Oldalak

2014. október 22., szerda

Forget it! - 7. fejezet

/Nagyon hosszút hoztam nektek, cserébe azért mert ritkán jut időm leülni a géphez :) Enjoy :*/




- Szia, Katerina. - huppantam le a nevemmel ellátott székre.
- Szia, Val. - mosolygott rám a sminkes lány a tükörből, miután a hátam mögé lépett. - Nem is kell neked smink. Talán a szemed. - hajolt közelebb és a tükörből figyelte a szememet. - Egy kis tus. De más szerintem nem. Hajad is jó így. De akkor van időnk. 
Megkerült és nekitámaszkodott az asztalnak. 
- Mesélj. Rég találkoztunk. - mosolygott a lány.
Az arca eleve nagyon kedves és szép volt, a mosolya pedig még tündéribbé tette. 
- Meg vagyok Cat, meg vagyok. Jövő héten utazom megint. 
- Igen? Na, mesélj. 
- Kedden utazom. Kedd hajnalban. Amerikába. Los Angeles, Miami és New York. Másfél hét. 
- Ah - kapott a mellkasához drámaian Katerina. - A szívem. Fáj, nagyon fáj.
- Nincs miért. Nem olyan izgalmas és szép, ahogy sokan mondják. Örülj neki, hogy te itt élsz a gyönyörű Monacoban, bármikor hazamehetsz a csodálatos Moszkvába, és a barátod egy görög isten. 
- Pavlos-ról beszélsz?
- Hát, ha még így hívják a barátodat, akivel két éve együtt van.
- Áh. - legyintett.
- Mi áh?! - háborodtam fel egy pillanat alatt. - Mostanában bárkinek a párkapcsolatára rákérdezek, ezt hallom, hogy áh. Mi ez?
- Hagyjuk is.
- De mi a probléma forrása, én már csak azt nem értem. Álom pár vagytok.
- Szeretem, meg minden... de 29 éves vagyok...
- És?!
- 29 évesen már legalább egy gyereket akartam, Zakynthos szigetén élni és azt csinálni, ami az álmom.
- Továbbra se értem.
- Most itt vagyok, sminkesként és a gyerek gondolatától is kirázza a hideg Pavlos. Neki itt nagyon jó állása van, amit semmiért nem adna fel. Nem véletlenül jött el anno Görögországból. Mert ő amúgy Samos-on született, de semmi munka lehetősége nem volt, amiből úgy meglehetett élni, ahogy ő akarta.
- De mi az álmod?
- Mindig is festő akartam lenni. Kiskoromba a festményeimmel voltak kitapétázva a falak és nagyon sok versenyt nyertem. De ma már, tudod, ki tud festészetből megélni. Ráadásul ezek a görög szigetek csodálatosak és egy folytában festenék ott. - az órájára pillantott, és ellökte magát az asztaltól, hogy elkezdje megcsinálni a sminkem.
- De itt is festhetnél? Monaco is gyönyörű, Franciaország déli területei, Provence. Legszebb hely a világon, állítom neked.
- De akkor vagy ez, vagy az. Sminkelés és nem megy egyszerre. Csukd be. - utalt a szememre. - A festésből pedig nem lehet megélni.
- De Pavlos simán eltart, nem?
- Oh, nem, nem, nem. Az nekem nem kell. Mi van ha szakítunk? Ott maradok minden nélkül.
- És Pavlos teljesen hajthatatlan?
- Sajnos egyenlőre igen.
- Biztos lesz valahogy. - biztattam a lányt. - Semmiképpen sem szabad elkeseredned.
- Sziasztok, szépségeim. - hallottam meg egy ismerős hangot, mire vigyorogva fordultam hátra.
- Skye!
- Szia, Skye! - fordult felé mosolyogva a sminkes és két puszival köszöntötték egymást.
- Hogy álltok? - pillantott rám.
- Eddig nagyjából beszélgettünk, de azt mondta, nincs mit nagyon sminkelni rajtam, szóval a szememet csinálta meg.
- Igaza van. Csinos vagy. Mikor kezdtek?
- Nem tudom. Teljesen nincs időérzékem. - ráztam meg a fejemet.
Ebben a pillanatban, egy lány lépett mögénk, akinek a fejére mikroport volt erősítve.
- Valentina. Siessetek. Tíz perc múlva ott kell lenned.
- Baszki. - állt el előlem Katerina. - Nem baj, csinos, vagy szép vagy. Öltözz gyorsan.
- Én viszont megyek, leülök. Utána bulizunk. Puszika.
- Puszi. - intettem Skye-nak, majd felpattant a székből. - Melyik az enyém? - léptem oda az állványokhoz, amelyiknek nagy részéről le lettek szedve a ruhák, de pár mellett még álldogáltak a modellek.
- Még hátra. - mutatott az állványok vége felé. - Keresztnév szerint van.
- Baszki. - ez azt jelentette, hogy enyém az utolsó.
Megszaporáztam a lépteimet és valóban ott volt a végén egy képemmel és nevemmel ellátott fekete ruhatartó állvány. Négy zsák és négy pár cipő volt volt, számokkal ellátva. Gyorsan felkaptam az egyes számmal ellátott szettet és kibontottam a zsákot, hogy felvehessem a ruhát. Belebújtam egy fehér, mélyen dekoltált, arany szegélyes, két oldalt is felhasított maxi ruhába, a hozzátartozó cipőbe, majd villám gyorsan igyekeztem a kifutó felé, miközben kétszer majdnem orra estem, így kicsit meg kellett emelnem a szoknya részt, hogy ne akadályozzon a mozgásba. Már mindenki ott volt, és épp a sorrendet magyarázták. Beálltam a sorba, és úgy figyeltem, mintha végig ott lettem volna.
Amber Lounge 2014: Gala Night In Monte-Carlo : News Photo- Oké. Cikk-cakk lesz. Egy lány, egy fiú. Számolni fogok, ki mikor indul, jó? Mikor mindenki visszaért, párokba indultok el. A lapon találhattátok meg, kivel vagytok, remélem mindenki megjegyezte.
Egy pillanatra lefagytam, ahogy ezt kimondta. Eszembe se volt, hogy a nevemen kívül mást is megnézzek a lapon.
- Valamint, a páros kivonulás után egyesével mindenki, majd mindenki pedig együtt, egymás után. És... - pillantott rá az órájára és elhátrált pár lépést, miközben hangtalanul mutatta, mennyi volt az első indulásig.
Mikor nullát jelzett, megindult az első modell, majd utána az első pilóta. A harmadik voltam a sorba, így amikor a pilóta már a kifutó felén járt, jelzett nekem a segítő, mire magabiztos léptekkel megindultam a kifutón. Széles mosollyal az arcommal vonultam végig a végéig, ahol megálltam, pózoltam a kameráknak, majd miután dobtam egy csókot, hátat fordítottam és vissza felé indultam. Szerencsére a korán visszaértem és elkaptam az előttem vonuló pilóta karját. A barna hajú, barna szemű srác hátrafordult.
- Nem veled vagyok?
- Valentina? - mért végig.
- Igen. - vontam fel a szemöldökömet.
- Nem. - nevetett fel jóízűen és beletúrt a hajába. - Nem. - vigyorgott tovább és beállt egy modell mellé. - Nem.
Felvont szemmel fordultam ahhoz a csokornyakkendős sráchoz, aki utánam jött.
- Veled vagyok?
- Nem, nem hiszem. - alig pillantott rám, hanem kikerült.
Mindenkit megkérdezgettem és már tényleg nem tudtam, kivel lehetnék, mire már mindenki beállt, valaki finoman megfogta a karomat. és a sor végére húzott, ahol már csak két pár állt. Egyből felismertem a srácot, aki odalépett hozzám még a vörös szőnyen és hálásan mosolyogtam rá, mielőtt kiléptünk a kifutóra. Ugyanúgy mentem végig, mint az előbb, azonban a végén, ahogy megálltunk, átkarolta a derekamat, mire vigyorogva támaszkodtam meg a vállán és így álltunk pár pillanatig, majd elengedtem a vállát, és kissé hátrébb léptem, így lecsúszott a keze a derekamról és visszasétáltunk. Még kétszer lejtettünk végig a kifutón, majd gyors ruha csere, és ugyanez. A másik három ruhánál, azonban már csak háromszor mentünk végig a kifutón és más-más pilótával voltam párba. Az utolsó párom az a barna hajú, barna szemű fiatal sráccal voltam, aki az elején jól kinevette kérdésemet. Mikor beálltam mellé, széles mosolyt villantott rám, amit én kissé kételkedve viszonoztam, ahogy elindultunk. Az utolsó kivonulás azzal zárult, hogy együtt kivonult az összes pilóta, majd mikor visszajöttek az összes modell. A kifutó szélére álltunk sorfalat, ahogy a show végén különböző tervezők, híres emberek vonultak ki, és hatalmas taps fogadta a bemutató végét. Mikor mindenki visszavonulhatott a színfalak mögé, fáradtan dobtam le magamat Katerina székébe.
- Szép voltál nagyon. - támaszkodott meg a vállamon a sminkes és a kezembe nyomott egy italt.
- Mi ez? - pillantottam kétkedve a színes koktélra.
- A szokásos energia koktél.
Beleszagoltam a pohárba, mire megcsapott az erős alkohol szag.
- Uh, Kat. - ráztam meg a fejemet. - Kicsit megindult a tequilás üveg.
- Ugyan már. Én is ittam egyet. - emelt fel egy long drinkes poharat az asztalról, amiben már alig volt. Az én italom is ilyenbe készült.
- Nem ettem semmit egész nap szinte. Ki fog ütni.
- Aj, Valentina. Igyál. - tolta meg finoman a pohár alját, mire nevetve megráztam a fejemet és belekortyoltam az italba, és ahogy az első kortyot lenyeltem, elfintorodott az arcom. - Jézus. Ez nagyon erős.  - vigyorogtam.
- Az nem probléma. Igyad.
Összeszorított szemmel húztam le a pohár tartalmát, majd mikor az utolsó kortyot is lenyeltem, megráztam a fejem.
- Kemény.
- Az, az.
- Na, de... mibe megyek az afterre?
- Elvileg mindenkinek ki van rakva egy szett.
- Nem is láttam. - húztam fel a szemölködömet. - Meg kéne tekintenem. Jössz?
- Persze. - vigyorogva figyelte, ahogy felálltam a székből, kissé meginogtam. - Máris ütött?
- Elmondtam, hogy reggel gyümölcsöket ettem, meg turmixot ittam, és egész nap vizet, szóval igen, megéreztem a fél liter tequilát.
- Semmi baj, bébike. - karolta át nevetve a vállamat, ahogy kissé támogatva hátramentünk az állványomhoz. - Ez az. - vette le az utolsó ruhatartózsákot és kinyitotta.
Clara Alonso - 'Marypaz' Flaship Store Opening in Madrid- Muti. - vettem ki a fogast.
Egy piros, A vonalú ceruzaszoknya, és egy fekete, csipkés spagetti pántos felső, valamint egy fekete platform szandál.
- Egyszerű, de nagyszerű értékelte a szettet Katerina.
- Na ki volt a legszebb? - hallottam meg barátnőm hangját.
- Skye. - léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem a barátnőm.
- Oh, oh, oh. - nevetett fel a lány, miközben átkarolt. - Te már ittál Katerina csodakoktéljából?
- Minden bemutató után jár egy. Azokon az évi egy-kettőn amin együtt dolgozunk. - húzta el a száját az orosz lány.
- Öltözöm. - kibújtam a ruhából és felrángattam magamra a piros szoknyát, majd a felsőt, ami hátul kapcsos mivolta miatt, a két lányhoz fordultam segítségért.
- Milyen? - mértem végig magamat a tükörben minden oldalról.
- Csinos. - bólintottak. - Menjünk. Katerina?
- Oh én nem, nem. - tette fel védekezően a kezét. - Hulla fáradt vagyok, egyetlen vágyam haza menni és fejjel előre beesni az ágyba. Viszont hétfőn, mielőtt az én drága Valentiná-m utazik, összefuthatnánk. Egy villás reggelire vagy egy ebédre. Kitaláljuk.
- Mindenképpen. - bólogattam bőszen. - Viszont induljunk, mert már szinte teljesen kiürült ez a hely.
- Jól van. - bólintott. - Sziasztok.
Mind a kettőknek adott két puszit, majd elkaptam Skye karját és elsiettünk. Az after party az Amber Lounge Fashion Shownak helyet adó Le Merieden Hotel belsejében, a bár részen volt. Sietős léptekkel tettük meg a klubba, ahol már halkan szólt a zene.
- Igyunk valamit. - húztam Skye-t a pult felé, ahol egyenlőre még kevesen voltak.
Azonban mikor oda értünk, megpillantottam az egyik hófehér kanapén ülő Camile-t és Paolo-t. A nap végére már szabályosan mardosott a bűntudat, így úgy éreztem, muszáj odamennem hozzá.
- Skye. - fordultam a barátnőmhöz, de ő már nagyban flörtölt a pultos sráccal. - Skye!
- Igen? - fordult oda kissé méltatlankodva barátnőm.
- Odamegyek Camile-hoz. Megleszel?
- Meg én. - rántotta meg a szemöldökét vigyorogva, mire hangosan felnevettem és ott hagytam őket.
Átverekedtem magamat a tömegen, és már közel jártam a kanapéhoz, amikor Camile kiszúrt, és tüntetőleg elpillantott, jelezve nem érdeklem.
- Camile, kérlek. - ültem le mellé, de látványosan közelebb ült Paolohoz, ezzel távolodva el tőlem. - Camile!
Paolo hosszan figyelt, majd közelebb hajolt barátnőjéhez, magyarázott neki valamit, majd egy rövid csók után felállt és ott hagyott bennünket.
- Hallgatlak. - fordult oda Camile úgy, mint aki szívességet tesz.
- Ne haragudj rám, kérlek. - ültem közelebb a húgomhoz. - Sajnálom. Nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam.
- Ezt te se gondoltad komolyan.
- Nem tudom, mit mondhatnék. - túrtam a hajamba. - A húgom vagy. Nagyon szeretlek téged, és...sajnálom. Csak ezt tudom mondani.
Camile hosszú ideig ült velem szembe, majd mély sóhaj kíséretében széles mosoly húzódott a szájára és átölelt.
- Istenem, de szeretlek téged, Valentina. Nem tudok rád haragudni. Te.
Mosolyogva fontam köré a karjaimat és így ültünk hosszú percekig, míg nem egy ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Milyen szép is ez a testvéri szeretet.
- Mondtam, hogy ki fogunk békülni. - pillantottam rá a spanyol pilótára vigyorogva.
- Sajnálom, hogy kételkedtem.
- Még meggondolom, megbocsájtok-e. - húzódott hamiskás mosoly az arcomra.
Hangosan felnevetett, majd lehajolt és két puszit nyomott az arcomra úgy, ahogy köszönni szokás.
- Ez mi volt? - húztam fel a szemöldökömet.
- Köszöntem. - huppant le mellém a kanapéra.
- És a többiek?
- Mellettük ültem a bemutatódon.
- Az ÉN bemutatóm? - nevettem fel.
- Igen - bólogatott bőszen. - és ennek örömére rendeltem magunknak pár felest.
- Oh, nem, nem, nem. - ráztam a fejemet nevetve. - Már lehúztam egy erős koktélt, amit már meg is éreztem, szóval...
A pult felé pillantottam, ahonnan egy fiatal pincérnő igyekezett egy nagy tálcával, amin bizarr színű feles poharak sorakoztak, szám szerint 12 darab.
- Oh, nem, nem. Kedves Fernando, ehhez keress más partnert.
- Ne csináld már. - nevetett fel. - Nem mondod, hogy ez kifogott rajtad. Azt mondtad spanyol vagy, bírnod kell.
- De nem éhgyomorra.
- Vigyelek el vacsorázni?
- Senki nem kért erre. -  vigyorogtam. - De a vacsorát elfogadom egyszer.
- Szavadon foglak.
Sejtelmes mosoly kúszott az arcára, majd levett két poharat és egyiket az én kezembe nyomta amit nagy vonakodva vettem el.
- Ha hányok, te fogod a hajamat.
- Ígérem. - nevetett fel. - Mire igyunk?
- Ezt én mondjam meg? - vontam fel nevetve a szemöldökömet. - Igyunk ránk.
- Legyen. - biccentett. - Egészségedre.
- Egészségedre.
Egyszerre húztuk le az italt, majd a poharat visszaraktuk a tálcára.
- Hm... - ízlelgettem. - Nem is rossz.
- Mondtam én nem kell tőle tartani. - le se lehetett vakarni az arcáról a mosolyt.
- Nem mondtam, hogy nem kegyetlen erős. - nevettem fel. - Nagyon erős. Mi van benne?
- Kettőt és könnyebbet. - vett el újabb két poharat.
- Ez most komoly?!
- Meg se érzed.
Addig tartotta a kezem felé a poharat, amíg el nem vettem. Ez ment még egy pár körig, és mindig találtunk valami indokot, hogy koccintsunk. A negyedik kör után az utolsó emlékképem az volt, ahogy a pohár letétele után hátradőlök a fehér kanapén, miközben tekintetemet el se szakítottam Fernando-ról.


- Ébresztő, te kis party hercegnő. - éreztem a vállamon a rázást.
- Mmm... - húztam a fejemre a takarót, de közben egyik kezemmel az éjjeli szekrényen lévő vizes palackért nyúltam, ami mindig ott van vész esetére. A számban olyan sivatag volt, hogy úgy éreztem megfulladok.
- Életem, szeretném, ha felébrednél, mert van valami, amit meg kéne beszélnünk. Nem mellesleg a menedzsered egy kicsit nagyon ideges és tíz perc múlva itt van. Azt pedig tudom, hogy nem akarod, hogy ő keltsen fel.
Erre nagy nehezen lehúztam a takarót a fejemről és félig meddig felültem. Az, ha Aleron ideges, baj. Nagy baj. Végtelenül nyugodt ember, és nehéz kihozni a sodrából. Én egyszer láttam idegesnek, de akkor sem miattam, hanem az Olaszországi munkám miatt, amikor kimerültség miatt kórházba kerültem. Alie torka szakadtából üvöltött másnap az olasz ügynökséggel, akik miatt kórházba kerültem. Most ha Aleron ideges tart hozzám úton, akkor baj van. És nem akartam megvárni, hogy felkeltsen. Mert azt nem köszönöm meg.
- Mit akar? Nagyon ideges?
- Emlékszel a tegnapra? - válaszolt kérdéssel barátnőm, mire némán megráztam a fejemet.- Hadd frissítsem fel kicsit a memóriádat, drágám.
Összehúzott szemöldökkel figyeltem, ahogy Skye lázasan kutat a telefonjában, majd felém mutat egy képet. Kellett egy pár másodperc, amíg feldolgoztam mi ez a kép, ki van rajta és mikor készült. A telefon kijelzőjén egy igazán élesen volt kivehető, ahogy Fernando-val egymás száját térképezzük fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése