What about love? - 26. fejezet

Rövidke, meg nagyon nem történik sok minden :)) 

Enjoy :*

26. fejezet - Thank you

- Köszönöm szépen a figyelmet! - nézett fel a lapjából a kedves, idős ember, majd levette a szemüvegét. - Jó szórakozást kívánok mindenkinek. 

Alig vártam, hogy véget érjen a beszéd, mert fel akartam hívni Jenson-t. Előkutattam a táskámból és Fer-hez fordultam.

- Egy perc és jövök. 

- Hova mész? - fordult felém meglepetten.

- Fel kell... - mutogattam a készülékre, majd újra próbálkoztam. - fel kell hívnom valakit.

- Kit? - lépett közelebb. 

- Lauren-t. - feleltem rezzenéstelen arccal. - Hívott a beszéd alatt, és csak akkor hív, ha valami nagyon fontos. Mindjárt jövök. Itt megvársz?

- Öh, igen. Kérsz valamit inni?

- Valami erőset. 

- Jól van. - húzódott féloldalas mosolyra a szája, majd elindult a bárpult irányába.

Én, semerre sem nézve a mosdót vettem irányba, az egyetlen hely, amiben nyugodtan tudok telefonálni. Ahogy beértem, megtámaszkodtam a mosdó kagylón és párszor hosszan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Lehajtottam a fejemet, hosszú szőke hajam pedig teljesen eltakarta az arcomat. Úgy éreztem, össze kell szednem magamat, és ehhez idő kell. Nem kevés. Pár pillanat múlva egy kéz ért a vállamhoz, amitől összerezzent.

- Ne haragudj. - nézett rám ijedten nagy barna szemeivel az afro-amerikai lány. - De jól vagy?

- Igen, igen, persze. - igazítottam fülem mögé hajamat egyik oldalon és mosolyt erőltettem az arcomra.

- Jól van akkor. - mosolyodott el ő is. - Csak láttam, hogy itt állsz, így. Gondoltam inkább rákérdezek, nehogy tényleg valami baj legyen.

- Minden rendben. - bizonygattam. 

- Oké. - mosolygott. - Szia.

- Szia.

Mikor a lány kilépett a mosdóból, egyből a telefonomhoz kaptam és tárcsáztam a jól ismert számot. Hátamat a hideg falnak döntöttem, miközben fülemhez emeltem a készüléket. 

- Vedd fel, vedd fel, vedd fel. - lehunytam a szememet és idegesen a hajamba túrtam. A hatodik csöngésre sem akarta felvenni, én pedig kezdtem kétségbeesni. Mindenképp beszélni akartam vele. Már épp letettem volna, mikor egy kissé türelmetlen hang szólt bele.
- Sürgős?
- Itt van. - vágtam bele a mondanivalómba kétségbeesetten.
- Micsoda? - élénkült fel a hangja.
- Itt van, Jens... hozzám ért... hozzám szólt.
- Csak lennék ott. Már nem élne. - tudtam, hogy Jenson-ben egy pillanat alatt felment a pumpa. - Mit mondott?
- Hogy hiányoztam neki, hogy gyönyörű vagyok és örül hogy lát.
- Az a mocsadék. - fortyogott a bátyám. - Ha még egyszer a közeledbe jön, hívd a biztonságiakat. Fer nincs veled? Nem tud megvédeni?
- De itt van... de... de ő nem tudja, hogy ő James.
- Miért nem tudja, Ise? Nem azt mondtad elmesélted neki?
- De igen. De az a paraszt azt mondta, hogy egy barátom.
- Hogy dögölne meg. - szisszent fel. - Jó, oké. Ise, most menj ki, minél gyorsabban keresd meg Fernado-t és mond el neki. Meg fog védeni. Nagyon szeretnék, de innen nem tudok mást csinálni.
- Jól van. - bólintottam nehezen. - Köszönöm.
- Nagyon vigyázz magadra, Ise. Hallod?
- Igen.
- Jól van. Szeretlek. Majd hívlak még.
- Szia. - nyomtam ki a telefont és némán figyeltem az elsötétült képernyőt.
Gyorsan megigazítottam a sminkemet és mély levegőt vettem, majd csak úgy hagytam el a mosdót. Kiléptem és tekintetemmel a spanyol pilótát kerestem, de a sötét teremben, halvány fények mellett, nem ismertem meg elsőre. Hirtelen valaki elkapta a karomat, mire összerezzentem és húzni kezdett kifelé. Rápillantottam a férfire, aki húzni kezdett, mire bestoppoltam.
- Engedj el! - kezdtem csapkodni a kezét, de erősebben szorított és megrángott. - Engedj már el! - rúgtam bele de nem hatotta meg.
James egy szót se szólt, csak tovább húzott.
- Ez fáj, de szerencsétlen. - próbáltam kirángatni a karomat a szorításából, de mivel nem engedett, úgy döntöttem, mástól kérek segítségét.
Egy pezsgőt felszolgáló, fiatal pincér srác karját kaptam el, aki megdöbbenve fordult felénk. És mivel szó szerint belekapaszkodtam a jó minőségű ingbe, James-nek is meg kellett állnia.
- Segíts! - könyörögtem.
- Van valami probléma? - ismerte fel azonnal a helyzetet a srác és közelebb lépett James-hez.
- Csak a női hiszti. - vigyorgott. - Tudod, milyenek.
A pincér rám pillantott, de mivel továbbra is görcsösen kapaszkodtam belé, nem tudott elmozdulni.
- Kösz a piát. - vett el egy üveg pezsgőt a tálcáról, mire látatlanul, de annál erősebben megrántott, mire kénytelen voltam elengedni.
Hátrafordultam és szótlanul formáltam az ajkaimmal a szavakat, a srácnak, akitől távolodtunk.
- Segíts! Hívj valakit!
A fiú mintha bólintott volna - bár nem voltam benne teljesen biztos -  és elsietett. James kilökött egy üveg ajtót és kihúzott rajta, majd elengedett, de olyan lendülettel mind ezt, hogy megtántorodtam. A hideg levegő megcsapott. Egy kis, kordonnal körülvett területen álltunk, a szabad ég alatt és nagy tábla hirdette: "Dohányzásra kijelölt terület". Rajtunk kívül senki nem volt ott, ami aggodalomra adott okot. A lehető legtávolabb akartam tőle kerülni, így nekitapadtam a fémkordonnak, majd a sötétben a szorítás helyét kezdtem vizsgálni. James eközben elővette az öltönye zsebéből a cigisdobozt és szájába tett egy szálat. Ahogy érzékelte, hogy figyelem, felemelte a tekintetét. Erre a mozdulatára elkaptam a szememet, és a karomat kezdtem dörzsölgetni, mert nagyon megéreztem most a hideget. Láttam, ahogy James leveti az öltönyét és elindul felém.
- Ne gyere közelebb! - tagoltam a szavakat lassan.
- De fázol. - lágyult el a hangja.
- Inkább megfagyok, minthogy te hozzám érj. - sziszegtem.
- Ise...
- Gyűlöllek! - emeltem meg a hangomat. - Látod ezt? - mutattam a karomra, ahol a férfi szorította. - Nem fogod megúszni, James.
- Ugyan. - nevetett fel. - Nem akarlak bántani.
- Nekem nem úgy tűnik. - nyeltem nagyot, mikor közelebb lépett.
- Csak... - finoman a vállamra helyezte az öltönyt, de én meg se mertem moccanni.
Mikor rám rakta, most sokkal finomabban, megfogta a karomat. Tüzetesen megvizsgálta a nyomot, majd megsimogatta a karomat. Az érintésétől kirázott a hideg és legszívesebben elhúzódtam volna és messze rohantam volna. De valami meggátolt.
- Sajnálom. - pillantott fel rám. - Nem akarlak bántani.
Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és szinte teljesen elvesztem a barna szempárban.
- Már megtetted. - sikerült elszakítanom a tekintetemet az övétől és az ajtó felé indultam.
Fernando alakja tűnt fel az üveg ajtó túl oldalán és aggodalmat véltem felfedezni az arcán. Villámgyorsan lökte ki az ajtót és hozzám lépett.
- Jól vagy? - lépett közelebb hozzám és megfogta a kezemet.
- Igen. - erőltettem mosolyt az arcomra.
- A pincér azt mondta, hogy bajban vagy.
- Ja, nem. - próbáltam mosolyogni.
A pilótán látszott, hogy egy szavamat sem hiszi, és óvatosan odébb húzta az öltönyt. Mikor meglátta az apró véraláfutást a karomon, lefagyott.
- Ez micsoda?
- Ja... a... a... - kerestem a szavakat, miközben zavartan a hajamba túrtam. - a mosdóban valami szerencsétlen rám nyitotta az ajtót.
- A karodra? Ennyire?
- Igen. - erősködtem.
- Jó. - bólintott nagy nehezen a férfi, de látszott, hogy nem hisz nekem. - Bemegyünk?
- Igen. - bólintottam most én is, és levettem a zakót.
Hátrafordultam, hogy visszaadjam a tulajdonosának. James azonban nekünk hátat fordítva, a fém kordonra támaszkodva szívta az utolsókat a cigarettájából. Odaléptem hozzá és rövid hezitálás után értem a vállához.
- Köszönöm.
A férfi felpillantott és felegyenesedett. Hosszan álltam átható tekintetét, miközben elszántan nyújtottam felé a zakót.
- Köszönöm. - ismételtem.
- Nincs mit. - futott végig halvány mosoly az arcán, miközben felvette a ruhadarabot. - Akkor... jó szórakozást az ezt hátralevő részére.
- Mész?
- Szerintem már minden dolgomat elvégeztem a mai napon, amit akartam.
- Igen, valószínűleg. - bólintottam röviden.
- Sziasztok. - közelebb hajolt és nyomott egy gyors puszit az arcomra, amitől kirázott a hideg és szótlanul figyeltem, ahogy minket megkerülve bemegy az épületbe.

What about love? - 25. fejezet

Meghoztam :DD Beleragtam egy szereplőt, akivel még később találkozunk :DD Kiváncsi vagyok mit szóltok hozzá ;) Amúgy a karakter, akit választottam a szerepére, nem rossz :DDD felkerül a "Crushes" listára ;) 

Enjoy :*

25. fejezet - You're beautiful

- Ha már bebuktunk a világ körüli turnéval ez a minimum, hogy erre a jótékonysági eseményre elmész. 

- Jó, Lauren, ha nem hozod fel még hússzor ezt a témát, akkor is emlékszem. - léptem be a gardróbomba és felkapcsoltam a villanyt.

- Jó, bocsánat. De mióta lemondtad a turnét, ezer és egy újságíró kérdezget, hogy akkor mi is van. Mellesleg Paul nem túl kedvesen nyilatkozik. Neked is le kéne adnod valamit normális nyilatkoztatott, hogy miért nem mész velük, mert az az ember el tudja vágni a karrieredet egy életre. Szóval...

- Jó... - sóhajtottam. - De nem tudom mit vegyek fel... a legtöbb estélyimet már megmutattam. 

- Küldetek neked pár ruhát. Van pár új tervező, akik mikor meghallották, hogy téged is meghívtak, már csörgött a telefon, hogy örülnének, ha az ő ruháját viselnéd. Van egy csaj, nagyon jó stílusa van, tőle küldök kettőt. Szerintem tetszeni fog.

- Küld. Mikor jön Jenna és Evie?

- Nyolckor van a vörösszőnyeges bevonulás, fél nyolcra megy érted a kocsi. Az jó ha, ha hatra jönnek a lányok?

- Tökéletes. - léptem a cipős polchoz.

- Fernandonak remélem van valami normális öltönye meg nadrágja.
- Őt is meghívták? - rogytam le a gardrób közepén lévő puffra.
- Persze. - háborodott fel a menedzserem. - Nem gondoltad, hogy egyedül fogsz megjelenni a vörös szőnyegen, mikor egy Forma-1-es pilóta a szerelmed.
- Ja, bocs.
- Szólj neki is, hogy csípje ki magát. A ruha érkezik ötkor, hogy legyen időd válogatni. Legyetek pontosak, még beszélünk. - azzal Lauren le is rakta a telefont én pedig tovább ücsörögtem a fekete puffon.
Pár perc múlva hallottam, ahogy az ajtóban csörög a kulcs, ezért felálltam, hogy üdvözöljem a futásból visszatért pilótát.
- Szia. - pillantott rám meglepetten.
- Szia. - mosolyogtam.
- Látom, hogy van valami. Mesélj.
- Ja, ma este. Szóval van valami jótékonysági est, amire minden évben meghívtak, de úgy volt, hogy idén nem megyek a turné miatt. Most azonban Lauren erőlteti, mert mióta lemondtam a turnét nem nyilatkoztam, és már ő se nagyon tudja tartani az újságírókat. Azt mondta, muszáj lenne mennem.
- És?
- Te is meg vagy hívva idén.
- Oké. Mikor?
- Akarsz menni? - lepődtem meg.
- Nem mondom, hogy nem tudok jobb programot ma estére, de nem akarlak cserben hagyni. Viszont nagyon elegáns nincs nálam.
- Felhívom akkor Lauren-t, mert nekem is hoznak ruhát.
- Öh, oké. Meddig tart?
- Nem tudom. Megmutatjuk magunkat nyolckor, kilenckor kezdődnek a jótékonysági koncertek, tíz körül leléphetünk, ha akarod.
- Nem hangzik rosszul. - vigyorgott és magához húzott.
- Ne, izzadt vagy. - toltam el nevetve.
- Ne mond, hogy nem szereted. - karolt át szorosan és vigyorogva szorított magához.
- Neeemmmm! - vinnyogtam és a mellkasát kezdtem csapkodni.
- Ne nyifogj már. - tapasztotta be a számat egy hosszú csókkal, mire mosolyogva engedtem el.
- Meggyőztél. - suttogtam.
- Meg vannak a módszereim. - nevetett fel, és újra megcsókolt.

.       .       .

 - Isleen, Isleen! - hallottam ezer felől a nevemet és nem tudtam már hova mosolyogjak. Inkább csak széles mosollyal álldogáltam tovább Fernando oldalán. A pilóta kihúzta magát mellettem, és szorosan tartotta a derekamat, miközben rezzenéstelenül, mosollyal az arcán álldogált tovább. Pár perc múlva jeleztem neki, hogy, menjünk tovább, de egy fotós megkért, hogy egyedül is pózoljak. Kissé kelletlenül engedtem el Fer kezét és ismét megálltam. A gépek újra felzúgtak és még több kép készült rólam. Mikor meguntam, dobtam még puszit, majd a pilóta után siettem, aki kinyújtotta a kezét. Mikor átértünk a fotósokon, az egyik divatlap fiatal riporter nője lépett oda hozzánk mosolyogva.
- Sziasztok. Isleen, gyönyörű vagy ma este.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
- Megkérdezhetem mit viselsz ma? - tartotta oda a mikrofont a lány.
- Természetesen. A ruha egy Tadashi Shoji kreáció. Nagyon tetszik itt a felső része, meg az oldala. - mutattam a ruhára. - Az esése is nagyon megfogott mikor megláttam ma délután. Gondolkodás nélkül döntöttem mellette. A cipőm a kedvenc Charlotte Olympia cipőm, amit már sokszor láthattatok rajtam, nem csak különleges alkalmakkor. Szívesen hordom hétköznapokon is, mert amellett hogy jól nézz ki, hihetetlen kényelmes. Az egyik legjobb cipőm, és meg van belőle a fekete változata is.Úgy gondoltam, hogy ez a ruha nem kíván túl sok kiegészítőt, mert a cipő is eléggé feldobja, ezért csak ezt az egyszerű Ginette_Ny gyűrűt választottam. Lehet, hogy most sokakat meglepek, de a kis táskám H&M. Nem olyan régen dolgoztam velük, és mikor a showroomban megláttam ezt a táskát, megmondtam, hogy kell. Öhh... - néztem magamon végig. - Ennyi. A sminket és a hajamat a mindig tökéletes csapatomnak, Jenna-nak és Evie-nek köszönhetem. Hibátlan munkát végeznek évek óta és nagyon hálás vagyok neki évek óta.
- Tökéletes választás. - bólintott. - Most sem fordultál stylelisthoz, igaz?
- Még szép volt. - vigyorogtam. - Soha.
- Köszönöm szépen, további jó szórakozást nektek estére.
Pár lépéssel odébb Fernando kicsit közelebb hajolt hozzám.
- Nagyon rutinos vagy.
- Csak az évek. - nevettem fel.
- Ügyes kislány. - nyomott egy puszit az arcomra, mire elmosolyodtam.
- Igyunk először valamit. - álltunk meg egy magas, kerek asztalnál, én pedig letetettem a táskámat az asztalra.
- Pezsgő?
- Jó lesz. - mosolyogtam, majd kivettem a telefonból a táskámból és elkezdtem nyomkodni. Pár perc múlva Fer még mindig nem tért vissza, és mikor felpillantottam, megláttam ahogy a pilóta egy producerrel beszélget. Mosolyogva merültem el újra a készülékben, azonban meghallottam magam mögül, egész közelről valakit, akitől rosszul lettem.
- Gyönyörű vagy ma.
Rettegve fordultam meg és a férfi szemébe pillantottam.
- Jó, hogy itt találkozunk. - mosolygott a férfi, de a testem remegni kezdett. Az ajkaim felmondták a szolgálatot és egy pillanat alatt lesápadtam. - Mi a baj, Issie?
Továbbra sem tudtam megszólalni, a velem szemben álló ember pedig sármos mosolyt villantott rám, amitől - ha nem ismerném olyan jól - elolvadtam volna.
- Reméltem, hogy ma találkozunk. - hajolt közelebb, és tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, mire kissé ijedten húzódtam hátrébb. - Hiányoltalak egy ideje.
Hozzám akart érni, de hátraléptem, azonban így az asztalnak ütköztem.
- Nem... - remegtek az ajkaim és nem tudtam beszélni, ezért újra megpróbáltam. - nem jöhetsz a kétszáz méteres körzetembe.
- Ugyan, Issie. - felém nyúlt, de újra hátrébb léptem, majdnem el is estem a ruhám szélében. - Hopp, hopp, el ne ess szépségem. - vigyorgott, majd rám kacsintott.
- Ne merészelj hozzám érni, vagy akár csak egy lépéssel közelebb jönni, James. Ha ezt megteszed, azonnal hívom a rendőröket.
- Felfújod ezt az egészet. - rázta a fejét a férfi nevetve. - Voltak hibáim... ahogy neked is. De... lépjünk túl ezeken a zörrenéseken. Biztos megváltoztál mára, ahogy én is.
- Felfújom, James? Komolyan? - tettem csípőre a kezemet. - Nem tudom mit fújok fel azon, hogy kórházba kerültem miattad.
- Baleset volt.
- Takarodj.
- Minden rendben? - karolta át valaki a derekamat, de már a hangja és az érintése is megnyugtatott.
- Oh. - lepődött meg James. - Szóval őt is elhoztad. - nézett rám. - Azt hittem a ti kis románcotoknak már vége.
- Ki ez, Ise? - húzott közelebb magához a spanyol pilóta.
- Egy barát. - pillantottam a férfi szerelmemre, majd rám is nézett és kezet nyújtott a férfinek. - Egy igazán JÓ barát. - nyomtam meg a szót és tekintetét az enyémbe fúrta, mire elkaptam a tekintetemet.
- Khm... - hallottam a mikrofonban egy hangot, mire mind a hárman megfordultunk.
- Kezdődik a nyitóbeszéd. Menjünk előrébb. - fogtam meg egy kicsit erősebben Fer kezét és előre húztam.
- Oké. - vonta fel a szemöldökét a pilóta, de azért követett.
Pár lépésre a színpadtól megálltunk, de szívem továbbra is a torkomban dobogott. A légzésemet igyekezet visszalassítani. Éreztem a  tekintetet a hátamon, ami szinte átfúrta a bőrömet és egészen a csontomig hatolt. Megborzongtam tőle és félve hátrapillantottam a vállam felett. James ugyanott állt, ugyanannál az asztalnál, amitől az előbb elrángattam Fernando-t. Elvette az asztalról az egyik pezsgős poharat, amit a pilóta hagyhatott ott. Vigyorogva megemelte és biccentett, majd belekortyolt a buborékos italba, de közbe végig tartotta velem a szemkontaktust. Lenyelte az alkoholt, majd a poharat letette az asztalra.
- Jó szórakozást. - formálta a szavakat hangtalanul, de le nem fagyott az arcáról a mosoly.
Megborzongva fordítottam el a fejemet és közelebb húzódtam a spanyol pilótához.

What about love? - 24. fejezet

Elég rövid és elég sokat kellett várni, de remélem tetszik :)

Gyors kérdés:

Végig írjam az egész évet, hogy a brazil nagydíjjal záródjon a történet, vagy fejezzem be korábban, nem kell elmennem a végig.

24. fejezet - Stop it!

- Akadnak. - léptem be a szórakozó hely V.I.P. részére, ahol már rengetegen táncoltak az aktuális DJ zenéjére. 

Láttam a fintort Fernando arcán, nem igazán nyerte el a tetszését a fiatalok tuc-tuc stílusa.

- Ugyan már. - böktem oldalba és odahajoltam a füléhez, hogy hallja amit mondok. - Ne mond, hogy nem tetszik.

- Öhh... - rázta meg a fejét. - inkább igyunk.

Kezdett el határozottan húzni a bárpult felé, ahova egy sorban rengeteg pohár volt lerakva, benne pedig áttetsző folyadék, a V.I.P. vendégek részére.
- Ez már nekem is jobban tetszik. - nevettem fel, de nem engedtem egy ideig, hogy tovább menjen. - Várj, várj!
- Mi az? - fordult felém értetlenül, mire magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam a pilótát.
Miután elengedtem, arcunk között pár centi volt továbbra is.
- Ezt most miért kaptam? - vigyorgott.
- Nem tetszett? - játszottam a csalódottat, mire nevetve vissza húzott és most ő csókolt meg, hosszabban.
- Még szép, hogy de. - mosolygott.
- Amúgy azért, mert nem emlékeztem, hogy mondtam-e a hétvége folyamán, hogy szeretlek és örülök, hogy vagy nekem.
- Csak úgy százszor. - vigyorgott és nyomott egy puszit az arcomra, majd úgy haladtunk tovább, hogy átkarolta a vállamat.
Mielőtt elértük volna a bárpultot valaki hátulról jó erősen rávágott Fernando hátára, amitől a spanyol pilóta összerezzent. Egyszerre fordultunk hátra a brit férfihez, aki széles mosollyal üdvözölt minket.
- Lewis! - léptem oda hozzá és adtam neki két puszit, Fer pedig kezet fogott vele.
- Sziasztok. - vigyorgott. - Ti vagytok az elsők, akik ideértek.
- Korán jöttünk? - pillantott barátjára a spanyol, majd rám nézett. - Mondtam, hogy korán indultunk el.
- Ne hisztizz már. - csaptam rá nevetve a mellkasára. - Rosszabb vagy, mint én.
- Téged nehéz túl szárnyalni. - vigyorgott rám.
- Neked még is sikerül. - bökdöstem nevetve.
- Na. - hívta fel magára a figyelmet Lewis. - Iszunk még ma, vagy az tilos?
Immáron hárman érkeztünk meg a bárpulthoz, és leültünk a bárszékekre.
- Mire igyunk először? - vettem el az első kis pohárkát.
- Mondjuk először ránk. - nyomott ajkaimra egy rövid csókot, amit vigyorogva fogadtam.
- Nekem tetszik.
- Bleeh... - fújogatott a brit pilóta. - Ennél nyálasabbak már nem lehetnétek.
- Csak igyál ránk. - nyomtam oda neki a poharat nevetve.
- Cheers! - koccintottam először Fer-rel, majd Lewis-szal és egyszerre húztuk le a rövid italt. Miután lenyeltem, eltorzult arccal csaptam le a pultra a pohárkát. - Uhh.
- Mi van, Issie? - vigyorgott rám a Mercedes pilótája és oldalba bökött. - Nem bírja az angol kis lelked az erőset?
- Te csak ne magyarázz nekem! - nevettem fel. - Te is angol vagy.
- De a jobbik fajtából. - csipkelődött tovább.
- Álmodozz. - vigyorogtam.
- Befejeztétek? - hajolt előre Fer és elvett egy újabb pohár alkoholt, mire mi is így tettünk.
Mindig volt valami, amire lehetett inni, így hamar lenyomtunk három-négy kis pohárkát.
- Én jól vagyok. - tette le az utolsó poharat Lewis, majd felállt és pár bizonytalan lépést tett előre, majd majdnem elesett.
- Azt láttom. - nevettem fel hangosan és Fernando felé fordultam, aki szintén vigyorogva figyelte barátját.

- Komolyan. - legyintett a brit pilóta, majd mikor sikeresen megállt a tömeget kezdte szuggerálni. Láthatólag kiszúrt valakit és összehúzott szemekkel vizslatta az érkezőt, abban reménykedve, hogy ittas állapotban is felismeri. Követtem a tekintetét, és Lewis legjobb barátját, Nicot pillantottam meg, aki az embereken átverekedve próbált odaérni hozzánk. Látszólag a brit pilóta nem volt a helyzet magaslatán, így lemásztam a bárszékről, és odasétáltam hozzá.
- Szia, Nico. - adtam neki két puszit.
- Szia, Issie. - mosolygott rám, majd csapattársára pillantott, aki éppen azzal bajlódott, hogy lekászálódjon a székről. - Mennyit engedtél neki?
- Annyit ivott, amennyit mi. - mutattam magamra és Fernandora, majd védekezően felemeltem a kezem. - Egy korttyal se többet.
A brit pilóta addigra odavergődött hozzánk és ki tárta a karját, hogy megölelje barátját, de a szőke srác csak kérdő fejjel odébb lépett.
- Kösz, Britney. - morgolódott.
- Gyere, én megölellek. - vigyorogtam és kitártam a karomat, mire Lewis átölelt.
Éreztem, hogy nehezedik rám, ezért gyorsan csapkodni kezdtem a férfi hátát.
- Rám ne ess.
Fernando sietett segítségemre és finoman hátrébb húzta a pilótát.
- Köszönöm. - pillantottam rá hálásan, mire csak mosolyogva bólintott és megveregette egykori csapattársa vállát.
- Lewis, menj haza, ki vagy már.
- Hülye vagy? - lépett hátra. - Együtt a szuper csapat. - mutatott négyünkre. - Mint Londonban.
Hangosan felnevettem a brit pilóta felvetésén, majd hátrafordultam és elvettem három darab feles poharat, egy-egyet Nico és Fernando kezébe nyomtam, a harmadikat pedig megtartottam.
- Hol az enyém? - értetlenkedett Lewis.
- Te már megittad az egész estit. - vigyorgott rá csapattársa. - Oszt be!

.    .    .

Leraktam az utolsó tányért is asztalra és már épp indultam volna ébreszteni a hálóban szundikáló spanyol pilótát, mikor csöngettek. Értetlenkedve indultam el az ajtó felé, közben pedig futólag végigmértem magamat a tükörben. A kinyúlt, fakó póló és egy rövid pamut nadrág képezte az alvó ruhámat. A felkontyolt haj és a smink nélküli arc nem volt túl biztató látvány, de úgy voltam vele, aki ilyen korán zavar, nem érdekel, hogy lát. Azonban mikor kinyitottam az ajtót, meglepődtem. 

- Paul! Te mit keresel itt? - lepődtem meg, de oda hajoltam, hogy adjak neki két puszit.

- Jöttem meglátogatni téged. 

- Oh, ez kedves. - mosolyodtam el halványan. 

- Bejöhetek, vagy?

- Öh.... - nem voltam benne teljesen biztos, hogy ez jó ötlet. 

- Ne már. - vigyorgott és betolta az ajtót és belépett mellettem. 

- Jó. - csuktam be az ajtót mögötte. 

Paul besétált a konyhába és mikor meglátta, hogy a pulton ki van rakva a reggeli, le is ült az egyik bőrszékre. 

- Reggelizni készültél? 

- Igen, de... 
Felpillantottam és megláttam a szobából éppen kilépő kissé még álmoskás Fernando-t. A pilóta láthatólag lefagyott ahogy meglátta, ki ül a bárpultnál, de egyből fel is ébredt. Kérdőn pillantott rám, mire röviden megráztam a fejemet. Paul valószínűleg nem látta, mit csinálok, és a pilóta érkezését sem érzékelte. A spanyol az ujját a szája elé helyezte, jelezve ne szólaljalak meg és lassan közelebb lépett az énekeshez. 

- Ott én szoktam ülni. 
A férfi a hangra összerezzent, látszólag nem számított rá, hogy más is van lakásban rajta és rajtam kívül.
- Akartam is kérdezni, hogy miért két főre terítettél. - nézett rám, de megfordult a székkel és farka szemet  nézett a spanyol pilótával. - De végül is számíthattam volna rá, hogy haza hozod. Mond csak, milyen szánalmas dumával édesgettek vissza magadat Isleen kegyeibe. Fogadok, hogy hason csúsztál előtte a porban, ahová való vagy.
- Uuuh, ez most aztán vérig sértett. - vigyorgott gúnyosan a férfi. 
- Reméltem. - bólintott Paul. - Amúgy ezt - mutatott az orrára. - neked köszönhetem. 
- Még hogy így átrendeztem, se vagy tűrhetőbb. Nem csoda, hogy Issie engem választott helyetted. 
Erre az utolsó mondatra gyilkos pillantásokat lövelltem a pilóta felé, aki csak egy futó pillantásra méltatott, majd tekintetét kíméletlenül fúrta Pauléba.
- Szóval így játszunk... bele keverjük őt is. Nem tudom, ki állt mellette és vigasztalta a kis szívét amit te olyan kíméletlenül széttapostál.
- Épp ez az... nem vagy te jó másra, csak barátnak. Soha nem kaptad volna meg... egy senki vagy a szemében. - szegte fel a fejét a pilóta, és már láttam, hogy Paul keze ökölbe szorul.
- Dögölnél meg. - azzal neki esett a spanyolnak. 
- Paul! - sikítottam, ahogy láttam, hogy földre löki Fernando-t. - Fejezd be!
Próbáltam a vállánál visszarángatni az énekest, de én vajmi kevés voltam ehhez egyedül. Végül Fernandonak is sikerült valahogy felülkerekednie és ellökte. Gyorsan közéjük álltam mielőtt folytatnák, amit elkezdtek. A spanyol pilótának felrepedt a szája és valószínűleg a nyelvét is elharapta, míg Paul arcán csúnya foltok éktelenkedtek. 
- Ti egyszerűen nem vagytok normálisak. - pillantottam rájuk. 
- Isleen, most kell döntened. - Paul nem igazán nekem beszélt. - Vagy én, és a világ körüli turné, vagy ez. - köpte a szavakat, miközben végigmérte a pilótát. - Most. 
- Paul.... - próbáltam csitítani az énekest. 
- Most! - szólalt meg erélyesebben és végre rám nézett. 
Kissé megijesztett a férfi efelé fellépése és hátrébb léptem, Fernando mellé. 
- Sajnálom. 
- Pfff.... ez gyönyörű. - Paul eltrappolt az ajtóig, majd mikor kiment, olyan erősen vágta be, hogy az egész lakás beleremegett. 
- Jesszus. - fújtam ki a levegőt pár perccel később.
- Ez az ember idegbeteg. - fordult felém a spanyol pilóta és már magához akart húzni. 
- Te meg hülye vagy. - toltam el és visszamentem a pulthoz. - Mi a halálnak húzód? Mit gondoltál, mit fog csinálni?
Bevizeztem egy törölközőt és a háttal neki támaszkodtam a mosogatónak, Fer pedig megállt előttem alig húsz centire tőlem. 
- Meg kellett védenem téged. - hajolt közelebb.
- Hát rohadt jól megvédtél. - ráztam a fejemet, és inkább elkezdtem letörölgetni a vért. Láthatólag erre nem számított, de elmosolyodott. - Elharaptad a nyelvedet?
- Ja. Mikor meglökött. 
- Ajj, te. - kiöblítettem a törölközőt, miután megtisztítottam a vértől arcát. 
- Viszont nagyon örültem, hogy engem választottál. - vigyorgott. 
- Őszintén. Volt más választásom? - nevettem. - Az az én legnagyobb hibám, hogy túlságosan szeretlek.
- Gyere, ide. - húzott magához, hogy megcsókoljon. 
- Engem meg ne csókolj ilyen szájjal. - utaltam a vérre. 
- Ugyan már. - nevetett fel és ismét magához húzott, de most már meg is csókolt. 
- Neeee.... - próbáltam szabadulni nevetve, de éreztem, hogy erősebben húz magához. Egy pillanatra elengedett, mire mélyen a szemébe néztem. - Ha nem mondtam volna....
- Szeretsz?
- Nem azt akartam mondani... - húztam a számat. 
- Akkor? - játszotta a meglepetett.
- Nagyon szeretlek. - komolyodtam el. 
- Én is téged. 
- El is vártam. - mosolyodtam el, és most én húztam magamhoz, hogy megcsókoljam. 

What about love? - 23. fejezet

Kicsit rövid, kicsit sokat kellett várni rá :DD Pénteken akartam volna felrakni, csak hát khm kicsit iszogattunk :"DDD és hajnal 5-re értünk haza :"DDD de az a lényeg, hogy most itt van. Amúgy csak ámultam, bámultam a 22. fejezet utáni nézettségen :D 243 volt :DD Nagyon meglepődtem de nagyon örültem :D Rég nem volt ilyen magas, SŐT megkockáztatom sose volt ilyen :DDD Köszönöm <3  Találtam egy gifet, ami ugyan nem F1-es, de én KICSIT padlót fogtam :"DDDD

23. fejezet - Love you, dad

Roberta kérése szerint igazán szűkszavúan és megfontoltam válaszolgattam. A riporterek nem voltak elégedettek a válaszommal, mert nem annyit meséltem, amennyit ők szerettek volna. Széles mosollyal léptem be a woking istállóba. El akartam mesélni Jensnek a jó hírt, ezért a keresésére indultam. A férfi épp versenymérnökével beszélgetett egy tárolószekrénynek támaszkodva. Mikor észrevett, jelzett a mérnöknél, és odasétált hozzám. Nem tűnt valami boldognak, és ahogy közeledett hozzám, az én arcomról is lefagyott az arcomról. 

- Mi van, Jenssie? - vizslattam kissé aggódva az arcát. 

- Gyere. - finoman megfogta a karomat és odébb húzott. - Mit csináltál apuval?

- Mi az, hogy mit csináltam vele? 

- Nagyon megbántottad! Teljesen maga alatt van.

- Ő van maga alatt? - nevettem fel gúnyosan. 

- Igen, Issie. Nagyon szeret téged, te pedig megbántottad.

- Oh, Jens. Olyan kis naiv vagy. - simogattam meg nevetve a vállát. - Gondolom hatalmas szemekkel adta ezt be neked és még egy könnycseppet is elmorzsolt. 

- Hogy beszélhetsz így róla?! Ő az apánk. 

- Maximum a tiéd, Jenson. Az enyém el tűnt 26 éve és úgy 4 éve meghalt. Nekem egyetlen szülőm volt, és az anya. 

- Hah. - szisszent fel bátyám. 

- Hagyj kérdezzelek meg valamiről? Ki volt ott a kórházban, mikor magamhoz tértem James ütése után? Hm, Jens? Ki húzott ki a gödörből, mikor már elástam magamat a legmélyebbre? Jens, nem hallom. Elmondom ki volt és ki a családom még most is. Te, Jana és anya. Ennyi. Az én édesapám szépen megpattant, mikor a lánya drogokhoz nyúlt, mert én besározom a Button hírnevet. Bezzeg te, aki bajnokságot nyer, meg nagydíjakat, meg csak jó dolgokkal van a címlapon és ő csupa szív- szeretet. Csak rád büszke. 

A bátyám csípőre tett kézzel állt és többször is mély levegőt vett, mielőtt megszólalt. 

- Apa azért jött főleg, mert mondtam hogy itt leszel. Nagyon megbánta a dolgokat, és szeretne tőled bocsánatot kérni.

- Huszonhat év után. Lehet, hogy kicsit elkésett. 

- Soha nem adsz neki esélyt.

- Mert nem akarok.

- Az apánk. Nem lesz másik. Mit fogsz tenni, ha egyszer esetleg... esetleg elveszted?

- Ohohó... az maximum neked trauma. Mert mint mondtam, nekem sose volt.

- És mi lenne... - tett egy utolsó próbát. - ha elfelednétek mindent. Ő is képes elfeledni a drogokat, mert tudja, már más vagy mint régen. És te is elfelejthetnéd azokat amiket tett... vagy éppenséggel nem tett.

Felpillantottam a vizslató hideg kék szemekbe és mélyen beszívtam a levegőt.

- Én már megpróbáltam.

- Akkor próbáld újra. - erősködött. - A kedvemért. - enyhült meg a hangja.
Mélyet sóhajtottam, majd nagy nehezen bólintottam.
- De csak miattad. És nem ígérek semmit.
- Köszönöm. - ölelt át Jenson. - Amúgy láttam rajtad, hogy mondani akartál valamit.
- Igen. - engedtem el és mosolyogva folytattam. - Én... újra együtt vagyok Fernandoval.
- Komolyan? - döbbent le a bátyám.
- Azt hittem azért kicsit jobban örülsz. - húztam el a számat.
- Jaj, dehogy nem örülök. - vigyorodott el a férfi. - De hogy-hogy? Pár órája még utáltad.ű
- Sose utáltam eléggé. - nevettem. - De már úgy jöttem ide, hogy nekem kell. Mert szeretem. És... ugyan egy meglepő fordulattal, de újra együtt vagyunk.
- Hát... örülök. - mosolygott őszintén bátyám. - Beszélsz akkor apával?
- Jó, ha szabadedzés után. Visszamennék Fernandohoz most.
- Jó. - sóhajtott. - Na menj, te szerelmes.
- Itt se vagyok. - nyomtam puszit az arcára, majd elhagytam a woking istállót.

.     .     .

- Szóval... - doboltam az asztalon. 

- Köszönöm, hogy adtál még esélyt, Leena.

Ahogy kiejtette az utolsó szót, megfagytam. Régen ezer és egy éve, ő adta nekem ezt a becenevet. Nagyon kicsi lehettem, olyan hét éves, mikor kitalálta, így fog hívni, de pontosan emlékszem életem egyik legfontosabb napjára.

" - Jól van. - guggolt le a férfi velem szembe és emlékszem ahogy kék szeméből merő megnyugtatás áradt. - Nagyon ügyes leszel. Annyira büszke vagyok rád. Te vagy itt a legszebb kis lány, és neked van a legszebb hangod. Nem téged választottak erre a szerepre. 

- De... apa... apa én félek.

- Semmi baj, Leena. Minden rendben lesz. Bízom benned. Tudom, hogy megcsinálod. 

- De... de mi lesz ha elrontom? 

- Nem fogod. - simította meg az arcomat. - Nagyon ügyes vagy. Egy igazi Button lány. Tartsd a tenyered.

Kinyitottam a tenyeremet, mire apa kivett a zsebéből egy fura alakú kitűzőt, amit egyből felismertem, de a jelentését akkor még nem tudtam. 

- Mi ez?

- Emlékszel rá? 

- Persze. Tavaly vettük Indiában.

- Pontosan. És tudod mi ez?

- Nem.

- Ez egy Om. Ez egy ősi tibeti jel, ami a legszentebb mágikus hang és minden mantra közül a leghatalmasabb. Ez vagy te. Egy kicsi testben egy hatalmas hang, hatalmas szív és még nagyobb lélek. Amíg ez nálad van, addig soha nem fogod elrontani az éneklést. 

- Köszönöm, apa. - mosolyodtam el és megöleltem a férfit. 

- Szívesen, Leena. 

- Mostantól ez lesz a nevem?

- Ha tetszik. - simogatta a hátam.

Elengedtem és kék szemeibe néztem. 

- Imádom. "

- Leena? - hallottam John hangját, ami kőkeményen rántott vissza a valóságba, és ettől megborzongtam. 

- Igen?

- Láttam emlékszel. - lágyult el és halvány mosoly költözött az arcára. 

- Az volt az első énekes fellépésem. 

- És milyen csodálatos hangod volt, Leena. Már hét évesen megcsillogtattad a tudásodat és mindenkinek ott leesett az álla. És én voltam a legbüszkébb apa az egész világon.

- Komolyan? - pillantottam fel rá halvány mosollyal az arcomon.

- Még szép. De nem csak akkor voltam büszke. Az egész életembe. Két gyönyörű, egészséges gyermekem van, akik egymás után halmozzák a sikereket és mindenki elismeri munkásságukat. Nincs nálam büszkébb apa. Komolyan. - nézett mélyen a szemembe. Ugyanúgy, ahogy sok-sok évvel ezelőtt a fellépésem előtt. 

Hirtelen minden haragomat és minden neheztelésemet elfelejtettem vele kapcsolatban és kezdtem feltörni belőlem az érzelmek. Nem tudtam magamon uralkodni, leszálltam a székről és odasétáltam hozzá. Ő is felállt én pedig átöleltem. Szorosan zárt a karjába, én pedig vállára hajtottam a fejemet és hagytam, hogy folyjanak a könnyeim.

- Szeretlek, Leena. Mindig is szerettelek. 

A szavaktól még jobban patakzottak a könnyeim és tovább szipogtam. Kicsit elengedtem és bocsánatkérően pillantottam a férfire. 

- Összekenem ezt a drága ingedet. - igyekeztem leporolni a váll részét.

- Tudod mit? Felőlem az egész ruhatáramat összekenhetnéd, az se érdekelne. Na gyere ide. 

Felnevettem a megszólalásán és újra átöleltem. 

- Én is szeretlek, apa. - sóhajtottam. Éreztem, hogy még erősebben ölel magához ezután a kijelentésem után.

.     .     .

A tűzpiros bőrfotelben ülve figyeltem a képernyőt, miközben rezegni kezdett a telefonom. Értetlenkedve nyúltam a tigris fejjel ellátott fekete kis táskáért, és kivettem belőle a készüléket. A kijelzőn Paul neve villogott. 

- Szia, Paul. - szóltam bele mosolyogva a telefonba.

- Igaz? - kezdte minden köszönés nélkül, ami ledöbbentett. 

- Micsoda? 

- Pontosan tudod. - türelmetlenkedett, ami meglepett. - Összejöttél vele? 

- Igen. - válaszoltam egyszerűen. - De miért zavar?

- Az az ember bántott téged Issie. Már elfelejtetted?

- Nem, nem, dehogy.... csak nagyon szeretem. 

- Aha. - válaszolt nem túl meggyőzően az énekes. - Mit fogsz csinálni, ha újra bántani támad kedve?
- Többé nem fog. - pillantottam fel a képernyőre, ahol a spanyol pilótát mutatták, ahogy a kocsija mellett álldogál.
- Azt csinálsz, amit akarsz. - a hangja lekezelő volt.
- Oké. - vontam fel a szemöldökömet. - De Paul, most mennem kéne.
- Jól van, szaladj hozzá. - nyomta ki a telefont.
Meglepődve tettem le a készüléket és felálltam a fotelből. Felvettem a fülhallgatót, amit az egyik szerelő adott nekem még pár perce. Úgy döntöttem a rajtot a pitwallról szeretném megnézni, mert régóta nem csináltam ilyet. Fernando a hetedik helyről rajtolt, és az ő kocsija volt közelebb a rácshoz, aminél megálltam. Megtámaszkodtam a beton falon és vártam, hogy észrevegyen. Valószínűleg Andrea szólt neki, mert a pilóta végig háttal állt nekem és csak az olasz versenymérnökének mutogatására fordult hátra. Mikor meglátott, széles mosollyal hagyta ott az autót és a szerelőket és odajött hozzám.
- Na mi van, te? - mosolyogva nyúlt a kezemért.
- Nem sok jó. - pillantottam oldalra.
- Mert? - értetlenkedett a férfi.
- Paul felhívott, hogy igazak-e a hírek, hogy együtt vagyunk. Mondtam, hogy igen. Kicsit kiakadt.
- Csodálkozol? - nevetett fel gúnyosan a pilóta. - Annyira akart téged. Azt csodálom, hogy nem kötözött a székhez, hogy ne gyere el ide.
- Azért azt nem.
- Ki tudja. - rántotta meg egyszerűen a vállát.
- Na jól van. - hajolt közelebb és nyomott egy puszit a homlokomra. - Megyek.
- Ügyes legyél. - mosolyodtam el.
- Mikor csalódtál bennem?
- Soha. - ráztam meg nevetve a fejemet, majd mélyen a szemébe néztem. - Nyerd meg.
- Igyekszem. - nevetett fel, majd hosszan megcsókolt.
Miután elengedtük egymást, ő visszament a kocsihoz én pedig ott maradtam és megtámaszkodtam a betonfalon és onnan vártam tovább a rajtot. 

What about love? - 22. fejezet

Rövid és még sokat is kellett rá várni :"DD Ne haragudjatok :D Remélem a tartalma kárpótol ;)

Pusszancs :*

22. fejezet - You stole my toy

- Bocs. - pillantottam rajta végig flegmán és kihúztam magamat, hisz tartanom kellett magam a tervhez. 

- Semmi gond. - mosolyodott el és már el is fordult. 

Döbbenten álltam ott és teljesen meglepett a semleges hangulata. Hát a tervet így elég nehéz lesz kivitelezni. Megvontam a vállamat, majd elléptem mellettük és benyomtam a telefonon Paul számát. A férfi pár csöngés után fel is vette.

- Szia, Ise. - szólt bele a férfi a készülékbe mosolyogva.

- Szia. - ültem le az egyik padra. - Hogy vagy?

- Már nem fáj egyáltalán és ma még nem is fulladtam.

- Helyes, jól van. Voltál dokinál?

- Voltam. Azt mondta szépen gyógyul. Valószínűleg hamar megúszom, azt mondta szerinte még négy hét. De lehet, hogy kevesebb. Kiderül.

- Jól van, örülök, hogy jobban vagy. 

- Veled mi van? Találkoztál már azzal a szerencsétlennel?

- Fernando-val?

- Hívd, ahogy akarod. 

- Találkoztam, de csak most. 

- Ha bánt, csak hívj és repülök.

- Mindenképpen. - nevetve felpillantottam és a közeledő Fer-t vettem észre, és egyértelműen felém tartott. - Paul, most le kell tennem, jó?

- Jó. Beszélünk még.

- Szia.

Ahogy kinyomtam a készüléket, a spanyol pilóta megállt mellettem, én pedig felnéztem rá. 

- Vele beszéltél, igaz?

- Érdekel?
- Nem igazán. - rántotta meg egyszerűen a vállát.
- Hát akkor? - tártam szét a karom.
A férfin látszik, hogy elgondolkozik, majd el akart indulni. Végül mégis csak meggondolta magát, és leült mellém a padra. Feltűnően odébb csúsztam.
- Kösz.
- Ne hogy azt hidd. - mosolyogtam rá gúnyosan. - Felesleges leülnöd.
- Gondolod? - ült közelebb.
Igyekeztem elfojtani az elégedett mosolyomat, miközben felálltam.
- Tudom.
- Ne, ne. - nyúlta kezemért. - Beszélgessünk.
- Miről? - nevettem fel. - Szerintem nekünk már nincs mit megbeszélni.
- Hát... - állt fel végül ő is. - Biztos vagyok benne, hogy találunk közös témát. Gyere a Home-ba.
- Öhm... - húztam el a számat. - Nem hiszem.
Nagyon élveztem a játékot, amit vele játszottam. Láttam mennyire húzom az agyát azzal, hogy ennyire kéretem magamat. De azért elindult a piros mobile épület felé.
- Azért tegyünk egy próbát. - lépett mellém, és át akarta karolni a derekam, de eltoltam a kezét.
- Na nem félsz a kudarctól. - villantottam rá tündéri mosolyt, de a férfi még mindig le volt kicsit döbbenve attól, hogy elhárítottam.
- Nincs mitől félnem veled kapcsolatban. - mosolyodott el halványan.
- Örülök a magabiztosságodban. - biccentettem vigyorogva.
A jól ismert Motorhome második emeletéig meg sem álltunk, ahol aztán betessékelt az aprócska kis szobájába. Leültem az ágyra és a rajta fekvő papírok egyikét emeltem fel. Épp csak rápillantottam, majd vissza is ejtettem az matracra. Felpillantottam az előttem álldogáló férfire.
- Milyen témát hozol fel beszélgetésre?
- Én... - feltűnően közel ült le hozzám, ezért féloldalasan felé fordultam. - csak tudni akartam hogy vagy. Régóta nem beszéltünk és reméltem, hogy minden rendben.
- Meg vagyok. - bólintottam. - És te?
- Hát... fogjuk rá.
Némán pillantottam a barna szemekbe és beállt közénk a csend. Pár pillanattal később azonban már közelebb hajolt, mire a szívem rég nem érzett módon őrült dübörgésbe kezdett. Ajkaink között alig volt pár centi, mikor megszólalt.
- Hiányoztál. - formálta a szavakat szája, amiről le se tudtam venni a tekintetemet.
- Te is. - suttogtam kissé megtörve és már le hunytam a szemeimet.
Pár pillanat múlva azonban nem a csók csattant, hanem Fernando hátradőlt és nevetni hallottam.
- A-a-a. - vigyorgott, mire kinyitottam a szememet. - A hideg Isleen, nem is olyan hideg.
- Te játszottál velem. - döbbentem le. A saját fegyveremet fordították ellenem.
- Még szép hogy. - bólintott. - A legjobbtól tanultam. Mellesleg nem ugyan ezt csináltad? Csak te más szabályokkal. - vigyorgott tovább.
Dacosan hátradőltem és keresztbe fontam a karjaimat. Nem is hittem el, hogy ilyen velem megtörténhet. Legtöbbször én játszadoztam, most viszont csúnyán a saját csapdámba estem.
- Na, nincs igazam? - nevetett a spanyol pilóta durcás arcomat vizslatva - Bocsánat hogy elvettem a játékodat. Rossz kislány voltál.
Miközben továbbra is szúrós szemekkel méregettem, tényleg úgy éreztem magamat mint egy kislány, akinek elvették a kedvenc játékát, ezért most besértődött.
- Ne már. - húzódott közelebb. - Amit viszont mondtam, komolyan gondoltam.
Ez az utolsó mondata felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megenyhültem.
- Tényleg nagyon szenvedtem és tényleg nagyon, nagyon hiányoztál. Mert nagyon szeretlek téged, Issie.
- Én is téged. - suttogtam.
- Sajnálom, amiket tettem. Kivéve azt, hogy behúztam Paul-nak. Azt megérdemelte. - futott végig halvány mosoly az arcán, de aztán újra komolyan folytatta. - De nem akartalak megbántani. Nem akartam fájdalmat okozni, pláne nem elveszíteni. Szörnyen éreztem magamat, mert tudtam, hogy fájt neked amiket tettem és mondtam. Meg tudsz nekem bocsájtani?
Mély sóhaj hagyta el a mellkasomat, miközben a monológot emésztettem magamban. A férfi továbbra is várakozóan pillantott rám. Lehunytam a szememet és mély levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna az ítéletet.
- Meg.
A pilóta arcára széles mosoly költözött és már hajolt oda, hogy megcsókoljon, de a szájára tapasztottam a tenyeremet.
- De csak egy feltétellel. Bocsánatot kérsz Paul-tól.
A spanyol pilóta láthatóan megforgatta a szemeit és igazán nehezére esett a dolog, de végül bólintott. Vigyorogva vettem el a tenyeremet az ajkairól.
- Szeretlek. - suttogta.
- Szeretlek. - mosolyodtam el és a tarkójánál fogva húztam oda magamhoz.

.     .     .

A Ferrari istállóba kézen fogva tértünk vissza. A fotósok kapva kaptak az alkalmon és a riporterek sem tétlenkedtek, de Fer nem volt hajlandó válaszolni egy kérdésre sem, csak vissza akart érni az olasz istállóhoz. A vörösöknél is sok kérdő, de inkább mosolyogó szempár fordult felénk. Fernando leült a piros bőrfotelbe én pedig elé álltam. A kezemért nyúlt és hosszan pillantok álltunk így.
- Mi folyik itt fiatalok?! - valaki rákönyökölt a vállamra, mire odakaptam a fejemet.
- Alberto. - vigyorodtam el. - Hát te itt.
- Ugyanezt mondanám. - karolta át a vállamat. - Minden oké úgy látom.
- Fogalmazhatunk így is. - nevettem fel, majd a spanyol pilótára pillantottam. - Több, mint oké.
- Mondtam. - bokszolt Fer vállába barátja. - Megmondtam, hogy minden oké lesz. - bizonygatta nekem nevetve. - Amúgy azt hiszem, mást is érdekel ez az új kapcsolat.
A háta mögé bökött, mire én hátrafordultam, Fernando pedig kihajolt, hogy lássa, mire is utal barátja. Valóban nem egy és nem kettő fotós álldogált ott és bőszen kattintgatták a gépeket. A spanyol pilóta sajtósa lépett oda hozzánk.
- Szia, Ise.
- Szia, Roberta. - mosolyogtam rá a nőre.
- Örülök, hogy itt vagy. - mosolygott ő is. - Viszont Nando. Az újságírók szétszedtek azon a rövidke úton, amíg a homeból ide értem. Azt mondják nem adtok interjút, hogy most mi van veletek.
- Nem is fogok. Ma már nem is kérdezhetnének róla. - rántotta meg egyszerűen a vállát a pilóta.
- Te tudod. - biccentett a sajtós. - De akkor számoljatok azzal, hogy hétvégére tele lesz a net koholt hírekkel.
- Engem nem annyira zavar. Amíg ő itt van velem. - mosolygott rám, majd megfogta a kezemet és lehajoltam, hogy megcsókoljon.
- Ez édes. - vigyorogtam a rövid csók után. - De majd én elintéztem. Csak mit mondjak.
- Valamit megfontoltan. - fordult felém Roberta. - Hogy sikerült elsimítani az ellentéteket, megoldottak a problémák blablabla...
- Oké. - nevettem. - Most egy kicsit visszamegyek Jenshez.
- Most kaptalak vissza, de máris itt hagysz? - tetette a szomorút a pilóta.
- Futok hozzád vissza. - vigyorogtam és lehajoltam, hogy megcsókoljam.

What about love? - 21. fejezet

Rövidke :D Igazából most nem a pár kapott nagyobb szerepet, de ami késik nem múlik :D Remélem azért tetszik ;) Amint látjátok, új a kinézet :D Minimalista, de nekem tetszik :)

Enjoy :*

21. fejezet - Hy, dad.

Kiszálltam a taxiból és körülpillantottam. Hiányzott már ez a nyüzsgés, ami elkerült a két hétben. Mély levegőt vettem, majd miután kifizettem a taxit, elindultam a McLaren boksza felé. Pár ismerős arc, aki szembe jött, meglepetten pillantott rám, majd halvány mosollyal intett. Magabiztosan villantottam rájuk széles mosolyt és visszaintegettem. Legyen az Ferraris, Mercedeses, vagy McLarenes. Azonban a fotósok és a riportereknek a figyelmét sem kerültem el, és megrohamoztak.

- Isleen! Isleen! - futottak oda, mire megtorpantam. 

- Hogy-hogy kilátogatott a futamra? Milyen kapcsolata Fernando-val a szakítás után?

Ilyen és ezer hasonló kérdés záporozott, de mivel jó kedvembe találtak, mindenre nyugodtan és higgadtan válaszoltam. Rengeteg kérdés érkezett Paul-lal kapcsolatban, és igyekeztem minél őszintébben és a legkevésbé sem félre érthetően válaszolni. Azt természetesen kihagytam, hogy mi is tört Paul és Fer között. Tom már kiadott egy közleményt, hogy mi miatt is marad el a turné első fele, ezért nem akartam bekavarni. A riporterek megköszönték a válaszaimat, majd engedtek utamra. Tovább sétáltam a Woking istálló felé, azonban hamarosan két ismerős arc tűnt fel. Széles vigyor ült ki az arcomra, ahogy egyre közelebb értek és mikor nekik is leesett, ki is jön velük szembe, ők is elvigyorodtak. Mikor találkoztunk fél úton, a bal oldali srác felkapott, és megforgatott.
- Issie.
- Sziasztok, srácok. - nevettem. Adtam a két gyerekkori barátnak két-két puszit.
- Hát mi van veled, te lány? - karolta át nevetve a derekamat Lewis és megfordultak, hogy tovább kísérjenek az utamon.
- Jól vagyok.
- Biztosan? - vizslatott a brit.
- Igen. - bólintottam.
- Csak azért kérdezem, mert jó ideje nem jártál német háznál.
- Elnézést. Ez megváltozik. - vigyorogtam.
- Amúgy hova is kísérünk? - szólalt meg Nico, mire rápillantottam.
- Az imádott bátyámat indultam megkeresni.
- Akkor valóban kísérünk. - biccentett a német.
- Miért? Ha azt mondtam volna, hogy hazamegyek, itt hagytok? - nevetve bokszoltam bele a karjába.
- Dehogy. - védte ki nevetve a szőke támadásomat.
Rövid beszélgetésünk közben végre elértünk a brit istállót.
- Na jó, most szerintem el válnak útjaink. - fordultam a két pilóta felé.
- Jól van, de szabadedzés után beszélünk. - nyomott gyors puszit az arcomra Lewis, majd Nico-nak is adtam két puszit.
- Sziasztok.
Beléptem a McLaren bokszába és tekintetemmel már a bátyámat kerestem. A férfi épp akkor fordított hátat, mikor beléptem és már indult volna kifelé. Gyorsan utána szaladtam és ráugrottam a vállára. Jenson összerezzent és hirtelen hátrafordult.
- Issie! - kiáltott fel boldogan és átölelt.
- Szia!
- De jó, hogy itt vagy. Mikor szállt le a géped? Felhívhattál volna, kimentem volna eléd.
- Megoldottam. Nem akartalak zaklatni. Elvitettem magamat a szállodához, utána becsekkoltam a szobába, átöltöztem és jöttem.
- Kinek öltöztél fel így? - mért végig.
- Nem szabad elesettnek mutatnom magamat. Bomba formában kell lennem.
- Abba vagy. - bólintott elismerően. - Hogy vagy? Milyen volt az út?
- Fárasztó. Aludtam, de mikor leszálltunk, úgy fájt a fejem. Benyomtam két fejfájás csillapítót és egy energia italt, ezért most pörgök.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét kérdően. - Nem veszélyes ez?
- Jenssie, rám semmi nem veszélyes. - vigyorogtam.
- Azt mondjuk tudom. - nyomott puszit az arcomra a férfi.
- Itt van...? Itt van, John?
- Úgy érted, apa?
- Khm... igen. - túrtam bele a hajamba.
- Igen, itt van. - bólintott. - Akarsz vele találkozni?
- Talán... igen.
- Gyere akkor. - karolta át a derekamat és elhagytuk a boxot.
Csendesen sétáltunk a paddockban visszafelé, egészen a McLaren Motorhome-ig. Bent alig lézengett pár ember, már szinte az összes szerelő a kocsikon dolgoztak. Csak egyetlen asztalnál ült két ember. Az egyiket már hátulról felismertem, és megtorpantam. Mély levegőt kellett vennem és csak utána tudtam elindulni. Jenson előre ment és a férfi vállához ért.
- Apa, van itt valaki, aki szeretne veled beszélni.
A férfi kérdőn fordult hátra a széken és mikor meglátott, kissé ledöbbent.
- Isleen! - állt fel és kitárt karral lépett felém, kissé ő is el volt bizonytalanodva, hogy hogyan reagálok.
- Szia... John.
- Tudod, hogy azt szeretném, ha apának hívnál. - ölelt magához. Kissé tétováztam, de végül átfontam a karjaimmal. - Szia, szépségem.
- Szia... apa. - suttogtam és már gyűltek a könnyek a szemembe. Éreztem, ahogy a férfi szorosabban ölelt magához, ami valami megmagyarázhatatlan nyugalommal töltött el.

.     .     .

A szívószálammal a pohárban lévő citrom karikákat piszkáltam és erősen szuggeráltam az italomat. Reménykedtem, hogy valami megtöri a kínos csendet, ami egy ideje már nehezen telepedett ránk. 

- Szóval... - dőlt egy kicsit hátra a széken a férfi. - örülök, hogy itt vagy. 

- Igen...

- Figyelj, Issie. Nem akarok jó pofozni. Tudom, hogy számodra egy szörnyű apa karakter vagyok, amiért nem is hibáztatlak. Tudom, hogy utálsz, amiért életed nagy lépéseinél nem voltam ott. Tudom. És nem akarok térden állva, szánalmasan könyörögni, hogy szeress. Csak reménykedhetem, hogy kicsit már kevésbé gyűlölsz... Nem kell szeretni. Nem kérem. De ha ilyen ritkán találkozunk, legalább ezt a hétvégét add nekem. Tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.

- Ha az olyan könnyű lenne. - sóhajtottam. 

- Tudom, tudom. - tette kezét a kezemre. - Felőlem utálhatsz tovább vasárnap este. Csak most. Beszélgessünk. Szeretnék kicsit többet tudni rólad.

- Legyen. - bólintottam nehezen, majd ittam pár kortyot a limonádéból. 

- Köszönöm. - mosolyodott el John. - Mesélj valamit. Hogy megy az éneklés? Olyan rég hallottalak énekelni.

- Igazából soha nem hallottál élőben... - pillantottam le az asztalra, mire a férfi felsóhajtott. Megköszörültem a torkomat és mielőtt bármit mondhatott volna, folytattam. - De jól megy. Sok koncertem volt nyáron, és úgy volt, hogy turnéra is megyünk, de... elmaradt. Legalább is az első része. - úgy éreztem, még nem tudtam benne annyira megbízni, hogy megosszak vele mindent.

- Igen, azt hallottam. Paul az énekes, ugye?
- Igen.
- És vannak olyan emberek körülötted, akikben meg tudsz bízni, igaz?
- Vannak.
- És én nem tartozom közéjük. - bólintott.
- Nem várd el ezt tőlem, ennyi idő után.
- Jól van, semmi baj. - válaszolt és hallottam a hangjában, hogy kissé csalódott. - És... van most olyan fiú, akivel együtt vagy?
- Nincs.
- És mi van Paul-lal? Vele... vele nem?
- Nem. - kezdtem ideges lenni, ami a hangomból is kihallatszott.
- Isleen, én csak beszélgetni szeretnék.
- Hát elég rossz módját választod.
- Ise, én.
- Miért nem arról csevegünk, hogy hol voltál két évig? Hmm? Az engem inkább jobban érdekelne.
- Pontosan tudod.
- Oh, hát persze, hogy tudom. Bocsánat, hogy lánynak születettem és nem lettem autó versenyző, elnézést. Legközelebb nem fog előfordulni. Két fiút akartál, bocs, hogy csalódást okoztam. Egyértelmű, hogy nem feleltem meg az elvárásaidnak!
- Ne merj így beszélni velem! -  fortyant fel ő is.
- Ne hidd, hogy nem tudom, mért szívódtál fel két éve. Mert lejárattalak. Számodra kínos voltam. Soha nem értékelted az énekeseket, szerinted az nem igazi munka. Az állandó bulizásom és a címlapon szereplésem, meg csak olaj volt a tűzre. El is menekült. Ilyen szégyenfolt elől, mint amilyen én vagyok. A Button család fekete báránya. Így emlegetnek csak, igaz?
- Isleen....
- Felfordul tőled a gyomrom. - löktem hátra a széket és elhagytam a McLaren Motorhome-ját.

.     .     .

Úgy döntöttem, az első szabadedzést a Mercedes garázsából nézem végig. Személy szerint semmi kedvem nem volt visszamenni a McLaren-hez, főleg John-nal történt incidens után. Mikor beléptem a boxba, Nico épp nagyban focizgatott az edzőjével a hátsó részen, ahol nem verhettek le semmit.  A német pilóta elrúgta a labdát, majd mikor észrevett, mosolyogva odaintett. A következő pillanatban már megint nála volt a bőr és felém fordult.
- Ise, kapcsolj. - azzal elrúgta a labdát.
- Mi a halál? - ugrottam odébb az utolsó pillanatban és a focilabda kirepült a garázsból, egyenesen a boxutcára.
- Issie, tudod ezt úgy játsszák, hogy vissza kell rúgni. - futott el mellettem vigyorogva a német pilóta, ki a boxból, hogy összeszedje játékát. Mikor visszért, lerakta elém a labdát és pár lépéssel hátrébb lépett.
- Na, gyerünk, passzolj.
- Nyilván. - nevettem.
- Gyerünk már. - nógatott. Nem kell a Chelsea-be szerződnöd, ha ezt most visszarúgod.
- Legyen. - lendületet vettem és jobb lábbal bele is rúgtam a labdába, ami száguldani kezdett Nico felé.
A német pilóta ügyesen elkapta, majd dekázni kezdett.
- Ez nem ér! - nevettem. - Én ilyet nem tudok!
- Megy! - kiáltott és már repült is felém a golyó, mire kissé félve próbáltam valahogy megállítani a lábammal.
- Na jó, Nico. Nekem szerintem elég mára.
- Ne már, Issie. Épp kezdtél belejönni. Passzolgassunk még.
- De nekem nem megy.
- Vedd le azt a húsz centis cipőt.
- De nyilván jobb lesz mezítláb rúgni, hogy eltörik a lábam.
- Akkor maradjon. Csak rúgd.
- Jó. - újra elrúgtam a labdát, amit Nico megfogott, majd finoman visszarúgta.
- Ne az elejével rúgd, hanem a lábfejed oldalával. Könnyebben irányítod.
- Jó.
Körülbelül még további tíz percig passzolgattam Nico-val, és a végén egészen belejöttem. A jelenség rengeteg fotóst vonzott a Mercedes bokszához, mindenki azt akarta látni, mégis mit csinálok én itt. A végén a német pilóta mutatott még pár  trükköt. Mikor végeztünk odajött.
- Szerintem szerződtetni kéne téged a Bayern Münchenbe vagy a Dortmundba. Nagy tehetség lakozik benned. - közölte nevetve.
- Akkor már inkább Barcelona. Szívesebben játszanék Jordi Alba, Lionel Messi, Chec Fabregas és Gerard Piqué mellett.
- Hoppá. - játszotta a döbbentett a német férfi. - Ki ne derüljön, hogy rajongsz a fociért.
- Az azért túlzás. - vigyorogtam. - Csak azért nézek TV-t.
- Hát ti mit csináltok? - lépett oda mellénk Lewis és félig átkarolta a derekamat.
- Egy új futball szupersztár mellett állsz. - mutatott rám Nico.
- Jaj, bocsánat. - lépett távolabb a brit férfi védekezően feltartotta a kezét. - Ilyen világsztárhoz hozzá se lehet érni.
- De nem ám. - nevettem. - Olyan jól focizok már. Kár hogy nem láttál.
- Most hívtak a Barcától, hogy szerződtetnék. - bizonygatta legjobb barátja.
- Hát akkor... itt az ideje, hogy híres és elismert legyél. - bólintott komoly arccal Lewis.
- De gonosz vagy. - csapkodtam meg a vállát, mire a brit pilóta nevetve próbálta kivédeni a támadásomat.
- Jó, jó, bocsánat. - vigyorgott. - Itt nézed az edzést?
- Igen.
- Hogy-hogy?
- Ah...hosszú sztori. Nem is akarok beszélni róla.
- Értem. - biccentett a pilóta.
- Még elintézek egy telefont, de utána jövök is vissza.
- Jól van.
Kifordultam a boxból és kikapartam a táskámból a telefonomat. Mikor megtaláltam, azon pötyögve sétáltam tovább. Nem figyeltem, csak arra törekedtem, hogy megtaláljam a számot. Azonban hirtelen neki ütköztem valakinek. A férfi, akinek neki mentem, háttal állt nekem, ezért nem látott.
- Bocsi. - pillantottam fel, de amikor a férfi megfordult, megdöbbentem.
Látszólag ő sem számított rám, ezért pár pillanatig némán álltunk egymással szemben.
- Szia, Isleen. - törte meg a csendet.
- Szia... Fernando. - préseltem ki magamból a köszönést.

What about love? - 20. fejezet

Elég rövidke, de sok fordulat van benne :D na már most, hogy mi lesz a következő rész, azt is meglátjátok :DD 

Enjoy babes :D :*

20. fejezet - Don't go!

- Fernando, te teljesen megkattantál? - guggoltam le az énekeshez, és elvettem Paul kezét, hogy lássam mennyire súlyos a sérülést. - Ez eltört. Fernando, te eltörted az orrát. 

Álltam fel és mérgesen és a spanyol pilóta felé fordultam. 

- Te ezzel a senkiházival vagy? - emelte fel a hangját a Forma-1-es, mire ledöbbentem. 

- Ne merészelj kiabálni velem! - emeltem fel én is a hangom. - Takarodj innen! - Nem, amíg nem beszéltünk.

- Azt mondtam, tűnj innen.
- Egy percet kérek. - nyomta meg a szavakat.
- Azt mondtam nem.
A spanyol pilóta gyengéden megragadta a karomat és kihúzott a folyosóra, majd behúzta mögöttünk az ajtót, hogy ne tudjak visszamenni. Miközben kifelé húzott, a karját csapkodtam.
- Engedj el! Utállak!
- Nem hiszem el.
- Pedig így van. - fontam össze a karomat határozottan annak ellenére, hogy a látványa igazán felzaklatott.
- Mit keres itt az a senki?
- Nem hiszem, hogy nagyon sok közöd lenne hozzá.
- Szóval igaz. - nevetett fel gúnyosan.
- Gondolj amit akarsz. - rántottam meg a vállamat. - Nem igazán érdekel.
- Az is igaz, hogy elmész, mi?
- Igen. - elpillantottam.
A spanyol pilóta meglepő dolgot tett ezután. Elkapta a két kezemet, finoman. Felpillantottam a barna szempárba, ami olyan könyörgően nézett rám.
- Kérlek, ne menj el. Nagyon sajnálom, és kegyetlenül hiányoztál ezekben a napokban. Ha kell, térden állok és úgy könyörgök, hogy bocsáss meg.
Már készült térdre ereszkedni, de ráfogtam a karjára és úgy próbáltam felhúzni.
- Ne, ne, ne. - könyörögtem. - Csak le ne térdelj. Nekem kínos.
A férfi továbbra is olyan szemekkel vizslatott, hogy a szívem belesajdult.
- Nem tudom... - sóhajtottam és elengedtem a kezét. - Nem mondom, hogy nem hiányoztál. De...
- Isleen, én szeretlek. - vágott közbe.
- De nagyon rosszul esett... - folytattam.
- Sajnálom. - ismételte újra.
Hosszan és fájdalmas csönd telepedett közénk ahogy egymással szemben álltunk a folyosón. Mély levegőt vettem és beletúrtam a hajamba. Én törtem meg a csendet, mert már nem bírtam.
- Paul-t látnia kéne egy orvosnak.
- Szóval, ennyi?
Nem bírtam tovább a barna szempárba pillantani, inkább elkaptam a tekintetemet és el indultam. Nem nyúlt utánam, hagyta, hogy elsétáljak, ki az életéből. Hihetetlenül letört a látogatás és rossz hangulatban léptem vissza a lakásba. A konyhában már Paul tapasztotta orrára a mélyhűtött borsót.
- Eltakarodott az szerencsétlen?
- Azért ne beszélj így róla...
- Jól vagy? - simította ki a hajamat az arcomból.
- Inkább az a kérdés, te hogy vagy. - sűrűn pislogva fojtottam vissza  könnyeimet. Óvatosan elemeltem a mirelit zacskót a férfi orráról. - Uh, ez csúnyán eltört. Elviszlek egy dokihoz. Helyre kell rakni az orrod.
- Te ugye nem éppen elsírni készülöd magad? - nézett mélyen a szemembe. Pislogtam párat és lenyeltem a torkomat, majd megráztam a fejemet.
- Dehogy. - próbáltam mosolyogni.
- Nem szabad, hogy felzaklasson. - nyomott egy puszit a homlokomra, mire tényleg elmosolyodtam. - Itt vagyok.
- Tudom. - bólintottam hálásan. - És köszönöm. De inkább menjünk a dokihoz.
Az énekes lekászálódott a pultról én pedig felvettem a kocsikulcsot és elhagytuk a lakást.

.    .    .

- Hát ez bizony jó csúnyán eltört, Mr. Howe. - vette le a szemüvegét az orvos. - Mi történt?
- Csak egy kis - pillantott rám a mondat közepén, majd máshogy fejezte be, mint ahogy eredetileg akarta. - csetepaté. Semmi komoly.
- Rendben. - bólintott a doktor. - Most meg tudom csinálni, de minimum 3 és maximum 6 hét amíg összefog. Nem akadályozza az orron át légzésben a törés?
- Néha de. De akkor jobban, mikor vérzett. - válaszolt Paul. - De egy kérdésem lenne. Ugye ez az éneklésben nem fog akadályozni?
- Hát... - vakargatta a halántékát az orvos. - Elméletileg nem. De valószínűleg fel fog dagadni magának itt. Meg belilulni. - mutatott a jobb az arcüregére. - Egyik csíkban. Ha ilyen csúnyán eltört az orra, akkor valószínűleg jó pár hajszálér megrepedt és bevérzést eredményeztek. Ez nem veszélyes, de fájdalommal járhat. Látszólag nem ferdült el az orrsövény, de ha igen, akkor az lehet, hogy akadályozhatja a légzésben és később műtéttel kell helyre hozni.
- Jó, csak mi turnéra indulnánk három nap múlva.
- Én ezt értem... de nem lenne jó ötlet ilyen állapotban elmenni.
- Tegyen meg mindent, doki.
- Jól van, csináljunk előbb egy röntgent és utána beszélek. - rám pillantott. - Hölgyem, megtenné kérem, hogy a továbbiakban kint várakozik?
- Persze. - bólintottam, majd futó pillantást vetettem Paul-ra és elhagytam a vizsgálót.
Leültem az egyik rossz minőségű székre és míg a vizsgálat eredményére várakoztam, a telefonomat birizgáltam. Egyszer csak a táskámban rezegni kezdett egy másik telefon is. A férfi a kezembe nyomta a készüléket, mielőtt bementünk a rendelőbe, hogy vegyem fel, bárki hívja. A képernyőn a menedzsere neve villogott, így rányomtam a fogadásra.
- Szia, Tom, Isleen vagyok.
- Szia, Ise. Hogy-hogy nálad van Paul telefonja?
- Odaadta mielőtt bement röntgenre.
- Hogy mi? - hallottam döbbentséget a hangjában. - Minek neki röntgen?
- Volt egy kis csetepaté... és... eltört az orra.
- Most csak szívatsz.
- Nem, sajnos nem.
- Melyik kórházban vagytok? Azonnal oda kell mennem.
- A St. Mary-ben.
- Tíz perc és ott vagyok. - a menedzser kinyomta a készüléket és én el elraktam a Paul telefonját, majd tovább piszkáltam a sajátomat. Pár perccel a hívás megszakítása után az énekes lépett ki váróba. Felpillantottam csalódott és egyben kissé dühös arcába.
- Megfojtom azt a nyomorultat. - dühöngött.
- Mi van?
- Ugrott a turné. Legalább is az első része biztosan.
- Micsoda? - esett le az állam. - De miért?
- Mert az a szerencsétlen elintézte, hogy elferdüljön az orrsövényem. Ami azért veszélyes, mert nehez a légvétel. Én azt hittem, hogy ez a vér miatt van, de kiderült, hogy az orrsövény elferdülése miatt. A röntgen alatt is ahogy lefeküdtem befulladtam. De mondta a doki, hogy kell feküdni, hogy ne legyen ez. Az a senkiházi gyönyörűen elintézte ezt. Tudja hova kell ütni. Csak kerüljön a szemem elé, és szétverem a fejét úgy, hogy rá se megy a bukósisak többé.
- Nyugi már. - csitítottam. - A doki mit mondott?
- Azt, hogy orrsövény ferdülés. De nem kis mértékben. Meg elrepedt és eltört jó pár porc és csont. 3 hét, ha szerencsém van,  6, ha nincs. Utána pedig mivel ezek nem szoktak szépen összeforrni, műteni kell. Minimum egy, de inkább másfél hónap kiesik a turnéból.
- Hát ez remek.... - sóhajtottam. - De egy ütéssel így elintézett?
- Rohadt keményen ütött én nem is értem. - tapogatta meg az orrát. - Remélem elrepedtek az ujjai vagy valami.
- Jó, jó, semmi baj. - simogattam meg a karját és biztatóan mosolyogtam rá. - Tom hívott amíg bent voltál. De mindjárt itt van.
- Mit mondtál neki? - kissé mintha megijedt volna.
- Azt hogy eltört az orrod, és itt vagyunk a kórházban.
- Nem kellett volna ide hívnod. - túrt bele idegesen a hajába.
- Miért?
- Jó, hagyjuk.
Az ajtó pár perc múlva nyílt és egy igazán ideges Tom lépett be rajta.
- Paul, te mi a halált műveltél magaddal? - állt meg az énekes előtt.
- Semmit. - rántotta meg a vállát egyszerűen. - Volt egy kis összetűzésem.
- Mégis kivel?
- Nem számít. - pillantott rám a férfi. - Viszont el kell halasztani a turnét.
- Hogy mi?
- Jól hallottad. Ilyen orral nem megyek turnéra. - mutatott magára. - Mond azt, hogy komoly műtéteim voltak és várnak még rám. De beszéljük ezt meg máshol.
- Paul. - szóltam a férfi után, aki már terelgetni kezdte menedzserét a kijárat felé.
- Ne haragudj. - fordult hátra és a kezemért nyúlt, mire belekaroltam a karjába. - Én szerintem hazamegyek. Ha nem baj.
- Nem, persze. - bólintott, miközben együtt sétáltunk a kijárat felé, majd a kocsimnál megálltunk. - Hívlak este felé, jó?
- Jó. - mosolyogtam. - Gyógyulgasson az orrod, jó? - simogattam meg a karját.
- Jól van. Szia. - nyomott egy puszit az arcomra és én is az övére.
- Sziasztok.

.    .    .

A telefont a férfi a negyedik búgás után vette fel. 

- Szia, hugicám. Minek köszönhetem a hívásodat?

- Szia, Jenssie. Mit csinálsz? 

- Futni voltam, de holnap reggel indul a gép. Mit szeretnél?

- Van egy hírem számodra.

- Hallgatlak. 

- Fernando betörte Paul orrát.

- Hogy mi? - döbbent le bátyám. - Miért?

- Nem tudom. Én csak arra értem ki, hogy Paul a földön vérző orral és Fer állt az ajtóban... de hosszú. Majd elmesélem.

- Mégis mikor?

- Fernando úgy behúzott szegény Paul-nak, hogy elferdült az orrsövénye. Minimum 3 rosszabb esetben 6 hét, mire rendbe jön és utána nagy valószínűséggel műteni kell. Így másfél hónapig minimum nem indulunk el a turnéra. 

- Nem mentek? 

- Nem tudunk. Nagy balhé van, de Tom ki fog adni valami közleményt, hogy műteni kellett Paul-t, azért nem tudunk utazni.

- És akkor mit fogsz csinálni?

- Hát... mivel itthon nem akarok megposhadni, és mivel úgy volt, hogy utazunk, munkám sincs... ezért.... megyek Szingapúrba. - mosolyodtam el.

- Komolyan? - döbbent le még jobban. - De jó. De... biztos akarod?

- Igen. - bólintottam, ugyan ő ezt nem láthatta. - Tudom, mit kell tennem és hogyan kell kezelnem a helyzetet.

- Rendben. Nagyon örülük, Issie. Mikor jössz? 

- Valószínűleg csak pénteken reggel érkezem. De még hívlak. 

- Jól van. Puszillak.

- Én is, Jens. - nyomtam ki a készüléket.

Mosolyogva tettem odébb a telefont, majd folytattam a pakolást. A terv már megvolt, már csak meg kellett valósítani.

What about love? - 19. fejezet

I'm back b*tches :D Barbinak sokan köszönhetek a kedves kommentjei miatt, de ezek a pipák is nagyon feldobják a kedvemet :) Szóval újult erővel vágok bele, most sok ötletem is van :)

19. fejezet- Punch time

- Isleen, ezt ugye te se gondoltad komolyan? - szólalt meg Jenson miután felocsúdott a döbbenetből.

- De, Jens. Igen. 

- Nem jó ötlet. 

- Azt hiszem el tudom dönteni mi a jó és mi nem. 

- Issie, csak azért döntöttél amelett hogy elmész a turnéra, mert szakítottatok. De nem menekülhetsz el.

- Jenson... én... én már lezártam magamban ezt az ügyet.

- Ne mond ezt nekem, mert tudom, hogy nem így van. Kérlek Issie, ne menj el. 

- Tudod, milyen nehéz? - rogytam le bátyám mellé a kanapéra, mire magához húzott én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat és halkan zokogni kezdett. 

- Semmi baj. - simogatta a hátamat. - Ne menj. Maradj itt velem. Segítek neked. Biztos vagyok benne, hogy Jana is. 

- Ez nagyon kedves... - elengedtem és szipogva hátradőltem a kanapén. - de muszáj elmennem. És meg kell értened ez most, jó?

- Nem lesz túl hosszú idő ez a fél év?

- Attól félek túl rövid lesz. - sóhajtottam. 

- Ha mindenképpen ezt akarod, melletted állok Issie, ahogy mindig, tudod. - mosolygott rám biztatóan

- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan miközben a könnyeimet törölgettem.

- Ez egy jó bátyus dolga. - nyomott egy puszit a homlokomra, mire felnevettem. - Merre mentek?

- Nem tudom pontosan. Egyesült Államokban 5-6 állomás lesz a legnagyobb városokban, Dél- Amerikában is lesz egy vagy kettő talán Argentína és Brazíliában. Aztán Ausztira és Ázsia pár részén. Végül pedig vissza Európába, Franciaország, Németország, Finnország, Hollandia. De nem tudom pontosan.  Közte lesz majd szünet valószínűleg.
- Még egyszer megkérdezem, és utoljára. Biztos ezt akarod? - simogatta a hajamat Jenson.
- Biztos. - bólintottam nehezen.
- Akkor bízom a döntésedben. - bólintott ő is. - Mikor utaztok?
- Jövő hét szerda.
- Akkor addig még jövök szerintem. Viszont most indulnom kell vissza a gyárba még rengeteg dolgom van.
- Jól van, én pedig felhívom Paul-t.
- Nagyon vigyázz magadra. - ölelt meg hosszan.
- Igyekszem. - nevettem fel.

.    .    .

A napok vészesen gyorsan pörögtek és az elutazásom napja egyre közelebb és közelebb került. A fájdalom és a mérhetetlen hiány miatt a munkába temetkeztem és azon kívül hogy fellépések jártam, nem mozdultam el a gép vagy a TV elől. Vasárnap mikor a turné állomásait böngésztem a neten, csöngettek. Fáradtan kászálódtam fel a kényelmes kanapéról és ajtót nyitottam a jövevénynek, aki a nyakamba ugrott. 

- Issie! - vinnyogott Jana, mire nevetve átöltem. 

- Szia, barátnőm. Örülök, hogy hazaértél. 

- Hiányoztam, mi? - nevetett. - Hol van az én kedvenc spanyolom? - indult el nagy lendülettel legjobb barátnőm a lakásba, mire sóhajtva becsuktam az ajtót. 

- Jana... 

- Igen? - először nem esett le neki, mit is akarok mondani, szóval még egy ideig forgott körbe, majd mikor észrevetette, milyen letörten állok ott, kapcsolat. - Mond hogy nem...

Nagy lendülettel indult el felém, én pedig lehajtott fejjel hevesen bólogattam. Amíg nem kellett senkivel sem beszélnem az érzelmeimről, sikerült mélyre nyomni a fájdalmat. Most, hogy Jana rákérdezett, igyekeznem kellett, hogy ne tőrjenek fel. Paul néha átjött, hogy felvidítson, de elrángatni soha nem tudott sehova. Jenson is meglátogatott már péntek reggel, és szombat délben ment el, de tőle is csak azt kértem, hagy maradjunk itthon, csendben, nyugalomban. És mint egy megértő báty, meg is tette ezt nekem. 

- Édesem. - ölelt magához a legjobb barátnőm. - De már jobban vagy?
- Már jobb. - bólogattam.
- Akkor jól van. Elmeséled, mi történt?
- Igen. Csak üljünk le.
A nappaliban leültünk a hófehér bőrkanapéra és mesélni kezdtem Jana-nak. Mindent elmondtam egy apró kis részletet sem akartam kihagyni. A turnét és a Paul-lal való találkozást is elmondtam. Legjobb barátnőm együtt érzően hallgatta végig a történetemet, majd a végén felsóhajtott.
- Tényleg sajnálom, Issie. Olyan szép pár voltatok.
- Hát...
- Amúgy minek böngészed a netet, tele van pletykákkal. - vette maga elé a laptopot barátnőm. - Megnézted már?
- Nem mertem. Nem akartam. Direkt letiltattam a rendszerrel az ilyen bulvár hírekkel kapcsolatos oldalakat. De lehet meg kéne néznem.
- Biztos?
- Igen. Tudnom kell mennyire utálnak az emberek egytől tízes skálán.
Barátnőm felsóhajtott, majd levettük a szűrűt és beütöttük az első olyan oldalt, ahol szinte öt percenként jelenik meg egy-egy szaftos pletyka. Az én nevemnél öt új főcím szerepelt.

"Eddig tartott a nagy szerelem. Vége Isleen Button és Fernando Alonso rövid románcának."

"Isleen Button újabb híres személyiséget húzhat ki a bakancslistájáról. Kiadta az útját a spanyol pilótának."

"A brit dalos pacsirta folytatja sorozatát. Alig két hónap alatt megvált a Forma-1-es pilótától."

"Isleen Button már is túllépett Fernando Alonso-n. Paul Howe az új kiszemelt."

"HIVATALOS! Isleen Button megy a Flying to the Hell bandával világ körüli turnéjukra. "

Ahogy legörgettem a cikkek főcímén egyre jobban dobogott a szívem és szaporán kapkodtam a levegőt. Jana aggódva nézett rám, és a kezemért nyúlt. 

- Még bezárhatjuk, ha akarod. 

- Nem. - vettem mély levegőt. - A másodikat. Az tűnik a legaljasabbnak. 

- Biztos?

- Csak csináld. 

Barátnőm rákattintott a második főcímre, amit a vártnál gyorsabban hozott be az oldal. Még lehunytam a szememet, mély levegőt vettem és mikor kinyitottam, akkor kezdtem csak olvasni a szennylap cikkét.

Isleen Button újabb hírességet húzhat ki a bakancslistájáról. Kiadta az útját a spanyol pilótának.

Isleen Button, a Forma-1-es pilóta Jenson Button (33) egyetlen húga folytatja ahol pár hónapja abbahagyta. Az elsők között számoltunk be arról a hírről, hogy Isleen Button (26) és a spanyol világbajnok Fernando Alonso (32) egy párt alkot. Most azonban a brit lány - rövid együttlét után - kiadta a pilóta útját.

Az angolok egyik kedvenc énekesnője Isleen Button soha nem visszafogottságáról volt híres. Falta a férfiakat, kapcsolatai közel sem voltak tartósnak vagy komolynak mondhatóak. Rengeteg híresség és civil fordult már meg a lány mellett, azonban júliusban újabb hal akadt a horgára. 

A spanyol pilóta és a brit énekesnő júliusban, a magyar nagydíjon lepleződött le véglegesen, és rá pár napra hivatalos közleményt adtak ki a kapcsolatukról. Azonban ahogy eddig egyik se, ez a kapcsolat sem tartott sokáig. De ez még rekordnak számít Isleen kisasszony futó kalandjai között.

Szemtanúk szerint kedden este a pár egy koncertre érkeztek, ahol olyan nevek léptek fel, mint Raquel del Rosio, Flying to the Hell vagy éppen Harry Aaren. Alig pár perccel az érkezésük után, a brit énekesnő azonban feldúltan távozott azzal a kocsival, amivel együtt érkeztek. A Ferrari pilótája egy taxival ment vissza Londonban és a Grange Holborn Hotelben töltötte az éjszakát. Másnap egy hatalmas rózsacsókkorral látták sétálni Isleen Button lakása felé, de szemtanúk állítása szerint érkezése után alig tíz perccel már úton volt vissza a hotelbe. Egyedül.

Ezek szerint kibékíthetetlen ellentétek férkőztek a pár napja még monzai futamon turbékoló pár közé. A pletykák szerint azonban a brit énekesnő igazán hamar túllépett, mert minap Paul Howe társaságában látták egy kávézóban. Hogy ő lesz-e az új hal, aki Isleen horgára akad? Ki tudja. De az biztos, hogy nálunk mindenről tájékozódhattok. 

-------------

- Szerintem már elég. - hajtottam le a laptop tetejét és mély levegőket vettem, mert nagyon rosszul éreztem magamat.
- Nem akartam, hogy felzaklasson. - simogatta a hátamat Jana. - Sajnálom.
- Semmi baj. - túrtam bele a hajamba. - Ezen is túl kell esni. 
- Hát persze. - bólogatott. 
A lány tovább vigasztalt, mikor kopogtattak.
- Vársz valakit? - nézett rám Jana összevont szemöldökkel. 
Megráztam a fejemet. 
- Akkor elküldöm, akárki legyen. Aztán pedig kitalálunk valami jó programot mára.
- Köszönöm.
A lány felugrott és hosszú léptekkel indult az ajtó felé. Nagy lendülettel rántotta fel azt és már készült a monológjára, amivel le akarta rázni a látogatót, de lefagyott. Értetlenkedve hajoltam előre, hogy lássam, ki az. Csak egy kis részt láttam az arcából, de egyből felismertem és felragyogott az arcomon.
- Paul!
A frontember átpillantott barátnőm válla felett és rám mosolygott. 
- Szia, Issie. Bejöhetek?
- Jana! - tapsoltam kettőt, hogy barátnőm magához térjen, mert még mindig. A lány összerezzent a hangra, majd lassan odébb lépett. 
- Köszönöm. - bólintott mosolyogva Paul legjobb barátnőmre, majd vigyorogva sétált oda hozzám. - Hát szia kis rigó. 
- Szia. - öleltem át nevetve.
- Hogy vagy? Ugye nem mertél szomorkodni, tegnap délelőtt óta? 
- Dehogy. - hazudtam enyhe mosollyal. 
- Issie, tudod hogy engem nem tudsz átverni. - pillantott rám áthatóan. 
- Nem számít. Már itt vagy és tudom, hogy nem engeded. - vigyorogtam. 
- De nem ám. Mit csinálunk ma este? 
- Öhm... - pillantottam válla fellett legjobb barátnőmre, aki összevont szemöldökkel figyelt minket - Jana ma jött haza két hét után szóval...
- Oh. - fordult hátra az énekes, mintha csak most vette volna észre a lányt. - Akkor menjünk hárman. 
- Öh... - nyöszörgött a lány. - Ise, gyere már egy percre, beszéljünk két szót.
- Oké. - követtem őt a nappaliba, ahol becsukta az ajtót. 
- Ez mi? - azonnal nekem támadt, ahogy bezárult az ajtó. 
- Mégis mi? 
- Amit Paul-lal műveltek. Ez az így ölellek, úgy ölellek és ez a folyamatos flört party. Meg kell kérdeznem. Lefeküdtetek? 
- Nem! - háborodtam fel. - Ő egy barát, aki sokat segít ezekben a napokban.
- Én vagyok a legjobb barátnőd. - mutogatott magára. - De szólj, ha valami változott ebben a két hétben. 
- Jana, mit drámázol?
- Az, hogy itt sírsz, hogy mennyire fáj még mindig, de most úgy ugrottál annak a megjegyzem kilenc évvel idősebb pasi nyakába, mintha évek óta ismernétek egymást.
- Jó, Jan. Erre most nincs szükségem. Kösz a támogatást. Ha nincs más mondanivalód, szerintem elmehetsz.
A legjobb barátnőmnek szó szerint leesett az álla és hosszú pillanatokig bámult rám. 
- Azt köszi. - nevetett fel hitetlenül a lány. - Hát ez...na jó. Akkor megyek is, teljesítem a kérésedet. - vigyorgott gúnyosan, majd elhagyta a szobát és a lakást is. 
- Ez mi volt? - jött be a hálóba Paul. 
- Ja, csak csajos veszekedés. Semmi komoly. - mosolyogtam rá.
- Akkor? Mi lesz este?
- Lehet nem kéne még... - sóhajtottam. 
- Issie, egyfolytában ezt mondogatod. Muszáj lesz most már, mert belepusztulsz és tudod, hogy ezt nem akarom.
- Tudom. - sóhajtottam nehezen. - De legyen... elnézhetünk valamerre este.
- Tudtam. - nevetett. 
- Akkor keresek valami normális szerelést. 
- Jó. Addig kerítek valamit estére.
- Jó. - vigyorogtam és bementem a gardróbba, hogy keressek valami ruhát. 
Miközben a szerelések között kutattam, hallottam, hogy csöngettek.
- Paul, nyisd ki! - kiabáltam ki felé. 
- Nyitom. - jött a válasz. 
Pár pillanat múlva valami puffanást, majd Paul ideges szitkozódását hallottam. 
- Dögölnél meg te nyomorult. - összevont szemöldökkel mentem ki a szobámból és ledöbbentett a látvány. 
A Flying to the Hell frontembere a földről tápászkodott fel kezét vérző orrára szorítva. Az ajtóban aki állt sziszegve rázta a jobb kezét, majd rám pillantott. Jó pár napja nem láttam az a barna szempárt. 
- Fernando. - suttogtam ledöbbenve és nem tudtam, melyikükhöz is lépjek oda.