'Til the love runs out - 15. fejezet - Cerys szemszöge

Idegesen dobáltam be egymás után a bőröndbe a ruhákat, mikor kopogtattattak. Tudtam, hogy nem Eleanor az, mert ő nem kopogna. De máshoz nem volt kedvem, ezért csak tovább rángattam ki a ruhákat a szekrényből.

- Én vagyok az, Cerys. - hallottam meg Kevin hangját, mire abba hagytam amit csináltam és az ajtóhoz futottam és kinyitottam neki.

- Szia. - lágyult meg kicsit a hangom.

- Szia. - mosolyodott el ő is. - Megnyugodtál már egy kicsit? - nyúlt finom a karomhoz.

- Hogy tudnék megnyugodni? - túrtam bele a hajamba és hátat fordítottam neki, hogy visszamenjek a bőröndhöz. - A legjobb barátnőmről, akiről azt hittem bízhatok így 15 év után, kiderül, hogy összejátszott "életem szerelmével". Aki nem mellesleg megcsalt. Nem egyszer nem kétszer. Minden, ami az elmúlt három évben körülöttem volt, egy nagy hazugság.

- Nem tudta, hogy Dion megcsal.

- Gondolom ezt szajkózza most lent, hogy ő nem tudta, ő nem tudta. Hogy ne tudta volna. - vágtam be egy pár magassarkút a bőröndbe. - Hogy ne tudta volna.

- Nem rá kéne mérgesnek lenned. Hanem arra a seggfejre.

- Oh, ne aggódj. - nevettem fel hitetlenül. - Rá is rendesen mérges vagyok. De ő nincs itt. Pedig nagyon szívesen megütném. 

- És most mi a terved? - ült le a bőröndöm mellé. 

- Hazamegyek. Egy percet sem maradok itt.

- Mi? 

- Nem tudok itt maradni. Haza kell mennem. Össze akarom pakolni a cuccaimat otthon. Még mielőtt Dion hazajön, el akarok húzni. 

- Nem mehetsz el. - nyúlt a kezem után. - Még csak most kaptalak vissza. 

- Akkor... - huppantam le mellé. - Mit csináljak, mond meg?

- Először is, maradj. - mielőtt szólásra nyitottam volna a számat, folytatta. - Nem ebben a szobában. Nem kérlek, hogy maradj itt Eleanorral. Gyere át hozzám. - újra szólni akartam, de feltartotta a kezét. - Azt kérted, mondjam meg mit csinálj. Most ezt teszem. Szóval. Utána pedig próbálj kicsit megnyugodni. Ma úgy se jöttél volna ki a pályára. Pihenj, írj, nyugodj meg, nem tudom. Gondold át. Aztán este pedig üljetek le, beszéljétek ezt meg Ellievel, jó? 

Miközben hallgattam Kevint, az egyik pólóm szélét morzsolgattam. Hosszú másodpercekig nem szólalt meg egyikünk sem a monológ után, majd végül felpillantottam. 

- Ez lenne a helyes? - sóhajtottam mélyet. 

- Ez. - bólintott biztatóan.

- Megölelnél? - már éreztem ahogy a torkomat elszorítja egy hatalmas gombóc és a hangom elcsuklott.

- Persze. - húzódott féloldalas mosolyra a szája és kitárta a karját. 

Közelebb húzódtam hozzá és arcomat a vállába fúrtam. Ahogy elcsitult bennem a harag, végtelen szomorúság váltotta fel a helyét és a szememből patakzani kezdtek a könnyeim. Egyik kezemmel Kevin vállát markoltam miközben a szám elé kaptam a kezemet, hogy elszorítsam hüppögésemet, amit nehéz volt visszafogni. Fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomban, amit már nagyon régen. Jobban mondva, nem is olyan régen. Két-három hete talán, mikor Kevin kirakta a szűrömet. Ahogy ez eszembe jutott, elengedtem a dán pilótát és kicsit hátrébb ültem. 

- Lehet egy kérdésem? - töröltem le a könnyeimet. 

- Persze. 

- A maláj nagydíj előtt... mikor... mikor szakítottunk. Vagy nem tudom mi volt az... - ő akarta most szólásra nyitni a száját, de feltartottam a kezemet. - Szóval én akkor azt mondtam, szeretlek. Komolyan gondoltam. De te...

- Én is szeretlek. - vágott közbe, mire meglepődtem. - De Eleanor. Eleanor azt mondta, hagylak békén. Amit meséltem. Nem mondhattam, hogy én is.

Halvány mosoly futott végig az arcomon és újra megöleltem. Szorosabban húzott ő is magához és hosszú percekig ültünk ott tovább. 

- Segítek átvinni a cuccokat. - tolt el magától, mire felálltam a kanapéról. 

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. 

- Semmiség. 

- Mindent. - nyomtam meg a szót és megsimítottam a vállát.

Kevin erre már nem válaszolt, csak mosolyogva nyomott egy puszit a vállát simogató kezemre, majd segített tovább pakolni.

-----

A délután folyamán úgy tettem, ahogy Kevin mondta. Dolgoztam, ebédeltem, lementem úszni és napozni, és nem gondolni semmire, csak relaxálni. Délután hat óra körül kopogtattak a szálloda szobáján. 

- Gyere! - kiáltottam fel se pillantva a laptopból. 

- Szia. - ahogy felismertem a hangot, lassan emeltem fel a fejemet és Eleanorra pillantottam. 

- Szia. - köszöntem vissza kissé hűvösen. 

- Beszélhetünk egy kicsit? Ráérsz? - ült le az ágy szélére, mire lehajtottam a laptop tetejét.

- Igen.

- Sajnálom, Cerys. Én... nem tudom mit mondjak. Nem tudtam, hogy Dion megcsal. Tényleg nem. Esküszöm. -tette szívét a kezére. - A legjobb barátnőm vagy, nyilván valóan elmondtam volna, ha tudom. Brad is most közölte velem, pár perccel azelőtt, hogy Kevin elmondta neked. Nem játszottam össze vele. Soha. Az pedig, ami Kevinnel köztetek volt, köztetek van...az... nem is tudom. Azért mondtam neki, hogy hagyjon békén, mert én azt hittem boldog vagy Dion mellett és azt akartam, hogy ez így maradjon. Gyönyörű pár voltatok és én már láttalak titeket öregen, egymás mellett ülve a kis hintaszékben, teát szürcsöltök és az unokáitokat babusgatjátok...

- Hidd el... - túrtam a hajamba fáradtan. - Pár hónapja én is ezt hittem. Ezt reméltem, ezt képzeltem. De... úgy látszik mindkettőnknek másnak rendelt a sors. De, hogy őszinte legyek, jól láttad. Boldog voltam. Az elmúlt három évben végig. Csak utolsó pár hétben már mással...

- És most akkor mi lesz?
- Nem tudom.
- Úgy értem, maradsz?
- Igen. Maradok. Kevin rábeszélt. De Dion előtt kell hazaérnem hétfőn, hogy villámgyorsan kipakolhassam a lakásból a cuccaimat.
- Segítek! - ajánlotta fel egyből barátnőm.
- Szükségem lesz rá. - mosolyodtam el halványan.
- Hova költözöl? Nyugodtan lakhatsz nálam - simította meg a karomat. -, mint a régi szép időkben.
- Aranyos vagy. De még átgondolom. Kevinnel is beszéltem róla, mert ugye ő nem rég költözött Wokingba. És nem lenne rossz most egy kicsit kiszakadni Londonból. Legalább egy pár hétre, hónapra nem mindennap látni ugyanazt az utcát, ahol két évig együtt éltünk.
- Megértelek. - bólogatott Eleanor.
- Meglepő, mennyire fáj. Nagyon fáj. - tettem a kezemet a mellkasomra. - Akármennyire is úgy éreztem pár hete, már nem ő az, akit szeretek. De... a három év az három év.
- Tudom, szívem. Tudom. Viszont - kezdett el kutatni a zsebében. -, ezt visszaadom.
Kivette a hatalmas köves gyűrűt, amit amikor megláttam, hirtelen elfelejtettem levegőt venni. Nagyon nehezen nyúltam érte és elvettem az ékszert.
- Milyen szép. - forgattam az ujjaim között. - Nagyon szép.
Felálltam és a bőröndömből elővettem a dobozt, amiben kaptam. Kinyitottam a kis sötétkék bársony dobozka tetejét és beleraktam az ékszert. Hosszú pillanatokig figyeltem, mielőtt rácsuktam a tetejét és a bőrönd legaljára süllyesztettem.
- Mi a terved hétvégére? - szólalt meg Eleanor. - Visszajössz a szobába, vagy maradsz...
- Maradok Kevinnel. - vágtam közbe. - Remélem megérted. Most ez az, amire szükségem van.
- Megértem. - mosolygott a lány.
- De hosszú még a hétvége. Még csak csütörtök van. Lehet visszaköltözöm majd. Meglátjuk.
- Jól van. Most azonban megyek, letusolok meg átöltözök. Találkozunk vacsoránál?
- Persze. - mosolyogtam rá.

-----

A McLaren bokszából figyeltem az időmérőt. Mind a két McLaren bekerült a Q3-ba, így mind a két pilóta azt várta, hogy a zöld jelzés után elindulhassanak a pályára. Magamban be kellett vallanom, hogy Eleanornak igaza volt. A bahreini pálya gyönyörű volt esti kivilágításban, és a kocsik is gyönyörűbben csillogtak a lámpák fényei alatt. Figyeltem ahogy az időmérő utolsó szakaszában a kocsik az első három helyéért versengenek, de inkább csak az pole pozícióért. Ahogy eddig minden futamon, most is jelentős volt a Mercedes dominancia, olyannyira, hogy a mögöttünk futó Daniel Riccardo labdába se rúghatott a fél másodpercével. A futamot végül Nico Rosberg nyerte alig picivel csapattársa, Lewis Hamilton előtt. Eleanor a 7. helyig verekedte magát, alig két század másodpercre a Ferraris Raikkönentől, míg Kevin csak a 9. helyet tudta összeszedni magának. Hallottam, ahogy pár szerelő azt ecseteli, hogy mennyire jó hely ez Eleanornak a  körülményekhez képest, mert a McLarennek nem fekszik ez a pálya. Emellett pedig mind Kevinnek, mind Elenek tartani kell a hátulról érkező Ferraritól és Williamstől. Leültem az egyik műanyag székre míg az autók visszaérkeztek, és a két pilóta el is sietett kötelező interjúkra. Eleanor jött vissza előbb és fáradtan huppant le mellém az egyik székre.

- Ugye, hogy megérte itt maradni?

- Szép, tényleg nagyon szép. Neked meg jó volt a 7. hely.

- Kissé nehéz volt ezt is kiautózni, de megvolt. Holnap viszont kemény lesz.

- Azért vagyok itt, hogy szurkoljak és akkor jó lesz minden.

- Reméljük. - vigyorgott. - Jó lenne mindkét kocsit pontszerző helyre berakni. 

- Így lesz. - biztattam. 

- Viszont - Eleanor mögém mutatott, mire megfordultam.

Kevin közeledett éppen széles mosollyal az arcán.

- Szia, gyönyörűm. - lépett oda hozzám és felhúzott a székről, majd átkarolta a derekamat. 

- Mi ez a nagy boldogság?

- Az, hogy itt vagy nekem. - közelebb hajolt, mint aki megakar csókolni. 

- Mit csinálsz? - húzódtam hátrébb. - Még nem hivatalos. Dion még nem tudja. 

- Hagy forrjon az agya. - vigyorodott el, mielőtt hosszan megcsókolt.

'Til the love runs out - 14. fejezet - Eleanor szemszöge

Hopp hopp hopp :DDD ígértem, hát jön :D
I hope you enjoy it :)

- Biztos? - értem hozzá a vállához, mire egy kicsit összerezzent.

- Biztos. - Cerys fel se pillantott a gépéből. 

- De...

- Nincs semmi de. Nem lehet, nem akarok, nincs időm. Kész. Sajnálom, Ele, majd legközelebb.

- Legyen. - billentettem félre a fejemet és mélyet sóhajtottam. Úgy döntöttem, témát váltok. - Aggódom érted. 

- Ugyan miért? - a már-már egyoldalú beszélgetésünk húsz perce után végre rám nézett. 

- Olyan... szomorúnak tűnsz. 

- Nem vagyok az. - mosolyodott el, de a szája széle megremegett, amit nem tudtam nem észre venni. 

- Boldog vagy? 

- Lehetnék boldogabb? - emelte fel a bal kezét, amin megvillant a méregdrága gyűrű. - Igent mondtam életem szerelmének. Mi tehetne boldogabbá?

A szemébe néztem és mérhetetlen fájdalmat véltem benne felfedezni, amit igyekezett olyan mélyre és olyan erősen nyomni, hogy szinte látni lehetett a vonásaiban az erőlködést. 

- Igaz. - futott végig halvány mosoly a számon. Pontosan tudtam, mi miatt van ilyen hangulatban. Jobban mondva ki miatt. És azt is tudom, ki miatt került ilyen helyzetbe. - Viszont nem tudom elengedni, hogy ne gyere el a Bahreini Nagydíjra.

- Eleanor... - lehajtotta a laptopja tetejét és felém fordult. - Az előbb elmondtam.

- Cerys. Azt megbocsájtottam, hogy nem jöttél velem a Maláj Nagydíjra, bár gyönyörű eredményt hoztam, dehogy a gyönyörű Bahreinbe nem akarsz jönni. Gyönyörű, éjszakai verseny, meleg van, szépen le tudsz barnulni. Mehetünk bulizni. Hetek óta nem voltunk. 

- Nem mehetünk bulizni, mert ott nem lehet alkoholt inni. 

- Kérlek, gyere el. - fogtam meg a kezét. - Te vagy a legeslegjobb barátnőm és szükségem van a támogatásodra.

- Dion elutazik. Nem tud jönni.

- Nem baj! - mosolyogtam rá biztatóan. - Akkor ez egy csajos hétvége lesz. Nnnaaa....

- Megőrjítesz. - túrt a hajába fáradtan és végre egy őszinte mosoly hagyta el az arcát.

- Ezért vagyok a legjobb barátnő, nem? 

- A legjobb. - vigyorgott, miközben újra felnyitotta a laptop tetejét.

-----

- Most mond, hogy nem volt jó ötlet. - vigyorogtam rá barátnőmre. 

- Nem rossz, nem rossz. - tolta fel a napszemüvegét a fején, mikor belekortyolt az alkohol mentes Roy Rogers-be. - El tudnám itt süttetni magamat egész nap.

- Meghiszem. - nevettem fel. - Két hete mást sem csinálsz, csak a gép előtt pötyögsz. Napot nem látott a csinos kis orcád.

- Igen. - sóhajtott fel szomorúan barátnőm, ami megütötte a fülemet. 

Csöndben napoztunk tovább kurta beszélgetésünk után, mivel még mindig éreztem, hogy nincsen olyan jó kedvében.
- Ellie! - hallottam meg egy ismerős hangot mire összerezzentem. - Eleanor, ne süttesd már itt a hájas hasadat.
- Maximum neked van hájas hasad, Brad. - nevetve vágtam a mérnökhöz egy labdát. - A six pack helyett neked csak egy nagy packed van.
- Ott van mind a hat. - húzta fel a pólóját. - Számold csak meg.
- Majd a barátnőd megszámolja.
- Vagy ő. - bökött Cerys-re olyan mosollyal, amitől bárki ledobná a bugyiját.
- Sajnálom. - vigyorgott rá vissza a barátnőm. - Én inkább a barátomét számolgatom.
- Ja, tényleg. - ült le barátnőm nyugágyára, kissé odébb tolva a lábát. - Te azzal a nyálgép Hume-mal vagy még mindig, aki leszarozta a Forma-1-et?
- Valami hasonló. - rántotta meg a lány a szemöldökét. - Sőt, adott egy ilyet. - mutatta fel a bal kezét.
- Ezt nem mondod. - esett le a mérnök álla. - Nem mondod. - csak ezt tudta ismételni.
- Sajnálom. - rántotta meg a vállát.
- Nagy kár érted. - csóválta meg a fejét ciccegve Brad. - Hozzád jobb illik.
- Például? - nevetett fel a lány.
- Például én. - húzta ki magát vigyorogva a mérnök, mire mosolyogva megráztam a fejemet.
- Neki keress most már inkább valakit. - bökött rám Cerys.
- Neki is beajánlottam magamat. - pillantott rám a srác komolyan. - De "házinyúlra nem lövünk." - rajzolt macskakörmöt az ujjaival, miközben elvékonyítva utánozta a hangomat.
- Smerdon! - vágtam hozzá nevetve a vizes üveget. - Nem is így beszélek.
- Közel álltam hozzá. - biccentett komolyan. - De te figyelj. - lökte meg ismét barátnőm lábát. - Van még egy ajánlatom.
- Hallgatlak.
- Kedves, aranyos srác, kissé magának való, de szerethető. Azt mondják, helyes. Én nem tudom, mert nem vagyok meleg. Felcsigáztam az érdeklődésedet?
- Teljesen. - nevetett fel a lány ismét jóízűen. Jó volt ilyen jókedvűnek látni.
- Na várjál. - nézett körbe Brad. - Ott jön. - mutatott egy irányba.
Mind a ketten abba az irányba pillantottunk, amerre a mérnök mutatott. A közeledő férfi látványa kissé megijesztett. Cerysre pillantottam, aki megfeszült az ágyon és bal keze kissé ökölbe szorult. Ő lassan el is fordította a fejét és a telefonjáért nyúlt.
- Mi van K-Mags baby? - állt fel Brad és kezet fogott a fiatal dán pilótával, aki nagy, sötét napszemüveg mögé burkolózott és egy mosoly nem hagyta el az arcát.
- Megvagyok. Sziasztok.
A csapattársam nem nézett rám, de Cerysre annál inkább. A barátnőm azonban nem tisztelte meg egy pillantással sem.
- Cerys. - próbálkozott meg a pilóta, mire a lány hosszú másodpercek után ránézett. - Beszélhetünk?
- Nem akarok felállni innen. - a lány hangja teljesen érzelem mentes volt.
- Csak két szót. - a srác hangja igazán elgyötört volt.
- Nem hiszem, hogy...
- Elmegyünk mi. - Brad valószínűleg megunta Kevin szenvedését. - Gyere, Ellie.
- Veszel nekem koktélt? - pillantottam rá a napszemüveg mögé.
- Max zsírégető turmixot. - rázta a fejét a mérnök.
- Nem félsz, hogy seggbe rúglak? - álltam fel vigyorogva és már lendítettem a lábamat.
- Nem, mert lassú vagy. - nevetett fel, mire kivédte a támadásomat.
- Adok én neked, lassút! - Brad vette a fenyegetést és futni kezdett, mire utána eredtem.
Meg se állt a gyönyörű hotel belső bárjáig, ahol kénytelen volt lépésre lassítani, mert a dolgozók mérges pillantásokat vetettek ránk. A mérnök leült az egyik fotelbe, és én is ugyanígy tettem.
- Cerys utálja Kevint, vagy mi van?
- Nem... csak? - túrtam bele vörös hajamba fáradtan.
- Akkor? Olyan jól megvoltak Ausztráliában. Sőt... úgy hallottam a jótékonysági estén is.
- Tessék? - dőltem előre.
- Szerinted Kevin nem mond el mindent? Jó, mondjuk ki kell belőle húzni harapófogóval, de elmondta. Szóval, mi történt? Történt valami.
Hátradőltem a bőr fotelbe és a pólóm rojtjait kezdtem piszkálni.
- Eleanor? - továbbra sem pillantottam rá. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy te állsz emögött.
- Az istenért, Brad! - csaptam a fotel karjára. - Barátja van! Aki szereti! Nem fogom nézni, hogy szétcsalja.
- Szóval közéjük álltál. Pedig szeretik egymást. - biccentett tetetett megértéssel a srác.
- De barátja van! Megkérte a kezét! Az isten szerelmére, Brad! Nem mondod, hogy ezt támogatod!
- Mondhatok valamit? - hangja idegesítően nyugodt volt.
- Mi van?!
- Dion megcsalja Cerys-t. Nem kicsit. Nem egyszer és nem egy lánnyal.
- Tessék? - a meglepődéstől levegőt sem tudtam venni. - Honnan tudod?
- Emlékszel, hogy a húgom most Ausztráliában van tanulni?
- Persze. - hangom erőtlen volt.
- Vele is kikezdett.
- Mi...? Mikor?
- Nem is tudom melyik nap mentetek el vacsorázni. Akkor ment el az a szemét bulizni, és találkozott a húgommal. Nagyon nyomult Debbiere. Csak ő tudta hogy van neki a csaja, ezért koptatta le. De fél óra múlva már másik csajt talált.
- Az nem... - nyeltem nagyot. - Az nem lehet, mert...
- Mert szereti? - vonta fel a szemöldökét. - Távolról sem. Szerintem az az ember nem ismeri a szerelmet. Nincs szíve.
- Szereti...
- Nem. Nem szereti. - pillantott rám Brad sajnálkozva. - Sajnálom.
- De megkérte a kezét...
- Mert rájött, hogy Kevinnel kavarnak vagy mi. Tudta, hogyha kiderül, hogy ő is csalja, tuti szakítanak, ezért megpróbált egy szinttel feljebb lépni. Vagy fasz se tudja, mit hitt...
- Én ezt nem értem... - ejtettem a kezemet az ölembe.
Brad tovább üldögélt mellettem, míg én próbáltam megrágni a hallottakat. Hirtelen azonban valaki szó szerint berontott a terembe.
- Engedj el! - azonnal felismertem barátnőm hangját, mire felpattantam. A lány körülpillantott a teremben és ahogy meglátott, nagy lendülettel indult el felém, nyomában a loholó Kevinnel.
- Ne csinálj olyat, amit megbánsz később. - próbálta csitítani barátnőmet a pilóta, de semmit nem ért vele.
- Pontosan tudom, mit csinálok. - rántotta ki a kezét és megállt előttem. - Hogy tehetted ezt velem?! Végig tudtad! Tudtad, hogy megcsal!
- Én nem... - szóhoz sem jutottam hirtelen. Cerys hihetetlenül dühös volt, soha nem láttam még ilyennek.
- Összejátszottatok!
- Nem, nem. - próbáltam megvédeni magamat, de felesleges volt, mert szerintem nem is hallotta, amit mondtam.
- Undorító ember vagy. Hánynom kell tőled. - a szemében megvetés tükröződött. - Nem mellesleg, ha megtudod hogy megcsal, az első dolgod lett volna nekem elmondani. Milyen ember vagy te, Eleanor, nézz már magadba!
- Nem tudtam, hogy megcsal, értsd már meg! - én is kikeltem magamból
- Ne nekem magyarázkodj. Nem is érdekel. Végeztem veled is, vele is.
Nem tudtam reagálni miközben a bal kezéről próbálta lerángatni a méregdrága gyűrűt.
- Nem jön le ez a szar. - mérgelődött.
- El fogod törni az ujjadat. - próbált finoman hozzáérni Kevin, de barátnőm elrántotta a kezét.
- Leszarom. - végre lecsúszott a gyűrű. - Tessék, bazdmeg!
Szó szerint hozzám vágta a méregdrága ékszert.
- Üzenem annak a seggfejnek, hogy mire hazajön, már nem leszek otthon. - azzal ott hagyott minket és a megdöbbent dolgozókat a halban.

'Til the love runs out - 13. fejezet - Kevin szemszöge

Még egy Kevin szemszög :D Lehet nem lesz tetszetős a sztori :DDD

- Mi? - fontam össze a karomat és értetlenül összevontam a szemöldökömet. 

- Ezt a képet küldte reggel. - vette elő a telefonját a csapattársam és feloldotta a kódot, majd a képet keresgette.  - Itt van.

Odamutatta a kijelzőt, amin egy doboz volt, benne pedig egy akkora kővel díszített gyűrű, mint a körmöm.

- A már kő. - húztam fel a szemöldökömet.

- Nem semmi. - vette vissza a telefonját. - Szóval?

- Mit mondott? - pillantottam a padlóra. 

- Kevin! - csapott valaki nevetve a vállamra. - Összejött valami csaj, tegnap este? - vigyorgott Paul, az egyik szerelőm.

- Nem túl alkalmas ez most, Paul. - nem néztem rá, csak Eleanorra. 

- Elnézést. - tette fel védekezésképpen a szerelő a kezét. - Akkor majd beszélünk. - paskolta meg a hátamat a srác, majd ott hagyott minket. 

- Szóval? - követtem Paul távolodó alakját, majd újra Eleanor szemébe pillantottam. - Szóval?

- Időt kért. - szusszant a csapattársam, mire igyekeztem elfojtani megkönnyebbült sóhajom.

- És nekem ehhez mi közöm van?

- Már megkérdeztem, de megteszem újra. Volt köztetek valami az after party után?

- Ellie, figyelj rám... - közelebb léptem, de elhátrált.

- Nem, Kevin, te figyelj rám. Cerys a legjobb barátnőm. Tizenöt éve. Dion pedig a legjobb barátom öt éve. Ceryst úgy ismerem, mint a nővéremet, sőt jobban. Cerys egy hősszerelmes típus, nagyon tud szeretni, nagyon tud szerelmes lenni. Ott voltam minden szerelménél, minden csalódásánál. Tizennyolc éves korában szakított a két éven át tartó szerelmével, aki nagyon-nagyon csúnyán átverte. Sokáig nem is tudott bízni a fiúkban...nem is volt kapcsolata négy évig. Nem mert szerelembe esni, mert félt. Nagyon nagyon félt a csalódástól. Aztán megismerte Dion-t. Évek után az első srác volt, akibe beleszeretett. Elkezdett benne megbízni, hitt neki és tökéletesen megvoltak. És akármennyire nehéz ezt elhinni, akármennyire ritkán látszik ez, Dion is nagyon szerelmes belé. Tényleg, komolyan. Én láttam az első két évüket... 

- És mit akarsz tőlem? - nem igazán értettem mire megy ki ez a monológ.

- Nem érdekel mi volt köztetek. - nyúlt a kezemért. - Szemet hunyok minden felett. Nem érdekel semmi, nem akarom tudni. De.

- De? - kérdeztem vissza, mivel sokáig hallgatott.

- De, nagyon szépen kérlek hagyd békén a lányt. 

- Tessék?!

- Látom hogy néztek egymásra. Mindenki látja. Ahogy egymáshoz szóltok, ahogy egymáshoz értek. Látom, hogy Ceryssel fülig szerelmesek vagytok egymásba.

- Én nem... - ráztam hihetetlenül nevetve a fejemet.

- Semmi baj. - mosolyodott el kissé lesajnálóan a lány. - Nincsen semmi baj. Cerys tényleg kedves lány, te meg egy imádni való fiú vagy. De ti... Ti nem lehettek együtt. Érted? 

- Mit vársz tőlem? - vontam meg a vállamat. 

- Hagyd őt békén, jó? - simogatta meg a vállamat szomorkás mosollyal. - Ne nézz rá, ne szólj hozzá, ne találkozz vele. Csak hagyd, hogy összeházasodjanak, gyereket neveljenek és együtt öregedjenek meg, jó? Őket egymásnak teremtette az ég is. Szóval... kérlek.. Jó? 

Olyan mélyen nézett a szemembe, hogy úgy éreztem a vesémig lát. Úgy éreztem, tudja. Mindent, ami köztünk történt. De a szeméből olyan sajnálat áradt közben, hogy inkább elkaptam a fejemet és nem néztem rá. Még éreztem ahogy kissé szánalmasan meglapogatja az arcomat, majd hátat fordít és ott hagy.

-----

A telefonom megrezgett a zsebemben, miközben igyekeztem arra koncentrálni, amit a főmérnököm magyarázott nekem. Óvatosan kicsúsztattam a zsebemből a készüléket, és megnyitottam az üzenetet.

"Beszélnünk kell..." - Cerys

Visszasüllyesztettem a telefont a nadrágom első zsebébe. 

- Velem vagy, Kevin? - pillantott rám a mérnök.

- Persze. - bólogattam hevesen. 

- Megismételnéd akkor, kérlek?

- A maláj pálya harmadik kanyarjába nagyon kell figyelni a rázókövekre, mert tavalyról kicserélték őket és sokkal csúszósabbak. Ha nem megfelelően tesszük oda a kocsit, megcsúszhat és a közeli fal miatt könnyű odavágni a kocsit.

- Nagy mázlid van. - veregetett a hátba a srác, mire újra megrezgett a telefonom.

"Sürgős lenne...Nagyon!" - Cerys

Mély sóhajjal süllyesztettem vissza a telefont a zsebembe, mire Conall vizslató tekintetére lettem figyelmes. 

- Új csaj? - vigyorgott szélesen.

- Nem. - ráztam meg a fejemet, miközben a hajamba túrtam. 

- Akkor az a Nina még mindig?

- Ki? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Az a csaj, akivel nyomultál Ausztráliában. 

- Ja... - legyintettem. - Az semmi nem volt. Ő se és én se gondoltam komolyan.

- Akkor. - sürgetett. - Ne akard nekem beadni, hogy anyuci írogat neked percenként. 

- Nem is. 

- Akkor mégis csak új csaj. - vigyorgott fülig érő szájjal.

- Áh... - vontam meg a vállamat.

- Nem komoly ez se? 

- Lehetne komoly... de...

- Randa? - Conall arca olyan komoly volt hogy felnevettem.

- Gyönyörű. - vigyorogtam. 

- Akkor még mindig nem értem a probléma forrását...

- Barátja van. 

- Akkor már minden világos. - fordult vissza a papírja felé. - Folytathatjuk?

- Pe... - nem tudtam befejezni, mert megcsörrent a telefonomon.

- Vedd csak fel. - mosolygott Conall.

Mikor megláttam a számot és a nevet sóhajtva nyomtam a felvételre, és elhagytam az irodát. 

- Igen?

- Miért nem írsz vissza? - támadt le Cerys a vonal másik végén.

- Mert dolgozom. 

- Attól még írhatnál egy SMS-t legalább. Nagyon fontos lenne beszélnünk, nagyon gyorsan.

- Nem igazán érek ma rá.

- Kevin, muszáj!

- Ha az eljegyzésedről van szó, nem hiszem, hogy kell beszélgetni.

Hosszú csend állt be a vonal másik oldalán. Miközben arra vártam, hogy végre magához térjen, a falnak támaszkodtam. 

- Kérlek... nagyon szépen kérlek.

- Nem kéne ezt...

- Könyörgöm neked, Kevin. Könyörgöm. 

Most az én részemről állt be a csend. Hosszú ideig figyeltem az üres folyosót és gondolkodtam mi lenne a helyes döntés. Eleanor monológja a fejemben csengett azóta, ahogy ott hagyott. Végül azonban döntöttem. 

- Legyen.

Cerys mellkasából hatalmas sóhaj szakadt fel. 

- Köszönöm.

- Ne köszönd. Szerintem egy óra múlva el tudok innen szakadni. Szóval... találkozzunk a szállodám előcsarnokában és... és beszélünk.

- Köszönöm.

Mély sóhajjal kinyomtam a telefont és visszatértem Collan-hoz.

-----

- Parancsolj. - nyitottam ki az ajtót, mire Cerys belépett rajta, és leült az ágyra. 

- Szép ez a lakosztály.

- Amíg nincs kész a lakásom, megteszi. - vontam meg a vállamat egyszerűen.

- Londonba költözöl? - kapta felém a fejét a lány.

- Pontosabban Wokingba. 

- Komolyan?

- Aha. Egyszerűbb. Mellesleg nagyon jó lakást találtunk, most folyik a felújítás, festés, berendezés. Kb. még két hét. 

- Az tök szuper. - állt fel az ágyról a lány és közelebb lépett. Kezét a mellkasomra fektette. - Akkor gyakrabban találkozhatunk.

- Azt nem hiszem. - finoman eltoltam a kezét és elléptem tőle és leültem az egyik fotelbe.

- Mi van veled? - értetlenkedett a lány. 

- Szerinted? Ma reggel megkérték a kezedet. Szerinted mégis mi lenne velem?

- Kevin... - leült velem szembe a másik fotelbe. 

- Nem csináljuk ezt így tovább... nem csinálhatjuk.

- Te most kidobsz? - döbbent meg. 

- Cerys... nézd. Te együtt vagy valakivel, aki akármennyire nem szimpatikus nekem, szeret téged. Nagyon. Annyira, hogy tegnap képes lenne veled egy életen át együtt lenni veled. És én... akármennyire nem tetszik, én egy zavaró tényező vagyok itt. Nem akarok belerontani a kapcsolatotokba. Nem ronthatok bele. 

- Kevin... - felállt a fotelből és odalépett hozzám. 

Ebben a percben én is felálltam és elhátráltam.

- Ne csináld ezt velem. - tette össze a kezét könyörgően. 

- Ne hidd, hogy nekem ez túl egyszerű. 

- Nem teheted ezt. - odalépett hozzám és hosszan megcsókolt. 

- Nem! - toltam el magamtól a megszeppent lányt és határozottan indultam el az ajtó felé, amit kinyitottam. - Menj el, kérlek. Ne nehezítsd meg ezt mindkettőknek. 

Cerys megtörten indult el felém és megállt. Nem néztem a szemébe, miközben ő lassan kinyitotta a száját. 

- Nem akarok férjhez menni, Dionhoz, Kevin... - nem reagáltam erre, nem is néztem rá. - És tudod miért nem?

Nem válaszoltam meg a kérdését, mert azért mert ez egy egyértelmű költői kérdés volt. 

- Azért, mert téged szeretlek. Csak téged. Te nem szeretsz engem?

Szorosan összeszorítottam a számat és továbbra is masszívan kerültem a tekintetét. A lány hosszú percek után megunta a várakozást és mély sóhajjal hagyta el a szállodai szobát. Miután lassan becsuktam mögötte a fehér ajtót az én mellkasomból is. 

- Sajnálom. - suttogtam a levegőbe és az ágyhoz botorkáltam.

'Til the love runs out - 12. fejezet - Cerys szemszöge

:))

- Hogy te mekkora seggfej vagy, Dion. - ültem vissza a kocsiba.

- Az lennék? - nem pillantott rám, miközben kezével a kormányon dobolt.

- Megdöbbennél, ha tudnád, mennyire.

- És ti, ketten? - indította be végre a motort.

- Mi a halálról beszélsz?

- Tudod te azt. Szerinted elhittem, hogy apáddal sms-ezel?

- Neki írtam! - háborodtam fel.

- Akkor mutasd meg a telefonodat.- nyújtotta a kezét.

- Nem fogom megmutatni. - nevettem fel hihetetlenül.

- Vajon miért nem. - sóhajtott. - Nagyon szánalmas amit műveltek. Olyan szerelmesek vagytok egymásba, hogy az hihetetlen.

- Te teljesen meg vagy hülyülve. Nem tett neked jót, Ausztrália. - dőltem hátra a bőr ülésen és fáradtan a hajamba túrtam. - Milla tuti tele dumálta a fejedet a szarságaival.

- A nővéremet hagyd ki ebből.

- Gyűlöl engem! - förmedtem rá. - Pedig semmit nem tettem ellene. Mielőtt elmentél minden rendben volt.

- Nem, már akkor sem volt. Mivel smároltál azzal a dán senkivel.

- Hogy beszélhetsz így róla? - húztam össze a szememet. - Van neve. Néha rendesen undorítónak tartalak, Dion. Szörnyen tudsz viselkedni.

- Te tartasz undorítónak?! - élesen beletaposott a fékbe, mire a kocsi olyan erővel állt meg, hogy előrelendültem és majdnem lefejeltem a műszerfalat.

- Hülye vagy?! - már épp folytattam volna, de nekem támadt.

- Fogd már be! - förmedt rám, hogy összerezzentem. - Te teszel nekem szemrehányást, mikor te csalsz össze- vissza azzal. Ne is tagad, mert látom. Nézhetsz nagyon hülyének, Cerys. Megteheted. De nehogy azt hidd, hogy nem tudom. A vak is látja...

- Én nem... - kissé meg voltam szeppenve.

- Akkor add oda a telefonodat.

- Nem. - próbáltam határozottabban fellépni.

- Ezzel mindent megmagyaráztál. - újra a gázra lépett és kissé kelletlen érzéssel dőltem vissza a puha bőr ülésbe.

A gyönyörű Maserati villámként hasított végig London kihalt utcáin, és én pedig úgy éreztem, soha nem voltam még ilyen fáradt. Nem volt erőm kinyitni a számat, de még a fejem elfordítása is nehezemre esett. Ahogy azonban lakásunk előtt csikorgó fékekkel állt meg a csodakocsi, fejemmel Dion felé fordultam. Figyeltem, ahogy mindent leállít, majd rám se nézve, ki is szállt. Mielőtt becsukta - jobban mondva bevágta - az ajtót, még kinyitottam a számat, de nem figyelt rám. A ház előtt kénytelen volt megállni, mert amíg bent ültem, nem tudta bezárni. Fáradtan másztam ki az autóból.

- Örülnék, ha sietnél. - hangjából mélységes megvetés áradt, amiből mostanában egyre gyakrabban kapok.

- Megyek. - nyögtem, miközben becsuktam az ajtót. 

Ahogy lezárta az autót, már el is tűnt az épületben, én pedig sóhajtva követtem. Jóval Dion után értem be a lakásba, már alig találtam meg a hatalmas, sötét helyiségben, mert lámpákat nem kapcsolt. Egyedül a vendégszobában és a vendégfürdőben égett a villany. Ez jelentette azt, hogy ő ott szándékozik tölteni az éjszakát. Elvonszoltam magamat a szobánkig, ahol kibújtam a gyönyörű kék ruhacsodából. Belebújtam a fekete Blugirl Blumarine hálóingbe és a fürdőben lemostam a sminkemet és hajamat is alaposan kifésültem. Mikor kinéztem a folyosóra, már sötét volt, magyarán Dion is lefeküdt. Mély sóhaj kíséretében bújtam be a francia ágyba egyedül és amilyen fáradt voltam, egy pillanat alatt elnyomott az álom.

Két órával később azonban eget verő csörömpölésre ébredtem fel. A szívemhez kapva ültem az ágyban és minden porcikámat megfeszítve füleltem. A hang egyértelműen a terasz felől jött. Az ablak felé pillantottam, ahol egy sötét alak suhant el. Összerezzentem és erősebben markoltam a takarómat. Igyekeztem megnyugtatni magamat, de nem sikerült, mivel újabb csörömpölést hallottam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy valami kemény tárgy után kutattam a szobámba. Végül egy könyvet találtam megfelelőnek, és óvatosan kimásztam az ágyból. Úgy döntöttem, akár rosszba vagyunk, akár nem, Dion-t biztos felkeltem, mert egyedül nem tudok elbánni egy betörővel. Csak két ajtót kellett odébb mennem. Azonban meglepett, hogy a férfit nem találtam az ágyában. A fürdőszoba ajtaját is benyomtam, de ott se volt. Mély sóhaj kíséretében indultam el a konyhába, ahonnan a téli kerten át, a teraszra jutottam. A konyhában azonban leraktam a könyvet, és egy hatalmas késre cseréltem és lassan lopózva indultam a terasz felé. Ott az egyik asztalnál egy alak ült, előtte egy üveg. Egyre közelebb lopóztam hozzá és készen arra, hogy szúrjak. 

- Nem fogsz ledöfni, ugye? - fordult hátra Dion.

- Jézusom! - a kezemből kiesett a kés és hangos csörömpöléssel esett a földre.

- Nem kell megölnöd azért, hogy együtt lehess Kevinnel. - fordult vissza és belekortyolt az alkoholba.

- Dion, életem végig fogsz ezen lovagolni? - ültem le mellé egy székre. 

- Komolyan kérdés volt? - pillantott rám. - Igen. - nagyot húzott az üvegből.

- Adj már nekem is. - nyúltam érte, mire hosszú pillantások után odanyújtottam. 

Hosszú csend állt be közénk miközben egymásnak adtuk oda- vissza az üveget. 

- Nézd, pirkad. - mutatott egy irányba, mire arra fordultam a székkel. Erre hirtelen elkapta a kezemet, odahúzott magához és az ölébe ültetett. - Innen szebb. 

Annyira megdöbbentett ezzel a tettével, hogy hirtelen újra 16 évesnek éreztem magamat. Életem első szerelmével gyakran beszélgettük végig az estéket és együtt néztük a napfelkeltéket. Hosszú és nagy szerelem volt, de csúnya vége lett. Dion átkarolta a derekamat és fejét megtámasztotta a vállamat.Mosolyogva helyezkedtem el kényelmesebben az ölében és szótlanul figyeltük ahogy egyre világosodik London.

- Gyönyörű.

- Nem szebb nálad. - súgta a fülembe, mire kirázott a hideg. - Fázol? - simította végig finoman libabőrös karomat.

- Kicsit. 

- Gyere, szerelmem. - olyan lágyan mondta az utolsó szót, hogy majdnem elolvadtam. Kibújt a pulcsiból és vállamra terítette. 

- Köszönöm. - fordultam meg az ölében.

- Szeretlek, életem. - nézett mélyen a szemembe, mire elkaptam a tekintetemet. 

- Ne mondj nekem ilyenek... - túrtam a hajamba. 

- Miért, ne? - simította ki a hajamat az arcomból, mire újra ránéztem.

- Nem érdemlem meg... nem érdemlem meg a szerelmedet.

- Hülyeségeket beszélsz. - húzott közelebb a tarkómnál fogva és hosszan megcsókolt. 

Mielőtt bármit mondhattam volna újra és újra megcsókolt egyre hosszabban, egyre hevesebben. Ahogy egyre többször csókolt meg, én is átengedtem magamat neki és visszacsókoltam. Pár perc múlva azonban eltolt magától. 

- Várj egy percet.

- Mi az? - értetlenkedve igazítottam meg a hajamat. 

- Mondtam, hogy hoztam neked egy ajándékot Ausztráliából. 

- Igen... - vontam fel az egyik szemöldökömet. 

- Hozom. - csapott rá finoman a combomra, mire lemásztam az öléből. 

Miközben befutott a lakásba, én magamon összehúzva a szürke Burberry kötött kardigánt és tovább figyeltem a napfelkeltét. Hamarosan gyors léptekkel hallottam magam mögött, mire megfordultam. Dion hatalmas mosollyal közeledett felém és ahogy oda ért, felkapott és megforgatott.

- Mi ez a nagy boldogság? - vigyorogtam.

- Csak hogy megnéztem az ajándékot, és szebb, mint emlékeztem.  - mielőtt letett, hosszan megcsókolt. 

- Milyen ajándék ez? - nevettem.

- A legszebb, amit valaha láttál. Anya segített megvenni, és - nagyon remélem - soha senkitől nem kapsz ilyen szépet. 

- Most már nagyon kíváncsi vagyok, ne csigázz. 

- Na várj. - pillantott körbe, majd a terasz széléhez vezetett, ahol a legerősebb volt a felkelő nap sugara. - Itt jó lesz.

Értetlenül álltam, miközben hátrébb lépett két lépést és mély sóhaj kíséretében, de letörölhetetlen mosollyal fél térdre ereszkedett. Erre a mozzanatra arcomra fagyott a mosoly. 

- Életem szerelme, Cerys Payton, hozzám jössz feleségül? 

'Til the love runs out - 12. fejezet - Kevin szemszöge

Na, a szavazás elég egyértelmű volt számomra :) épp ezért pakoltam gyorsan fel ezt a részt nektek :D megint a végére raktam a bombát, hogy kötelező legyen elolvasni az egészet :)

Kommentet nagyon nagyon szépen kérek, hogy tudjam milyen lett :* Puszcsi :*

U.I.: Amúgy ezt a részt valószínűleg Eleanor, Cerys de még lehet hogy Dion szemszögéből is megírom, hogy minden mögé belássatok ;)

A pezsgő színű Maserati Quattroporte-t már akkor észre vettem, mikor kiléptünk a házból. Azonban a sötétített ablakok miatt, valamint utcai fények hiányába nem tulajdonítottam a kocsinak nagyobb figyeltem. Azonban mikor felbőgött a motor, mind a ketten odakaptuk a fejünket. A sofőr személye alig lepett meg, gondolhattam volna, hogy ekkora taplóhoz csak ilyen kocsi dukál. Minden mosoly eltűnt az arcomról mikor mézes- mázos hangon köszöntötte Ceryst.

- Szia, Dion. - próbált mosolyogni a barna hajú lány.

A színész odalépett barátnőjéhez, átkarolta a derekát és hosszan megcsókolta. Valószínűleg ölelése fájdalmat okozott Cerysnek, mivel ő ahelyett, hogy átkarolta volna Dion-t, barátja kezét próbálta lefeszegetni a derekáról. 

- Hiányoztál. - nézett olyan szenvedélyesen a szemébe, mintha valami brazil szappanoperából lépett volna elő.

- Te is. - próbálta határozottan bizonygatni a lány, de kicsit sem hatott meggyőzőnek. - Hogy, hogy itt? És már ma?

- Anyáék utaznak el Afrikába, és már minden a feje tetején állt ezért jöttem el már most. De jó volt őket újra látni. Viszont nagyon hiányoltak téged. Nem értették miért nem jöttél velem.

- Majd legközelebb. 

- Mindenképp. - csókolta meg újra Ceryst, mire már kelletlenül elfordultam. 

- Szerintem megyek. - böktem a másik irányba, mire Cerys rám pillantott. 

- Oh, helló, Kevin. - Dion úgy tett, mint aki csak most vett észre és a kezét nyújtotta. - Örülök, hogy látlak. 

- Szintén. - fogadtam el kissé visszakozva a jobbját. 

- Ne menj taxival. Elvisszük majd mi haza. - mosolygott rám a férfi, de mosolya mögött nem őszinteség állt.

- Nem kell, nincs messze gyalogolok. - legyintettem. 

- Ugyan már. - mutatott a kocsijára. - Ez egy perc alatt haza repít. Nem mellesleg, ez a legkevesebb, amiért anno Ausztráliában elvittél a szállodába, valamint hogy ilyen jó barátja - nagyon figyelt arra hogy ezt a szót jó alaposan megnyomja. - vagy Cerysnek. Aki az ő barátja, az az enyém, is, igaz? - vigyorogva húzta közelebb magához a lány, aki kétségbeesetten pillantott rám. Na, gyere.

Mély sóhaj kíséretében adtam meg magamat és lehajtott fejjel követtem őket a csodakocsihoz. Dion igazán nagy büszkeséggel ült be a Maserati vezető ülésére, míg Cerys kénytelen-kelletlen mellett foglalt helyet elő, a másik ülésen. Bemásztam a hátsó ülések egyikére. Ahogy felpillantottam a lány szemeibe néztem és elengedtem egy halvány mosolyt.
- Jó kis kocsi, mi? - pillantott a visszapillantó segítségével a szemembe Dion.
- Nem rossz. - bólintottam érzelem mentes hangon.
- Tudom. - paskolta meg büszkén a kormányt. -Hova megyünk?
Bediktáltam a hotel címét, és épp igyekeztem hátradőlni, hogy az út további részében telefonozzak, de a férfi újra megszólalt.
- És milyen volt a jótékonysági est?
- Jó. - válaszolt Cerys fáradtan. - Amennyire általában egy ilyen est lehet. Eleanor kicsit berúgott, ezért hoztuk haza.
- És ehhez két emberre volt szükség? - kötekedett egyből barátja, mire megforgattam a szememet.
- Ö, igen, Dion. - hallatszott a hangján, hogy kezd ideges lenni. - Mivel nagyon kiütötte magát.
- Értem, és megint smároltatok? Kell mitől tartanom?
- Te jó ég, Dion. - sóhajtott Cerys és a hajába túrt. - Igen. Akkor jó?
- Gondoltam szólj most, mert akkor átadom neki az ajándékot, amit vettem neked. Sőt, kiszállok ebből a kocsiból és menjetek haza a közös lakásunkra. - a hangja olyan könnyed és gúnyos volt, hogy legszívesebben megütöttem volna.
Elővettem a telefont és üzenetet pötyögtem.

" Ez egy igazi seggfej... " - Kevin

Cerys táskája rezegni kezdett, mire elővette a készüléket az apró kis clutchból. Röviden húzkodta a kezét a képernyőn, amíg feloldotta a kódot és elolvasta a tőlem érkezett üzenet. Halvány mosoly futott végig az arcán, miközben a képernyőt nyomkodta. A telefonom képernyője hang nélkül felvillant, jelezve, hogy megérkezett a válasz.

" :) " - Eleanor

Majd alig pár másodperc múlva újra.

" Sajnálom, hogy ilyen vége lett... " - Eleanor

Mosolyogva olvastam el az újabb üzenetet, majd épp visszaírtam volna, mikor a barna hajú lány megszólalt.
- Dion... ha nem hisztiznél, megkönnyítenéd az életemet. - túrta a haját idegesen a lány.
- Kivel sms-ezel? - pillantott válasz helyet Cerys telefonjára.
- Apának írtam szülinapjára még korábban, és most írt vissza.
- Hajnali kettőkor?
- New Yorkban vannak most, Roddynál.
- Ki az a Roddy? - szóltam bele mint egy mellékesen, mire a lány mosolyogva pillantott rám hátra.
- Rodney. A bátyám.
- És mit keres ő New Yorkban?
- A felesége amerikai. Mikor huszonhárom éves volt, akkor szerettek egymásba. Courtney fél évre jött tanulni Londonba, arra az egyetemre, ahol Rod tanult. Egymásba szerettek, és mivel Courtra biztos és jó állása várt New Yorkban, és Roddy pedig friss diplomásként választhatott, hova megy azért összeköltöztek Amerikában. Most tíz éve vannak együtt és hét éve házasok. Apáék pedig mindig elutaznak hozzájuk, ha valakinek a szülinapja van. De holnap már jönnek haza.
- Értem. - mosolyogtam rá a lányra.
- Megérkeztünk. - szakított kissé durván félbe Dion és erősebben fékezett le a kelleténél.
- Nagyszerű. - kinyitottam a hátsó ajtót, és Cerys is úgy készült, hogy kiszáll.
- Hova mész? - förmedt rá barátja.
- Uram isten, Dion. Elköszönök. - sóhajtott mélyet a lány.
- Siess!
Cerys elsétált velem a hotel bejáratáig, ahol megtorpantunk.
- Komolyan gondoltam, amit írtam. - pillantott fel rám a lány.
- Azt, hogy sajnálod? - vigyorogtam.
- Pontosan. - bólogatott hevesen.
- Hát. - rántottam meg a vállamat. - Mindegy. Majd legközelebb. Én meg azt sajnálom, hogy ezzel a seggfejjel kell együtt élned.
- Dion csak... - túrt a hajába. - csak félt.
- Félt?! - vontam fel a szemöldökömet.
- Igen... meg féltékeny. Amire valljuk be... van is oka.
- Van. - húzódott halvány mosoly az arcomra. - De elköszönök. Nehogy elgázoljon a hiper- szuper kocsijával.
- Jól van. - nevetett fel a lány. - Akkor...
- Akkor szia. - odahajoltam és egy puszit nyomtam az arcára, mire szélesen elmosolyodott.
- Szia.
- Mond meg az uradnak, hogy kösz a fuvart. - kiabáltam utána, miközben már távolodott.
- Mindenképp. - fordult vissza vigyorogva a lány, mielőtt beszállt a kocsiba.

-----

Másnap reggel elég korán kezdtem a napot a wokingi főhadiszálláson, bár az esti három órai fekvés nem sok jót tett nekem. Akármennyire próbáltam koncentrálni, a szimulátoron kívül sokra nem mentek velem aznap. Épp az egyik kör eredményeit elemeztünk az egyik mérnökkel, mikor egy ismerős hangot hallottam meg.

- Most kell? 

- Igen, nem lenne rossz. - jött a válasz egy mérnöktől, mire hátrafordultam. Eleanor igazán zaklatott állapotban közeledett és látszott, hogy egyáltalán nincs ott fejben. 

- Nem... nem lehet elnapolni holnapra ezt az egészet? Ma nem érzem, úgy, hogy...

- Nem. - vágott közbe a férfi. - Ron Dennis már így is ideges a tegnap este miatt, ha pedig most lelépsz, Ellie, biztos hogy elvágja a torkodat. 

- Jó, én csak... - ekkor értek közelebb és végre rám pillantott. 

- Szia, Ellie. - mosolyogtam rá a lányra, aki egy kicsit lefagyott. Közelebb hajoltam, hogy adjak neki két puszit, de ő csak az arcát tartotta.

- Öh, Kevin. Hello.

- Valami gond van? - fürkésztem az arcát értetlenül. 

- Hagyjad. - legyintett Stewart a mellette álldogáló mérnök. - El van varázsolva. 

- Nem, nem. Én... - túrt a hajába idegesen a lány. - Kevin beszélhetünk két szót?

- Persze. - mutattattam magam elé, hogy vezessen.

Eleanor sietős hagyta el a szimulátor termet, és meg sem állt a folyosó végig, ahol nagy lendülettel fordult velem szembe.

- Kevin, azt kérem szépen, hogy legyél velem őszinte. - tette össze a két kezét. 

- Igen? 

- Történt valami közted és Cerys között azon kívül, hogy az after partyn csókolóztatok?

- Mi? Miért kérdezel ilyet?

- Tudnom kell Kevin... Dion ma reggel megkérte Cerys kezét...

NEW IDEA!

Van valami, amit régóta ki akarok próbálni, de egyenlőre nem éreztem magamban erőt. Tegnap este azonban mikor kissé ittas állapotban párnára hajtottam a fejemet, eldöntöttem, megcsinálom. Írok egy (ha jó, akkor kettő-három) olyan részt, ami nem Cerys szemszögéből van, hanem máséből. (pl.: Kevin, Eleanor, Dion). 

Viszont. Nem tudom mi lenne a legkézenfekvőbb mert én legszívesebben mindhárom szereplő szemszögéből írnék egy kicsit. :) (Lehet, hogy lesz ilyen is.)

Azonban először a ti segítségetek kérem!

Ki az, akinek a szemszögéből szívesen olvasnátok rész(eke)t?

Kiírom a szavazást oldalra, és elég hamar el kéne dönteni, hogy ki legyen az, hogy ki tudjam dolgozni :)

Puszillak titeket :*

'Til the love runs out - 11. fejezet

Rövidke, de legalább gyorsan összeraktam :) A végén van a bomba :DD

- Bemehetek? Felöltöztél? - kopogtam be a fehér ajtón.
- Igen. - hallottam barátnőm fáradt hangját bentről, mire benyitottam.
- Sokáig bent voltál. Azt hittem elaludtál.
- Közel voltam. - ásított nagyot, miközben a sminkjét távolította el, majd hozzám fordult. - Őszinte leszel velem?
- Mindig az vagyok. - simogattam meg a vállát.
- Nagyon gáz voltam ma este? Ron bácsi megöl holnap?
- Ssszz..... - húztam el a számat. - Kicsit.
- Kicsit kicsit vagy nagyon nagyon.
- Inkább azt mondanám, hogy eléggé.
- Mindegy. - legyintett. - Csak aludni akarok.
- Gyere, szívem. - nyitottam ki az ajtót és felvettem a ruháit, amiből kibújt.
- Kevin, te még itt vagy? - pillantott az egyik bőrfotelben ülő csapattársához.
- Aha. - pillantott fel a telefonjából a szőke pilóta.
- Nem kell holnap reggel a gyárban lenned? - bújt be a barátnőm az ágyba és magára húzta a takarót.
- De igen. - húzódott apró félmosolyra a szája. - De valakinek vigyáznia kell rád. És egy kis segítség kellett Cerysnek, hogy vigyázzon rád.
- Beraktam a ruhádat a gardróbba. - sétáltam vissza az ágya mellé és Kevin beállt mellém. Közel. Kissé túl közel.
- Köszönöm, hogy vagytok nekem. - mosolygott barátnőm és befúrta magát a párnák közé. 

- Ez a dolgunk. - simogattam Eleanor haját.

- Holnap reggelizünk együtt, Cer? - csukott szemmel kérdezte ezt már, nagyon az alvás határán volt.

- Hát persze, életem. - mosolyodtam el halványan. - De most aludj. Ide raktam egy üveg vizet az ágyad mellé, ha szomjas leszel. 

- Nem maradsz itt velem estére? - nyúlt a kezem után.

- Most nem. - mosolyodtam el halványan. 

- De hát nincs otthon Dion. Nem leszel magányos? Nem fogsz félni abban a hatalmas lakásban egyedül?

- Nem, ne aggódj miattam. - mosolyogtam. - De reggel jövök érted 9-re, jó? És elmegyünk reggelizni, ahogy megbeszéltük.

- Jó. Akkor reggel. - még egy utolsó pillantást vetett Kevinre. - Holnap nekem is be kell menni a gyárba?

- Én úgy tudom igen. - rántotta meg a vállát a dán pilóta.

- Baszki! - csapott a hófehér takaróra a lány. - Jó lesz... akkor veled ott találkozunk holnap. 

- Igen. - húzódott fél oldalas mosolyra a szája.

- Legyetek rosszak, én megyek aludni.

- Szia, drága. - vigyorogtam, miközben a másik oldalára fordult. - Menjünk. - fordultam Kevinhez, aki karját szorosan a derekam köré fonta és úgy hagytuk el Eleanor hatalmas lakását. 

Miután bezárult mögöttünk a bejárati ajtó Kevin maga felé fordított és meg fogta a kezemet. 

- Úgy tudtam a holnapi napot együtt töltjük. - vigyorgott. - Ez állt az egyességben.

- Maximum négy fal között. - mutattam fel a mutatóujjamat. - És azért nem egy egész nap. 

- Na ne mond. - húzott magához nevetve és a nyakamba csókolt. - Nem 24 óra csak 23. - újra megcsókolta a nyakamat. - 22? 21?

Kirázott a hideg a csókjaitól és az arcomról le se lehetett vakarni a vigyort. De úgy döntöttem húzom egy kicsit az agyát. 

- 21 másodpercet sem tölthetsz velem holnap, ha most ezt nem fejezed be?

- Nincs ínyére a kisasszonynak? - vigyorgott és már hajolt oda, hogy újra megcsókolja a nyakamat, de játékosan meglöktem, mire kissé hátratántorodott. 

Láthatólag nem értette miért csinálom ezt, mire széles vigyorral az arcomon hátrálni kezdtem és kihívóan felhúztam az egyik szemöldökömet. 

- Mi van Magnussen?

- Nem akarod te ezt a játékot. - bujkált hamiskás mosoly az arcán.

- Kettőnk közül én játszom itt játékot, veled. - mutattam rá.

- Na majd... - hosszúakat lépett mint aki futni akarna, mire megijedtem és túl nagyot léptem és a cipőm sarka beleakadt a gyönyörű kék anyagba.

Majdnem hatalmas zakó lett a vége, ha Kevin el nem kap a derekamnál fogva és megtartott, de nem húzott fel.

- Hercegnő, letört az üvegcipő sarka? - vigyorgott pimaszul.

- Vigyázz a szádra! - figyelmeztettem.

- Különben mi lesz? - nyújtotta ki a nyelvét. 

- Le fogom harapni a nyelved. - hajoltam előre, mire hátrakapta a fejét és a fogaim üres levegőbe csattantak. 

- Nagyon harciasak vagyunk. - húzódott pimasz mosoly az arcára.
- Még nem láttál semmit belőlem. - vigyorogtam.
- Én a helyedben nem lennék ilyen bátor.
- Mert hogy?
- Emlékezz, ki mentett meg az eséstől.
- Nem rémlik semmi. - húztam össze a szemöldökömet.
- Nem? - játszotta a meglepődőtett.
- Hagyj emlékeztesselek. - vigyorodott el szélesen és elengedte a derekamat, mire zuhanni kezdtem, mire felsikkantottam. De egy fél másodperccel később el is kapott.
- Te hülye vagy?! - csaptam a mellkasára és kibontakoztam az öleléséből.
Mielőtt bármit mondhatott volna, nyílt egy ajtó és egy negyvenes évei elején járó nő nézett ki rajta.
- Valaki aludna, így hajnali kettőkor.
- Elnézést, hölgyem. - pillantott rá Kevin úgy, hogy lehetetlen volt neki ellenállni.
Nem mellesleg a nő valószínűleg fel is ismerte a pilótát, így félig kómás állapotban is.
- Se...se...semmi baj. - makogott a nő és már be is csukta az ajtót.
- Minek sikítozol? - vigyorgott rám Kevin. - Felébresztesz mindenkit.
- Talán azért - én már nem voltam olyan jó hangulatban. Karba tett kézzel álltam a fiatal pilótával szembe-, mert majdnem leejtettél?
- Ne sértődj már meg mindenen. - tárta ki a karját, hogy átölelhessen, de elhúzódtam.
- Hagyjál. - hátat fordítottam neki.
- Jaj istenem, de könnyű veled. - túrt bele a hajába fáradtan.

Szótlanul indultam el a lift felé és megnyomtam a hívógombot. A kínos csend változatlan volt amíg a lift ki nem nyílt és be nem szállhattunk. Azonban alig csukódott be a felvonó szürke ajtaja, Kevin gyengéden neki nyomott a lift falának és mi előtt bármit mondhattam volna, megcsókolt. Levegőt alig tudtam venni, olyan hevesen csókolt meg újra és újra.
- Megnyugodtál? - lépett hátrébb pár pillanattal később.
- Hogy megnyugodtam-e? - döbbentem meg. - Döntsd el, te. - haraptam be vigyorogva az alsó ajkamat és kissé meglöktem a mellkasát, hogy a háta hozzá ért a lift másik falához. Közelebb léptem hozzá és most én csókoltam meg. Mielőtt azonban leért volna a földszintre a szerkezet, el is váltunk. Kis csengetés jelezte, hogy kiszállhatunk és ahogy nyílt a fém ajtó, széles mosollyal az arcomon hagytam el a liftet.
- És most merre? - lépett mellém Kevin vigyorogva és át akarta karolni a vállamat, de kicsusszantam az ölelés alól.
- A-a. - mosolyogtam rá. - De mindenki haza. Én is haza, te is haza.
- Komolyan haza tudsz küldeni egy ilyen este után? - vetett rám kutya szemeket.
- Ez nálam nem jön be. - nevettem. - Szóval igen, haza.
Kiértünk a ház elé és megálltunk a járdán.
- Akkor...
Azonban nem tudta végig mondani, mert egy kocsi felbőgött mögöttünk. Olyan erővel és agresszivitással, hogy összerezzentem. Viszont felismertem a hangot. Sokszor ültem ilyen kocsiba, és nem véletlenül. Egy Maserati. Londonban pedig ritka a Maserati én alig látok az utcán. Azonban egy biztosan van, amit ismerek. Félve fordultam hátra és vártam, hogy kiszálljon a sofőr.
- Jó estét, életem. - Dion közeledett  a sötét járdán széles mosollyal a száján.

F1 will keep you entertained

Már egy csomószor beszéltük barátnőmmel, hogy a Forma-1 kezd ritka unalmas lenni és a DTM lenyomja izgalmak és hangok terén is. (Tanúsítom, mert ott voltam a DTM Hungaroringen)

De most megdőlni látszik ez most.....

EZ AZ IDŐMÉRŐ!!!!

MI EZ? :DDDDDDDDDD MI EZ AZ IDŐMÉRŐ? :DDD

A Ferrarikat nem kommentálom, de a két Marussia mi jót mentek Q2-ben :D

Holnapra egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon izgalmas futamot várok *-*

-------

OFF téma: Foci

A tegnapi brazil- kolumbiai futamon minden körmömet lerágtam, de úgy végződött ahogy szerettem volna :)

Ami viszont szörnyű: Neymarnak csigolyatörése van... véget ért számára a VB...

Látszott tegnap, hogy nagyon fáj neki, de erre nem számítottam...

Reménykedtem egy jó kis argentin-brazil döntőben... de félő, hogy a németek elverik a brazilokat így, hogy Tiago Silva se játszik a következő meccsen...

Azért reménykedjünk...

Puszi :*

'Til the love runs out - 10. fejezet

Hol a taps? :D Hol a taps, hogy ilyen gyors és ügyes vagyok, hogy már itt is az új részetek? :DD Igazából próbállak titeket kárpótolni :) Enjoy :*

- Még egyet! - emelte fel az üres poharat Eleanor aki már láthatóan nem kicsit megérezte a már harmadik koktélját.

- Nem. - szorítottam le a kezét. - Elég volt Eleanor. Szedd össze magad, kérlek.

- Semmi baj. - kezdte el simogatni az arcomat, de már látszott rajta, hogy szerintem azt sem látja, kihez beszél. Kevin furcsa arckifejezéssel figyelte csapattársát. 

- Te pedig segíthetnél már? - mordultam rá, pedig semmi rosszat nem csinált. 

- Mit csináljak? - tárta szét a karját.

- Hoz valamit enni neki. És vagy egy liter vizet. 

- Mit kapok cserébe? - hajolt közelebb vigyorogva. 

Azonban mikor meglátta az arckifejezésemet, inkább jobbnak látta elslisszolni. 

- Hé, Cerys?

- Igen? - fejtettem le a kezét az arcomról.

- Ez a Kevin kajakra mondom neked, helyes gyerek. Ha nem lenne neked Dion, kajak összehoználak titeket. 

- Hát. - mosolyogtam kínosan. 

- Nem, nem, most komolyan. - mutatta fel a mutatóujját. - Nézd meg milyen kis pacek ebben az öltönykében. Most mond meg. 

Hátra fordultam és a fiatal dán pilótát kezdtem figyelni. Valóban nem volt még alkalmam alaposan szemügyre venni az este alatt, annyira aggódtam, hogy Eleanor olvas a testbeszédünkből. Ha csak gondolatban is, de igazat kellett adnom barátnőmnek. Kevinen nagyon jól állt az éj fekete Hugo Boss öltöny. Valódi eleganciával viselte, mintha beleszületett volna. 

- Ugye, hogy ugye. - vigyorgott a lány. - Látom rajtad, hogy azért bejön.

- Nem mondhatom, hogy rossz. - tudtam, akár be is vallhatom, hogy van is valami köztünk, akkor se emlékszik rá holnap. De jobb félni mint megijedni. 

- Nem tudod, van barátnője, vagy valami hasonlója? - Eleanor tök komolyan szegezte nekem a kérdést amitől kicsit megdöbbentem.

- Ne... ne... nem tudom. Te vagy a csapattársa, nem?

- Ja, igen, persze. - könyökölt fel. - De nem turkálunk egymás magánéletébe. Te több időt töltesz vele, mint én.

- Mi? - kezdtem megijedni. 

- Így van. - bólogatott. Nem tudtam leolvasni mit gondol. Komolyan gondolja, mérges vagy csak... részeg. Igen a harmadik.

- Jól van életem. - simogattam a karját és hátra pillantottam.

Szerencsémre Kevin már érkezett a két palackos vízzel és egy kosár kenyérrel. Miközben vissza felé jött el sem tudtam szakítani tekintetemet a mosolygós, hideg kék szempárról. Mielőtt lerakta volna a kenyeret, rám kacsintott, amitől széles mosoly terült el az arcomon. De egyből vissza is fordultam barátnőmhöz. Eleanor úgy gondolta, őt is nyaggatja egy kicsit. 

- Te, te, Kevin. - markolta meg csapattársa alkarját, aki kérdőn pillantott rám. 

- Ele, ne haragudj, hogy közbe vágok, de egyél és igyál egy kicsit mert 20 perc múlva te jössz.

- Szuppiiiii! - vigyorgott a lány majd maga elé húzta a tálkát és a vizet és majszolni kezdett. - Na szóval... - fordult újra vissza a dán sráchoz. - Bírod ezt a csajt? - bökött rám.

- Eléggé... - húzódott fél oldalas mosolyra a szája és rám pillantott. 

- Mondok egy titkot... - hajolt közelebb a fiúhoz Eleanor. - Neki is bejössz.

- Tényleg? - nevetett fel Kevin, és szemét le se vette rólam.

- De ez titok.

- Értettem. - bólogatott Kevin meggyőzően, de a mosoly végig ott bujkált a szája szélén.

- ÜVEGEZZÜNK! - kiabált Eleanor olyan hangosan, és olyan hirtelen, hogy többen is döbbenten fordultak oda. 

- Sssss.... már! - kaptam el a lány kezét. - Kevin, ültessük le. - felkaptam a kosár kenyeret és a vizeket és elindultunk.

- Keresel szabad kanapét? Követünk. - karolta át Ele derekát a fiú. - Gyere, Ellie, leülünk. 

- Ellie? - fordultam hátra mert megdöbbentett ez a név.

- A csapatban mindenki így hívja. Nem hallottad még?

- Nem. - ráztam meg a fejemet, miközben tovább haladtam.

Végre találtam egy szabad kanapét, ahol hárman elég szűkösen fértünk el. Kevin leültette barátnőmet, én pedig helyet foglaltam mellette, hogy kicsit támasszam.

- Le tudsz ülni... - fészkelődtem, hogy egy kis helyet szorítsak a dán  pilótának. - Ide.

- Nem akarok leülni. 

- De, Kev, itt a hely. - paskoltam meg a bőrt. 

- Ülj az ölembe, ha azt akarod, hogy kényelmesen elférjünk.

- Te se gondoltad komolyan. - pillantottam rá fáradtan.

- Nem. - sóhajtott és eltűnt az arcáról a mosoly. - Persze, hogy nem.
- Istenem. - túrtam a hajamba, miközben Eleanor-t figyeltem, aki mintha elbóbiskolt volna. - Soha nem lesz gyerekem. A saját részeg barátnőmet sem tudom kezelni, nem hogy valami kis rohangáló fattyakat.
- Én szeretnék. - guggolt le.
- És ezt miért nekem mondod? - vontam össze a szemöldökömet.
- Kinek mondjam? - pillantott körbe. - A részeg csapattársamnak? Valami vadidegennek? Ez csak egy tény volt, amit közöltem.
- Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. - simítottam meg a karját. - Látom is már a kis tejföl szőke Magnusseneket futkározni.
- Az öcsém és a húgomnak olyan a haja. Nekem is olyan volt.
- Most sem állsz messze tőle. - vizslattam.
Kevin mosolyogva beletúrt a hajába, majd Eleanorra pillantott.
- Mint csináljunk vele? 10 perc múlva ő jön. - túrtam a hajamba, miközben a szunyókáló barátnőmre néztem.
- Először keltsük fel. Aztán pedig lenyomjuk a torkán az összes kenyeret és a vizet.
- Hozok vizes kéztörlőt a mosdóból. Addig ébresztgesd.
- Igen is.
Otthagytam a két csapattársat miközben villámgyorsan igyekeztem a mosdóba. Ott begyűjtöttem egy halom vizes papírt és futottam vissza hozzájuk. Eleanor már Kevinnel beszélgetett, mikor odaértem.
- Hogy vagy? - igazítottam ki a haját az arcából.
- Nem túl jól. - pislogott nagyokat a barátnőm, miközben nagyot harapott a kenyérből és lassan rágni kezdte.
- Végig tudod csinálni a beszédet.
- Igen, persze. - egyenesedett fel. - Csak inkább inni adjatok.
A dán fiú készségesen nyújtotta át az üveget, amit barátnőm hatalmas kortyokban húzta le a vizet. Majd minden kérdés nélkül elvette a másik palackot és azt is hamar elpusztította.
- Sokkal jobb. - igazította meg a haját.
- A vizes papírokat legalább tegyük a csuklódra, hogy kicsit hűtsön.
- Oké. Még majszolok egy kis kenyeret és jól leszek. Csak fáradt vagyok. - ásított egy nagyot.
- Nem lesz hosszú a beszéd. - biztattam. - Benne van a táskádban?
- Igen. - sokáig bajlódott az egyszerű patenttal. - Itt van. De megyek, mert öt perc és én jövök. - már elindult, de visszafordult. - Te vagy a legjobb barátnő, az egész világon, Cerys. - nyomott nagy puszit az arcomra, mire elmosolyodtam. Kevinnek az öklét tartotta, mire csapattársa nevetve hozzáérintette a sajátját. - Te pedig a legjobb csapattárs.
- Tudom. - vigyorgott a fiú.
Mikor barátnőm eltávolodott, a dán fiú az asztalon nyugvó kezemhez nyúlt. Nem húztam el, pedig az lett volna a normális reakciója.
- Jaj, a táskámat itt hagytam. - sietett vissza Eleanor, mire gyorsan elrántottam a kezemet. - Mi van itt? - nézett hol rám, hol a csapattársára.
- Semmi. - simogattam a meg a vállát. - Ügyes legyél.
- Igyekszem.
Azzal újra ott hagyott minket.
- Erről beszéltem. - vettem kezembe a táskámat, hogy ne adódjon még egy ilyen alkalom.
- És ez meddig lesz még így? - túrt bele fáradtan a hajába. - Majd nyolcvan évesen is ez lesz? Hogy pár lopott pillantás, és ha nincs itthon Dion akkor lehetünk együtt, vagy hogy tervezted, Eleanor? Oszt már meg velem. Nem játszhatsz két kapura életed végéig, mert aztán két szék között az asztal alá esel, tudod. - megigazította az öltönyét mint aki indulni készül.
- Elmész?
- Nincs már kedvem, se erőm itt maradni. Hulla fáradt vagyok és holnap kellhetek korán, hogy bemenjek a gyárba.
- Ne hagyj egyedül. - most én nyúltam a karja után, de lecsúszott róla a kezem.
- Cerys....... - sóhajtott mélyet. - Mennyit várjak rád? Én szívesen várok, de... mennyit? És mi van ha Dion rájön? Utána már jó leszek?
- Ne beszélj már hülyeségeket. - ráztam a fejemet idegesen.
- Mennem kell. - hagyott faképnél Kevin, de felkaptam az asztalról a táskámat és utána siettem.
- Várj egy percet. - kaptam el a karját és meglepődésemre megállt. - Hallgass meg.
Kevin karba tett kézzel várta, hogy belekezdjek a mondandómba.
- De nem itt, a terem közepén. - húzni kezdtem egy sötét sarokba, ami nem volt kivilágítva.
- Hallgatlak.
Azonban a helyett, hogy bármit mondtam volna, csak átkaroltam a nyakát és hosszan megcsókoltam. Éreztem, ahogy kienged egy kicsit és karjait szorosan a derekam köré fonja, úgy húz magához még közelebb. Hosszú percek után tudtam csak eltolni magamtól. Kissé hátrébb léptem, ezzel a hátam neki ütközött a falnak.
- Ennyit akartam mondani... - nem néztem rá. - Ha még most is haza akarsz menni én nem....
Azonban nem tudtam befejezni a mondatot, mert olyan hirtelen és olyan követelőzően csókolt meg újra. Újra átkaroltam a nyakát és nem akartam, hogy vége legyen ennek. Ő azonban pár pillanattal később leállított.
- Hülye vagy? - villantott rám a sötétben elbűvölő mosolyt. - Ezek után nem megyek én sehova.
Széles mosollyal díjaztam ezt a mondatát, miután újra megcsókolt.

'Til the love runs out - 9. fejezet

Na ebben a részben kiderül pár dolog :) sokkoló, meglepő és a többi :D de a többi a kövi részben lesz hogy húzzalak titeket :* ez a kárpótlás azért mert olyan sokat nem voltam itthon veletek :) ja és az is egy kárpótlás, hogy hhhhhooossssszzzzúúú :DDDD puszika :*

- Eleanor, Eleanor! - barátnőm legszebb mosolyát vette elő és a kamerákba pillantott. Legnagyobb meglepődésemre azonban átkarolta a derekamat és gyengéden megsimította a hátamat, jelezve én is pózoljak. A múlt heti ausztrál nagydíj óta minden rendeződött közöttünk. Azt nem mondanám, hogy minden olyan volt mint régen, mert egy apró kis tüske érezhetően jó mélyen közénk ékelődött, amit mind a ketten éreztünk. Ennek ellenére próbáltunk ugyanolyan természetesen viselkedni egymással, remélve, hogy ez egyszer felszívódik. 

- Eleanor. - lépett oda egy riporternő hozzánk, mikor a vörös szőnyeg végére értünk. - Elmondanád nekünk mit viselsz?

- Oh, természetesen. - mosolyodott el a lány. - Ez a gyönyörű ruha költemény egy személyre szabott, egyedi tervezésű darab. Egy feltörekvő divattervező Maryam Orms tervezte ezt a gyönyörűséget, aki mellesleg jó barátnőm. A ruhán kívül még ezt a gyönyörű kis táskát is köszönhetem. A cipő egy Gianvito Rossi. A gyűrűt és a karkötőt még ezer éve kaptam.... - itt elcsuklott a hangja, mire a kezére pillantottam. A gyönyörű drága kövekkel díszített gyűrű és karkötőt egyből megismertem. Eleanor megigazította a haját, hogy befejezze a mondatot. -... valakitől. 

- Értem. - a riporternő kapcsolt hogy kényes téma, így megértően biccentett. - Köszönöm szépen.
A lány már tovább is sétált és én követtem volna, de a riporternő megszólított.
- Cerys!
Döbbentem fordultam a valószínűleg harmincas évei elején járó, csinos nőhöz.
- Igen? - nem számítottam rá, hogy pont engem szólítanak le, aki meg se volt hívva, csak Eleanort kisérte.
- Ne haragudj, hogy így utánad kiabáltam, de szerettem volna veled beszélni. Nagy rajongód vagyok. - bizonygatta mosolyogva.
- De aranyos vagy. - halvány mosoly kúszott az arcomra.
- Olvastam a regényeidet. A "Baljós Szelek"-et és nem rég vettem meg a "Nem egy tündérmesé"-t.
- Komolyan? - döbbentem le és hatalmas mosoly terült el az arcomon. - És milyen?
- A "Baljós Szelek"-et háromszor olvastam újra. Le se tudtam tenni. A "Nem egy tündérmese" pedig ha lehet még jobb. Már a címe megfogott, de mikor megláttam, hogy te írtad, rohantam érte. Tegnap este kezdtem olvasni, és már a felénél tartok. Azért vagyok ilyen hulla, mert hajnali fél háromig olvastam talán. Reggel meg kellhettem hatkor.
- Uh.
- Igen. De teljesen megérte. - vigyorgott. - Imádom Franciaországot, és Brest pedig olyan szép kis városka. Még soha nem voltam ott, de olyan csodálatosan írod le, hogy látom magam előtt.
- Igen, nagymamám ott született és mikor kicsi voltam minden nyarat ott töltöttem.
- Akkor ez mindent megmagyaráz. - a riporternő teljesen fel volt dobva. - Olyan szívesen beszélgetnék még veled tovább, de sajnos muszáj dolgoznom.
- Semmi gond. - nevettem fel.
- Így is csomó mindenkit elszalasztottam, aki miatt a főnököm meg fog ölni. Viszont akkor gyorsan el tudod mondani mit viselsz? A ruha egy Emilio Pucci ha a szemem nem csal.
- Tökéletesen eltaláltad. - vigyorogtam.
- Emilio a kedvenc tervezőm. Bármit megadnék akár egy olyan zokniért is, amit ő tervezett. Álmok, álmok, szép álmok.
- Nem szabad feladni őket soha. - biztattam mosolyogva. - Én a Baljós Szelek után majdnem feladtam az írást.
- Nem mondod. - döbbent meg.
- De, de. - bólogattam bőszen. - Nagyon nagyon sokat szenvedettem a könyvvel, mivel nyomásra kellett írnom. Nem lehetett egyedi ötletem, mindenbe belekötöttek. Nem annyira tetszik a vége sem, teljesen mást akartam.
- De mégis nagy siker lett.
- Az lett. De nem voltam vele megelégedve. Aztán a Nem egy tündérmese igaz történeten alapszik, és olyan nagy ütés volt nekem, hogy muszáj volt leírnom.
- Akkor Colette karaktere a te személyiségedet tükrözi?
- Mondhatjuk így is. Csak benne felhúztam a jó tulajdonságokat és a rosszakat kissé elmaszatoltam. De maga az egész sztori megtörtént velem. Maximum egy-két változtatás volt rajta.
- Nagyon érdekes. - bólogatott a nő. - De megint eltértünk a tárgytól. - rázta meg kelletlenül a fejét. - Ne haragudj.
- Semmi gond. - nevettem fel hangosan. - Szóval mint már mondtuk ez egy Emilio Pucci ruha, a cipőm Aldo Fran, ezt a kis box clutchot nagyon kedvelem, Edie Parker Jean a tervezője. A fülbevalót és a nyakláncot is Dion-tól kaptam. A fülbevalót talán egy évfordulóra, a nyaklánc meg tavaly szülinapi ajándék.
- Nagyon szépen köszönöm, Cerys.
- Igazán nincs mit. Ha gondolod, és szeretnél még beszélgetni, keress meg bent.
- Nagyon szívesen teszem. - ragyogott fel az arca. - Még fél óra körülbelül. Utána mehetek.
- Jól van. Várlak. Szia.
- Szia.
Mosolyogva hagytam ott a riporter nőt, majd beléptem az épületbe. Tekintetemmel azonnal barátnőmet kezdtem keresni, mert a nagy csevegésben majdnem el is felejtettem. A lány a bárpultnál állt és egy - már - üres pohárral játszott.
- Eleanor. - értem hozzá a vállához, mire hátrafordult.
A szeme vörös volt, és az ajka remegett.
- Életem. - öleltem át szorosan a lányt és éreztem, ahogy rázkódik a válla, ahogy zokogni kezd.
- Nagyon hiányzik. - hüppögte.
- Tudom, szívem, tudom. - kezdtem el simogatni a hátát lassan. - Gyere be a mosdóba.
Együtt elbotorkáltunk a mosdóig, ahol leültettem egy kihelyezett kis székre.
- Jól vagy? - guggoltam le vele szembe.
- Nem, nem igazán. Tényleg nagyon hiányzik.
- Tudom, drága. - simította meg a karját. - Tudom. Olyan erős voltál idáig. Nincsen semmi baj, hogy most eltört a mécses. Csodálom, hogy eddig milyen ügyesen tartottad magad. Te vagy a legerősebb nő, akit valaha ismertem.
- Túl sokáig voltam erős. Ma egy éve. Ma egy éve, hogy itt hagyott.
- Ezért vetted ezeket fel. - fogtam meg a kezét és az ékszereket kezdtem piszkálni.
- Ma elmentem meglátogatni.
- Miért nem szóltál? Elmentem volna veled. - megszorítottam a kezét, mire rám nézett.
- Nem. Egyedül kellett vele lennem. Voltak dolgok, amiket meg kellett beszélnünk.
- Hát persze. - mosolyogtam rá biztatóan. - Jobb már egy kicsit?
- Egy kicsit. - törölte le a könnyeit.
- Végig tudod csinálni ezt az estét?
- Meg kell próbálnom. - bólogatott nagy nehezen.
- Biztosan lát, és nagyon büszke rád. Azt gondolja: Hűha. Ez a csajszi aztán belevaló. Az első Forma-1-es női pilóta, aki felállhat a rajtrácsra. Ez az én Eleanorom.
- Tényleg ezt gondolja? - pillantott rám.
- Még szép hogy. - kiigazítottam a haját az arcából. - Hihetetlenül büszke rád.
- Fogok valaha mást ennyire szeretni, mint őt?
- Biztosan. Amikor eljön az idő. Lesz majd egy srác, aki ha nem is pótolja, de megpróbálja. Idővel.
Eleanor mély sóhaj közepette pillantott föl a plafonra.
- Csak mikor.
- Mikor képes leszel elengedni. De ezt nem kell most. És nem kell holnap. Idővel.
- Idővel. - sóhajtott legjobb barátnőm, majd felkászálódott. - Szerencse, hogy a smink vízálló. - odalépett a tükörhöz és megigazította a haját.
- Szerencse. - mosolyodtam el. - Mehetünk?
- Igen. - húzta ki magát a lány. - Menjünk.
Együtt léptünk ki a mosdóból, majd az egyik asztalhoz sétáltunk.
- Hozzak neked inni valamit?
- Igen, kérlek. Kell egy kis erő, hogy felmenjek a színpadra.
- Azonnal jövök. - szorítottam meg a karját, majd bárpulthoz sétáltam. - Egy Cosmopolitant és egy California Dream-et szeretnék kérni.
- Máris. - bólintott a pultos, és nekikezdett a két koktélnak.
Épp meg akartam fordulni, mikor valaki a csípőcsontomra tette a kezeit.
- Jó estét.
A mozdulattól és a hangtól összerezzentem, és a férfire kaptam a tekintetemet.
- Jézusom Kevin, szabályosan megállt a szívem.
- Tudok újra éleszteni. - húzódott huncut mosolyra a szája. - Szájon át. - és már hajolt is közelebb mint aki demonstrálni akarja.
- Wow, wow, wow. - toltam el magamtól és hátrébb léptem, amitől kezei lecsúsztak a csípőmről. - Hátrébb az agarakkal fiatal ember.
- Csak vicc volt, Cerys. - nevetett fel.
- Nem annyira nevetek így emberek között. - váltottam komolyra.
- Mi bajod van már?
- Mi? Nézz körül, hányan vannak itt. Nem csak egymás között vagyunk.
- Mindig elfelejtem. De... - nyúlt a kezemért. - Hiányoztál.
- Kevin. - elhúztam a kezemet tőle.
- Te jó ég, Cerys. - túrt a hajába hitetlenkedve.
- Nem kockáztathatunk. - böktem a fejemmel a távoli asztalnál álldogáló Eleanor felé.
A dán pilóta kínjában nevetve rázta meg a fejét, mire a karjához értem.
- Nekem is hiányoztál.
Kevin erre a kijelentésre elengedett egy halvány mosolyt, majd felkapta a pultról a két koktélt és együtt indultunk el Eleanor felé.
- Szia, kedvenc csapattársam. - mosolygott rá barátnőm.
- Szia, kedves. - hajolt oda hozzá és adtak egymásnak két puszit. - Valami baj van?
- Miért? - riadt meg a lány.
- Olyan fura... - Kevin tekintete rám tévedt, mire alig észrevehetően rázni kezdtem a fejemet, hogy ne feszegesse a témát. - semmi. - mosolyodott el. - Rosszak a fények.
- Valóban. - igazította meg a haját kissé zavartan a lány.
Elég határozottan nyúlt a pohár felé és olyan nagy kortyokban itta meg a három decis ütős koktélt, hogy mi csak tátott szájjal néztük ezt.
- Életem... - nyúltam a keze után, mikor lerakta a poharat. - Tudod, ugye, hogy ma még beszédet kell mondanod?
- Persze! - úgy láttam, mintha már kicsit beütött volna neki az előző itallal és a pezsgővel együtt. - Tökre készen állok. Minden szuper lesz.
-Neked legyen igazad. - mély sóhaj kíséretében kortyoltam bele a koktélomba.