Welcome home :)

Ezt is megéltem :DD Haza értem ma este pontosan öt órakor és leültem :D Ez már hiányzott :) Hogy mégis hol voltam? Egy hajóúton a Görög-szigetek körül. 

• Bari
• Korfu
• Athén
• Olümpia
• Szantoríni
• Dubrovnik
• Velence

Ezekben a városokban jártam az alatt a 7 nap alatt míg távol voltam szeretett szülőföldemtől :DD  Ami erre a csodaútra elvitt, az nem más, mint egy MSC FANTASIA.
(A képek a netről vannak, de minden pontosan ilyen volt a hajón :)

 

 

 

Csodálatos utazás volt :) Minden percét élveztem. Az ételek fantasztikusan finomak voltak, maga az egész hajó csodálatos volt, a hostok és hostessek nagyon jó fejek voltak párral össze is sikerült barátkozni :D A színházi előadások pedig mindig tökéletesek voltak, egyik este sem hagytuk ki :) 

Nem akarlak titek untatni, mert lehet hogy kicsit se érdekel hol voltam, de azért megmutattam :)) VISZONT! Mikor Velencében sétáltunk olyat találtam hogy majdnem összeestem ott helyben.

EGY FERRARI BOLT! BEZONY! Mikor megláttam csak álltam előtte úgy öt percig. Gyönyörű volt. Minden Ferrari rajongó mennyországa. Lefotóztam kívülről, bent pedig egy jó fél órát eltöltöttem. Anyáéknak úgy kellett kirángatni :DDDDDD Nem vettem semmit, mert késésben voltunk a hosszan nézelődés miatt, de a látvány az örökké belém ivódott. Oda egyszer visszamegyek :D Megígértem a boltnak, hogy hozzámegyek feleségül :D A telefonom jelen helyzetben meghalt, ezért a netről kerestem nektek képeket :)

Erről a képről már csak én hiányzok ahogy tátott szájjal bámulom a kirakatot :D

Na igen, ezt lazán bedobták a kirakatba :D

 

 

Úgy a kínálat kis része :D Nem tényleg nincs szükségem innen semmire :"D 

 

 

Mellesleg a futamnak tudom az eredményét és nagyon örülök :) Tökéletes dobogó ;) De csak innen- onnan szedegettem infókat, 21:55-kor nézem meg az ismétlést :)

Utálhattok :/

Nagyon nagyon sajnálom... tényleg, őszintén. Nem akartam azt mondani korábban sem, hogy jaj majd nyáron lesz időm írni. Mert tudtam, hogy nem lesz. Elmondom hogy telik egy napom: Felkelek, összekészülök, iszok egy kefirt és már lelépek. Ha nem edzésre sietek, akkor a városban rohangálok intézve ügyes bajos dolgaimat. Általában háromkor el tudok indulni az edzésről, vagy végzek a dolgaimmal és már azt hinném, hazamehetek, de nem. Rohanok át a városon találkozok barátnőkkel vagy újabb feladatom van. Este hazaérek nyolcra vagy kilencre és ha van erőm és akkor még elmegyünk valamerre, de egyenlőre ezen a héten csak beestem az ágyba egyedül két este volt, hogy kicsit éjszakáztam. 

Szóval így telik a napom, egy percet alig töltök itthon, legjobb esetben itthon alszom. És ennyi. Holnap hála az égnek végre kaptam egy pihenőnapot, kicsit tudok foglalkozni magammal és nem másokkal, ahogy egész héten tettem :) Mondjuk nem mintha nem lett volna ínyemre a munkám, és a barátnőzés, de azért kicsit sok volt. Szóval holnap lustizok, de edzésre mégis megyek, de csak este. 

Ezért nem tudtam írni. Mondjuk a fele már megvan, de nem az igazi. Holnap délelőtt még megyek kozmetikushoz, addig majd reggel írogatok, meg ha edzés előtt van egy szabad órám, akkor fel is teszem :)

Szóval lehet utálni, lehet fújjozni, de igyekszem és sajnálom :/ Viszont a rossz hírem, hogy szombaton utazok, szóval egy hétre újra offos. És lehet hogy nem látom az angol nagydíjat :( HÁT ILYET :(

Na jó, nem nyafogok ennyit mert tényleg utálni fogtok :D Holnap igyekszem hozni a részt. Puszi :*

XLIV. fejezet - Accident

Nem bírtam ki :DDD Végre volt rá ihletem és nem bírtam ki hogy ne hozzam el nektek :/ Lehet hogy kicsit meglepő, de remélem tetszik :D

Enjoy darling :*

A nap követelőzően igyekezett betörni a szobába és akárhogy helyezkedtem, nem tudtam kikerülni a fénysugarakat. Végül nagy morcosan kinyitottam a szememet és a másik oldalamra fordultam, hogy üdvözöljem Fernandot. Legnagyobb meglepetésemre senki nem feküdt mellettem, csak egy papírlap a párnán. Értetlenkedve ültem fel az ágyban és a levélért nyúltam.

„El kellett rohannom, nem akartalak felébreszteni.  Megyek vissza érted dél körül. Szeretlek. F.”

Széles mosoly költözött az arcomra, hogy nem SMS-ben, hanem így közölte az üzenetét. Elvettem a telefonomat az éjjeli szekrényről és morcosan vettem észre, hogy még csak tíz óra. Lerúgtam magamról a takarót és bevonultam a fürdőbe. Egy frissítő zuhany után kiválogattam a ruháimat és elkészítettem a sminkemet. Ráérősen készülgettem, és mivel nem volt kedvem egyedül lemenni, reggelizni, ezért rendeltem a portáról egy kevés ételt magamnak. Miközben a szőlőből szemezgettem, beütöttem a jól ismert számot.

-          Jó reggelt. – szólt bele a lány.

-          Szia, Val. – mosolyogtam. – Hogy van Vaquero?

-          Köszönöm kérdésed, én is megvagyok. – nevetett barátnőm.

-          Elnézést. Akkor hogy vagy kedves Valery?

-          Igazán kedves vagy, hogy érdeklődsz. Meglepően meleg van most itthon, de amúgy jól.

-          És a kiskutya?

-        Ő is elvan. Ma nem mentem be dolgozni, itthon voltam vele. Most a teraszon üldögélek a kanapén, ő pedig mellettem fekszik. Tegnap viszont itthon kellett hagynom, de jól bírta.

-         Akkor örülök, hogy jól vagytok. – mosolyogtam. – Nem unatkozol?

-       Nem. Itthonról intézem az ügyeimet, voltam úszni meg kondizni reggel. Lewisról tudsz valamit vagy ma még nem találkoztatok?

-          Még nem. De tegnap este együtt vacsoráztunk.

-          Igen, azt mondta. Csak ma még nem hívott.

-          Nem tudom, majd átkopogok hozzá legrosszabb esetben.

-          Köszi. Na, jó, akkor sok sikert Fernandonak is mára.

-          Átadom. Én meg puszillak titeket.

-          Mi is.

Mosolyogva kinyomtam a telefont és elkezdtem visszapakolni a kocsira a reggeli maradványait. Azonban alig tudtam két tányért összerakni, már újra csörgött a telefonom. Mikor megláttam ki is hív, mosolyogva szóltam bele.

-          Jó reggelt te pacsirta.

-          Neked is jó reggelt. – hallottam a hangján, hogy vigyorog. – Mikor keltél?

-          Fuu… egy órája kb. Most fejeztem be a reggelit.

-          Jól van. Én is most végeztem, de még be kell ugranom valahova, aztán megyek érted és megyünk a pályára.

-          Rendben. De hogy- hogy ilyen korán elmentél? Mikor mentél el?

-        Nem akarod tudni. Fél hétkor keltem, hétkor már jött értem Edoardo és Fabrizio elrángattak a pályára, hogy körbefussuk. Utána volt két sajtós jelenésem, meg pár dolog a csapattal és most tudtam elszabadulni. Most még beugrok valahova, az fél óra, aztán megyek érted.

-          Uhh… hogy bírtál olyan korán felkelni? – utaltam a tegnap estére, ahol hárman, Lewisszal éjszakába nyúlóan beszélgettünk.

-          Nem hagytak békén. Azt mondták téged is felkeltenek, ha nem jövök és azt senki nem akarta.

-          Miért? – nevettem.

-     Mert köztudottan harapsz, ha annál korábban kell felkelned, minthogy meglenne a szükséges nyolc óra alvásod.

-          Így lenne? – nevettem tovább.

-          Bizony. Na, jó, le kell tennem, de hívlak, ha gyere le.

-          Jól van. Szeretlek.

-          Én is szeretlek.

Kinyomtam a telefont és befejeztem az asztal összepakolását. Amíg Fernandora vártam bekapcsoltam a gépemet és válaszolgattam az e-mailekre és a kérdésekre, amik a rajongóktól jöttek, valamit átböngésztem azokat a linkeket, amiket Yvonne küldött. Mióta megbeszéltük Fernandoval, hogy hol lesz a két esküvő, és az időpontokat is letisztáztuk, sokkal gyorsabban haladtuk a rendezéssel. Az egyházi esküvő december 2.-án lesz egy csinos monacói templomban, a polgári pedig április 13.-án, Ibiza tengerpartján. A fél óra hamar elrepült és a telefonom már csörgött is.

-          Induljak? – szóltam bele mosolyogva.

-          Aha, öt perc és ott vagyok.

-          Megyek. – kinyomtam a készüléket.

Beledobáltam minden fontos dolgot a táskába és megigazítottam a sminkemet a tükörben. Belebújtam a cipőmbe, majd felkaptam a táskámat és elhagytam a lakosztályt. A lift ajtaja pont akkor zárult mikor, mikor bezártam az ajtót. Bosszankodva mentem oda és türelmetlenül vártam a felvonóra. Valószínűleg tíz percbe telt, mire leértem és csodálkoztam, hogy Fer még nem hívott. A szálloda elé érve összevont szemöldökkel tapasztaltam, hogy nincs ott a tűzpiros Ferrari. Leültem az egyik padra és ott várakoztam tovább. Mikor további tíz perc múlva sem volt ott elővettem a telefonomat, hátha hívott, csak nem hallottam. De mivel nem volt nem fogadott hívásom, rányomtam a gyorshívásra. A nyolcadik búgás után kisípolt a telefon, amiért megráztam a fejem. Mindig felveszi a telefont. Újra és újra hívtam, de egyre csak kisípolt. Mikor már épp Edoardo számát kerestem, megszólalt a telefonom. Fellélegeztem egy pillanatra, hogy Fernando hív, de nem. Rejtett szám. Értetlenkedve emeltem a fülemhez a készüléket.

-          Igen?

-          Blance Genger? – szólt bele egy reszelős férfihang.

-          Igen?

-          Ön van megadva második értesítendő személynek Fernando Alonsonál.

-          Hogy mi? – akadt el a lélegzetem.

-          Karambolozott. Egy autó oldalról belerohant a kocsijukban és…

De a végét már nem hallottam. A kezemből szó szerint kizuhant a telefon és hangosan koppant a kemény betonon. Halványan hallottam, ahogy még tovább magyaráztak a telefonba, de már nem voltam magamnál. A sokktól, ami ért, levegőt sem kaptam. Azt sem éreztem, hogy valaki gyengéden rázogatni kezdte a vállamat. Csak akkor kezdett belém visszatérni az élet, mikor a férfi egyre erősebben rázott.

-          Blance, mi van veled? Itt vagy.

A hang is lassan jutott el a fülemig, így lassan fordultam a pilóta felé. Lewis felvette a telefonomat a földről, amiben már megszakadt a hívás.

-          Blance, figyelj rám. – guggolt le hozzám a brit pilóta és igyekezte felvenni a szemkontaktust. – Mi a baj?

-          Fernandonak… - nem tudtam befejezni a mondatot és elcsuklott a hangom.

-          Használj szavakat, B.

-          Fernandonak balesete volt… oldalról belerohant a kocsijába egy másik autó.

-          Hogy mi? Hol? Vagy mikor? Blance, be kell mennünk hozzá, mit mondtak?

-          Én… én nem tudom. – temettem az arcomat a kezeimbe.

-      Gyere már! – rángatott fel a padról. Legalább higgadt volt, már amennyire ebben a helyzetben az lehet az ember és tudott cselekedni. – Add a telefonodat. Biztos értesítették Fabriziot, Edoardot vagy Luist, ha egyikük sem volt velük. Ők biztos tudják, melyik kórházba vitték. Gyere.

A brit pilóta villámgyorsan keresett a telefonban a számok után, de közben másik kezével már egy taxi után intett. Én tehetetlenül hagytam, hogy a világbajnok magával húzzon, mert az agyam egy része még fel se fogta, mi történt.

XLIII. fejezet - You are aggressive

Meghoztam :) Nem tudom remélem kezdek kimászni a hullámvölgyből, amibe kerültem mostanában és most már jobban értékelitek :D 

Pusszancs :*

Megállás nélkül futottam végig Monaco kacskaringós utcáin, miközben a zene dübörgött a fülembe. Minél több kilométert tettem meg, annál jobban kezdtem lehiggadni. Ez kellett nekem.  A futás jó tett. Kiszellőztettem a fejemet és sok mindent letisztáztam magamba. Mielőtt visszamentem volna, még kibújtam a cipőmből és a zokniból és a tengerparton is sétálgattam. Az apály miatt a tenger visszahúzódott, így a homokos partszakasz megnyúlt, visszaszorítva a tenger. A víz lágyan nyaldosta a lábamat, miközben kezemben a cipőmmel tovább gyalogoltam. Mielőtt elértem volna a jacht kikötőt, leültem a száraz homokba és a csillagokat kezdtem számlálni. Nem tudom mennyi ideje ülhettem ott zenét hallgatva, az eget kémlelve, de valaki hozzáért a hátamhoz. Annyira megijedtem, hogy fel is sikítottam.

-          Jól van, kisasszony? – hátrafordultam és a partőrre pillantottam fel.

-          Igen. – kivettem a másik fülemből a fülhallgatót és felálltam, majd leporoltam magamat.

-          Biztosan? – méregetett kételkedve a férfi.

-          Persze, köszönöm.

-          Akkor örülök, Ms. Genger. – mosolygott. Tehát felismert.

Halvány mosolyt erőltettem az arcomra majd kisétáltam a betonra. Leporoltam a lábamat és visszahúztam a zoknimat, majd belebújtam a cipőbe és kocogni kezdtem haza. Meglepődtem, milyen messze elfutottam, nem is tűntek fel a méterek, amiket megtettem. Kissé kifulladva értem vissza, és már csak minél korábban a lakásban akartam lenni és kibékülni Fernandoval. Ahogy kinyitottam az ajtót négy pici mancson rohant felém. Vigyorogva kaptam fel a fekete- fehér kisbabát.

-          Szia, gyönyörűm. – Vaquero nyalogatni kezdte az arcomat, mire nyomtam egy puszit a fejére. – Na, gyere.

A lábammal belöktem az ajtót és a kezemmel, a kutyával indultam el a nappali felé, mert a TV villogott. Letettem a kölyköt a földre és halkan odaosontam a tévéző spanyolhoz. Biztos voltam benne, hogy hallotta, ahogy bejövök, de valószínűleg még kicsit haragudott. Mikor mögé értem lehajoltam.

-          Azt akarom, hogy Ibizán legyen az esküvőnk.

A világbajnok meglepődötten fordította felém a fejét és széles mosoly kúszott az arcára.

-          Komolyan?

-          Komolyan. – kibújtam a cipőből és átléptem a kanapé háttámláját, lehuppanva a pilóta mellé.

-          Biztos?

-          A lehető legbiztosabb. – csókoltam meg röviden.

-          De én is gondolkodtam és… kettébonthatnánk.

-          Hogy érted?

-      Lehetne egy egyházi, visszafogott, szűk körű valamint egy rongyrázós, puccus polgári. Az egyik lehetne itt, a másik Spanyolországban.

-          Ez tök jó ötlet. – vigyorodtam el és közelebb húzódtam hozzá és hosszan megcsókoltam.

-          Szeretlek. – súgta két csók között Fer.

-          Én is szeretlek. – mosolyodtam és ajkaink újra összeforrtak.

…

-          Mikor lesz az esküvő?

-          Hol lesz megtartva?

-          Melyik tervezőtől választod ki a ruhát?

Ilyen és ehhez hasonló egy és ezer kérdés záporozott felém, miközben fejet lehajtva, napszemüveg és széles karimájú szalmakalap mögé rejtőzve sétáltam Fernando oldalán, Szingapúr utcáin. A fotósok és a riporterek még így is felismertek és nem felejtettek el megkeresni az értelmes kérdéseikkel. Semmi kedvem nem volt válaszolni, mert az időeltolódás miatt a fejem felrobbant, semmit nem is aludtam az éjjel és a nap pedig perzselte a bőrömet.

-    Ms. Genger. – az egyik fotós belépett elém és az arcomba vakuzott, és mivel nem lassítottam, majdnem el is estem.

-          Azt kösz. – morogtam

-          Hé! – Fernando hátrébb lökte a fotóst. – Kérjél bocsánatot.

A fiatal srác megtántorodott és majdnem el is ejtette a méregdrága fényképező gépet. Hitetlenkedve nézett a spanyol pilótára.

-          Azt mondtam, kérjél bocsánatot. – lépett fenyegetően közelebb a férfi.

-          Hé, Fer, ne már. – húztam hátrébb a karjánál.

-          Elnézést, Ms. Genger.

-          Nem hallom. – újra elindult felé, de elé ugrottam.

-          Higgadj már le. – löktem hátrébb egy kicsit a férfit. – Elég legyen. Mondta, hogy bocsánat. És én már el is felejtettem.

A világbajnok tovább méregette a fotóst, aki lassan hátrálni kezdett. Természetesen a többi ott lévő fotós bőszen kattintgatta a képeket a dulakodás közben és dagadt a mellük a büszkeségtől, hogy ők ezt lefotózták.

-          Ez mi a halál volt? – próbáltam elkapni a tekintetét.

-          Semmi. Csak hulla fáradt vagyok, minden vágyam elérni a szállodát, ezek pedig csak jönnek a szar kérdésekkel.

-          Hé, nyugi. – csókoltam meg röviden. – Jó leszel hétvégén.

-          Muszáj lesz.

-          Visszaérünk a szállodába, és utána alszunk. Én is kivagyok.

-          Jól van. – húzódott végre mosoly az arcára és a kezemért nyúlt, majd a szálloda felé vettük az irányt.

…

Miközben másnap arra vártam, hogy Fernando elrendezzen valamit a portán és végre elindulhassunk az időmérőre, valamin megakadt a szemem. Összeráncolt szemöldökkel vettem le az újságot a tartóból, amin a mi képünk díszelgett, hatalmas szalagcímmel ellátva.

Elszabadult indulatok Szingapúr utcáin

Megnéztem melyik oldalon van a cikk és oda is lapoztam. Keserű mosoly költözött az arcomra miközben olvasni kezdtem.

Fernando Alonso ártalmatlan fotósra támadt

Fernando Alonso (31) péntek dél körül tartott visszafelé a pályáról kedvesével, Blance Gengerrel (25) amikor pár riporter rohamozta meg őket ártalmatlan kérdésekkel. Az egyik fotós beleütközött a modellbe, mire a spanyol világbajnok lökdösni és üvöltözni kezdett a fiúval.

Nem tudni mi váltotta ki a férfiből ezt a hirtelen dühkitörést, de igazán agresszívan viselkedett. A fotóst megkereste magazinunk és megkérdeztük a tegnapi esetről: „Őszintén nagyon nagyot csalódtam Alonsoban. Eddig felnéztem rá, kedvenc pilótám volt a F1-ben, emellett kedvesnek és közvetlennek tűnt. De a tegnapi támadás abszolút hirtelen ért. Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát.”

A fotós elmondta lapunknak, hogy azon is elgondolkodott, hogy bepereli a spanyol világbajnokot testi sértésért. Valóban tényleg csak egy álca, amit a pilóta a világnak mutat? De igazából pedig egy pökhendi, beképzelt alak. Mi nem tudjuk erre a választ, de mindenkinek javasoljuk, hogy aki nem akar pár kék- zöld folttal gazdagodni, ne menjen a spanyol közelébe.

Hitetlenkedve csaptam össze a magazint és fanyar mosollyal, az arcommal nyújtottam át az odaérkező pilótának.

-          Lehet, hogy páran most megutáltak.

A Ferraris gyorsan olvasta a cikket és az ujjai egyre jobban feszültek rá a papírra, ezzel gyűrve össze az újságot. Tudtam, hogy egyre idegesebb és feltem hogy itt, mindenki előtt képes kitörni.

-          Hé, nyugi. – feszítgettem le finoman az ujjait a papírról. – Ez csak egy cikk. Csak… egy… cikk.

Minden szót kihangsúlyoztam, és kivettem a spanyol kezéből az újságot.

-          Semmi gáz, inkább menjünk. – nyúltam a kezéért.

-          Majd a pályát levezetem a feszültséget. – sóhajtott mélyet a pilóta.

-          Ha mindenki ellened fordulna, én akkor is szeretnélek és mellette maradnék.

-          Reméltem is. – mosolyodott el végül a férfi és magához húzott egy hosszú csókra.

XLII. fejezet - Plans

Íme itt az újabb részem :) Nem tudok sok mindent mondani róla, remélem tetszik :) Nagyon rövidke :/

Enjoy :*

-          Ez tetszik. – böktem egy hófehér Alfred Angelo ruhakölteményre.

-        Ugyan már – hőbörgött Yvonne, az esküvőszervező. – Ha tengerparton lesz az esküvőd, biztos csodás, de nem úgy ismertelek meg, mint aki beéri egy ilyen egyszerű ruhával.

-          Akkor… - görgettem lejjebb az oldalon. – Ez még szép Alfredtól.

-          Túl öreges hozzád, Blance. Nézzünk meg a Disney kollekcióját. Sokkal jobban el tudom rajtad képzelni.

Hosszú percekig válogattunk, míg végül a lehetőség két csodálatos ruhakölteményre esett. Az egyik a Cinderella Platinum a másik pedig a Belle ruha.  Mind a kettőbe egyből bele szerettem és Yvonne se tudott dönteni.

-          Ugye itthon lesz az esküvő? – fordult felém az esküvőszervező.

-          Erről még nem beszéltünk.

-          Mi az, hogy nem beszéltetek? A legfontosabb mindig a hely és az idő. Ezt le kell fixálni.

Közeledő léptek zaja ütötte meg a fülemet. Egyikünk sem fordult meg, én csak lezártam a tervező oldalát, hisz megtartottam azt a legendát, hogy a vőlegény az esküvő napjáig nem láthatja a menyasszony ruháját.

-          Hát ti mit csináltok? – Fernando lehajolt és a nyakamba csókolt.

-          Szervezzük az esküvőt. Fer, ő itt Yvonne Perott. Yvonne, ő az, aki miatt te most itt vagy, Fernando Alonso. – végeztem gyors bemutatást.

-          Örvendek. – nyújtott kezet a nő, amit a spanyol mosolyogva megrázott.

-          Na, jó. – lépett oda Fernando hozzám és felhúzott a kanapéról. – Én most megyek, elintézek pár dolgot, aztán este jövök. Szép legyél.

A férfi hosszan megcsókolt, mire elmosolyodtam és viszonoztam a csókjait, majd finoman eltoltam.

-          Na, menjél. Majd hívlak. – nyomtam egy puszit az arcára, mire elmosolyodott és ott hagyott minket.

-          Ti már így is úgy éltek már, mintha férj és feleség lennétek. – nyúlt a laptopomért. – Minek összeházasodni?

-          Ő ragaszkodott hozzá.

-          Hát ti tudjátok. Szóval folytassuk.

Órákig üldögéltünk ott és egy idő után úgy éreztem, hogy az agyamat beszippantja a sok cím, szín, név, helyszín. Néha fel kellett állnom, hogy összetakarítsak Vaquero után, de a nap nagy részét a laptop előtt ülve töltöttük.

-          Jó, mára ennyi. – hajtotta le a kék Vaio fedelét. – Holnap folytathatjuk?

-          Lesz két jelenésem a városban, talán este, ha még van erőm, akkor hívlak.

-          Jó, és holnapután?

-          Meglátjuk. Nem tudom, Meredith mikorra tesz be munkát, lehet, hogy el is kell utaznom.

-          Tudod mit? – csapott a combjára Yvonne. – Hívj, ha ráérsz. És legfőképp akkor, ha megvan, hol lesz a hely.

-          Mindenképp. Köszönöm szépen, hogy segítettél. – álltam fel, hogy kikísérjem a nőt

-          Nagyon szívesen.

Miután visszamentem a szobámba, ránéztem az órára. Mielőtt Yvonne elment, együtt ettünk valamit, így már úgy terveztem, ma már nem vacsorázok. Gyorsan átöltöztem és már épp indultam el a konditerembe, mikor Vaquero megrohamozott.

-          Basszus, tényleg. – kaptam fel a kiskutyát. – Kibírsz itthon egy órát egyedül?

A kiskutya nyalogatni kezdte arcomat, mire vigyorogva nyomtam egy puszit a fejére és letettem. Ahogy kinyitottam az ajtót, szinte belerohantam Fernandoba.

-          Hova- hova? – nevetve átkarolta a derekamat és megcsókolt.

-          Megyek edzeni. Muszáj.

-          Nem vársz meg? Mehetnénk együtt.

-          Jó, de siess.

-          Ahogy csak tudok. – nyomott puszit az arcomra, majd belépett a lakásba.

Én is visszamentem és annyi ideig, amíg Fer elkészült és Vaqueroval játszottam a nappaliban. Amint a spanyol is kész volt, újra elindultunk.

-          Lenne egy pár dolog, amit meg kell beszélnünk az esküvőt illetően. – léptem be a liftbe.

-          Mégis micsoda?

-          A legégetőbb kérdés, hogy mikor és hol?

-          Tőled függ. Ott lesz, ahol szeretnéd.

-          Én Monacora gondoltam. Szerintem lehet december környékén, valami fedett helyen. Igaz, hogy nincs olyan meleg, de nem szeretnék olyan sokáig húzni halasztani.

-          És mi lenne… ha Spanyolországban lenne? Costa Brava? Costa Calida? Ibiza? Mallorca?

-          Öhm… - nem szívesen osztottam volna meg vele, hogy nem akartam külföldön az esküvőt.

-          Mi az?

-          Majd megbeszéljük. – simítottam végig a mellkasát.

-          Most itt az idő, hogy megbeszéljük. Szóval, mit szólsz hozzá?

-          Nem is tudom…

-          Várjunk. Nem akarod Spanyolországban? A szülőhazámban?

-          Nem arról van szó, hogy ott nem akarom, hanem…

-          Hanem hogy külföldön. Ki nem tennéd innen a lábadat, mi?

-          Én csak…

-          Tényleg nagy kérés lenne, hogy talán valami hozzám is kötődjön? Konkrétan már szinte itt élek, rengeteg időt töltök itt, haza már ezer éve nem mentem, anyáékkal is rég találkoztam. Monaco már a fülemen folyik ki, Blance.

-          Nem szeretsz itt lenni? – kaptam fel a vizet.

-          Csak te kötsz ide. Ha nem itt laknál, szerintem az évi egy versenyen kívül be se tenném ide a lábam. Túl sok a giccs, túl sok a felhajtás. Nem az én világom.

-          Aha. És hogy tervezted mégis? Hova költözünk, ha összeházasodunk?

-          Gondoltam mivel nekem ott a ház Spanyolországban, gondolom Valeryék összeköltöznének a baba miatt, Lewis el akarja adni a lakását. Te meg bárhol tudsz dolgozni.

-          Aha. Értem. Szóval ti ketten meg is terveztétek mindannyiunk életét és az úgy van!

-          Higgadj már le.

-          De meg se kérdezel, mit szeretnék?

-          Gondoltam később megkérdeztem, mert tudtam, hogy ez lesz belőle. Hisztizel.

-          Hogy én?

-          Igen, pontosan ezt teszed. Nem fogunk tudni megegyezni és csak egyfolytában hiszti lesz belőle.

-    Akkor nem is akarnál összeköltözni? – a pumpa ment fel bennem. – Szerinted te maradnék Spanyolországban, én itt és elég is? Férj és feleségként külön. Szép. Én inkább futok. Szia.

A veszekedés közben odaértünk a konditerem előtt fejeztük be. Mikor lezártnak tekintettem a vitát visszaléptem a liftbe és lementem a földszintre, majd ahogy elhagytam az épületet futni kezdtem a monacói estében.