De van még egy lerendezetlen ügyünk.

-          Mit csinált már megint az a nagy gyerek? – nevetett fel Roberta.

-          Csak eszeveszett féltékeny.

-          Tudod, hogy ilyen érzékeny.

-          Érzékeny. – nevettem fel hitetlenül. – Ez nem érzékenység. Paranoia.

-          Jó, jó hagyd rá. Csak nagyon szeret.

-          Remélem is. De az nem mentség arra, hogy követett.

-          Követett? – a nőből hangos nevetés tört ki.

-          Igen.

-          Ez kész. Tényleg egy nagy gyerek.

-          Nem mondod. – nevettem én is.

A beszélgetésünk alatt oda értünk, ahol az autók parkoltak. A szerelők már dolgoztak, Fernando pedig épp Mark-kal és Rosberggel beszéltek. Mikor kiszúrt, odalépett hozzám. Álltam a tekintetét, majd egy idő után nem bírtam, mosoly kúszott az arcomra. Ő is elmosolyodott és két karját derekam köré fonta és úgy csókolt meg. Belemosolyogtam a csókba és viszonoztam a csókokat. 

-        Hé, hé, szerelmes pár.  Vannak még dolgai az úrnak. – tolt minket szét, nevetve a sajtós pár perc múlva. – Alig húsz perc és a tiéd.

Felnevettem, majd hagytam, hogy Roberta ellökdöste szerelmemet az irodába. Épp sarkon fordultam, hogy visszamenjek az istállóba, mikor valaki elkapta a karomat. Visszapillantottam.

-          Mi történt köztetek tegnap este?

-     Neked is szia, Mark. – vigyorogtam. Az ausztrállal jó volt a kapcsolatom, mivel Fernando egyik igen jó barátja volt.

-      Na, hagyjuk itt a formaságokat. Mi történt? Reggel a pilóta parádén olyan volt, mint aki fejben teljesen máshol van, de nem a futamon. Egyfolytában motyogott rólad, meg a tegnap estéről, de nem érettem semmit. Lewis is mesélt valamit, de nem állt össze a sztori.

-        Elmentem Rossi-val vacsorázni. Fernando halálosan féltékeny, és követett. Kiakadtam, összevesztünk. Ennyi.

-          Miért vacsoráztál Alexanderrel?

-          A legjobb barátom volt.

-          Értem. Tényleg követett?

-          Aha. Lewis-szal. – vigyorodtam el szélesen.

-          Uhh, ezt kihagyta. – nevetett az ausztrál. – De ahogy látom, már kibékültetek, nem?

-          Fogjuk rá. Még meg kell beszélni.

-          Na jó. Rohanok interjúzni. Igazából csak annyit akartam mondani, hogy szeresd. Ő nagyon szeret téged.

-          Én is nagyon szeretem.

-          Akkor helyes. Találkozunk after partyn?

-          Mindenképp. – mosolyogtam, miután az ausztrál elrohant.

                 …

Beakasztottam a fülembe a fülbevalót, majd megigazgattam a szoknyámat. A tükörben láttam, hogy Fernando figyeli a tevékenykedésemet. Mosolyogva fordultam hozzá hátra és odamásztam hozzá az ágyon. Meg akart csókolni, de egy kicsit elhúzódtam. 

-          Beszéljünk a tegnap estéről.

-          Beszéljünk. – biccentett a spanyol.

-          Oké. Mond el, mi a probléma.

-          Az, hogy a Rossi gyerek nagyon meg akar téged kapni.

-          Mi?

-       Kovaleinen hallotta, amikor az ebédlőben rólad beszélnek egy szerelőnek. Jött egyből hozzám mesélni. Azt mondta, ma akar téged megszerezni.

-          Ez most komoly? – döbbentem le.

-          Esküszöm.

-          De hát… a legjobb barátom volt.

-          Úgy látszik, nem csak az akar lenni.

-          Nem hiszem el. – túrtam a hajamba. – Akkor ma kerülhetem el nagy ívbe.

-          Nehéz lesz. De majd megvédelek.

-          Jó. – mosolyogtam.

-          Tudod, miért éreztem úgy tegnap este, hogy utánad kell mennem?

-          Na, miért?

-        Mert mikor kilibbentél a fürdőből, rájöttem, túl gyönyörű vagy ahhoz, hogy így elmenj. Féltem, hogyha egy kicsi esély is van rá, hogy elveszíthetlek, akkor valószínűleg elbénázom és holnap már másnak az oldalán jelensz meg.  

-         Annyira ostoba vagy. – mosolyodtam el halványan és közelebb hajoltam. Alig volt ajkaink között két-három centi. – Nagyon szeretlek. Annyira hülye vagy, ha azt hitted, bárki is képes tőled elvenni. Ha rajtam múlna, már a negyedik éve lennénk együtt. Mert nagyon szeretlek. Mindennél többet jelentesz nekem most, Fernando Alonso. 

Közelebb hajoltam hozzá és már az a pár centis távolság is eltűnt. Gyengén megcsókoltam, hogy megpecsételjem a mondottakat. Majd elhúzódtam és a szemébe néztem.

-          Én is szeretlek. – suttogta a spanyol.

-          Menjünk. – mosolyogtam, majd lemásztam az ágyról.

Ma egy másik szórakozó helyen volt az after party, mint a nyitó. Ez sokkal nagyobb, sokkal szebb volt, mint az első. A V.I.P részre mentünk, ahol már volt pár pilóta. Hamar kiszúrtuk Lewisékat, akik az egyik asztalnál üldögéltek. Hamilton és Valery társaságában már ott ült Jenson és Jessica, egy-két McLarenes szerelő, Mark, Felipe. Mikor megérkeztünk, a győztes brit felpattant.

-        Hé, Nando. B.! – egyből hozzánk sietett és a kezünkbe nyomott egy-egy poharat. Látszott rajta, hogy már lenyomott pár felest. – Ez az én napom, hát ünnepeljünk.

-          Jézus, Hamilton. – nevettem. – Nagyon ki vagy.

-          Még szép hogy. Hisz ez az én napom.

Egymásra vigyorogtunk Fernando-val, majd elvettük egy-egy poharat és lehúztuk. A buli hamar felpörgött. Mindenki egyfolytában Lewis egészségére ivott, így egy bő húsz perc után majdnem mindenki csatak részeg volt. Én is egész gyorsan megéreztem az alkohol hatását és felpörgött a szervezetem. Valery-vel szinte alig mozdultunk el a tánctérről, rengeteg számot végigtáncoltuk. Egyik ilyen marathon-i tánc után fáradtan rogytam le Fer mellé.

-          Kifáradtál? – nevetett a spanyol és megcsókolt.

-          Isten őrizz. – vigyorogtam, csak kell egy kis frissítő.

-    Azonnal hozom. – állt fel a spanyol és röviden megcsókolt, mielőtt elindult volna az italokért, röviden megcsókolt.

Mindenki beszélgetett mindenkivel, így én csak magam elé bámulva ültem. Hirtelen valaki ledobta magát a mellettem lévő székre. 

-          Szia, kedves barátném.

Felismertem ezt a hangot és igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, úgy fordultam hozzá.

-          Szia, Alex. – közelebb hajoltam, hogy adjak neki két puszit, de közben végig azon kattogott az agyam, amit Fernando mondott, otthon. Miközben üdvözöltem éreztem az átható alkohol szagot.

-          Kerestelek futam után.

-          Igen, megvártam, amíg Nando interjúzik, aztán leléptünk.

-          Kár. De most itt vagy. – kicsit közelebb húzódott és átkarolta a derekam.

-          Ne, ne, Alex. – toltam el a karjait.

-          Most mi a baj?

-          Semmi. De nem akarok összeveszni Fer-rel megint.

-          Egy táncért csak nem harapja le a fejedet nem? 

Épp véget ért Pitbull – Back in Time című száma. A DJ váltott és felhangzott Oceana-tól az Endless Summer.

-          Ezt szereted nem?

-          Legyen. – sóhajtottam, majd felálltam.

Hagytam, hogy az amerikai a táncparkettre húzzon. Hamar eltűntünk a tömegben és táncolni kezdtünk a zene ütemére. Az elején egy kicsit feszélyezve éreztem magamat, de hamar elkaptam a ritmust és utána már átadtam magamat a zenének. Mikor vége lett ennek a számnak, már indultam volna lefelé, amikor meghallottam, mi is a következő szám. Chris Brown – Don’t wake me up. Gondolkodás nélkül maradtam és tovább táncoltunk. Sajnos a DJ nem igazán akart elengedni, mert még az „I Can Only Imagine” és Rita Ora „How we do”, valamint Nicki Minaj „Starships” is a parketthez láncolt. Nagy nehezen szakadtam csak el a tánctérről. 

-          Köszönöm, hogy táncoltál velem. – vigyorgott az amerikai.

-          Én is, köszönöm. – mosolyogtam.

Ő a pult felé igyekezett, míg én vissza az asztalhoz. Fernando-t nem láttam a társaságban. Mindenki részeg volt, nem is várhattam normális választ, ezért Valery-hez fordultam.

-          Hé, V. Nem tudod, hol van Fer?

-          Azt hiszem valamerre… - látszott, hogy még a legjobb barátnőm is spicces és nehezére esik a gondolkodás. – arra.

A pult felé mutatott. Arra felé pillantottam, amerre barátnőm mutatott és kicsit lesokkolódtam. Fernando és Alexander beszélgetett, vadul gesztikulálva és hirtelen Alex meglökte Fer vállát. Tudtam, hogy több se kell majd a spanyolnak hogy neki menjen a fiúnak, ezért igyekeztem szaporázni a lépteimet, hogy leállítsam őket, mielőtt bármi rossz történne.