Tartozom nektek...

... egy elmaradt résszel és egy indokkal, amiért ez nem érkezett meg.

Szóval, az én jelenlegi tartozkodási helyem: Olaszország, Róma.

Innen írom nektek szerény kis jelentésemet és szánom-bánom hogy nem szóltam délután, hogy este utazom a Ferrari hazájába.

Számomra különösen kedves ez az ország. Kisebb koromban rengeteget jártam oda és sok részén megfordultam ennek az országnak: Nápoly, Toscana, Szicília, Velence. De Rómába még sose voltam és ledöbbentett ez a város. Nagyon szép egyes részein és nagyon jó az idő. Az emberek kedvesek, mosolygósak és minden remek. Tegnap voltunk a Colosseumban és annak környékén, ma pedig a Vatikánban. Holnap felkerekedünk kocsival és kicsit autózunk valamerre.

Szombaton éjfélkor száll le a gépem Ferihegyen, szóval vasárnap AKÁR már hozhatom is a részt.

A másik nem titkolt ok az a vasárnap reggel. Igazából nem lepődtem meg az eredményen, nem is értem miért vártam csodát... de hát mindegy is. Nem tudom, én egyszerűen nem tudom szeretni ezt az embert. Talán azért, mert unom ezt a négy éve tartó dicsőséget, talán mert az egéz Red Bull csapat Webber kivételével úgy nem szimpatikus ahogy van, talán mert egy kicsit elvakult Ferrari fan vagyok és azt akarom, hogy ők nyerjenek. Nem tudom. Én csak halkan mormolom az imákat, hogy kapja vissza az olasz csapat a rég elvesztett kis szerencséjét.

Na mindegy, nem bőgök nektek tovább, inkább élvezem az olaszok vendégszeretetét :DD Csókollak titeket és majd írok ;)

Little Things

Remélem tetszett az előző résznél lévő Zac Efron gif :DDDDD Elhatároztam, hogy minden egyes résznél hozok neked egy nyálcsorgatós gifet a kedvenc színészeimről vagy énekeseimről :D De egy kis ízelítő :D

MY CRUSHES /ALWAYS AND FOREVER :DD/

Ahh, örök és halhatatlan szerelem :DDDDDDD <333

Nincs mit mondanom :DDD

Sírnék egy sort :DDD

;)

És még az állatokat is szereti :DDD hát lehet neki nemet mondani? :D

Mr. Sparrow ;)

 Tegye fel a kezét, akinek nem jön be :DDDDDDD

Ms. Cyrus élete legnagyobb hibája volt, hogy engedte kicsúszni a kezei közül...

Vétek kihagyni a testvért a sorból :DDD

A másik Salvatore :DD

Ha már vámpíroknál tartunk legyünk alaposak :DDDDD

Na jóóó :DDDDD

Legyünk őszinték :DD

Se vége se hossza annak a listának, ami életem szerelmeit sorolja fel, de ők a fők :D
Remélem tetszik és ti is megtaláltátok itt azt, akihez már ma hozzámennétek feleségül :D A rész holnap jön D
CSÓK :DDDD

What about love? - 23. fejezet

Kicsit rövid, kicsit sokat kellett várni rá :DD Pénteken akartam volna felrakni, csak hát khm kicsit iszogattunk :"DDD és hajnal 5-re értünk haza :"DDD de az a lényeg, hogy most itt van. Amúgy csak ámultam, bámultam a 22. fejezet utáni nézettségen :D 243 volt :DD Nagyon meglepődtem de nagyon örültem :D Rég nem volt ilyen magas, SŐT megkockáztatom sose volt ilyen :DDD Köszönöm <3  Találtam egy gifet, ami ugyan nem F1-es, de én KICSIT padlót fogtam :"DDDD

23. fejezet - Love you, dad

Roberta kérése szerint igazán szűkszavúan és megfontoltam válaszolgattam. A riporterek nem voltak elégedettek a válaszommal, mert nem annyit meséltem, amennyit ők szerettek volna. Széles mosollyal léptem be a woking istállóba. El akartam mesélni Jensnek a jó hírt, ezért a keresésére indultam. A férfi épp versenymérnökével beszélgetett egy tárolószekrénynek támaszkodva. Mikor észrevett, jelzett a mérnöknél, és odasétált hozzám. Nem tűnt valami boldognak, és ahogy közeledett hozzám, az én arcomról is lefagyott az arcomról. 

- Mi van, Jenssie? - vizslattam kissé aggódva az arcát. 

- Gyere. - finoman megfogta a karomat és odébb húzott. - Mit csináltál apuval?

- Mi az, hogy mit csináltam vele? 

- Nagyon megbántottad! Teljesen maga alatt van.

- Ő van maga alatt? - nevettem fel gúnyosan. 

- Igen, Issie. Nagyon szeret téged, te pedig megbántottad.

- Oh, Jens. Olyan kis naiv vagy. - simogattam meg nevetve a vállát. - Gondolom hatalmas szemekkel adta ezt be neked és még egy könnycseppet is elmorzsolt. 

- Hogy beszélhetsz így róla?! Ő az apánk. 

- Maximum a tiéd, Jenson. Az enyém el tűnt 26 éve és úgy 4 éve meghalt. Nekem egyetlen szülőm volt, és az anya. 

- Hah. - szisszent fel bátyám. 

- Hagyj kérdezzelek meg valamiről? Ki volt ott a kórházban, mikor magamhoz tértem James ütése után? Hm, Jens? Ki húzott ki a gödörből, mikor már elástam magamat a legmélyebbre? Jens, nem hallom. Elmondom ki volt és ki a családom még most is. Te, Jana és anya. Ennyi. Az én édesapám szépen megpattant, mikor a lánya drogokhoz nyúlt, mert én besározom a Button hírnevet. Bezzeg te, aki bajnokságot nyer, meg nagydíjakat, meg csak jó dolgokkal van a címlapon és ő csupa szív- szeretet. Csak rád büszke. 

A bátyám csípőre tett kézzel állt és többször is mély levegőt vett, mielőtt megszólalt. 

- Apa azért jött főleg, mert mondtam hogy itt leszel. Nagyon megbánta a dolgokat, és szeretne tőled bocsánatot kérni.

- Huszonhat év után. Lehet, hogy kicsit elkésett. 

- Soha nem adsz neki esélyt.

- Mert nem akarok.

- Az apánk. Nem lesz másik. Mit fogsz tenni, ha egyszer esetleg... esetleg elveszted?

- Ohohó... az maximum neked trauma. Mert mint mondtam, nekem sose volt.

- És mi lenne... - tett egy utolsó próbát. - ha elfelednétek mindent. Ő is képes elfeledni a drogokat, mert tudja, már más vagy mint régen. És te is elfelejthetnéd azokat amiket tett... vagy éppenséggel nem tett.

Felpillantottam a vizslató hideg kék szemekbe és mélyen beszívtam a levegőt.

- Én már megpróbáltam.

- Akkor próbáld újra. - erősködött. - A kedvemért. - enyhült meg a hangja.
Mélyet sóhajtottam, majd nagy nehezen bólintottam.
- De csak miattad. És nem ígérek semmit.
- Köszönöm. - ölelt át Jenson. - Amúgy láttam rajtad, hogy mondani akartál valamit.
- Igen. - engedtem el és mosolyogva folytattam. - Én... újra együtt vagyok Fernandoval.
- Komolyan? - döbbent le a bátyám.
- Azt hittem azért kicsit jobban örülsz. - húztam el a számat.
- Jaj, dehogy nem örülök. - vigyorodott el a férfi. - De hogy-hogy? Pár órája még utáltad.ű
- Sose utáltam eléggé. - nevettem. - De már úgy jöttem ide, hogy nekem kell. Mert szeretem. És... ugyan egy meglepő fordulattal, de újra együtt vagyunk.
- Hát... örülök. - mosolygott őszintén bátyám. - Beszélsz akkor apával?
- Jó, ha szabadedzés után. Visszamennék Fernandohoz most.
- Jó. - sóhajtott. - Na menj, te szerelmes.
- Itt se vagyok. - nyomtam puszit az arcára, majd elhagytam a woking istállót.

.     .     .

- Szóval... - doboltam az asztalon. 

- Köszönöm, hogy adtál még esélyt, Leena.

Ahogy kiejtette az utolsó szót, megfagytam. Régen ezer és egy éve, ő adta nekem ezt a becenevet. Nagyon kicsi lehettem, olyan hét éves, mikor kitalálta, így fog hívni, de pontosan emlékszem életem egyik legfontosabb napjára.

" - Jól van. - guggolt le a férfi velem szembe és emlékszem ahogy kék szeméből merő megnyugtatás áradt. - Nagyon ügyes leszel. Annyira büszke vagyok rád. Te vagy itt a legszebb kis lány, és neked van a legszebb hangod. Nem téged választottak erre a szerepre. 

- De... apa... apa én félek.

- Semmi baj, Leena. Minden rendben lesz. Bízom benned. Tudom, hogy megcsinálod. 

- De... de mi lesz ha elrontom? 

- Nem fogod. - simította meg az arcomat. - Nagyon ügyes vagy. Egy igazi Button lány. Tartsd a tenyered.

Kinyitottam a tenyeremet, mire apa kivett a zsebéből egy fura alakú kitűzőt, amit egyből felismertem, de a jelentését akkor még nem tudtam. 

- Mi ez?

- Emlékszel rá? 

- Persze. Tavaly vettük Indiában.

- Pontosan. És tudod mi ez?

- Nem.

- Ez egy Om. Ez egy ősi tibeti jel, ami a legszentebb mágikus hang és minden mantra közül a leghatalmasabb. Ez vagy te. Egy kicsi testben egy hatalmas hang, hatalmas szív és még nagyobb lélek. Amíg ez nálad van, addig soha nem fogod elrontani az éneklést. 

- Köszönöm, apa. - mosolyodtam el és megöleltem a férfit. 

- Szívesen, Leena. 

- Mostantól ez lesz a nevem?

- Ha tetszik. - simogatta a hátam.

Elengedtem és kék szemeibe néztem. 

- Imádom. "

- Leena? - hallottam John hangját, ami kőkeményen rántott vissza a valóságba, és ettől megborzongtam. 

- Igen?

- Láttam emlékszel. - lágyult el és halvány mosoly költözött az arcára. 

- Az volt az első énekes fellépésem. 

- És milyen csodálatos hangod volt, Leena. Már hét évesen megcsillogtattad a tudásodat és mindenkinek ott leesett az álla. És én voltam a legbüszkébb apa az egész világon.

- Komolyan? - pillantottam fel rá halvány mosollyal az arcomon.

- Még szép. De nem csak akkor voltam büszke. Az egész életembe. Két gyönyörű, egészséges gyermekem van, akik egymás után halmozzák a sikereket és mindenki elismeri munkásságukat. Nincs nálam büszkébb apa. Komolyan. - nézett mélyen a szemembe. Ugyanúgy, ahogy sok-sok évvel ezelőtt a fellépésem előtt. 

Hirtelen minden haragomat és minden neheztelésemet elfelejtettem vele kapcsolatban és kezdtem feltörni belőlem az érzelmek. Nem tudtam magamon uralkodni, leszálltam a székről és odasétáltam hozzá. Ő is felállt én pedig átöleltem. Szorosan zárt a karjába, én pedig vállára hajtottam a fejemet és hagytam, hogy folyjanak a könnyeim.

- Szeretlek, Leena. Mindig is szerettelek. 

A szavaktól még jobban patakzottak a könnyeim és tovább szipogtam. Kicsit elengedtem és bocsánatkérően pillantottam a férfire. 

- Összekenem ezt a drága ingedet. - igyekeztem leporolni a váll részét.

- Tudod mit? Felőlem az egész ruhatáramat összekenhetnéd, az se érdekelne. Na gyere ide. 

Felnevettem a megszólalásán és újra átöleltem. 

- Én is szeretlek, apa. - sóhajtottam. Éreztem, hogy még erősebben ölel magához ezután a kijelentésem után.

.     .     .

A tűzpiros bőrfotelben ülve figyeltem a képernyőt, miközben rezegni kezdett a telefonom. Értetlenkedve nyúltam a tigris fejjel ellátott fekete kis táskáért, és kivettem belőle a készüléket. A kijelzőn Paul neve villogott. 

- Szia, Paul. - szóltam bele mosolyogva a telefonba.

- Igaz? - kezdte minden köszönés nélkül, ami ledöbbentett. 

- Micsoda? 

- Pontosan tudod. - türelmetlenkedett, ami meglepett. - Összejöttél vele? 

- Igen. - válaszoltam egyszerűen. - De miért zavar?

- Az az ember bántott téged Issie. Már elfelejtetted?

- Nem, nem, dehogy.... csak nagyon szeretem. 

- Aha. - válaszolt nem túl meggyőzően az énekes. - Mit fogsz csinálni, ha újra bántani támad kedve?
- Többé nem fog. - pillantottam fel a képernyőre, ahol a spanyol pilótát mutatták, ahogy a kocsija mellett álldogál.
- Azt csinálsz, amit akarsz. - a hangja lekezelő volt.
- Oké. - vontam fel a szemöldökömet. - De Paul, most mennem kéne.
- Jól van, szaladj hozzá. - nyomta ki a telefont.
Meglepődve tettem le a készüléket és felálltam a fotelből. Felvettem a fülhallgatót, amit az egyik szerelő adott nekem még pár perce. Úgy döntöttem a rajtot a pitwallról szeretném megnézni, mert régóta nem csináltam ilyet. Fernando a hetedik helyről rajtolt, és az ő kocsija volt közelebb a rácshoz, aminél megálltam. Megtámaszkodtam a beton falon és vártam, hogy észrevegyen. Valószínűleg Andrea szólt neki, mert a pilóta végig háttal állt nekem és csak az olasz versenymérnökének mutogatására fordult hátra. Mikor meglátott, széles mosollyal hagyta ott az autót és a szerelőket és odajött hozzám.
- Na mi van, te? - mosolyogva nyúlt a kezemért.
- Nem sok jó. - pillantottam oldalra.
- Mert? - értetlenkedett a férfi.
- Paul felhívott, hogy igazak-e a hírek, hogy együtt vagyunk. Mondtam, hogy igen. Kicsit kiakadt.
- Csodálkozol? - nevetett fel gúnyosan a pilóta. - Annyira akart téged. Azt csodálom, hogy nem kötözött a székhez, hogy ne gyere el ide.
- Azért azt nem.
- Ki tudja. - rántotta meg egyszerűen a vállát.
- Na jól van. - hajolt közelebb és nyomott egy puszit a homlokomra. - Megyek.
- Ügyes legyél. - mosolyodtam el.
- Mikor csalódtál bennem?
- Soha. - ráztam meg nevetve a fejemet, majd mélyen a szemébe néztem. - Nyerd meg.
- Igyekszem. - nevetett fel, majd hosszan megcsókolt.
Miután elengedtük egymást, ő visszament a kocsihoz én pedig ott maradtam és megtámaszkodtam a betonfalon és onnan vártam tovább a rajtot. 

What about love? - 22. fejezet

Rövid és még sokat is kellett rá várni :"DD Ne haragudjatok :D Remélem a tartalma kárpótol ;)

Pusszancs :*

22. fejezet - You stole my toy

- Bocs. - pillantottam rajta végig flegmán és kihúztam magamat, hisz tartanom kellett magam a tervhez. 

- Semmi gond. - mosolyodott el és már el is fordult. 

Döbbenten álltam ott és teljesen meglepett a semleges hangulata. Hát a tervet így elég nehéz lesz kivitelezni. Megvontam a vállamat, majd elléptem mellettük és benyomtam a telefonon Paul számát. A férfi pár csöngés után fel is vette.

- Szia, Ise. - szólt bele a férfi a készülékbe mosolyogva.

- Szia. - ültem le az egyik padra. - Hogy vagy?

- Már nem fáj egyáltalán és ma még nem is fulladtam.

- Helyes, jól van. Voltál dokinál?

- Voltam. Azt mondta szépen gyógyul. Valószínűleg hamar megúszom, azt mondta szerinte még négy hét. De lehet, hogy kevesebb. Kiderül.

- Jól van, örülök, hogy jobban vagy. 

- Veled mi van? Találkoztál már azzal a szerencsétlennel?

- Fernando-val?

- Hívd, ahogy akarod. 

- Találkoztam, de csak most. 

- Ha bánt, csak hívj és repülök.

- Mindenképpen. - nevetve felpillantottam és a közeledő Fer-t vettem észre, és egyértelműen felém tartott. - Paul, most le kell tennem, jó?

- Jó. Beszélünk még.

- Szia.

Ahogy kinyomtam a készüléket, a spanyol pilóta megállt mellettem, én pedig felnéztem rá. 

- Vele beszéltél, igaz?

- Érdekel?
- Nem igazán. - rántotta meg egyszerűen a vállát.
- Hát akkor? - tártam szét a karom.
A férfin látszik, hogy elgondolkozik, majd el akart indulni. Végül mégis csak meggondolta magát, és leült mellém a padra. Feltűnően odébb csúsztam.
- Kösz.
- Ne hogy azt hidd. - mosolyogtam rá gúnyosan. - Felesleges leülnöd.
- Gondolod? - ült közelebb.
Igyekeztem elfojtani az elégedett mosolyomat, miközben felálltam.
- Tudom.
- Ne, ne. - nyúlta kezemért. - Beszélgessünk.
- Miről? - nevettem fel. - Szerintem nekünk már nincs mit megbeszélni.
- Hát... - állt fel végül ő is. - Biztos vagyok benne, hogy találunk közös témát. Gyere a Home-ba.
- Öhm... - húztam el a számat. - Nem hiszem.
Nagyon élveztem a játékot, amit vele játszottam. Láttam mennyire húzom az agyát azzal, hogy ennyire kéretem magamat. De azért elindult a piros mobile épület felé.
- Azért tegyünk egy próbát. - lépett mellém, és át akarta karolni a derekam, de eltoltam a kezét.
- Na nem félsz a kudarctól. - villantottam rá tündéri mosolyt, de a férfi még mindig le volt kicsit döbbenve attól, hogy elhárítottam.
- Nincs mitől félnem veled kapcsolatban. - mosolyodott el halványan.
- Örülök a magabiztosságodban. - biccentettem vigyorogva.
A jól ismert Motorhome második emeletéig meg sem álltunk, ahol aztán betessékelt az aprócska kis szobájába. Leültem az ágyra és a rajta fekvő papírok egyikét emeltem fel. Épp csak rápillantottam, majd vissza is ejtettem az matracra. Felpillantottam az előttem álldogáló férfire.
- Milyen témát hozol fel beszélgetésre?
- Én... - feltűnően közel ült le hozzám, ezért féloldalasan felé fordultam. - csak tudni akartam hogy vagy. Régóta nem beszéltünk és reméltem, hogy minden rendben.
- Meg vagyok. - bólintottam. - És te?
- Hát... fogjuk rá.
Némán pillantottam a barna szemekbe és beállt közénk a csend. Pár pillanattal később azonban már közelebb hajolt, mire a szívem rég nem érzett módon őrült dübörgésbe kezdett. Ajkaink között alig volt pár centi, mikor megszólalt.
- Hiányoztál. - formálta a szavakat szája, amiről le se tudtam venni a tekintetemet.
- Te is. - suttogtam kissé megtörve és már le hunytam a szemeimet.
Pár pillanat múlva azonban nem a csók csattant, hanem Fernando hátradőlt és nevetni hallottam.
- A-a-a. - vigyorgott, mire kinyitottam a szememet. - A hideg Isleen, nem is olyan hideg.
- Te játszottál velem. - döbbentem le. A saját fegyveremet fordították ellenem.
- Még szép hogy. - bólintott. - A legjobbtól tanultam. Mellesleg nem ugyan ezt csináltad? Csak te más szabályokkal. - vigyorgott tovább.
Dacosan hátradőltem és keresztbe fontam a karjaimat. Nem is hittem el, hogy ilyen velem megtörténhet. Legtöbbször én játszadoztam, most viszont csúnyán a saját csapdámba estem.
- Na, nincs igazam? - nevetett a spanyol pilóta durcás arcomat vizslatva - Bocsánat hogy elvettem a játékodat. Rossz kislány voltál.
Miközben továbbra is szúrós szemekkel méregettem, tényleg úgy éreztem magamat mint egy kislány, akinek elvették a kedvenc játékát, ezért most besértődött.
- Ne már. - húzódott közelebb. - Amit viszont mondtam, komolyan gondoltam.
Ez az utolsó mondata felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megenyhültem.
- Tényleg nagyon szenvedtem és tényleg nagyon, nagyon hiányoztál. Mert nagyon szeretlek téged, Issie.
- Én is téged. - suttogtam.
- Sajnálom, amiket tettem. Kivéve azt, hogy behúztam Paul-nak. Azt megérdemelte. - futott végig halvány mosoly az arcán, de aztán újra komolyan folytatta. - De nem akartalak megbántani. Nem akartam fájdalmat okozni, pláne nem elveszíteni. Szörnyen éreztem magamat, mert tudtam, hogy fájt neked amiket tettem és mondtam. Meg tudsz nekem bocsájtani?
Mély sóhaj hagyta el a mellkasomat, miközben a monológot emésztettem magamban. A férfi továbbra is várakozóan pillantott rám. Lehunytam a szememet és mély levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna az ítéletet.
- Meg.
A pilóta arcára széles mosoly költözött és már hajolt oda, hogy megcsókoljon, de a szájára tapasztottam a tenyeremet.
- De csak egy feltétellel. Bocsánatot kérsz Paul-tól.
A spanyol pilóta láthatóan megforgatta a szemeit és igazán nehezére esett a dolog, de végül bólintott. Vigyorogva vettem el a tenyeremet az ajkairól.
- Szeretlek. - suttogta.
- Szeretlek. - mosolyodtam el és a tarkójánál fogva húztam oda magamhoz.

.     .     .

A Ferrari istállóba kézen fogva tértünk vissza. A fotósok kapva kaptak az alkalmon és a riporterek sem tétlenkedtek, de Fer nem volt hajlandó válaszolni egy kérdésre sem, csak vissza akart érni az olasz istállóhoz. A vörösöknél is sok kérdő, de inkább mosolyogó szempár fordult felénk. Fernando leült a piros bőrfotelbe én pedig elé álltam. A kezemért nyúlt és hosszan pillantok álltunk így.
- Mi folyik itt fiatalok?! - valaki rákönyökölt a vállamra, mire odakaptam a fejemet.
- Alberto. - vigyorodtam el. - Hát te itt.
- Ugyanezt mondanám. - karolta át a vállamat. - Minden oké úgy látom.
- Fogalmazhatunk így is. - nevettem fel, majd a spanyol pilótára pillantottam. - Több, mint oké.
- Mondtam. - bokszolt Fer vállába barátja. - Megmondtam, hogy minden oké lesz. - bizonygatta nekem nevetve. - Amúgy azt hiszem, mást is érdekel ez az új kapcsolat.
A háta mögé bökött, mire én hátrafordultam, Fernando pedig kihajolt, hogy lássa, mire is utal barátja. Valóban nem egy és nem kettő fotós álldogált ott és bőszen kattintgatták a gépeket. A spanyol pilóta sajtósa lépett oda hozzánk.
- Szia, Ise.
- Szia, Roberta. - mosolyogtam rá a nőre.
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolygott ő is. - Viszont Nando. Az újságírók szétszedtek azon a rövidke úton, amíg a homeból ide értem. Azt mondják nem adtok interjút, hogy most mi van veletek.
- Nem is fogok. Ma már nem is kérdezhetnének róla. - rántotta meg egyszerűen a vállát a pilóta.
- Te tudod. - biccentett a sajtós. - De akkor számoljatok azzal, hogy hétvégére tele lesz a net koholt hírekkel.
- Engem nem annyira zavar. Amíg ő itt van velem. - mosolygott rám, majd megfogta a kezemet és lehajoltam, hogy megcsókoljon.
- Ez édes. - vigyorogtam a rövid csók után. - De majd én elintéztem. Csak mit mondjak.
- Valamit megfontoltan. - fordult felém Roberta. - Hogy sikerült elsimítani az ellentéteket, megoldottak a problémák blablabla...
- Oké. - nevettem. - Most egy kicsit visszamegyek Jenshez.
- Most kaptalak vissza, de máris itt hagysz? - tetette a szomorút a pilóta.
- Futok hozzád vissza. - vigyorogtam és lehajoltam, hogy megcsókoljam.

What about love? - 21. fejezet

Rövidke :D Igazából most nem a pár kapott nagyobb szerepet, de ami késik nem múlik :D Remélem azért tetszik ;) Amint látjátok, új a kinézet :D Minimalista, de nekem tetszik :)

Enjoy :*

21. fejezet - Hy, dad.

Kiszálltam a taxiból és körülpillantottam. Hiányzott már ez a nyüzsgés, ami elkerült a két hétben. Mély levegőt vettem, majd miután kifizettem a taxit, elindultam a McLaren boksza felé. Pár ismerős arc, aki szembe jött, meglepetten pillantott rám, majd halvány mosollyal intett. Magabiztosan villantottam rájuk széles mosolyt és visszaintegettem. Legyen az Ferraris, Mercedeses, vagy McLarenes. Azonban a fotósok és a riportereknek a figyelmét sem kerültem el, és megrohamoztak.

- Isleen! Isleen! - futottak oda, mire megtorpantam. 

- Hogy-hogy kilátogatott a futamra? Milyen kapcsolata Fernando-val a szakítás után?

Ilyen és ezer hasonló kérdés záporozott, de mivel jó kedvembe találtak, mindenre nyugodtan és higgadtan válaszoltam. Rengeteg kérdés érkezett Paul-lal kapcsolatban, és igyekeztem minél őszintébben és a legkevésbé sem félre érthetően válaszolni. Azt természetesen kihagytam, hogy mi is tört Paul és Fer között. Tom már kiadott egy közleményt, hogy mi miatt is marad el a turné első fele, ezért nem akartam bekavarni. A riporterek megköszönték a válaszaimat, majd engedtek utamra. Tovább sétáltam a Woking istálló felé, azonban hamarosan két ismerős arc tűnt fel. Széles vigyor ült ki az arcomra, ahogy egyre közelebb értek és mikor nekik is leesett, ki is jön velük szembe, ők is elvigyorodtak. Mikor találkoztunk fél úton, a bal oldali srác felkapott, és megforgatott.
- Issie.
- Sziasztok, srácok. - nevettem. Adtam a két gyerekkori barátnak két-két puszit.
- Hát mi van veled, te lány? - karolta át nevetve a derekamat Lewis és megfordultak, hogy tovább kísérjenek az utamon.
- Jól vagyok.
- Biztosan? - vizslatott a brit.
- Igen. - bólintottam.
- Csak azért kérdezem, mert jó ideje nem jártál német háznál.
- Elnézést. Ez megváltozik. - vigyorogtam.
- Amúgy hova is kísérünk? - szólalt meg Nico, mire rápillantottam.
- Az imádott bátyámat indultam megkeresni.
- Akkor valóban kísérünk. - biccentett a német.
- Miért? Ha azt mondtam volna, hogy hazamegyek, itt hagytok? - nevetve bokszoltam bele a karjába.
- Dehogy. - védte ki nevetve a szőke támadásomat.
Rövid beszélgetésünk közben végre elértünk a brit istállót.
- Na jó, most szerintem el válnak útjaink. - fordultam a két pilóta felé.
- Jól van, de szabadedzés után beszélünk. - nyomott gyors puszit az arcomra Lewis, majd Nico-nak is adtam két puszit.
- Sziasztok.
Beléptem a McLaren bokszába és tekintetemmel már a bátyámat kerestem. A férfi épp akkor fordított hátat, mikor beléptem és már indult volna kifelé. Gyorsan utána szaladtam és ráugrottam a vállára. Jenson összerezzent és hirtelen hátrafordult.
- Issie! - kiáltott fel boldogan és átölelt.
- Szia!
- De jó, hogy itt vagy. Mikor szállt le a géped? Felhívhattál volna, kimentem volna eléd.
- Megoldottam. Nem akartalak zaklatni. Elvitettem magamat a szállodához, utána becsekkoltam a szobába, átöltöztem és jöttem.
- Kinek öltöztél fel így? - mért végig.
- Nem szabad elesettnek mutatnom magamat. Bomba formában kell lennem.
- Abba vagy. - bólintott elismerően. - Hogy vagy? Milyen volt az út?
- Fárasztó. Aludtam, de mikor leszálltunk, úgy fájt a fejem. Benyomtam két fejfájás csillapítót és egy energia italt, ezért most pörgök.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét kérdően. - Nem veszélyes ez?
- Jenssie, rám semmi nem veszélyes. - vigyorogtam.
- Azt mondjuk tudom. - nyomott puszit az arcomra a férfi.
- Itt van...? Itt van, John?
- Úgy érted, apa?
- Khm... igen. - túrtam bele a hajamba.
- Igen, itt van. - bólintott. - Akarsz vele találkozni?
- Talán... igen.
- Gyere akkor. - karolta át a derekamat és elhagytuk a boxot.
Csendesen sétáltunk a paddockban visszafelé, egészen a McLaren Motorhome-ig. Bent alig lézengett pár ember, már szinte az összes szerelő a kocsikon dolgoztak. Csak egyetlen asztalnál ült két ember. Az egyiket már hátulról felismertem, és megtorpantam. Mély levegőt kellett vennem és csak utána tudtam elindulni. Jenson előre ment és a férfi vállához ért.
- Apa, van itt valaki, aki szeretne veled beszélni.
A férfi kérdőn fordult hátra a széken és mikor meglátott, kissé ledöbbent.
- Isleen! - állt fel és kitárt karral lépett felém, kissé ő is el volt bizonytalanodva, hogy hogyan reagálok.
- Szia... John.
- Tudod, hogy azt szeretném, ha apának hívnál. - ölelt magához. Kissé tétováztam, de végül átfontam a karjaimmal. - Szia, szépségem.
- Szia... apa. - suttogtam és már gyűltek a könnyek a szemembe. Éreztem, ahogy a férfi szorosabban ölelt magához, ami valami megmagyarázhatatlan nyugalommal töltött el.

.     .     .

A szívószálammal a pohárban lévő citrom karikákat piszkáltam és erősen szuggeráltam az italomat. Reménykedtem, hogy valami megtöri a kínos csendet, ami egy ideje már nehezen telepedett ránk. 

- Szóval... - dőlt egy kicsit hátra a széken a férfi. - örülök, hogy itt vagy. 

- Igen...

- Figyelj, Issie. Nem akarok jó pofozni. Tudom, hogy számodra egy szörnyű apa karakter vagyok, amiért nem is hibáztatlak. Tudom, hogy utálsz, amiért életed nagy lépéseinél nem voltam ott. Tudom. És nem akarok térden állva, szánalmasan könyörögni, hogy szeress. Csak reménykedhetem, hogy kicsit már kevésbé gyűlölsz... Nem kell szeretni. Nem kérem. De ha ilyen ritkán találkozunk, legalább ezt a hétvégét add nekem. Tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.

- Ha az olyan könnyű lenne. - sóhajtottam. 

- Tudom, tudom. - tette kezét a kezemre. - Felőlem utálhatsz tovább vasárnap este. Csak most. Beszélgessünk. Szeretnék kicsit többet tudni rólad.

- Legyen. - bólintottam nehezen, majd ittam pár kortyot a limonádéból. 

- Köszönöm. - mosolyodott el John. - Mesélj valamit. Hogy megy az éneklés? Olyan rég hallottalak énekelni.

- Igazából soha nem hallottál élőben... - pillantottam le az asztalra, mire a férfi felsóhajtott. Megköszörültem a torkomat és mielőtt bármit mondhatott volna, folytattam. - De jól megy. Sok koncertem volt nyáron, és úgy volt, hogy turnéra is megyünk, de... elmaradt. Legalább is az első része. - úgy éreztem, még nem tudtam benne annyira megbízni, hogy megosszak vele mindent.

- Igen, azt hallottam. Paul az énekes, ugye?
- Igen.
- És vannak olyan emberek körülötted, akikben meg tudsz bízni, igaz?
- Vannak.
- És én nem tartozom közéjük. - bólintott.
- Nem várd el ezt tőlem, ennyi idő után.
- Jól van, semmi baj. - válaszolt és hallottam a hangjában, hogy kissé csalódott. - És... van most olyan fiú, akivel együtt vagy?
- Nincs.
- És mi van Paul-lal? Vele... vele nem?
- Nem. - kezdtem ideges lenni, ami a hangomból is kihallatszott.
- Isleen, én csak beszélgetni szeretnék.
- Hát elég rossz módját választod.
- Ise, én.
- Miért nem arról csevegünk, hogy hol voltál két évig? Hmm? Az engem inkább jobban érdekelne.
- Pontosan tudod.
- Oh, hát persze, hogy tudom. Bocsánat, hogy lánynak születettem és nem lettem autó versenyző, elnézést. Legközelebb nem fog előfordulni. Két fiút akartál, bocs, hogy csalódást okoztam. Egyértelmű, hogy nem feleltem meg az elvárásaidnak!
- Ne merj így beszélni velem! -  fortyant fel ő is.
- Ne hidd, hogy nem tudom, mért szívódtál fel két éve. Mert lejárattalak. Számodra kínos voltam. Soha nem értékelted az énekeseket, szerinted az nem igazi munka. Az állandó bulizásom és a címlapon szereplésem, meg csak olaj volt a tűzre. El is menekült. Ilyen szégyenfolt elől, mint amilyen én vagyok. A Button család fekete báránya. Így emlegetnek csak, igaz?
- Isleen....
- Felfordul tőled a gyomrom. - löktem hátra a széket és elhagytam a McLaren Motorhome-ját.

.     .     .

Úgy döntöttem, az első szabadedzést a Mercedes garázsából nézem végig. Személy szerint semmi kedvem nem volt visszamenni a McLaren-hez, főleg John-nal történt incidens után. Mikor beléptem a boxba, Nico épp nagyban focizgatott az edzőjével a hátsó részen, ahol nem verhettek le semmit.  A német pilóta elrúgta a labdát, majd mikor észrevett, mosolyogva odaintett. A következő pillanatban már megint nála volt a bőr és felém fordult.
- Ise, kapcsolj. - azzal elrúgta a labdát.
- Mi a halál? - ugrottam odébb az utolsó pillanatban és a focilabda kirepült a garázsból, egyenesen a boxutcára.
- Issie, tudod ezt úgy játsszák, hogy vissza kell rúgni. - futott el mellettem vigyorogva a német pilóta, ki a boxból, hogy összeszedje játékát. Mikor visszért, lerakta elém a labdát és pár lépéssel hátrébb lépett.
- Na, gyerünk, passzolj.
- Nyilván. - nevettem.
- Gyerünk már. - nógatott. Nem kell a Chelsea-be szerződnöd, ha ezt most visszarúgod.
- Legyen. - lendületet vettem és jobb lábbal bele is rúgtam a labdába, ami száguldani kezdett Nico felé.
A német pilóta ügyesen elkapta, majd dekázni kezdett.
- Ez nem ér! - nevettem. - Én ilyet nem tudok!
- Megy! - kiáltott és már repült is felém a golyó, mire kissé félve próbáltam valahogy megállítani a lábammal.
- Na jó, Nico. Nekem szerintem elég mára.
- Ne már, Issie. Épp kezdtél belejönni. Passzolgassunk még.
- De nekem nem megy.
- Vedd le azt a húsz centis cipőt.
- De nyilván jobb lesz mezítláb rúgni, hogy eltörik a lábam.
- Akkor maradjon. Csak rúgd.
- Jó. - újra elrúgtam a labdát, amit Nico megfogott, majd finoman visszarúgta.
- Ne az elejével rúgd, hanem a lábfejed oldalával. Könnyebben irányítod.
- Jó.
Körülbelül még további tíz percig passzolgattam Nico-val, és a végén egészen belejöttem. A jelenség rengeteg fotóst vonzott a Mercedes bokszához, mindenki azt akarta látni, mégis mit csinálok én itt. A végén a német pilóta mutatott még pár  trükköt. Mikor végeztünk odajött.
- Szerintem szerződtetni kéne téged a Bayern Münchenbe vagy a Dortmundba. Nagy tehetség lakozik benned. - közölte nevetve.
- Akkor már inkább Barcelona. Szívesebben játszanék Jordi Alba, Lionel Messi, Chec Fabregas és Gerard Piqué mellett.
- Hoppá. - játszotta a döbbentett a német férfi. - Ki ne derüljön, hogy rajongsz a fociért.
- Az azért túlzás. - vigyorogtam. - Csak azért nézek TV-t.
- Hát ti mit csináltok? - lépett oda mellénk Lewis és félig átkarolta a derekamat.
- Egy új futball szupersztár mellett állsz. - mutatott rám Nico.
- Jaj, bocsánat. - lépett távolabb a brit férfi védekezően feltartotta a kezét. - Ilyen világsztárhoz hozzá se lehet érni.
- De nem ám. - nevettem. - Olyan jól focizok már. Kár hogy nem láttál.
- Most hívtak a Barcától, hogy szerződtetnék. - bizonygatta legjobb barátja.
- Hát akkor... itt az ideje, hogy híres és elismert legyél. - bólintott komoly arccal Lewis.
- De gonosz vagy. - csapkodtam meg a vállát, mire a brit pilóta nevetve próbálta kivédeni a támadásomat.
- Jó, jó, bocsánat. - vigyorgott. - Itt nézed az edzést?
- Igen.
- Hogy-hogy?
- Ah...hosszú sztori. Nem is akarok beszélni róla.
- Értem. - biccentett a pilóta.
- Még elintézek egy telefont, de utána jövök is vissza.
- Jól van.
Kifordultam a boxból és kikapartam a táskámból a telefonomat. Mikor megtaláltam, azon pötyögve sétáltam tovább. Nem figyeltem, csak arra törekedtem, hogy megtaláljam a számot. Azonban hirtelen neki ütköztem valakinek. A férfi, akinek neki mentem, háttal állt nekem, ezért nem látott.
- Bocsi. - pillantottam fel, de amikor a férfi megfordult, megdöbbentem.
Látszólag ő sem számított rám, ezért pár pillanatig némán álltunk egymással szemben.
- Szia, Isleen. - törte meg a csendet.
- Szia... Fernando. - préseltem ki magamból a köszönést.

What about love? - 20. fejezet

Elég rövidke, de sok fordulat van benne :D na már most, hogy mi lesz a következő rész, azt is meglátjátok :DD 

Enjoy babes :D :*

20. fejezet - Don't go!

- Fernando, te teljesen megkattantál? - guggoltam le az énekeshez, és elvettem Paul kezét, hogy lássam mennyire súlyos a sérülést. - Ez eltört. Fernando, te eltörted az orrát. 

Álltam fel és mérgesen és a spanyol pilóta felé fordultam. 

- Te ezzel a senkiházival vagy? - emelte fel a hangját a Forma-1-es, mire ledöbbentem. 

- Ne merészelj kiabálni velem! - emeltem fel én is a hangom. - Takarodj innen! - Nem, amíg nem beszéltünk.

- Azt mondtam, tűnj innen.
- Egy percet kérek. - nyomta meg a szavakat.
- Azt mondtam nem.
A spanyol pilóta gyengéden megragadta a karomat és kihúzott a folyosóra, majd behúzta mögöttünk az ajtót, hogy ne tudjak visszamenni. Miközben kifelé húzott, a karját csapkodtam.
- Engedj el! Utállak!
- Nem hiszem el.
- Pedig így van. - fontam össze a karomat határozottan annak ellenére, hogy a látványa igazán felzaklatott.
- Mit keres itt az a senki?
- Nem hiszem, hogy nagyon sok közöd lenne hozzá.
- Szóval igaz. - nevetett fel gúnyosan.
- Gondolj amit akarsz. - rántottam meg a vállamat. - Nem igazán érdekel.
- Az is igaz, hogy elmész, mi?
- Igen. - elpillantottam.
A spanyol pilóta meglepő dolgot tett ezután. Elkapta a két kezemet, finoman. Felpillantottam a barna szempárba, ami olyan könyörgően nézett rám.
- Kérlek, ne menj el. Nagyon sajnálom, és kegyetlenül hiányoztál ezekben a napokban. Ha kell, térden állok és úgy könyörgök, hogy bocsáss meg.
Már készült térdre ereszkedni, de ráfogtam a karjára és úgy próbáltam felhúzni.
- Ne, ne, ne. - könyörögtem. - Csak le ne térdelj. Nekem kínos.
A férfi továbbra is olyan szemekkel vizslatott, hogy a szívem belesajdult.
- Nem tudom... - sóhajtottam és elengedtem a kezét. - Nem mondom, hogy nem hiányoztál. De...
- Isleen, én szeretlek. - vágott közbe.
- De nagyon rosszul esett... - folytattam.
- Sajnálom. - ismételte újra.
Hosszan és fájdalmas csönd telepedett közénk ahogy egymással szemben álltunk a folyosón. Mély levegőt vettem és beletúrtam a hajamba. Én törtem meg a csendet, mert már nem bírtam.
- Paul-t látnia kéne egy orvosnak.
- Szóval, ennyi?
Nem bírtam tovább a barna szempárba pillantani, inkább elkaptam a tekintetemet és el indultam. Nem nyúlt utánam, hagyta, hogy elsétáljak, ki az életéből. Hihetetlenül letört a látogatás és rossz hangulatban léptem vissza a lakásba. A konyhában már Paul tapasztotta orrára a mélyhűtött borsót.
- Eltakarodott az szerencsétlen?
- Azért ne beszélj így róla...
- Jól vagy? - simította ki a hajamat az arcomból.
- Inkább az a kérdés, te hogy vagy. - sűrűn pislogva fojtottam vissza  könnyeimet. Óvatosan elemeltem a mirelit zacskót a férfi orráról. - Uh, ez csúnyán eltört. Elviszlek egy dokihoz. Helyre kell rakni az orrod.
- Te ugye nem éppen elsírni készülöd magad? - nézett mélyen a szemembe. Pislogtam párat és lenyeltem a torkomat, majd megráztam a fejemet.
- Dehogy. - próbáltam mosolyogni.
- Nem szabad, hogy felzaklasson. - nyomott egy puszit a homlokomra, mire tényleg elmosolyodtam. - Itt vagyok.
- Tudom. - bólintottam hálásan. - És köszönöm. De inkább menjünk a dokihoz.
Az énekes lekászálódott a pultról én pedig felvettem a kocsikulcsot és elhagytuk a lakást.

.    .    .

- Hát ez bizony jó csúnyán eltört, Mr. Howe. - vette le a szemüvegét az orvos. - Mi történt?
- Csak egy kis - pillantott rám a mondat közepén, majd máshogy fejezte be, mint ahogy eredetileg akarta. - csetepaté. Semmi komoly.
- Rendben. - bólintott a doktor. - Most meg tudom csinálni, de minimum 3 és maximum 6 hét amíg összefog. Nem akadályozza az orron át légzésben a törés?
- Néha de. De akkor jobban, mikor vérzett. - válaszolt Paul. - De egy kérdésem lenne. Ugye ez az éneklésben nem fog akadályozni?
- Hát... - vakargatta a halántékát az orvos. - Elméletileg nem. De valószínűleg fel fog dagadni magának itt. Meg belilulni. - mutatott a jobb az arcüregére. - Egyik csíkban. Ha ilyen csúnyán eltört az orra, akkor valószínűleg jó pár hajszálér megrepedt és bevérzést eredményeztek. Ez nem veszélyes, de fájdalommal járhat. Látszólag nem ferdült el az orrsövény, de ha igen, akkor az lehet, hogy akadályozhatja a légzésben és később műtéttel kell helyre hozni.
- Jó, csak mi turnéra indulnánk három nap múlva.
- Én ezt értem... de nem lenne jó ötlet ilyen állapotban elmenni.
- Tegyen meg mindent, doki.
- Jól van, csináljunk előbb egy röntgent és utána beszélek. - rám pillantott. - Hölgyem, megtenné kérem, hogy a továbbiakban kint várakozik?
- Persze. - bólintottam, majd futó pillantást vetettem Paul-ra és elhagytam a vizsgálót.
Leültem az egyik rossz minőségű székre és míg a vizsgálat eredményére várakoztam, a telefonomat birizgáltam. Egyszer csak a táskámban rezegni kezdett egy másik telefon is. A férfi a kezembe nyomta a készüléket, mielőtt bementünk a rendelőbe, hogy vegyem fel, bárki hívja. A képernyőn a menedzsere neve villogott, így rányomtam a fogadásra.
- Szia, Tom, Isleen vagyok.
- Szia, Ise. Hogy-hogy nálad van Paul telefonja?
- Odaadta mielőtt bement röntgenre.
- Hogy mi? - hallottam döbbentséget a hangjában. - Minek neki röntgen?
- Volt egy kis csetepaté... és... eltört az orra.
- Most csak szívatsz.
- Nem, sajnos nem.
- Melyik kórházban vagytok? Azonnal oda kell mennem.
- A St. Mary-ben.
- Tíz perc és ott vagyok. - a menedzser kinyomta a készüléket és én el elraktam a Paul telefonját, majd tovább piszkáltam a sajátomat. Pár perccel a hívás megszakítása után az énekes lépett ki váróba. Felpillantottam csalódott és egyben kissé dühös arcába.
- Megfojtom azt a nyomorultat. - dühöngött.
- Mi van?
- Ugrott a turné. Legalább is az első része biztosan.
- Micsoda? - esett le az állam. - De miért?
- Mert az a szerencsétlen elintézte, hogy elferdüljön az orrsövényem. Ami azért veszélyes, mert nehez a légvétel. Én azt hittem, hogy ez a vér miatt van, de kiderült, hogy az orrsövény elferdülése miatt. A röntgen alatt is ahogy lefeküdtem befulladtam. De mondta a doki, hogy kell feküdni, hogy ne legyen ez. Az a senkiházi gyönyörűen elintézte ezt. Tudja hova kell ütni. Csak kerüljön a szemem elé, és szétverem a fejét úgy, hogy rá se megy a bukósisak többé.
- Nyugi már. - csitítottam. - A doki mit mondott?
- Azt, hogy orrsövény ferdülés. De nem kis mértékben. Meg elrepedt és eltört jó pár porc és csont. 3 hét, ha szerencsém van,  6, ha nincs. Utána pedig mivel ezek nem szoktak szépen összeforrni, műteni kell. Minimum egy, de inkább másfél hónap kiesik a turnéból.
- Hát ez remek.... - sóhajtottam. - De egy ütéssel így elintézett?
- Rohadt keményen ütött én nem is értem. - tapogatta meg az orrát. - Remélem elrepedtek az ujjai vagy valami.
- Jó, jó, semmi baj. - simogattam meg a karját és biztatóan mosolyogtam rá. - Tom hívott amíg bent voltál. De mindjárt itt van.
- Mit mondtál neki? - kissé mintha megijedt volna.
- Azt hogy eltört az orrod, és itt vagyunk a kórházban.
- Nem kellett volna ide hívnod. - túrt bele idegesen a hajába.
- Miért?
- Jó, hagyjuk.
Az ajtó pár perc múlva nyílt és egy igazán ideges Tom lépett be rajta.
- Paul, te mi a halált műveltél magaddal? - állt meg az énekes előtt.
- Semmit. - rántotta meg a vállát egyszerűen. - Volt egy kis összetűzésem.
- Mégis kivel?
- Nem számít. - pillantott rám a férfi. - Viszont el kell halasztani a turnét.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Ilyen orral nem megyek turnéra. - mutatott magára. - Mond azt, hogy komoly műtéteim voltak és várnak még rám. De beszéljük ezt meg máshol.
- Paul. - szóltam a férfi után, aki már terelgetni kezdte menedzserét a kijárat felé.
- Ne haragudj. - fordult hátra és a kezemért nyúlt, mire belekaroltam a karjába. - Én szerintem hazamegyek. Ha nem baj.
- Nem, persze. - bólintott, miközben együtt sétáltunk a kijárat felé, majd a kocsimnál megálltunk. - Hívlak este felé, jó?
- Jó. - mosolyogtam. - Gyógyulgasson az orrod, jó? - simogattam meg a karját.
- Jól van. Szia. - nyomott egy puszit az arcomra és én is az övére.
- Sziasztok.

.    .    .

A telefont a férfi a negyedik búgás után vette fel. 

- Szia, hugicám. Minek köszönhetem a hívásodat?

- Szia, Jenssie. Mit csinálsz? 

- Futni voltam, de holnap reggel indul a gép. Mit szeretnél?

- Van egy hírem számodra.

- Hallgatlak. 

- Fernando betörte Paul orrát.

- Hogy mi? - döbbent le bátyám. - Miért?

- Nem tudom. Én csak arra értem ki, hogy Paul a földön vérző orral és Fer állt az ajtóban... de hosszú. Majd elmesélem.

- Mégis mikor?

- Fernando úgy behúzott szegény Paul-nak, hogy elferdült az orrsövénye. Minimum 3 rosszabb esetben 6 hét, mire rendbe jön és utána nagy valószínűséggel műteni kell. Így másfél hónapig minimum nem indulunk el a turnéra. 

- Nem mentek? 

- Nem tudunk. Nagy balhé van, de Tom ki fog adni valami közleményt, hogy műteni kellett Paul-t, azért nem tudunk utazni.

- És akkor mit fogsz csinálni?

- Hát... mivel itthon nem akarok megposhadni, és mivel úgy volt, hogy utazunk, munkám sincs... ezért.... megyek Szingapúrba. - mosolyodtam el.

- Komolyan? - döbbent le még jobban. - De jó. De... biztos akarod?

- Igen. - bólintottam, ugyan ő ezt nem láthatta. - Tudom, mit kell tennem és hogyan kell kezelnem a helyzetet.

- Rendben. Nagyon örülük, Issie. Mikor jössz? 

- Valószínűleg csak pénteken reggel érkezem. De még hívlak. 

- Jól van. Puszillak.

- Én is, Jens. - nyomtam ki a készüléket.

Mosolyogva tettem odébb a telefont, majd folytattam a pakolást. A terv már megvolt, már csak meg kellett valósítani.

Deal with it

Kicsit megrekedtem most :D állok és így nézek, hogy mi lenne a legjobb folytatás. Mert megvan az első része, de nem tudom hogyan folytassam és fejezem be :DD húzzam még az idegeiteket, vagy ne :DDD Until you make a choice :D

Love this man so much :DD Special his smile :D



Just found this :D Nico :D



I would like to be on this dinner *-* :DD



What a brilliant casting :)



Rubbiiii :DD <3




Deal with it ;)



Nigel shows how to do it  :DD

HAHA :D I can imagine :'D

Akward for the Red Bull...

HAHAHAHA :DD

Here is your bus for Korea :D

Welcome to Jackass, Mark :D

Mitch and Dani :DDD

Not yet.

://

Thanks.

Follow it :DD

It's Mark Webber, baby :D This is one reason why I love him :D

:"D

WHAHAHAHA :DDD ROFL :"DD

"Shall we save some lifes today?! NO! Save the hat first! The hat first! "

Well... f*ck :DD

That's correct :"DD

Weeelllll :DDDDDDDDDDD Okay :$ :DDD

Love them all :D