XXIX. fejezet - Tell him

Na, hazatértem :) Hogy honnan pontosan? Sopronból :) Egy éjszakás osztálykiránduláson voltunk, elég nyomi programok voltak, de a társaság nagyon- nagyon jó volt, remekül szórakoztam az első perctől egészen a ma esti elválásig :D A fejezet már szerda este kész volt, csak gondoltam kicsit kiéheztetlek titeket, ezért nem tettem még fel :) Nem mellesleg épp a spanyol nagydíj második szabadedzését nézem a TV-ben :) Na, tessék, itt van a rész, remélem tetszik :) Pusszancs :*

Valamilyen okból kifolyólag a csókja megnyugtatott. Kellemes érzés áradt végig a testem, és számomra is érthetetlen okokból viszonoztam a csókjait. Pár pillanat múlva kapcsoltam, és eltoltam a franciát.

-          Jules, ezt nem lehet. Fernandot szeretem.

-          Elhinném – két kezét az arcomra fektette. – ha nem csókoltál volna vissza.

-          Nem. – léptem hátrébb. – Nem tudom mi ütött belém, nem lett volna szabad. Tényleg szeretem.

-      Jó. Elhiszem. Csak egy utolsót. – már épp tiltakoztam volna, de a pilóta a számra tapasztotta a kezét. – Hallgass meg! Szóval. Egy utolsót, és soha többé nem zargatlak ezzel.

-          Megígéred? – pillantottam a barna szempárba.

-          Meg.

-          Legyen. – szakadt fel mély sóhaj a mellkasomból. – De soha többé.

-          Soha. – a pilóta szélesen elmosolyodott.

Közelebb lépett hozzám és ajkai már is az enyéimhez értek. A csókjaink hosszú másodperceken át tartottak, mikor egy hang rebbentett szét minket. Majdnem szívbajt kaptam, mikor meghallottam a jól ismert hangot. 

-          Ti mi a halált csináltok?

Ijedten léptem el a férfitől és afelé fordultam, aki megijesztett. 

-          Ezt nem hiszem el.

A pilóta nagy lendülettel megfordult és elindult kifelé a két kamion közül.

-          Lewis, várj.

-          Blance, hagyd. – kapta el a karomat Jules.

-        Nem, most engedj. Lewis! – futni kezdtem a brit pilóta után, aki szaporázta a lépteit. – Lewis, kérlek. – végre utolértem a férfit és elkaptam a karját, mire a világbajnok nagy lendülettel fordult meg.

-          Hogy teheted ezt vele, Blance?

-          Én… - leszegtem a fejemet.

-          Kérdeztem valamit, Blance! Válaszolj! – a pilóta szinte már kiabált.

-          Hibáztam, és nem akarom bántani, Lewis. Szeretem. Kérlek, ne mond el neki.

-          Blance… én ezt már nem tudom elhinni, tudod. – túrt bele rövidke hajába a férfi.

-          De…

-     Nem. Tudod, ő nem ezt érdemli. Nagyon szeret téged, te meg ezeket műveled a háta mögött. Nem ezt érdemli, érted? Hogy teheted ezt vele?

-          Ez egyszeri eset volt. Kérlek, ne mond el. – tettem össze a két kezemet és szinte már térdre estem.

Lewis percekig figyelt, ahogy előbuggyantak a könnyeim és csak reménykedtem, hogy meg tudom győzni.

-        Jó. – sóhajtott nagyot végül a pilóta. – Nem mondom el. De azért nem, mert te fogod elmondani neki. Kapsz 48 órát, hogy elmondd neki. Különben én fogom.

-          Köszönöm.

-          Ne köszönd, mert tényleg elmondom neki, és akkor a lábad se éri a földet. Ne felejtsd, 48 óra.

A brit pilóta hátat fordított és tovább sétált a McLaren istállója felé. Hosszú percekig álltam ott, figyelve a semmit. Hamarosan két erős kar fonódott a derekam köré, amitől összerezzentem.

-          Mit csinálsz itt? – a spanyol férfi belecsókolt a nyakamba.

-          Jesszus, szívbajt hoztál rám.

-          Rossz a lelkiismereted?

-          Ja, nem, nem. – igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra.

-          Akkor visszamegyünk?

-          Igen, persze.

-          Na, gyere. – Fernando a kezemért nyúlt és ujjaink összefonódtak.

…

Betettem a fülembe a fülbevalót és lerogytam az ágyra. Fernando kérdőn pillantott fel rám a telefonjából.

-          Mi a baj, B. – letette a készüléket és közelebb húzódott hozzám.

-          Nagyon rossz ember vagyok. – igyekeztem visszanyelni a könnyeimet.

Lewisnak igaza volt. Fer bármit megtett volna értem, minden kívánságomat leste, és imádott. Én pedig simán megteszem vele ezt a háta mögött.

-          Mi? Miért. – a spanyol felült és átkarolta a vállam. – Mi a baj? Mond el!

-          Ne. – lefejtettem magamról a karját.

-          Hé, B. – a spanyol megfogta a két kezemet és igyekezte elkapni a pillantásomat. – Nyugodtan elmondhatod.

-          Gyűlölni fogsz. – pár könnycsepp már le is gördült az arcomon.

-          Nem tudsz olyat mondani. – simította meg a vállamat.

-          Dehogynem. – sóhajtottam halkan. – Én… megcsókoltam Julest.

-          De ezt már mondtad.

-          Nem. – ráztam meg a fejemet. – Ma.

A spanyol elengedte a kezemet és felállt az ágyról. Beletúrt a hajába és fel alá kezdett sétálni. Leszegtem a fejemet és utat engedtem a könnyeimet.

-          Mond, hogy nincs köztetek semmi a hátam mögött. – állt meg a spanyol egy pillanatra, de nem fordult meg.

-          Nincs semmi. – ráztam meg a fejem. – De… én szeretlek.

-          Ezek után, hogy higgyem el?

-          Bármit megteszek.

-      Már mindent megtettél. – Fer felkapta a telefonját és a beléptető kártyát az asztalról és kiviharzott a szobából.

A kezembe temettem az arcomat és hagytam, hogy újra előtörjenek a könnyeim. Talán egy fél óráig ülhettem így, majd erőt vettem magamon és felálltam. Megigazítottam a sminkemet és a hajamat, majd felkaptam a fekete clutchot és elhagytam a szobát. Egyenes a bár felé vettem az irányt és leültem az egyik bárszékre. 

-          Egy Black Russiát. – jeleztem a pultosnak, aki bólintott és neki is kezdett a koktélnak.

Miután elkészült az ital, szinte egy húzásra megittam, és már adtam is vissza a poharat, hogy még egyet kérjek. 

-          A célod, hogy lerészegedsz? – ült le mellém egy jól ismert személy.

-          Ha ez elfelejteti velem a szörnyű dolgokat, amiket tettem, akkor igen. – kortyoltam bele a második pohárba.

-          Azért az meg megdöbbentett.

-          Most erre mit mondjak? – fordultam a brit férfi felé.

-          Igazad van, nincs is mit mondanod. – rendelt magának is valamit a pilóta.

-          Hol van Fernando?

-          Nem tudom.

-          Nem hozzád ment?

-          Nem.

-          Akkor te mit keresel itt?

-          Nem akarok menni az Afterre. Semmi kedvem ünnepelni, ha nincs mit.

-          Igaz. Valery?

-          Nem volt valami jól. A vacsorát kihányta, most kapott egy hányinger-csillapítót, aztán bevágta a szunyát. Én meg lejöttem. De most beszéljünk rólad. Fernando mit mondott?

-          Semmit szinte. Tuti végre. – töröltem le a könnyeimet.

-          Dehogy is. – simította végig a hátam. – Múltkor is megbocsájtott, nem?

-          De. De most már nem fog.

-          Azért ebben nem lennék olyan biztos.

-          Meglátjuk.

-          Vagy megkérdezzük. – Lewis elfordult tőlem és leszállt a bárszékről. Vigyorogva indult el valaki felé, én pedig utána fordultam.

A brit pilóta kezet fogott a férfivel, majd elkezdte a bár felé terelgetni. Amikor a spanyol megpillantott, megtorpant. Halkan motyogott valamit Lewis fülébe, de ő rendületlenül vezette őt tovább felém. 

-          Szia. – próbáltam halvány mosolyt erőltetni az arcomra.

Fernando csak motyogott valamit, majd leült a brit pilóta melletti bárszékre.

-          Én szerintem megyek. – szálltam le a székről.

-          Nem, nem. – fogta le a karomat Lewis. – Ti maradtok. Én vagyok az, aki most lelépek. Jó beszélgetést.

Kezet fogott a spanyol világbajnokkal, nekem pedig adott két puszit, majd eltűnt a lift irányába. Mély sóhaj hagyta el a mellkasomat, majd egy bárszékkel közelebb ültem a férfihez, akit jelen esetben nem zavarta a jelenlétem. Tudtam, ez egy nehéz beszélgetés lesz.