VI. fejezet - What's happend?!

Ahogy letettem a készüléket, a bejárati ajtóhoz sétáltam és a kis telefonon megcsörgettem a portást, hogy engedje fel Fernando-t.  Visszasiettem a szobámba és gyorsan végigmértem magam.  Nem nyújtottam túl bizalomgerjesztő látványt a puha, kockás köntösömben, mamuszban, összekócolt hajjal és félig lemosott sminkkel. De hát, Fer látott már ennél rosszabb állapotban is, szóval szinte teljesen mindegy volt. Hamarosan kopogtattak, így az ajtóhoz léptem.  Szélesre tártam, és Fernando belépett rajta.

-          Azt mondtad lefeküdni készülsz, nem azt, hogy most keltél.

-          Mindig is kedves voltál velem. – nevettem fel és megcsapkodtam a vállát. – Kérsz valamit inni?

-          Mivel a holnap miatt nem ihatok alkoholt, ezért maradok a víznél.

-          Jól van. – elindultam a konyha felé és a spanyol követett. – Mi vett rá, hogy ide gyere?

-    Unatkoztam a szállodába, Felipe bepunnyadt, Lewis Valery-vel romantikázik, Mark-nak pedig hivatalos jelenése van valahol, Albertoék pár ezer kilométerrel távolabb vannak. Más nincs, rajtuk és rajtad kívül, akivel most szívesen lennék.

-       Igazán megható, hogy az ötödik vagyok a „Kivel lógnék szívesen” listádon. – játszottam a meghatottat és a szívemre tettem a kezem.

-          Nem valós sorrendbe mondtam. – vigyorodott el a spanyol. – De voltál te már első is.

Elmosolyodtam a szavain, majd a kezébe nyomtam a pohár vizet. 

-          Miért, neked mi a listád?

-          Listám? – vontam fel az egyik szemöldökömet.

-          Igen.

-          Nincs ilyenem. Akiket szeretek, szívesen vagyok velük bármikor.

-          Fel is engeded őket a lakásodba kemény – pillantott az órájára – nyolc órakor?

-          Ha bekönyörgik magukat. – vigyorogtam a spanyolra.

-          Na, na azért nem kellett sokat könyörögnöm.

Szélesen elmosolyodtam, majd inkább a nappali felé vettem az irányt és hallottam, hogy a spanyol. Ledobtam magamat a díványra és várakozóan pillantottam Fernandora. 

-          Mi van Albertoékkal amúgy? Szüleid hogy vannak?

Fer is ledobta magát mellém a kanapéra és mesélni kezdett. Rengeteg mindent arról, mi történt két év alatt, azokat a dolgokat, amiket nem mesélt el délelőtt. Hosszan, órákon át beszélgettünk egymás mellett ülve, egymással szembe fordulva. Felidéztük a régi, szép emlékeket. Mikor újra az órára pillantottam már fél tizenegy volt.

-          Úristen, de késő van. – lepődtem meg. – Fel se tűnt, úgy repült az idő.

-          Hát tudod, ha jól érzed magad, gyorsan szalad az idő. – jelentett ki Fernando, mire szélesen elmosolyodtam. – De, tényleg ideje lenne lelépnem.

-          Hát jó.

Azzal feltápászkodtunk a kényelmes díványról és az ajtó felé sétáltunk.

-          Hát akkor, jó éjt. – mosolyogtam a spanyolra.

-          Neked is. Jössz ki holnap?

-          Ki nem hagynám. – vigyorogtam és hozzá hajoltam, hogy puszit adjak neki elköszönés kép.

Amikor a második puszit akartam volna neki adni, Fernando még közelebb hajolt és megcsókolt. Két karjait hamar a derekam köré fonta és újra megcsókolt. A nagy hirtelenség miatt viszonoztam a csókjait és már azt éreztem, hogy lassan a hálóm felé hátrálunk. Mikor beléptünk a szobába, végre kapcsoltam és leállítottam.

-          Állj, állj, ez nem helyes. – toltam el Fert. Látszólag ő is felocsúdott és hátrébb lépett. – Most menj el, kérlek.

Mielőtt bármit is mondhattam volna, ő már sarkon fordult és olyan gyorsan igyekezett az ajtó felé, hogy pár pillanat múlva már hallottam, ahogy csukódik az ajtó. Idegesen a hajamba túrtam és felsóhajtottam. Hiba, hiba, hiba. A gondolataimba mélyedve lemostam a maradék sminket és bezuhantam az ágyba. Az agyam továbbra is kattogott, így nagyon nehezen aludtam el.

…

Belebújtam a türkiz magas sarkúba, majd kiléptem a szobámból. Ma Valery-val mentem le a pályára, mert Jaime-nek korán lent kellett lennie. Barátnőm pedig úgy döntött, levisz ő. Már reggeli közben elmeséltem az esténket Fernando-val. Nem igazán tudott hozzászólni a témához, vagy csak nem akart. Mikor azonban beültünk a kocsiba, felém se fordult, úgy szólalt meg.
 

-          És most mi lesz?

-          Jaimevel?

-          Veled.

-          Hogy-hogy mi lesz?

-       Mikor mondod el Jaime-nek, hogy megcsaltad? – kapta felém olyan hirtelenséggel a fejét barátnőm, hogy megijedtem.

-          Nem csaltam meg! – keltem ki magamból.

-          Akkor minek nevezed a csók party-t?

-    Én… - lesokkolódtam, mert Valery még soha nem volt velem ilyen ellenséges. Inkább csak szótlanul kipillantottam az ablakon.

-          Ne haragudj. – szólalt meg pár perccel később barátnőm. Lassan felé fordultam és találkoztam a bűnbánó kék szempárral.

-          Semmi gond. Én is hülye voltam. Igazad van. – mosolyogtam rá. – Meg kell ezt beszélnem vele.

Barátnőm bólintott, majd behajtott a V.I.P parkolóba. Miután kiszálltunk én egyből a felcsörgettem Jaime-t, hogy merre jár. 

-          Itt vagyok a Caterham Home-jánál. Ide jössz?

-      Persze. – azzal kinyomtam a telefont és megszaporáztam a lépteimet a zöld-sárga istálló felé. Mikor odaértem, Jaime épp az egyik vezetővel beszélgetett. Hátulról odaosontam hozzá és átöleltem. – Jó reggelt.

-          Neked is. – mosolygott a spanyol és megfordult, majd megcsókolt. – Honnan nézzük a futamot?

-          Ahonnan akarod. – mosolyogtam.

-          Hát jó, akkor keressünk egy szimpatikus istállót.

-          Ferrari vagy Force India?

-          Ferrari. – mosolygott a spanyol, mire egy kissé az arcomra fagyott a mosoly.

-          Oké. – próbáltam természetes maradni.

Kézen fogva indultunk el a piros-fehér istálló felé. Mára igencsak megszaporodtak a lesifotósok. Nem mintha az eddigi két napban nem lett volna elég, most mintha megháromszorozódtak volna. Annyira kattintgatták a gépeket, hogy végül kénytelenek voltunk megállni pár fotón pózolni és megerősíteni, hogy igen, együtt vagyunk. Nem mintha az összes újság nem ezzel lett volna már tele amúgy is. Igazán lassan értük el az olasz istállót, és mikor beléptünk, majdnem fel is döntött minket az egyik szerelő, annyira igyekezett. Gyorsan bocsánatot kért, majd loholt tovább. Már mindenki a rajthoz készülődött. Fernando-t nem találtam meg a nagy kavalkádban. A szememet jártattam és pár pillanattal később meg is találtam. Épp az öltözőből lépett ki és felhúzta a cipzárját az overálján. Rám pillantott, majd gyorsan el is kapta a tekintetét, mikor látta, hogy Jaime kezét szorongatom. Elhúztam a számat, majd leültünk két székre. A futam nem sokkal később kezdődött is. Izgatottan kulcsoltam össze a mutató és középső ujjaimat és az alsó ajkamba haraptam, mikor elindult a mezőny. Mint ahogy eddig minden évben, idén sem volt túl eseménytelen a futam, de Fernando nem szerepelt rosszul. A harmadik helyet szerezte meg magának, ami elég szép teljesítmény. Nagyon szerettem volna odamenni a dobogóhoz, mint régen, ahogy minden alkalommal, mikor a spanyol is felállhatott rá, én is ott voltam. Ahogy kiszállt a kocsiból mindenki előtt hozzám sietett és megcsókolt. Akárhányadik lett, ez mindig megvolt ez a procedúra. Ha viszont dobogón állt, mindig lekacsintott nekem én pedig puszit küldtem. A régi szép idők. Felsóhajtottam. Tudtam, idén már ezt nem lehet, és főleg nem a tegnap este után. Pedig hiányzott. Felsóhajtottam. Mikor az egész Ferrari csapat előre vonult, mi nem voltunk a tömegben. Kettesbe maradtunk hátul. Jaimevel.

-          Mit csináltál tegnap este? – karolta át a derekamat.

-          Semmit. – hazudtam és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Nagyon nehezemre esett hazudni neki, hisz ő egy csodálatos ember volt. Úgy döntöttem, meg mondom, akár mi lesz. – J, el kell mondanom valamit.

-          Mi lenne az?

-     Én… - mély levegőt vettem, majd hosszan kifújtam. – Hazudtam. Tegnap este Fernando átjött. Nem én hívtam át, felhívott az után egy húsz perccel, hogy te hazavittél. Feljött és beszélgetni kezdtünk. Mikor tizenegy körül le akart lépni, és… - vettem mély levegőt. – megcsókoltuk egymást.

Jaime elengedte a derekamat és hátrált pár lépést. Rengeteg érzelem kavargott az arcán. Düh, csalódottság, hitetlenség, szomorúság. Igyekezett megrágni a hallottakat, kattogott az agya.

-       De, J.  Nekem ez nem jelentett semmit. – magam sem tudtam már, hogy hazudok-e, vagy sem. A karjához akartam érni, de elrántotta.

-          Ne most. – azzal sarkon fordult és kiviharzott az istállóból.

Szomorúság költözött a szívembe. Azt hittem, jobb lesz, ha őszinte leszek, és végre elmondom neki, mi is történt igazából, de tévedtem. Felsóhajtottam, majd felvettem a táskámat és a McLaren istállója felé vettem az irányt. Idegesen próbáltam átvágni a nagy tömegen és számomra szinte évekbe telt, mire elverekedtem magamat a kívánt istállóhoz. Mikor beléptem, a szerelők már bent pakolásztak. Valery-t észrevettem az egyik pultnál támaszkodva. Épp az egyik szerelővel beszélgetett, mikor megfogtam a karját. 

-          Val, beszélhetnénk? – hangom kétségbeesetten csengett.

-          B., mi történt?

-          Gyere.

Kisétáltunk a bokszutca mögé és belekezdtem a történetbe.

-          Elmondtam a tegnap estét Jaime-nek. Azt hittem jobb lesz, ha őszinte leszek, de csak elviharzott.

-          Édesem. – simította meg a hátamat.

-    Nem tudom, mit csinálják. Egy hétvége alatt minden tökre ment. Jules, most Jaime. Fernando is csak összezavar egyfolytában.

-        Gyere ide. – ölelt meg barátnőm, mert ő se tudott nagyon mást mondani. – Minden rendben lesz. Próbálj meg beszélni Jaime-vel.

-          Jó. – bólintottam szomorúan. – Szerintem először megkeresem Jaime-t, aztán hazamegyek.

-          Jól van. – dörzsölte meg a vállamat barátnőm. – Visszamegyek jó? Hívj, ha bármi van.

-          Rendben.

Sarkon fordultam és a Motor Home-ok felé vettem az irányt. Miközben sétáltam, egyfolytában hívogattam Jaime-t. A hívásaim süket fülekre találtak. A spanyol először csak hagyta csörögni, majd kinyomta, végül kikapcsolta a készüléket. Mikor már huszadjára hívtam, ideges lettem és nem próbálkoztam többet. Nem figyeltem, úgy sétáltam tovább a Motor Home-ok között és valakibe beleütköztem. Felpillantottam a két, hideg kék szempárba.

-          Kit látnak szemeim. – vigyorodott el gúnyosan a finn.

-          Neked is szia, Kimi. – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. – Sebastian.

Ők ketten voltak azok, akiket nem igazán kedveltem. Sebastiannal voltak nézeteltéréseim és mivel Kimivel is elég gyakran találkozgattam, és nem sült el túl jól, ezért nem is voltunk soha barátok.

-          Haza tért az elveszett bárányka? – furta tekintetét az enyémbe a finn.

-          Bárányka? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Hogyan hívjalak akkor kedvesem.

-          Semmi kép ne kedvesednek, mert nem vagyok az. – mondtam lenézően.

-          Hát igen, van egy pár ember, aki szívesen szólítana így. – vigyorgott össze Kimi Sebastiannal.

-          Miről beszélsz? – ráncoltam a szemöldökömet.

-         Oh, te nem tudtad. Na, hadd meséljek neked valamit. Jó sok szereplő van benne. Jaime, Jules és legfőképp Fernando. – mosolygott gúnyosan a finn.

V. fejezet - Just the rote

Ne haragudjatok, ez fájdalmasan rövid lett :DDD de igazából nem akartam ebbe a részbe beletömködni az izgalmakat ;) készüljetek fel rá, hogy a VI. fejezeteben egymás után jönnek a meghökkentő fordulatok és az izgalmak tárháza ;)

Fernando az asztalhoz hozta az italokat és beszélgetni kezdtünk. Meséltem neki az utazásaimról, hogy mennyi csodálatos helyet fedeztem fel, mennyi híres emberrel ismerkedtem meg és hogy mennyi élménnyel, illetve tapasztalattal gazdagodtam. Ő is sokat mesélt arról, merre járt, mit csinált, amikor épp nem a versenyautójában ült. 

-          Tudod. – játszottam az ujjaimmal a poháron. – Pár hónapja még nem gondoltam, hogy most itt fogok ülni veled, és ilyen felszabadultan fogunk beszélgetni az elmúlt időről.

-          Hát, ezt valahogy én se hittem. Nem tudtam, visszatérsz-e valaha, és ha vissza is térsz, találkozok-e veled.

Hosszan álltam a spanyol pillantását. Láttam rajta, hogy nagyon kattog az agya és valamit mondani akar.

-          Én… - nyílt a szája, de ekkor hirtelen megszólalt az Example-től a We’ll Coming Back.

-          Csak egy pillanat.

Felmutattam a mutató ujjamat, hogy várjon egy percet majd a nagy fekete táskámba a telefonom után kezdtem kutatni. Elliot John egyre hangosabban énekelte a számát és én pedig idegesen kutattam utána, de végül felkaptam a készüleket. 

-          Szia, J. – szóltam bele a telefonba.

-          Merre jársz?

-          Itt vagyok a Ferrari Home-jában.

-          Mit keresel te ott? – lepődött meg.

-          Gyere ide.

-          Két perc se.

-          Oké, siess.

Kinyomtam a telefont, majd visszadobtam a táskába. Visszafordultam Fernandohoz.

-          Mit akartál mondani?

-          Semmit. – rázta meg fájdalmas mosollyal a fejét a spanyol.

-          Hát jó. – mosolyogtam.

Pár pillanatig csendben üldögéltünk, mikor hirtelen valaki hátulról átölelt.

-          Ez gyors volt. – mosolyogtam és hátrafordultam a széken.

-        Siettem hozzád. – Jaime lehajolt és megcsókolt. Aztán pedig kezet nyújtott Fernandonak. A másik spanyolon látszik, hogy habozik, de végül elfogadta barátom jobbját. – Ti mikor békültetek ki?

-          Ma reggel. – mondtam túl gyorsan és határozottan Ferre pillantottam, hogy ő se mondjon mást.

-          Na, akkor örülök. – mosolygott Jaime, majd felhúzott a székről. – Hol akarod nézni az időmérőt?

-          Nem tudom.

-          Gyertek a Ferrarihoz. – szólt bele a beszélgetésbe Fernando.

-          Okés. Akkor, én még beköszönök valahova és tíz perc múlva találkozunk a Ferrarinál.

-          Mindenképpen. – mosolyogtam. Felkaptam a táskámat, majd odalépettem Jaimehez. Ő a derekamnál fogva húzott magához és hosszan megcsókolt. Pár pillanat múlva eltoltam, hogy Fer ne érezze rosszul magát emiatt. – Tíz perc. Jössz? – fordultam az utolsó szónál Fernando felé, aki mereven bólintott és az istállók felé vettük az irányt. 

Mikor már pár lépésre eltávolodtunk, a Ferraris is felvette a napszemüvegét és lassan sétáltunk egymás mellett. Egyikünk sem sietett. Fer a földet nézte, úgy szólt hozzám.

-          Miért nem mondtad el neki, hogy este békültünk ki?

-          Nem kell mindenről tudnia. – feleltem.

-          Milyen kapcsolat az, ahol nem tudsz mindent a szerelmedről? – emelte fel végül a fejét és rám pillantott.

-          Nem vagyunk együtt olyan régóta. Lesz időm elmondani neki.

-          Így gondolod? Hosszú távra tervezel vele?

-          Illik ilyennel beszélni az exeddel? – vigyorogtam.

-          Hát én nem tudom. – vonta fel a szemöldökét. – Csak annyit mondok. A mi kapcsolatunk jó volt. Nem volt egymás előtt titkunk.

-          Biztos vagy benne? – húztam az agyát.

Fernando megtorpant és rám pillantott. Én is megálltam. Láttam rajta, hogy a spanyol agya kattog, mire szélesen elvigyorodtam. Fer végül elmosolyodott, majd megrázta a fejét és tovább sétáltunk.

-          Szóval titkoltál előlem dolgokat.

 

Sejtelmesen mosolyogtam, mire szélesen elmosolyodott, majd oldalvást, a derekamnál fogva félig magához húzott és nyomott egy puszit az arcomra. Annyira lesokkolt, hogy egy pillanatra el se tudtam húzódni. Azonban ő gyorsabban kapcsolt. Elengedte a derekamat és hátrébb lépett. 

-          B…

-          Én… ez mi volt?

-          Ne haragudj. Csak a megszokás.

-          A megszokás. – bólintottam elgondolkodva, monotonon.

-          El tudjuk felejteni? Mint ha meg se történt volna.

-          Öh, hát persze. – igazítottam meg a hajamat.

-          Akkor jó. – bólintott.

Hála az égnek pár lépés választott el a piros-fehér istállótól. Fernando elment átöltözni én pedig hátrébb mentem és leültem a piros bőrfoteljébe. Hamarosan Jaime is megjelent. Fer ekkor már a kocsiban ült és pillanatokon belül kezdődött is az időmérő. 

-          Azért hiányzik. – szólalt meg Jaime mellettem a Q2 környékén.

-          Mégis micsoda?

-          Ez az egész. Verseny, időmérő, izgalmak, minden.

-          Még nincs veszve minden. – simítottam meg a hátát.

A spanyol rám mosolyogott, majd visszafordultunk a képernyő felé. A Q3 gyorsan lement, Fernando a hatodikként rajtolhat holnap. Mikor kiszállt a kocsiból, én Jaimehez fordultam.

-          Megkeresem Valery-t.

-          Jó. Utána egy késő délutáni ebéd?

-     Tetszik. Tíz perc és itt vagyok. – röviden megcsókoltam a spanyolt, majd a hátsó ajtón át indultam el a McLaren boksza felé. 

Mikor beléptem, egy kis ideig járattam a tekintetemet, mire végre megtaláltam a barátnőmet.

-          Val. – léptem oda hozzá. – Mesélnem kell valamit.

-          Na mesélj. – vigyorgott a lány.

-          Történt ma valami igazán furcsa.

Leültünk két székre és mesélni kezdtem. Elmeséltem a beszélgetésünket Fernandoval és azt a bizonyos puszit.

-          Tudod, mi a legijesztőbb?

-          Micsoda?

-       Hogy lehet, mégis csak áltatom magamat azzal, hogy nem érzek iránta semmit. Tudod, tegnap este újra előjött belőle az a Fernando, akit én megismertem még három éve. Ma egész nap olyan természetesen viselkedtünk egymással, mint régen. Valószínűleg belőle ez is váltotta ki az automatikus reakciót. És bennem is hirtelen az volt, hogy ez természetes.

-          Azt akarod mondani, hogy valami fellobbant?

-          Attól félek, igen.

-          Miért félsz?

-      Mert nem akarok újra sérülni. A szívemet két éve porrá zúzta, és most, úgy ahogy újra épült. De ha még egyszer megtörténne, abba belepusztulnék szerintem.

-          Adhatnál még egy esélyt.

-          Még nem tudok. Abban sem vagyok biztos, hogy ő teljes szívét beleadná-e, ha újrakezdenénk.

-          Kipuhatolózzam?

-          Megköszönném. – mosolyogtam hálásan.

-          Na, jó. Akkor majd este mondok fejleményeket.

-          Mindenképp. Szia.

Azzal felálltam és visszasétáltam a Ferrari istállójába. Az egész olasz csapat elment ebédelni, így mi is velük tartottunk Jaimevel. Egy kis utcai étterembe mentünk, ahol rengeteg asztalt kellett összetolni, hogy mindenki elférjen. Azért mindenkinek feltűnt a nagy tömeg és páran oda is jöttek kérni autogramot vagy tőlem, vagy Fernando-tól, Jaime-től vagy Felipe-től. A késői ebéd közben hosszan beszélgettünk és kezdtem úgy érezni magamat mint régen. Mikor a Ferrari nagy családjába még én is bele tartoztam. Hat körül vitt haza Jaime. Fáradt voltam, kimerült és már csak egy tusolásra vágytam. Miután lefürödtem és fürdőköpenyben készültem lemosni a sminkemet csörgött a telefon. Meglepett, kinek a neve díszeleg a kijelzőn.

-          Mi van veled, Fer? – szóltam bele.

-          Nem akarsz lejönni?

-          Hova?

-          A ház elé. Itt álok.

-          Felejts el. – mosolyogtam. – Lefürödtem, most mosom le a sminkem, ma már nem szánok rád időt.

-          Akkor engedj fel.

-          Nem. Nincs már erőm. Randim van az ággyal.

-          Csak egy kicsit.

-          Na jó, leszólok a portásnak, hogy engedjen fel. De csak 5 perc.

-          5 perc. – bólintott a spanyol, majd kinyomtam a telefont.