What about love? - 21. fejezet

Rövidke :D Igazából most nem a pár kapott nagyobb szerepet, de ami késik nem múlik :D Remélem azért tetszik ;) Amint látjátok, új a kinézet :D Minimalista, de nekem tetszik :)

Enjoy :*

21. fejezet - Hy, dad.

Kiszálltam a taxiból és körülpillantottam. Hiányzott már ez a nyüzsgés, ami elkerült a két hétben. Mély levegőt vettem, majd miután kifizettem a taxit, elindultam a McLaren boksza felé. Pár ismerős arc, aki szembe jött, meglepetten pillantott rám, majd halvány mosollyal intett. Magabiztosan villantottam rájuk széles mosolyt és visszaintegettem. Legyen az Ferraris, Mercedeses, vagy McLarenes. Azonban a fotósok és a riportereknek a figyelmét sem kerültem el, és megrohamoztak.

- Isleen! Isleen! - futottak oda, mire megtorpantam. 

- Hogy-hogy kilátogatott a futamra? Milyen kapcsolata Fernando-val a szakítás után?

Ilyen és ezer hasonló kérdés záporozott, de mivel jó kedvembe találtak, mindenre nyugodtan és higgadtan válaszoltam. Rengeteg kérdés érkezett Paul-lal kapcsolatban, és igyekeztem minél őszintébben és a legkevésbé sem félre érthetően válaszolni. Azt természetesen kihagytam, hogy mi is tört Paul és Fer között. Tom már kiadott egy közleményt, hogy mi miatt is marad el a turné első fele, ezért nem akartam bekavarni. A riporterek megköszönték a válaszaimat, majd engedtek utamra. Tovább sétáltam a Woking istálló felé, azonban hamarosan két ismerős arc tűnt fel. Széles vigyor ült ki az arcomra, ahogy egyre közelebb értek és mikor nekik is leesett, ki is jön velük szembe, ők is elvigyorodtak. Mikor találkoztunk fél úton, a bal oldali srác felkapott, és megforgatott.
- Issie.
- Sziasztok, srácok. - nevettem. Adtam a két gyerekkori barátnak két-két puszit.
- Hát mi van veled, te lány? - karolta át nevetve a derekamat Lewis és megfordultak, hogy tovább kísérjenek az utamon.
- Jól vagyok.
- Biztosan? - vizslatott a brit.
- Igen. - bólintottam.
- Csak azért kérdezem, mert jó ideje nem jártál német háznál.
- Elnézést. Ez megváltozik. - vigyorogtam.
- Amúgy hova is kísérünk? - szólalt meg Nico, mire rápillantottam.
- Az imádott bátyámat indultam megkeresni.
- Akkor valóban kísérünk. - biccentett a német.
- Miért? Ha azt mondtam volna, hogy hazamegyek, itt hagytok? - nevetve bokszoltam bele a karjába.
- Dehogy. - védte ki nevetve a szőke támadásomat.
Rövid beszélgetésünk közben végre elértünk a brit istállót.
- Na jó, most szerintem el válnak útjaink. - fordultam a két pilóta felé.
- Jól van, de szabadedzés után beszélünk. - nyomott gyors puszit az arcomra Lewis, majd Nico-nak is adtam két puszit.
- Sziasztok.
Beléptem a McLaren bokszába és tekintetemmel már a bátyámat kerestem. A férfi épp akkor fordított hátat, mikor beléptem és már indult volna kifelé. Gyorsan utána szaladtam és ráugrottam a vállára. Jenson összerezzent és hirtelen hátrafordult.
- Issie! - kiáltott fel boldogan és átölelt.
- Szia!
- De jó, hogy itt vagy. Mikor szállt le a géped? Felhívhattál volna, kimentem volna eléd.
- Megoldottam. Nem akartalak zaklatni. Elvitettem magamat a szállodához, utána becsekkoltam a szobába, átöltöztem és jöttem.
- Kinek öltöztél fel így? - mért végig.
- Nem szabad elesettnek mutatnom magamat. Bomba formában kell lennem.
- Abba vagy. - bólintott elismerően. - Hogy vagy? Milyen volt az út?
- Fárasztó. Aludtam, de mikor leszálltunk, úgy fájt a fejem. Benyomtam két fejfájás csillapítót és egy energia italt, ezért most pörgök.
- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét kérdően. - Nem veszélyes ez?
- Jenssie, rám semmi nem veszélyes. - vigyorogtam.
- Azt mondjuk tudom. - nyomott puszit az arcomra a férfi.
- Itt van...? Itt van, John?
- Úgy érted, apa?
- Khm... igen. - túrtam bele a hajamba.
- Igen, itt van. - bólintott. - Akarsz vele találkozni?
- Talán... igen.
- Gyere akkor. - karolta át a derekamat és elhagytuk a boxot.
Csendesen sétáltunk a paddockban visszafelé, egészen a McLaren Motorhome-ig. Bent alig lézengett pár ember, már szinte az összes szerelő a kocsikon dolgoztak. Csak egyetlen asztalnál ült két ember. Az egyiket már hátulról felismertem, és megtorpantam. Mély levegőt kellett vennem és csak utána tudtam elindulni. Jenson előre ment és a férfi vállához ért.
- Apa, van itt valaki, aki szeretne veled beszélni.
A férfi kérdőn fordult hátra a széken és mikor meglátott, kissé ledöbbent.
- Isleen! - állt fel és kitárt karral lépett felém, kissé ő is el volt bizonytalanodva, hogy hogyan reagálok.
- Szia... John.
- Tudod, hogy azt szeretném, ha apának hívnál. - ölelt magához. Kissé tétováztam, de végül átfontam a karjaimmal. - Szia, szépségem.
- Szia... apa. - suttogtam és már gyűltek a könnyek a szemembe. Éreztem, ahogy a férfi szorosabban ölelt magához, ami valami megmagyarázhatatlan nyugalommal töltött el.

.     .     .

A szívószálammal a pohárban lévő citrom karikákat piszkáltam és erősen szuggeráltam az italomat. Reménykedtem, hogy valami megtöri a kínos csendet, ami egy ideje már nehezen telepedett ránk. 

- Szóval... - dőlt egy kicsit hátra a széken a férfi. - örülök, hogy itt vagy. 

- Igen...

- Figyelj, Issie. Nem akarok jó pofozni. Tudom, hogy számodra egy szörnyű apa karakter vagyok, amiért nem is hibáztatlak. Tudom, hogy utálsz, amiért életed nagy lépéseinél nem voltam ott. Tudom. És nem akarok térden állva, szánalmasan könyörögni, hogy szeress. Csak reménykedhetem, hogy kicsit már kevésbé gyűlölsz... Nem kell szeretni. Nem kérem. De ha ilyen ritkán találkozunk, legalább ezt a hétvégét add nekem. Tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.

- Ha az olyan könnyű lenne. - sóhajtottam. 

- Tudom, tudom. - tette kezét a kezemre. - Felőlem utálhatsz tovább vasárnap este. Csak most. Beszélgessünk. Szeretnék kicsit többet tudni rólad.

- Legyen. - bólintottam nehezen, majd ittam pár kortyot a limonádéból. 

- Köszönöm. - mosolyodott el John. - Mesélj valamit. Hogy megy az éneklés? Olyan rég hallottalak énekelni.

- Igazából soha nem hallottál élőben... - pillantottam le az asztalra, mire a férfi felsóhajtott. Megköszörültem a torkomat és mielőtt bármit mondhatott volna, folytattam. - De jól megy. Sok koncertem volt nyáron, és úgy volt, hogy turnéra is megyünk, de... elmaradt. Legalább is az első része. - úgy éreztem, még nem tudtam benne annyira megbízni, hogy megosszak vele mindent.

- Igen, azt hallottam. Paul az énekes, ugye?
- Igen.
- És vannak olyan emberek körülötted, akikben meg tudsz bízni, igaz?
- Vannak.
- És én nem tartozom közéjük. - bólintott.
- Nem várd el ezt tőlem, ennyi idő után.
- Jól van, semmi baj. - válaszolt és hallottam a hangjában, hogy kissé csalódott. - És... van most olyan fiú, akivel együtt vagy?
- Nincs.
- És mi van Paul-lal? Vele... vele nem?
- Nem. - kezdtem ideges lenni, ami a hangomból is kihallatszott.
- Isleen, én csak beszélgetni szeretnék.
- Hát elég rossz módját választod.
- Ise, én.
- Miért nem arról csevegünk, hogy hol voltál két évig? Hmm? Az engem inkább jobban érdekelne.
- Pontosan tudod.
- Oh, hát persze, hogy tudom. Bocsánat, hogy lánynak születettem és nem lettem autó versenyző, elnézést. Legközelebb nem fog előfordulni. Két fiút akartál, bocs, hogy csalódást okoztam. Egyértelmű, hogy nem feleltem meg az elvárásaidnak!
- Ne merj így beszélni velem! -  fortyant fel ő is.
- Ne hidd, hogy nem tudom, mért szívódtál fel két éve. Mert lejárattalak. Számodra kínos voltam. Soha nem értékelted az énekeseket, szerinted az nem igazi munka. Az állandó bulizásom és a címlapon szereplésem, meg csak olaj volt a tűzre. El is menekült. Ilyen szégyenfolt elől, mint amilyen én vagyok. A Button család fekete báránya. Így emlegetnek csak, igaz?
- Isleen....
- Felfordul tőled a gyomrom. - löktem hátra a széket és elhagytam a McLaren Motorhome-ját.

.     .     .

Úgy döntöttem, az első szabadedzést a Mercedes garázsából nézem végig. Személy szerint semmi kedvem nem volt visszamenni a McLaren-hez, főleg John-nal történt incidens után. Mikor beléptem a boxba, Nico épp nagyban focizgatott az edzőjével a hátsó részen, ahol nem verhettek le semmit.  A német pilóta elrúgta a labdát, majd mikor észrevett, mosolyogva odaintett. A következő pillanatban már megint nála volt a bőr és felém fordult.
- Ise, kapcsolj. - azzal elrúgta a labdát.
- Mi a halál? - ugrottam odébb az utolsó pillanatban és a focilabda kirepült a garázsból, egyenesen a boxutcára.
- Issie, tudod ezt úgy játsszák, hogy vissza kell rúgni. - futott el mellettem vigyorogva a német pilóta, ki a boxból, hogy összeszedje játékát. Mikor visszért, lerakta elém a labdát és pár lépéssel hátrébb lépett.
- Na, gyerünk, passzolj.
- Nyilván. - nevettem.
- Gyerünk már. - nógatott. Nem kell a Chelsea-be szerződnöd, ha ezt most visszarúgod.
- Legyen. - lendületet vettem és jobb lábbal bele is rúgtam a labdába, ami száguldani kezdett Nico felé.
A német pilóta ügyesen elkapta, majd dekázni kezdett.
- Ez nem ér! - nevettem. - Én ilyet nem tudok!
- Megy! - kiáltott és már repült is felém a golyó, mire kissé félve próbáltam valahogy megállítani a lábammal.
- Na jó, Nico. Nekem szerintem elég mára.
- Ne már, Issie. Épp kezdtél belejönni. Passzolgassunk még.
- De nekem nem megy.
- Vedd le azt a húsz centis cipőt.
- De nyilván jobb lesz mezítláb rúgni, hogy eltörik a lábam.
- Akkor maradjon. Csak rúgd.
- Jó. - újra elrúgtam a labdát, amit Nico megfogott, majd finoman visszarúgta.
- Ne az elejével rúgd, hanem a lábfejed oldalával. Könnyebben irányítod.
- Jó.
Körülbelül még további tíz percig passzolgattam Nico-val, és a végén egészen belejöttem. A jelenség rengeteg fotóst vonzott a Mercedes bokszához, mindenki azt akarta látni, mégis mit csinálok én itt. A végén a német pilóta mutatott még pár  trükköt. Mikor végeztünk odajött.
- Szerintem szerződtetni kéne téged a Bayern Münchenbe vagy a Dortmundba. Nagy tehetség lakozik benned. - közölte nevetve.
- Akkor már inkább Barcelona. Szívesebben játszanék Jordi Alba, Lionel Messi, Chec Fabregas és Gerard Piqué mellett.
- Hoppá. - játszotta a döbbentett a német férfi. - Ki ne derüljön, hogy rajongsz a fociért.
- Az azért túlzás. - vigyorogtam. - Csak azért nézek TV-t.
- Hát ti mit csináltok? - lépett oda mellénk Lewis és félig átkarolta a derekamat.
- Egy új futball szupersztár mellett állsz. - mutatott rám Nico.
- Jaj, bocsánat. - lépett távolabb a brit férfi védekezően feltartotta a kezét. - Ilyen világsztárhoz hozzá se lehet érni.
- De nem ám. - nevettem. - Olyan jól focizok már. Kár hogy nem láttál.
- Most hívtak a Barcától, hogy szerződtetnék. - bizonygatta legjobb barátja.
- Hát akkor... itt az ideje, hogy híres és elismert legyél. - bólintott komoly arccal Lewis.
- De gonosz vagy. - csapkodtam meg a vállát, mire a brit pilóta nevetve próbálta kivédeni a támadásomat.
- Jó, jó, bocsánat. - vigyorgott. - Itt nézed az edzést?
- Igen.
- Hogy-hogy?
- Ah...hosszú sztori. Nem is akarok beszélni róla.
- Értem. - biccentett a pilóta.
- Még elintézek egy telefont, de utána jövök is vissza.
- Jól van.
Kifordultam a boxból és kikapartam a táskámból a telefonomat. Mikor megtaláltam, azon pötyögve sétáltam tovább. Nem figyeltem, csak arra törekedtem, hogy megtaláljam a számot. Azonban hirtelen neki ütköztem valakinek. A férfi, akinek neki mentem, háttal állt nekem, ezért nem látott.
- Bocsi. - pillantottam fel, de amikor a férfi megfordult, megdöbbentem.
Látszólag ő sem számított rám, ezért pár pillanatig némán álltunk egymással szemben.
- Szia, Isleen. - törte meg a csendet.
- Szia... Fernando. - préseltem ki magamból a köszönést.