What about love? - 19. fejezet

I'm back b*tches :D Barbinak sokan köszönhetek a kedves kommentjei miatt, de ezek a pipák is nagyon feldobják a kedvemet :) Szóval újult erővel vágok bele, most sok ötletem is van :)

19. fejezet- Punch time

- Isleen, ezt ugye te se gondoltad komolyan? - szólalt meg Jenson miután felocsúdott a döbbenetből.

- De, Jens. Igen. 

- Nem jó ötlet. 

- Azt hiszem el tudom dönteni mi a jó és mi nem. 

- Issie, csak azért döntöttél amelett hogy elmész a turnéra, mert szakítottatok. De nem menekülhetsz el.

- Jenson... én... én már lezártam magamban ezt az ügyet.

- Ne mond ezt nekem, mert tudom, hogy nem így van. Kérlek Issie, ne menj el. 

- Tudod, milyen nehéz? - rogytam le bátyám mellé a kanapéra, mire magához húzott én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat és halkan zokogni kezdett. 

- Semmi baj. - simogatta a hátamat. - Ne menj. Maradj itt velem. Segítek neked. Biztos vagyok benne, hogy Jana is. 

- Ez nagyon kedves... - elengedtem és szipogva hátradőltem a kanapén. - de muszáj elmennem. És meg kell értened ez most, jó?

- Nem lesz túl hosszú idő ez a fél év?

- Attól félek túl rövid lesz. - sóhajtottam. 

- Ha mindenképpen ezt akarod, melletted állok Issie, ahogy mindig, tudod. - mosolygott rám biztatóan

- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan miközben a könnyeimet törölgettem.

- Ez egy jó bátyus dolga. - nyomott egy puszit a homlokomra, mire felnevettem. - Merre mentek?

- Nem tudom pontosan. Egyesült Államokban 5-6 állomás lesz a legnagyobb városokban, Dél- Amerikában is lesz egy vagy kettő talán Argentína és Brazíliában. Aztán Ausztira és Ázsia pár részén. Végül pedig vissza Európába, Franciaország, Németország, Finnország, Hollandia. De nem tudom pontosan.  Közte lesz majd szünet valószínűleg.
- Még egyszer megkérdezem, és utoljára. Biztos ezt akarod? - simogatta a hajamat Jenson.
- Biztos. - bólintottam nehezen.
- Akkor bízom a döntésedben. - bólintott ő is. - Mikor utaztok?
- Jövő hét szerda.
- Akkor addig még jövök szerintem. Viszont most indulnom kell vissza a gyárba még rengeteg dolgom van.
- Jól van, én pedig felhívom Paul-t.
- Nagyon vigyázz magadra. - ölelt meg hosszan.
- Igyekszem. - nevettem fel.

.    .    .

A napok vészesen gyorsan pörögtek és az elutazásom napja egyre közelebb és közelebb került. A fájdalom és a mérhetetlen hiány miatt a munkába temetkeztem és azon kívül hogy fellépések jártam, nem mozdultam el a gép vagy a TV elől. Vasárnap mikor a turné állomásait böngésztem a neten, csöngettek. Fáradtan kászálódtam fel a kényelmes kanapéról és ajtót nyitottam a jövevénynek, aki a nyakamba ugrott. 

- Issie! - vinnyogott Jana, mire nevetve átöltem. 

- Szia, barátnőm. Örülök, hogy hazaértél. 

- Hiányoztam, mi? - nevetett. - Hol van az én kedvenc spanyolom? - indult el nagy lendülettel legjobb barátnőm a lakásba, mire sóhajtva becsuktam az ajtót. 

- Jana... 

- Igen? - először nem esett le neki, mit is akarok mondani, szóval még egy ideig forgott körbe, majd mikor észrevetette, milyen letörten állok ott, kapcsolat. - Mond hogy nem...

Nagy lendülettel indult el felém, én pedig lehajtott fejjel hevesen bólogattam. Amíg nem kellett senkivel sem beszélnem az érzelmeimről, sikerült mélyre nyomni a fájdalmat. Most, hogy Jana rákérdezett, igyekeznem kellett, hogy ne tőrjenek fel. Paul néha átjött, hogy felvidítson, de elrángatni soha nem tudott sehova. Jenson is meglátogatott már péntek reggel, és szombat délben ment el, de tőle is csak azt kértem, hagy maradjunk itthon, csendben, nyugalomban. És mint egy megértő báty, meg is tette ezt nekem. 

- Édesem. - ölelt magához a legjobb barátnőm. - De már jobban vagy?
- Már jobb. - bólogattam.
- Akkor jól van. Elmeséled, mi történt?
- Igen. Csak üljünk le.
A nappaliban leültünk a hófehér bőrkanapéra és mesélni kezdtem Jana-nak. Mindent elmondtam egy apró kis részletet sem akartam kihagyni. A turnét és a Paul-lal való találkozást is elmondtam. Legjobb barátnőm együtt érzően hallgatta végig a történetemet, majd a végén felsóhajtott.
- Tényleg sajnálom, Issie. Olyan szép pár voltatok.
- Hát...
- Amúgy minek böngészed a netet, tele van pletykákkal. - vette maga elé a laptopot barátnőm. - Megnézted már?
- Nem mertem. Nem akartam. Direkt letiltattam a rendszerrel az ilyen bulvár hírekkel kapcsolatos oldalakat. De lehet meg kéne néznem.
- Biztos?
- Igen. Tudnom kell mennyire utálnak az emberek egytől tízes skálán.
Barátnőm felsóhajtott, majd levettük a szűrűt és beütöttük az első olyan oldalt, ahol szinte öt percenként jelenik meg egy-egy szaftos pletyka. Az én nevemnél öt új főcím szerepelt.

"Eddig tartott a nagy szerelem. Vége Isleen Button és Fernando Alonso rövid románcának."

"Isleen Button újabb híres személyiséget húzhat ki a bakancslistájáról. Kiadta az útját a spanyol pilótának."

"A brit dalos pacsirta folytatja sorozatát. Alig két hónap alatt megvált a Forma-1-es pilótától."

"Isleen Button már is túllépett Fernando Alonso-n. Paul Howe az új kiszemelt."

"HIVATALOS! Isleen Button megy a Flying to the Hell bandával világ körüli turnéjukra. "

Ahogy legörgettem a cikkek főcímén egyre jobban dobogott a szívem és szaporán kapkodtam a levegőt. Jana aggódva nézett rám, és a kezemért nyúlt. 

- Még bezárhatjuk, ha akarod. 

- Nem. - vettem mély levegőt. - A másodikat. Az tűnik a legaljasabbnak. 

- Biztos?

- Csak csináld. 

Barátnőm rákattintott a második főcímre, amit a vártnál gyorsabban hozott be az oldal. Még lehunytam a szememet, mély levegőt vettem és mikor kinyitottam, akkor kezdtem csak olvasni a szennylap cikkét.

Isleen Button újabb hírességet húzhat ki a bakancslistájáról. Kiadta az útját a spanyol pilótának.

Isleen Button, a Forma-1-es pilóta Jenson Button (33) egyetlen húga folytatja ahol pár hónapja abbahagyta. Az elsők között számoltunk be arról a hírről, hogy Isleen Button (26) és a spanyol világbajnok Fernando Alonso (32) egy párt alkot. Most azonban a brit lány - rövid együttlét után - kiadta a pilóta útját.

Az angolok egyik kedvenc énekesnője Isleen Button soha nem visszafogottságáról volt híres. Falta a férfiakat, kapcsolatai közel sem voltak tartósnak vagy komolynak mondhatóak. Rengeteg híresség és civil fordult már meg a lány mellett, azonban júliusban újabb hal akadt a horgára. 

A spanyol pilóta és a brit énekesnő júliusban, a magyar nagydíjon lepleződött le véglegesen, és rá pár napra hivatalos közleményt adtak ki a kapcsolatukról. Azonban ahogy eddig egyik se, ez a kapcsolat sem tartott sokáig. De ez még rekordnak számít Isleen kisasszony futó kalandjai között.

Szemtanúk szerint kedden este a pár egy koncertre érkeztek, ahol olyan nevek léptek fel, mint Raquel del Rosio, Flying to the Hell vagy éppen Harry Aaren. Alig pár perccel az érkezésük után, a brit énekesnő azonban feldúltan távozott azzal a kocsival, amivel együtt érkeztek. A Ferrari pilótája egy taxival ment vissza Londonban és a Grange Holborn Hotelben töltötte az éjszakát. Másnap egy hatalmas rózsacsókkorral látták sétálni Isleen Button lakása felé, de szemtanúk állítása szerint érkezése után alig tíz perccel már úton volt vissza a hotelbe. Egyedül.

Ezek szerint kibékíthetetlen ellentétek férkőztek a pár napja még monzai futamon turbékoló pár közé. A pletykák szerint azonban a brit énekesnő igazán hamar túllépett, mert minap Paul Howe társaságában látták egy kávézóban. Hogy ő lesz-e az új hal, aki Isleen horgára akad? Ki tudja. De az biztos, hogy nálunk mindenről tájékozódhattok. 

-------------

- Szerintem már elég. - hajtottam le a laptop tetejét és mély levegőket vettem, mert nagyon rosszul éreztem magamat.
- Nem akartam, hogy felzaklasson. - simogatta a hátamat Jana. - Sajnálom.
- Semmi baj. - túrtam bele a hajamba. - Ezen is túl kell esni. 
- Hát persze. - bólogatott. 
A lány tovább vigasztalt, mikor kopogtattak.
- Vársz valakit? - nézett rám Jana összevont szemöldökkel. 
Megráztam a fejemet. 
- Akkor elküldöm, akárki legyen. Aztán pedig kitalálunk valami jó programot mára.
- Köszönöm.
A lány felugrott és hosszú léptekkel indult az ajtó felé. Nagy lendülettel rántotta fel azt és már készült a monológjára, amivel le akarta rázni a látogatót, de lefagyott. Értetlenkedve hajoltam előre, hogy lássam, ki az. Csak egy kis részt láttam az arcából, de egyből felismertem és felragyogott az arcomon.
- Paul!
A frontember átpillantott barátnőm válla felett és rám mosolygott. 
- Szia, Issie. Bejöhetek?
- Jana! - tapsoltam kettőt, hogy barátnőm magához térjen, mert még mindig. A lány összerezzent a hangra, majd lassan odébb lépett. 
- Köszönöm. - bólintott mosolyogva Paul legjobb barátnőmre, majd vigyorogva sétált oda hozzám. - Hát szia kis rigó. 
- Szia. - öleltem át nevetve.
- Hogy vagy? Ugye nem mertél szomorkodni, tegnap délelőtt óta? 
- Dehogy. - hazudtam enyhe mosollyal. 
- Issie, tudod hogy engem nem tudsz átverni. - pillantott rám áthatóan. 
- Nem számít. Már itt vagy és tudom, hogy nem engeded. - vigyorogtam. 
- De nem ám. Mit csinálunk ma este? 
- Öhm... - pillantottam válla fellett legjobb barátnőmre, aki összevont szemöldökkel figyelt minket - Jana ma jött haza két hét után szóval...
- Oh. - fordult hátra az énekes, mintha csak most vette volna észre a lányt. - Akkor menjünk hárman. 
- Öh... - nyöszörgött a lány. - Ise, gyere már egy percre, beszéljünk két szót.
- Oké. - követtem őt a nappaliba, ahol becsukta az ajtót. 
- Ez mi? - azonnal nekem támadt, ahogy bezárult az ajtó. 
- Mégis mi? 
- Amit Paul-lal műveltek. Ez az így ölellek, úgy ölellek és ez a folyamatos flört party. Meg kell kérdeznem. Lefeküdtetek? 
- Nem! - háborodtam fel. - Ő egy barát, aki sokat segít ezekben a napokban.
- Én vagyok a legjobb barátnőd. - mutogatott magára. - De szólj, ha valami változott ebben a két hétben. 
- Jana, mit drámázol?
- Az, hogy itt sírsz, hogy mennyire fáj még mindig, de most úgy ugrottál annak a megjegyzem kilenc évvel idősebb pasi nyakába, mintha évek óta ismernétek egymást.
- Jó, Jan. Erre most nincs szükségem. Kösz a támogatást. Ha nincs más mondanivalód, szerintem elmehetsz.
A legjobb barátnőmnek szó szerint leesett az álla és hosszú pillanatokig bámult rám. 
- Azt köszi. - nevetett fel hitetlenül a lány. - Hát ez...na jó. Akkor megyek is, teljesítem a kérésedet. - vigyorgott gúnyosan, majd elhagyta a szobát és a lakást is. 
- Ez mi volt? - jött be a hálóba Paul. 
- Ja, csak csajos veszekedés. Semmi komoly. - mosolyogtam rá.
- Akkor? Mi lesz este?
- Lehet nem kéne még... - sóhajtottam. 
- Issie, egyfolytában ezt mondogatod. Muszáj lesz most már, mert belepusztulsz és tudod, hogy ezt nem akarom.
- Tudom. - sóhajtottam nehezen. - De legyen... elnézhetünk valamerre este.
- Tudtam. - nevetett. 
- Akkor keresek valami normális szerelést. 
- Jó. Addig kerítek valamit estére.
- Jó. - vigyorogtam és bementem a gardróbba, hogy keressek valami ruhát. 
Miközben a szerelések között kutattam, hallottam, hogy csöngettek.
- Paul, nyisd ki! - kiabáltam ki felé. 
- Nyitom. - jött a válasz. 
Pár pillanat múlva valami puffanást, majd Paul ideges szitkozódását hallottam. 
- Dögölnél meg te nyomorult. - összevont szemöldökkel mentem ki a szobámból és ledöbbentett a látvány. 
A Flying to the Hell frontembere a földről tápászkodott fel kezét vérző orrára szorítva. Az ajtóban aki állt sziszegve rázta a jobb kezét, majd rám pillantott. Jó pár napja nem láttam az a barna szempárt. 
- Fernando. - suttogtam ledöbbenve és nem tudtam, melyikükhöz is lépjek oda. 

What about love? - 18. fejezet

Annyira jól esett Barbi kommentje és a pipák :) Jobb kedvem volt egy kicsit :) Amúgy a sztorit illetően lehet nem fogtok szeretni, de senki ne aggódjon, mert tudjátok hogy nem így fog véget érni :D
Enjoy :*

18. fejezet - Love you so much

Fernando eltökélten nyújtotta felém a hatalmas csokor vérvörös rózsát, mire vonakodva bár, de elvettem. 

- Szia. - nyitottam végül szólásra a számat. 

- Bejöhetek? - szólalt meg óvatosan.

- Gyere. - elálltam az útból és a konyha felé indultam hogy levegyek egy vázát a virágoknak. 

- Nagyon sajnálom, Isleen. Nem akartalak megbántani tegnap. 

- Pedig sikerült. - miután beletettem a virágot a vázába, végre rá pillantottam. - Nagyon is. 

- Én... nem úgy gondoltam. Csak tényleg fontos nekem, hogy akiket szeretek és akik közel állnak hozzám, egymással is jóba legyenek. 

- Fer... azt hiszem nem érted, mi a problémám. Ha elmondtad volna kerek perec, hogy igen, te ezt szeretnéd én megértettem volna. Nagy nehezen jó képet vágtam volna a volt feleségedhez, mosolyogtam volna rá egy kicsit és kedves lettem volna. De az, hogy ezt nem mondtad el, ez volt életem legrosszabb meglepetése. Tudod azt hittem azért megyünk a koncertre, mert fellép a Flying to the Hell. 

- Az mi?

- Na látod. - csaptam az asztalra kissé csalódottan. - Itt kezdődnek a gondok. Hogy nem tudod, hogy ők a kedvenc együttesem és hogy Paul Howe az az ember akit mindig is meg akartam ismerni. Azt hittem azért viszel oda, hogy megismerkedjek vele. Még azt is elnéztem, hogy nem az én örömöm vezérelt tegnap este, hanem Raquel viszontlátása. De az, hogy tegnap este megkérdeztem szereted-e még, és te nem válaszoltál., nem vágtad rá egyből hogy de, igenis engem szeretsz. Ez az, ami szíven szúrt, tudod? - a könny csatornáim sűrűn megteltek és sűrűn kellett pislognom, nehogy elsírjam magam. 

- De én szeretlek. - nézett rám olyan bűnbánó arccal, hogy csak megnehezítette a dolgomat.

- Miért nem mondtad ezt tegnap este? Akkor nem tartanánk itt... - már szipogtam.

- Issie...

- Kérlek, menj el most. Jó? Szerintem kicsit hagynunk kéne egymást egy kicsit. 

- Ise. 

- Kérlek, ne nehezítsd meg. - hátat fordítottam.

Pár pillanat múlva hallottam, ahogy Fernando kinyitja az ajtót, hogy távozzon rajta, de még hátra fordult egy percre. 

- Sajnálom, Issie. Szertlek. - azzal kilépett az ajtón és behúzta maga után. 

- Én is, nagyon. - suttogtam remegve pár pillanattal később, majd a földre rogytam. 

.     .     .

Három után pár perccel érkeztem meg a csinos és aprócska kis kávéhoz, ami előtt már Paul várt. 

- Szia, Ise. - ragyogott fel az arca, mikor meglátott, ezért én is igyekeztem valami mosolygósabb figurát ölteni, de a férfi átlátott rajtam. Miután adtunk egymásnak két puszit összeráncolt szemöldökkel mért végig.- Nagy a baj, ahogy látom.

- Ennyire rosszul nézek ki?

- Süt rólad a szomorúság. Na, gyere. - átkarolta a vállamat és bevezetett a kávézóba.- Egyik gyerekkori barátomé, azért ragaszkodtam hozzá, hogy idejöjjünk.

- Tetszik. - néztem körbe halvány mosollyal.
- Örülök. Josh! - fordult a pult felé. A harmincas éveiben járó férfi felkapta a fejét és vigyorogva indult felénk.
- Paul! - az énekes felpattant és megölelte a barátját.
- Josh, hadd mutassam be Isleen Button-t. - mutattam.
- Josh Trey. - villantott széles mosolyt és adtunk egymásnak két puszit.
- Isleen Button.
- Örülök. - bólintott. - Mit hozhatok a kedves vendégeknek?
- Én egy jeges kávét kérek. - pillantottam fel a férfire aki mosolyogva biccentett, majd Paul-ra nézett.
- Én egy olasz cappucino-t.
Mikor a férfi elhagyta az asztalunkat, az énekes előrehajolt, mint aki egy titkot készül megosztani.
- Itt készül a legfinomabb olasz cappucino az egész városban. Josh-nál úgy készül minden ahol sehol máshol.
- Hogyan készül? - vigyorogtam.
- Titok. Ha megtudnád azt hiszem, Josh meg kéne hogy öljön.
- Na ne. - tetettem a döbbentet.
- De bizony. - bizonygatta nevetve. - De beszéljünk rólad. Mi volt a baj reggel?
- Huh... - túrtam bele a hajamba és hátradőltem a széken.
- Várj. - felpattant és bement a bárpult mögé majd pár pillant múlva két üvegecskével tért le és letette elém a koponya formájú üveget.
- Ez mi? - vettem kezembe a formát.
- Nem mondod, hogy nem ittál még ilyenből.
- Mit? - nevetettem és letekertem a kupakot és beleszagoltam. - Huhu. Paul, délután három van.
- Neked meg rossz kedved van. Nem hagyhatjuk ezt így. - letekerte a kupakot és kérdőn pillantott rám. - Csak egy kis segítség. Én is iszom.
- De még a nap fele is alig telt el. Nem, én már kinőttem ebből.
- Ugyan már - nevetett fel az énekes és hátradőlt a széken. - nekem ne akard bemagyarázni. Ez semmi. - lötyögtette meg az üveget. - Csak kedv fokozó. Nem fogsz itt vonaglani a földön és a saját hányásodba fetrengeni. Ugyan, Ise. Tudom, hogy akarod.
Mikor az embert egy olyan ember győzköd, akire felnézett és akiért bizonyos mértékig rajong, nehéz nemet mondani. Megadóan bólintottam, mire Paul felnevetett.
- Tudtam. - lecsavarta az üvegcse tetejét és az egészet az addigra már kihozott kávémba öntötte.
- Az egészet? - hüledeztem.
- Nyugi. - a saját üvegének is letekerte a tetejét és lehúzta egyben.
- Az úgy korrekt. - néztem tátott szájjal.
- Az évek és a rutin bizony kemény tanító mester. Na, igyál.
Vigyorogva belekortyoltam a jeges kávéba, ami az alkohol mellékíze mellett is isteni volt.
- Tényleg jó ez a kávé.
- Ugye. - biccentett. - Na mesélj.
- Hát... hosszú sztori nagyon.
- Van időm. - dőlt hátra a széken. Kipillantott az ablakon. - Esik.
- Nem lehet rosszabb a nap. - néztem én is az ablakon végigfolyó esőcseppeket.
- Ne aggódj. Az eső elmossa a tegnap minden fájdalmát. - nézett Paul rám komolyan, mire rá pillantottam, majd pár pillanat múlva kitört belőlem a nevetés.
- Minden lánynak ezt mondod?
- Sokaknál bejön. - vigyorgott.
- Sajnálom én nem vagyok az a nyálas fajta. - tetettem bűnbánást.
- Valahogy el fogom tudni nézni. - rántotta meg a vállát.
- Köszönöm. - hálálkodtam nevetve. - De legyen...
Elkezdtem mesélni az énekesnek. Egészen a Brit nagydíjtól a mykonosi nyaralásunkon át a ma reggeli szakításunkig. Még két koponyába csomagolt vodka lecsúszott és akármennyire nem akartam, pár könnycsepp is elszabadult.
- Hát... sajnálom.
- Mindegy. - törölgettem le a könnyeimet. - Szóval.
- Hagyj mondjak valamit. Jobban mondva kérdezni szeretnék. Szóval... gondolom hallottad hogy két hét múlva indulunk egy fél éves világ körüli turnéra. És nem találtunk még tökéletes alanyt, aki eljöhetne velünk turnézni. Ma reggel a srácokkal és a menedzserrel összeültünk, hogy átbeszéljük a dolgot. Sikerült egy dologban megegyezzünk és ezért is hívtalak ma ide. Nincs kedved velünk a turnéra?
- Hogy mi? - esett le az állam és magamhoz sem tértem. Meg se tudtam szólalni a megdöbbentségtől. - Turnéra? Veletek?
- Igen. Mindenki jónak találta az ötletet. Tom felhívja a menedzseredet ma, hogy időpontot egyeztessenek, ha most igent mondasz. - pillantott rám áthatóan. - Csak rajtad áll.
- Nem tudom. - túrtam bele a hajamba. - Ez nagyon nagy lehetőség. És nagyon nagy döntés, ha rábólintok.
- Csak annyit mondok, én nagyon örülnék, ha te lennél az, aki velünk jönnél. - biztatott. - Ezután a szakítás után neked is jó lenne kiszakadni.
- Meggondolom. - mosolyogtam. - De nem mondok nemet.
- Akkor ez egy fél igen. - dőlt hátra elégedetten mosolyogva a széken Paul.

.    .    .

Elgondolkodva pakolgattam a ruháim között és igyekezetem valami rendet alakítani, mikor csöngettek. Szomorúan hagytam ott a hatalmas gardróbot és mentem ajtót nyitni. 

- Issie. - vigyorgott teli arccal imádott bátyám. 

- Jenssie! - ugrottam a nyakába. - De jó, hogy itt vagy. 

- Én is örülök. - karolt magához. - Mi van veletek? 

- Öh... semmi. - túrtam bele a hajamba zavartan és elléptem az ajtóból, hogy Jenson be tudjon jönni. 

- Mi az hogy semmi? - lépett be mellettem a férfi és értetlenül nézett körbe.

- Hol az én fél sógorom?

- Jens... mi... mi szakítottunk.

- Mi? - döbbent le a férfi és odalépett hozzám. - De, mikor? - ölelt magához. - Jól vagy?

- Igen. - fúrtam arcomat a vállába. - Már jobb egy kicsit. De csak tegnap előtt. 

- Az nagyon kevés idő. Tényleg jól vagy? Mi történt?

- Hát hosszú. 

- Mesélj. - ült le a kanapéra és lehúzott.
Gyorsan elmeséltem neki a hétvégémet és kiemeltem a pozitív dolgot, hogy Paul-lal találkoztam. 

- Sajnálom, Issie. - ölelt magához már ötödjére. - De örülök, hogy Paul-lal végre találkoztál. És volt vele valami?

- Felajánlott egy csodálatos ajánlatot és nem mondtam még se igent se nemet, mert úgy döntöttem először elmondom neked. De már félig eldöntöttem. 

- Milyen ajánlat? - pillantott rám kérdőn.

- Felkért, hogy menjek el velük egy fél éves turnéra a világ körül. 

- Hogy mi? - döbbent le. 

- Igen. De Jens... már döntöttem. Megyek erre a turnéra. Hatalmas lehetőség és nagyon nagyot lendítene a karrierem. Muszáj kiszakadnom innen. 

A férfi továbbra is döbbenten ült és látszott rajta, hogy ezzel most teljesen fejbe vágtam az infóval. 

What about love? - 17. fejezet

Szánalmas és elkeseredett próbálkozásom azért, hogy végre kilábaljak a hullámvölgyből... 

17. fejezet - Do you still love her?

- Jó, de hova megyünk. - türelmetlenkedtem és le akartam venni a sálat, amivel be volt kötve a szemem.

- Nem. - kapott oda Fernando a kezemhez. - Mindjárt úgy is ott vagyunk ne aggódj.

- Nem hiszem hogy vacsizni megyünk, vagy moziba, mert akkor nem a fesztivál cuccaimat vetetted volna fel velem. Fesztiválozni megyünk?

- Ugyan. Nem bírom a fesztiválokat. Sokkal jobb. 

- Reméltem is. 

Még körül belül húsz percig utaztunk, de össze- vissza kacskaringóztunk. Azonban mikor megálltunk, és Fernando kiszállt valami zenét véltem felfedezni. Pár ütem után felismertem az egyik kedvenc együttesem, a Flying To The Hell dalát. 

- Koncertre hoztál! - döbbentem le, de már közben magamban dúdoltam a On The Bad Way című dalukat. - Levehetem? 

- Le. - lehúzta a szememről a sálat és röviden megcsókolt. 

Mikor kinyitottam a szememet, a színpad hátsó részét láttam. 

- Backstage? 

- Vannak kapcsolataim. - nevetett, majd megfogta a kezemet és odavezetett a biztonsági őrhöz, aki mellett állt még egy ember. Ő amikor kiszúrta Fernando-t szélesen elmosolyodott.

- Nando. Hát megjöttetek. 

- Csak ide értünk. - nyújtott kezet a férfinek. 

- Örülök. - vigyorgott, majd rám nézett és miután beengedett minket az őr nekem is kezet nyújtott. - Montego Abilio. 

- Isleen Button. - ráztam meg a kezét.

- Tudom. - nevetett. - Na, gyertek.

Felsétáltunk a lépcsőn, ami a színpadra vezetett, azonban mielőtt fel lehetett volna lépni a porondra, öt lépcsővel lejjebb volt egy folyosó, ami jobbra vitt el, hátra a backstagebe. Sok előadó üldögélt hátul és párat közülük fel is ismertem és köszöntem nekik. Azonban ami feltűnt, hogy Fernando már rég nem volt mellettem, hanem nekem háttal valakivel beszélgetett. Teljesen kitakarta azt, akivel társalgott, így gondoltam oda megyek. Azonban hirtelen valami meggátolt. 

- Paul! - kiáltott fel mögöttem Harry. - Isleen, be kell mutassalak Paul-nak. 

A név hallatán ledöbbentem és hátrafordultam. Ott állt mögöttem élet nagyságban az az ember, akit egész életemben meg akartam ismerni és akire mindig is felnéztem.

- Szia. - villantott rám a férfi mosolyt és odalépett hozzám, majd adtunk egymásnak két puszit. 

- Paul Howe. 

- T...tudom. - nyögtem. 

- Örülök, hogy megismertelek, Isleen. - mosolygott továbbra is úgy, hogy azt hittem elolvadok. 

- É... én... én is. - makogtam és hallottam, ahogy Harry mögöttem hangosan felnevet, mire gyilkos pillantást vetettem rá. Végül zavartam a hajamba túrtam és mosolyt erőltettem az arcomra. - Ne haragudj, csak én hatalmas rajongója vagyok az együttesednek és még sosem találkoztunk. 

- Most mondok egy titkot. - kacsintott. - Én is rajongók azért, amit csinálsz. 

- Tényleg? - döbbentem le. 

- Persze. Szerintem csodálatos hangod van és nagyon tetszenek a számaid.

- Köszönöm. - éreztem, hogy elpirulok. 

- De bunkó vagyok. - fordult hátra a banda tagjaihoz, akik már kényelmesen elhelyezkedtek a kanapén és magukhoz vettek egy-egy üveg sört. - Srácok, gyertek már.

A másik három srác morogva felkászálódott és odaléptek hozzám. 

- Ők itt Jesse, Micheal  és Ben. - mutatta be a banda többi tagját, akiknek én is bemutatkoztam. Miután visszaültek a helyükre, Paul ismét felém fordult. 

- De te nem lépsz fel, nem? Vagy rosszul tudom? 

- Nem, nem. - ráztam a fejemet nevetve. - Én csak Fernando-val jöttem ide. - mutattam a hátam mögé, ahol vélhetőleg a spanyol pilóta állhatott. 

- Ja, Raquel exe. - pillantott át a vállam felett. 

- Igen. De... - hátrafordultam és ledöbbentem azon a látványon, ami elém tárult. 

A spanyol pilóta élénk beszélgetést folytatott a sarokban egy nővel. Mikor leesett, mi is az valójában, lefagytam. Nagy nehezen sikerült magamhoz térnem és visszafordultam a Flying To The Hell frontemberéhez.

- Megbocsájtasz egy percre? 

- Persze, menj csak. - kacsintott rám, amit halvány mosollyal viszonoztam és megfordultam. 

Hosszú lépésekkel indultam el Fernando és a nő felé.

- Sziasztok. - álltam közéjük. 

- Issie. - a derekamnál fogva húzott magához közelebb és nyomott egy puszit az arcomra. - Bemutatnám Raquel-t. 

- Mi ismerjük egymást. - bólintott széles mosollyal a spanyol énekesnő, nekem azonban ez nem sikerült. 

- Ja, igen. - egy fanyar mosolyt erőltettem magamra. - Fer, beszélhetünk egy percet?

- Persze. - bólintott. - Mindjárt jövünk. 

Odébb húztam, ki az egész backstageből, a folyosóra. Mikor megálltunk, összefontam a karjaimat. 

- Oszd meg velem kérlek, hogy miért is jöttünk mi erre a koncertre?

- Azért, mert őszintén szeretném, ha jobban megismernétek egymást Raquel-lel és ha jóba lennétek. 

- Miért?

- Mert nem csak az ex feleségem hanem a család egyik barátja is. A családjaink már évek óta jóba vannak, és néha összejárunk. Nem kérem, hogy barátnők legyetek, de ne állj te se úgy hozzá, hogy utálod.

- Oh, értem. - bólintottam. - Szóval jó pofizzak az exeddel. Évi két családi eseményen mosolyogjak, ölelgessem, szeressem. 

- Nem kell ölelgetni. De vágj hozzá jó képet. 

- Mintha az olyan egyszerű lenne. - morogtam. 

- Tessék?

- Semmi. Csak egy kérdés. Hogyan is jött az ötlet, hogy eljöjjünk? Tudtommal nem igazán szeretsz koncertekre járni meg ilyenek. 

- Jó. Felhívott valamelyik nap, hogy régen találkoztunk és hogy tudja, hogy sok a dolgom, de Londonban lesz egy koncert, amin szívesen találkozna velünk.

- Velünk? - vontam fel az egyik szemöldökömet. 

- Igen. Mondta, hogy téged is szívesen látna. 

- Aha. Szóval nem miattam jöttem, hanem amiatt a nő miatt, akitől másfél éve elváltál. Értem. 

- Ise... - sóhajtott, és hozzám akart érni, de hátrébb léptem. - Ne sértődj már be.

- Csak válaszolj. Miattam jöttünk ide, vagy nem?

Fernando hosszú ideig állta a tekintetemet, majd elpillantott és mély sóhaj szakadt fel a mellkasából. A hallgatása minden kérdésemre válasz volt. Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, de erősnek kellett mutatkoznom. 

- Köszönöm. Tényleg. - mélyen beszívtam a levegőt, nem sírhattam el magam előtte. - Utolsó kérdést szeretném neked feltenni. Még mindig szereted? 

- Ise, én...

- Válaszolj! - mordultam rá. 

A pilóta hosszú ideig pillantott rám, és láthatóan kereste a szavakat. Úgy éreztem, nem akarok többet hallani. 

- Tudod mit? - emeltem fel az egyik kezemet. - Nem is érdekel. Az se, hogy irántam mit érzel. Vagy hogy egyáltalán érzel-e valamit. Szerintem hagyjuk egymást. 

Hátat fordítottam neki és sietős léptekkel indultam végig a folyosón.

- Isleen. - hallottam ahogy utánam indul, de megfordultam.

- Nem. Ne gyere utánam, mert nincs értelme.

A spanyol pilóta megtorpant én pedig lefutottam a lépcsőn. Mivel az én kocsimmal jöttünk, ezért nálam volt a slusszkulcs is. Bevágódtam a hófehér Nissan ülésére és pillanatok alatt hagytam el a koncert területét. Miközben vezettem, az érzelmek és a szavak előtörtek belőlem és a könnyeim végigfolytak az arcomon. Egyre homályosabban láttam és egy idő után kénytelen voltam félre állni, hogy nyugodtan kizokoghassam magamat. 

.   .    .

Másnap reggel miközben egy doboz M&M's fagyit készültem bepusztítani, a telefonom csörgött. Semmi kedvem nem volt felvenni, ahogy azt egész reggel tettem. A legtöbb hívás Fernando-tól származott, de próbálkozott már hívni Jana és Jenson is. Nem akartam, hogy a bátyám és a legjobb barátnőm aggódjanak, legfőképp a problémámmal nem akartam őket terhelni, így rövid beszélgetést terveztem. Igyekeztem jó kedvűnek tűnni, és reménykedtem, hogy nem tűnik fel nekik semmi.

- Ise, minden oké? - kérdezte Jenson már harmadjára. 

- Persze. - válaszoltam könnyedén. - Jól vagyok.

- Mit csinálsz most? 

- Szabadnapom van, így itthon tespedek. - igyekeztem könnyedén hazudni.

- Csak te? És Fernando. - a név hallatára kirázott a hideg, de igyekeztem lenyelni a gombócot, ami a torkomat szorongatta. 

- Leugrott a boltba, hogy vegyen pár dolgot az ebédhez. 

- Aha. - hallatszott a hangján, hogy nem hisz nekem. - Azt hittem, ti mindent együtt csináltok. 

- Későn keltem és tudok milyen lusta vagyok alkalmanként. 

- Igen, azt ismerem. - éreztem a hangján, hogy elmosolyodik. Valószínűleg bevette. - Jöttök Szingapúrba, ugye?

- Még szép. - a gombóc ismét azon hogy megfojtson. 

- Jól van. Lehet holnapután bemegyek a gyárba, akkor beugrom. De még hívlak.

- Oké. 

- Vigyázz magadra. Szia.

- Szia. - kinyomtam a készüléket és az ágyra dobtam. 

Nem sokkal később azonban újra csörgött a telefon. Nem Fernando-t írta ki, valószínűleg ő rájött, akárhányszor hív, nem fogom neki felvenni semmi képen. A szám számomra ismeretlen volt, de azért felvettem. 

- Igen? 

- Szia, pacsirta hangú lány. 

- Ö... szia... - nem ismertem fel a hangot, így összezavarodtam. 

- Paul vagyok. - nevetett fel a vonal másik végén a férfi.

- Paul, úristen. - túrtam bele a hajamba. - Ne haragudj, nem ismertem fel a hangod.

- Baj van?

- Ja, nem semmi. - hazudtam.

- Engem ne próbálj átverni. Hallom a hangodon. 

- Én... hát ez nem igazán telefon téma.

- Akkor valami nagy baj történt. 

Elhallgattam és a fagyit kezdtem turkálni a kanalammal.

- Szóval még annál is nagyobb.

- Igen. - sóhajtottam és a könnyeimet kezdtem törölgetni, ami idő közben a felszínre törtek. 

- Nem akartalak zavarni, csak tegnap este el is rohantál 5 perccel azután, hogy megérkeztél. Nem volt alkalmunk beszélgetni. 

- Nem... nem volt. 

- Nagyon bunkósság lenne, ha meghívnálak egy kávéra, hogy beszélgessünk egy kicsit? 

Az ajánlatra elhallgattam és a hosszan bámultam magam elé.

- Nem baj, ha nemet mondasz. - törte meg a csendet. 

- Nem, dehogy is. - mentegetőztem. - Mindenképpen jót tesz, ha kimozdulok. 

- Jól van. Akkor mit szólnál ha háromkor találkoznánk az Exton Street-en? Van ott egy csendes kis kávézó. A 12. szám alatt. 

- Jól van. - mentem bele nagy nehezen.

- Örülök. - hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik. - Akkor háromkor ott.

- Szia.
Kinyomtam a készüléket és még hosszan figyeltem a sötét képernyőt. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból, mikor az órára pillantottam. Még alig múlt dél. Felültem az ágyamban és benyomtam a TV-t, hogy hátha van valami sorozat, ami leköt amíg befejezem a fagyimat. Húsz perccel azután, hogy letettem a telefont Paul-lal, csöngettek. Nagyon nem akartam kikászálódni az ágyból, de úgy voltam vele, biztos valami fontos. Útban az ajtó felé belepillantottam a tükörbe. Semmi smink, kócos haj, pizsoma. De őszintén nem érdekelt. Fáradtan nyitottam ki az ajtót és ledöbbentem azon, amilyen látvány ott fogadott. Fernando állt az ajtóban kezében egy hatalmas rózsa csókorral, bűn bánó arccal. 

- Szia. - pillantott fel rám, de én még mindig döbbentem álltam ott.

Gyors kérdés.

... és nem kell rá válaszolni ha nem akartok, de ez engem nem hagy nyugodni.

Szóval... láthatóan nem vagyok mostanában aktív, ami nem véletlen. Néha- néha délutánonként depresszióhoz közeli hangulatba kerülök, pedig előtte egész nap mosolyogtam, jól éreztem magamat. Nem tudom minek tudható be ez a nagy hangulat ingadozás de zavar és nem tudok koncentrálni a sztorira. Van, hogy leülök és csak nézem a fehér hátteret a gépen és elönt a rossz érzés. Nem tudom mi ez. 

Az egyik ami miatt néha nem jön az ötlet se a Kedv mert nézem a látogatottságot és a pipákat egy-egy feltöltött rész után és elég gyatra. Ez pedig ahhoz segít, hogy egyre lejjebb és lejjebb süllyed a hangulatom és inkább bezárom az oldalt és nézek valami sorozatot. És ezért nincsen rész. Mert minek tegyem fel, minek szenvedjek, ha nem jön rá pipa? Ha összetöröm magam, hogy összehozzak valamit, és egy pipa jön és alig nyitják meg... 

Eddig imádtam, mert kaptam visszajelzést és örömmel vágtam bele, hogy na, szeretik amit írok van miért... de most. Valószínűleg ez is hozzájárul a szar kedvemhez. Simán lehet hogy én írok szarul, hogy már nincsen bennem az, ami régen volt. Meglehet! Nem hibáztatok senkit, csak nem értem...

Segítsetek megérteni, mi a baj? Mi a hiba, mit csinálok rosszul, mi a baj velem? Vagy ez csak egy mély hullámvölgy, amiből úgy tudok kilábalni, hogyha összetöröm magamat és két naponta hozom a részeket?? Kérlek segítsetek, mert nekem se jó ez a szar kedv....

Kösz.

Continues.

Az a helyzet, hogy ötlet híján vagyok. Mondjuk ma este kutya sétáltatás közben kipattant valami a fejemből, de még nem körvonalazódott teljesen. Szerintem hétvégére viszont meglesz :D Addig is: Have fun :D

No more helping :D

 

Yeah, yeah you have to be careful :D

Just Kimi :D

:OO Fernando's lookalike 

:"DDDDDD Reaction :D

Opinion :D

Like it ;)

Sorry Rob :"DDD

How young they were :OOOO Can you recognise? 

Ahh *-* Love, love, love :)) For ever the bests :)

DC :DD Sweet young Lewis :D

He knows what is he doing :D

That's all for now :)

What about love? - 16. fejezet

Rövid, de esemény dús :D

Enjoy :*

16. fejezet - Don't ever touch my boyfriend again

- Szóval - fújta ki a lány a levegőt. - ez a mi történetünk. 

- Igazi love story. - nevettem.

- Mondhatni. - mosolygott.

Jenny szombaton az időmérő előtt újra felkeresett és elrángatott a Paddock Clubba egy kis csevegésre. Nagyon szimpatikus és rendkívül közvetlen volt velem, így nagyon gyorsan megkedveltem. 

- De most térjünk át rád. Nagyon csodálom azt amit csinálsz, mindig is felnéztem azokra, akik tudnak énekelni. Tudod, gimiben majdnem megvágtak énekből. Se hangom nem volt, se tudásom. Úgy kellett év végén szenvednem a kettesért. Annyi volt a szerencse, hogy a tanárnő szíve megesett rajtam. 

- Ugyan ez volt nekem. - nevettem. - Csak fizikából és kémiából. 

- Na látod, mennyire különbözünk. - vigyorgott. - Én abból színötös voltam. 

- Jól jöttél volna anno padtársnak. 

- Meg is hiszem. Mondjuk nem mondanám, hogy te énekből, mert ilyen hangon Isten se segít. - mutatott magára. - Amúgy szerintem egyszer voltunk még koncerteden is?

- Komolyan? - lepődtem meg.

- Igen, sok-sok éve, még pár barátnőmmel. Akkor még azt se tudtam a Forma-1-et eszik vagy isszák és azt hittem a Button név olyan gyakori mint a Müller vagy Fisher. 

- Azért nem olyan ritka a Button. - vigyorogtam. - És tetszett a koncert?

- Biztosan. - bólintott mosolyogva. - Nem annyira emlékszem már. 

Egy pillanatra megszakadt a beszélgetés,és Jenny az embereket kezdte páztázni, majd kiszúrt valakit és bőszen integetni kezdett neki.

- Laura!

A név ismerősen csengett, így én is arra néztem, amerre Jennifer. Megpillantottam a repülőtéren már futólag látott barna hajú, szeplős lányt, aki határozott lépésekkel és halvány mosollyal az arcán indult el felénk. 

- Sziasztok. - Jenny-nek adott két puszit, majd én felálltam és kezet nyújtottam neki.

- Isleen Button.

- Isleen... - rázta meg a kezemet hosszan miközben látványosan és elgondolkodva végigmért, amit nem tudtam hová tenni.

- És te? - nógattam. 

- Laura... - engedte el végre a kezemet, de még mindig úgy tűnt nem figyel. - Laura Jordan. 

- Oké. - ültem vissza, és igyekeztem palástolni az érzelmeimet. 

- Lau, ugye csatlakozol hozzánk? - vett el koktélt a szőke lány a tálcáról. 

- Persze. - bólintott Laura és leült Jennifer másik oldalára. - De csak egy kis időre, mert ott kell lennem az időmérőnél a bokszban.

- Igen. Oda mi is megyünk. - mosolygott rám a Jenny. 

- Aha. - pillantott rám Nico barátnője. 

A két lány élénk beszélgetésbe kezdtek, amibe engem elfelejtettek bevonni. Ők, mint kiderült a foszlányokból, évek óta ismerik egymást és nem kevesebb ideje vannak jóba. Míg ők kellemesen eltársalogtak én szórakozottan kevergettem a koktélomat és a szívószállal. 

- Igaz, Ise? - fordult felém Jennifer hirtelen, mire összerezzentem. 

- Tessék? - kaptam fel a fejemet. 

- Pont most meséltem Laurának, hogy milyen jó koktélokat ittunk itt. Meg hogy az egyik pincér ajánlotta ezt. - emelte meg a pohár a lány. 

- Ja, igen. - erőltettem mosolyt az arcomra.

- Milyen nagy barátnők letettek itt hirtelen. - húzódott mosoly a szeplős lány arcára, de inkább fanyar vigyor lett belőle mint őszinte mosoly. Jenny ezt nem vette észre, én azonban igen. 

- Bírom a csajszit. - nevetett fel a szőke lány és megpaskolta a vállamat. - Fiatal, vagány és imádom a hangját.

Hangosan felnevettem Jennifer bókján, de mikor ránéztem Laurára, olyan gyilkos tekintetet kaptam, amitől megborzongtam.
- Na jó. - néztem kínosan az órára. - Szerintem lassan induljunk.
- De még van egy húsz perc az Q1-ig.
- Igen... - álltam föl. - De még akarok Fernando-val pár szót váltani.
- Jól van, akkor menjünk tényleg. - állt fel Jenny is és felvette a táskát.
Egy ideig együtt sétáltunk, majd három felé szakadtunk azzal a megegyezéssel, hogy időmérő után még beszélünk. Egy ismerős alak közeledett szembe mire széles mosoly költözött az arcomra. Mikor odaértünk a másikhoz, ő vigyorogva megölelt.
- Pont érted indultam, mert már olyan nagyon elvoltál. - nyomott csókot a nyakamra, mire felnevettem.
Elindultunk, miközben félig átkarolta a derekamat.
- Merre jártál?
- Jenny-vel el voltunk.
- Jaj de nagy barátnők letettek itt hirtelen. - vigyorgott. - De nem baj. Örülök.
- Igen szereztem egy barátnőt egy hétvégén... és egy ellenséget.
- Ellenséget? - torpant meg Fer.
- Igen. De haladjunk közben.
- Oké. Szóval?
- Szerintem Nico Laurája nem bír.
- Miből gondolod?
- Bármit mondtam, vagy csináltam a tekintete átfúr. Bemutatkoztam neki és úgy mért végig hogy azt hittem a bőröm kiég. És ha Jennifer-rel nevettünk valamin, huhu...
- Na, majd vele is összebarátkozol.
- Öh, nem hiszem.
- Csak légy természetes, és elbűvölő, ahogy mindig.
- Igyekszem. - sóhajtottam.
- Tudom. - vigyorgott, majd röviden megcsókolt.

.     .     .

Az egész időmérőt feszülten figyeltem végig és le se vettem a szememet az idő eredményekről. A Q2 egész jól sikerült a Ferrarisoknak és Fer nagy reményekkel vágott bele. Sajnos mégsem lett meg a dobogó, de a negyedik és ötödik hely is egész jó. Azonban örültem Nico harmadik helyének. Úgy döntöttem a Motor Home-ban várom meg Fernando-t, hogy utána onnan menjünk haza, együtt. Egy ideig még azonban a boxban maradtam és figyeltem ahogy a szerelők a kocsit állítgatják. Jó sokáig elbambultam a tűz piros gépen, és mikor észbe kaptam, sietve ugrottam fel a székből. Miközben a Home felé indultam, szembe jött egy mosolygós, vidám arc. Mikor kiszúrt egyértelműen indult felém, ha lehet még szélesebb mosollyal az arcán.
- Ügyes voltál. - vigyorogtam, mikor oda ért és adott két puszit.
- Köszönöm. - hajolt meg félig komoly arccal, mire felnevettem. - Meg tettem ami tőlem telik. Már csak a holnapra kell koncentrálnom.
- Jó leszel, Nico. - megdörzsöltem a karját.
- Nic! - hallottam egy éles és igazán mérges hangot.
A német pilóta hátrafordult és én is a hang irányába néztem.
- Lau. - nyújtotta ki a karját a szőke srác, hogy megfogja barátnője kezét, de ő dacosan összefonta a karjait.
- Jól meg vártál, mondhatom. - förmedt rá a pilótára, mire Nico-nak le is fagyott az arcáról a mosoly.
- Csak Isleen-hez jöttem. - mutatott rám, mire Laura olyan megsemmisítő pillantást lővelt felém, hogy azt hittem, ott helyben porrá égek.
- Oh. - szólalt meg végül a lány, miközben szúrós szemmel újra végigért. - Felettébb fontos volt, hogy ide gyere csevegni ahelyett, hogy megvárnál engem, a Barátnődet. - nyomta meg az utolsó szót. - Végül is én miattad utaztam ezen a hétvégén ide, temérdek munkát félre téve, de rendben csevegj csak.
- Laura... - próbált csitítani  a lányt Nico, majd inkább sóhajtva feladta és megrázta a fejét. - Bocsánat, hogy nem vártalak meg. Akkor gyere menjünk.
- Menj egyedül. Beszélek két szót Isleen-nal. - pillantott rám, mire kissé összerezzentem.
- Oké. - vonta fel a szemöldökét a német pilóta, majd felém tátogott egy "Majd beszélünk"-et és elsétált.
- Gyere, csak egy kicsit. - fordult sarkon a lány és határozott és hosszú lépésekkel indult a kamionok felé. Két kamion között besétált, mire követtem. Ahogy takarásba értünk, ő erősen elkapta a karomat.
- Mit képzelsz magadról, ki vagy te? - sziszegte.
- Engedj el. - mondtam halkan, de nyomatékosan, mire engedett a szorításán.
- Azt hiszed ide táncikálsz Jenson Button egyetlen hugicájaként és tiéd a világ?
- Te mégis miről beszélsz?
- Oh... pontosan tudod. Úgy játszol itt az emberekkel, mint a marionett bábukkal. Ne gondold, hogy csak mert téged azon kívül is ismernek, hogy a bátyád Forma-1-es, te bármit meg tehetsz.
- Mi a halálra akarsz kilyukadni? - próbáltam kirántani a kezemet a szorításából, de nem tudtam.
- Jennifer. Szerinted nem látom mennyire kétségbeesetten kapaszkodsz a barátnőmbe. Elég szánalmas a kapálózásod.
- Nem én akartam vele összebarátkozni. Ő jött oda és nagyon kedvesen közeledett. Én nem kapálódzom, szóval leszállhatnál rólam.
- Aha, persze. - fonta keresztbe gúnyosan a karjait, ezzel elengedve. - Mellesleg. Szállj le Nico-ról.
- Mi van? - háborodtam fel.
- Szállj le a pasimról. - tagolta a szavakat gúnyosan.
- Hát te betegesen féltékeny van.
- Féltékeny? Szerintem senki nem tűri jó szemmel ha ilyen bájcsevejt barátjával.Szóval. Egyszer mondom el, és remélem nagyon jól figyelsz. Soha többé nem akarlak Nico közelében látni. Nem akarom, hogy hozzászólj, hogy hozzá érj, hogy ránézz. Megértettél?
- Te nem vagy normális. - nevettem fel hitetlenül.
- Örülök, hogy ezt megbeszéltük. - dobta hátra a haját mosollyal, majd elsétált mellettem és közben vállával erősen az enyémbe lökött.
Hosszú pillanatokig álltam ott és nem értettem a dolgot, majd végül felvont szemöldökkel én is megfordultam és a Ferrari Motor Home-ja felé vettem az irányt.

What about love? - 15. fejezet

Annyira nem szól szinte semmiről ez a rész hogy nem tudtam neki milyen címet adni :D Sorry :D

Enjoy :*

15. fejezet -

- És mit mondott? - csengett Jana hangja izgatottan a telefonban. 

- Azt... - húzódott mosoly a számra és megtámaszkodtam a korláton. - hogy ő is.

- Issie! - kiáltott fel barátnőm úgy, hogy el kellett tartanom a fülemtől a telefont. - Nagyon örülök. 

- Köszönöm. - nevettem. 

- De tényleg boldog vagyok. Annak pedig pláne örülök, hogy te mondtad ki először. Ez annyira nagy dolog. Főleg mióta...

- Tudom. - sóhajtottam. - Évek óta nem mondtam senkinek és mikor kimondtam sem voltam benne biztos, hogy ezt én mondtam és komolyan gondolom. Én is annyira meglepődtem. Kicsúszott, mert úgy éreztem itt az idő. De lehet túl korán volt.

- Szerintem nem volt túl korán, főleg ha ő is visszamondta. Hol vagy most? 

- Az erkélyen nézem a tájat. Azért hívtalak ilyen korán, mert nem tudtam már aludni, el akartam mondani. Már nem haragszol hogy felébresztettelek, ugye? 

- Már nem. Ennél jobb hírrel nem is ébreszthettél volna.

- Jól van. - nevettem. - Minden okés a lakásomban?

- Aha három naponta ott alszom. 

- Jól van akkor. Lassan megyünk haza. 

- Nem mész Belgiumba?

- Nem hiszem. Muszáj dolgoznom, mert három hetet kihagytam, Lauren ma már idegbeteg volt. De ezt otthon megbeszéljük még.

- Jól van. Még egyszer nagyon örülök nektek, és üdvözlöm a kedvesedet is.

- Átadom. - vigyorogtam. - Puszi.

- Szia. - azzal kinyomtuk a telefont.

Még pár percig figyeltem az ébredező Oviedo-t. Otthon is szerettem néha korán kelni és a még szinte kihalt London belvárosában sétálni. Friss, ropogós péksüteményt venni a pár perce kinyitott péknél, majd leülni egy padra a parkban és figyelni a munkába valamint iskolába igyekvőket. Vettem pár mély levegőt, majd visszatértem a lakásba. Az órára pillantva elégedetlenül konstatáltam, hogy még csak negyed nyolc. Fernando-t nem akartam ilyen korán felkelteni, így úgy döntöttem, azt teszem, amit a legjobban szeretek. Miután letusoltam, felöltöztem és elkészítettem a sminkemet valamint a hajamat, elvettem egy kulcsot és a pénztárcámat, majd elhagytam a lakást. Céltudatosan gyalogoltam végig a célom felé. Már az erkélyről kiszúrtam, hogy az utca végében van egy aprócska kis pékség, vele szemben pedig egy zöldséges. Mikor beléptem a kis pékségbe, frissen sült péksütemény csapta meg az orromat.

- Jó reggelt. - köszöntem spanyolul, mire a pult mögött álló idős nő felkapta a fejét. 

- Jó reggelt. - mosolygott rám vissza. 

Nagy gondban voltam, hogy mit is vegyek reggelire, mivel tengernyi kínálat sorakozott fel előttem. Finomabbnál finomabb és gusztusosabb termék állt a polcokon és nehezemre esett választanom. Hosszú ideig válogattam, majd mivel annyi minden tetszett, sok megrakodott zacskóval tértem a pulthoz. 

- Más nem lesz? - pillantott rám a nő. 

- Nem. - ezt már nehezebben értettem meg, ezért csak tippeltem. Az összeget sem értettem, a szerencsém annyi volt, hogy ki volt írva a kasszában. Miután kifizettem az összeget átmentem a zöldségeshez és vettem pár különböző gyümölcsöt és zöldséget. Körülbelül nyolcra értem vissza, de Fer még mindig nem volt fent.  Kipakoltam a vásárolt termékeket, majd megterítettem a teraszon reggelihez. Mikor épp a kávét tettem fel főni, két kar fonódott a derekam köré, mire ösztönösön elmosolyodtam.

- Hogy aludtál? - vigyorogtam. 

- Jobban nem is aludhattam volna. Melletted. - csókolt a nyakamba. 

- Ugye nem bántad meg, hogy nem mentünk este el Alberto-ékkal?

- Nem. - mosolygott, mire megfordultam az ölelésében. - Jobb volt a mi programunk.

- Abban biztos voltam, hogy tetszett. - nevettem fel. - Na. Öltözz fel. - mutattam végig rajta vigyorogva. - Aztán gyere reggelizni. 

- Ilyen házias asszonykám van? - pillantott ki a teraszra. 

- Kifogtad az aranyhalat. - nevettem. 

Fernando is szélesen elmosolyodott, majd hosszan megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és úgy viszonoztam a csókjait, melyek hosszú percekig tartottak.

- Na. - toltam el finoman. - Most már tényleg menj. 

- Azonnal, főnök asszony. - hajolt meg félig, mire felnevettem.

.    .    .

- Isleen! Isleen! - hallottam többfelől a nevemet, mire türelmesen odasétáltam a rajongókhoz és széles mosollyal írogattam alá az elém tolt kártyákat és egy-egy képre oda is hajoltam. Volt pár percem, miközben Lauren mással beszélgetett, de ahogy befejezte a társalgást, türelmetlenül dobolt az autó tetején, hogy ideje indulni. Gyorsan az utolsó alkalommal firkálgattam alá, majd az autó felé sétáltam és beültem a hátsó ülésre, menedzserem mellé.

- Van valami még ezen a héten? Mert ha nem, akkor utaznék pénteken Monzába. - fordultam Lauren felé, aki a tabletten húzogatta az ujját. 

- Csütörtökig egy szabad perced sem lesz, de szerintem pénteken már utazhatsz, ha nem jön közbe semmi. Holnap fotózás, este pedig PR rendezvény, kedden délelőtt jótékonysági rendezvény, délután fellépsz, este pedig valami partyba vagy hivatalos, de oda nem kötelező elmenni. Szerdán a stúdióban várnak reggel 10-re, aztán Larry várja a véleményedet az új kollekciójával kapcsolatban szóval be kéne menned a boltjába, este pedig fellépés. Csütörtökön reggel mi találkozunk, átbeszéljük a külföldi fellépéseket, mert sok meghívás érkezik, de nem hiszem hogy mindegyiket be tudjuk sűríteni és jó lenne ha délután még benéznél segíteni Claire-nek a daloknál, mert számít rád és régóta ígérgeted.

- Basszus, Claire. - csaptam a homlokomra. - Totál elfelejtettem, biztos meg fog ölni.
- Szerintem hívd fel holnap reggel.
- Jó, beírom a telefonba, mert tényleg elfelejtem. - elővettem a táskámból a készüléket és ekkor vettem csak észre, hogy két nem fogadott hívásom van, mind a kettő Fernando-tól. Gondolkodás nélkül nyomtam rá a névre, hogy visszahívom. Két csöngés után egy fáradt hang szólt bele.
- Szia.
- Szia. - mosolyodtam el. - Aludtál?
- Készülök. Ma egész nap rohangáltam és edzettem is szóval csak az ágyra vágyom, mert leragad a szemem. Meg persze rád.
- Édes vagy. - nevettem. - De pénteken tudok menni Monzába.
- Komolyan? - élénkült fel a hangja.
- Igen. Már nagyon hiányzol.
- Te is nekem. De te hol voltál?
- Fellépésem volt. Két órás koncertet adtam, aztán csak most lett vége. Ezért nem vettem fel.
- Értem. Jól van, most már tényleg megyek, mert félek hogy kiesik a kezemből a telefon.
- Jól van, aludjál akkor. Holnap beszélünk. Szeretlek.
- Szeretlek. - lágyult el a hangja, majd kinyomta a telefont.
- Ti már itt tartotok? - fordult felém Lauren az ülésen.
- Igen. - mosolyogtam. - Mikor Spanyolországban voltam, én mondtam ki először. És ő is így érez.
- Örülök. - mosolyodott el a menedzser.
A hét, amit Londonban töltöttem, nagyon lassan telt, és az egész napos munka lefárasztott. A lelket az tartotta bennem, hogy mindennap beszéltünk Fernando-val. Azonban minél többet beszéltünk, annál jobban hiányzott és csütörtökön már csak szabályosan szenvedtem egész nap. Pénteken reggel izgatottan szálltam fel a repülőre, de már alig vártam, hogy leszálljak Monzában. Mikor kiléptem a terminálra, egy nagy csoport fogott közre valakit kör alakban. Tekintetemmel Fernando után kutattam, de nem találtam. Azonban ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Isleen? - arra fordultam, amerről a hang jött és mosolyogva pillantottam a francia pilótára.
- Jules. - léptem oda és átöleltük egymást. - Hogy vagy?
- Jól. Örülök, hogy itt vagy. Belgiumban hiányoltalak. Nico! - fordult hátra egy szőke hajú, kék szemű sráchoz, aki mellette álldogált eddig és most keresztbe font karral vizslatott. - Emlékszel rá, ugye?
- Hogy is felejthetnék el egy ilyen szép lányt. - lépett oda hozzám Hülkenberg és adott nekem két puszit, de a bók miatt felnevettem.
- Nem láttátok Fer-t?
- Az urad? Arra valamerre? - mutatott a francia arra a körre, amit először megpillantottam. - Belépett és letámadták. De ahogy nézem, csak gyűlnek.
- Akkor még nem megyek oda. De ti mit csináltok itt?
- Az ő Laura-ját várjuk. - pillantott a német versenyzőre. - Kirángatott.
- Értem. - biccentettem. - Mikor kezdődik az edzés?
- Hamarosan. Szóval szerintem rángasd el onnan az uradat, mert a rajongók nem fognak csitulni.
- Azonnal. - nevettem. - Akkor még találkozunk.
- Szia. - köszönt kórusban a két fiatal pilóta, mire én elhagytam őket és odasétáltam a körhöz. Kissé hátrébb Edoardo-t pillantottam meg és odamentem hozzá.
- Szia. - álltam meg az edző mellett, aki rám mosolygott.
- Megérkeztél, jól van. Nando már húsz perce írogat alá és fotózkodik. Szerintem még nem is látott.
- Tuti nem látott. Szerintem mindenki kitakart.
- Pedig már nagyon várt. Nagyon hiányoztál neki.
- Ő is nekem. - vigyorodtam el. - Na várj.
Leraktam a bőröndömet és visszamentem a rajongókhoz, majd átfurakodtam a tömegen és megböktem Fer vállát.
- Elnézést, lehet egy közös képet?
- Azonnal. - a pilóta nem nézett fel, majd amikor felém fordult, akkor nézett csak felé és ledöbbent. - Ise!
- Hát, szia! - mosolyogtam és közelebb léptem hozzá.
- De jó, hogy megjöttél. - magához vont és hosszan megcsókolt. Mosolyogva karoltam át a nyakát, nem törődve a tömeggel, ami körülöttünk kialakult.
- Menjünk akkor. - engedtem el pár másodperc múlva.
- Hol a csomagod? - nézett körül Fernando zavarodottan, miközben a rajongók félre álltak, hogy szabadon elsétálhassunk.
- Edoardo-nál.
- Ja, hogy ti már találkoztatok. - lépett oda edzőjéhez vigyorogva.
- És velük is. - mutattam Jules-re és Nico-ra, akihez egy barna hajú, szeplős lány lépett oda és hosszan megcsókolta a német pilótát.
- És Laura. - konstatálta Fer, majd elindultunk kifelé a parkolóba.

.   .   .

- Jenssie! - ugrottam Jenson vállára, akit megijesztett a hátulról támadás és összerezzent.
- Issie. - mosolyogva fordult hátra és megölelt. - Megjöttél.
- Meg bizony.
- Fernando hozott ki?
- Igen.
- Jól van. Hogy vagy? Fáradtnak tűnsz.
- Egész héten dolgoztam és rohangáltam. Alig aludtam valamennyit.
- Jaj, Issie. - ölelt magához vigyorogva. - De kis szorgos méhecske.
- Az vagyok. - bólintottam határozottan.
- Tudom, ezért mondtam. - nevetett. - Na jó, lassan ülök be. Itt maradsz megnézni az edzést?
- Persze. - bólintottam.
- Okés.
Kaptam egy fülhallgatót az egyik szerelőtől és már-már szakértői szemmel figyelgettem az edzést. A másfél óra leteltével még megvártam Jenson-t, majd odamentem hozzá.
- Elmegyek ebédelni Fer-hez, nem baj?
- Nem, dehogy. - bólintott.
- Nem leszel egyedül?
- Nem. - erőltetett mosolyt az arcára.
- Jessica miért nem jött?
- Egyrészt volt Belgiumban, másrészt most dolgoznia kell. Japánban van most. De semmi gáz, ebédelek a srácokkal.
- Okés. - dörzsöltem a karját. - Akkor majd jövök, jó?
- Persze.
Felkaptam a táskámat és elhagytam a woking istállót és az olaszok kedvence felé vettem az irányt. Útközben két szőke lány jött szembe, vidáman beszélgetve. Mikor körülbelül egy szintre értünk, az egyik lány megállt és megszólított.
- Te vagy Isleen, igaz?
- Öh, igen. - válaszoltam zavarodottan.
- Örülök a találkozásnak, Jennifer Becks. - nyújtott kezet az alacsonyabb lány.
- Chloe Roberts. - mutatkozott be a másik lány is.
- Nagyon örülök. - mosolyogtam.
- Én is. - bólintott Jenny biztató mosollyal az arcán. - Már korábban is be akartam mutatkozni, csak mindig elkerültük egymást.
- Hát nem annyira járkálok egyedül boxon kívül.
- Igen, ez lehetett az akadály.
- Ne haragudjatok, de most mennem kell.
- Semmi gond, nyugodtan. - mosolygott Jennifer továbbra is. - Majd még beszélünk később.
- Igen.
Azzal hátat fordítottam és tovább sétáltam az olaszokhoz. Mikor beléptem sok szerelő kedvesen mosolyogva köszöntött, mire én is mosolyogva intettem. Fernando a frissen érkezett James Allison és Andrea Stella társaságában állt a kocsi mellett és elmerültek a beszélgetésben. Nem akartam megzavarni őket, így türelmesen várakoztam, amíg befejezik a társalgást. Mikor ez megtörtént, Fer felém fordult és széles mosoly kúszott az arcára, és odalépett hozzám.
- Hát te merre jártál?
- A szabadedzést Jenson-nél néztem. Aztán miközben erre felé tartottam, összetalálkoztam Jennifer Becks-szel és Chloe Roberts-szel.
- Ja, Adrian és Max barátnői.
- Bemutatkoztak nekem, mert mióta kijárok futamokra valahogy sosem tudunk összeismerkedni.
- Jól teszed. - nyomott puszit az arcomra. Barátkozz is csak a lányokkal, túl sok a fiú barátod és a végén féltékeny leszek.
- Van is rá okod. - nevettem fel.
- Jaj, te lány. - csókolt meg. - Inkább menjünk ebédelni.
Felnevettem, majd a kezemért nyúlt és összefonódott ujjakkal indultunk el a vérvörös Motor Home felé.

Nem tudom megunni :D

Bocsánat, hogy itt posztolgatok, de nem tudom megunni :DD


Poor Daniel :/






Yeah, funny..... NO!



Kimi was cool :D



HAHAHA :D



I like this picture as original, but it"s also cool :DDDDDDD



10 years difference :DD Sooooooo young :D



hahahahaha :D True :DD



The little Hugo :D Sure as tallented as his father :)



Remember this one? Poor Taki :/



How cute baby Lewis was *-*



Awww *-* Little footballer :) *-*



Aaaawww *-* <3333 Love baby pictures :D  Baby Daniel :D Cute :)



HAHAHAHAHA :DD



Sure Romain :D



:"DDDDD



MOOOMMMM! :D



You're happy aren't you? :"DD



He said no :"DD You should do what the team manager says, Christian :D



B*tch, please ;) We all know who is the best :)