XXXVIII. fejezet - Photoshoot

Sziasztok! Most egy kicsit Blance világát mutatom meg nektek. Nem annyira komolyan, de igazából Fer nem sokat szerepel benne. Nem tudom mennyire fog tetszeni, de remélem :)
Enjoy ;)

-          Tegnap nem volt alkalmam elmondani, mennyire örülök, hogy megismerhetem Fernando jövendőbelijét. – villantott rám erőltetett mosolyt az orosz szépség. – Mellesleg – kapta el a bal kezemet. – tetszik a gyűrűd. Mondjuk elég olcsó ahhoz képest, amiket én kaptam tőle. 

Fordult vissza Dasha elégedetten a székében és hagyta, hogy a fodrász tovább dolgozzon szőke hajkoronáján.

-          Lehet, hogy olcsó. – vágtam vissza. – De mégse a te ujjadra húzta fel.

Az orosz modell gyilkos pillantásokat vetett felém, mire elégedett mosollyal az arcomon ültem le a névre szóló székbe. A hajammal most nem foglalkoztak, az első fotózásra hagyták kiengedve, természetes hullámokkal. A sminkemmel a sminkmester bő húsz percen belül végzett és már mehettem is öltözni. Imádtam Woolfoolk kollekcióját. Mindig csodálatos szettek tudott elővarázsolni. A nő rengeteg bőrrel dolgozott, körülbelül minden szettjében volt valami, ami bőrből volt. A másik, ami jellemző volt a tervezőre, hogy fekete-fekete hátán. Ritkán használt színeket, ha használt, akkor is az a kék vagy pedig a csontszín volt. Az első szettem egy csontszínű fodros blúzból, fekete szoknyából, fekete harisnyából és szintén fekete bőr bokacsizmából állt. Az én első fotósorozatom Dasha előtt készült el, így élvezettel pózoltam kamerának. Az orosz modell végignézte a munkámat és összehúzott szemekkel méregetett. 

-          Jól van, Blance. Elég lesz. Jó volt. Készülhetsz a következőre. – bólintott Phil, miközben a fotókat kezdte nézegetni. – Gyere, nézd meg párat. 

Széles mosollyal az arcomon léptem oda a laptophoz, ahova a férfi azonnal áttöltött a képeket, így nagyban láthattuk a munkáját. 

-          A fényeken még igazgatni kell, meg pár finomítás, de amúgy tökéletesek. – mutogatott Phil főképp nekem, de Meredith is csatlakozott hozzánk.

-          Jól van, Blance. Nagyon szépek. – bólintott elismerően főnököm.

-          Köszönöm. – mosolyogtam.

-          Akkor öltözhetsz a következőre. Dasha! Te jössz! – Meredith meg se fordult, úgy szólt az orosz modellnek.

-          Látod? – vigyorogtam a lányra. – Így csinálják a nagyok. 

A lány sértődötten rázta hátra szőke hajkoronáját és elvonult mellettem. Vigyorogva sétáltam vissza a székemhez és ledobtam magamat a helyemre. A jobb oldalamon épp Edita haját vasalták.

-          Ügyes lány ez a Dasha, nem? – szólt hozzám a lány.

-          Ja. Gondolom. Nem láttam.

-          Nem közös a fotózásotok?

-          Mármint?

-          Hogy lesznek, olyan képen ahol ketten-ketten vagytok. Én Innaval leszek, Wylie és Martha, te és Dasha.

-          Remek. – túrtam bele a hajamba.

A következő ruha szettem előtt még sokáig üldögéltem a székemben, és a fodrász ma már hozzám se nyúlt. Nem alakítottak a hajamon, csak a sminkemet formálták át egy kicsit, de az gyorsan megvolt. Mivel még nem érkeztem a következő szettel, a telefonomat nyomkodtam miközben arra vártam, öltözhetek-e. Martha huppant le mellém Edita székébe pár perccel az után, hogy a lány elment öltözni.

-          Mi a helyzet, Blance? – vigyorgott rám a szőke lány.

-          Mi ez a nagy jó kedv, az itt a kérdés. – néztem fel az amerikai lányra. – Mi volt tegnap Jaimevel?

-          Semmi, semmi. – levakarhatatlan volt az arcáról a mosoly.

-          Na, mesélj már. – csapkodtam meg a combját nevetve. – Ne húzd az agyam.

-          Na, jó. – adta be a derekát. – Ugye smárolgattunk ott nálatok, és mikor eljöttünk, megkérdezte, hogy nem folytatjuk-e nála. Azt mondtam, nem akarok semmit se elsietni, szóval most biztos nem.

-          És mit mondott?

-          Azt, hogy akkor mindenképpen hív ma este fotózás után és elmegyünk vacsorázni.

-          Na, az tök jó! – vigyorogtam. – Akkor összejöttök?

-          Nem tudom… nem akarok annyira komolyat.

-          Ne már. Jaime tökéletes a számodra. Kedves, figyelmes, és biztos vagyok benne, hogy oda van érted.

-          Gondolod? – pillantott rám félve a lány.

-          Tudom. – nevettem. – Hány SMS-t váltottak ma már?

-          Egyfolytában irogat. – kúszott halvány mosoly az arcára. – Körülbelül harmincat csak egy óra alatt.

-          És szerinted nem jössz be neki? Neked bejön, nem? – a szőke lány mosolyogva bólintott. – Akkor? Hol a probléma. Adj neki egy esélyt. Annyira édes. Megérdemelné.

-          Jól van. – mosolygott. – Küldök neki egy SMS-t, hogy mikorra jöjjön értem.

-          Na azért. – mosolyogtam én is. – De most megyek.

A stylist jelzett, hogy újra mehetek öltözni. A mostani szerelés egy kicsit vadabb volt. Woolfoolk kimutatta a foga fehérjét azzal, amit rám aggattak. Bőrcsizma, feszes bőrnadrág, koromfekete, rövid póló és egy poncso szerű fekete kabát. Tetszett az, hogy a nő, ötven felé járva is bevállal ilyen vad szerelések tervezését. Mikor megérkeztem, még fotózták Wylie-t, akit mosolyogva figyeltem. Hiába volt nagyon fiatal, mégis olyan könnyedén és természetesen viselkedett a kamera előtt, mintha csak odaszületett volna.

-          Nagyon jól csinálja. – hajolt oda Meredith hozzám, miközben feszülten figyelte a lányt.

-          Tudom. – mosolyogtam. – Nagy modell lesz belőle.

-          Ki akarom küldeni Amerikába.

-          Hogy mi? – esett le az állam.

-          Nézd csak meg. – mutatott a lányra. – Őstehetség. Oké, hogy itt megkapja a munkákat, meg tényleg minden fotózásra elhívom, de neki ez nem elég. Már egy csomó modellemet elkapkodták, nem rég Wylienak és Marthának is egyfolytában adják az ajánlatokat. Edita után is kapkodnak, és ő valószínűleg el is megy. Mondjuk ő már így is rohangál, de most olyan ajánlatot kapott, hogy valószínűleg végleg kilép a M&J-ből.

-          Azt, köszi, hogy ezt nekem elmondja. – húztam fel a szemöldökömet.

-          Nem tudtad?

-          Nem. Hova megy?

-          Amerikában Salter Hence és Garnham Marinescu állandó arca lesz.

-          Hogy mi?

Az állam szinte a földön koppant. A két divattervező a világ második legnagyobb világmárkáját üzemeltették. Összesen hét modelljük volt, csak ők reklámozzák a márkájukat, már nem léphetett be. Kegyetlen nehéz volt bejutni, egyetlen esély volt rá, ha valaki valamilyen ok miatt kiesett. Több száz modell állt sorba minden alkalommal, hogy bejuthassanak és több hónap alatt választották ki, ki az új tag. Oda bekerülni egyenlő azzal, hogy egy életre beírod magadat a divat történelembe.

-          Hát… gratulálok. – vontam fel a szemöldökömet.

-          Ne aggódj, B. – dörzsölte meg a hátamat. – Azért még innen is ki tudsz törni.

-          Ja, nem. – mosolyogtam. – Tökéletes ez nekem. Csak nem tudom, hogy tudja majd ott megállni a helyét. Kegyetlen törvények uralkodnak ott.

-          Megvan hozzá az arroganciája. Hidd el, egy év és már ő lesz az első számú modelljük.

-          Az biztos. Ha csak a hisztijei miatt ki nem dobják már a második héten.

Wylie az utolsókat pózolta a kamerának, majd fáradtan indult el felénk. 

-          Te jössz, B.

-          Azonnal. – indultam el, de két kar fonódott a derekam köré és húzott vissza.

-          Szexi ez a bőr cucc. – csókolt bele a nyakamba a spanyol pilóta, mire kirázott a hideg és mosolyogva fordultam felé.

-          Tudtam, hogy bejön. – fordultam felé és hosszan megcsókoltam. – Kipihented magad?

-          Fogjuk rá. – vigyorogott és most ő csókolt meg. – Most kezdesz?

-          Ez már a második szettem, de igen.

-          Hány ruhád van még?

-          Kettő.

-          Akkor hányra végzel?

-          Fu… nem tudom.

-          Elmehettek enni ez után a fotózás után? – szólt oda Meredith.

-          Köszi. – mosolyogtam a főnökömre, mire mosolyogva bólintott.

-          De akkor kezdj.

-          Megyek. 

Rövid csókot nyomtam Fernando ajkaira, majd nekidőltem a villanypóznának.

-          Jól van, B. Nagyon szép. Kicsit feljebb az áll, ne a kamerába nézz. Úgy, jó. Még egy ilyet. Jó, szép. Kezd el sétálni felém. Lassan. Azaz, jó. Egyik kéz csípőre, másikkal hajba túr. Úgy. Most a kamerába. Jó.

Phil tovább osztogatta az utasításokat, és amikor nem a kamerába kellett néznem, végig Fernandoval szemeztem. Vigyorogva figyelte a munkámat és látszott rajta, hogy büszke. Azonban a követkő kép, amikor felnéztem, már kicsit megijesztett. Dasha vonult Fernando felé magabiztosan mosolyogva. 

-          Hé, Fer. – szólította meg az orosz modell egykori kedvesét.

Ahogy szerelmem felismerte a lány hangját, lassan fordult meg.

 

XXXVII. fejezet - New colleague

Na, nagyon szépen köszönöm a pipákat az előző részhez :) Nagyon gyorsan nagyon sok gyűlt össze, aminek nagyon örültem :D Nem tudom mi tetszett annyira, de azért köszi :D és kicsit nagyon sokat használom a nagyon szót :"DDDD mindegy, itt van a következő rész :)
Enjoy :*

Halk szuszogásra ébredtem. Fáradtan fordultam egyet, de ez rossz döntésnek tűnt, mivel hangos koppanással landoltam a földön.

-          A francba. – igyekeztem még az utolsó pillanatban próbáltam megkapaszkodni valamiben, illetve valakiben, mivel Fernando mellkasáról gurultam le. 

A spanyol világbajnok karját ragadtam magammal, de az nem sokat segített, mert így is úgy is odacsaptam magamat. Fer csak mordult egyet és átfordult a másik oldalára. 

-          Azt, köszi. – morogtam.

 Felálltam, és felkaptam magamra a tengerkék köntösömet, majd elhagytam a szobát.

-          Huha. – túrtam bele a hajamba, mikor megláttam a kupit.

Hát igen, mikor visszajöttünk, a kellemes kis party átcsapott egy pörgősebb buliba és az utolsó vendég hajnal öt körül lépett le. Jaimet sikerült rávenni, hogy jöjjön vissza, de nem bánta meg. Martha és ő nagyon egymásra hangolódtak és az hátralevő részét egymás szájába töltötték. Hulk és Wylie között is kezdett kialakulni valami, mert minden egyes percet egymás társaságában töltöttek és a végén is együtt léptek le. Örültem, hogy a testvéremnek tekintett Nico ennyire jól kijött Wylieval, hiszen tökéletesen össze is illetek. Viszont amennyire jó volt az este, annyira kellemetlen volt az ébredés. Elcsoszogtam a konyháig és benyomtam a kávéfőző gépet, majd levettem négy bögrét. Mielőtt lefőtt a kávé, hangos koppanást, majd csodálatos és cifra káromkodás ütötte meg a fülemet. Anélkül, hogy láttam volna, ki az, már tudtam.

-          Neked is jó reggelt, Lewis.

-          Ennyire ismered a hangom? – sántikált be a brit pilóta a konyhába.

-          Ugyan kérlek. – nevettem fel. – A káromkodásodat már egész Monaco ismeri.

-          Vicces egy leányzó vagy. – borzolta össze a hajamat, mint egy báty.

-     Naa… - vigyorogtam és igyekeztem megigazítani barna hajkoronámat. – Remélem, elfogadsz tőlem egy kávét.

-          Reméltem, hogy csinálsz. Azért jöttem ki.

-          Oh. Szóval a bejárónőd vagyok. – tettem csípőre a kezemet.

-          Isten őrizz. – emelte fel védekezően a kezeit a brit pilóta.

-          Na azért. Tessék, igyad. – adtam a kezébe az egyik bögrét és én is nekidőltem a pultnak, úgy kortyoltam bele az italba.

-          Köszönöm, asszonyom. – hajolt meg a világbajnok.

-          Asszonyod a tudod ki. – nevettem fel és hozzávágtam a törlőrongyot, de jó reflexeinek köszönhetően el is kapta.

-          Szóval. Mi a terv mára?

-          Én biztos, hogy dolgozom. Szerintem Valery is. Ti pedig takarítotok.

-          Haha. Csak szeretnéd. – vigyorgott. – Én biztos, hogy nem.

-          Fernando segít. Mert, hogy én ma alig leszek itthon, az is biztos.

-          Csak reméled, hogy a vőlegényed ilyen házias.

-          Muszáj lesz neki. Vagy majd megnevelem. – mosolyogtam.

-          Jó reggelt. – lépett be a konyhába a szemét dörzsölve Valery. – Mi van itt?

-          Most fixáltam le, hogy a fiúk takarítanak. – adtam a kezébe a bögrét.

-          Ez igazán jó ötlet. – ásított a lány, majd odalépett a brit pilótához. – De abba lehet, hogy nem lesz köszönet.

-          Nem bizony. Ha nem akartok új lámpákat és egyéb törékeny cuccokat venni, én nem hagynám magunkra a takarítást. – mosolygott Lewis és hosszan megcsókolta szerelmét.

-          Amúgy. – szólaltam meg, mikor a csókcsata véget ért. – Akkor felhívom inkább Clarittiát.

-          Jó ötlet. – fordult felém barátnőm. – Mindig úgy is olyan szépen takarít.

-          Na, felkeltem Fert, aztán telefonok.

Visszamentem a szobába és a még mindig durmoló Fernando mellé léptem. Látszott, hogy ő is kimerült az este alatt. Leültem mellé az ágyra és simogatni kezdtem a csupasz hátát és az azon található szamuráj tetoválást. Ujjaimmal végigrajzoltam a figura körvonalait, mire a spanyol mocorogni kezdett.

-          Hé. – suttogtam. – Jó reggelt.

-          Mmm… - mordult egyet a pilóta.

-          Na. – nyomtam egy puszit a vállára. – Kelj fel, már mindenki fent van.

-          Még nem akarok. – nyöszörögte.

-          Csak egy kicsit gyere ki. Utána felőlem egész nap aludhatsz. Csak el kell mennünk, dolgozni.

-          Legyen. – ült fel az ágyban a férfi. 

Miután felvett egy gatyát és egy pólót, kicammogott hozzánk, a konyhába. 

-          Jó reggelt. - látszott rajta, hogy képes lenne állva összeesni.

-          Na. – kezdtem bele a mondanivalómba a két fiú számára. – Felhívtam a takarítónőnket, Clarittiát. Azt mondta egy óra múlva itt van. Ha beengeditek, nem kell semmit csinálni, felőlem aludhattok, nem fog bemenni a szobákba. Megmondom neki, hogy hol takarítson és nyugi van. Mi viszont megyünk dolgozni. Fernando nem jössz ki?

-          Meglátom. – ásított.

-          Ezt igennek veszem. – csókoltam meg. – Szóval, aludhattok még egy-két órát, Lewis te akár többet is. Csak nem zavarjátok a takarító nőt és hamarosan rendbe lesz a lakás. 

A két fiú bólintott, majd mindenki visszavonult a saját szobájába készülődni. Már aki készülődött, volt, aki aludt. Gyorsan letusoltam, megmostam a hajamat, és kiválogattam a ruháimat. A sminkkel nem törődtem sokat, mert tudtam, hogy úgyis újat kreálnak nekem a fotózás alatt, így az alapozón és a púderen kívül egy kis szempillaspirált tettem fel. Mielőtt elindultam még odamentem a békésen szundikáló Fernandohoz. 

-          Hé, - simogattam meg az arcát. – indulok.

-          Mi ez a vad szerelés? – pillantott végig a szerelésem a férfi, miután felült az ágyban.

-          Kell az újítás. – mosolyogtam. – Küldjem el SMS-ben a címet? Van rá bármi esély, hogy eljössz?

-          Igen, persze. – motyogta a pilóta. – Írd csak meg.

-          Jól van. Akkor megyek. – lehajoltam és hosszan megcsókoltam a kissé még kómás szerelmemet. – Majd írok.

-          Szia.

Azzal a mozdulattal vissza is dőlt az ágyba, amin elmosolyodtam és elhagytam a szobát. Valery egyeztetett éppen a takarítónővel, de mikor kiléptem, mind a ketten felém pillantottak.

-          Huha, Blance. – vigyorodott el legjobb barátnőm.

-          Nem tetszik? – fordultam előtte körbe, hogy megszemlélhessen.

-          De. Tökéletes. Csak ritkán látni ilyenbe.

-          Múlt héten vettem ezt a csodát. – mutattam a pólómra. – Gondoltam miért ne.

-          Jól van. Mehetünk?

-          Aha.

Val benzin kék Ducia Dusterjével mentünk el. Az cége útba esett az én fotózásomnak helyszínének, így úgy döntött eldob.

-          Köszönöm a fuvart.

-          Nagyon szivesen. – mosolygott. – Ha a fiúk nem ébrednek fel, egy ebéd együtt?

-          Akkor is ha felkelnek.

-          Természetes. Majd hívj.

-          Szia.

Becsuktam a kocsi ajtaját és átsétáltam a másik oldalra az irodához. A mai nap egy utcai fotózás volt, és Monaco különböző helyein fotózták a modelleket Mary D. Woolfolk divattervező ruháiba. Épp Martha pózolt a kamerának, mire mosolyogva odaintettem neki. Ő a fotó miatt nem tudott odainteni, csak odakacsintott. Szélesen elmosolyodtam, majd beléptem az épületbe. Meredith jó főnökhöz méltóan kézben tartott és egyik modelltől a másikhoz ugrott. Mikor meglátott, hozzám is odasietett és vigyorogva végigmért.

-          B! Imádom a szetted!

-          Köszönöm. – mosolyogtam.

-          Na, te körülbelül Inna után jössz, szóval lassanként ülj be a sminkszékbe. A névre szóló a tiéd, ahogy mindig is. Arra. – mutatott egy részre, ahol rajtam kívül még három modell üldögélt készülődve. Köztük Wylie-t és Editát is felismertem. A harmadik lány is szőke volt, de ő nem tűnt ismerősnek hátulról.

Odaadtam a táskámat az egyik asszisztensnek és hegyes tűsarkaimon a székhez sétáltam, aminek a hátán a nevem díszelgett nagy betűkkel.

-          Sziasztok. – ültem le és rá mosolyogtam Wylie-ra.

-          Szia, Blance. – köszönt túl kedvesen Edita. – Nézd, ki ül melletted.

Összeráncolt szemöldökkel fordultam a másik irányba, hogy megnézzem, melyik modellt tették mellém. Amikor megpillantottam a lány arcát, szó szerint ledermedtem. Tehát Edie tényleg nem hazudott tegnap.

-          Emlékszel Dashára, ugye? – állt fel Edita a székéből és odasétált hozzánk. – Együtt lesz a fotózásotok. Sok sikert.

Azzal elvonult. Én még mindig kővé dermedve meredtem az orosz modellre, aki némán állta a tekintetemet. Lehet, hogy Fernandonak mégsem kéne idejönnie.