Oldalak

2013. március 17., vasárnap

Sok hű meg wááá :D





















Aww Kimi :DD



Ahogy tavaly novemberben véget ért az F1-es szezon (számomra egy nagy csalódással :/) máris azon kattogtam, mikor lesz újra. Négy hónap ugyanis sok idő, és még több F1 nélküli hétvége :/ De ma! Jobban mondva már szombaton, végre "teljesek lettek a napjaim". Péntek óta nem tudtam megülni egy helyben, egy folytában különböző Forma-1es oldalakat böngésztem, a versenyzők Twitterét és Facebookját lestem hátha kicsikarok valami új infót. Szombat reggel becsülettel itt ültem a kis fotelkémben és néztem az időmérőt. Olyan jó érzéssel töltött el, hogy végre visszatért a száguldó cirkusz, hogy nem tudtam vele betelni. Csalódott voltam, mikor lefújták az időmérőt, de hát nem lehetett mit tenni. Sajnos az időmérő második felét nem tudtam megnézni egykor, mert edzésre kellett mennem. Viszont fél hétkor becsülettel felkeltem, hogy a beszélgetést is nézhessem a Szujóékkal. Minden percet látni akartam. Mondanom sem kell, mikor láttam, mi a rajtsorrend, kissé elkeseredtem. Ha azt mondom, Vettel nem a szívem csücske, akkor még szépen fogalmaztam :) Az a tudat éltetett, hogy Fernando híres a jó rajtjairól, ezért nem estem pánikba. És igazam volt. Csodálatosan rajtolt. Sőt. Mindkét Ferrari csodálatosan rajtolt. Imádom ezt a csapatot. Az örömöm pedig nőttön nőtt, mikor a pirosok ráfeküdtek Vettelre és keményen hajszolni kezdték. Alonsot természetesnek vettem ott elől, de Felipének is nagyon- nagyon örültem. Imádom őt is. Mikor mindenki ellene volt, mert olyan rosszul szerepelt a balesete után, én mindig szorítottam érte, és reménykedtem, hogy összeszedi magát. Mondjatok amit akartok, de ez a Felipe- Fernando páros tökéletes a Ferrari autóiba. Egy szó, mint száz, csodálatos futam volt. Imádtam. Imádtam Sutilt, és örültem, hogy ilyen jól vezet és jól védekezik. Imádtam Bianchit, hogy élete első versenyén egy Marussiával (!!) 15. lett (igaz, kellettek hozzá kiesések, de nem számít), imádtam Fernando-t, és a Ferrari-t, hogy olyan jó taktikát alkalmaztak Alonsonál (Massánál már nem annyira :/). Örültem Hamilton-nak, hogy a Mercedes-szel ilyet jót ment. Mindenki ott oltotta, hogy a pénzt választotta a siker helyet. Közben idén a McLaren sehol nincs a Mercihez képest. Sajnáltam Rosberget, hogy kiesett, és Hulk-ot hogy nem állt rajthoz :( Mark-ot, hogy úgy elrontotta a rajtot és hogy a végén hiába vezetett idegből, már nem volt elég. A végén Fernando-ért is aggódtam, mikor a gumijai vészesen koptak, imádkoztam, hogy Vettel ne hozza be. Kimi iránt vegyesek az érzelmeim. Szeretem, mert hihetetlenül nagyon forma és nagyon jó fej :D De valamiért még se a kedvencem. Nem tudom. Mindegy :) Végül is örültem, hogy megnyerte. Annak is örülni fogok, hogyha világbajnok lesz. Természetesen egy Alonso világbajnoki címnek jobban örülnék. Igazából nekem tök mindegy, ki lesz a világbajnok, csak ne a Vettel fiú. Na mindegy, már így is több lett, mint amennyit szerettem volna, de muszáj volt kiírni magamból :) 

Bocsi :D puszi :*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése